AZ ÉN PÉNZEM

A Nemzeti Eszközkezelő kudarca jól mutatja, miként áll a kormány a segítségre szorulókhoz: magasról tesz rájuk. 

Az előzményekhez képest röhejes közleményben adta hírül a Nemzeti Eszközkezelő, hogy van értelme a létezésének, ősszel bizony majd ezrével veszi meg a rászoruló családok lakásait. A közleménnyel próbálta menteni a menthetetlent, és bizonyítani, hogy nem igaz, amit mi (és mások) is többször megírtunk: ez a segítség nem működik.

Nem az Eszközkezelőt hibáztatom, szegények két napig próbáltak valami értelmesnek tűnő magyarázatot kitalálni arra, hogy – miután a hvg.hu megírta – a cég féléves működése során miért csak nyolc lakást bírt megvásárolni a bankoktól. Hiába próbálta meg mosdatni saját magát, és ezzel természetesen leginkább a kormányt, valójában világossá vált, hogy a kormányt egyszerűen nem izgatják a nyomorultak, a rendszer pedig tényleg nem működik.

Az Eszközkezelő szerint azért alacsony a megvásárolt lakások száma – 8 db! -, mert minden szereplő tudta – hiszen a kormány még decemberben erről állapodott meg a bankokkal -, hogy a szigorú feltételeken változtatni fognak, és ezért a bankok csak kis számmal ajánlottak fel ingatlant. Bezzeg most, hogy enyhítettek a feltételeken (júniusban módosítottak), ősztől ezrével vesznek lakásokat.

Na, itt buktatták le a kormányt. Mert bizony, amikor fontos volt nekik, akkor akár néhány óra alatt képesek voltak jogszabályt módosítani, az ötlettől a jogszabályig bármilyen futóbolond ötletet végigvittek. Ha fontos volt, gyorsan átverték a jegybanktörvényt a parlamenten, és a végtörlesztés ötlete és valós elindítása között is csak néhány hétnek kellett eltelnie. Hiszen nélkülözhetetlen volt a haveroknak, hogy 180 forintos árfolyamon törleszthessék a sok tízmilliós devizahitelüket. Konkrét információnk van arról, hogy a Fidesz frakció igényei szerint alakították a szabályozást. (Bár nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban bárkinek lennének kétségei a nyilvánosságra került végtörlesztési ügyek kapcsán.)

A szegények azonban nem számítanak. Már maga az eszközkezelő intézményének elindítása, a jogszabály megalkotása is csak csúszott, csak csúszott. A kormány hatalomra kerülése után nem sokkal, 2010 nyarának végére ígérte Matolcsy a tervezet elkészültét, de valahogy nem sikerült tartani az újabb és újabb határidőket. A megvalósult eszközkezelő pedig távol áll attól a segítségtől, ami lehetőségként benne lett volna. (Korábbi blogunkban itt írtunk a bankok konkrét ajánlatáról, amit meg lehetett volna valósítani.) A feltételek enyhítését valóban még decemberben beígérte a kormány, és gyakorlatilag arról volt szó, hogy már januárban jogszabályt módosít. Erre kellett várni júniusig. Hat hónapot. Számukra ennyire volt fontos. Mint ahogy az árfolyamgát elindítása sem volt sürgős, a jogszabály megalkotása is a tervhez képest hónapokat csúszott. Így év elején és egész tavasszal – sőt most is – védernyő nélkül maradtak az adósok, fizethették az egekbe emelkedett törlesztőrészleteket. (Ráadásul a forint árfolyamának gyengülését is nagyrészt a kormánynak köszönhették az emberek.)

De senki ne gondolja, hogy csak emiatt nem kerültek ingatlanok az eszközkezelőhöz, hiszen sokan voltak olyanok, akik egyébként is befértek volna a rendszerbe. Mint megírtuk, a bankoknak nem érdeke a lakások eladása az Eszközkezelőnek. Hiszen az eredeti (tehát az évekkel ezelőtti, a mostaninál jóval magasabb) forgalmi érték 55, 50 vagy 35 százalékán (attól függően, hol található) kellene átadni a lakást, miközben lehet, hogy magasabb áron is értékesíteni tudja – esetleg a saját ingatlankezelő cégének. A törvény ugyanis a banknak adja a mérlegelés jogát.

