AZ ÉN PÉNZEM

Az IMF-fel majd egyszer tényleg folyó tárgyalások kimeneteléről, sikerességéről bőszen találgat mindenki. Én azonban bízom. Úgy gondolom ugyanis, hogy kormányunk sokkal többre képes, mint gondolnánk. Azt mindesetre tanítani lehetne, ahogy a magán-nyugdíjpénztári rendszert kinyírták. Mostanra egyértelművé vált, hogy a kasszák helyét is szeretnék sóval behinteni. Még nem sikerült persze teljesen. De rajta vannak.

A már mindenki által ismert történet (a maradóknak kellett nyilatkozniuk, még meg is fenyegették őket stb.) után a polgárok számára sokkal kevésbé felfogható és átlátható terepen folyik a nyugdíjtőzsdézők ellen a küzdelem. Egy pillanatig azért érdemes elmerengeni ezen a „nyugdíjtőzsdézésen” is.

Törvényben írják ugyanis elő, hogy kor szerint milyen összetételű befektetésben kell tartani a tagok pénzét, és a fiataloknál ebben jócskán szerepelnek részvények is. Ha nem „tőzsdéznének” a pénztárak, nem végeznék jól a vagyonkezelést. Arról viszont mit sem tudunk, hogy az állam mennyire gondosan bánik a hozzá került részvényekkel és egyéb befektetésekkel. Sejtéseink azért (a Rába és a Mol bezsákolása után) lehetnek erről.

A pénztárak tőzsdéznek tehát, de a náluk maradt csekély vagyon miatt ez nem igazán hathat a piacra. Látszik is a részvényárakon. Nem csak a részvények, hanem az állampapírok kereslete is szépen tükrözi, hogy nagy hazai intézményi vevők tűntek el. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint már most háromszor akkora a kamatveszteség az állam adósságlevelein, mint amit a bevonáson kerestek. Emlékeztetőül: a magánpénztári vagyon állampapírban tartott részét bevonták, hogy csökkenjen az államadósság. Csökkent is, de mára szépen visszamászott korábbi szintjére. A nyugdíjpénz gyakorlatilag eltűnt… a negatív hatások viszont maradtak. És vélhetően még hosszan maradnak is velünk.

Úgy tűnik azonban, nem ez zavarja a kormányzatot, hanem az, hogy ezek a makacs kasszák még mindig itt vannak közöttünk. Azzal a százezer rebellissel, akik tagjaik maradtak. Azt ugyanis, hogy ki csinál/csinálhat forradalmat, és kinek szabad lázadni, ők mondják meg. A magánpénztári tagoknak pedig egyértelműen nem osztottak lapot.

A legújabb ötlet, hogy a magánkasszák kínlódjanak azzal, miként szedhetik majd be jövőre a cégektől a nyugdíjpénzt. Ezt korábban az adóhivatal tette meg. A rendszer elég verítékesen, több év alatt kezdett megfelelően működni. Épp ideje tehát visszacsinálni. Azoknak a pénztáraknak tehát, amelyek csak folyamatos veszteség mellett tudnak most fennmaradni, új rendszert kell ismét kiépíteniük (ezt kellett tenni a korábbi átállásnál is). Ezt követően pedig kínlódhatnak maguk, miként szerzik meg a tagjaiknak járó forintokat a magyar vállalatoktól.

Azoktól, akik most kaptak egy jelzést: a kormányzat a maga részéről mossa kezeit.

Több száz millió forint reálhozamnak nincs meg a gazdája a magánnyugdíjpénztári rendszerben, de az is lehet, hogy ez az összeg meghaladja az 1 milliárd forintot is. Kérdem én: nem kell a pénz?

Amikor a kormány tavaly év végén/idén év elején lenyúlta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, nagy kegyesen annyi engedményt tett, hogy a reálhozamot megkaphatták a tagok. Van, aki semmit nem kapott, van, aki szép summát. És van, aki kaphatna, de nem találják.

Egyszerűen nem lelhető fel azon a címen, de az is lehet, hogy rossz a bankszámlaszám, amit megadott. A nyugdíjpénztárak válaszaiból és számításainkból az derül ki, hogy akár 1 milliárd forint is keringhet a rendszerben.

Aki nem kapott értesítőt a pénztárától, az gyanakodjon. Persze sokan nem is tudják, hogy mi is az a magánnyugdíjpénztár, így azzal sincsenek tisztában, hogy még valami pénz is üthetné a markukat. Nekik tehát nem fog fájni, amiről nem tudnak. Ugyanis mindjárt itt a határidő. Ha november 30-ig nem rendelkeznek a hozamról, a pénzük rászáll állam bácsira.

A kormány érzékelhetően sóval szerette volna behinteni a magánnyugdíjpénztáraknak még a helyét is. Százezer „ellenálló” azonban hősiesen (vagy ostobán - erről erősen megoszlanak a vélemények) mégis igyekszik életben tartani ezt a rendszert. Ennyi tag bízik. De miben is?

Lehet, az Alkotmánybíróságban, a nemzetközi jogi fórumokban, a történelem forgandóságában…

Egyetlen dolog biztos: a gazdasági racionalitásban jelenleg elég nehéz fogódzót találni. A kabinet ugyanis nagyon ügyesen minden oldalról igyekezett felégetni a kasszákat.  Még felsorolni is sok. Megnyitották az állami nyugdíjrendszerbe visszalépést (a döntés a reálhozam kp-ban kifizetésével még meg is édesítve), a maradóknak külön nyilatkozniuk kellett – okkal bízva a magyar ember lustaságában – , rossz lelkiismeretet próbáltak kelteni a magánkasszák mellett kitartókban, hangoztatván, hogy ők kiírják magukat a szolidaritásból, és még az állami nyugdíjat is elvették tőlük. Na, de ezzel sem érték be. A pénztáraknak egy olyan lehetetlen szabályozást vezettek be, ami csak veszteségeket okozhat. Az elszámolható költségek szintjét ugyanis a nyugat-európai alá szállították le. A mikroszkópikus méretűvé zsugorított szektorban (evidencia, hogy minél nagyobb a kezelt vagyon, annál alacsonyabb lehet a költségszint).

Nyilvánvaló, hogy ezzel a pénztárakra akarták tolni a felelősséget: lám ezek a haszonleső, nyugdíjpénzzel tőzsdéző intézmények cserbenhagyják tagjaikat. A pénztárak azonban kitartottak. Eddig. Most bedobja a törülközőt az első, jelentős biztosító nevét viselő kassza. A Generali beolvadhat a Dimenzióba, ha annak a tagsága is így gondolja.  Én belebonyolódtam, amikor megpróbáltam leírni, mi is történhet, amikor egy kis hal megeszi a nagyobbat… így a képalkotást mindenkire magára bízom. (Képzelőerő mindenesetre kell ahhoz, hogy az egész történetet feldolgozzuk.)

Tény, hogy a Dimenzió igazgatósága úgy látja: a Generali lenyelése legfeljebb 6-9 hónappal odázhatja el a gondokat, ez követően ugyanis ismét válaszút elé kerül a tagság: végelszámolás vagy egy nagyobb szereplőbe beolvadás.