AZ ÉN PÉNZEM

Még mindig tömegével érkeznek a panaszok a felügyelethez a végtörlesztéssel kapcsolatban, pedig azt hittük, ez az egész már a múlt ködébe vész. A PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Tanács (PBT) sorra hozza meg ajánlásait arról, hogy a bankoknak hogyan kellene megegyezniük ügyfeleikkel, erre azonban nem mindenki hajlandó.

A tanács most az FHB-t ültette szégyenpadra, mert egész egyszerűen nem hajlandó jóvátenni az ügyfeleinek okozott kárt. Pedig több esetben is kiderült, hogy a végtörlesztés a bank hibája miatt hiúsult meg. Leginkább egyébként a határidőkkel trükközött a bank, ami úgy tűnik, hogy általános jelenség volt. A PBT ugyanis több hasonló esetben is az ügyfélnek adott igazat, ezeknél azonban még nem nevesítette a bankokat. (A PBT csak akkor hozza nyilvánosságra a bank nevét, ha az nem teljesíti a tanács ajánlását.)

Talán a legelképesztőbb az a történet, aminek még nem tartunk a végén: az ügyfél ugyanis hitelből végtörlesztett volna, a pénz meg is érkezett, de egyetlen papír híján meghiúsult az ügylet. Most a panaszos két tartozást is fizethet a K&H Banknak „köszönhetően”.

Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy jelenleg még mindig több panasz érkezik végtörlesztés ügyében, mint az aktuális adósmentő programok ügyében. Így sem a forintosítás, sem az átlátható árazás (ami ugyan nem adósmentés, de ma zárul, és azt sem tudják az emberek, hogy mi fán terem) nem nagyon verik az asztalt a felügyeletnél. Pedig akadnak rémtörténetek. Egy bank ugyanis remekül el tudja szabotálni a végrehajtást, ha akarja. Azonban az ügyfél fel tud lépni ellene, ha akar.

A Nemzeti Eszközkezelő kudarca jól mutatja, miként áll a kormány a segítségre szorulókhoz: magasról tesz rájuk. 

Az előzményekhez képest röhejes közleményben adta hírül a Nemzeti Eszközkezelő, hogy van értelme a létezésének, ősszel bizony majd ezrével veszi meg a rászoruló családok lakásait. A közleménnyel próbálta menteni a menthetetlent, és bizonyítani, hogy nem igaz, amit mi (és mások) is többször megírtunk: ez a segítség nem működik.

Nem az Eszközkezelőt hibáztatom, szegények két napig próbáltak valami értelmesnek tűnő magyarázatot kitalálni arra, hogy – miután a hvg.hu megírta – a cég féléves működése során miért csak nyolc lakást bírt megvásárolni a bankoktól. Hiába próbálta meg mosdatni saját magát, és ezzel természetesen leginkább a kormányt, valójában világossá vált, hogy a kormányt egyszerűen nem izgatják a nyomorultak, a rendszer pedig tényleg nem működik.

Az Eszközkezelő szerint azért alacsony a megvásárolt lakások száma – 8 db! -, mert minden szereplő tudta – hiszen a kormány még decemberben erről állapodott meg a bankokkal -, hogy a szigorú feltételeken változtatni fognak, és ezért a bankok csak kis számmal ajánlottak fel ingatlant. Bezzeg most, hogy enyhítettek a feltételeken (júniusban módosítottak), ősztől ezrével vesznek lakásokat.

Na, itt buktatták le a kormányt. Mert bizony, amikor fontos volt nekik, akkor akár néhány óra alatt képesek voltak jogszabályt módosítani, az ötlettől a jogszabályig bármilyen futóbolond ötletet végigvittek. Ha fontos volt, gyorsan átverték a jegybanktörvényt a parlamenten, és a végtörlesztés ötlete és valós elindítása között is csak néhány hétnek kellett eltelnie. Hiszen nélkülözhetetlen volt a haveroknak, hogy 180 forintos árfolyamon törleszthessék a sok tízmilliós devizahitelüket. Konkrét információnk van arról, hogy a Fidesz frakció igényei szerint alakították a szabályozást. (Bár nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban bárkinek lennének kétségei a nyilvánosságra került végtörlesztési ügyek kapcsán.)

