AZ ÉN PÉNZEM

Hiába köt a síelő utasbiztosítást, ha ittasan szenved balesetet. A biztosítók ugyanis 0,8 ezrelékes véralkoholszint felett nem térítenek.

Tegye fel a kezét, aki síelés közben nem fogyasztott soha alkoholt! (A gyerekek nem számítanak.) Persze biztos vannak színjózan sportemberek is, de bizony sokan (szerintem a többség) szereti néhány felessel melegíteni magát a pályán. Mindig az adott országtól függ, hogy mi a kedvenc ital (olaszoknál Vov caldo vagy Bombardino, osztrákoknál a Jagatee), de ott vannak a listán a nagy klasszikusok: whisky, rum (néha teával), vodka. És van, aki a forralt borra vagy (éppen) a sörre esküszik.

Nos, nem árt tudni, hogy ha ittasan (0,8 ezrelékes véralkoholszint felett) szenvedünk síbalesetet, akkor nem térít a biztosító. Ez igen fájdalmas lehet egy helikopteres hegyimentés és kórházi kezelés után, amikor a számla többmillió forint is lehet. Legalábbis erre hívják fel a figyelmet a biztosítók. Számomra persze kevéssé valószerű, hogy egy lábtörésnél szondáztatnának a hegyimentők, de az elképzelhető, hogy ha mi okozunk balesetet, akkor jön a szonda vagy a kórházban a vérvétel.

Az utasbiztostás megkötése tényleg fontos. De legalább ennyire fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, mikor és milyen feltételekkel fizet a biztosító, és persze mennyit. Ha letérünk a kijelölt sípályáról, akkor például nem térít baleset esetén. (Igaz, bizonyítani nehéz, ha maguk a mentők is sokszor eltekintenek attól, hogy ezt beírják a jelentésükbe. A biztosítótól ugyanis könnyebben megkapják a pénzt, mint egy magánszemélytől.)

A biztosítási feltételeket már csak azért is érdemes végigolvasni, mert gyakorlatilag mindegyik biztosító azt várja el, hogy azonnal velük konzultáljon a kezelésekről és a költségekről a pórul járt utas.

Azzal sem árt tisztában lenni, hogy a legegyszerűbb ellátások esetén az élet általában úgy hozza, hogy nekünk magunknak kell készpénzzel fizetni, és csak utólag térít a biztosító. Bár a cégek leginkább azt hangsúlyozzák, hogy ők állják a számlát. Egy kórházi kezelést tényleg közvetlenül ők fizetnek, de egy kis alpesi faluban kihívott orvosnak hiába magyarázza az utas, hogy majd a biztosító térít. Ő azt mondja: rendben, térítsen Önnek. És adja a számlát. Ugyanez a helyzet az általa felírt gyógyszerekkel. Ezt itthon kifizeti a biztosító, ha a számlát bemutatja a károsult. Ugyanis gyakran előfordul, hogy a jogos igényét sem nyújtja be az utas.

Érdemes tehát a számlákat gyűjtögetni és a biztosítónak elküldeni.

Várjuk az olvasók utasbiztosítással kapcsolatos történeteit az olvaso@azenpenzem.hu címre. Aki hozzájárul, annak történetét megosztjuk.

Aki rosszul választott magának önkéntes nyugdíjpénztárt, a magas költségek miatt csaknem 6 százalékkal fizet többet a legolcsóbbat választó társainál. Így az éves hozamnál is nagyobb összeget bukhat.

Mit is beszélek, az átlaghozam – legalábbis a mostani zivataros időszakokban – a kasszák többségénél legfeljebb álmunkban éri el ezt a hat százalékot. Bárki bármit mond, vagyonkezelő legyen a talpán, aki ekkora differenciát rendszeresen nyom nélkül el tud tűntetni.

Azt, hogy ez mennyire sikerült, akkor tudjuk majd meg igazán, amikor a pénzügyi felügyelet közzéteszi az átlagos díjterhelésről szóló számításait. Ebben nem csak a levont költségeket, hanem a vagyonkezelői, letétkezelői díjakat is figyelembe veszik. Aligha meglepő, hogy a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták: azoknál a pénztáraknál csapolták meg leginkább az egyéni számlákat, ahol a háttérben bank, vagy biztosító áll.

Mielőtt azonban valaki úgy vélné, emiatt már megérett az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is arra, hogy az állam lecsapjon rá, néhány egyéb szempontot sem árt figyelembe venni. Elsősorban és főként azt, hogy legalább pontosan tudjuk, mi mennyi. Meggyőződésem, hogy leginkább maguk a tagok érhetnék el a pénztárak önkorlátozását. Ha ugyanis a drága kasszáktól tömegesen vándorolnának át az olcsóbbhoz, egész gyorsan csökkenésnek indulnának a díjak (ez jól látszik a biztosításoknál, ahol az online alkuszok belépése viharos gyorsasággal nyomta le az árakat).

A befektetési egységhez kötött biztosításoknál (unit linked) a költségekről igazán senki sem tud semmit. Hiszen a néhány éve bevezetett TKM (Teljes Költségmutató) csak egy tól-ig adat, de kétlem, hogy sokan tudnák, miről beszélek. (Pedig az általános 6-8 százalék elég brutális.) Amit nem ismerünk, az nem fáj? Dehogynem. Legfeljebb az ügyfél – ha szerencsés – nem igazán veszi észre. Plusz (mint azt már a néhány bejegyzésünkhöz fűzött kommentekből is láthattuk) belép az önigazolás: én igenis jól csináltam!

A legnagyobb fekete lyuk persze éppen az állam. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyelt (sajna jórészt meg-, illetve el is emésztett) vagyon sorsáról semmi hír. Fogalmunk sem lehet, mennyire jó gazdaként kezelik azt a pénzt, amelynek költségeiről és hozamáról korábban annyi szó esett. A Mol és a Rába részvények vásárlása jó üzleti lépés – mondta éppen a napokban a kormánypropagandát nyíltan szolgáló egyik „elemző”.

Értem. Ha például a pénztárak vásárolnak részvényeket, akkor „eltőzsdézik” a tagok vagyonát, ha ugyanezt a kormány teszi, akkor megfontoltan, az ország népe érdekében cselekszik. Persze úgy, hogy a kapcsolódó kiadásokról (amit a mi zsebünkből fizetnek) eszük ágában sincs beszámolni. Persze ha meg is tennék, ki hinné el a számokat?

Rossz hírem van: a magánnyugdíjpénztárakban a többség megtakarítása vesztett az értékéből. Az önkéntes pénztárakban még rosszabb a helyzet. Könyörgöm, csak a kormány ne mentse meg a pénzem!


Nem bírtam kivárni a tavalyi évről a hivatalos, PSZÁF által kiadott hozamokat, így nekiestem, hogy az egyébként kötelezően közzétett adatok alapján számoljak. Ahogy vártam, az eredmény lehangoló. Persze rossz volt a nemzetközi gazdasági környezet, ne is beszéljünk a hazairól. A kormány pedig gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. Csak az a helyzet, hogy mindenki ugyanolyan vacak körülmények között fektetett be, márpedig a hozamokban nagy a különbség.
Hogy ne az almát a körtével hasonlítsuk össze (klassszikustól idézek), a hasonló összetételű portfóliókat kell összevetni. A legkockázatosabb, növekedési portfólióban a legjobban az Életút teljesített. A tagok pénze 8,9 százalékkal gyarapodott. Míg a leggyengébb az OTP lett. A tagok pénze a negatív hozam miatt 7,89 százalékkal csökkent. Így csaknem 17 százalékpont a különbség a legjobb és legrosszabb hozam között.
Az Életút a kiegyensúlyozott portfólióban is nyerő volt a 8,54 százalékos hozamával, míg a vesztes az ING lett mínusz 1,38 százalékkal. A klasszikus portfólióban a Honvéd vitte a pálmát a 7,5 százalékos hozammal, a Dimenzió pedig az 1,9 százalékkal az utolsó. Az infláció tavaly egyébként kb. 3,9 százalék volt, így a többség pénze vesztett az értékéből.


Magánnyugdíjpénztári TOP-ok:

Klasszikus portfólió           Kiegyensúlyozott portfólió      Növekedési portfólió
 Honvéd         7,49 %                  Életút              8,54 %                          Életút            8,96 %
 Pannónia      6,91 %                  Quaestor          2,70 %                          MKB              0,85 %
 Életút            6,70 %                  Erste               2,51 %                           Honvéd          0,83 %


Az önkéntes pénztáraknál sem jobb a helyzet. Itt sajnos a teljes képhez meg kell várni a felügyeletet, ugyanis a pénztáraknak csak egy része teszi közé a számításhoz szükséges adatokat. Ráadásul van olyan pénztár, amelyiknek öt-hat portfóliója van, és van olyan, amelyiknek mindössze egy. Megpróbáltuk beszuszakolni őket a manyupoknál található kategóriákba. Így azt mondhatjuk, hogy a megtalálható adatok alapján a növekedési portfólióban a legjobb az AXA lett 2,26 százalékos hozammal, míg a legrosszabb az OTP mínusz 8 százalékkal. A kiegyensúlyozottnál 0,89 százalékkal ugyancsak az AXA nyert, és a vesztes a Honvéd lett, miután csak mínusz 2,1 százalékot hozott. A klasszikus portfóliót a Pannónia nyerte 7,17 százalékkal, míg a leggyengébb a Honvéd lett 1,52 százalékos hozammal. 

Önkéntes TOP-ok

Klasszikus                        Kiegyensúlyozott              Növekedési
 Pannónia    7,17%                   AXA    0,89%                            AXA    2,26%
 Budapest    5,99%                   Aegon    0,76%                        Allianz    -0,54%
 Allianz        4,41%                   OTP    0,66%                           Budapest    -0,99%

Nagyon nem mindegy tehát, hogy hol tartjuk a pénzünket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 10-20-30 évre szóló befektetéseket nem szabad önmagában egy év teljesítménye alapján megítélni. Nagyon nem szeretném, ha a kormány – ahogy tervezi – most rárontana az 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítására azzal, hogy majd megvédi. Ne tegye! Majd megvédem én a pénzemet. Például úgy, hogy ha nem tetszik a nyugdíjpénztár teljesítménye, akkor váltok.

Én nem tudom, mások miként vannak ezzel, de ahányszor komoly megszorításokat akartam bevezetni a háztartásban, valahogy mindig inkább nőtt, mint csökkent a kiadás. Az olcsóbb tisztítószerekből a megnövelt mennyiség sem mosta ki rendesen a ruhákat, a kajákat ki kellett dobni, mert senki sem ette meg. Az alacsonyabb árfekvésű mosogatószer (krém, tusfürdő stb.) kiütéseket okozott. A spórolás jegyében vett ruhákról pedig jobb nem is beszélni.

Szóval én béna vagyok (de szívesen tanulnék). Egyetlen dolog van azonban, amit úgy vélem, általában jól csinálok, és mivel ez most különösen aktuálissá vált, ajánlom mindenkinek. Az ilyen hideg időben a fűtés miatt csontszárazzá válik a lakás levegője. Ennek pedig mindenféle kellemetlen élettani következménye lehet. A pergamanné váló bőr, kicserepesedő száj mellett erősebben kell fűteni, ami drága, még tovább szárít… és így tovább. (Nekem meggyőződésem, hogy az idén elaltatott figyelmem – az idei tél eddig nem tett szükségessé a párásítást – miatt ébredtem az egyik reggel orrvérzésre.)

Már nagyanyáink is használtak vizes rongyokat, kis vízzel telt fém dobozkákat, de nekem egyik sem vált be. A rongyok szaga nem éppen kellemes, a radiátor rozsdásodik tőlük, a dobozkák pedig pillanatok alatt gusztustalan vízköves képződménnyé válnak. (Arról nem beszélve, hogy ezek a módszerek a mostani hideghez hasonló időben a halottnak  a csók kategóriájában  tartoznak.) Kipróbáltam már mindent. Az ultrahangos (jó drága) szupermasinák – amiket úgy árulnak, hogy a csapvízzel is jól használhatók – finom fehér porral terítik be a szobát. A meleg gőzt kibocsátóknál folyamatosan vízkőteleníteni kell, de még így is gyorsan tönkremennek. Egy berendezés szinte csak egyetlen szezont bírt.

Engedelmesen vásárolgattam tehát a desztillált vizet, de ezt valahogy mindig túlzott luxusnak éreztem (bár a bevásárlóközpontokban tényleg nem túl drágán szerezhetők be). Na most rátaláltam a spórolásra! Nagy műanyag lavórban és vödörben havat gyűjtök, azt a fűtőtest mellé teszem, és amikor kiolvad, leszűrve azzal töltöm fel a párásítót. Koszos és macerás dolog, de boldog vagyok. Hurrá, spórolok!

Csak nehogy elálljon a havazás!

A pénzpiaci adatok alapján a 2011-es év biztosan kiérdemli a „felejtsük gyorsan el” címkét. Még retteghetünk persze, hogy 2012-ből visszatekintve egészen barátságos napoknak tűnnek majd a mögöttünk levők. Azért én még remélem, nem így lesz, már csak a ma esti pezsgőzés miatt is – nem akarom az üdvözlést azzal a formulával megejteni, amit néhány kétségbeejtő helyzetben levő olvasónknak már írtam: Boldog(abb) Új Évet annál, mint ami most látszik.

Örömre mindenestre most nem sok okunk van (akadnak persze, akik kifejezetten lubickolnak a mostani helyzetben, de velük inkább nem foglalkoznék). Összegyűjtöttünk néhány adatot arról, hogy szigorúan a pénzünk szempontjából honnan hová jutottunk egy év alatt. A pénzpiaci kamatok 1,4 százalékponttal emelkedtek, az állampapírpiaci referenciahozam pedig majdnem 1,8 százalékponttal nőtt. Az ország finanszírozását szolgáló ötéves lejáratú kötvényeket csak ennyivel drágábban lehet eladni a másodpiacon.

Ezek a számok pedig korábban sem voltak éppen elhanyagolhatóak a mindennapi élet minősége szempontjából. Jövőre azonban a referenciakamat alkalmazásának kényszere miatt közvetlenül a saját bőrén is érzékeli minden adós. Sokan úgy gondolják, hogy ez még mindig jobb, mint amikor a bank a maga kénye-kedve szerint rángatja a kamatokat. Nos, a számok ebből a szempontból elég meglepő dolgokat mutatnak. A lakáshitelek kamata ugyanis novembertől novemberig (ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre) 0,8 százalékponttal nőtt. Ebből pedig úgy tűnik, hogy a bankok igenis tompították a folyamatokat. Különösen akkor lenne így, ha a végtörlesztési agyrémet kiszűrnénk. Persze akkor maguk az adatok sem így néznének ki.

Vannak viszont, akik nyertek. Ráadásul jobban, mint amit a pénzpiac indokolt volna. Az éven túl lekötött betéteknél ugyanis a kamat (ismét csak 2010 novemberétől 2011 novemberének végéig) 1,72 százalékponttal nőtt. Sajna azonban közülük is mind többen pottyanhatnak ki a nyertesi pozícióból. Az idei harmadik negyedévben száz megkérdezettből már csak 16 válaszolta azt, hogy rendelkezik megtakarítással – derült ugyanis ki a Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felméréséből. Ezzel egyébként a lakosság megtakarítási képességének indexe mélypontra süllyedt.

A lakosság a jövőt illetően is borúlátó, többen arra számítanak, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökken. Érdemes kiemelni, hogy a kutatás megtakarítási attitűdre vonatkozó kérdéseiből az tűnt ki, hogy nőtt a bankok iránti bizalom. Hasonló következtetés egyébként több más felmérésből is levonható.

Lehet, hogy a bankellenes hangulatot csupán egy szűkebb, bár annál hangosabb réteg kelti?