Bár a jegybanki kamatemelés – legalábbis egyelőre – megállt, az elmúlt hetekben is tovább kúsztak felfelé a betéti kamatok. A szemfülesek jól járhatnak, a lusták viszont veszítenek.


Nem mindegy, hogy melyik bankban és mennyiért kötjük le a megtakarításunkat. Bár a bankok az elmúlt időszakban emelték a nem akciós betétlekötések kamatát is, azért arra nagyon vigyáztak, hogy a legmagasabb kamatok ne járjanak automatikusan minden ügyfélnek. Továbbra is megfigyelhető, hogy a saját ügyfelek közül azok kaphatják meg a kiemelkedő ajánlatokat, akik „miközben fejen állva szavalnak, a bal lábuk kisujjával meg tudják vakarni a jobb fülüket”. Oké, túloztam, de ezzel talán sikerült érzékeltetnem azt, hogy mennyire szűk körnek jár az akciós kamat. Ehhez jellemzően sokat kell utalni, több banki terméket is igénybe kell venni, de meghatározzák azt is, hogy hányszor kell ehhez bankkártyával vásárolni.
Azt is díjazzák a bankok, ha új pénzt visz az ügyfél hozzájuk (legyen az akár régi, akár új kliens). Erre már többen is évi 9 százalék körül fizetnek. Nem mindegy azonban, hogy a 9 százalék 2 hónapra jár vagy 1 évre. Hiszen az akció lejárta után – ha szintén csak új pénzre adják a magas kamatot – csak a normál betéti feltételek szerint fizetnek, ami rendszerint jóval alacsonyabb.
Több bank is fizet 10 százalék feletti kamatot, ha a megtakarításunk egy részét befektetési jegyekbe fektetjük. Ezzel azonban legyünk nagyon óvatosak. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy mekkora hozamot érhetünk el a befektetési jegyeken, amin – csak szólok – akár bukni is lehet. Másrészt kíváncsi vagyok, hogy a befektetési jegyet vásárlók mekkora hányada tudja, hogy mit is vesz valójában: mit jelent az a befektetés, mibe fektetik a pénzét és tisztában van-e a kockázatokkal, no meg persze a költségekkel. Ha ezekre „nem” a válasz, és csak a bank által ajánlott terméket vennénk meg, akkor eszébe ne jusson senkinek ide tennie a pénzét csak azért, hogy a megtakarításai felére két hónapon át évi 8 vagy 9 százalékot kapjon.
Fontos tehát, hogy az apróbetűket is elolvassuk az akciók láttán. Érdemes egyébként is odafigyelni a pénzünkre, és lekötni a folyószámlán megmaradó összegeket, hiszen ott továbbra is – jellemzően – a láthatatlan kategóriába tartozik a kamat. A bankok viszont nem jutalmazzák azokat az ügyfeleiket, akik egyébként is náluk teszik félre a pénzüket. A rendszeres megtakarítási programoknál egyáltalán nem emelkedtek a kamatok az elmúlt hónapokban. Folytatódik tehát a bankok és ügyfelek közötti csiki-csuki. A bank akciós kamatot ad, amit reklámozhat. Ezt csak a szemfüles, a pénzükre odafigyelő ügyfelek vehetik igénybe. A lejáratkor pedig vagy oda teszik a pénzüket, ahol újabb, jó akciót találnak (akár házon belül), vagy ha ezt nem tartják számon, nagyot buknak azon, hogy nem akciós, többnyire fele akkora kamaton ketyeg tovább a megtakarításuk. Esetleg nevetségesen alacsony kamattal csücsül a folyószámlán.