A szegények azonban nem számítanak. Már maga az eszközkezelő intézményének elindítása, a jogszabály megalkotása is csak csúszott, csak csúszott. A kormány hatalomra kerülése után nem sokkal, 2010 nyarának végére ígérte Matolcsy a tervezet elkészültét, de valahogy nem sikerült tartani az újabb és újabb határidőket. A megvalósult eszközkezelő pedig távol áll attól a segítségtől, ami lehetőségként benne lett volna. (Korábbi blogunkban itt írtunk a bankok konkrét ajánlatáról, amit meg lehetett volna valósítani.) A feltételek enyhítését valóban még decemberben beígérte a kormány, és gyakorlatilag arról volt szó, hogy már januárban jogszabályt módosít. Erre kellett várni júniusig. Hat hónapot. Számukra ennyire volt fontos. Mint ahogy az árfolyamgát elindítása sem volt sürgős, a jogszabály megalkotása is a tervhez képest hónapokat csúszott. Így év elején és egész tavasszal – sőt most is – védernyő nélkül maradtak az adósok, fizethették az egekbe emelkedett törlesztőrészleteket. (Ráadásul a forint árfolyamának gyengülését is nagyrészt a kormánynak köszönhették az emberek.)

De senki ne gondolja, hogy csak emiatt nem kerültek ingatlanok az eszközkezelőhöz, hiszen sokan voltak olyanok, akik egyébként is befértek volna a rendszerbe. Mint megírtuk, a bankoknak nem érdeke a lakások eladása az Eszközkezelőnek. Hiszen az eredeti (tehát az évekkel ezelőtti, a mostaninál jóval magasabb) forgalmi érték 55, 50 vagy 35 százalékán (attól függően, hol található) kellene átadni a lakást, miközben lehet, hogy magasabb áron is értékesíteni tudja – esetleg a saját ingatlankezelő cégének. A törvény ugyanis a banknak adja a mérlegelés jogát.

Persze lesznek azért olyan lakások, amelyeket a bankok átadnak, de sikertörténetre ne számítsunk. Illetve a sikertörténetről majd a kormánypropaganda gépezete gondoskodik.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Eddig a jogosultak alig ötöde jelentkezett a forintosításra, pedig a végtörlesztéshez hasonló kedvezményben részesülhetnek a bedőlt adósok. A határidő május 15-én lejár.

Nem sikerült még megfejtenem, hogy mi a kudarc oka. Nem mondom, hogy a bedőlt hitelek forintra váltása és a tartozás negyedének elengedése (korábbi posztunkban erről részletesen olvashat) mindenkinek megoldja a problémáját, de több tízezer embernek valós segítséget jelenthetett volna. Ma úgy tűnik, a vártnál jóval kevesebben éltek a lehetőséggel.

A bankoknak április 15-éig kellett értesíteniük adósaikat (akik már tavaly szeptember végén 90 napon túli hátralékban voltak legalább 78 ezer forinttal, és a csúszás azóta is fennáll, de a hitelt a bank még nem mondta fel) a devizahitelük forintra váltásának lehetőségéről. Már itt kieshetett az adósok egy része, mert sok olyan jelzést kaptunk olvasóinktól, ismerőseinktől, hogy ők bizony nem kaptak semmiféle levelet. Pedig beleférnek mindenféle kritériumba, még az ingatlanuk értéke is 20 millió forint alatti.

Már ez a 20 millió forintos határ is sok kérdést felvet. Sokaknak ugyanis nincs is benne a hitelszerződésében, hogy a bank mennyire értékelte az ingatlant, és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egyes pénzintézeteknél nagy a kupleráj. Rengeteg hitelt folyósítottak ügynökökön keresztül, és kérdéses, hogy minden papír rendben megvan-e a jelzáloghitelekkel kapcsolatban. Itt ugyanis épp az ingatlan értékbecsléséről szóló papírt kellett volna (akár a modern kor vívmányán, a számítógépen keresztül) elővenni. Már ha megtalálták.

Ha valaki nem kapott értesítést, attól még jelezhette volna a banknak, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Az Erste Bank egyik ügyfele – értesítést híján – így is tett. Bement a múlt héten a fiókba, leadta a honlapról letölthető nyilatkozatot. Aláírták, átvették, majd közölték, hogy fel fogják hívni, most nem tudnak vele foglalkozni. Fel is hívták másnap, hogy visszaadnák neki a nyilatkozatot, inkább adja postára. Különben is rajta van a papíron, hogy postáznia kell, és attól tartanak, hogy elkeverik, biztosabb a posta. Így időben odaérhet a nyilatkozat a megfelelő osztályra.

A történet elgondolkodtató. Ez ugyanis nagyon úgy hangzik, mintha a bankok – legalábbis az Erste biztosan – az egészet szabotálni akarná. Ha pedig a bank nem vesz részt a történetben, csak ímmel-ámmal, akkor biztos a kudarc. Ezek után el tudom képzelni, hogy náluk több ezren estek el a forintosítás lehetőségétől.

Általánosságban a kudarc oka lehet még az is, hogy sokan már belefásultak a reménytelenségbe, és nem érzik azt, hogy rajtuk segítene ez a lehetőség. A bankok elleni perek, főleg az OTP ellen meghozott jogerős bírói ítélet sokakat arra ösztönöz, hogy ők maguk is pereljenek vélt vagy valós sérelmeikért. Ez az út azonban elég rögös, sok a hiéna, aki abban érdekelt, hogy perekre buzdítson, ami aztán szépen hoz - neki – a konyhára.

A kérdés csak az, hogy akkor mi is lesz a forintosítással nem élő, a 140 ezer bedőlt adósból a jelek szerint fennmaradó 120-130 ezer jelzáloghitelessel. (A 140 ezerből körülbelül 50-70 ezer élhetett volna a lehetőséggel.)

Sokba kerül mindannyiunknak, hogy megszabaduljanak az adósok a devizában felvett lakáshitelektől. A végtörlesztésnek, forintosításnak, árfolyamgátnak ugyanis ára van. Hibáztak, akik devizahitelt vettek fel? Vagy a bankok tehetnek az egészről? Esetleg a kormány, a jegybank vagy a felügyelet? Vagy a válság?

A válság sok mindenről tehet, éppen ezért nagyon jó bűnbak lehet belőle. Ha kinevezzük fő felelősnek, nem kell elgondolkozni a hibákon. Körülbelül annyira lehet hibás, mint egyik ismerősöm bírósági perében a talaj. A süllyedés miatt megrepedt falak okán beperelt kőműves ugyanis a bíró kérdésére, hogy ki a hibás a történtekért, azt felelte: a talaj. (Nem ő, aki nem alapozott megfelelően.) Ha tehát nincs válság, ezzel az egész problémával nem kell szembesülnünk, bár lehet, hogy a rosszul működő rendszer, az esztelen hitelkihelyezés előbb-utóbb magától is összedőlt volna.

A fő probléma ugyanis az volt, hogy devizában adósodott el a jövedelmét forintban szerző lakosság. De még ez is túlélhető lett volna, ha a devizahitelezés nem minden kockázatát hárítják a bankok az ügyfelekre, és ha ezekkel a kockázatokkal az emberek tisztában vannak. (Korábbi posztunkban arról írtunk, hogy a bankok megtehették, hogy egyoldalúan módosítsák a szerződéseket.) Szerintünk a kialakult helyzetért minden szereplő felelős. Az adósokon és a bankokon kívül hibás a jogalkotó, hogy nem hozott törvényeket a fogyasztók érdekében. Hibás a felügyelet, mert nem lépett fel határozottan a rendszer ellen, és a Magyar Nemzeti Bank is, amelyik a rendszerkockázatot nem jelezte megfelelően. Most szólok, mert rövid az emlékezet: az MNB elnöke 2007 márciusáig Járai Zsigmond volt (2001. márciustól), az előző Orbán-kormány pénzügyminisztere.

A hitelfelvevők ésszerűen jártak el

Nézzük meg, hogy 2004-ben hogyan nézett ki a lakáshitelek piaca. A devizahitelek kamata jóval alacsonyabb volt, mint a forinthiteleké. 5 millió forint esetében 15 éves futamidőnél 46 ezer volt a svájci frankos hitel törlesztőrészlete, míg a piaci kamatozású forinthitelé 79 ezer forint. Ésszerűnek tűnt tehát, ha valaki a svájci frankos hitelt veszi fel. Ma a kamatemelések és az árfolyamváltozások hatására körülbelül erre a 80 ezer forint körüli szintre nőtt a havi törlesztőrészlete a svájci frankos hiteleknek. Utolérve az akkori forinthitelt.

Íme, egy táblázat a múltból, 2004 szeptemberéből: 

 (5 millió forintos lakáshitel 15 évre)

A probléma ott van, hogy az ügyfeleknek halványlila fogalma sem volt róla, hogy mekkora kockázatot vállalnak. Amikor tájékozódni próbáltak, akkor bizony átverték őket.

Kockázatokról nem szóltak

A bankok az árfolyamkockázatra szó szerint legyintettek. Amikor már egy kicsit foglalkozni akartak az üggyel, akkor is az volt az általános, hogy azt mondták: készüljön úgy, hogy még 10-15 százalékkal többet tudjon fizetni, ha esetleg gyengülne az árfolyam. (Szó sem volt 70-80 százalékos drágulásról.) De ezeket a figyelmeztetéseket már csak jóval később hallhattuk, 2004-ben még csak arról volt szó, hogy még „csökkenhet is részlet”. A kamatkockázatot nem is említették. Ezt nem mendemondákból, hanem saját tapasztalatból tudom. Pénzügyi újságíróként sok cikket írtam a témáról, és sokszor ügyfélként érdeklődtem a bankoknál, így teszteltem a piacot.

A bankok rábeszélték az ügyfeleket a devizahitelekre. Mi magunk is számtalan példát ismerünk, amikor az ügyfél államilag támogatott lakáshitelhez juthatott volna, a bank mégis rá akarta beszélni a devizahitelre. Ez sokaknál sikerült is, hiszen használt lakás esetében még olcsóbb is lehetett a svájci frankos hitel, mint a támogatott forint hitel. (Ugyanis 2003 decemberében módosították a lakáshitelek támogatási rendszerét. Míg korábban a kamat és kezelési költség nem lehetett több 6 százaléknál a használt és 5 százaléknál új lakás esetén, addig a változtatással az éppen aktuális állampapírpiaci viszonyoktól függött a támogatás mértéke, így a kamat is. 2003 végén 12,5 százalék volt a jegybanki alapkamat, míg év elején csak 6,5 százalék, tehát jelentősen megugrott, 8-10 százalékra nőtt a támogatott hitelek ára. Ezzel indult útjára 2004 tavaszán a devizahitelek virágzása.)  Még államilag támogatott hitellel rendelkező ügyfelet is át akartak irányítani svájci frankos hitelre.

Jól emlékszem, amikor magukat nagynak tartó bankárok arról győzködtek mindenkit, hogy a devizahitelezés a hosszú távú kölcsönöknél nem kockázatos. Mert hamarosan csatlakozunk az eurozónához (azóta is folyamatosan hamarosan, bár most már erről szó sincs).

Persze az adósok esetében nem kiskorúakról van szó, és senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy devizában adósodjon el. Éppen ezért felelősek az adósok is a kialakult helyzetért, mert nem lett volna szabad kicentizni a törlesztőrészletet. Bár a bankok azt szajkózták, hogy nőni fog a jövedelmed, nőni fog az ingatlanod értéke, nyugodtan adósodj el, némi önuralom az adósok részéről sem ártott volna. A kételynek ott kellett volna motoznia: mi van, ha nem nő, hanem csökken a fizetésem – ahogy ez a valóságban történt az elmúlt években -, mi van, ha nem nő, hanem csökken az ingatlan értéke.

A halasztott tőketörlesztéses hitelek (amikor éveken át csak kamatot fizet az ügyfél, és később kezdi el magát a hitelt visszafizetni) időzített bombaként robbantak a rendszerben. Így lett a 22 millió forintos hitelből 38 millió – csak az árfolyamváltozás miatt -, miközben az adós 7 milliót fizetett.

Most a kormány eltüntetné a devizahitelek döntő részét. A végtörlesztés, a forintosítás, az árfolyamgát, az eszközkezelő, mind pénzbe kerül. Ennek árát az adósok, a bankok, az állam, és ezen keresztül minden állampolgár fizeti.

Süketek párbeszéde? Vagy tudatos szívatás? A pénzügyi felügyelet mellett működő békéltető testület sorra hozza a határozatait a végtörlesztés meghiúsulása miatti panaszokkal kapcsolatban.  Nehezen bizonyítható, ha a bankban átvertek, de az világos: sem az ügyintéző, sem a bank nem a barátunk, jobb, hanem bízunk bennük.

Itt az ideje, hogy belássuk: a bank nem a barátunk, az ügyintéző nem a személyes pénzügyi tanácsadónk. Hiába is szeretnék ezt elhitetni velünk. Csak olyan terméket akarnak nekünk eladni, amin a pénzintézet jól keres. Ez persze nem zárja ki a win-win játszmát, azaz amikor a bank mellett mi ügyfelek is jól járhatunk, de sajnos sokszor nem ez a felállás.

A végtörlesztéssel a kormány megszívatta a bankokat, azok pedig az ügyfeleket. Persze igazságtalan lenne kijelenteni, hogy minden bank és ügyintéző az átveréssel foglalatoskodott, hiszen nagyjából 170 ezer embernek mégiscsak sikerült végtörlesztenie. Igaz, mi is rengeteg levelet kaptunk olyan devizaadósoktól, akik arról számoltak be, hogyan próbálja akadályozni a bank a végtörlesztésüket.  A PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) most sorra hozza a határozatait az ilyen ügyekben.

Volt olyan ügyfél, aki már a rögzített árfolyamú végtörlesztés előtt forinthitellel váltotta volna ki a devizahitelét. De addig szórakoztak vele, míg a forint brutális gyengülése miatt a felvett forint hitel már nem  volt elég a kiváltásra. Aztán jött a rögzített árfolyamú végtörlesztés, amire bejelentkezett, de mivel a kiváltásra felvett forint hitelt a bank ide-oda váltogatta, a költségek szépen apasztották a pénzt, ami ismételten kevésnek bizonyult a végtörlesztéshez. Itt egyezséggel zárult az ügy.

De számos esetben zárul úgy az ügy, hogy a pórul járt ügyfél panaszát végül elutasítják. Több olyan eset is akadt, amikor a bank heteken át kérte be a különféle iratokat és pénzért beszerezhető igazolásokat, majd a végén közölte: nem végtörleszthet az ügyfél, mert nem írta alá a kérvényt.  Vajon mennyire elképzelhető az, hogy egy paksaméta iratot átnyújtunk a bankban, egyenként átnézik, és nem szólnak, hogy a legfontosabb hiányzik belőle? (Akadt azért olyan ajánlás is, amelyben azt javasolják a banknak, hogy januárban már a teljes szükséges összeget átutalt adóstól a konkrét papír híján is fogadja el a teljesítést.)

Ebből elég világosan látszik, hogy minden egyes iratot egyenként kell átvetetni az ügyintézővel.  Csak így tudjuk bizonyítani, hogy valóban beadtuk. Másik tanulság, hogy nem kell feltétlenül hinni az ügyintézőnek és nem kell túlságosan bízni sem benne. Ő ugyanis azt sózna ránk, amit parancsban megkapott, és ha a verdikt az, hogy valamiről lebeszéljen, akkor azt meg is próbálja.

Nem tudjuk tehát megúszni a tájékozódást és azt, hogy felkészüljünk a pénzügyekből. A végtörlesztéses panaszok jól mutatják, hogy ha az ügyfél tájékozottabb, akkor nem tudta volna a bank megvezetni. Tanulságos lehet az árfolyamgátra készülőknek, hogy ne csak a bankban tájékozódjanak, hiszen a bank ellenérdekelt lehet.  Ha a pénzintézet úgy dönt, hogy bizonyos ügyfeleket lebeszélne róla, másokat viszont éppen rábeszélne, akkor is érdemes külső segítséget igénybe venni a tájékozódáshoz.