AZ ÉN PÉNZEM

Biztos, hogy csökkenni fog a magánnyugdíjpénztárak száma, de a jelenleg még létezők zöme a fennmaradás mellett tette le a voksát. Van, ahol lesz tagdíj, van, ahol egyelőre nem. De ha nem változnak a jogszabályok, előbb-utóbb mindenhol kérnek majd tagdíjat. Csakhogy ez nem is rossz befektetés a nyugdíjas napokra.

Nem gondolom, hogy önmagában a magánnyugdíjpénztári tagságtól több vagy kevesebb nyugdíja lenne valakinek majd 20-30 év múlva, mintha a tb-rendszerbe lépne vissza. Nem is ezt ígérte a rendszer, habár a jó hozamokkal el lehetett volna érni a magasabb nyugdíjat. Aki egyébként megmondja, hogy mi lesz 20-30 év múlva, az hazudik. Ugyan ki a fene tudta, hogy jön a válság, és így megroggyantja az egész világgazdaságot, benne kis hazánk gazdaságát?

De a magánnyugdíjpénztári tagság valamivel mégis kézzelfoghatóbb a jövő vonatkozásában, mint a tisztán állami nyugdíj. Hiszen az állami nyugdíj sem biztos. Gondoljunk csak bele, hogyan csökkentették az elmúlt évek (színtől független) kormányai a tb-nyugdíjat. Egyszer csak eltűnt a tizenharmadik havi nyugdíj. Egyszer csak változott a korengedményes nyugdíj. Egyszer csak szigorodott a rokkantnyugdíj. Más kérdés, hogy a rendszer fenntarthatósága érdekében ezek szükséges lépések, de a politika mindig is úgy játszadozott a nyugdíjkérdéssel, ahogy akart.

Ahogy elnézi az ember hazánk korfáját, jól látszik, hogy fogyó, öregedő társadalomban élünk. Egyértelmű, hogy 20-30 év múlva a mainál jóval kevesebb aktív dolgozó tart majd el a mainál jóval több nyugdíjast. Így az állami pillérből egyre kevesebbre lehet majd számítani. Tehát mindenképp félre kell tenni magunknak. Erre pedig a magánnyugdíjpénztárak igenis jó lehetőséget teremtenek, hiszen a legalacsonyabb költséghányaddal dolgoznak. Ennél az önkéntes nyugdíjpénztárak is drágábbak, nem beszélve a befektetési alapokról. De messze kedvezőbb a unit linked biztosításoknál is (amiben többszázezer- egymillió embernek van megtakarítása), hiszen amíg a magánkasszák 0,9 százaléknyi költséget vonhatnak le a befizetésekből, addig a unit lineked biztosítások éves költségmutatója 5-8 százalék körüli!

Ahhoz persze, hogy legyen plusz, nem árt gyűjteni. A pénztárak egy része egyébként is tagdíjat kér már most, hogy működni tudjon. Több pénztárnak azonban egyelőre elegendő tartaléka van, így a takarékoskodással a tagok megvárhatják a „jobbnapokat”.

Hozamok

Aki azon siránkozik, hogy milyen gonosz a pénztára, mert „eltőzsdézte a pénzét”, annak csak azt tudom mondani: 1998 óta működnek a pénztárak, tehát az ő hibája is, hogy nem vitte el olyan helyre, ahol jobb hozamot adtak. Tessék megnézni a pénztárak teljesítményét! A sajtó tele volt elemzésekkel, ezeket szépen el lehetett volna olvasni. Már ha valakit érdekelt. De ha valaki magasról tett rá, nem lépett, mert nem érdekelte a saját pénze, az most, utólag nem sírdogáljon. Hiszen felelősek vagyunk a döntéseinkért. És az is egy döntés, ha valaki nem csinál semmit.

Most melyik kasszát?

Mindenképp elgondolkodtató és tanulságos az egyes kasszák viselkedése a mostani helyzetben. Melyik adja fel, melyik az, amelyik kitart. A nagy pénzügyi csoportokhoz tartozók esetében én a pénztárakon túlmutató következtetéseket is levonnék. Annak a csopotnak, amely éveken át élősködött a magánnyugdíjpénztárán, és most patkány módjára menekül, annak egyéb szolgáltatásából sem kérnék. Hát hogy tenném oda ezek után évtizedekre a pénzem, hogy kötnék nála ezek után évtizedekre szóló biztosítást? Mi a biztosíték arra, hogy a hosszú távra megkötött szerződésemet nem dobja vissza, amikor már nem tud tőlem eleget lenyúlni? Íme, a szégyenlista (a nagy hátterűek, akiknek már nem vagy jó biznisz): Aegon, Generali, Erste.

A megszűnő kicsiket, pénzügyi háttér nélkülieket nem pellengérezném ki, hiszen nem volt mögöttük háttérként pénzügyi érdekcsoport. Mindezzel együtt respekt a maradóknak (bár közülük a jövőben várhatóan többen összeolvadnak). Ezek: Allianz, Aranykor, AXA, Budapest, Pannónia, Dimenzió, ING, MKB, OTP.

Rossz hírem van: a magánnyugdíjpénztárakban a többség megtakarítása vesztett az értékéből. Az önkéntes pénztárakban még rosszabb a helyzet. Könyörgöm, csak a kormány ne mentse meg a pénzem!


Nem bírtam kivárni a tavalyi évről a hivatalos, PSZÁF által kiadott hozamokat, így nekiestem, hogy az egyébként kötelezően közzétett adatok alapján számoljak. Ahogy vártam, az eredmény lehangoló. Persze rossz volt a nemzetközi gazdasági környezet, ne is beszéljünk a hazairól. A kormány pedig gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. Csak az a helyzet, hogy mindenki ugyanolyan vacak körülmények között fektetett be, márpedig a hozamokban nagy a különbség.
Hogy ne az almát a körtével hasonlítsuk össze (klassszikustól idézek), a hasonló összetételű portfóliókat kell összevetni. A legkockázatosabb, növekedési portfólióban a legjobban az Életút teljesített. A tagok pénze 8,9 százalékkal gyarapodott. Míg a leggyengébb az OTP lett. A tagok pénze a negatív hozam miatt 7,89 százalékkal csökkent. Így csaknem 17 százalékpont a különbség a legjobb és legrosszabb hozam között.
Az Életút a kiegyensúlyozott portfólióban is nyerő volt a 8,54 százalékos hozamával, míg a vesztes az ING lett mínusz 1,38 százalékkal. A klasszikus portfólióban a Honvéd vitte a pálmát a 7,5 százalékos hozammal, a Dimenzió pedig az 1,9 százalékkal az utolsó. Az infláció tavaly egyébként kb. 3,9 százalék volt, így a többség pénze vesztett az értékéből.


Magánnyugdíjpénztári TOP-ok:

Klasszikus portfólió           Kiegyensúlyozott portfólió      Növekedési portfólió
 Honvéd         7,49 %                  Életút              8,54 %                          Életút            8,96 %
 Pannónia      6,91 %                  Quaestor          2,70 %                          MKB              0,85 %
 Életút            6,70 %                  Erste               2,51 %                           Honvéd          0,83 %


Az önkéntes pénztáraknál sem jobb a helyzet. Itt sajnos a teljes képhez meg kell várni a felügyeletet, ugyanis a pénztáraknak csak egy része teszi közé a számításhoz szükséges adatokat. Ráadásul van olyan pénztár, amelyiknek öt-hat portfóliója van, és van olyan, amelyiknek mindössze egy. Megpróbáltuk beszuszakolni őket a manyupoknál található kategóriákba. Így azt mondhatjuk, hogy a megtalálható adatok alapján a növekedési portfólióban a legjobb az AXA lett 2,26 százalékos hozammal, míg a legrosszabb az OTP mínusz 8 százalékkal. A kiegyensúlyozottnál 0,89 százalékkal ugyancsak az AXA nyert, és a vesztes a Honvéd lett, miután csak mínusz 2,1 százalékot hozott. A klasszikus portfóliót a Pannónia nyerte 7,17 százalékkal, míg a leggyengébb a Honvéd lett 1,52 százalékos hozammal. 

Önkéntes TOP-ok

Klasszikus                        Kiegyensúlyozott              Növekedési
 Pannónia    7,17%                   AXA    0,89%                            AXA    2,26%
 Budapest    5,99%                   Aegon    0,76%                        Allianz    -0,54%
 Allianz        4,41%                   OTP    0,66%                           Budapest    -0,99%

Nagyon nem mindegy tehát, hogy hol tartjuk a pénzünket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 10-20-30 évre szóló befektetéseket nem szabad önmagában egy év teljesítménye alapján megítélni. Nagyon nem szeretném, ha a kormány – ahogy tervezi – most rárontana az 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítására azzal, hogy majd megvédi. Ne tegye! Majd megvédem én a pénzemet. Például úgy, hogy ha nem tetszik a nyugdíjpénztár teljesítménye, akkor váltok.

Átalakítaná az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert a kormány. Az eddigi előzmények után talán nem meglepő, hogy ettől a hírtől görcsbe rándul a gyomrom. És ebben aligha vagyok egyedül.  

Már megint ez a fránya pénz! Mindenkinek elkezdenek villogni a dollárjelek a szemében és megkaparintaná, ha sok van belőle. Most éppen az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításába fogna a kormány. És én ettől már most rettegek. Ó, nem kevés pénzről van szó. Jelenleg mintegy 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi, nyugdíjra félretett vagyonáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy fejenként átlagosan 646 ezer forintja van a tagoknak.
Ahogy az Origo megírta, „dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól.” Ezután a minisztérium megerősítette a hírt, a pénztárszövetség pedig csak annyit közölt, hogy a részletekről nincs információjuk.
Számomra már önmagában is ijesztő az a hír, hogy nincsenek hivatalos részletek, nincsenek hivatalos egyeztetések a szektorral. De a legijesztőbb talán az, hogy senki nem kíváncsi az 1,3 millió tag véleményére. Pedig az önkéntes nyugdíjpénztárak (persze akárcsak a gyakorlatilag kinyírt magánnyugdíjpénztárak) önkormányzati rendszerben működnek, és a tagok tulajdonában vannak. De valójában a banki, biztosítói hátteret nyújtó intézmények emberei ülnek a vezetésben, így hozzájuk lojálisak, nem a tagokhoz. A tagok jellemzően nem járnak közgyűlésre, nem gyakorolják a tulajdonosi jogokat, néhány igen aktív taggal bíró pénztár kivételével. Ez utóbbiak ágazati, munkáltatói hátterű pénztárak.
Ami az igazán nagy biznisz a rendszerben, az kérem szépen a vagyonkezelés. Amivel – láttuk a magánnyugdíjpénztárak esetében is – nagyon szépen lehet keresni. Amelyik pénztár tényleg a tagok érdekeit nézi, az versenyezteti a vagyonkezelőket, tekintettel van a költségekre. Amelyik saját érdekeket tart szem előtt (mármint a pénzügyi csoport érdekeit), az a csoport tulajdonában lévő saját vagyonkezelőnek ad munkát, nem tűz ki semmiféle elvárást ezért cserébe, és úgy csinál, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a könyveléstől kezdve minden kiszervezett munka annyiba kerül, amennyit a csoport leányvállalata leszámláz, és kész.
Most is nonprofit az önkéntes nyugdíjpénztárak működése. Ha pedig nyereség van (lenne), az a tagoké. Hogy valójában mégsem teljesen az, azt tényleg meg kéne változtatni. Információink szerint a tulajdonosi szerkezet átalakítása is az ötletek között van. Elindult a harc a színfalak mögött. Attól tartunk azonban, hogy ennek megint nem a tagok lennének a nyertesei.
Gondoljuk csak végig a magánnyugdíjpénztári történetet. Ami bizony nem a Fidesz-kormánnyal kezdődött. Már 2009 őszén a Bajnai Gordon kormányfő vezette MSZP-kormány úgy alakította volna át a tagok tulajdonában lévő magánnyugdíjpénztárakat, hogy azokat ingyen és bérmentve „odaajándékozta volna” a bankoknak, biztosítóknak. Örök időkre bebetonozva a tulajdonosi jogokat. Persze ezek a bankok, biztosítók tovább harácsolhatták volna a jövőbeli nyugdíjpénzeket. A verseny korlátos lett volna, a kisebb, ágazati pénztáraknak esélyük sem lett volna a fennmaradásra. Ez tehát a tagok számára nem lett volna jó rendszer. Mi történt? A parlament szépen megszavazta, majd az akkori köztársasági elnök (Sólyom László) úgy döntött, hogy nem írja alá a törvényt, mert az nem tette lehetővé, hogy azok a tagok, akik úgy érzik, hogy nem járnak jól, visszaléphessenek a tb-rendszerbe. Ez pedig az akkori köztársasági elnök szerint sértette a tulajdonhoz való, az alkotmány által védett jogot. (Hát, azóta változott az alkotmány és a köztársasági elnök személye is.) Ez éppen két éve történt.
Aztán jött a Fidesz-kormány és gyorsan magáévá tette a magánnyugdíjpénztáraknál összegyűlt közel 3 ezer milliárd forintot. Én azt gondolom, hogy a szocikormány megoldása sem lett volna jó, a Fidesz-kormányé pedig a rémálmaimnál is rosszabb. És most hozzányúlnának az önkéntes pénztárakhoz is. Persze hozzá lehet nyúlni, nyilván lehet rajta javítani. De nem először esnének orvosi szike helyett baltával a betegnek.
Mert bizony felmerült bennük, hogy legyen egy szép nagy állami önkéntes nyugdíjpénztár is. Hej, micsoda lehetőség lehetne, ha nem csak a vagyonkezelésen nyerhetne a kormány barátja szép összegeket (persze nem csupán magának), hanem az állam irányíthatná a tagok befektetéseit. Állami vagy haveri vállalatokba fektethetné a tagok pénzét, vagy akár állampapírokat vetethetne, ha már a piacon senkinek sem kellenek.
De persze mennek a háttérharcok az ellenérdekelt felek (bankok biztosítók) részéről is. A másik véglet az lenne, amikor ismét – akárcsak a SZÉP-kártya esetében – jól behatárolt érdekcsoportoknál lennének az állam által preferált önkéntes nyugdíjpénztárak, a többieket pedig szépen elsorvasztanák.
Hát ezért rettegek. Szemem előtt már az önkéntes kasszák körül is repkednek a balták.

Matolcsy György tegnapi bejelentése a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban egyértelművé tette a kormány álláspontját: velünk tartasz, vagy megsemmisítünk.

Már nem egyszerű zsarolás az (mint egy évvel ezelőtt), ahogy a magánnyugdíjpénztári tagokat sarokba szorítja a kormány, hanem nyílt fenyegetés, gyakorlatilag a jövőjüktől történő megfosztás. Mert élj meg úgy nyugdíjas korodban, hogy egész életedben fizettél, de nem kapsz vissza semmit.

Forr a 8341 lájkkal rendelkező „El a kezekkel a nyugdíj-megtakarításoktól” Facebook-csoport. Az üzenőfalon melegebb éghajlatra küldik az emberek a kormányt, és annak tekintik a lépést, ami valójában: lopásnak. Szerveződik az újabb tüntetés, és a tagok arra bíztatják egymást, hogy forduljanak az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Erről a Magyar Helsinki Bizottságtól is lehet tájékoztatást kapni.

A harcos hangokon túl nagyon sok olyan véleményt olvastam, hallottam, ami arról szól, hogy el kell hagyni ezt az országot: „Ha dolgozom, levonják tőlem a járulékot, de úgysem kapok nyugdíjat, akkor miért dolgozzak itt?”

Egy tegnapi beszélgetés apa és 14 éves fia között:

„- Na, fiam, a kormány most vette el a nyugdíjamat. Gyere, beszéljük meg a dolgokat. Minden pénzt arra áldozunk majd, hogy felneveljünk, taníttassunk titeket. Menjetek külföldre dolgozni, mi anyáddal utánatok megyünk, és ti fogtok eltartani. Szerencse, hogy hárman vagytok, így nem lesz akkora a teher.

- Külföldre! Jaj, de jó! De apa, ne már! Tényleg nekem kell eltartani titeket? Akkor én hogy leszek gazdag?”

A károk, amiket a kormány okoz, jóval nagyobbak annál, mint elsőre látszik. Adva van 100 ezer, tudatosan a magánnyugdíjpénztárt választó „rebellis”. Ők úgy gondolták, hogy megéri maradni. Nem véletlenül nem léptek át a tb-rendszerbe, hanem saját döntésük alapján elzarándokoltak erről nyilatkozni. Bár az őket megkülönböztető eddigi jogszabályok is – még ha az Alkotmánybíróság nem akar vagy nem mer dönteni erről – alkotmányellenesnek velük szemben, a mostani bejelentések – ha lehet ezt fokozni – sokszorosan azok. Egyelőre ugyanis fizethetnek a tb-nek, de nem jogosultak cserébe semmire sem, és hivatalosan nem is juthatnak vissza a tb-rendszerbe, csak akkor, ha a pénztáruk megszűnik. Ha ily módon mégis visszakerülnének, nem kaphatnak reálhozamot sem. (Hát kellett nekik ellenállni!)

Csakhogy a történtek után ember nem lesz kis hazánkban, aki ebben az országban akarna felhalmozni és megtakarítani. Nem csak ez a 100 ezer ember, hanem mások sem. Sokan ugyanis azért nem maradtak pénztártagok, mert féltek. Aki bármiféle állami szektorhoz kötődő cégnél dolgozott, nem mert nyilatkozni a maradásról. Azt mérlegelte, hogy fontosabb MOST megtartani a munkáját, mint 20-25 év múlva nyugdíjat kapni. Csakhogy a zsarolásnak akkor engedők szájíze is keserű. Ők sem itt akarják tartani a pénzüket. Szólok, hogy MÉG az Európai Unió tagjai vagyunk. Egyre többen döntenek a külföldi megtakarítás mellett. De ha itt nem lesz pénz, akkor miből fog ez az ország megélni?

Nem most, politikai megrendelésre, hanem már 10 éve rá kellett volna ütni a magánnyugdíjpénztárak kezére, és azt mondani: harácsolni nem szép dolog. Így lesz a fogyasztóvédelmi kérdésből politikai ügy.  

Tegnap a PSZÁF 100 millióra bírságolta az AXA alapkezelőjét, és be is perelte a nyugdíjpénztárral együtt. Ugyanis a magánnyugdíjpénztár házon belül kezeltette a tagok pénzét a csoport saját alapkezelőjével, az pedig olyan díjat szedett tőle (azaz végső soron a tagoktól), amennyit nem szégyellt. Több esetben „speciális csomagocskákba” fektette a pénzt, és ezért jóval többet számolt fel, mintha a csomag tartalmát egyenként vette volna meg. (Tulajdonképpen ez olyan, mintha kétszeres munkadíjat számolna fel valaki csak azért, mert a megbízásomból nem egyenként veszi meg a csokikat, hanem a Mikulás-csomagot egyben szállítja nekem.)

Nem az AXA az egyetlen, ahol ilyen visszásságokat tárt fel a felügyelet. A PSZÁF szerint az OTP, az Aegon és ING magánnyugdíjpénztár is túlszámlázott, így összességében milliárdos kár érte a tagokat. Csakhogy az a bökkenő, hogy erre nem volt jogszabály, így kérdéses, hogy bíróság előtt pert nyerhet-e a felügyelet. Legalábbis erre utal, hogy az ING és az OTP első körben – ha nem is jogerősen – meg tudta támadni a PSZÁF rájuk vonatkozó, júniusban hozott határozatát.

Mert hiba volt, hogy 10 éven át senki nem korlátozta a kasszák költségszintjét. Senkit nem zavart - az akkori felügyeletet sem -, hogy házon belül miért is kerül olyan sokba a testre szabott vagyonkezelés (Mikulás-csomag), miért kétszerese annak, mintha a pénztárak a piacon vennék meg a papírokat. Nem korlátozta senki azt sem, hogy zsíros jutalékokat kapó ügynökök hada csábítson át jó hozamú pénztárakból ócska hozamot hozó pénztárakba tagokat, akik most azért nem kapnak reálhozamot, mert az ügynök átvitte őket.

Tetszettek volna jóval korábban keményebben fellépni! Figyelmeztetéseket kiadni, vezetői körlevélben tiltani. Mert a magánkasszák valóban nem működtek tökéletesen, sok esetben visszaélhettek és vissza is éltek a helyzetükkel, saját anyacégük profitját hízlalva. De talán normálisan kellett volna szabályozni őket! Nem most, utólag büntetni.

Ugyanakkor a hiányos szabályozásból fakadó gondokat nem azzal kellett volna orvosolni, hogy a kormány ledózerolta a magánnyugdíjpénztárakat. Szerintem hiba volt a hárompilléres (tb, magánkassza, önkéntes megtakarítás) nyugdíjrendszer felszámolása, a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott 3 ezer milliárd forint államosítása, majd e hatalmas vagyon pillanatok alatt történő felélése. (Ó, mi mindent lehetett volna ebből a pénzből csinálni! Akár egészségügyi reformot is.) Persze tudom, hogy csak a pénz kellett, az ideológiát pedig legyártották hozzá.

Csak sajnos az ideológiának volt némi igazságmagva. És tudták ezt a pénztárak is. Most is úgy tűnik, hogy vaj van a fejükön. Az AXA alapkezelő a kifogásolt pénzből valamennyit visszaadott, az Aegon az egészet (igaz, nála elenyésző összegről van szó.) Az OTP és az ING kitart, perel, és lehet, hogy nyer is, hiszen nem volt jogszabály, ami tiltotta volna a PSZÁF által kifogásolt „túlszámlázást”.

De a legbeszédesebb talán az volt, ahogy a pénztárak a nyugdíjpénzek államosításakor viselkedtek. Egy-két kivételtől eltekintve óvatosak voltak, nem kiabáltak, alig tiltakoztak. (Csak megjegyezném, hogy a pénztárszövetség elnökségéről lemondott a legnagyobb kassza, az OTP Magánnyugdíjpénztár vezetője akkor, amikor a kormány bejelentette az államosítást. Vigye csak el más a balhét, az OTP maradjon háttérben. Ismét tipikus magyar mutyizós történet.) 

Érzékelhetően rossz volt a pénztárak lelkiismerete, ezért nem tudtak hatékonyan fellépni a 3 millió tag érdekében, akik a törvény szerint a tulajdonosaik voltak. (Más kérdés, hogy a pénztárak vezetői a bankokat, biztosítókat tekintették annak.) Hiszen a magánnyugdíjpénztárak önkormányzati rendszerben működtek.

A történetben az a szomorú, hogy miközben most valójában fogyasztóvédelmi kérdésről van szó, mégis úgy tűnik, hogy politikai, koncepciós támadás folyik a pénztárak ellen. Így sikerül – utólag - igazolást találni a kormány tettére, a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítására. Hogy a látszat csal vagy sem, ezt mindenki maga ítélje meg.