AZ ÉN PÉNZEM

Milliárdokat vágtak zsebre, most koldulnak a tagoktól a magánnyugdíjpénztárak. A többség kitartana.

„Kedvezően fogadták a pénztártagok a Stabilitás Pénztárszövetség javaslatát a működési célú adomány bevezetésével kapcsolatban” – adta hírül a pénztárszövetség a honlapján közzétett kérdőívre adott válaszok alapján.

Igaz, hogy a felmérés nem reprezentatív, a már nem egészen 100 ezer magánnyugdíj-pénztártagból 1158 fő töltötte ki. Közülük csak 4 százalék lépne vissza az állami rendszerbe, 23 százalék bizonytalan. De a többség annyira eltökélt, hogy 73 százalékuk „pozitívan fogadta a javaslatot”, hogy működési célú adományokkal járuljon hozzá a magánpénztárak működőképességének hosszú távú fenntartásához.

Én is végeztem egy nem reprezentatív felmérést. Az általam megkérdezett, a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradt tagok közül senki sem lenne hajlandó ilyen hozzájárulást fizetni. Bár ebben a körben 100 százalék kitartana, senki nem adakozna.

Olyan igazi kis magyaros, zaftos történet, ami a magánnyugdíjpénztárakkal zajlik. Adva volt a reformhangulat a kilencvenes évek közepén-végén, megfűszerezve az erre ráugró banki-biztosítói tőkével és az ezeket végtelen alázattal kiszolgáló törvényhozókkal és felügyeleti szervekkel.

Az indulás

Az öregedő társadalomnak szembe kellett néznie azzal a ténnyel – hiába dugjuk ma homokba a fejünket –, hogy 30-40 év múlva a dolgozók nem tudják majd eltartani a nyugdíjasokat. Ezért hozták létre a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer mellett a magánnyugdíjpénztárakat és az önkéntes nyugdíjpénztárakat. A magánnyugdjpénztárak nem oldották meg azt a problémát, hogy több pénze legyen majd valakinek nyugdíjas korára, mintha csak a tb-től kapna pénzt. Nagyjából ugyanazt kellett volna hozniuk, mintha eredetileg a tb-kasszában maradt volna a tag. De nem ezzel kampányoltak az alakuló pénztárak, hanem a kezdet kezdetétől hamis illúziókra építették az egész rendszert. (Igaz, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egészen más volt a gazdasági környezet, mint ma, így a magas hozamok ígérete akkor nem tűnt nagyotmondásnak.) Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak lett volna (lenne) az a feladata – más előtakarékossági formákkal együtt –, hogy a várható állami nyugdíjon felül biztosítsanak majd jövedelmet az öregkorban.

A magánnyugdíjpénztárak valójában azt a célt szolgálták – és lehet, hogy másként is lehetett volna -, hogy összefüggést teremtsenek a nyugdíjra befizetett összeg és a majdani nyugdíj között. Rávezették a tagokat arra, hogy nem kell csalni, érdemes befizetni, hiszen egyéni számlán gyűlik a pénz a befektetés hozamával együtt. Nem kell minimálbérezni, ne érezze rosszul magát az, akinek a többszázezres fizetéséből vonnak tízezreket. Mert egyszer majd visszakapja. Ha pedig nyugdíj előtt meghalna, a gyerekek, a család örökölheti.

Lenyúlás

Hát ebbe barmolt bele a kormány. Neki csak a felhalmozott 3 ezer milliárd kellett, mit érdekelte, hogy a dolognak van egy olyan üzenete is: nem érdemes befizetni, úgyis csak annyit kapsz vissza, amennyit a nagyhatalmú állam megenged. Évek múlva lehet majd csak lemérni ennek romboló hatását.

Segítette a kormányt az is, hogy kezdetektől rányomták bélyegüket a pénztári szektorra a hiányos szabályozást kihasználó, ügyeskedő bankok és biztosítók. Hiába működtek (és működnek ma is) hivatalosan önkormányzati rendszerben a magánnyugdíjpénztárak, valójában a létrehozó és működést segítő bankok és biztosítók érdekeit képviselik. Álönkormányzatiság az egész. Szép lassan, fokozatosan nyírták ki a munkáltatói hátterű kisebb pénztárakat, ahol tényleg megvalósult a tagok képviselete, ahol fontos volt, hogy a vagyonkezelést pályáztassák.

