AZ ÉN PÉNZEM

Több változatban is terjed a neten egy „leleplező” összeállítás, ami alapvetően arról szól, hogy nem létező pénzekre szednek a bankok kamatot. A különböző minőségű, de a laikusok számára valóban meggyőző (legalábbis ezt mutatják a hozzánk érkezett mailok) összeállítások nagyon jól felhasználják neves közgazdászok vicces megjegyzéseit és a valós folyamatokat is vázolják. Kitekerve. A legmulatságosabbnak a You Tube-on is fennlévő egyik változatot (amit egyik korábbi posztunknál ide is belinkelt valaki) tartom. Ebben egy aranyműves összeesküvéseként vázolják a középkornak azt az időszakát, amikor a kereskedelem elkezdett felvirágozni. Lehetett volna bármilyen mohó gazember a képzelt aranyművesünk, ha nem lett volna komoly gazdasági igény a szolgáltatására.

Nincs ezt másképp ma sem. Az egész történetről eszembe jut, amikor kezdő újságíróként egy nagy lapnál a főszerkesztő helyettes megállított, hogy fantasztikus témája van. Súgva mondta: most tudta meg, hogy a bankok az éj leple alatt hitelezgetnek egymásnak. Igen – mondtam – ezt úgy hívják, hogy overnight. A nevében valóban benne van az éjszaka, de egynapos ügylet. Mi a csudának kellhet egy ilyen? Csak a mohóság indokolhatja, hogy a bankok nem szépen a trezorjaikban gyűjtögetik a pénzt, ahonnan azután azt kiveszik, amikor valaki hitelt kér. Amikor a trezor kiürül, széttárják a kezüket és várják, hátha hoz valaki pénzt. Ezt azonban (derül ki a borzadó összeállításokból) nem is szabadna kiadni, hiszen a betétes bármikor jelentkezhet érte.

Ha az egész szálat logikusan végigvisszük, szépen le is állna a világgazdaság. Tudom, hogy akadnak, akiknek tetszene egy ilyen világ, de a magam részéről én a kora középkor (egyébként még messzebb kellene visszamenni, ha teljesen le akarnánk „tisztítani” a dolgot) helyett mégis inkább most élek. Még ha sok rákfenéje is akad a pénz mára valóban elképesztően bonyolulttá vált világának.

A legtöbben azon háborognak, hogy a bankok, mivel nem azt adják kölcsön, amit nálunk (ilyen célra?) elhelyeztek, tulajdonképpen fiktív pénzre szednek kamatot. Rossz hírem van, e szerint a betétesek is fiktív pénzre kapnak kamatot. A cégek beruházásai, az árucikkek a boltok pultjain, a vágyott mosógép, műszaki ketyere, mind mind fiktív módon jöttek létre.

Azt, hogy miként is mozgathatja a világot a „fiktív” pénz, leginkább egy anekdotával lehet leírni. Egy cowboy bemegy a kocsmába és megkéri a csapost, hogy vigyázzon a százdollárosára, mert ő most a hegyekbe megy, ahová veszélyes lenne elvinni. A csapos vár, vár, a cowboy csak nem jön. Renováltatni kellene… Végül meggyőzi magát, ezt a legényt biztos megölték. Felújítja a kocsmát, aki pedig a munkálatokat végezte, annak a kerítéséhez kellett a pénz. A vasműves kertesíteni akart, a kertész utat akart a házához, és így tovább… A lánc végén egy örömapa állt, aki a lányát házasította ki. Nagy bulit csapott a kocsmában.

Azután betoppan a cowboy, aki csodálkozva jegyzi meg: ebből a porfészekből micsoda takaros kis hely lett! Persze kéri a százasát. A kocsmáros rezzenéstelen arccal benyúl a kasszába és ad egyet. A cowboy a tűzbe dugja a pénzt és rágyújt vele. Hamis volt – magyarázza.

A bankok többsége olyan adósra vágyik, akinek magas a jövedelme, jókora megtakarítása van, és még a mostani vérzivataros ingatlanpiacon is kelendő az otthona, illetve ilyent szerez be – derült ki a hitelezési vezetők jegybanki kérdőívre adott válaszaiból. A bankrendszert ugyan már régóta sokan vádolják azzal, hogy így tesz, de eddig maguk ennyire markánsan ezt nem mondták ki. Azt az MNB szakértői is csak találgatják, hogy ez a magatartás a végtörlesztés átmeneti hatása, vagy hosszabb távon is fennmarad.

A bankok jelenleg mindenesetre azzal küszködnek, hogy meglévő hitelállományuk problémáit kezeljék valahogy. Abból pedig akad bőven. Az átlagon nagyot rontott ugyanis, hogy többnyire éppen a jól fizető adósok szabadultak meg devizahitelüktől. A pénzügyi felügyelet adatai szerint a teljes hitelállományon belül a nem problémamentes kölcsönök aránya 2011. október elsejétől az év végére (tehát egyetlen negyedév alatt) a 23 százalék alatti szintről 26,5 százalék fölé nőtt.

Akad, aki azt mondja: örüljön a bank, hiszen visszakapta a pénzét! Hát nem örül. Számára ugyanis az a jó, ha szépen folyamatosan csorognak be a törlesztők, és minél kisebb arányban kell céltartalékot képezni a rosszul fizetők után. Talán a bérbeadással lehetne ezt a legjobban összehasonlítani. Aki bérbe ad valamit (legyen az lakás, autó vagy bármilyen berendezés), nem szorgalmazza, hogy vegyék meg tőle. Annak örül, ha sokan veszik igénybe a szolgáltatást, és jó állapotban adják vissza a cuccot. A bankok a pénzt adják bérbe (felszámítva persze a „bérleti díjat” is).

Most egy csomó „bérpénz” eltűnt a rendszerből, amit nyilván lehetne pótolni, csak hitelezni kellene. A bankok viszont legalább olyan jó adósokra ácsingóznak, mint amilyenek azok voltak, akik kiléptek. Közülük azonban sokan örülnek, hogy szabadultak, így eszük ágában sincs újra eladósodni. Olyan időket élünk, amikor a mezei hitelfelvevők eleve gyanúsak: mire akar ez ilyen nehéz időkben költeni? A bankok tehát – mint az szintén kiderült a jegybanki felmérésből – szigorítanak. A hitelezési vezetők nyilatkozatai szerint az ingatlan értékéhez képest kisebb arányban adnak kölcsönt, alaposabban vizsgálják a jövedelmet, amelyhez képest a korábbinál csekélyebb eladósodást tolerálnak. Emellett a nem annyira jónak talált igénylőknél vastagabban fog a ceruza is (az előbbi hasonlatnál maradva: mintha a trehány vagy megszorultabb bérlő jobban odafigyelne a bérbevett dologra, ha magasabb díjat kérnek).

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a kapacitásokat (amelyeket esetleg kockázatkezelésre is lehetne fordítani) a végtörlesztés után leköti az árfolyamgát. Az MNB úgy véli, hogy majd akkor kerülhet ismét előtérbe a hitelezés, ha lezárult a védernyő alá jelentkezés határideje.

Ezzel pedig szépen el is telik a 2012-es év (az árfolyamgát alá december 31-ig lehet jelentkezni, de áprilistól emellé jön a referenciakamat és a hiteldíj-plafon, ami tömeges szerződésmódosításokat is generálhat).

A kamatok mostanában nem emelkedtek tovább, a közvélemény is mintha megnyugodni látszana. Aggasztó jelenség azonban a kincstári optimizmust rendre sulykoló kormányzati propaganda ellenére azonban sajnos jócskán akad.

A jegybank közzétette: az államadósság tavaly a GDP 80,3 százalékára rúgott. Ez azt jelenti, hogy minden magyarra (a csecsemőkre is) körülbelül 2,3 millió forintos adósság jut. Persze az esetleg meglévő saját hitele mellett. Úgy, hogy az állam lenyelte és meg is emésztette a nyugdíjvagyont. A statisztikák szerint azért nem egészen. Ha az eredeti tervek válnak valóra, akkor körülbelül 1350 milliárd forinttal lenne jobb most a helyzet (a kasszáktól pedig háromezer milliárdot sikerült „átirányítani”). Borítékolható, hogy jönnek majd a reakciók, nekünk a mi jó forintunkban kellene inkább kimutatni ezt az adatot – kit érdekel, hogy jókora részét devizában törlesztjük.

Eszembe jut az a régi (még az átkosban hangoztatott) vicc: miért nem halad ez a gőzhajó? Mert a gőzt a kerékhez kellene adni, nem a síphoz!

(Rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek egyszer Magyarországon ismét létjogosultsága lehet. Pedig szerintem most nagyon is ül. A jobboldali lapokban, az állami televízióban folyamatosan hallgathatjuk, mekkora sikereket is értek eddig el irányítóink.

Az Egyenes beszédben az államtitkár derűsen fejtegette, milyen nagyszerű húzás is volt a végtörlesztés, mennyire kisegítette a családokat. Volt szerencsétlenségem az elmúlt napokban néhány olyan ismerősről hallani, akik büszkén mesélték, hogy 40-90 millió forintot végtörlesztettek, így jócskán meg tudták növelni a befektetéseik értékét. Egyszerűen nem értem, a mi pénzünkből miért kellett milliárdosokat megsegíteni.

Ismét nekifutok, hogy megpróbáljam megértetni, mi is az igazi bajom a végtörlesztéssel (persze azon felül, hogy magánszerződésekbe nyúlt nagyon durván bele, ingatta a jogbiztonságba vetett hitet és hasonlók). Ezzel a módszerrel helyzetbe hozták azokat, akiknek a ládafiában, rokonaik zsebében volt annyi pénzük, hogy ki tudtak szállni devizahitelükből.  A szélesebb tömegek viszont a megugró árfolyam és kamatszint miatt a korábbinál sokkal rosszabb helyzetbe kerültek. Nem tisztultak a banki mérlegek, nem lélegezhettek fel a valóban bajban levők. A mérleg egyik oldalán a kizúdult pénz (bankoktól, megtakarításokból), a másik oldalon pedig semmi valódi nyereség.

Sokkal áttételesebben is rontja azonban az egész a lakossági helyzetét.  Az ugyanis, hogy a cégek nem kérnek és nem kapnak fejlesztési hitelt, a munkahelyeken is erősen látszik majd. A Napi Gazdaság makrogazdasági konferenciáján Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: prognózisa szerint az idén a vállalati hitelállomány 5-6 százalékkal csökkenhet. Erdei Tamás, az MKB Bank leköszönő elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség korábbi elnöke úgy látja, hogy „a mikrogazdaság túlélési üzemmódban működik”.
Ebből azonban nem telik sem új munkahelyekre, sem magasabb fizetésekre. Nem kellene mégis megpróbálni azt a gőzt a megfelelő helyre irányítani? Még ha több munkát és odafigyelést igényelne is...