Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A fene se spórol itt

Magyarországon már korábban is nagyon kevés háztartás akadt, amelyben tudnak félretenni. A megtakarítók aránya azonban tavaly még ehhez képest is megzuhant. A GfK felmérése azt mutatja, hogy most még a válság idején tapasztalt adatokat is sikerült alulmúlni. 2011-ben a lakosság átlagosan 18 százaléka rendelkezett már csak valamilyen banki megtakarítással. A többség, aki mégis tud félretenni, kizárólag bankbetétben tartja pénzét. Minden hatodik megkérdezett azonban azt mondta: otthon a fiókban tartja tartalékait.

A legszomorúbbnak pedig az tűnik, hogy a legtöbben váratlan kiadásokra tesznek félre, az öngondoskodás és a gyerekek jövőjére való takarékoskodás egyre inkább háttérbe szorul. A hosszabb távú takarékoskodásra körülbelül négy százalék tud pénz szánni.

Nyilvánvaló egyébként: aligha arról van szó, hogy most széles tömegek tesznek arra, hogy mi lesz velük idősebb korukban, vagy miből tudják taníttatni, az életbe jobb esélyekkel elindítani a gyereket. Arról lehet egyszerűen szó, hogy a túlélés lett a legfontosabb. A nehezen kiszámítható gazdasági környezet, a valutaárfolyamok és a fogyasztói árak emelkedése sok családban okozott komoly bizonytalanságot – nyomatékosítják még a kutatók is.

Saját tapasztalatomból tudom, hogy a nehezedő viszonyokhoz milyen keservesen tud egy háztartás alkalmazkodni. Az még megy, hogy az ember a nagyobb kiadásoknál megszorításokat vezet be, de a mindennapok átalakítása már sokkal nagyobb gond. Rávenni a férjet, a gyereket, hogy ne követelje a drágább csokikat, felvágottat, ne vásárolgasson lépten-nyomon üdítőket, nasikat … Kellemetlen feladat, amiből ráadásul nem lehet jól kijönni. Mindenki a spórolás fontosságát mondogatóra haragszik. Aki ettől folyamatosa frusztrált, ráadásul úgy éli meg, hogy sanyargatja a családot (ezt amúgy a család egyértelműen így is gondolja). Egyszerűbb tehát megpróbálni valahogy úgy balanszírozni a bevételek és a kiadások között, hogy legalább mínuszba ne csússzon a háztartási költségvetés.

A hozzánk érkező levelek alapján nagyon sokaknál még rosszabb a helyzet. A „sanyargatás” ugyanis nem is a korábbi életszínvonal valamilyen szinten tartása miatt kell, hanem azért, hogy valahogy fizetni lehessen a részleteket.

A jövő? Hát az pedig egyre bizonytalanabb.

0 Tovább

Hosszú táv elfelejtve

Túlélésre játszik az egész ország, a lakosság azon töri a fejét, miben tartsa a megtakarítását. Közbeszéd tárgya lett az államcsőd. Ki gondol most hosszú távra?

Nem kezdek annak felsorolásába, hogy mennyi kárt okozott ez a kormány az országnak, mert most csak egyről szeretnék írni. Arról, hogyan „sikerült” az egyébként borzasztóan alacsony hosszútávú öngondoskodás iránti igényünket lenullázni, miként vesztette el a bizalmát a lakosság abban, hogy érdemes 20-30 évet előre gondolkodni.

A válság önmagában megtépázta a megtakarításainkat (már akinek volt), sokan nyúltak a nyugdíjra/gyerek taníttatására/lakás vásárlására félretett pénzükhöz, hogy túléljenek. Egyre többen szabadítják fel a hosszú távra lekötött pénzüket, hogy mozgósítani tudják, ha szükség lenne rá. Ez nem a kormány hibája.

De az igen, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzek tavalyi államosítása után tömegesen kezdték mondogatni az emberek: többet itthon nem teszek félre. (Jó, nem vagyok egy statisztikai hivatal, de elég széles az ismeretségi köröm, ráadásul folyamatosan kapjuk az olvasói leveleket.)

De betett a végtörlesztés is rendesen. Pillanatok alatt illantak el családi megtakarítások, hogy kifizessék az adósságot, attól rettegve, hogy mi lesz, ha a svájci frank vagy euró árfolyama olyan magasságokba repül, ami elsöpörheti a teljes családi vagyont.

Aki pedig nem tudott/tud végtörleszteni, az éppen a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően tényleg egyre nehezebben tud majd fizetni. (315 forint körül jár az euró, a svájci frank árfolyama 259 forint felett van.)

