Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Devizahitelesek: per vagy egyezkedés?

Egyre többen perlik bankjukat a devizahitelük miatt. A bankszövetség hallgat, a sajtó egy része nem vesz tudomást az egészről, azt gondolva, hogy amiről nem szólunk, az nincs. Csakhogy ezrek, tízezrek kapaszkodnának valamilyen segítségbe, hogy túléljenek, és kiutat találjanak abból a reménytelen helyzetből, amibe azért sodródtak, mert devizahitelt vettek fel annak idején. (Korábbi posztunk itt olvasható arról, hogyan adósodott el az ország jelentős része devizában.)

A múlt héten számoltunk be a siófoki jogászról, akit naponta 200-300 elkeseredett banki ügyfél keres fel, és aki perre menne, bár ügyfeleit az egyezkedésre bíztatja. A hozzánk érkezett jelzések szerint több jogász is foglalkozik a devizahitelesek problémáival. Az alábbi írás, amit vitaindítónak szánunk, az egyik ilyen ügyvédtől származik. Szerzőnk korábban hosszú időn keresztül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél dolgozott.

 

A devizahitelek unortodox joga

A devizaalapú hitelezés jogi kérdései a közbeszéd részévé váltak. Nehéz eligazodnia az ügyfélnek, hiszen a Bankszövetség kommunikációja szerint nem érdemes, sőt egy ügyvéd részéről felelőtlenség pereskedni a hitelezővel. Ezzel szemben számos ügyvéd és véleményformáló szerint érvénytelenek a szerződések.

Aki megoldást akar, az nem kerülheti meg a racionális döntés felelősségét. Azt senki ne gondolja, hogyha néhány éve kritika nélkül elfogadta egy banki alkalmazott vagy közvetítő ajánlatát, akkor a problémára most szintén egy kényelmes, „konyhakész” megoldást fog kapni.

Az állam befejezettnek kommunikálja az adósmentés szabályozását, a bankok pedig védik a saját pozícióikat az állammal és az adósokkal szemben is. Nem meglepő, hogy a tömeges perekkel a probléma teljes társadalmi és gazdasági súlya a bíróságok vállára nehezedett.

A devizahitelekkel kapcsolatos perek jó része társadalmi nyomásgyakorlás az államra. Persze örüljünk, hogy a harc ezúttal a tárgyalótermekben folyik, nem pedig az utcákon. Azt nem lehet tudni, hogy az eddig is váratlan fordulatokkal zajló, moral hazard helyzetet létrehozó adósmentésben mikor lesz a következő kormányzati döntés, azt pedig pláne nem, hogy mi lesz az. Az azonban biztos, hogy a devizahitelek okozta társadalmi és gazdasági krízis kizárólag az igazságszolgáltatás eszközeivel nem lesz megoldható.

A gyorsan felfuttatott, jogi bizonytalanságokkal terhelt konstrukció miatt a per a fizetési nehézséggel küzdő adós kockázatos, de alkalmazható és teljesen jogszerű taktikai eszköze. Ez pedig a bankokra gyakorol nyomást.

A bíróságoknak most azt a jogértelmezést kell végrehajtaniuk, amire a devizahitelezési boom idején nem volt sem idő, sem igény. És nemcsak a fogyasztók, a most oly hangos ügyvédek, politikusok és egyéb véleményvezérek voltak csendben, hanem a közérdekű keresetek benyújtására jogosult szervezetek sem rohantak akkor a bíróságra.

A hitelezők jogászai által egyedileg fabrikált üzletszabályzatokkal és szerződésekkel, valamint a banki gyakorlattal szemben persze számos jogi kifogás vethető fel. Várhatóan lesznek az ügyfelek részére összességében kedvező, kockázataikat és veszteségeiket érzékelhetően mérséklő bírósági döntések az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve a devizában elszámolt költségek tekintetében. Nem várható azonban olyan bírói ítélkezési gyakorlat kialakulása, amely megszüntetné az adósokat terhelő teljes árfolyam- és kamatkockázatot. Ennél konkrétabb véleményt jelenleg nem lehet felelősen megfogalmazni.

