AZ ÉN PÉNZEM

A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat korlátozását javasolja az MNB. Nagy izgalmat nem váltott ki a dolog, talán azért, mert senki sem hisz a tervek realitásában.

Korábbi (nagyon jó) fogorvosom nem volt hajlandó elfogadni egészségpénztári kártyát. Most már lassan rákényszerülök majd – mondta évekig, de ez a kényszer valahogy a mai napig nem tudott hatni. Nyilván nem véletlenül. Nagyon sokan leginkább készpénzben szeretnek fizetni. Annak nincs nyoma.

Amikor a lakásfelújításnál a mesternél érdeklődtem, nem lehetne-e átutalni munkája ellenértékét, szabályosan a szívéhez kapott. Egy másik esetben az asztalos végül ráállt, hogy utaljak, de gondosan a magánszámlájára. Esetenként annyi egyeztetés és konspiráció kísérte próbálkozásaimat, hogy a végére azt is megbántam, hogy belefogtam. Az már nem is zavart, hogy a hátam mögött összemosolyogtak, vagy éppen ijedten néztek – ők bánták, hogy egyáltalán megismertek. Mint a taxis, aki amikor kiderült, az adóhivatalba megyek, kapkodva és érzékelhető rettegéssel matatott valamit az óra körül.

A páromnak neten rendeltem neves alkalomra technikai cuccot. Persze későn, rettegtem, időben megérkezik-e. Hát megérkezett. A futár azonban nem volt hajlandó odaadni, mert készpénzfizetéses kísérőpapírt állítottak ki hozzá. Nincs senki, aki utalna – mentegetőztek a cégnél őrjöngő telefonomra.

A történetek egy része régebbi. Mint az, amikor a többel ezelőtti adóhivatali elnök bevallotta nekem: a lakását csinosító munkásoktól nem kért számlát. Nagyon sokkal lett volna drágább – magyarázta szégyenkezve. Az utóbbi években azonban némi változást érzékeltem. Már nem váltott ki akkora döbbenetet, ha felvetettem: átutalnék. Kártyát is egyre több helyen lehetett használni.

Most viszont mintha megint visszafelé haladnánk. Emelkedett az áfa (jobban megéri számla nélkül), nehezedtek a körülmények, a járulékok még mindig pokoli magasak. Olyan vállalkozó ismerősöm is pénzkötegekkel szaladgál, akinél korábban ezt nem tapasztaltam.

Határozottan kezdek veszteni én is a készpénzhasználattól való viszolygásomból. Na, erre jön a jegybank, hogy rendet vágjon. A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat fokozatos korlátozását javasolják. A fehéredés amúgy nem lenne rossz, de a lerobbant autó rendbe hozatalát sem tűnik célszerűnek a lemosással kezdeni.

Többen azt gondolják, hogy az MNB provokál. Az elektronizálás előnyeit már régóta hangsúlyozzák, az azon elérhető megtakarításokkal együtt. Most viszont ezt összekapcsolják azzal, hogy ennek megvalósulása esetén nem is lenne szükség a tranzakciós illeték jegybankra kiterjesztésére. Ez is csak egy politikai játszma – legyintenek.

Látom is, amint hever az összetört autó. Felette színes transzparensek hirdetik milyen szép és tökéletes. Vannak ott még táncoló lányok, üstök és dobok. Oldat pedig sötét arcú emberek bizonygatják, bizony ez a masina teljesen totálkáros. Hogyan lesz vajon ebből javítás?

Bevallom, én egészen megrögzött kártyás vagyok. Amióta léteznek külföldön is használható bankkártyák, már az is előfordult velem, hogy kizárólag plasztikpénz volt nálam (ez egyébként gondot is okozott az autópálya melletti illemhelynél). Az elkötelezettségemet alátámasztotta, hogy egy tartósabb külföldi út után kiszámoltam, mennyit spóroltam meg (nagyon sokat!) azon, hogy költésemet deviza-, és nem valutaárfolyamon számolták el.

A világ azonban változik, ráadásul nem feltétlenül jó irányban. Jelenleg, bár továbbra is nagyon kényelmes, már én sem lelkesedem annyira a plasztikpénzért. Abban az esetben ugyanis, ha valaki kizárólag a bankkártyára bízva indul külföldi utazásra, várható kiadásainak nagyságát csak igen pontatlanul tudja belőni. Az elmúlt hónapokban néhány nap alatt akár 12 forinttal is változott, hány forintot kell adni egy euróért. Még napon belül is igen jelentősek voltak az eltérések. Tíz bank adatai alapján pedig a deviza- (amit a kártyahasználatnál alkalmaznak) és a valutaárfolyam között átlagosan 4,5 forint, nem ritkán három forint alatti a megspórolható összeg. (A kártyánál a pillanat számít, a bankók viszont szépen megpihenhetnek.)

A kalkulációt még kedvezőtlenebbé teheti, ha a pénzváltóknál levő árfolyamokat (amelyek általában jobbak a bankokénál) is figyelembe vesszük. Így számolva pedig a kártya előnye (legalábbis az árfolyam szempontjából) gyorsan teljesen el is tűnhet.  Százezer forintnál 70 euró volt az elmúlt másfél évben a legjobb és a legrosszabb banki váltás között az eltérés. Kártyával viszont legfeljebb alig több mint nyolc eurót lehet (most) így spórolni. (Devizaszámlával persze egészen más a helyzet, de ilyen még mindig elég sokaknak nincs.)

Sok pénzváltó (és néhány elemző is) kifejezetten buzdít mindenkit arra, most igyekezzen beszerezni utazásához a valutát. Nem csak nyárra, akár a síszezonra is. Érzékelhetően egyre terjed, hogy a lakosság az euró bankókkal „spekulál”. Mint több pénzváltónál elmondták: amikor az euró túllépi a 300 forintot, akkor tömegessé válik az eladás, 290 alatt pedig viszik a közös európai pénzt, mint a cukrot.

Beszéltem olyannal, aki a legutóbbi telelésénél mire a fizetésre került a sor, eurónként 20 forinttal volt kénytelen többet kiadni, mint amivel induláskor kalkulált. Persze ez a vérzivataros január eleji időszakban volt. Most viszont már mindjárt itt az IMF, és mint a nemzetgazdasági tárca naponta közleményekben hangsúlyozza: az egész világ nálunk vehet leckéket válságkezelésből. Felvirradhat tehát a forintnak!

Ez is lehetséges. A fene tudja miért, mérget azért rá nem mernék venni.

Akár ötszörös különbség is adódhat a külföldi bankkártyás pénzfelvét árában attól függően, hogy melyik banknál vezeted a számlád, és hol próbálsz meg kápéhoz jutni. Van ingyenes megoldás is.

Külföldi utunkra mindenképp érdemes készpénzt is magunkkal vinnünk (a technika ördöge soha nem alszik), de általában jobban megéri bankkártyával készpénzt felvenni, mint itthon a bankban váltani. Hiszen a kártyás pénzfelvétnél jellemzően a valutáénál kedvezőbb deviza vételi és eladási árfolyamot számolja a bank.

Nem mindegy azonban, hogy milyen költségekkel szembesülünk, ha kinti automatából vagy bankfiókból akarjuk feltölteni készpénz-készletünket. Akár ingyenes is lehet a pénzhez jutás, de ha nem vagyunk ilyen szerencsések, akkor kb. 300 forinttól 1000-1500 forinton át csaknem 3 ezer forintig szóródik 100 euró kivéte.

És akkor lássuk a konkrétumokat:

Egyre több bank használja ki annak a lehetőségét, hogy nemzetközi csoporthoz tartozik. A CIB aranykártyás és Visa Inspire plasztikkal rendelkező ügyfelei díjmentes juthatnak pénzükhöz az anyabank bankjegykiadó automatáinál (ATM). Az olasz Intesa Sanpaolo tulajdonos nevét nem minden magyar ügyfél ismeri, ezért ingyenes ATM kereső alkalmazást készítettek okostelefonokra. Így 11 külföldi országban lehet keresni a közel tízezer bankjegykiadó automata között.

Hazai nagybankunk, az OTP maga köré épített csoportot, és ennek előnyeit élvezhetik az ügyfelek külföldön is. Nem árt utazás előtt megnézni a bank honlapján, hogy ugyan kik is tartoznak hozzá, mert az átlagembernek nem sokat mond a bolgár DSK vagy a montenegrói Komercijalna elnevezés. (Szerencsére a legtöbb leányvállalat nevében már ott az OTP, így könnyen azonosítható.) Tehát a csoport külföldi ATM-jeinél 1 euró a kp-felvét díja, ami most kb. 304 forint. Idegen ATM-használat már 1362 forintba kerül 100 eurónál.

Saját automata használatáért egyáltalán nem kér pénzt az Erste és az UniCredit. Nem árt azonban figyelni arra (mielőtt a sokat utazók közül valaki rohanna ezekhez a pénzintézetekhez számlát nyitni), hogy a kedvezményeknél minden hitelintézet feltünteti, hogy azokat csak akciósan nyújtja. Utazás előtt érdemes megnézni, hogy pontosan mely országokra is érvényes ez a kedvezmény. Ha pedig nem a csoporthoz tartozó ATM-et használunk, akkor 100 euróhoz az Ersténél 1522, az Unicreditnél pedig 1292 forintért juthatunk.

A Budapest Bank esetében 1500 forint minden külföldi ATM-használat, és ami meglepő, szinte ugyanennyi a külföldi bankfiókban is a készpénzfelvét, miközben a többi bank esetében – szinte kivétel nélkül – drágább.

A Citinél a hálózathoz tartozó ATM-ekből két alkalommal ingyenesen juthatnak az ügyfelek készpénzhez, utána azonban már 100 euró esetében sikerül a legtöbbet elkérnie: 2800 forintba kerül a készpénzhez jutás. Az AXA-nál 570 forint minden külföldi ATM-használat, a K&H-nál 1862 forint 100 euró felvéte esetében. Az MKB 8 eurót kér, és csaknem ugyanennyit a Raiffeisen is leszámláz (7,95 euró), ami most 2400 forint körül alakul.

Cikkünk és a táblázat arról, hogy mennyibe kerül 100 eurós készpénzfelvét külföldön itt található.

A kártyás készpénzfelvét díjairól a táblázat itt található.   

Kezdek belefáradni a sok-sok forradalmi újításba, úttörő szolgáltatásba, amelyek megváltják pocsékul működő világunkat. Valahogy mi, a bamba, ellustult, újdonságra nem fogékony emberek egyszerűen nem kérünk belőlük, pedig a szolgáltatók tudják, mi lenne jó nekünk. Bár szerintem inkább nekik.

Most éppen összeházasították az okostelefont a bankkártyával, és bíznak benne, hogy a frigyből születő megoldással fogunk fizetni, ráadásul még a sárga csekkeknek is befellegzett. (Vagy majd befellegzik, mert ehhez a szolgáltatóknak is csatlakozniuk kellene.)

Csakhogy az emberek kártyával sem nagyon szeretnek fizetni, ráadásul az internetes vásárlók többsége is inkább készpénzzel fizet. Így nehezen tudom elképzelni, amint a postán sorbanálló Mari nénik majd okostelefonon ütögetik a kódokat, és azzal egyenlítik ki a számlákat.   

Nem vagyok az újítások ellen. Az rendben van, ha csökkentjük a készpénzes fizetést az alternatív megoldásokkal, hiszen a kápé rendszerszinten is nagyon sokba kerül. De egy kicsit maradhatnánk a realitás talaján, vagy legalábbis nem kellene előre ünnepelni olyan szolgáltatást, amiből az eddigi tapasztalatok alapján nagyon kevesen kérnek.

Eddig is fizethettünk mobillal (például menetjegy, parkolási díj, belépők, előfizetések), de túl nagy forgalmat nem bonyolíthattunk, ugyanis hétpecsétes titokként őrzik az erről szóló adatokat.  Az MNB 2010-es tanulmánya szerint, amikor mobiltelefonnal fizetünk, akkor döntően a telefonhoz köthető szolgáltatásokra költünk (csengőhang, stb). Csak iciri-piciri rész a valódi vásárlás: a teljes mobilos fizetés 4 százaléka valamilyen szolgáltatás kifizetése, és csak 2 százaléka áruvásárlás. Tény, hogy ezek 2008-as adatok, azóta „fejlődhettünk”.

A tanulmány azonban nem régi, hanem tavalyi, megállapításai ma is érvényesek.

„Az innovatív fizetési megoldások terjedésének a jelenben sem, de 30 évvel

ezelőtt sem elsősorban technikai, technológiai korlátai voltak.”

„A globális tendenciákat elemezve elmondható, hogy a világon sehol nem jellemző egyelőre az innovatívként jellemzett fizetési megoldások tömeges elterjedése… Az újítások tömeges elterjedését sokkal inkább a valós fogyasztói kereslet hiánya, valamint a szolgáltatók közötti életképes együttműködés hiánya gátolta hazánkban és globálisan is.

Egyelőre tehát sem a fogyasztók, sem a szolgáltatók nem kérnek belőlük.