A december utolsó napjaiban történtek (IMF idő előtti távozása, az új MNB-szabályozás, Lázár János beszólása, hogy izguljon az IMF, végülis neki tartozunk, az ő pénzéről van szó) sokaknál betették a kaput. Akik eddig nem hitték el, hogy mindez igaz lehet, hanem csak egy politikai játszma részének tartották a képtelen nyilatkozat-hegyeket, azok is megijedtek: nyakunkon az államcsőd. Ezt fejelte meg december utolsó napjaiban az Erste Banknak küldött Lázár-levél, amelyben a kormánypárti frakcióvezető nem is burkoltan fenyegeti meg a bankot, ha az árfolyamveszteséget nem osztja meg Hódmezővásárhellyel.

Kérdem én: ha az IMF-nek izgulnia kell a pénze miatt, és az Erste Banknak is, akkor mi a helyzet velünk, egyszerű állampolgárokkal? A MI pénzeink vannak a bankokban, azt hitelezik ki másoknak. Ha az állam megteheti, hogy a nemfizetést lebegteti a külföld orra előtt, városokat finanszírozó bankot zsarol egy kormánypárti városvezető/frakcióvezető, közbeszéddé válik az államcsőd, akkor mi lesz a bizalommal, ami a pénzügyi rendszert fenntartja? Mi lesz a pénzünkkel? Ki fog itt hosszú távra gondolni? Amikor rövid távra sem lehet.

2 Tovább

Ellopott nyugdíj

Matolcsy György tegnapi bejelentése a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban egyértelművé tette a kormány álláspontját: velünk tartasz, vagy megsemmisítünk.

 

Már nem egyszerű zsarolás az (mint egy évvel ezelőtt), ahogy a magánnyugdíjpénztári tagokat sarokba szorítja a kormány, hanem nyílt fenyegetés, gyakorlatilag a jövőjüktől történő megfosztás. Mert élj meg úgy nyugdíjas korodban, hogy egész életedben fizettél, de nem kapsz vissza semmit.

Forr a 8341 lájkkal rendelkező „El a kezekkel a nyugdíj-megtakarításoktól” Facebook-csoport. Az üzenőfalon melegebb éghajlatra küldik az emberek a kormányt, és annak tekintik a lépést, ami valójában: lopásnak. Szerveződik az újabb tüntetés, és a tagok arra bíztatják egymást, hogy forduljanak az Emberi Jogok Európai Bíróságához. Erről a Magyar Helsinki Bizottságtól is lehet tájékoztatást kapni.

A harcos hangokon túl nagyon sok olyan véleményt olvastam, hallottam, ami arról szól, hogy el kell hagyni ezt az országot: „Ha dolgozom, levonják tőlem a járulékot, de úgysem kapok nyugdíjat, akkor miért dolgozzak itt?”

Egy tegnapi beszélgetés apa és 14 éves fia között:

„- Na, fiam, a kormány most vette el a nyugdíjamat. Gyere, beszéljük meg a dolgokat. Minden pénzt arra áldozunk majd, hogy felneveljünk, taníttassunk titeket. Menjetek külföldre dolgozni, mi anyáddal utánatok megyünk, és ti fogtok eltartani. Szerencse, hogy hárman vagytok, így nem lesz akkora a teher.

- Külföldre! Jaj, de jó! De apa, ne már! Tényleg nekem kell eltartani titeket? Akkor én hogy leszek gazdag?”

 

A károk, amiket a kormány okoz, jóval nagyobbak annál, mint elsőre látszik. Adva van 100 ezer, tudatosan a magánnyugdíjpénztárt választó „rebellis”. Ők úgy gondolták, hogy megéri maradni. Nem véletlenül nem léptek át a tb-rendszerbe, hanem saját döntésük alapján elzarándokoltak erről nyilatkozni. Bár az őket megkülönböztető eddigi jogszabályok is – még ha az Alkotmánybíróság nem akar vagy nem mer dönteni erről – alkotmányellenesnek velük szemben, a mostani bejelentések – ha lehet ezt fokozni – sokszorosan azok. Egyelőre ugyanis fizethetnek a tb-nek, de nem jogosultak cserébe semmire sem, és hivatalosan nem is juthatnak vissza a tb-rendszerbe, csak akkor, ha a pénztáruk megszűnik. Ha ily módon mégis visszakerülnének, nem kaphatnak reálhozamot sem. (Hát kellett nekik ellenállni!)

Csakhogy a történtek után ember nem lesz kis hazánkban, aki ebben az országban akarna felhalmozni és megtakarítani. Nem csak ez a 100 ezer ember, hanem mások sem. Sokan ugyanis azért nem maradtak pénztártagok, mert féltek. Aki bármiféle állami szektorhoz kötődő cégnél dolgozott, nem mert nyilatkozni a maradásról. Azt mérlegelte, hogy fontosabb MOST megtartani a munkáját, mint 20-25 év múlva nyugdíjat kapni. Csakhogy a zsarolásnak akkor engedők szájíze is keserű. Ők sem itt akarják tartani a pénzüket. Szólok, hogy MÉG az Európai Unió tagjai vagyunk. Egyre többen döntenek a külföldi megtakarítás mellett. De ha itt nem lesz pénz, akkor miből fog ez az ország megélni?

 

2 Tovább

Kápéba menekülünk

Egyre többen kuporgatják készpénzben a megtakarításukat, a bankbetétek közül pedig a néhány hónapos lekötés a nyerő. Mindenki mozgósítható tartalékokat akar.

Majd szétrepeszti a bizalom az ország lakosságát a hazai gazdaság és gazdaságpolitika iránt. (Gúnyos mondat – a szerk.) Mindent elmond a mai helyzetről az, hogy folyamatosan nő a készpénz mennyisége a gazdaságban, december elejére már megközelítette a 2,7 ezer milliárd forintot. Persze minden évben megnő (főleg decemberben) a kápé mennyisége, de ez idén még éppen nem látszódhat. Az viszont nagyon is jól látszik a jegybank statisztikáiból, hogy május óta meredeken emelkedik a kápé az országban.

A bankbetétesek döntő része pedig 3 hónapnál rövidebb futamidőre köti le a pénzét, a hosszú távú megtakarítások nem nagyon nőnek, dacára annak, hogy év vége van, és ilyenkor szokás adókedvezményt nyújtó termékekbe fektetni. A rövid távú befektetés egyébként ma nagyon is ésszerű, mert újabb kamatemelésre lehet számítani. Szomorú azonban, hogy nem annyira a tudatos befektetés, mint inkább a félelem miatt rövidek a lekötések. Könnyebb egy rövid futamidejű betéthez hozzájutni, ha szükség van a pénzre, hiszen kicsi a betétfeltörés miatti kamatveszteség.

Ugyanakkor sokan tartanak otthon készpénzt vésztartalékként, bár ez nem túl biztonságos módja a takarékoskodásnak. Betörésnél a biztosító semmit sem, vagy csak nagyon korlátozott összeget térít. Ráadásul kamathoz sem jutunk, így a pénz csak veszít az értékéből. Erre persze a válasz az, hogy legalább bármikor hozzá lehet férni, és állam bácsi sem teheti rá a kezét.

A nyugdíjpénztárak államosítása óta ugyanis az a népi hiedelem tartja magát, hogy ezután majd a bankszámlák jönnek, ha nem lesz miből finanszírozni az országot. Bizony, sokan beszélnek erről baráti körökben.

A jogbiztonságba vetett hit sérült ugyanis az elmúlt másfél évben, miközben dúl a gazdasági válság, és jövőre még rosszabb helyzetre számíthatunk. Jó kis bizalomerősítésre lenne szükség ahhoz, hogy megváltozzanak a tendenciák. Lehet ugyanis hitvitázni, az viszont tény, hogy az otthonokban egyre több a kápé.

6 Tovább

Kovácsné szabadságharca

Kovács Jánosné úgy érezte, alapvető változásokra van szükség, hogy végre függetlenül és szabadon élhessen. Első lépésként felszámolta minden hosszú távú megtakarítását (ne zsírosodjon az ő pénzén senki!). Igaz, ez okozott némi veszteséget, de sebaj. Az így befolyt összeg felét hiteltartozásai rendezésére használta fel, a másik felét napi kiadásaira fordította. Utóbbiakat egyébként (valahogy sohasem sikerült kijönni a pénzből) maga is igyekezett csökkenteni. Például kevesebbet olvasott (ne fogyjon annyit a villany). A kisunokájának megkétszerezte azonban a zsebpénzét – hadd örüljön az a gyerek.

Néhány rokona rendszeresen segítette korábban. Szerelgettek, javítgatták a házat, kapáltak a veteményesben. Tőlük kikövetelte, adjanak oda neki egy nagyobb summát. Oda is adták (mire jók a rokonok). Majd felszólította őket, hogy a kisunoka javára mondanának még le javaikról. Ezután a rokonok jelezték: miután így már nekik sincs semmijük, felejtse el őket a továbbiakban. Kovácsné örült, úgyis csak a gond volt velük is.

A még meglévő hitelének árát közben felemelték, mondván: már nincs megtakarítás, nincsenek jól tejelő rokonok, sőt neki sincs, aki segíteni tudva vagy akarna neki, így aggódnak, hogy képes lesz-e majd fizetni (bizony, ilyen szemetekkel van tele a világ!).

Kovácsné most mindenkinek panaszkodik: összeesküdött ellene mindenki. A piszok rokonok is eltűntek, a kisunoka sem eléggé hálás. Hát, hová tűnt a világból az igazság??!!

1 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek