Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Drága az elkésett segítség

Nem szavazza meg ma a parlament azt a jegybanki törvényt, amiről mindenki tudta, hogy nem felel meg a nemzetközi szervezetek elvárásainak. Hurrá. Ez azonban már érdemben aligha segít azoknak a bedőlt az adósoknak, akik élve a törvényi lehetőséggel, a hitelük forintra váltása mellett döntöttek. A kormány késlekedett meghozni azokat a jogszabályokat, amelyekben megállapodott még decemberben a bankokkal, így alighanem az eddigi lehető legmagasabb árfolyamon sikerül majd átváltani a bedőlt hitelesek tartozását. Őket valószínűleg nem vigasztalja, hogy ez lehetett volna rosszabb is. Több elemző is figyelmeztetett ugyanis, ha a jegybankról szóló törvényt változatlan formában elfogadják, az akár brutális forintgyengülést is maga után vonhat.

Iszonyú fontos volt tavaly év végén a kormánynak, hogy átverjen a parlamenten több száz olyan (közte a jegybanki) jogszabályt, amelyek miatt állandóan magyarázkodnia kell, de amit írásban is vállalt, azt nem teljesítette. A bankokkal december közepén állapodott meg a devizahitelesek megsegítéséről, ennek a része volt a végtörlesztés január végi lezárása, az árfolyamgát bevezetése és a 90 napon túl tartozó adósok hitelének forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése. A határidőket nem tartotta be, így a mostani, igen rossz nemzetközi hangulatban védelem nélkül maradtak az adósok. Ráadásul sikerül majd az eddigi lehető legmagasabb árfolyamon átváltani a bedőlt hitelesek tartozását.

Forintosítás

Eredetileg március 15-ig kellett volna kérniük a 90 napon túl tartozó devizahiteleseknek, hogy váltsák forintra a kölcsönüket március 15. és április 15. közötti átlagárfolyamon. De, mint említettem, ennél a törvénynél fontosabb volt minden más, így a vége az lett, hogy május 15-ig kellet a forintosításra jelentkezni, és május 15. és június 15. közötti átlagárfolyamon váltják majd át az adósok hitelét. Márpedig az elmúlt napokban nem egyszerűen nyaldosta a 250 forintot a svájci frank ára, hanem folyamatosan fölötte csücsül, így biztosítva, hogy minden idők legmagasabb egy hónapos átlagárfolyamán forintosítsák az adósok tartozását. Ez pedig egy eredetileg 5 millió forintos, kb. 4-5 éve felvett hitel esetén is többszázezer forintot jelenthet.

Árfolyamgát

Június 1-jétől indulhatott el már minden devizaalapú lakáshiteles számára a lehetőség, hogy végre bejelentkezzen a bankba az árfolyamgát alá. De a szabadfelhasználású ingatlanhiteleseknek (két bankot kivéve, ahol már elindították a befogadást) még várniuk kell. Mint megírtuk, a bejelentkezéstől számítva még hónapokig tart, mire valóban a 180 forintos árfolyamon kezdhet törleszteni az adós. Egyébként a kormánynak január 31-ig kellett volna az árfolyamgátról szóló törvényt benyújtani az országgyűlésnek, ezt azonban csak jóval később tette meg, így csak márciusban született meg a jogszabály.

 

0 Tovább

Segítség, elszáll a forint!

Ma 255 forint felett is járt a svájci frank, ami a jövőre nézve sem túl bíztató fejlemény. Én azonnal rohannék megkötni az árfolyamgátas szerződést. Mától minden deviza lakáshitelest kötelező fogadniuk a bankoknak. 

Csak az árfolyamgát védi meg a devizahiteleseket a forint gyengülésétől. A mai napot elnézve, ahogy rohamosan romlik a forint – amikor írom a blogot, 255 forint felett lehet csak svájci frankot kapni, az euró pedig 306 forint felett jár – a devizahitelesek legrosszabb álmai válnak valóra. És jön a kérdés: hol a határ? Januárban – amikor elijesztettük az IMF-et -, már 400 forintos euróval is riogattak a piacon. Abban viszont nagyon sok devizapiaci szakember egyetértett: ha egyszer beindul a hiszti, nincs plafon.

Lehet azon merengeni, hogy nálunk minden rendben, csak a görögök miatt alakul így hazánk kis fizetőeszközének az árfolyama (a mostani gyengülésben nyilván ez játszik szerepet), az nagyon nem mindegy, hogy 185 forintról gyengül a pénz 220-ra a nemzetközi helyzet miatt, vagy 240-ről 255-re, vagy még magasabbra. Márpedig szerintem abban a kormány a ludas, hogy honnan gyengül a forint. Abban is jelentős szerepet játszik a hazai gazdaságpolitika, hogy a forint devizapiaci forgalma igen csekély. Ez jól látható a hirtelen nagy változásokban is.

És éppen emiatt ajánlom az árfolyamgátat. Mert a forint végtelen gyengülésétől, a már eddig is fizethetetlen havi részletek további emelkedésétől védi meg az adóst.

A legfontosabbról ugyanis rendre mindenki elfeledkezik: a 270 forintos svájci frank fölötti törlesztőrészletet már az állam fizeti. Eurónál 340 forint, japán jennél 3,3 forint a határ, ahonnan már nem a miénk a rizikó. (Az árfolyamgátról már többször írtunk itt és itt. ) Ezért kell rohanni a bankba, mert mától már minden lakáshitelesnek nyitott a lehetőség. Sajnos a szabadfelhasználású deviza ingatlanhiteleseknek még várni kell, bár van már olyan bank, amelyik befogadja a kérelmüket.

Ugyanis minél tovább húzza-halasztja egy adós a bejelentkezést, annál később élhet a csökkentett részletek lehetőségével, annál később fizeti helyette a bank és az állam felesben a 180 forint feletti törlesztőrészlet kamatát, és 270 forint felett pedig annál később áll be helyette az állam törleszteni. Ha valaki megvárja, hogy a havi törlesztőrészletében jelentkezzen a forint gyengülése (ez ugyebár több hét is lehet), majd ekkor elmegy a bankjába bejelentkezni, onnantól kezdve minimum 2 hónapig még a régi részletet fizeti, és csak utána, a harmadik vagy negyedik törlesztőrészletnél indul be nála a rendszer. A banknak a 60 napos ügyintézést persze be kellene tartania, de ez nem kötelező.  Ha egyszerre túl sokan rohannak (már akad pénzintézet, ahol ezzel kalkulálnak), akkor remény sincs a gyors védernyő alá kerülésre. Így ha valaki késlekedik, akkor nem elég, hogy eleve később él az alacsonyabb részletfizetés lehetőségével, lehet, hogy az ügyintézés is tovább tart, emiatt pedig akár 3-4 hónap is letelhet, mire az árfolyamgát előnyeiben részesülhet.

Hogy addig milyen utat jár majd be a forint, az jósolhatatlan.

8 Tovább

Újabb pert vesztett az OTP

Rájár a rúd az OTP-re, most a lakáslízing cége vesztett pert. Nem akarta ugyanis elfogadni a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozatát, hogy fizesse vissza az árfolyam-különbözet egy részét az ügyfelének. Ezért perelt.

A felügyelet mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozata szerint az OTP Lakáslízingnek 572 ezer forint árfolyam-különbözetet kellett volna visszafizetnie az ügyfelének. A PBT ajánlásait többnyire elfogadják és betartják a bankok és biztosítók, de időnként egyesek inkább perre mennek. Eddig 7 olyan ügy volt, amikor nem tettek eleget a határozatoknak. Az OTP Lakáslízing esetében született meg az első jogerős ítélet. Jelenleg 4 per folyik, de a felügyelet maga is indít majd közérdekű keresetet. Úgy tudjuk, az egyik az AXA lesz (erről itt írtunk korában).

A mostani történetben az egyik adós 18 millió forintos, scvájci frank alapú lízingszerződést kötött egy 28 millió forintos lakás megszerzésére. Négy évig rendben törlesztett. Ezután bajba került, de végül sikerült vevőt találnia a lakásra. 2011. szeptember elején jelezte, mindent szeretne kifizetni. Az összeg végül 30,2 millió forintra rúgott.

A vita a törlesztési árfolyam nagyságán tört ki. A lízingcég ugyanis a szerződést csak a fordulónapon volt hajlandó lezárni, hiába fizetett volna előbb az ügyfél, aki attól félt, hogy a svájci frank árfolyama tovább emelkedik. Az OTP hajlandó volt tárgyalni, de a kért fix árfolyam helyett határidős ügyletet ajánlott. Az elszámolás eszerint nem deviza-közép, hanem határidős deviza eladási árfolyamon történt volna. Így az azonnalinál magasabb, de fixált árfolyamon mehetett volna a törlesztés. A határozatból kiderül, hogy az adós nem értette meg a konstrukciót (ami azért cseppet sem meglepő). A PBT viszont úgy vélte, ezzel megindult egy tárgyalás, amit nem zárhatott volna le olyan kurtán-furcsán a lízingcég, ahogy tette. A békéltető így végül az árfolyamok akkori alakulását elemezve döntött a közel 600 ezer forint visszafizetéséről.

A devizaadósoknak azonban ebből a történetből sem kell arra a következtetésre jutniuk, hogy automatikusan bármekkora összeget is visszakaphatnak majd a bankjuktól. A mostani történet szereplője is maga fordult a PBT-hez, és járt utána a saját érdekének. Kellett hozzá a PBT neki kedvező ajánlása, majd - mivel a bank perre ment - az OTP pervesztése.

Mint láthatjuk, a bank nem adja fel könnyen. A Szegedi Ítélőtábla az OTP Bankkal szemben indított perben (erről itt írtunk) kimondta: ugyanazt a típusú árfolyamot kell alkalmazni a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél. De a bank ezt sem fogadta el, hanem a Kúriához fordult felülvizsgálatért. Igaz, ennek a pernek a következményei sokkal messzebb vezetnek majd.

9 Tovább

Visszaszámlálás: még két hét a forintosítás

Adva van egy hiányos és elkent jogszabály és az azt alkalmazó bankok. Az adósok tehát teljesen kiszolgáltatottak, hiszen a pénzintézeteken múlik, kinek nehezítik vagy könnyítik meg  deviza alapú jelzáloghitelének forintra váltását. Bekavarhat még a kormány és a nemzetközi pénzpiacok alakulása is. Nem mindegy ugyanis, milyen árfolyamon váltják át a hitelt.

A bankoknak április 15-éig kellett értesíteniük adósaikat (akik már tavaly szeptember végén 90 napon túli hátralékban voltak legalább 78 ezer forinttal, és a csúszás azóta is fennáll, de a hitelt a bank még nem mondta fel) a devizahitelük forintra váltásának lehetőségéről. A jogszabály szerint az adósok kölcsönét a bankok forintra váltják majd a 2012. május 15. és június 15. közötti jegybanki középárfolyam átlagán, és a tartozás 25 százalékát elengedik. Fontos kitétel még, hogy a fedezetként szereplő ingatlanok összértéke nem haladhatja meg a 20 millió Ft-ot.

Azonban vannak olyan devizaadósok, akik máig nem kaptak értesítést, miközben a procedúrát május 15-ig kellene elindítaniuk. A törvény szerint az adósnak nyilatkoznia kell arról, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Az eredeti tervek szerint külön végrehajtási rendeletben szabályozták volna, milyen okokat fogadhatnak el a bankok, és azt pontosan milyen papírokkal kell igazolni. A kormány viszont végül nem bíbelődött a részletekkel (törvény sem született, csupán az árfolyamgáthoz benyújtott egyik módosító révén indulhatott el a folyamat).

Bank és jóindulat?

Most tehát az ügyfelek a bankok jóindulatában bízhatnak. Egyelőre úgy tűnik, elég egy nyilatkozat. Ugyanakkor a forintosítás egyáltalán nem biztos, hogy bármit is megold az ügyfélnek. Igaz, hogy a hitel negyede ugrik, de egyáltalán nem mindegy, hogy mennyibe kerül az új, forint alapú hitel. Kérdés, hogy azt tudja-e valaki fizetni.

Szabályozás híján ebben is eltér a banki gyakorlat. A CIB a FIX3 Megoldás hitelét ajánlja erre a célra. Ehhez az első periódusban (ha a hitel futamideje ezen túlnyúlik) három éven keresztül igényelhető a forintban fizetendő törlesztőrészlet 50 százalékos könnyítése is. Mint a bank modellszámításából kiderül, a 11,35 százalékos kamatozású kölcsönnel az első három évre majdnem 60 százalékkal csökkenhet az eredeti (az, amit ugye, az adós nem tudott fizetni) törlesztőrészlet. Ezt követően azonban a teher – a tartozás negyedének elengedése dacára – a jelenlegi szintre emelkedik.

A K&H ügylettípusonként, illetve a törlesztési múlt alapján határozza meg a feltételeket. Az OTP Átváltó hitelét kínálja, ami roppant drága, jelenleg a háromhavi Bubor felett 6,15 százalékponttal (ez jelenleg 13,39 százalék) kamatozik. A BB-nél azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kiváltó hitelek kondíciói megfelelnek a hirdetményében megtalálható kondícióknak. Ennél pedig a felár a hathavi Bubort 5,7 százalékponttal haladhatja meg, ami szintén 13 százalék feletti kamatot jelent.

Árfolyamtól is függ

Az adósok az átváltási árfolyamnak is ki vannak szolgáltatva. Egy 160 forintos svájci franknál felvett 5 millió forintos hitel utáni tőketartozás 4 év alatt például alig csökkent. Márpedig így az adós hitele 7,5 millióra nőtt 240 forintos árfolyamnál, 7,18 millióra 230 forintosnál és 6,87 millióra 220 forintosnál. (Nem mintha azt gondolnánk, hogy 220 forintra csökkenne a következő másfél hónapban a svájci frank ára, de azért érdemes elgondolkodni azon, hogy egy normálisabb gazdaságpolitikánál mennyivel kisebb lenne a fennálló hitel.)

Amikor pedig a negyedét elengedi a bank, akkor a felsorolt árfolyamoktól függően 5,6 millió, 5,3 millió illetve 5,15 millió forintos hitele maradna az adósnak.

0 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek