AZ ÉN PÉNZEM

A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) lelkesen közölte: első fokon pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben. Az OTP nyugdíjkasszájával is perben állnak, de ebben az ügyben még nem került sor tárgyalásra. Az Aegon azonnal, az AXA (amely ellen szintén indítottak pert, az alapkezelőre pedig gigantikusnak számító, százmillió forintos bírságot szabtak ki) a napokban – mint a PSZÁF most tudatta – már fizetett.

A felügyelet 2010 második felében tartott vizsgálatokat, amelyekben megállapította: négy pénztárnál (köztük magán is, önkéntes is akadt) „túlszámlázással” több milliárd forintnyi többletköltséget okoztak a tagoknak. Jóval magasabb vagyon-, illetve alapkezelési díjakat alkalmaztak ugyanis, mint amit a befektetés indokolt volna.

A PSZÁF abból indult például ki, hogy ha egy alap mögött nagyságrendileg húszfajtánál kevesebb papír van, akkor azok valószínűsíthetően egyszerűbben és olcsóbban megvehetőek lettek volna közvetlenül is. A felszámítható költségeket pedig (még az összetettebb portfólióknál is) jelentősen befolyásolja, hogy a pénztár a befektetési jegyek hány százalékát vásárolta meg maga. Márpedig több olyan konstrukció is akadt, amelyet teljes egészében a kassza jegyzett le.

A határozatokat olvasgatva néhány dolog feltűnő. Például az ING két alapjánál teljesen azonos volt a befektetés, az alapkezelési díj viszont a külföldi jelzéssel futónál 0,6 százalékra, míg a magyarnál 1,45 százalékra rúgott. Az OTP egy olyan konstrukciónál, amely 67 százalékban betétbe helyezte a pénzt, 1,24 százalékos díjat számított fel. Hát bizony, ezek első ránézésre is elég mohó magatartást jeleznek. Mintha a kasszák annyi költséget számoltak volna fel, amennyit nem szégyelltek. Sokan az egészet nemes egyszerűséggel lopásnak nevezték.

A helyzet azonban szerintem azért nem ennyire egyszerű. Nem írja elő jogszabály, hogy a közvetett befektetési költségek mértéke ne haladhatná meg a közvetlen befektetési költségek mértékét. Nehéz nem észrevenni, hogy milyen jól jött a magánnyugdíjpénztárak ellen folytatott kormányzati sajtókampány („eltőzsdézték a tagok pénzét”) idején a hirtelen feltámadt felügyeleti szigor. Korábban ugyanis (bár nyilvánvalóan kellett volna) nem születtek ilyen határozatok.

Annak ellenére nem, hogy a módszer valóban alkalmasnak tűnik arra, hogy az azonos pénzügyi csoporthoz tartozó vagyonkezelők pénzt „szivattyúzzanak" ki a pénztárakból. Már csak azért is, mert többnyire szóba sem jöhet, hogy más, kedvezőbb árakkal dolgozó társaságot válasszanak, vagy versenyeztessék ezt a szolgáltatást.

Várjuk, mikor zajlanak majd hasonló vizsgálatok például a még a szakma néhány képviselője által is elismerten túl drága unit linked biztosítások mögött álló termékeknél. Valóban hatékony persze az lenne, ha az elmarasztalás előtt esetleg felállítanák azokat a szabályokat, amelyekhez a pénzügyi szolgáltatóknak tartaniuk kell magukat.

Sok olyan levelet kaptunk, amelyben a hitelkeret kéretlen emelését panaszolták. Ennél azonban durvább történet is akad. Az egyik ügyfélre 2010 elején tukmáltak rá egy hitelkártyát Magam is kaptam olyan levelet, hogy örömmel értesít a pénzintézet, megítéltek nekem XX ezer forint kölcsönt, mellékelik is a plasztikot, amit csak aktiválni kell. Én dühösen kivágtam az egészet a szemétbe, történetünk hőse azonban aktivált. Hátha jó lesz még valamire ez a keret! Azután nem csinált semmit, nem költött, nem használta a kártyát. Mivel nem is zaklatták, úgy gondolta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Tavaly tavasszal azután elkezdtek érkezni a díjbekérő levelek. A bank több ezer forintot követelt, erre gyorsan megszűntette az egészet. Vagy legalábbis azt hitte.

A bank ugyanis nem adta fel. Sorozatosan újabb és újabb büntetőkamattal, késedelmi díjjal terhelte a számláját, havonta 2-3 levelet küldött. Süket fülekre talált minden panasz vagy kifogás. Sőt, miközben az elmaradás miatt egyre fenyegetőbb volt a fellépés, nagy boldogan kiküldtek egy újabb kártyát. Végül a már tényleg megdühödött zaklatott a pénzügyi felügyelethez fordult, és csak a Békéltető Tanács „nyomására” sikerült megszabadulni a kártyától. A szolgáltató – mint a határozatból kiderült – vicces módon vállalta: a továbbiakban a szerződéssel kapcsolatosan postai küldeményt nem küld ügyfelének, és őt egyéb módon sem keresi.

A bankok lehajolnak a néhány ezer forintokért is. Sok kicsi sokra megy. Egy kis díj, némi büntetés, az ügyfél pedig fizet, csak záruljon már le az egész. Emlékszem, micsoda tortúrát járattak velem, amikor meg akartam szabadulni az egyik bankszámlámtól. A számlamegszűntetés háromnegyed óráig tartott, és akkor is alighanem csak azért zárult le, mert közben lejárt az ügyintéző munkaideje. A legszebb azonban az volt az egészben, hogy amikor kértem, hogy az egyenleget vezessék át a másik banknál már megnyitott számlámra, ezt ezer forintra kerekítve tették meg.

Érdeklődtem, mi a csuda történt a többi pénzzel, mire a banktisztviselő holmi költségeket emlegetett. De hiszen azt már korábban levonták! Erre a bankos (!) lesajnálóan rám nézett: „Hogy lehet ennyire kicsinyes!”  Ez a számla azonban legalább megszűnt. Máshonnan ugyanis még évek múlva is küldözgettek olyan leveleket, amelyekben a havi díjat követelték. Pedig írásban, személyesen és telefonon is jeleztem a megszűntetést.

Sokszor bíznak a pénzintézetek abban, hogy (volt) ügyfelük ijedten fizet. Édesanyámat – amikor rábeszéltem, hogy bankot váltson – hat lóval kellett visszatartanom ettől. Már több ilyen procedúrán átesve, előre szóltam neki, hogy ha a leváltott banktól jön fizetési felszólítás, nekem szóljon, nehogy rohanjon befizetni. Jött, szólt, telefonáltam. Azután megint jött, de akkor anyukám már elkezdett engem győzködni: Ő mégis inkább kifizeti. Megtiltottam. Még kétszer került sor ezt követően ilyen beszélgetésre.

Kérjük, küld el nekünk emailban, ha szintén megpróbáltak csapdába ejteni, vagy megfejni! A jobb történeteket (ha hozzájárulsz) megírjuk.

A külföldi számlanyitások elharapódzása sokak fantáziáját megmozgatta. Egyik ismerősöm mesélte, hogy a bankjánál próbált érdeklődni a dologról. Ott lelkesen elkezdték ajánlgatni, hogy tegye pénzét euró alapú alapba, de nyithat devizaszámlát is. Dühöngött. Nem csak azért, mert teljesen félreértették (neki nem a forintban, hanem az egész országban ingott meg a bizalma), azért is, mert megnézte, mennyibe is kerülne neki a számla.

Néhány banknál tényleg elég durván számolják fel a költségeket. Nem egy pénzintézet akad, ahol fizetni kell akkor is, ha pénz érkezik. A következő évben ráadásul kifuttatnak néhány akciót, így a számlák fenntartása drágul. A devizaszámláknál különböző címeken is megsarcolják a magyarországi bankok az ügyfeleket. A fizetési megbízás módosítása 20 eurót is kóstálhat, ha pedig valaki bankinformációhoz szeretne jutni, az már 30 euróba is belekerülhet. A megbízás visszavonásáért, módosításáért 5-10 dollárt is legombolhatnak.

A devizánál általában is jobban észnél kell lenni. A trehány ügyfelek sokszor csak lázas telefonálgatással tudják helyrehozni egy-egy tévedésüket. A forintszámláknál ez többnyire sikeresen hajtható végre és különösen a pénztárcát sem terheli meg. Nem ez a helyzet azonban, ha valaki a nemzetközi átutalásnál vét (ahogy a hozzánk érkezett jelzésekből látjuk, manapság bőven akadnak ilyen tranzakciók). Érdemes koncentrálni az úgynevezett IBAN-számra, ennél ugyanis egy aprócska elírás (aminél a hazai bankszámlaszámoktól eltérően nem is feltétlenül sikít a rendszer) igen sokba kerülhet. Ennek oka, hogy a külföldi bankoknál automatikus a feldolgozás, de ha valami gond van, akkor kézzel kell intézni, amit keményen le is számláznak.

Kedves Honfitársaim, nem lenne mégis jobb maradni a mi kedves forintunknál?