Persze lesznek azért olyan lakások, amelyeket a bankok átadnak, de sikertörténetre ne számítsunk. Illetve a sikertörténetről majd a kormánypropaganda gépezete gondoskodik.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Bevallom, én egészen megrögzött kártyás vagyok. Amióta léteznek külföldön is használható bankkártyák, már az is előfordult velem, hogy kizárólag plasztikpénz volt nálam (ez egyébként gondot is okozott az autópálya melletti illemhelynél). Az elkötelezettségemet alátámasztotta, hogy egy tartósabb külföldi út után kiszámoltam, mennyit spóroltam meg (nagyon sokat!) azon, hogy költésemet deviza-, és nem valutaárfolyamon számolták el.

A világ azonban változik, ráadásul nem feltétlenül jó irányban. Jelenleg, bár továbbra is nagyon kényelmes, már én sem lelkesedem annyira a plasztikpénzért. Abban az esetben ugyanis, ha valaki kizárólag a bankkártyára bízva indul külföldi utazásra, várható kiadásainak nagyságát csak igen pontatlanul tudja belőni. Az elmúlt hónapokban néhány nap alatt akár 12 forinttal is változott, hány forintot kell adni egy euróért. Még napon belül is igen jelentősek voltak az eltérések. Tíz bank adatai alapján pedig a deviza- (amit a kártyahasználatnál alkalmaznak) és a valutaárfolyam között átlagosan 4,5 forint, nem ritkán három forint alatti a megspórolható összeg. (A kártyánál a pillanat számít, a bankók viszont szépen megpihenhetnek.)

A kalkulációt még kedvezőtlenebbé teheti, ha a pénzváltóknál levő árfolyamokat (amelyek általában jobbak a bankokénál) is figyelembe vesszük. Így számolva pedig a kártya előnye (legalábbis az árfolyam szempontjából) gyorsan teljesen el is tűnhet.  Százezer forintnál 70 euró volt az elmúlt másfél évben a legjobb és a legrosszabb banki váltás között az eltérés. Kártyával viszont legfeljebb alig több mint nyolc eurót lehet (most) így spórolni. (Devizaszámlával persze egészen más a helyzet, de ilyen még mindig elég sokaknak nincs.)

Sok pénzváltó (és néhány elemző is) kifejezetten buzdít mindenkit arra, most igyekezzen beszerezni utazásához a valutát. Nem csak nyárra, akár a síszezonra is. Érzékelhetően egyre terjed, hogy a lakosság az euró bankókkal „spekulál”. Mint több pénzváltónál elmondták: amikor az euró túllépi a 300 forintot, akkor tömegessé válik az eladás, 290 alatt pedig viszik a közös európai pénzt, mint a cukrot.

Beszéltem olyannal, aki a legutóbbi telelésénél mire a fizetésre került a sor, eurónként 20 forinttal volt kénytelen többet kiadni, mint amivel induláskor kalkulált. Persze ez a vérzivataros január eleji időszakban volt. Most viszont már mindjárt itt az IMF, és mint a nemzetgazdasági tárca naponta közleményekben hangsúlyozza: az egész világ nálunk vehet leckéket válságkezelésből. Felvirradhat tehát a forintnak!

Ez is lehetséges. A fene tudja miért, mérget azért rá nem mernék venni.

Nagyon sokan szakértőként néznek a banki alkalmazottakra. Tényként fogadják el, amit mondanak, és hallgatnak rájuk. Összegyűjtöttünk néhány történetet, ami bizonyítja, hogy mekkorát tévednek.

A legfrissebb eset (amire az egyik bejegyzésünkre érkezett kommentből értesültünk), hogy az árfolyamgátra jelentkezőnek a bankfiókban az alkalmazott azt mondta: a “belső szabályzat” szerint a tartozás 160 százaléka plusz a havi törlesztőrészlet 12-szerese kell, hogy legyen a biztosítási összeg. Nála ez úgy néz ki, hogy 12 millió volt a hitele, ami mára 23 millióra nőtt (japán jen), a biztosítás 28 millióra szól, de a bank ezt 39 millióra akarta módosíttatni a biztosítóval. A ház értéke közben úgy 20 millió. Megkérdeztük az OTP-t, ezt mégis hogyan gondolja, hiszen a túlbiztosítás tilos, ráadásul értelme sincs, hiszen a biztosító csak a valós értéket téríti.

Némi iszapbirkózás után a történet happy enddel zárult. A legnagyobb magyar bank és több más pénzintézet is nyomatékosította: a lakásbiztosítási összeg menetközben nem módosul, az árfolyamgátnál pedig ezt nem is szabad feltételként szabni. Nem árt felidézni azt sem, hogy a jogszabály előírja: a gyűjtőhitelnél az elutasítást írásban kell a banknak lefektetnie.

Az érintett ügyfélnek nem kellett a biztosítási összeget megemelnie, de nem bíbelődtek azzal, hogy valamiféle elnézéskérést rebegjenek neki.

A legdurvább – nem is egyszer előfordult – történet, amikor valakit a fiókban befektetési életbiztosításra (unit linked), illetve valamilyen befektetési alapra betétként beszélnek rá. (Erről is írtunk korábban is.) Persze, mint azt többször hangsúlyoztuk, elvárható, hogy magunk is figyeljünk pénzügyeinkre. A gond az, hogy nagyon sokan szakértőként néznek a banki alkalmazottakra, és tényként fogadják el, amit mondanak. Nem árt tudomásul venni: a banki alkalmazott is csak ember (a hozzáértése néha nem veri az egeket), de semmiképpen sem a barátunk.

Több olyan történetről is értesültünk, amikor az ügyintéző jóindulattal, hozzáértéssel segített pénzt megtakarítani, de gyakoribb ennek épp az ellenkezője. A mosolyogva, kedvesen és készségesen kínált „jó” megoldás (pénz pénztáron keresztüli kivétele, a be nem jelentett nagy összegű készpénzfelvétel azonnali végrehajtása) esetenként vaskos összegekbe kerül. Ezzel pedig az ügyfél sokszor csak a számlakivonat kézhezvétele után szembesül. Akkor pedig már nem sok mindent tehet. Azt bizonyítani ugyanis, hogy valamit a bankos tanácsára (akit ráadásul befolyásolhatnak anyagi szempontok is, hiszen például a prémiuma függhet attól, miből mennyit sikerül „rásóznia” a hozzá betérőkre) után tettünk meg, nem könnyű.

Az egyik ismerősöm a saját bankjából akarta kivenni a nyaralásra szánt valutát. Amikor barátnője meglátta, szabályosan kituszkolta onnan. Senki sem vált bankban, az nagyon drága! El is cipelte egy „baráti” pénzváltóhoz. Mivel nagyon sokszor tapasztaltuk már, hogy az ilyen általános szabályok a gyakorlatban másként mutatnak, megpróbáltuk feltérképezni, mi is a valóság.

Magunk is csodálkoztunk, amikor kiderült: az euró ugyan a bankokban valóban drágább, de nem úgy, és nem annyival. Az egyéb (most a nyaralási szezonban igen csak kedvelt) valutáknál viszont még ez az alapvetés sem feltétlenül igaz.

Több mint tucatnyi pénzváltó hálózat és tíz bank valutaárfolyamait gyűjtöttük a hétvége előtt össze. A bankokban az euró átlagos eladási árfolyama 6,5 forinttal volt magasabb. A legolcsóbb pénzváltó és a legdrágább bank közötti különbség nem érte el a 12 forintot. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 150 ezer forintért akar euró bankjegyekhez jutni, akkor 20 euróval kap kevesebbet.  Érdemes ezen is elgondolkodni, hogy ekkora különbség vajon indokolja-e, hogy hosszabb túrákra szánja el valaki magát.

Tény viszont, hogy nem találtunk egyetlen bankot sem, amely ne adta volna az eurót drágábban a pénzváltóknál. Egyáltalán nem ez azonban a helyzet a horvát kunával. Az egyedi ajánlatok alapján öt bankban is kevesebbért árulták a kuna bankókat, mint amilyen árfolyamokat a drágább pénzváltók alkalmaztak. Utóbbi csoportba pedig többnyire a különösen forgalmas helyen (turistaközpontokban, a határok mellett) működők tartoznak.

Még egy alapvetés dőlt meg. Sokan gondolják ugyanis, hogy a pénzváltók közül olyant érdemes választani, amely frekventált helyen található. Nos, ez többnyire egyáltalán nem így van. Minél többen esnek ugyanis be egy váltóhoz, annál „merészebben” tud árazni. Olcsóbban vesz és drágábban ad. Teheti, úgyis jönnek az ügyfelek.

Akadnak bombázó ajánlatok, de a kirívóan jó árfolyam becsalinak is bizonyulhat. Ha valaki a neten kinézett remek áron akar valutát vásárolni, könnyen az ördögnek tartozik egy úttal. „Éppen most fogyott el” – mondják. (Ahogy a viccben: ha nálam sem lenne, én is tudnám annyiért árulni.) Persze ajánlják a drága szomszédot.

A pénzváltók jobb árakat az ügyfelektől vett valuta révén kínálhatnak (egyébként ezek a vállalkozások banki ügynökök, tehát azt tudják árulni, ami a hitelintézettől szereznek be). A főszezonban, júliusban és augusztusban, azonban az adásvétel meglehetősen egyirányú (főképp, ha az előrejelzéseknek megfelelően kevesebb külföldi turista érkezik). Tehát szinte csak veszik a valutát. Ilyenkor nem ritka, hogy valóban kifogynak a készletek. Hiány esetén pedig a váltó csak a partnerbanktól vásárolhat valutát.

Ma 255 forint felett is járt a svájci frank, ami a jövőre nézve sem túl bíztató fejlemény. Én azonnal rohannék megkötni az árfolyamgátas szerződést. Mától minden deviza lakáshitelest kötelező fogadniuk a bankoknak. 

Csak az árfolyamgát védi meg a devizahiteleseket a forint gyengülésétől. A mai napot elnézve, ahogy rohamosan romlik a forint – amikor írom a blogot, 255 forint felett lehet csak svájci frankot kapni, az euró pedig 306 forint felett jár – a devizahitelesek legrosszabb álmai válnak valóra. És jön a kérdés: hol a határ? Januárban – amikor elijesztettük az IMF-et -, már 400 forintos euróval is riogattak a piacon. Abban viszont nagyon sok devizapiaci szakember egyetértett: ha egyszer beindul a hiszti, nincs plafon.

Lehet azon merengeni, hogy nálunk minden rendben, csak a görögök miatt alakul így hazánk kis fizetőeszközének az árfolyama (a mostani gyengülésben nyilván ez játszik szerepet), az nagyon nem mindegy, hogy 185 forintról gyengül a pénz 220-ra a nemzetközi helyzet miatt, vagy 240-ről 255-re, vagy még magasabbra. Márpedig szerintem abban a kormány a ludas, hogy honnan gyengül a forint. Abban is jelentős szerepet játszik a hazai gazdaságpolitika, hogy a forint devizapiaci forgalma igen csekély. Ez jól látható a hirtelen nagy változásokban is.

És éppen emiatt ajánlom az árfolyamgátat. Mert a forint végtelen gyengülésétől, a már eddig is fizethetetlen havi részletek további emelkedésétől védi meg az adóst.

A legfontosabbról ugyanis rendre mindenki elfeledkezik: a 270 forintos svájci frank fölötti törlesztőrészletet már az állam fizeti. Eurónál 340 forint, japán jennél 3,3 forint a határ, ahonnan már nem a miénk a rizikó. (Az árfolyamgátról már többször írtunk itt és itt. ) Ezért kell rohanni a bankba, mert mától már minden lakáshitelesnek nyitott a lehetőség. Sajnos a szabadfelhasználású deviza ingatlanhiteleseknek még várni kell, bár van már olyan bank, amelyik befogadja a kérelmüket.

Ugyanis minél tovább húzza-halasztja egy adós a bejelentkezést, annál később élhet a csökkentett részletek lehetőségével, annál később fizeti helyette a bank és az állam felesben a 180 forint feletti törlesztőrészlet kamatát, és 270 forint felett pedig annál később áll be helyette az állam törleszteni. Ha valaki megvárja, hogy a havi törlesztőrészletében jelentkezzen a forint gyengülése (ez ugyebár több hét is lehet), majd ekkor elmegy a bankjába bejelentkezni, onnantól kezdve minimum 2 hónapig még a régi részletet fizeti, és csak utána, a harmadik vagy negyedik törlesztőrészletnél indul be nála a rendszer. A banknak a 60 napos ügyintézést persze be kellene tartania, de ez nem kötelező.  Ha egyszerre túl sokan rohannak (már akad pénzintézet, ahol ezzel kalkulálnak), akkor remény sincs a gyors védernyő alá kerülésre. Így ha valaki késlekedik, akkor nem elég, hogy eleve később él az alacsonyabb részletfizetés lehetőségével, lehet, hogy az ügyintézés is tovább tart, emiatt pedig akár 3-4 hónap is letelhet, mire az árfolyamgát előnyeiben részesülhet.

Hogy addig milyen utat jár majd be a forint, az jósolhatatlan.