Létezik olyan struktúra is, amely minőségi alternatívát jelent a bizonytalan perekkel szemben. Ez a pénzügyi fogyasztóvédelem, ennek időnkénti látványos eredményeiről ez a blog rendszeresen beszámol. A hibázó pénzügyi szolgáltatóval szemben sok esetben a közvetlen egyezkedés is működik, de ha mégsem, akkor a fogyasztói panasz és a pénzügyi békéltetés egy jól szabályozott rendszer, ráadásul nem vonja el a bírói út lehetőségét sem. A bankok ezt sem szeretik, mert egyre jelentősebb kapacitást köt le. A társadalmi nyomásgyakorlást preferáló radikálisok sem szeretik, mert az ilyen eljárás alapvető célja az egyezség. Az ügyfélnek viszont jó, mert gyorsan és olcsón juthat döntési helyzetbe: pereljen, vagy pénzügyi és jogi ismeretekkel immár jobban felvértezve elégedjen meg egy alternatív vitarendezésben elért eredménnyel.

Dr. Fortolóczki István

ügyvéd

43 Tovább

Beindultak a devizahitelesek

A siófoki Don Quijote-val (ahogy több helyi jogász is nevezi Léhmann Györgyöt) készült televíziós interjút a netről több mint százezren töltötték le. Az ügyvédhez naponta 200-300 bajban levő devizahiteles fordul, kétszáz per pedig – tudtuk meg tőle – már el is indult.

Alighanem nagyon sokan vannak, akik tudják, mire is alapozza a siófoki jogász keresetét. Abban azonban nem vagyunk biztosak, hogy a jelentkezők valóban felmérték a kilátásokat. Az ugyanis remekül hangzik, hogy az Európai Bíróság április végi ítélete szerint „amit a bankok eddig tettek, az törvénytelen, semmis” (ezt állította Léhmann abban az ominózus interjúban). Valójában azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet.

A luxembourgi ítélet ugyanis a Pest Megyei Bíróság kérésére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) az Invitel ellen indított közérdekű keresete miatt született. A távközlési cégnél azt támadták meg, hogy a hűségnyilatkozattal kötött szerződéseknél új díjat vezetett be. A pénzügyi felügyelet és a banki jogászok is úgy látják: más szektorról, és arról is másként szól az ítélet, mint ahogy azt Léhmann értelmezi. (Siófokon egyébként megtudtuk, hogy az ügyvéd perben áll az önkormányzattal és szinte minden hatósággal is, mert sok minden eltérően értelmez, mint mások.)

Elgondolkodtató viszont (hogy még egy csavart vigyünk a történetbe): portálunk több olyan devizaadósról is tud, akiknek – tarsolyukban az ügyvédi munícióval – bankjukat megkeresve sikerült kedvező különalkut kötniük. Az sem mellékes, hogy a banki szerződések megítélésénél egyre többször bukkan fel a Polgári Törvénykönyv (ezt elővette már a PSZÁF mellett működő békéltető testület is), vele együtt pedig a felek együttműködési kötelezettsége és a szerződés tisztességtelenségének kérdése. Aki vett fel devizahitelt, az maga is meg tudja ítélni, hogy utóbbi pontok mennyire érvényesültek a bankkal való viszonyában.

Akkor nosza, perre! – mondhatnák most sokan. Akad azonban további megfontolandó szempont is. A siófoki Don Quijote ugyanis (mint az el is várható egy gáncstalan lovagtól) csupán költségei fedezésére kér összesen háromezer forintot a hozzá fordulóktól. Tőle tehát nem igyekszünk óvni senkit (mint azt tettük már más, sokszor a kiszolgáltatott helyzetet saját zsebre kihasználó ügyvédeknél). A per azonban így sem mentes a kockázattól. Ha valaki ugyanis veszít, a bíróság a perérték hat százalékát terheli rá költségként (amire az ügyvéd maga is felhívja a figyelmet).

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Léhmann által indított ügyek csak a hitelterhek töredékére vonatkoznak (perértékként viszont a teljes kölcsönösszeg szerepel).  Ha a bíróság kimondja, hogy a bank nem az indokolható mértékben drágította a devizahitelt, akkor még hosszú huzavona kezdődhet arról, hogy a végrehajtott kamatemelés (márpedig ilyent a válság hatására mindenki tett) mennyire fogadható el. A svájci irányadó kamatszint (amire Léhmann hivatkozik, és ami ténylegesen a töredékére esett ebben az időszakban) ugyanis csak az egyik tényező.

7 Tovább

Ki menti meg a forinthiteleseket?

A forinthitelesek között is egyre többen akadnak, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészletüket. Míg a devizahitelesek „megmentésére” több, ilyen-olyan megoldás is született, a forinthitelesek - ebben a tekintetben - másodrangú állampolgárok.

 A forinthiteleknél is nő azoknak a száma, akik nem tudnak törleszteni – derül ki a felügyelet legfrissebb jelentéséből. Ami persze nem csoda, hiszen a lakáshitelek kamata kezd az egekbe szökni. Miközben a hivatalos, állami kommunikáció folyamatosan azt állítja középpontba, hogy megmenti a devizahiteleseket (mindannyiunk pénzéből – teszem hozzá én), arról már nem igazán hallani, hogy a forinthiteleseknek is egyre nagyobb gondot okoz a törlesztés. (Az ingatlanhitelek 4-5 százaléka dől be, a fogyasztási kölcsönök közül pedig minden negyedik bukik.)

Ráadásul az is világosan kiderül, hogy az úgynevezett banki segítő programok is kevésbé hatásosak. Hiába kap ugyanis valaki haladékot egy-két évig a havi részletek csökkentésével, a hitel kamata olyan brutálisan megnőtt, hogy ugyanolyan gondot okoz a kifizetése, mint a devizahiteleseknek a részletek emelkedése.

Mert mi lett volna, ha – játsszunk el a gondolattal – nem a szabadságharcos utat követi kormányunk? Két évvel ezelőtt – a kételkedőknek javaslom a Magyar Nemzeti Bank honlapját - a svájci frank 185 forint körül mozgott. Nagyjából tehát azon a szinten, amin a végtörlesztést, az árfolyamrögzítést és a forintosítást meglépték. Az eurót 275 forint körül adták-vették. Aztán, amint megjelentek a teljesen újszerű, tankönyvekben még nem látott csodamódszerek, szépen elkezdett gyengülni a nemzeti devizánk. (Most jut eszembe: lehet, hogy a forint így szabadságharcol.) Mindezt rohamtempóban tette. Egy-két hónap alatt a svájci frank árfolyama a 200 forintos, majd év végére a 220 forintos szint fölé került. A tavalyi év is igen jól sikeredett neki, hiszen nyáron már tesztelte a 230-240 es szinteket, és a végtörlesztés bejelentése után nem nagyon láttuk 240 alatt. (Ne is beszéljünk a mostanában egyre többször felbukkanó 250 forint fölötti svájci frank árakról.)

Ezzel csak az volt a baj, hogy azemberek hatalmas része devizahitelekben csücsült, így a választók azt érezhették – nyilván teljesen tévesen -, hogy kormányuk rossz úton jár. Nosza, jött az ötlet: forintosítsuk a hiteleket! Jött tehát a végtörlesztés. Íme, a PSZÁF legfrissebb jelentéséből néhány adat: „Az ügyfelek a 2011. szeptember 30-i 5.611 milliárd Ft-os jelzálog-fedezetű háztartási devizahitel-állomány több mint 24 százalékát végtörlesztették kedvezményes árfolyamon, és ezáltal mintegy negyedével csökkent a háztartások jelzálog alapú deviza kitettsége. A program során a végtörlesztő devizahitel adósok összesen mintegy 370 milliárd forint tőketartozás-elengedésben részesültek, ami ügyfelenként átlagosan 2,186 millió Ft tartozás- elengedést jelent.”

Pontosan ezzel az elengedett 370 milliárd forinttal nőtt meg tehát először ennek a 170 ezer családnak a tartozása a kormány unortodox gazdaságpolitikája miatt, amit aztán nagyvonalúan elengedett nekik ugyanez a kormány. Csakhogy a cechet nem ő fizette, hanem a bankok, és az összes többi hitelfelvevő.

Végtörleszteni zsebből azok tudtak, akik valójában nem is szorultak semmilyen állami segítségre. A kétharmadu zsebből fizetett. Többen is megírták már, hogy a saját köreiken belül ki mennyit nyert a bulin. Akiknek nem volt pénzük, azok kénytelenek voltak forinthitelt felvenni. Csakhogy közben a forinthitelek kamata – éppen a forint árfolyamának gyengülése és még külön a végtörlesztés okozta veszteségek ellensúlyozása miatt is - elkezdett emelkedni. Így nőtt a 9,5 százalék körüli hitelár (thm) 12 százalék fölé az ingatlanhiteleknél. Nemcsak a kiváltó hitelek drágultak, de minden lakáshitel ára megemelkedett. Szívtak azok, akik hitelből végtörlesztettek. (Hallottunk olyan adósról, aki 18 százalékos thm-mel kapott csak kiváltó hitelt.) És nagyon rossz helyzetbe kerülnek azok is, akik eddig is forinthitelt fizettek, mert az ő kölcsönük ára is emelkedik. Egyre többet fizetnek tehát a forinthitelesek, egyre többen dőlnek be közülük is.

Lehet szidni a bankokat, mert a piaci viszonyoknak megfelelően reagálnak. Ha nem így tennének viszont, egy filléremet sem tartanám a bankban. És ezt nem ajánlanám másnak sem.

7 Tovább

Devizahitelesek: döbbenetes pálfordulások

A devizahitelesek számára kidolgozott új árfolyamgát minden híresztelés ellenére jó lehetőség. Az igénylésről azonban régebben a bankok, most pedig a minisztérium próbálja az érintetteket lebeszélni. Vajon mi lehet a háttérben?

Meglehetősen felháborítónak tartottuk, hogy a bankok egy része a védernyő korábbinál sokkal jobb formája ellen szinte annak megszavazása pillanatában elkezdett dolgozni. A devizahiteleseket figyelmeztették arra, hogy így további tartozást halmoznak fel. (A konstrukció előnyeiről most nem szólnánk, ha valaki figyelmesen átnézi a táblázatot, amiben összefoglaltuk a jellemzőket, maga is ítéletet alkothat.) Olyanról is hallottunk, hogy pénzügyi intézmények megpróbálták úgy beállítani, mintha a piaci és a fix árfolyam törlesztőrészlete közötti különbséget az adósnak kötelező lenne megtakarítani. Ha valaki beugrott volna, jelezzük: bár valóban célszerű tartalékolni (már ha tud valaki), ez semmiképpen sem kényszerűség.

Hát igen, a bankok meg akarják spórolni a kamatszámla (lásd táblázatunkat) miatti veszteségeiket – gondoltuk. Mostanra viszont mintha fejre állt volna a világ. A bankok között ugyanis nem egy akad, amely levélben hívja fel ügyfelei figyelmét arra, milyen jó lehetőség az árfolyamgát. A nemzetgazdasági tárca viszont, ahol korábban azt hangoztatták, hogy minél szélesebb kör számára szeretnék elérhetővé tenni a fix árfolyamú törlesztést, hangot váltott.

Annak az adósnak, aki ha nehezebben is, de képes fizetni a megnövekedett svájci frank árfolyam ellenére a törlesztőrészletet, mindenképpen jobb, ha az eredeti szerződési feltételek változatlansága mellett törleszt tovább – olvasható a tárca közleményében. Szerintük az árfolyamgát azoknak lehet leginkább megoldás, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a közeljövőben törlesszék az adósságot. Szerintünk viszont ez egyáltalán nem így van. Már csak azért sem, mert az árfolyamgátat eleve nem a legnagyobb bajban levőknek találták ki. Számukra más eszközök (forintosítás, Nemzeti Eszközkezelő) jöhetnek szóba.

A fene se akar (sőt!) ismét vészforgatókönyvekről írogatni. Sajnos azonban, ha az egyet és a kettőt összeadjuk, nehéz nem arra gondolni, hogy a korábbinál reálisabbá vált az árfolyamok elszállása. Az állam ugyanis nyilván előre kalkulált a kamatszámla rá eső terheivel. A kiszámíthatatlan a plafon (ismét csak: lásd táblázatunkat!) feletti szint kiadási igénye. A bankok is számoltak a kamatszámla rájuk háruló terhei miatti veszteségekkel. Az efeletti fájdalom azonban eltörpülhet, ha arra gondolnak, az adósok helyzete az esetleg vészesen gyengülő forint miatt mennyire drámaian romolhat.

Az mindenesetre tény, hogy az IMF-hiteltárgyalásokról szóló hírek finoman szólva is igen ellentmondásosak – ami pedig jelentős hatással van a devizaárfolyamokra. Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben kijelentette: hónapok óta egyre vár a Nemzetközi Valutaalapra, de csak nem jönnek. A Reuters megkeresésére az IMF magyarországi küldöttségének vezetője írásban nyomatékosította: a tárgyalások megkezdése teljes mértékben a magyar kormánytól függ. A sikeres tárgyalások érdekében pedig kritikusan fontos az európai hatóságok támogatása.

A labdát tehát szépen pattogtatják. Ez a játékszer azonban nem más, mint a mi fejünk. A játszma pedig nem csak a devizahitelesek számára lehet sorsdöntő.

Az új gyűjtőhitel részletei
Megnevezés Szabályozás Megjegyzés
Rögzített árfolyam Svájci frank: 180 Ft, euró: 250 Ft, japán jen: 2,5 Ft Az efeletti rész kettéválik, a kamattartalom "eltűnik"
Maximális árfolyam* Svájci frank: 270 Ft, euró: 340 Ft, japán jen: 3,3 Ft Piaci krach esetén az adós és a bank kockázata is csekélyebb, az államé viszont jelentősen nő
Gyűjtőhitel A tőketartozás, ami 3 havi Buborral kamatozik  A kamat most 7,2 százalék, ami versenyképes a devizahitelek terhével, ha az árfolyamok kedvezőbbé válnak, a hitel összege csökken
Kamatszámla A kamat és minden ilyen jellegű teher ide kerül, ettől az adós mentesül A kamattartalom a hitel futamidejétől függően változó, ezt mindenki megnézheti banki kimutatásán
Szerződésmódosítás Nem számíthatnak fel ezért díjat a bankok A gyűjtőhitelnél sincs költség, így a kamat valójában a hiteldíjnak felel meg

*efelett mindent az állam áll, tehát a tőkeszámlán sem keletkezik további adósság

4 Tovább

Zsebre vágott százmilliárd

Az első két hónap végtörlesztési adatai szerint közel százmilliárd forinttal sétálhatott el nem egészen 55 ezer honfitársunk. Közülük 93 százalék azoknak az aránya, akik szépen egy összegben, „zsebből” letették devizahitelükért a kormány kegyéből a valós értékénél 27 százalékkal kisebb összeget.

Mielőtt még viszketne valakinek az ujja, hogy bebillentyűzze: micsoda demagóg is, aki ezt a posztot írta, több dolgot szeretnék előrebocsátani. Először is: ha lett volna devizahitelem, magam is rohanok, hogy ilyen remek feltételekkel megszabaduljak tőle. Mert hülye azért nem vagyok! Mint ebből is kitűnhet, senkit nem ítélek el, aki ugyanígy tett.

Ugye, senki sem gondolja viszont, hogy ezért a számlát ne fizetnénk mindannyian meg. És nem csak úgy, ahogy a Fidesz egyik (nem is akármelyik) képviselője indítványozta: kivetett teherként. (Azóta kiderült, hogy ezt nem is úgy gondolta, a frakció pedig egyébként sem ért egyet… ) Amúgy mindegy is, minek nevezzük, szívni mindenki (vagy majdnem mindenki) fog.

Engem azonban leginkább nem is ez bosszant (minden kormányunk minden balfogása a mi hátunkon csattan). Annyira dühít, hogy nem is szeretek belegondolni abba, ennyiért mi minden, valóban az ország érdekét szolgáló lépést lehetett volna tenni. Csak a devizahiteleseknél maradva: ha a kormányzat inkább - éppen a gazdaságpolitikai varázslatok következtében - munkanélküliekké válóknak, a szabályozással hitelképtelenné tetteknek segít, akkor a bankrendszer szintén veszít, de másik oldalon nyer is. A hitelállomány ugyanis ebben az esetben javult volna. Ezzel szemben most eltűnnek a korábban jó adósok, maradnak viszont a problémásabbak. Ezt pedig azok érzik majd igen erőteljesen, akik esetleg hitelfelvételre szánnák el magukat.

A bankos csomag, ami állítólag már valóban a bajban levőknek próbálna kitalálni valamit, egyre késik. Az a kormányzat, amelyik olyan ripsz-ropsz módon képes jogszabályokat alkotni, hogy tán még maga sem tudja mázsányi módosítói között kiismerni magát, most hosszan üldögél a bankszövetségi előterjesztésen. Értem én, azoknak, akik abban hisznek, hogy az ország csak a tehetősebbek helyzetbe hozása révén virágozhat fel, feladja a leckét, amikor a némább tömegeknek kellene segíteni. Valószínűleg nincs egyetlen haver, jóbarát, rokon vagy szomszéd, aki ilyen helyzetbe került volna.  Meg különben is (hogy egy fideszes prominens szavait idézzem) „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.

Na, látom, már megint megkapom a demagóg cimkét. Pedig a józan gazdaságpolitika tudja, a növekedéshez nem elég a felső rétegekre alapozni. Persze ez nyilván nem más, mint egy újabb ortodox nézet.

10 Tovább
«
12

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek