AZ ÉN PÉNZEM

Bevallom, én egészen megrögzött kártyás vagyok. Amióta léteznek külföldön is használható bankkártyák, már az is előfordult velem, hogy kizárólag plasztikpénz volt nálam (ez egyébként gondot is okozott az autópálya melletti illemhelynél). Az elkötelezettségemet alátámasztotta, hogy egy tartósabb külföldi út után kiszámoltam, mennyit spóroltam meg (nagyon sokat!) azon, hogy költésemet deviza-, és nem valutaárfolyamon számolták el.

A világ azonban változik, ráadásul nem feltétlenül jó irányban. Jelenleg, bár továbbra is nagyon kényelmes, már én sem lelkesedem annyira a plasztikpénzért. Abban az esetben ugyanis, ha valaki kizárólag a bankkártyára bízva indul külföldi utazásra, várható kiadásainak nagyságát csak igen pontatlanul tudja belőni. Az elmúlt hónapokban néhány nap alatt akár 12 forinttal is változott, hány forintot kell adni egy euróért. Még napon belül is igen jelentősek voltak az eltérések. Tíz bank adatai alapján pedig a deviza- (amit a kártyahasználatnál alkalmaznak) és a valutaárfolyam között átlagosan 4,5 forint, nem ritkán három forint alatti a megspórolható összeg. (A kártyánál a pillanat számít, a bankók viszont szépen megpihenhetnek.)

A kalkulációt még kedvezőtlenebbé teheti, ha a pénzváltóknál levő árfolyamokat (amelyek általában jobbak a bankokénál) is figyelembe vesszük. Így számolva pedig a kártya előnye (legalábbis az árfolyam szempontjából) gyorsan teljesen el is tűnhet.  Százezer forintnál 70 euró volt az elmúlt másfél évben a legjobb és a legrosszabb banki váltás között az eltérés. Kártyával viszont legfeljebb alig több mint nyolc eurót lehet (most) így spórolni. (Devizaszámlával persze egészen más a helyzet, de ilyen még mindig elég sokaknak nincs.)

Sok pénzváltó (és néhány elemző is) kifejezetten buzdít mindenkit arra, most igyekezzen beszerezni utazásához a valutát. Nem csak nyárra, akár a síszezonra is. Érzékelhetően egyre terjed, hogy a lakosság az euró bankókkal „spekulál”. Mint több pénzváltónál elmondták: amikor az euró túllépi a 300 forintot, akkor tömegessé válik az eladás, 290 alatt pedig viszik a közös európai pénzt, mint a cukrot.

Beszéltem olyannal, aki a legutóbbi telelésénél mire a fizetésre került a sor, eurónként 20 forinttal volt kénytelen többet kiadni, mint amivel induláskor kalkulált. Persze ez a vérzivataros január eleji időszakban volt. Most viszont már mindjárt itt az IMF, és mint a nemzetgazdasági tárca naponta közleményekben hangsúlyozza: az egész világ nálunk vehet leckéket válságkezelésből. Felvirradhat tehát a forintnak!

Ez is lehetséges. A fene tudja miért, mérget azért rá nem mernék venni.

Az egyik ismerősöm a saját bankjából akarta kivenni a nyaralásra szánt valutát. Amikor barátnője meglátta, szabályosan kituszkolta onnan. Senki sem vált bankban, az nagyon drága! El is cipelte egy „baráti” pénzváltóhoz. Mivel nagyon sokszor tapasztaltuk már, hogy az ilyen általános szabályok a gyakorlatban másként mutatnak, megpróbáltuk feltérképezni, mi is a valóság.

Magunk is csodálkoztunk, amikor kiderült: az euró ugyan a bankokban valóban drágább, de nem úgy, és nem annyival. Az egyéb (most a nyaralási szezonban igen csak kedvelt) valutáknál viszont még ez az alapvetés sem feltétlenül igaz.

Több mint tucatnyi pénzváltó hálózat és tíz bank valutaárfolyamait gyűjtöttük a hétvége előtt össze. A bankokban az euró átlagos eladási árfolyama 6,5 forinttal volt magasabb. A legolcsóbb pénzváltó és a legdrágább bank közötti különbség nem érte el a 12 forintot. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 150 ezer forintért akar euró bankjegyekhez jutni, akkor 20 euróval kap kevesebbet.  Érdemes ezen is elgondolkodni, hogy ekkora különbség vajon indokolja-e, hogy hosszabb túrákra szánja el valaki magát.

Tény viszont, hogy nem találtunk egyetlen bankot sem, amely ne adta volna az eurót drágábban a pénzváltóknál. Egyáltalán nem ez azonban a helyzet a horvát kunával. Az egyedi ajánlatok alapján öt bankban is kevesebbért árulták a kuna bankókat, mint amilyen árfolyamokat a drágább pénzváltók alkalmaztak. Utóbbi csoportba pedig többnyire a különösen forgalmas helyen (turistaközpontokban, a határok mellett) működők tartoznak.

Még egy alapvetés dőlt meg. Sokan gondolják ugyanis, hogy a pénzváltók közül olyant érdemes választani, amely frekventált helyen található. Nos, ez többnyire egyáltalán nem így van. Minél többen esnek ugyanis be egy váltóhoz, annál „merészebben” tud árazni. Olcsóbban vesz és drágábban ad. Teheti, úgyis jönnek az ügyfelek.

Akadnak bombázó ajánlatok, de a kirívóan jó árfolyam becsalinak is bizonyulhat. Ha valaki a neten kinézett remek áron akar valutát vásárolni, könnyen az ördögnek tartozik egy úttal. „Éppen most fogyott el” – mondják. (Ahogy a viccben: ha nálam sem lenne, én is tudnám annyiért árulni.) Persze ajánlják a drága szomszédot.

A pénzváltók jobb árakat az ügyfelektől vett valuta révén kínálhatnak (egyébként ezek a vállalkozások banki ügynökök, tehát azt tudják árulni, ami a hitelintézettől szereznek be). A főszezonban, júliusban és augusztusban, azonban az adásvétel meglehetősen egyirányú (főképp, ha az előrejelzéseknek megfelelően kevesebb külföldi turista érkezik). Tehát szinte csak veszik a valutát. Ilyenkor nem ritka, hogy valóban kifogynak a készletek. Hiány esetén pedig a váltó csak a partnerbanktól vásárolhat valutát.

Ha azt hiszed, hogy a saját euródhoz azonnal hozzájuthatsz, nagy tévedésben vagy. Még 200 euróra is várnod kell.

Bármennyire is híve vagyok a modern bankolási technikáknak, készpénz nélkül soha nem indultam el külföldre. Úgy tűnik azonban, egyes bankoknál nehezebb és bonyolultabb hozzájutni a saját devizaszámlámon csücsülő eurómhoz, mint ha keresek magamnak egy valutaváltót.

A köztudatban az él, hogy nagyobb összegű készpénz felvételét előre be kell jelenteni a banknál, és ez az összeghatár jellemzően 2 millió forintnál kezdődik, akár forintról, akár valutáról van szó. Ez azonban a nagybankok esetében csak az Erstére és az MKB-ra igaz, de utóbbinál is kizárólag az alapvalutákra. Az összeghatár ugyanis bankonként, sőt fiókonként, de a valutától függően is változhat. Abban az esetben, ha valaki horvát kunához szeretne jutni (akár saját devizaszámlájáról venné azt ki), többnyire jobb, ha előtte tájékozódik, mi is a szokás a bankjánál ezzel kapcsolatban. Ugyanis általában az euró a legkeresettebb valuta, de nyáron ehhez még hozzájön a horvát kuna is.

Egyik olvasónk jelezte, hogy a K&H-nál az egyik fiókban saját számlájáról kétszáz eurót nem akartak kifizetni előzetes bejelentés nélkül. A K&H-nál ugyanis két nappal korábban kell - személyesen a fiókban vagy telecenteren keresztül - jelezni, ha valaki valutát szeretne felvenni. A banknál mindenkinek érdemes résen lennie, mert a neten nem lehet utánanézni, mekkora összegnél várják el az előzetes bejelentést. Ezt minden fiókban külön kifüggesztik. Az ominózus, budapest-belvárosi fiókban az állt a kifüggesztett papíron, hogy bármekkora összegű eurófelvétnél előre kell jelezni a szándékot. Az pedig általános a banknál, hogy ha valaki nem forintot, eurót vagy dollárt akar felvenni, az összegtől függetlenül mindenképpen szólni kell a készpénzfelvételi igényről.

Máshol kevesebb a várakozás

A Citibanknál (ahol érzékelhetően egészen nagy összegek kivételére is számítanak, jelzik, hogy a 10 millió forint feletti valutánál a szokásos egy nap helyett két nappal korábban kell tudatni a szándékot) angol fontot és svájci frankot is ki lehet még venni. Az egyéb valutáknál viszont itt is elvárják az előzetes jelzést.

Az OTP-nél alapesetben csak ötmillió forint vagy háromezer euró (illetve ennek megfelelő egyéb valuta) feletti összegnél kell az előzetes bejelentés. Ugyanakkor a fiókoknak lehetőségük van ettől lefelé eltérni (amit itt is a kifüggesztett tájékoztatóból lehet megtudni). Az FHB egymillió forint és ennek a felét elérő euró felett kér bejelentést. Itt az egyes fiókok között az elvárt időben van különbség. A Budapest Banknál (BB) is kétmillió forint a határ. Az eurónál azonban már csak egymillió, a dollárnál 250 ezer, az angol fontnál és a svájci franknál pedig 150 ezer a korlát – forintra átszámítva. Az ezektől eltérő valutanemekben a BB is minden esetben javasolja az előrejelzést, mert – mint hozzátették – ezekből nem mindig áll rendelkezésre pénz a fiókokban. A CIB a forintnál egységesen egymillió, az eurónál és dollárnál pedig ezres határt alkalmaz. Az Unicreditnél is azonos feltételeket találunk minden fiókban. Ez a forintnál kétmilliós, az eurónál és a dollárnál pedig egymilliós (itt ez forintban értendő) korlátot jelent.

Azonnal kell? Fizess!

Persze amennyiben a pénztári készlet lehetővé teszi, szinte minden bank hajlandó bejelentés nélkül is fizetni. Ilyenkor azonban több helyen külön díjat számítanak fel. Ezzel a készpénzfelvételi költség megnő. Egymillió forinthoz a K&H-nál így 3,5 ezer forint helyett majdnem nyolcezezért juthat valaki. Valutánál azonban akár száz euróba (persze ez a maximum) is fájhat a tervezés hiánya.

A bankok tapasztalatai szerint gyakran előfordul, hogy a fiókban szembesül valaki azzal, hogy korábban szólnia kellett volna. Az Unicredit Budapesten lehetővé is teszi az úgynevezett prompt rendelést: ennek keretében, ha nagyon muszáj – külön szállítási díj felszámításával –, azonnal készpénzhez juthat az ügyfél. A bankok szerint csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a megrendelt pénzért valaki ne menne el. Érdemes azért is figyelni, mert a bankok (már amelyik ilyet felszámít) a külön díjakat sokszor nem hangsúlyozzák.

Így hiába boldog valaki, hogy azonnal valutához jutott (bejelentés nélkül), a végén lehet, hogy csak a számlaegyenlegét böngészve értesül ennek áráról. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a bankok a külön díjat akkor is felszámítják, ha valaki megrendeli a készpénzt, de később mégsem megy el érte.