AZ ÉN PÉNZEM

Két év alatt megduplázódott, így 354 milliárd forintra duzzadt a bukott hitelek állománya. A tartozás több mint felét forintban vették fel.

Már korábban is figyelmeztetett a PSZÁF arra, hogy a lakossági forinthiteleknél egyre nőnek a fizetési nehézségek. Most azonban kiszámoltuk: a bedőlt lakossági hitelek több mint felét, 50,5 százalékát forintban vették fel az adósok. A jegybank frissen közzétett adattáblájából kiderül, hogy a második negyedév végére 354 milliárd forintra duzzadt a legalább 3 hónapja nem törlesztett tartozás. Két év alatt a rossz hitelek 183 milliárd forinttal nőttek. Akkor nem egészen minden ötödik, most azonban már több mint minden harmadik hitelforint problémás.

A bedőlt forinthitelesek közül a legrosszabb helyzetben az autóhitelesek vannak, az ő esetükben ugyanis gyakorlatilag a hitelek fele a „reménytelen, hogy valaha is visszafizetik” kategóriába került. Itt több mint 32 milliárd forint a bedőlt tartozás. Megbosszulta magát, hogy a szabályozás hiányosságai miatt a bankok, de különösen a lízingcégek, pénzügyi vállalkozások boldog-boldogtalannak adtak autóra hitelt. Akár önerő nélkül, tíz éves (sőt e feletti) futamidőre. Ez az állomány pedig meglehetősen lassan és nehézkesen (mondhatjuk, igen fájdalmasan) épül le.

A személyi hitelek esetében a forintban felvett kölcsönnél 21 százalék (58,4 milliárd forint) a rossz hitelek aránya, a devizánál viszont ez „csak” 12 százalék. Arányában egyébként a legtöbb bukott kölcsön az autó után – cseppet sem meglepő módon – a kártyatartozásoknál van.  Itt meg a szabályosan tukmált (persze forintos) hitelkártyák okozhatnak álmatlan éjszakákat használóiknak.

A törlesztési hátralék (közel 111 milliárd forint) azoknál a legnagyobb, akik devizában vettek fel szabad felhasználású kölcsönt. Akár forintban, akár devizában vették fel az ügyfelek a szabad felhasználású kölcsönt, a rossz hitelek aránya 6 százalék körül alakul. Viszont a kifejezetten lakáscélú hiteleknél a forintban eladósodottak helyzete arányában rosszabb, mint devizás társaiké. Erre magyarázat lehet, hogy míg a devizahitelek több mint 15 százaléka került be banki adóssegítő programba, a forintnál ez az arány nem éri el a négy százalékot sem. A szabad felhasználású jelzáloghiteleknél a helyzet valamivel kiegyensúlyozottabb, de az eltérés ott is elég markáns. A devizánál majdnem minden negyedik hitelforintnál enyhítettek az adósok terhein, a forintban tartozóknál viszont 11,5 százalék ez az arány.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

A jó adós nem kap olcsóbban hitelt, sőt a túl sok hitele miatt egyáltalán nem kap kölcsönt.

Éveken át azt hallgathattuk a bankoktól, hogy a pozitív adóslista milyen jó lesz nekünk, ügyfeleknek, mert a jól fizető adósra nem kell ráterhelni annak a kockázatnak az árát, amit egy rosszabb adós jelent. Tehát a jó adós olcsóbban juthat hitelhez. Nos, a pozitív adóslista három hónapja elindult, a jó adósnak azonban nincs olcsóbb hitel. De ne legyünk igazságtalanok. A rendszer még friss, a bankok érvelése szerint különben is csak középtávon (értsd: 3-5 év) ígérték a kedvezőbb kölcsönt a jó ügyfeleknek. Magyarul várhatunk még, egyszer hátha…

Én egyébként soha egy pillanatig sem hittem a bankok érvelésének. Ennek egyszerű oka van: ha akartak volna, eddig is adhattak volna olcsóbb hitelt a jó adósoknak, még ha nem is volt teljes nyilvántartásuk ezekről az emberekről. A bankoknak ugyanis sok információjuk van rólunk. Évtizedek óta vezetjük valahol a számlánkat, fizetjük a hitelünket, használjuk a banki termékeket. Persze nem egy banknál, így más banknál végzett tevékenységünkről eddig nem volt adatuk. De ahol hitelt vettünk fel már korábban is, vagy ahol a folyószámlánkat vezettük, ott bizony szinte minden látszott. És hogy miért nem kaptunk olcsóbban hitelt? Egyértelműen a verseny hiánya miatt. Mert verseny az volt 2004-2008 között, de csak a devizahitelek terén. Az meg  teljesen esztelen volt a mindenáron való növekedés jegyében. Ott nem számított a hitelmúlt és az sem, hogy tudom-e majd fizetni a kölcsönt. Ha számított volna, nem adtak volna hitelt úgy, hogy a nem legális jövedelmeket is figyelembe vették. Ez utóbbiak a válsággal az egyik pillanatról a másikra párologtak el, sőt a legális jövedelmek egy része is. Ha számított volna bármi is, nem adtak volna jövedelemigazolás nélkül kölcsönt, és nem lehetett volna önerő nélkül, vagy 90 százalékig hitelből megvenni a lakást, és 100 százalékig hitelből megvenni az autót.

Mert ma az is kiderül a pozitív adóslistáról, hogy épp emiatt nem jutnak hitelhez még a jó adósok sem. Hiába hiszi magáról valaki, hogy ő a bankok álma, hiszen rendben törleszt mindent, még a fizetése is elég magas, kiderül, hogy túlságosan el van adósodva a jövedelméhez képest. Nem hogy újabb hitelt nem vehet fel, de amit már fizet, azt sem kellett volna megkapnia. Van, aki szerint éppen az az előnye a rendszernek, hogy nem engedi a túlzott eladósodást, és ha korábban működött volna, megelőzhető lett volna, hogy most nyakig csücsüljünk az adósságban. Bárki bármit mond, ezt tudták annak idején is a bankok. Igaz, hogy szigorodtak a hitelezés szabályai, de egy normálisan működő banknak ezt annak idején is fel kellett mérnie, hogy túl sok a teher az adósnak. Nem véletlenül öntötték a halasztott tőketörlesztéses kölcsönöket a piacra. Ez az a hitel, ahol az ügyfél például öt évig csak kamatot fizet, és öt év után kezdi el törleszteni a tőkét. Sok devizahiteles rémálma ez jelenleg. Ugyanis öt év elteltével megugrik a havi részlet. Ezt akkor hogyan gondolták?

Valójában a bankok azért szorgalmazták a pozitív adóslistát, mert mindegyik a legjobb ügyfélkörre hajtott. Azt gondolták, létezik az „A” és „B” kategóriás ügyfélkör (ne áltassuk magunkat, mi a C, D és E kategóriába tartozunk) akit meg szeretnének szerezni maguknak. Csakhogy jött a válság, és most az derült ki számukra, hogy az ügyfelek krémje nem létezik Magyarországon. Vagy olyan kevesen vannak, hogy nem jelentenek tételt. Marad tehát az átlagügyfél, és nekik bizony nem jár olcsóbb hitel. Hiába reménykedünk tehát, jó adósként nem hogy nem kapunk olcsóbb hitelt, de még a rossz adósok okozta veszteséget is mi fizetjük. (Benne van az MNB stabilitási jelentésében is.)

És mi hozhat változást? Csak a verseny és az ügyfelek tudatos választása. Ez közhelynek tűnhet, de mégsem az. Nem árt eszünkbe vésni: ha nem vesszük fel a drága hitelt, ha körbenézünk a piacon, ha kiválasztjuk a megfelelő szolgáltatót, ha otthagyjuk a drága bankot, na, majd akkor lesz változás.

A bankárok gondolkodása ugyanis az: ha valaki elég ostoba a drága hitelhez, azt kell neki kínálni. Sok-sok évvel ezelőtt, egy háttérbeszélgetésen, ahol két nagybank vezérigazgatója vett részt, és épp a pozitív adóslista melletti szokásos érvüket mondták el, megkérdeztem: a saját ügyfeleiknek miért nem adnak olcsóbb hitelt? Miért kell például egy személyi hitelért 30 százalékos teljes hiteldíj mutatót fizetni, vagy áruhitelt miért nem adnak neki olcsóbban, ha a banknak jó ügyfele? A válasz az volt: maga biztos nem vesz fel ilyen drága hitelt, de a többség igen. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Nem igaz, hogy a Kúria döntése nyomán nincs esélye a devizahiteleseknek egy bankkal szembeni perben. Nem kell mindenbe beletörődni.

Viharos sebességgel söpört végig a neten a Napi gazdaság cikke arról, hogy a Kúria (leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság) egyik döntése sok szelet kifoghat a perre készülő devizahitelesek vitorlájából, a szerződések generális megtámadása nem lesz járható út. Pedig mindössze annyi történik, hogy a Kúria lenyesegeti a „vadhajtásokat” ebben a nagy devizahiteles katyvaszban. Ennek köszönhetően kezd körvonalazódni az is, hogy miben támadhatóak a devizahiteles szerződések. Nem véletlenül vélik úgy az ügyvédek is, hogy a fent említett döntés kifejezetten kedvező, hiszen a Kúria mindössze egy rossz ügyvédi munkáról mondott véleményt. Sok mindent ugyanis nem vizsgált és nem vizsgálhatott. Viszont éppen ez adhat kapaszkodót a pereskedőknek. (A megjelent cikkünk a témában a jobb oldali hasábból érhető el.)

A Kúria döntése ugyanis egy EGYEDI beadvánnyal kapcsolatos, bár kétségtelenül generális megállapításokat is tartalmaz. Így kimondja, hogy ha a bankok a kamat mellett díjakat és költségeket is felszámítanak, vagy egyoldalúan módosítják a szerződést, az önmagában és általánosságban még nem tekinthető a jóerkölcsbe ütközőnek. Ennyi és kész. Szó sincs arról, hogy a szerződés, amit az adós kötött a bankkal, megfelelt-e a jogszabályoknak, tisztességes feltételeket tartalmazott-e. A banknak tehát lehetősége van az egyoldalú szerződésmódosításra, de ennek feltétele, hogy a szerződés külön pontban meghatározza azokat a feltételeket, amikor a bank változtathat. Tehát előre le kell írni a szerződésben, hogy mikor és hogyan módosulhatnak a feltételek, és – még egy fontos kitétel – elő kellett írni, hogy a módosítást a HATÁLYBA LÉPÉSE ELŐTT, hirdetményben kell közzétennie. (Csak hogy még bonyolultabb legyen: a kérdés megítélése időszakonként is változó, hiszen mások voltak a jogszabályok.)

Nos, kíváncsi vagyok, hány szerződésben van benne az egyoldalú módosítás hatályba lépés előtti közzététele. Nem is szólva a módosítás feltételeiről. Hiszen ezek általában arról szóltak (most lefordítom magyarra): én, a bank, akkor emelek és annyival, amennyivel akarok, és amennyit nem szégyellek. És arra is kíváncsi vagyok, hogy a szerződések és a banki üzletszabályzatok önmagukban mennyire jogszerűek. Ugyanis épp ez a legfontosabb része a Kúria döntésének: szükséges, hogy a szerződés és az üzletszabályzat jogszerű legyen. Márpedig ebben az egyedi esetben nem vizsgálhatta meg, hogy maga a szerződés és üzletszabályzat megfelelő volt-e, hiszen az adóst képviselő jogász ezt nem is kérte.

A kérdésben nagy fordulatot hozhat majd a Kúria őszre várható iránymutatása. Nem mindegy ugyanis, hogy mit mondanak ki abban a kérdésben: kinek kell állnia a kockázatokat. Hiszen ha a bank minden kockázatot az ügyfélre terhelhet – sokszor még ebben az esetben is az indokoltnál nagyobb mértékben nőttek a törlesztőrészletek -, akkor mi a fene dolga is van neki? Hol a hozzáértés, és egyáltalán mit csinál, ha nem kezel kockázatot? (Korábbi posztunkban arról írtunk, hogy szerintünk minden szereplő felelős a devizahiteles helyzetért.)

Ha pedig kimondják, hogy ezen a kockázaton osztozni kell, na, akkor szépen, egyenként meg lehet vizsgálni, hogy ez hogyan is nézett ki az egyes szerződéseknél. (Persze csak per esetén. Ne gondolja senki, hogy ez automatikus lesz.) Viszont ha egy üzletszabályzat volt rossz, akkor minden az alapján kötött szerződéssel rendelkező ügyfél együtt is perelhet. 

A mostani határozatból kiderül még, hogy nem kellett a banknak beírni a szerződésbe, hogyan alakul a svájci frank árfolyama a hitel lejártáig, és ezt nem kellett beleszámítani a thm-be sem. Ezt egyébként az ügyfelek többsége is tudja.

Félreértés ne essék, nem buzdítunk senkit arra, hogy perre menjen. (Főként nem a manapság nem ritka „jogászlovagok” unszolására vagy közreműködésével.) A per ugyanis mindenképp kockázatos. Elvesztése esetén akár milliókat is fizettethetnek az ügyféllel illeték és ügyvédi költség címen. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Bevallom, én egészen megrögzött kártyás vagyok. Amióta léteznek külföldön is használható bankkártyák, már az is előfordult velem, hogy kizárólag plasztikpénz volt nálam (ez egyébként gondot is okozott az autópálya melletti illemhelynél). Az elkötelezettségemet alátámasztotta, hogy egy tartósabb külföldi út után kiszámoltam, mennyit spóroltam meg (nagyon sokat!) azon, hogy költésemet deviza-, és nem valutaárfolyamon számolták el.

A világ azonban változik, ráadásul nem feltétlenül jó irányban. Jelenleg, bár továbbra is nagyon kényelmes, már én sem lelkesedem annyira a plasztikpénzért. Abban az esetben ugyanis, ha valaki kizárólag a bankkártyára bízva indul külföldi utazásra, várható kiadásainak nagyságát csak igen pontatlanul tudja belőni. Az elmúlt hónapokban néhány nap alatt akár 12 forinttal is változott, hány forintot kell adni egy euróért. Még napon belül is igen jelentősek voltak az eltérések. Tíz bank adatai alapján pedig a deviza- (amit a kártyahasználatnál alkalmaznak) és a valutaárfolyam között átlagosan 4,5 forint, nem ritkán három forint alatti a megspórolható összeg. (A kártyánál a pillanat számít, a bankók viszont szépen megpihenhetnek.)

A kalkulációt még kedvezőtlenebbé teheti, ha a pénzváltóknál levő árfolyamokat (amelyek általában jobbak a bankokénál) is figyelembe vesszük. Így számolva pedig a kártya előnye (legalábbis az árfolyam szempontjából) gyorsan teljesen el is tűnhet.  Százezer forintnál 70 euró volt az elmúlt másfél évben a legjobb és a legrosszabb banki váltás között az eltérés. Kártyával viszont legfeljebb alig több mint nyolc eurót lehet (most) így spórolni. (Devizaszámlával persze egészen más a helyzet, de ilyen még mindig elég sokaknak nincs.)

Sok pénzváltó (és néhány elemző is) kifejezetten buzdít mindenkit arra, most igyekezzen beszerezni utazásához a valutát. Nem csak nyárra, akár a síszezonra is. Érzékelhetően egyre terjed, hogy a lakosság az euró bankókkal „spekulál”. Mint több pénzváltónál elmondták: amikor az euró túllépi a 300 forintot, akkor tömegessé válik az eladás, 290 alatt pedig viszik a közös európai pénzt, mint a cukrot.

Beszéltem olyannal, aki a legutóbbi telelésénél mire a fizetésre került a sor, eurónként 20 forinttal volt kénytelen többet kiadni, mint amivel induláskor kalkulált. Persze ez a vérzivataros január eleji időszakban volt. Most viszont már mindjárt itt az IMF, és mint a nemzetgazdasági tárca naponta közleményekben hangsúlyozza: az egész világ nálunk vehet leckéket válságkezelésből. Felvirradhat tehát a forintnak!

Ez is lehetséges. A fene tudja miért, mérget azért rá nem mernék venni.

Nagymértékben függ a banktól, hogy a bedőlt devizahiteles a kölcsön forintra váltása után képes lesz-e fizetni a törlesztőrészletet. Kétszeres a különbség a kamatokban, de az adós nem tud bankot váltani. A jövője tehát attól függ, jó bankot választott-e évekkel ezelőtt.

 A bank túszaivá váltak a bedőlt devizahitelesek. Esélyük sincs a megoldásra, ha rossz bankot választottak évekkel ezelőtt. A jövőjük ugyanis nemcsak rajtuk múlik. A forintosítás – azaz a devizahitelek forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése után az új forinthitel fizetése – akkor lehet sikeres, ha a bank valós alternatívát kínál. Felmértük a hiteleket, és döbbenetes különbségekkel találkoztunk.

Május 15-ig kellett jelentkezniük a bankjuknál azoknak a devizahiteleseknek (csakis jelzáloghiteleseknek), akik tavaly szeptember 30-án már legalább 78 ezer forinttal több, mint 90 napon túl tartoztak, és ez a tartozás azóta is folyamatosan fennáll. (A részletekről korábban itt írtunk.) A tartozást a május 15. és jún. 15. közötti MNB középárfolyam átlagán (ezt jogszabály írja el) váltják forintra. Épp a kormány késlekedése miatt lett ez a 30 nap kijelölve az átváltás árfolyamának meghatározására, és jelenleg úgy tűnik, sikerült a lehető legrosszabb időszakot megtalálni. Svájci frankhitel esetében 248,55 forinton, euró alapú kölcsönnél 298,55 forinton, míg japán jenes kölcsönnél 2,9939 forinton számolják át a devizában fennálló tartozását a bedőlt hiteleseknek

A bankok augusztus végéig szerződnek az ügyfelekkel. A tartozást átváltják, a negyedét elengedik, és a fennmaradó kölcsönt ettől kezdve forintban fizeti az ügyfél. Ez egyébként svájci frankos hitel esetében a gyakorlatban azt jelenti, mintha 186,4 forinton váltanák át a kölcsönt. (A 25 százalék elengedése miatt.)

Na, és akkor most jön a lényeg: a devizahiteles, akit elvileg ezzel a forintosítással mentenének, valamilyen okból nem tudta fizetni a hitelét:lehetett ez a munkahely elvesztése, a részletek kamatemelés és árfolyamváltozás miatti megugrása, stb. A forinthitelt akkor tudja majd csak fizetni, ha ennek a terheit vállalni tudja. Márpedig a bank olyan hitelt sóz rá, amilyet akar, ezt ugyanis már „elfelejtették” a törvényben szabályozni. Márpedig a kamatokban hatalmasak a különbségek. A Budapest Banknál például a kamat megegyezik a 6 havi BUBOR-ral (Budapesti Bankközi Kamatláb), erre semmilyen felárat nem tesz rá a bank, így a legolcsóbb ajánlatot adja az ügyfeleknek. A kondíciós listájában így 7,44 százalék szerepel. Az MKB-nál viszont 15,5 és közel 17 százalékos kamatozású hitele barátinak már igazán nem nevezhető, de kérdéses, hogy az OTP 12,84-14,14 százalékos kamatozású kölcsöne esetében az ügyfelek fizetni tudják-e majd a hitelt. Találhatunk ennél valamivel olcsóbb hiteleket is, és vannak bankok, amelyek lehetővé teszik, hogy néhány évig alacsonyabb részletet fizessen az ügyfél. Ilyen a CIB és a K&H is. Ezek persze átmenetileg könnyítést jelentenek, de ezekkel a magas kamatokkal szépen halmozódik a tartozás.

A bedőlt hiteles pedig nem tud váltani. Nem hagyhatja ott a 16 százalékos kamatozású hitelt egy 7,44 százalékosért, mert sajnos rossz adósnak számít. Mivel hosszú ideje nem törlesztett, a KHR adatbázisában szerepel (régi nevén BAR-lista). Más bank tehát nem is fogad be tőle hitelkérelmet. Ki van szolgáltatva a bankjának, így az annyit kér tőle, amennyit nem szégyell. És mint látható, a bankok nagyobb része nem szégyenlős.