AZ ÉN PÉNZEM

A tegnapi Magyarországról, pontosabban a magyar kormány ténykedéséről (törvényalkotásáról) folyó strassbourgi parlamenti vitát az ismerőseim közül meglepően sokan szinte teljes egészében végignézték. Mintha azonban mindenki mást látott volna. Én a jobb hírekre kiéhezve annyit vettem le az egészből, hogy várhatóan lesz IMF-megállapodás, ami után megnyugszanak a pénzpiacok, csökkenhet végre a kamatszint. Néhányan hangos derültséggel bizonygatták, mennyire naiv vagyok.

Ha kifut a pályára egy olyan csapat, amely teljesen kripli módon játszik, a végén azonban mégis bekínlódik valami gólfélét és nyer, attól még a szurkolóknak hosszabb távon nincs igazán okuk örömre – foglalta össze valaki, akit a piaci folyamatokban a legjártasabbnak tartok. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani bíztató jelek (tartja magát a forint és a tőzsde is) értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy hiper jó hangulat van a világban.

Máris pici gyertyalángra zsugorodott az alagút végét számomra korábban jelző fény. Még ezt is kialvónak láttam, amikor áttekintettem, milyen kamatokat kínálnak hosszú távra a bankok. A hitelintézetek ugyanis gondos mérlegeléssel és fokozott óvatossággal kötelezik el magukat évekre. Az sohasem jó jel, ha még a legnagyobbak (mondjuk ki, a nem éppen a kiemelkedően jó kondícióiról közismert legnagyobb) is beszáll a kamatversenybe. Sőt, ezt éppen a tartós betéti számláknál (tbsz) teszi. Most pedig mintha éppen ez történne.

A tbsz-nél mára akad tíz százalék feletti kamat, de a kilencet többet is megütik. Miközben a jegybanki alapkamat hét százalékos. A betéteseknek persze ez kifejezetten jó hír. Már ha nem rettegnek attól, hogy ezek alatt a pokoli terhek alatt előbb-utóbb csak összeroppan az ország. A megtakarítók tehát nyerhetnek, mi mindannyian (ők is) azonban biztosan veszítünk. Százmilliárdok szállnak el az extrém hozamok miatt, ezek pedig hiányoznak majd az egészségügyből, az oktatásból, de a cégektől és a magánszemélyektől is. Ilyen prés alatt hogy lehet nőni? Ha pedig nincs növekedés, nincsenek új munkahelyek, sőt a régiek megtartása is egyre nehezebb.

Kezdeti optimizmusom után most inkább sírni lenne kedvem. Már csak azért is, mert elolvastam és meghallgattam néhány kormányzati kommentárt a parlamenti vitáról. Persze, úgy kell nekem, miért nem bujdokoltam el azzal a kis lánggal.

A pénzpiaci adatok alapján a 2011-es év biztosan kiérdemli a „felejtsük gyorsan el” címkét. Még retteghetünk persze, hogy 2012-ből visszatekintve egészen barátságos napoknak tűnnek majd a mögöttünk levők. Azért én még remélem, nem így lesz, már csak a ma esti pezsgőzés miatt is – nem akarom az üdvözlést azzal a formulával megejteni, amit néhány kétségbeejtő helyzetben levő olvasónknak már írtam: Boldog(abb) Új Évet annál, mint ami most látszik.

Örömre mindenestre most nem sok okunk van (akadnak persze, akik kifejezetten lubickolnak a mostani helyzetben, de velük inkább nem foglalkoznék). Összegyűjtöttünk néhány adatot arról, hogy szigorúan a pénzünk szempontjából honnan hová jutottunk egy év alatt. A pénzpiaci kamatok 1,4 százalékponttal emelkedtek, az állampapírpiaci referenciahozam pedig majdnem 1,8 százalékponttal nőtt. Az ország finanszírozását szolgáló ötéves lejáratú kötvényeket csak ennyivel drágábban lehet eladni a másodpiacon.

Ezek a számok pedig korábban sem voltak éppen elhanyagolhatóak a mindennapi élet minősége szempontjából. Jövőre azonban a referenciakamat alkalmazásának kényszere miatt közvetlenül a saját bőrén is érzékeli minden adós. Sokan úgy gondolják, hogy ez még mindig jobb, mint amikor a bank a maga kénye-kedve szerint rángatja a kamatokat. Nos, a számok ebből a szempontból elég meglepő dolgokat mutatnak. A lakáshitelek kamata ugyanis novembertől novemberig (ennél frissebb adat nem áll rendelkezésre) 0,8 százalékponttal nőtt. Ebből pedig úgy tűnik, hogy a bankok igenis tompították a folyamatokat. Különösen akkor lenne így, ha a végtörlesztési agyrémet kiszűrnénk. Persze akkor maguk az adatok sem így néznének ki.

Vannak viszont, akik nyertek. Ráadásul jobban, mint amit a pénzpiac indokolt volna. Az éven túl lekötött betéteknél ugyanis a kamat (ismét csak 2010 novemberétől 2011 novemberének végéig) 1,72 százalékponttal nőtt. Sajna azonban közülük is mind többen pottyanhatnak ki a nyertesi pozícióból. Az idei harmadik negyedévben száz megkérdezettből már csak 16 válaszolta azt, hogy rendelkezik megtakarítással – derült ugyanis ki a Raiffeisen Bank és a GfK közös megtakarítási felméréséből. Ezzel egyébként a lakosság megtakarítási képességének indexe mélypontra süllyedt.

A lakosság a jövőt illetően is borúlátó, többen arra számítanak, hogy tartalékaik és jövedelmük is csökken. Érdemes kiemelni, hogy a kutatás megtakarítási attitűdre vonatkozó kérdéseiből az tűnt ki, hogy nőtt a bankok iránti bizalom. Hasonló következtetés egyébként több más felmérésből is levonható.

Lehet, hogy a bankellenes hangulatot csupán egy szűkebb, bár annál hangosabb réteg kelti?

Sok bank különböző kikötéseket tesz, ki is veheti igénybe az általa kínált akciós kamatokat. A magyarok híres találékonysága azonban itt is belép. A bankok trükkjein edződött ügyfelek között akadnak, akik igyekeznek védekezni. Ilyen fogás például, hogy a család több tagja is vezet számlát ugyanannál a banknál, és a magas kamatot kínáló lekötéshez az egyik családtag átutalja a pénzét a másik számlájára (lám ott az új megtakarítás), majd a lejáratkor a korábban szinte lenullázott számlára utalják vissza az egész összeget. Ekkor már ott nő a megtakarítás, és ott lehet a magasabb kamattal lekötni a pénzt.

Persze erre a „csalafintaságra” rájöttek a bankok is. Akad, ahol éppen ezért árgus szemekkel figyelik a pénzmozgásokat. A K&H nem adja oda a kiemelt akciós kamatot, ha kivettünk pénzt a számláról és 30 napon belül visszatesszük, vagy ha közeli hozzátartozónknak utaltunk egyszer, és az 60 napon belül visszajön. Az Unicredit hangsúlyozza, ha bármelyik ügyfele egy másik ügyfél számlájára utal, akkor az nem számít új pénznek, így nem jár a kiemelkedő kamat. Sőt itt akkor sem jár az akciós ajánlat, ha készpénzben veszi ki az egyik ügyfél a pénzt és fizeti be egy másik, ugyancsak unicredites számlájára.

Persze azt már nem tudják sehol ellenőrizni, amikor az egyik ügyfél kiveszi a készpénzt, odaadja a másiknak, és az fizeti be a saját számlájára. Igaz azonban, hogy ennek a pénztologatásnak magas a díja. Így hamar oda a magas kamat haszna.

A csábító ajánlatok feltétele egyébként a legtöbb helyen az is, hogy a lejáratkor automatikusan induljon újra a lekötés, persze a sokkal alacsonyabb, normál kamattal. Erre mindenképp érdemes odafigyelni, és a szabad szemmel már nem látható kamatperiódus indulása után gyorsan felmondani a lekötést, keresve egy másikat. Kevésbé macerás viszont keresni egy olyan bankot, ahol nem kell minden fifikát bevetni. Hajrá!

A lakossági hitelek feltételei az elmúlt évek alatt egyre áttekinthetőbbé váltak. Na, a végtörlesztéssel ebbe is sikerült alaposan belepancsolni. Sohasem látott példák sorával találkoztunk ugyanis. Kezdve azzal, hogy egy precízen fizető, de nem különösebben tehetős adóst azzal lepett meg bankja, hogy megkérdezte: mit szólna, ha 1,5 százalékpontos kamatkedvezményt adnának devizahitelére? Mással (ő sem híresség, sőt hatalmas vagyona sincs) élénk tárgyalásokba bocsátkoztak, milyen feltételek is lennének számára megfelelők.

A Volksbanknál viszont arra az egyszerű kérdésre, hogy vajon érdemes e náluk másutt levő kölcsönhöz kiváltó hitelért menni, igen csak óvatosan reagáltak. Háááát, esetleg – mondták elég bizonytalanul. Azután már lelkesebben személyes találkozást forszíroztak, előre jelezve, az nem csekély időt vehet majd igénybe. Akad bank, amely legalább hivatalosan is közzéteszi: vannak különbek (az persze nem derül ki, kik is tartoznak pontosan ebbe a körbe), másról viszont csak a piacon rebesgetik, hogy így tesz.

Felborult a világ. Egyik ismerősöm szerint azonban ez csak azt jelenti, most állt a talpára. Nem arról szól a hitelbírálat, hogy egyedileg megnézik a fószert? – kérdezte álnaivul. Valóban erről szól, vagy kellene szólnia. Másrészt viszont hová lesz ilyenkor a verseny, hogy annak tisztaságáról ne is beszéljünk. Normális esetben a fogyasztó (a hiteladós is az) megnézheti az ajánlatokat, összehasonlíthatja azokat és így dönthet. Most azonban vagy szerencsés pillanatban van jó helyen, és szól jól, vagy mehet a …

A jogalkotók viszont nem pihennek. A végtörlesztés pompás mutatványa után a banki ellenállás és találékonyság újabb próbatételét programozták be a parlament előtt levő indítványban.

A javaslat teljesen átalakítja a jelzálog-hitelezést. Eltűnik a kezelési költség (a kamaton felül egyéb rendszeresen fizetendő díj nem számolható majd fel), de az időszaki akciók is tiltólistára kerülnek. Vagy valamilyen mutatóhoz (referencia) kötött, vagy három, öt, illetve tíz évre fixált lesz a kamat. Referencia kamatként a jogszabály-tervezet csak a 3, 6, 12 havi Bubort és a három vagy ötéves állampapír átlaghozamot nevezi meg. Ugrik tehát a jegybanki alapkamathoz kötés (amit egyébként több takarékszövetkezet alkalmaz a végtörlesztő hiteleknél).

Eddig jó. Úgy rendelkeznek viszont, hogy amennyiben az élő szerződések nem felelnek meg az új rendelkezéseknek, akkor 2012. május 31-ig egy alkalommal díjtalanul lehetővé kell tenni a megállapodás (azonos devizanemű) újrakötését. Már látom, miként hebegik az ügyfélszolgálatokon: bejönni ide a bankba? A kaput kiemelték... most átalakítják... nincs kapu... nem lehet bejönni... majd egy-két hónap múlva...

Először azt gondoltam, csak olvasószemüvegre lenne szükségem, de aztán rájöttem, hogy a nagyító is kevés. Ugyanis a legtöbb banknál nincs mit nézi. Vagy ha van is, akkor annyira kevés, hogy nem érdemes vele számolni.  

A folyószámlára adott kamatokról beszélek. Igaz, hogy régen sem erőltették meg magukat a bankok, de egészen elképesztőnek tartom, hogy néhánynak van képe 0, azaz nulla százalék kamatot adni az ott parkoló pénzünkre.

Csodák nincsenek, a pénzügyek terén pedig biztosan nem. Miközben nulla forintos számlacsomagot hirdet a Citibank, nulla a kamat is, amit a folyószámlán tartott pénzünkre kapunk. (Tényleg teljesen nulla számlacsomag!) Tehát van, amin behozza az általa nyújtott kedvezményt. A Budapest számlák is ennyit „fialnak”, de a Raiffeisen sem erőlteti éppen meg magát.

Érdemes tehát számolnunk. Évente sok tízezer forint lehet a különbség az egyes bankszámlák költségei között, de ezt a pénzt be is hozhatja, vagy éppenséggel még meg is dobatja a kamat,

amit az egyiken megkapunk, a másikon pedig nem.

A bankok a lustaságunkban bíznak. Ezért nulla vagy nulla közeli kamatot adó számlákon nem szabad pénzt parkoltatni. Persze attól függ, mekkora az átlagos egyenlegünk, de többszázezer forintnál vagy keressünk házon belül egy másik számlát, vagy a banki költségeket ennek függvényében hasonlítsuk össze és váltsunk, ha máshol jobb.