A felügyelet pedig egészen mostanáig nem törődött azzal, hogy a banki, biztosítói pénztárak a vagyonkezelésen keresztül (is) lenyúlták a tagok pénzének egy részét. Nem pályáztattak, többet számláztak, mint normál esetben tették volna egy piaci szereplőnek, aki azonnal kihajította volna őket, mint szolgáltatókat.

(Az én bajom ezzel a nagy felügyeleti nekibuzdulással csak az, hogy megint politikai nyomásra történik az egész felelősségre vonás, mint ahogy korábban ugyancsak gazdasági-politikai nyomásra nem csinált semmit.)

Koldulás

A pénztárak most a működéshez szükséges pénzt adományokból szeretnék beszedni. A tagok pénze az állami kasszába folyik be, miközben – a kormányzati kommunikációval szemben – a befizetett pénzüknek csak háromnegyede után jár nekik nyugdíj 2012-től. (Ez van a jelenlegi jogszabályban, hiába hazudja a kormány azt, hogy 100 százalékban jár nyugdíj a befizetett pénz után.)

A kormány gyakorlatilag kinyírta a szektort, a közel 100 ezer ellenálló, maradó tag még egy darabig bírja, de előbb-utóbb feladja. De náluk előbb adják fel a pénztárak. Sorban dobják be a törölközőt. Az elmúlt években lenyúlt milliárdokból már nem futja arra, hogy a tagok érdekében kitartsanak. Pedig a bankoknak, biztosítóknak nem csak a vagyonkezelésen felszámított extra díjakból volt bevétele, hanem nagyon jól használták keresztértékesítésre is a rendszert. Most dobják az egészet, fizessen a tag adományt, ha annyira ellen akar állni a hatalomnak.

És persze mi, tagok is hibásak vagyunk mind a 3 millióan. Tagok voltunk egy önkormányzati rendszerben, és nem éltünk a jogainkkal. Nem jártunk közgyűlésre és nem szavaztunk a lábunkkal a gyenge hozamok ellen.

Sokakban gyűltek – nem ritkán jogos - indulatok a pénztárak vagy csak saját kasszájuk ellen. De miért nem tett ellene? Miért hagyta? Csak nem tévesztették meg? Tud olvasni? Mert bizony utána lehetett nézni sok mindennek az elmúlt bő 10 évben. Ha egyszer is elment volna a közgyűlésre, hogy felszólaljon, ha úgy váltott volna pénztárat, hogy körbenéz a piacon és nem az egyébként személy szerint utána 20 ezer forintot bezsebelő ügynök útmutatása alapján dönt, na kérem, akkor lehetne hőbörögni. Meg kellene tanulni élni a jogainkkal, mert különben azokat szép lassan elveszik tőlünk.

Aki rosszul választott magának önkéntes nyugdíjpénztárt, a magas költségek miatt csaknem 6 százalékkal fizet többet a legolcsóbbat választó társainál. Így az éves hozamnál is nagyobb összeget bukhat.

Mit is beszélek, az átlaghozam – legalábbis a mostani zivataros időszakokban – a kasszák többségénél legfeljebb álmunkban éri el ezt a hat százalékot. Bárki bármit mond, vagyonkezelő legyen a talpán, aki ekkora differenciát rendszeresen nyom nélkül el tud tűntetni.

Azt, hogy ez mennyire sikerült, akkor tudjuk majd meg igazán, amikor a pénzügyi felügyelet közzéteszi az átlagos díjterhelésről szóló számításait. Ebben nem csak a levont költségeket, hanem a vagyonkezelői, letétkezelői díjakat is figyelembe veszik. Aligha meglepő, hogy a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták: azoknál a pénztáraknál csapolták meg leginkább az egyéni számlákat, ahol a háttérben bank, vagy biztosító áll.

Mielőtt azonban valaki úgy vélné, emiatt már megérett az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is arra, hogy az állam lecsapjon rá, néhány egyéb szempontot sem árt figyelembe venni. Elsősorban és főként azt, hogy legalább pontosan tudjuk, mi mennyi. Meggyőződésem, hogy leginkább maguk a tagok érhetnék el a pénztárak önkorlátozását. Ha ugyanis a drága kasszáktól tömegesen vándorolnának át az olcsóbbhoz, egész gyorsan csökkenésnek indulnának a díjak (ez jól látszik a biztosításoknál, ahol az online alkuszok belépése viharos gyorsasággal nyomta le az árakat).

A befektetési egységhez kötött biztosításoknál (unit linked) a költségekről igazán senki sem tud semmit. Hiszen a néhány éve bevezetett TKM (Teljes Költségmutató) csak egy tól-ig adat, de kétlem, hogy sokan tudnák, miről beszélek. (Pedig az általános 6-8 százalék elég brutális.) Amit nem ismerünk, az nem fáj? Dehogynem. Legfeljebb az ügyfél – ha szerencsés – nem igazán veszi észre. Plusz (mint azt már a néhány bejegyzésünkhöz fűzött kommentekből is láthattuk) belép az önigazolás: én igenis jól csináltam!

A legnagyobb fekete lyuk persze éppen az állam. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyelt (sajna jórészt meg-, illetve el is emésztett) vagyon sorsáról semmi hír. Fogalmunk sem lehet, mennyire jó gazdaként kezelik azt a pénzt, amelynek költségeiről és hozamáról korábban annyi szó esett. A Mol és a Rába részvények vásárlása jó üzleti lépés – mondta éppen a napokban a kormánypropagandát nyíltan szolgáló egyik „elemző”.

Értem. Ha például a pénztárak vásárolnak részvényeket, akkor „eltőzsdézik” a tagok vagyonát, ha ugyanezt a kormány teszi, akkor megfontoltan, az ország népe érdekében cselekszik. Persze úgy, hogy a kapcsolódó kiadásokról (amit a mi zsebünkből fizetnek) eszük ágában sincs beszámolni. Persze ha meg is tennék, ki hinné el a számokat?

Rossz hírem van: a magánnyugdíjpénztárakban a többség megtakarítása vesztett az értékéből. Az önkéntes pénztárakban még rosszabb a helyzet. Könyörgöm, csak a kormány ne mentse meg a pénzem!


Nem bírtam kivárni a tavalyi évről a hivatalos, PSZÁF által kiadott hozamokat, így nekiestem, hogy az egyébként kötelezően közzétett adatok alapján számoljak. Ahogy vártam, az eredmény lehangoló. Persze rossz volt a nemzetközi gazdasági környezet, ne is beszéljünk a hazairól. A kormány pedig gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. Csak az a helyzet, hogy mindenki ugyanolyan vacak körülmények között fektetett be, márpedig a hozamokban nagy a különbség.
Hogy ne az almát a körtével hasonlítsuk össze (klassszikustól idézek), a hasonló összetételű portfóliókat kell összevetni. A legkockázatosabb, növekedési portfólióban a legjobban az Életút teljesített. A tagok pénze 8,9 százalékkal gyarapodott. Míg a leggyengébb az OTP lett. A tagok pénze a negatív hozam miatt 7,89 százalékkal csökkent. Így csaknem 17 százalékpont a különbség a legjobb és legrosszabb hozam között.
Az Életút a kiegyensúlyozott portfólióban is nyerő volt a 8,54 százalékos hozamával, míg a vesztes az ING lett mínusz 1,38 százalékkal. A klasszikus portfólióban a Honvéd vitte a pálmát a 7,5 százalékos hozammal, a Dimenzió pedig az 1,9 százalékkal az utolsó. Az infláció tavaly egyébként kb. 3,9 százalék volt, így a többség pénze vesztett az értékéből.


Magánnyugdíjpénztári TOP-ok:

Klasszikus portfólió           Kiegyensúlyozott portfólió      Növekedési portfólió
 Honvéd         7,49 %                  Életút              8,54 %                          Életút            8,96 %
 Pannónia      6,91 %                  Quaestor          2,70 %                          MKB              0,85 %
 Életút            6,70 %                  Erste               2,51 %                           Honvéd          0,83 %


Az önkéntes pénztáraknál sem jobb a helyzet. Itt sajnos a teljes képhez meg kell várni a felügyeletet, ugyanis a pénztáraknak csak egy része teszi közé a számításhoz szükséges adatokat. Ráadásul van olyan pénztár, amelyiknek öt-hat portfóliója van, és van olyan, amelyiknek mindössze egy. Megpróbáltuk beszuszakolni őket a manyupoknál található kategóriákba. Így azt mondhatjuk, hogy a megtalálható adatok alapján a növekedési portfólióban a legjobb az AXA lett 2,26 százalékos hozammal, míg a legrosszabb az OTP mínusz 8 százalékkal. A kiegyensúlyozottnál 0,89 százalékkal ugyancsak az AXA nyert, és a vesztes a Honvéd lett, miután csak mínusz 2,1 százalékot hozott. A klasszikus portfóliót a Pannónia nyerte 7,17 százalékkal, míg a leggyengébb a Honvéd lett 1,52 százalékos hozammal. 

Önkéntes TOP-ok

Klasszikus                        Kiegyensúlyozott              Növekedési
 Pannónia    7,17%                   AXA    0,89%                            AXA    2,26%
 Budapest    5,99%                   Aegon    0,76%                        Allianz    -0,54%
 Allianz        4,41%                   OTP    0,66%                           Budapest    -0,99%

Nagyon nem mindegy tehát, hogy hol tartjuk a pénzünket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 10-20-30 évre szóló befektetéseket nem szabad önmagában egy év teljesítménye alapján megítélni. Nagyon nem szeretném, ha a kormány – ahogy tervezi – most rárontana az 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítására azzal, hogy majd megvédi. Ne tegye! Majd megvédem én a pénzemet. Például úgy, hogy ha nem tetszik a nyugdíjpénztár teljesítménye, akkor váltok.

Átalakítaná az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert a kormány. Az eddigi előzmények után talán nem meglepő, hogy ettől a hírtől görcsbe rándul a gyomrom. És ebben aligha vagyok egyedül.  

Már megint ez a fránya pénz! Mindenkinek elkezdenek villogni a dollárjelek a szemében és megkaparintaná, ha sok van belőle. Most éppen az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításába fogna a kormány. És én ettől már most rettegek. Ó, nem kevés pénzről van szó. Jelenleg mintegy 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi, nyugdíjra félretett vagyonáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy fejenként átlagosan 646 ezer forintja van a tagoknak.
Ahogy az Origo megírta, „dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól.” Ezután a minisztérium megerősítette a hírt, a pénztárszövetség pedig csak annyit közölt, hogy a részletekről nincs információjuk.
Számomra már önmagában is ijesztő az a hír, hogy nincsenek hivatalos részletek, nincsenek hivatalos egyeztetések a szektorral. De a legijesztőbb talán az, hogy senki nem kíváncsi az 1,3 millió tag véleményére. Pedig az önkéntes nyugdíjpénztárak (persze akárcsak a gyakorlatilag kinyírt magánnyugdíjpénztárak) önkormányzati rendszerben működnek, és a tagok tulajdonában vannak. De valójában a banki, biztosítói hátteret nyújtó intézmények emberei ülnek a vezetésben, így hozzájuk lojálisak, nem a tagokhoz. A tagok jellemzően nem járnak közgyűlésre, nem gyakorolják a tulajdonosi jogokat, néhány igen aktív taggal bíró pénztár kivételével. Ez utóbbiak ágazati, munkáltatói hátterű pénztárak.
Ami az igazán nagy biznisz a rendszerben, az kérem szépen a vagyonkezelés. Amivel – láttuk a magánnyugdíjpénztárak esetében is – nagyon szépen lehet keresni. Amelyik pénztár tényleg a tagok érdekeit nézi, az versenyezteti a vagyonkezelőket, tekintettel van a költségekre. Amelyik saját érdekeket tart szem előtt (mármint a pénzügyi csoport érdekeit), az a csoport tulajdonában lévő saját vagyonkezelőnek ad munkát, nem tűz ki semmiféle elvárást ezért cserébe, és úgy csinál, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a könyveléstől kezdve minden kiszervezett munka annyiba kerül, amennyit a csoport leányvállalata leszámláz, és kész.
Most is nonprofit az önkéntes nyugdíjpénztárak működése. Ha pedig nyereség van (lenne), az a tagoké. Hogy valójában mégsem teljesen az, azt tényleg meg kéne változtatni. Információink szerint a tulajdonosi szerkezet átalakítása is az ötletek között van. Elindult a harc a színfalak mögött. Attól tartunk azonban, hogy ennek megint nem a tagok lennének a nyertesei.
Gondoljuk csak végig a magánnyugdíjpénztári történetet. Ami bizony nem a Fidesz-kormánnyal kezdődött. Már 2009 őszén a Bajnai Gordon kormányfő vezette MSZP-kormány úgy alakította volna át a tagok tulajdonában lévő magánnyugdíjpénztárakat, hogy azokat ingyen és bérmentve „odaajándékozta volna” a bankoknak, biztosítóknak. Örök időkre bebetonozva a tulajdonosi jogokat. Persze ezek a bankok, biztosítók tovább harácsolhatták volna a jövőbeli nyugdíjpénzeket. A verseny korlátos lett volna, a kisebb, ágazati pénztáraknak esélyük sem lett volna a fennmaradásra. Ez tehát a tagok számára nem lett volna jó rendszer. Mi történt? A parlament szépen megszavazta, majd az akkori köztársasági elnök (Sólyom László) úgy döntött, hogy nem írja alá a törvényt, mert az nem tette lehetővé, hogy azok a tagok, akik úgy érzik, hogy nem járnak jól, visszaléphessenek a tb-rendszerbe. Ez pedig az akkori köztársasági elnök szerint sértette a tulajdonhoz való, az alkotmány által védett jogot. (Hát, azóta változott az alkotmány és a köztársasági elnök személye is.) Ez éppen két éve történt.
Aztán jött a Fidesz-kormány és gyorsan magáévá tette a magánnyugdíjpénztáraknál összegyűlt közel 3 ezer milliárd forintot. Én azt gondolom, hogy a szocikormány megoldása sem lett volna jó, a Fidesz-kormányé pedig a rémálmaimnál is rosszabb. És most hozzányúlnának az önkéntes pénztárakhoz is. Persze hozzá lehet nyúlni, nyilván lehet rajta javítani. De nem először esnének orvosi szike helyett baltával a betegnek.
Mert bizony felmerült bennük, hogy legyen egy szép nagy állami önkéntes nyugdíjpénztár is. Hej, micsoda lehetőség lehetne, ha nem csak a vagyonkezelésen nyerhetne a kormány barátja szép összegeket (persze nem csupán magának), hanem az állam irányíthatná a tagok befektetéseit. Állami vagy haveri vállalatokba fektethetné a tagok pénzét, vagy akár állampapírokat vetethetne, ha már a piacon senkinek sem kellenek.
De persze mennek a háttérharcok az ellenérdekelt felek (bankok biztosítók) részéről is. A másik véglet az lenne, amikor ismét – akárcsak a SZÉP-kártya esetében – jól behatárolt érdekcsoportoknál lennének az állam által preferált önkéntes nyugdíjpénztárak, a többieket pedig szépen elsorvasztanák.
Hát ezért rettegek. Szemem előtt már az önkéntes kasszák körül is repkednek a balták.

Eddig úgy tűnik, hogy elmarad az év végi megtakarítási hajrá, amivel növeljük a félretett pénzünket, és csökkentjük az adónkat. Már az adókedvezmény sem kell nekünk? Vagy nincs rá pénzünk? Vagy nem itthon takarítunk meg?

Minden év decemberében nagyon öngondoskodóvá válik a magyar. Ebben a legfőbb szerepet az adókedvezmények játsszák. Ilyenkor lehet csökkenteni a személyi jövedelemadónkat, miközben hosszú távú célra takaríthatunk meg. Ekkor nő meg az önkéntes nyugdíjpénztári és NYESZ (nyugdíj-előtakarékossági számla) befizetés, valamint a tartós befektetési szerződések (TBSZ) száma is megemelkedik. Ez utóbbin a kamatadót lehet megspórolni.

Idén azonban nincs hajrá. Persze még van néhány hét az év végéig, csakhogy az előző évekhez képest semmi jele annak, hogy most félre akarnánk tenni. Ennek persze több oka is lehet. Az egyik ok lehet az, hogy az évek óta tartó válságban már kezdenek kifogyni az emberek a tartalékokból. Másik lehet az, hogy nem hosszú távra kötjük le a pénzünket, hanem inkább gyorsan felszabadítható betétekben tartjuk, hiszen bármikor szükségünk lehet rá. Egy harmadik ok, hogy a végtörlesztés sok tartalékot felemészt. És egy negyedik ok például az, hogy egyre kevesebben hisznek ma a hosszú távú megtakarításban, pláne ebben az országban.

Lehet szidni a csúnya hitelminősítőket, csakhogy a magyarok jelentős része sem itt fekteti be a pénzét. Ősszel a Napi Gazdaság Private Banking kiadványában lehetett talán először arról olvasni – amiről persze a szakma már rég tudott -, hogy a vagyonos réteg kiviszi az országból a pénzét, és külföldön fekteti be. Azt gondolom, hogy eljött az az idő, amikor már a kevésbé vagyonos, de némi megtakarítással rendelkezők is ezt teszik. Nem telik el nap, hogy ne kérdeznék tőlem, hol is nyissanak külföldön számlát. Mert féltik a megtakarításukat. Mert nem bíznak a forintban. Mert nem bíznak a kormányban.