AZ ÉN PÉNZEM

Úgy tűnik a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) egyre elszántabb a közvetítői tevékenység szabályozásának kérdésében. Az alkotmányügyi bizottság is azt javasolja a kabinetnek, tekintse át ezt a területet. Annyi már most látszik, hogy legalább bizonyos összeghatár felett azt szeretnék elérni: az ügynököt közvetlenül az ügyfél fizesse.

Tévedés ne essék, most is ő fizeti, csak rejtetten. Az ügynökdíjak miatt ennyire magas az életbiztosítások költsége. A magánnyugdíjpénztáraknál pedig plasztikusan kiderült: ha nincsenek pokoli szerzési díjak, akkor még az alaposan megvágott költségszint mellett is lehet tevékenykedni. A közvetítőkre költött összegek pedig azokat is terhelik, akik egyáltalán nem vesznek igénybe ilyen „segítséget”.

A biztosítók által rendre hangoztatott érv, hogy a szegény gyámoltalan állampolgároknak el kell magyarázni, miért is bomba üzlet neki (az, hogy a biztosítónak az, azt tudjuk), ha mindenféle összecsomagolt, bonyolultan felépített terméket vesz. A tanácsadás egyébként valóban fontos dolog, de nem mindegy, kinek is szolgálja az érdekét. Az eladónak vagy a vevőnek. Ezek a dolgok pedig itt Magyarországon valahogy nem igazán tiszták.

Az egy vagy több biztosító képviseletében eljáró ügynökök esetében (akiket a biztosító fizet, de nyilvánvalón a biztosítási díjból) a PSZÁF kötelezővé tenné, hogy az ügyfél megismerje, mennyit is kap a közvetítő. A biztosítók szerint viszont ez csak „összezavarná” az embereket, és nem a lényegre, azaz magára az életbiztosítási termékre koncentrálnának.

Jelenleg üzleti titokként kezelik, mennyi is a jutalék. Időnként ezen semmi csodálni való nincs, hiszen ha az érdeklődő tudná, hogy a feldicsért termék után vaskosabb pénz üti a „tanácsadó” markát, mint a leszóltnál, biztosan elgondolkodna. Az ügynökökkel amúgy nem csak ez a baj. Az érdekeltség ugyanis kemény dolog. Sokszor (mint azt most a saját bőrükön keservesen érzékelhették az ide-oda átléptetett nyugdíjpénztári tagok – tipikusan ők nem kaptak egy fillér reálhozamot sem) egyértelműen csak ez motiválja a közvetítőket. Az ügyfelek becsapásának hatékonyságát pedig a rábeszélő képesség minősége határozza meg.  A jó ügynök, és erre számtalan helyen képzésekkel rá is erősítenek, bármit, bárkinek el tud adni.

Csak nagyon elszántnak kell lennie. Márpedig nincs is elszántabb és jobb értékesítő a frissen elvált, kétgyermekes anyukánál. (Aki ugyebár az életben maradásért küzd.) Legalábbis ezt tudtam meg tegnap egy konferencián a legnagyobb ügynökhálózat egyik vezetőjétől.De a biztosító sem jár mindig jól. Nem véletlen, hogy azt ők maguksem bánják, hogy a felügyelet rendet vágna a közvetítők között. Mint a társaságok fogalmaznak: most nagyon sok a potyautas a rendszerben. Ők sorra veszik fel, később pedig nem adják vissza a jutalékot a megkötött, majd felmondott biztosítások után, a hiányos nyilvántartások miatt egyik biztosítótól a másikhoz szerződhetnek - mindig tiszta lappal - a gyors meggazdagodás reményében.

Több százezer tanácstalan devizahiteles keresi a megoldást a végtörlesztéshez. A bankoknak nem érdeke, hogy az ügyfél 180 forintos svájci frankon kifizesse a tartozását, hiszen nagy a bukta rajta. (Ma 246 forint a svájci frank.) Igaz, a törvény kötelezi őket, de a többség úgysem tud előrántani több milliót a zsebéből, így marad a kiváltó forinthitel.

A bankok egy része nem túl kedvező feltételekkel kínálja a végtörlesztéshez a hiteleit, esetleg a saját, számára legjobb ügyfélkörének ad csak kedvező kamatokat. De jó pár bank (CIB, Unicredit, K&H) még mindig nem ad semmiféle kölcsönt a hitelkiváltáshoz az ügyfeleinek. Ráadásul az emberek más banknál is nehezen találhatnak hitelt, ami esetleg kedvező lenne, hiszen ezeket nem reklámozzák. Maradnak a valós és álügynökök.

A törvény tiltja, hogy közvetítők vegyenek részt a végtörlesztésben, így a hitelközvetítőknek csak egyéb trükkök alkalmazásával éri meg a kölcsönök ajánlgatása. Segít a hitel kiválasztásában, ezért nem kap jutalékot, de más termék, például egy biztosítás hozzákapcsolásáért már igen. Így meg tudja keresni azt, amit elveszít a hitelközvetítési jutalékon.

De itt vannak az álügynökök is. Rendszeresen megjelennek a segítségre szorulók háza táján és adósságrendezést vállalnak nem kis összegért. A végén nem csak a hitelt nem kapja meg, aki igénybe veszi őket, de lecsúszik a végtörlesztés határidejéről, és a pénztárcája is könnyebb lesz.

Sokat segítene, ha végre nálunk is elterjedne a független pénzügyi tanácsadás, amikor az ügyfél fizet a tanácsadónak, aki az ügyfél érdekei szerint ad tanácsot, és választja ki a megfelelő kölcsönt. Ha kell, el is intézi helyette a hitelt, persze pénzért. Ahogy most a hitelközvetítő is teszi. Csakhogy a közvetítő ma a banktól kap pénzt, amit az az ügyféltől beszedett pénzből fizet. Így függetlennek nem nevezhető a tanácsa.