AZ ÉN PÉNZEM

Bár a jegybanki kamatemelés – legalábbis egyelőre – megállt, az elmúlt hetekben is tovább kúsztak felfelé a betéti kamatok. A szemfülesek jól járhatnak, a lusták viszont veszítenek.


Nem mindegy, hogy melyik bankban és mennyiért kötjük le a megtakarításunkat. Bár a bankok az elmúlt időszakban emelték a nem akciós betétlekötések kamatát is, azért arra nagyon vigyáztak, hogy a legmagasabb kamatok ne járjanak automatikusan minden ügyfélnek. Továbbra is megfigyelhető, hogy a saját ügyfelek közül azok kaphatják meg a kiemelkedő ajánlatokat, akik „miközben fejen állva szavalnak, a bal lábuk kisujjával meg tudják vakarni a jobb fülüket”. Oké, túloztam, de ezzel talán sikerült érzékeltetnem azt, hogy mennyire szűk körnek jár az akciós kamat. Ehhez jellemzően sokat kell utalni, több banki terméket is igénybe kell venni, de meghatározzák azt is, hogy hányszor kell ehhez bankkártyával vásárolni.
Azt is díjazzák a bankok, ha új pénzt visz az ügyfél hozzájuk (legyen az akár régi, akár új kliens). Erre már többen is évi 9 százalék körül fizetnek. Nem mindegy azonban, hogy a 9 százalék 2 hónapra jár vagy 1 évre. Hiszen az akció lejárta után – ha szintén csak új pénzre adják a magas kamatot – csak a normál betéti feltételek szerint fizetnek, ami rendszerint jóval alacsonyabb.
Több bank is fizet 10 százalék feletti kamatot, ha a megtakarításunk egy részét befektetési jegyekbe fektetjük. Ezzel azonban legyünk nagyon óvatosak. Egyrészt nem tudhatjuk, hogy mekkora hozamot érhetünk el a befektetési jegyeken, amin – csak szólok – akár bukni is lehet. Másrészt kíváncsi vagyok, hogy a befektetési jegyet vásárlók mekkora hányada tudja, hogy mit is vesz valójában: mit jelent az a befektetés, mibe fektetik a pénzét és tisztában van-e a kockázatokkal, no meg persze a költségekkel. Ha ezekre „nem” a válasz, és csak a bank által ajánlott terméket vennénk meg, akkor eszébe ne jusson senkinek ide tennie a pénzét csak azért, hogy a megtakarításai felére két hónapon át évi 8 vagy 9 százalékot kapjon.
Fontos tehát, hogy az apróbetűket is elolvassuk az akciók láttán. Érdemes egyébként is odafigyelni a pénzünkre, és lekötni a folyószámlán megmaradó összegeket, hiszen ott továbbra is – jellemzően – a láthatatlan kategóriába tartozik a kamat. A bankok viszont nem jutalmazzák azokat az ügyfeleiket, akik egyébként is náluk teszik félre a pénzüket. A rendszeres megtakarítási programoknál egyáltalán nem emelkedtek a kamatok az elmúlt hónapokban. Folytatódik tehát a bankok és ügyfelek közötti csiki-csuki. A bank akciós kamatot ad, amit reklámozhat. Ezt csak a szemfüles, a pénzükre odafigyelő ügyfelek vehetik igénybe. A lejáratkor pedig vagy oda teszik a pénzüket, ahol újabb, jó akciót találnak (akár házon belül), vagy ha ezt nem tartják számon, nagyot buknak azon, hogy nem akciós, többnyire fele akkora kamaton ketyeg tovább a megtakarításuk. Esetleg nevetségesen alacsony kamattal csücsül a folyószámlán.

Aki csak forinthitelből tudott végtörleszteni sokkal rosszabbul jár(t), mint aki az árfolyamgát rendszerébe lép majd be. Csakhogy az eredeti határidőre az erre vonatkozó törvényt nem készítették el, az ígéreteknek pedig már senki sem hisz.


Így szívat a magyar kormány. Ez is lehetett volna a poszt címe. Csak erről sok minden másra is lehetne asszociálni. A végtörlesztés azonban igazi kiszúrás azokkal, akik csak forinthitelből tudták megtenni. A havi törlesztőrészletek ugyanis nagyjából azonosak a teljesen elszállt devizahitelek törlesztőrészleteivel.
Ugyanakkor már tavaly december közepén megállapodott a kormány és a Bankszövetség. Ennek a megállapodásnak az egyik pontja az árfolyamvédelmi/árfolyamgát rendszer. Aki ebbe belép, az 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,50 forintos japán jen árfolyamon törleszthet 2016 végéig. A törlesztőrészlet e feletti része pedig kettéválik egy tőkeszámlára és egy kamatszámlára. A tőkeszámlán gyűlik az ügyfél tartozása a kamatszámlát pedig a kormány és a bank fizeti. Ez pedig bombajó az adósnak! Kiszámoltuk, hogy hogyan gyűlik az árfolyamgát feletti tartozás, és mi magunk is elképedtünk.

Tény, hogy nincs még jogszabály. Tény, hogy a kormány simán a szemünkbe hazudik és már meglévő törvényeket úgy változtatgat, ahogy akar. De ha most véletlenül mégis betartaná a megállapodást, akkor valóban jól járnak a devizaadósok.
Először is tudnunk kell, hogy a törlesztőrészletünk tőketörlesztésből és kamatból áll. Általában – persze vannak eltérő konstrukciók is – egy teljesen megszokott annuitásos hitel esetében, amikor ugyanannyi a havi részletünk éveken át, az első években a havi fizetnivaló legnagyobb része a kamat és csak igen kis hányada a tőkefizetés. Egy 20 éves hitel esetében valahol 10-15 év után (inkább a 15-höz közelebb) lesz fele-fele a kamatfizetés és a tőketörlesztés aránya a havi részletben. (Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy sok, ettől eltérő konstrukció is létezik, de ez a legjellemzőbb.)
Mivel devizahiteleket gyakorlatilag 2003-2004-től kezdtek el tömegesen felvenni az emberek, az annuitásos hiteleknél még mindig jóval nagyobb a havi törlesztőrészletekben a kamat, mint a tőke. Nos, a megállapodás szerint az árfolyamgát feletti törlesztőrészletnek a kamatrészét kifizeti az állam és a bank.

Itt egy példa: egy 5 évvel ezelőtt felvett, 5 millió forintos, svájci frank alapú hitel kezdeti törlesztőrészlete 43 ezer forint volt. Mostanra (250 forintos árfolyamon) a kamatemelkedés hatásának is köszönhetően mintegy 80 ezerre nőtt. Ha jön az árfolyamgát, 51 ezer forint körülire csökken a havi részlet. De az árfolyamgát feletti csaknem 29 ezer forint NEM MIND növeli a tartozásom. Ebből csak a tőkerész fog a tőkeszámlán gyűlni 2016 végéig. Esetükben a teljes törlesztőrészletnek csak 12 százaléka a tőketörlesztés, a többi kamat. Tehát a 29 ezer forintból 25 ezret a bank és az állam fizet. És egyelőre csak 3400 forint gyűlik, mint tartozás a tőkeszámlán. Miközben ha forinthitelt vesz fel valaki, annak 71 ezer forint lenne a törlesztőrészlete.

Ez csak egy példa, minden hitel más és más. De a többségre igaz, hogy az árfolyamgát feletti rész több mint felét a bank és az állam állja. Márpedig ez bombaüzlet! Lenne...
Ha megszületett volna a jogszabály. Mert így csak üres ígéret, amit mindenki máshogy értelmezett az elmúlt másfél hónapban. Pedig a megállapodás arról szól, amit kiszámoltunk. Csakhogy senki nem meri elhinni, hogy ez ennyire jó is lehet. Amikor választani kell(ett) a végtörlesztés és az árfolyamgát között, senki nem dönthet(ett) arról, amiről még nincs törvény. Erre ugyanis a kormánytagok, de még a miniszterelnök szava sem garancia. Hiszen épp karácsony előtt játszotta el azt a mókát a kormányfő, hogy személyesen (na jó, tudom, hogy nem ő írta alá mind a soktízezer vagy sokszázezer levelet) küldött levelet a közszolgáknak, amiben végtörlesztésre buzdította őket. Ebben támogatott hitelt ígért. És semmi nem lett belőle. Ami lett illetve lesz (már ezt is félve írom le, mert nem tudom, hogy tényleg lesz-e) az az árfolyamgát kissé megvariálva úgy, hogy a tőkeszámlán kedvezőbb kamattal gyűlik a tartozás.

A kormány a bankszövetséggel kötött megállapodásában azt vállalta: „A Kormány 2012. január 31-ig törvénymódosítási javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a
devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről…” Kérdem én, hol van ez a jogszabály.

Miközben baromira fontos volt, hogy december végén erőltetett menetben olyan törvényeket verjenek át a parlamenten, amelyek jelentős részét most nemzetközi nyomásra vissza kell vonni, arra nem volt idő, hogy a többszázezer devizaadós megsegítéséről szóló jogszabályt kidolgozzák és elfogadtassák. Hiszen ha ez a törvény megszületett volna, akkor vissza lehetett volna tartani sokakat attól, hogy januárban iszonyatosan drágán, akár 18 százalék körüli teljes hiteldíj mutatóval (bizony, bizony, ilyen szép magasra sikerült a végtörlesztéssel feltornászni a forint jelzáloghitelek árát) vegyenek fel forinthitelt a végtörlesztéshez. A kiváltás ugyanis csak 9-10 százalék körüli thm esetén érte volna meg. De hogyan döntsön bárki is, ha jogszabály hiányában nem lehet tudni a pontos feltételeket?

Tavaly előrevetítettük, hogy 2012-ben brutál idők jönnek. Ismét beigazolódott számomra, hogy a legmerészebb fantáziát is képes túlszárnyalni (vagy mondjuk inkább úgy: alulmúlni) a valóság. Januárban járt 265-ön a frank és túllépte a 324-et az euró, az üzemanyag ára újabb és újabb csúcsokat döntött, a kamatszintről pedig talán jobb nem is beszélni. Nyilván nem mindegy, ki hová jár vásárolni, de én úgy érzem, a családunk által kedvelt élelmiszerek többsége nem csak az áfahatással (az adó 25-ről 27 százalékra emelkedése miatt) drágult. Ami pedig a fizetéseket illeti, rövidesen jön az igazság pillanata, kiderül: a minimálbér jelentős emelése, az adójóváírás és a szuperbruttó megszűntetése kit, miként érint. Ahogy egy könyvelő ismerősünk mesélte, az alacsony bérűeknél mintegy 20 ezer forintos emelésből nem egészen 200 forint plusz lesz a munkavállalók számláján.

Lehet izgulni, hogy a cégek mennyire tudnak talpon maradni ilyen körülmények között (az állam a saját intézkedései miatti jövedelemcsökkentést részben velük kompenzáltatja). Lesz-e leépítés, bezárás, kivonulás. Reméljük, most már legalább egyre rosszabbá nem válik minden! Az viszont így is biztos, hogy nagyon nehéz lesz az idei év (még államcsőd és alaposan nekilóduló drágulás nélkül is).

Érdemes, sőt muszáj tehát spórolni. Akadhat, aki most a Bahamáknál valamivel olcsóbb helyre utazik, más esetleg a dízelfaló terepjárót cseréli le takarékosabbra. Vagy mégsem? Engem mindenesetre alaposan elgondolkodtatott, hogy az idén – gyenge forint ide, gyenge forint oda – az egyik alkuszcégnél 43 százalékkal ugrott meg a síbiztosítást kötők száma az előző évihez képest. A kiutazók közel fele az osztrák síterepeket keresi fel, de Franciaország, Olaszország és Szlovákia is igen népszerű – tudatta a társaság.

Az persze örvendetes, hogy az utazók jobban odafigyelnek saját védelmükre (a drágább biztosítások voltak kelendőbbek, legtöbben az orvosi költségek és hegyi mentés fedezetet tartották fontosnak). Azt nem egészen értem, hogy az én ismerőseim közül többen miért sóhajtoznak azon, hogy egyszerűen nem tudják most megengedni maguknak az utazást.

Nem a megfelelő körben forgok talán?

Lehet, hogy új fejezetet nyitott a pokoli terheket nyögő devizahitelesek életében a Szegedi Törvényszék. Az egyelőre nem jogerős döntések (a szegedi mellett másik is akad) alapján azonban még nem érdemes vérmes reményeiket táplálni.

Érvénytelennek nyilvánította a Szegedi Törvényszék a Partiscum XI. Takarékszövetkezet 2010. március 1-jétől 2010. június 4-ig hatályos általános szerződési feltételeit szerdán első fokon meghozott ítéletében. Az ítélet hatálya kiterjed a pénzintézet valamennyi ügyfelére, akik a bírósági döntés jogerőre emelkedéséig nem fizették vissza hitelüket.

A takarékszövetkezet szerződési feltételeiben az egyoldalú módosítás indokai között említette a forrásköltségek változását, teljes felsorolást azonban nem tartalmaz, így lehetőség volt arra, hogy a pénzintézet bármely egyéb okból változtasson a díjakon, kamatokon, költségeken – mondta indoklásában a bíró. A bíróság szerint a Partiscum általános szerződési feltételei alapján a hitelfelvevők azonban nem tudhatták egyértelműen, pontosan milyen körülmények változása esetén válik lehetővé a szerződés egyoldalú módosítása. A szerződések emellett tartalmaztak olyan speciális közgazdasági fogalmakat is, amelyek ismerete nem várható el a laikus ügyféltől. (Hmmm. Csak közbevetve: az autószerelőnél, a kórházban stb. is elvárható vajon, hogy mindenki számára érthetően fogalmazzanak?)

Az ügy több mint pikáns. A Legfelsőbb Bíróság (LB) ugyanis egyszer már elutasította az ugyanebben az ügyben hozott jogerős ítéletet. Az LB akkor kiadott közlemény szerint az, hogy az általános szerződési feltételek egyoldalú szerződésmódosítására vonatkozó rendelkezései érvénytelenek-e, elsősorban a hitelintézeti törvény alapján kell eldönteni. A Ptk. szabályai (amire a bíróság döntését alapozta) akkor alkalmazandók, ha nincs speciális rendelkezés. Nem vagyok jogász, így bár elolvastam az LB döntését is, még sem tudom, hogy a mostani ítélet mennyire lehet összhangban azzal. Ennek megítélésre egyébként jogászok sem vállalkoztak, mondván: látni kellene, mit és miért is döntött pontosan a szegedi bíró. Elképzelhető ugyanis, hogy a takaréknál akadhatott olyan speciális szabály, amibe bele lehetett kapaszkodni.

A Szegedi Törvényszék mindenesetre most legalábbis jelzést adott arra, érdemes a többi devizahitelesnek is perelni.  Reményeiket egyébként egy korábbi – szintén csak elsőfokú – ítélet is fűtheti. Az OTP ellen ugyanis nyert egy adós, akinek jogi képviselője azt támadta meg, hogy a bank a svájci frank alapú kölcsönnél a kezelési költséget is devizában számította fel. Ezt a Békés Megyei Bíróság visszamenőleges hatállyal semmisnek minősítette.

Mindkét esetben kérdés persze, hogy másodfokon milyen ítélet születik. Az ügyfelek dühe mindenesetre érhető. Hiszen például a bankok svájci frankban számították fel a levelezési költséget, sőt azt is, ha valamilyen igazolást kértek tőlük. Itt Magyarországon, magyarok között. Ezt a pénzügyi felügyelet tavaly meg is tiltotta nekik. De itt nincs visszamenőleges hatály. Ugyanakkor a kezelési költség valójában nem az, mint amit a neve mutat. Általában ugyanúgy rakódik a tartozásra, mint a kamat. A bankok pedig – a reklámok miatt – úgy játszottak vele, ahogy akartak: „csak 3 százalék a kamat!” Éppen emiatt változik a szabályozás és áprilistól a kamaton kívül nem lehet külön kezelési költséggel is megterhelni a tartozást.

A perekkel azonban érdemes óvatosan bánni.  Hiénák ugyanis nem csak a bankok lehetnek. A most ígéretesnek tűnő ügyek még megjárják a másodfokot, ekkor látszik majd, hogy valóban mennyire bátran döntik össze a bíróságok a pénzügyi rendszert.

Kár arra számítani, hogy tavasszal – ahogy eddig szokás volt – majd hatalmas akciókkal tukmálják ránk a bankok a lakáshitelt. Ráadásul a jelzálogkölcsönök havi törlesztője 10-18 ezerrel nőtt, egy ötmilliós hitel esetén.


Nem akarnak küzdeni a bankok az ügyfelekért a lakáshitelezés terén. Egyelőre a sebeiket nyalogatják, hiszen január végére derül csak ki számukra is, pontosan mennyi veszteséget okozott nekik a végtörlesztés. Aki lakáshitelt szeretne felvenni, felejtse el az eddig megszokott tavaszi akciókat. Ez persze nem jelenti azt, hogy az akció felirat ne villogna majd ott a reklámokban, de valójában egy-egy díj elengedésén kívül sok jóra ne számítson.
Először is elszálltak a törlesztőrészletek. Szeptemberben, még a végtörlesztés megindulása előtt, 10 százalék körüli thm-mel (teljes hiteldíj mutató) lehetett lakáskölcsönhöz jutni. Ez 5 millió forintos hitelt és 20 éves futamidő esetén 47 ezer forintos törlesztőrészletet jelentett. Nos, ez a múlt. A jelenlegi helyzet az, hogy részben éppen a végtörlesztés miatt megugrottak a pénzpiaci hozamok, így a lakáshitelek is drágultak. Ráadás éppen áprilistól lesz kötelező az úgynevezett referenciakamathoz kötött árazás. Ezzel találkozhatunk mostanában már a bankoknál. A hitel árát a budapesti bankközi kamatlábhoz (Bubor) vagy az állampapírok hozamához kapcsolják, és ehhez adnak még hozzá 3, 4, 5, 6, 7 stb. százalékpontot, azaz felárat.
Most a szeptemberi 10 százalékkal szemben 13-16 százalék a thm a lakáshiteleknél. Márpedig ez a havi törlesztőrészletekben azt jelenti, hogy (továbbra is 5 millió forint 20 éves törlesztését számolva) a 47 ezer forint 53,5 -65 ezer forintra nőtt, attól függően, hogy melyik banknál vesszük fel és mennyire számítunk jó adósnak. Ráadásul az, hogy kinek mekkora felárat (amit a referenciakamaton felül kell fizetni) számítanak, teljesen átláthatatlan egy mezei ügyfél számára. Nem is szólva arról, hogy a bank hiperszuper titokként őrzi az adósminősítést. (Tán még a NASA is megirigyelhetné ezt a titkosítást.)
Nem mindegy egyébként az sem, hogy milyen referenciakamatot határoz meg a bank. Ha ugyanis az állampapírok hozamát veszi alapul, akkor 3, 5 vagy 10 évre is beragadhatunk a jelenlegi magas kamatokba. Nem irigyelek tehát senkit sem, aki most kényszerül arra, hogy lakáshitelt vegyen fel.

Ne csak otthon dühöngjünk, hanem tegyünk is ellene, ha jogtalanul bánt velünk a bank. Ha igazunk van, kártérítést is kaphatunk.


Közel négymillió forint kártérítést fizet ki az egyik bank az ügyfelének, miután az adós a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordult. Az ügy elég bonyolult, de megpróbálom dióhéjban összefoglalni: állami támogatású hitelt vett fel a pórul járt ügyfél, de ezt csak úgy adta meg neki a bank, ha két lakást ajánl fel fedezetként. Később az egyiket szabaddá tette volna az adós, de ehhez a bank egymillió forint előtörlesztését kérte. Persze nem volt ennyi pénze. És ekkor jött a „remek” ajánlat. Devizahitelre váltják a korábbi forint kölcsönét. Igaz, hogy ezzel az akkori 12,8 millió forintos tartozás 15,5 millióra emelkedett. Ráadásul a bank „elfelejtette” tájékoztatni az ügyfelét arról, hogy a forint hitel előtörlesztéséért jó kis summát tett zsebre. Most azt kérte az adós, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület nyilvánítsa semmissé a devizahitel szerződését. Ez nem történt meg, ugyanis a PBT csak akkor indíthat eljárást, ha a kérelmező az érintett szervezetnél vagy személynél közvetlenül már megkísérelte a vitás ügy rendezését. Az ügyfél pedig ezt nem tette meg. Viszont az egész hitelfelvétel annyira „bűzlött”, hogy végül az ügyfél azt kérte, legalább a fedezetértékelést vizsgálja már meg a testület. A banknak vaj volt a füle mögött és ezt nagyon jól tudta. Ugyanis közben megszületett az egyezség. A bank vállalta, hogy 3,92 millió forint úgynevezett „tőkepótló kártérítést” fizet.
A történetnek több tanulsága is van. Az első az, hogy mindenkinek először a saját bankjánál kell hőbörögnie.  A második az, hogy ne hagyjuk annyiban az igazunkat (pláne, ha neadjisten még a jogszabályok is mellettünk állhatnak).  

Bizony, sokakat beszéltek rá a bankok arra, hogy a jó kis támogatott forinthitel helyett devizahitelt vegyenek fel. Ennek nagyon egyszerű oka volt: több volt rajta a bank haszna. Ezen persze nincs sok fognivaló. Van olyan ismerősöm is, akinek támogatott forint hitelét akarta a bank mindenképpen devizára váltani. Szerencsére ellenállt. Ugyanakkor nagyon sok olyan esettel is találkozom, ami már első hallásra is kiveri a biztosítékot, mégsem tesz az ügyfél semmit, csak dühöng. Pedig nekünk magunknak kell megtenni az első lépést. Például azzal, hogy hivatalos levelet írunk a banknak.

Több ingatlanközvetítő is döbbenten tapasztalta, hogy a várt áresés elmaradt decemberben és januárban. Az utolsóórás végtörlesztők ugyanis általános vélekedés szerint komoly engedményekre is hajlandóak lehettek volna, csak hogy szabaduljanak devizahitelektől.  Beléptek viszont azok a vevők, akik befektetési céllal kezdtek ingatlanvásárlásba. Ők pedig olyan sokan voltak, hogy megtartották az árakat.
„Nemcsak a befektetők, de a lakosság egy része is inkább ingatlanba teszi vagyonát, hiszen ez nemcsak inflációkerülő megoldás, de olyan vagyonelem is, amely nem likvid, így nehezen mozgósítható állami intézkedésekkel” – fogalmaztak nagy óvatosan az egyik elemzésben. Lefordítva ez annyit tesz, hogy inkább álljon évekig befagyva a pénz (mert azt azért nem sokan remélik, hogy az ingatlanpiac rövid távon szárnyra kap), csak ne tenyereljen rá a kormány. Érdekes módon az így gondolkodók nem számolnak azzal, hogy az állam (ha már ennyire mohó) brutális terhet is kivethet az ingatlanokra. Legfeljebb nem ingatlanadónak nevezi majd. (Ahogy a lánykori nevén tandíjból is költségtérítés lett.)
Hogy is néz ki tehát a helyzet? Ahogy előző bejegyzésünkben fejtegettük (Ki kelt itt bankpánikot?), a lakosság bízik a bankokban. Egyértelműen bíznak a hazai fizetőeszközben is (jó sokat dédelgetnek mostanában otthon), valamint persze a pompás arany is egyre jobban fogy, hiába piszok drága. Az ingatlanpiaci befektetések megugrása pedig azt jelzi, hogy a magyarok bíznak saját országukban is.
Egyetlen dologban nem bíznak, és ez a kormány.
A bizalom eljátszása pedig súlyos következményekkel járhat. Miközben ugyanis az ország erősen rászorul arra, hogy minél jobban tudja belülről megoldani a finanszírozását, éppen az ehhez legnagyobb tartalékot jelentő lakossági forintok párolognak el.
A határon túlra, ládákba, kincsekbe és téglákba. A pénzt pedig az utóbbiakból biztosan nagyon nehéz előcsalogatni. Marad így a rothadó Nyugat. Naná, hogy nem ugrunk félre az elől a pénz elől, amit onnan akarnak dobni.
De vajon tényleg akarnak?

A kormányról már korábban kiderült, mennyire hisz a nagy garral bejelentett „vizsgálatok” népnyugtató hatásában. Tavaly ősszel a forint elleni spekulációt akarták felderíteni. (Az ügyben azóta semmilyen fejleményről sem lehet hallani.) Nemrégiben az került terítékre, hogy vajon miért veszi ki pénzét a bankból, sőt viszi Ausztriába sok magyar. Giró-Szász András kormányszóvivő két hete a Parlamentben tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: minden lehetséges eszközzel folyik a vizsgálat, hogy kik azok, akik valótlan hírekkel ijesztgetik a lakosságot.

Az egyik lap utánajárt, eddig mire jutottak a hatóságok. Úgy tudják, a kétmillió forint feletti bankbetétek államosításával egy blogbejegyzésben riogatott valaki. Az oldal, ahol az írás megjelent, január 10. óta nem érhető el. Nem tudom, mások hol mit láttak, de én számtalan hasonló bejegyzést olvastam a neten. Az egyik meglehetősen ismert blog (nem akarom hírbe hozni, ezért inkább nem írom le, melyik volt) még szavazást is tartott. A mintegy 12 ezer válaszadó úgy 90 százaléka (a pontos arányra nem emlékszem) reális veszélynek tartotta a betétek államosítását. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha blogbejegyzések valóban akkora hatásúak lennének, akkor tömegek mészárolnák le vélt vagy valós ellenfeleiket, gyilkolnák magukat vagy rohannának szupertakarékos kütyüt venni.)

A szupertitkos-szolgálatok, különleges kormányhivatalok és ki tudja még, ki és mi mellett úgy döntöttem, én is nyomozásba fogok. Tényleg, mi is indíthatja az általam amúgy elég józannak tartott magyarokat arra, hogy ráfizetéssel az országon kívülre vigyék pénzüket, illetve otthon dédelgessék az inflációval egyre fogyó vagyonkájukat?

„Minden lehetséges eszköz” híján nem hallgattam le vagy ki senkit, csupán beszélgettem és számba vettem, mi történt az elmúlt másfél évben. Az gyorsan kiderült, hogy a bankokkal a köztudatban semmi baj sincs. Már közhely viszont (csak a kormányoldal látja makacsul másként), hogy a magánnyugdíjpénztári történet alaposan megtépázta a magántulajdon szentségébe vetett hitet. A fideszesek parlamenti ámokfutása (a visszamenőleges hatály és az, hogy az egyik nap felmerült ötlet másnap törvénybe szentesült) pedig a jogrend iránti bizalmat ingatta meg. Az alapelveket ugyanis lehet unortodox módon kezelni, de akkor nem szabad csodálkozni, ha ezt más is így teszi.

Sokakban hagyott mély nyomot Lázár Jánosnak az Alaptörvényhez benyújtott javaslata, ami szerint, ha az állam az őt terhelő bármilyen kötelezettségnek nem tud a költségvetés szűkössége miatt eleget tenni, „hozzájárulást kell megállapítani”.  Több bankos is úgy gondolta, hogy ezen a passzuson simán érthetők a megtakarítások is. Ha nekem mondták, mondták másnak is.

A különböző események egyébként sokkal köznapibb szinten is hosszan sorolhatók. Egy-egy történet csak rétegeket érintett, de ezek szépen rakódtak egymásra (a hoppon maradóknak dolgozóik, családjuk, rokonaik és barátaik is vannak ám). A teljesség igénye nélkül nézzünk néhány réteget: alig került hatalomra a mostani kormány, azzal fizettek az őket erősen támogató gyógyszerészeknek, hogy elrendelték, a patikák kerüljenek kötelezően gyógyszerészi tulajdonba. Ezzel a patikaláncok lába alól húzták ki a talajt. Fene se bánja (ezt még egyébként majd meglátjuk) mondhatjuk, de azt látni kell, hogy itt is a magántulajdon sajátos felfogása érvényesült. Annak lehet valamije, akinek a kormány ezt hagyja. Ez látszik a plázákkal kapcsolatban is. Le a hipermaketekkel, hogy jobban boldogulhassanak a kisboltok! Az utalványosok túl sokat kerestek (és tényleg), nosza államosítsuk az egészet! A béren kívüli juttatások (tuti buli, hiszen támogatás jár hozzá) kezelését azok végezhetik, akiket erre kijelölnek. Hogy egy frisset is említsek, az az egyetem maradhat az állam kegyéből talpon, amely megfelel a hatalom elvárásainak.

Ha valami törvénybe ütközött, már változtatták is a kívánt módon a jogszabályokat. Gyorsan és határozottan. Legutóbb a babakötvény mellett nyitható Start-számlák kizárólagos állami kezelésbe vételéről írt az elég jó kormányzati információkkal rendelkező Magyar Nemzet. A hírt szinte azonnal cáfolták. Az a Nemzetgazdasági Minisztérium azonban, amely mindenre közleményben szól vissza, a baba-pénzeknél ezt nem tartotta szükségesnek. Csupán egy rádiónyilatkozatban hangzott el a cáfolat.

Érdekes. Vagy csak már paranoiás lettem? Az sem lenne csoda, hiszen én is ebben az országban élek.

Egyelőre teljes a bizonytalanság a bedőlt lakáshitelesek körében, vajon bekerülhetnek-e a Nemzeti Eszközkezelő programjába, és megmenekülhet-e az otthonuk. Ma közel ezermilliárd forintnyi a bedőlt ingatlanhitel.

Nyugodtan számolhatunk négy fővel a bedőlt lakáshitelek esetében. Ennyien élhetnek átlagosan egy-egy otthonban, így ma csaknem 600 ezer ember cipeli nap mint nap annak a súlyát, hogy elvesztheti az otthonát. (Október végén 144 ezer volt a 90 napon túl nem fizetett ingatlanhitelek száma. Összesen pedig közel ezermilliárd forintnyi a bedőlt hitelállomány.) Persze a gyerekek ezt nyilván még nem értik, de érzik a feszültséget. A felnőttek pedig különböző túlélési technikákat alkalmaznak, hogy csökkentsék a pszichés méreg hatását.

Én is ismerek ilyen családokat. A történetek különbözőek, a hitel felvételének annak idején ésszerű okai voltak. Többségük az adott pillanatban nem hozott esztelen döntést, amikor hitellel vett otthont magának.  Most arra várnak, kapnak-e levelet a banktól, hogy kényszerértékesítik az otthonukat. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy a Nemzeti Eszközkezelőhöz forduljanak. A bedőlt hitelesek legnagyobb része feltehetően nem fog beleférni az egyébként igen szigorú feltételekbe, aki pedig megfelel, annak úgy kell döntenie, hogy ma még az egyik legfontosabb dolog nem dőlt el.

Mennyit kell majd fizetni bérleti díjként az eszközkezelőnek? Mert az – az adott körülmények között – nem hangzik olyan rémisztően, hogy a lakás az eszközkezelőé lesz, viszont minden hiteltől megszabadul az adós. De ha a bérleti díjat nem tudja majd fizetni, akkor cseberből vederbe kerül. Mert nagyon nem mindegy, hogy az mennyi lesz, az erről szóló kormányrendelet pedig nem nagyon akar megszületni. Miközben egyik napról a másikra jönnek új törvények, az egész eszközkezelő ügye több mint másfél éve húzódik.

Annak idején – 2010 májusában – készítettem egy riportot Erdei Tamással, aki akkor a bankszövetség elnöke volt. A bankok akkor készen voltak egy kidolgozott tervvel, amit a kormány asztalára tettek. Ez arról szólt, hogyan lehetne kezelni a bedőlt hiteleket. Akkor még 90 ezer körüli volt. Az eszközkezelőt megfinanszírozták volna a hitelintézetek. A bankok által elképzelt vételárat – amennyit az eszközkezelő fizetett volna az ingatlanokért - nyilván kemény vitában lejjebb kellett volna alkudni. De ha megcsinálják, ma már lenne egy működő rendszer. A bankok megszabadultak volna a bedőlt hitelek nagy részétől, leírták volna a veszteségeket, nem mérgezné a könyveiket, könnyebben hiteleznének. De ami a legfontosabb, ez a sokszázezer ember új életet kezdhetett volna. Kérdés persze, hogy végül a költségvetésnek mennyibe került volna az egész hóbelevanc. Egyes szakértők akkor azt jósolták, hogy hét év után önjáró lenne a rendszer, még az állam is visszakapná a befektetéseit, amikor az emberek elkezdenék visszavásárolni a lakásukat.

Most az eszközkezelő idén 3 milliárd forintot kap a költségvetéstől, amiből ötezer lakást vehet meg. Közben egy hatalmas társadalmi és gazdasági problémát tolunk itt magunk előtt, ami nem fog magától megoldódni. Az adósoknak, akiknek a lakása az eszközkezelőé lesz, csak maximum két évük van a lakásuk visszavásárlására. Mivel ők tényleg a legszegényebb adósok közül kerülnek ki, erre – most borítékolom – semmi esélyük nem lesz.

A tegnapi Magyarországról, pontosabban a magyar kormány ténykedéséről (törvényalkotásáról) folyó strassbourgi parlamenti vitát az ismerőseim közül meglepően sokan szinte teljes egészében végignézték. Mintha azonban mindenki mást látott volna. Én a jobb hírekre kiéhezve annyit vettem le az egészből, hogy várhatóan lesz IMF-megállapodás, ami után megnyugszanak a pénzpiacok, csökkenhet végre a kamatszint. Néhányan hangos derültséggel bizonygatták, mennyire naiv vagyok.

Ha kifut a pályára egy olyan csapat, amely teljesen kripli módon játszik, a végén azonban mégis bekínlódik valami gólfélét és nyer, attól még a szurkolóknak hosszabb távon nincs igazán okuk örömre – foglalta össze valaki, akit a piaci folyamatokban a legjártasabbnak tartok. Hangsúlyozta azt is, hogy a mostani bíztató jelek (tartja magát a forint és a tőzsde is) értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy hiper jó hangulat van a világban.

Máris pici gyertyalángra zsugorodott az alagút végét számomra korábban jelző fény. Még ezt is kialvónak láttam, amikor áttekintettem, milyen kamatokat kínálnak hosszú távra a bankok. A hitelintézetek ugyanis gondos mérlegeléssel és fokozott óvatossággal kötelezik el magukat évekre. Az sohasem jó jel, ha még a legnagyobbak (mondjuk ki, a nem éppen a kiemelkedően jó kondícióiról közismert legnagyobb) is beszáll a kamatversenybe. Sőt, ezt éppen a tartós betéti számláknál (tbsz) teszi. Most pedig mintha éppen ez történne.

A tbsz-nél mára akad tíz százalék feletti kamat, de a kilencet többet is megütik. Miközben a jegybanki alapkamat hét százalékos. A betéteseknek persze ez kifejezetten jó hír. Már ha nem rettegnek attól, hogy ezek alatt a pokoli terhek alatt előbb-utóbb csak összeroppan az ország. A megtakarítók tehát nyerhetnek, mi mindannyian (ők is) azonban biztosan veszítünk. Százmilliárdok szállnak el az extrém hozamok miatt, ezek pedig hiányoznak majd az egészségügyből, az oktatásból, de a cégektől és a magánszemélyektől is. Ilyen prés alatt hogy lehet nőni? Ha pedig nincs növekedés, nincsenek új munkahelyek, sőt a régiek megtartása is egyre nehezebb.

Kezdeti optimizmusom után most inkább sírni lenne kedvem. Már csak azért is, mert elolvastam és meghallgattam néhány kormányzati kommentárt a parlamenti vitáról. Persze, úgy kell nekem, miért nem bujdokoltam el azzal a kis lánggal.

Bizonytalanság és bizalmatlanság. Ez lengi körül a teljes magyar gazdaságot. Nem véletlen, hogy egyre többen tartják otthon a pénzüket.


Soha nem látott mennyiségű készpénzt őrizget otthonában a lakosság. A húszezeres bankóból majdnem 20 százalékkal több van kézben az egy évvel korábbinál. December végén a teljes állomány 2640 milliárd forint volt, ami 14 százalékos növekedés. A jegybank persze gazdasági összefüggésekkel magyarázza (ez egyébként a dolga, nem a hisztikeltés): „A tavaly évvégi készpénzállomány-emelkedés egyrészt feltételezhetően azzal magyarázható, hogy a nyugdíjpénztári reálhozamok készpénzben teljesített kifizetéseinek (körülbelül 80-90 milliárd forint) egy részét a lakosság egyelőre készpénzben tartalékolja, másrészt a lakosság − magasabb euroárfolyam miatti − eurokészpénzeladásai is hozzájárulhattak a forintállomány növekedéséhez.”
Ugyanakkor mindenki (na jó, nem mindenki, de sokak) számára érzékelhető: nagyon nagy a bizonytalanság és a bizalmatlanság.
Bizonytalanság, hogy mi lesz. Nem néhány év múlva, hanem most, néhány héten, hónapon belül. Lesz-e államcsőd és ennek következtében akadozó kifizetések. Bankok megrohamozása, átmeneti készpénzhiány.
Bizalmatlanság a kormány (és nem a bankok) iránt. Megoldja-e a saját maga által generált problémákat. A saját hatalmi törekvései elé helyezi-e az ország és a 10 millió (oké, ennél már kevesebben vagyunk) állampolgára érdekeit.
Az egyébként is szinte csak bankbetétekben pénzt gyűjtő lakosság az elmúlt hónapokban „elfelejtette” a többi megtakarítási formát, és a betétek közül is a rövid, 2-3 hónapos lekötéseket választotta. Elmaradt az évvégi adóoptimalizáló roham. Ki a fenét érdekel, hogy mennyi lesz a nyugdíja, mi lesz vele 10-20 év múlva, ha azt sem tudja, néhány hónap múlva nem fog-e éhezni.
Egyre több olyan jelzést kapunk olvasóinktól, hogy inkább otthon tartják vagyonkájukat, a bankoknál sem merik azt elhelyezni. Ilyen esetekben pedig csak veszíthet a pénz az értékéből, hiszen az áremelkedéseket még kamat sem ellentételezi. Pedig az elszálló pénzpiaci hozamok már megjelentek a bankoknál is, egyre magasabbak a betéti kamatok.
Jó lenne, ha végre mindenki megnyugodhatna, és az államcsőd rémétől megszabadulva nem vészforgatókönyvekre készülne a lakosság.

Nagyon sokan bíznak abban, hogy a végtörlesztés meghiúsulását megtámadva kerülhetnek jobb helyzetbe. Attól tartunk, hogy ezeket a reményeket sok ügyvéd is szítja majd (a válság a jogászokat is megviselte, így néhányan bármire hajlandóak, hogy egy kis pénzhez jussanak). Nem árt azonban az óvatosság! Az adósok ugyanis a reménytelen perekbe bonyolódva könnyen még a korábbinál is rosszabb anyagi körülmények között találhatják magukat.

A pénzügyi felügyeletnél (PSZÁF) megpróbáltuk felderíteni, ki mikor hová fordulva számíthat leginkább sikerre. A „recept” elég egyszerű (bár az ügyeket a sémákba beleerőltetni nyilván csak sokkal bonyolultabban lehet). A PSZÁF álláspontja szerint a pénzintézetnek saját ügye, hogy ad-e vagy sem forintkölcsönt a devizahitel kiváltásához. Pusztán tehát az, hogy valaki nem jutott a kiváltáshoz pénzhez, önmagában semmiképpen sem alapozhat meg kedvező ítéletet. Más viszont a helyzet akkor, ha a bank hibázott – és ezt a felügyelet határozattal is alátámasztotta. Ez az ottani szakemberek szerint egy olyan biankónak tekinthető, amely szinte garancia a bíróság előtti sikerre. (Néhány év múlva, esetleg jelentős ügyvédi költség árán …)

Abban az esetben viszont, ha ahogy a PSZÁF-nál fogalmaznak: „létezik már szerződéses jogviszony a bank és az ügyfél között”, érdemes a Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordulni. Az eddigi döntésekből úgy tűnik, a pénzügyi szolgáltatók „packázásainál” mindenképpen érdemes kiállni igazunk mellett. A véletlenül feltört betét miatti kiesést például pótoltatni lehet így. Bukkantunk olyan döntésre, amelyben mintegy 160 ezer forintos késedelmi kamat elengedését is sikerült az ügyfélnek kiharcolnia.

A végtörlesztési ügyeknél (már szép számmal akadnak ilyenek is) elég vegyes az eddigi kép. Hol sikerült valamit elérnie az adósnak, hol nem.  A PBT viszont legalább olcsó (korlátozzák az ügyvédi költséget is), és a döntésüket meglehetősen gyorsan meghozzák. A legérdekesebb (és legeredményesebb) ügy eddig véleményünk szerint az volt, amikor a Magyar Államkincstár 2,4 millió forint állami támogatást jogosulatlannak minősített, és kamatos visszafizetését rendelte el. A deviza lakáshitelesek szerint ez a helyzet azért állhatott elő, mert a bank nem vizsgálta megfelelően a feltételeket. Az egyezségben végül a hitelintézet vállalta, hogy az állam javára visszafizetendő összeg kamatrészét (majdnem 600 ezer forint) méltányosságból megtéríti, a tőkerészre pedig kedvezményes részletfizetést biztosít. Emellett aláírta azt is, hogy a fennmaradó svájci frank hitel végtörlesztéséhez forintkölcsönt nyújt.

Mindez viszont még a végtörlesztési határidőn belül történt. A továbbiakban egyre nehezebb lehet bármit is elérni. A PSZÁF belső állásfoglalása szerint mindenki joggal emel kifogást, akinek a bank azért tagadta meg a végtörlesztési kérelme befogadását, mert lakóhelye a tulajdoni lapon nyaralóként, hétvégi-, vagy akár csónakházként szerepelt. (Az „üdülő” kategóriánál nem akadt ilyen gond, mert a törvény azt külön nevesítette.) Ha viszont a devizahiteltől csak forintkölcsön felvételével tudna megszabadulni az adós, nem sokat ér számára a kedvező ítélet. Arra ugyanis, hogy hitelezzen is, nem kötelezheti még a bíróság sem a bankot.

Nagyot nőttek az elmúlt hónapokban a Start-számlákra adott kamatok. Ezzel együtt megugrott a számlanyitások száma is. Ugyanis tömegesen ismerik fel a szülők, milyen jó megoldást jelent a Start-számla Babakötvényestül, ha valaki a gyerekéről szeretne gondoskodni.


Október óta megugrott a Start-számlát nyitók száma. Olyannyira, hogy átlagosan már csaknem minden második, 2011-ben született gyermeknek van ilyen számlája. Mint korábbi posztunkban is megírtuk, nagyon jó befektetési lehetőség, ha a Babakötvényt Start-számlára helyezzük, és az állami támogatást is kihasználva itt takarítunk meg a gyermek jövőjére.
Legalábbis a „kitudjamikorramilyenhozamot" biztosító (most leginkább nagy bukást hozó) unit linked biztosításokkal szemben.
(Itt azért megjegyezzük, hogy sima kockázati életbiztosítást - ami nélkülöz mindenféle befektetési elemet - ajánlatos kötni, hogy halálunk esetén a gyerekről gondoskodjunk. A befektetéssel kombináltat nem ajánljuk, mert egyrészt iszonyúan sok költséget pakolnak rá, másrészt olyan kockázatos befektetési alapokra beszélik rá az ügyfelet, amin aztán nagyot lehet bukni.)
De vissza a Start-számlákhoz. Jó hír, hogy itt is emelkednek a kamatok. Az elmúlt hónapokban egészen átrajzolódott a kínálat. Éppen ezért érdemes jól körülnézni, hiszen jelenleg 4,5 százaléktól 10 százalékig találhatunk banki illetve takarékszövetkezeti ajánlatokat. Egyre több helyen kötik jegybanki alapkamathoz, hogy mennyit adnak. Így a jelenlegi emelkedő kamatkörnyezetben sok helyen automatikusan nő a hozamunk. Fontos, hogy a 2006-tól született gyerekek szülei bármikor megnyithatják a Start-számlát, nem csak az újszülötteknek jár a lehetőség. És még egy, nem elhanyagolható szempont: szinte mindenhol ingyenes a számlavezetés.
 


TOP ajánlatok:

Mára gyakorlatilag bezárult a hitelkapu. A nagybankok közül ugyan az OTP még nem jelentette be, hogy nem fogad be a végtörlesztéshez forinthitelre vonatkozó kérelmet, de ez itt is bármelyik pillanatban bekövetkezhet. A takarékszövetkezetek „központi” hitelnyújtójának tartott TakarékPont is leállt már, annak ellenére, hogy korábban azt hangoztatták, hogy a végsőkig kitartanak.
Alighanem elérkezett a történet vége. A kölcsönigényléseket ugyanis január 30-ig fel kell dolgozni. Néhány kisebb bank, illetve takarék még hivatalosan nem zárta be a kapuit, kérdés azonban, mennyi eséllyel lehet most kölcsönért rohamozni. Hát, szerintünk nem sokkal.
A közalkalmazotti kedvezményes kölcsönnek még mindig se híre, se hamva. Emlékszünk, ezt két levélben is maga a miniszterelnök ígérte meg, majd (immár nem véve a fáradságot a levélírásra) egy nyilatkozatban arról beszél, a gazdasági miniszter kezdjen tárgyalásokat erről a bankokkal. Azok szépen el is hajtották.
Alighanem bejön így a jegybanki becslés, amely szerint mintegy 600 ezer devizahiteles maradhat. Ők szinte biztosan nem tudják kihasználni a végtörlesztés lehetőségét. Úgy tűnik azonban, választási lehetőségük nekik is maradt.
A kormány és a bankszövetség megállapodása értelmében (ezt pedig eddig precízen betartotta a kormány) jön az új védernyő. Leporolva, javítva (mint arról korábbi posztunkban már írtunk). Az pedig, hogy a bankok komolyan veszik a devizahitelek csökkentésére vonatkozó kormányzati (és logikus) elvárást, már látszik. Megjelentek ugyanis a devizakiváltó (nem végtörlesztési) forinthitelek. Persze, ki az az őrült, aki a jelenlegi árfolyamon váltja át svájci frank kölcsönét forintra? Nyilvánvalóan csak az, aki így megszabadulhat hátraléka negyedétől. Ebben a kedvezményben viszont csak azok részesülnek, akik 2011. szeptember 30-án már 90 napot késtek a törlesztéssel, a hitelért felajánlott ingatlan(ok) értéke pedig nem haladta meg a 20 millió forintot. Nekik egy újabb, május 15-éig tartó határidőt szabnak meg (az erről szóló törvényt egyébként éppúgy nem fogadta még el a parlament, mint az előbbit).
Meglepő módon bukkantunk viszont olyan takarékszövetkezeti ajánlatra, amelyben februárra hirdetnek meg kiváltó hitelt.  Ez a kölcsön is a háromhavi pénzpiaci kamathoz (Bubor) kötött, a felár azonban a végtörlesztési hitelnél alkalmazottaknál jóval alacsonyabb, 2-3 százalékpontos. Még abban az esetben is 2,5-3,5 százalékpontot tesznek a pénzpiaci kamatra, ha nem jegyeznek be jelzálogjogot (nincs tehát ingatlanfedezet).
Kérdés persze, hogy most, a végtörlesztés lezárulása után visszacsúsznak-e a felárak a végtörlesztés előtti szintre. Nagy reményeket ehhez aligha érdemes fűzni. De ha még így is lenne, az egekben levő (és esetleg még tovább emelkedő) forintkamatok biztosan sokak kedvét elvehetik az eladósodástól, de a forintra váltástól is.
Ki járt jól ezzel a pompás akcióval? Néhányan biztos, de Magyarország aligha.

Folyamatosan nő a rossz adósok száma, egyre többen csúsznak a törlesztőrészletekkel. Egyelőre nincs kiút.

Egy év alatt több mint 80 ezerrel nőtt a rossz adósok száma. December végén 849 ezer magánszemély késett a hitele törlesztésével legalább 3 hónapja – derül ki a Központi Hitelinformációs Rendszer legfrissebb adataiból. (Ezz hívták régen BAR-listának.) Egy évvel ezelőtt 768 ezer rossz adóst tartottak nyilván, számuk idén júniusban lépte át a 800 ezret.
A statisztikák szerint egy nem fizető adósra átlagosan valamivel kevesebb, mint 2 hitel jut. Összesen 1 millió 567 ezer tartozást van a rendszerben.
Az utolsó negyedévben 17 ezerrel bővült a nemfizetők köre. Annak örülhetnénk, hogy csak ekkora volt a növekedés (a harmadik negyedévben 26 ezren kerültek a listára), de véleményünk szerint ennek nem az az oka, hogy javulna az adósok helyzete. Sokkal inkább arról van szó, hogy a bankok jelentősen visszafogták a hitelezést, emiatt kevesebben kapnak kölcsönt és csúszhatnak meg a törlesztéssel. Ugyanis nem csak az ingatlanhitelek, hanem a hitelkártyák és személyi hitelek esetében is gondot okoz a fizetés. Jelenleg már a lakosság 8,5 százaléka tartozik abba a körbe, akik nem képesek törleszteni a tartozásukat.

Nesze neked átláthatóság, összehasonlítható ajánlatok! Mára már azt sem tudhatjuk, ki és mennyiért juthat hitelhez.

Amiért oly sokan sóhajtoztak (töredelmesen bevallom, hogy én is), az januártól tulajdonképpen eljött. Legyen átlátható, hogy egy hitel ára hogyan változik. Csakhogy ez is, mint oly sok minden más, mikor erőszakkal valósítják meg, félresikeredett.
Januártól a legtöbb bank referencia kamathoz köti a jelzáloghitel árát (ez végül a kormánnyal kötött megállapodásnak köszönhetően csak áprilistól lesz kötelező). Ez lehet állampapírhozam, de lehet bankközi kamat, azaz a Bubor. Erre teszik rá a bankok a felárat. Tehát például egy lakáshitel ára 6 havi Bubor plusz 4,15-6,75 százalék. És igen, ez a tól-ig adat az, ami nagyon bosszantó. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy a hitel ára 12,04 százalék (most a 6 havi Bubor 7,89 százalék) vagy 14,64 százalék. Az viszont hiper-szuper titkos, mit kell tenni azért, hogy olcsóbban juthassunk kölcsönhöz.
Örülhetnénk annak, hogy ha valaki igazán jó adós, akkor olcsóbban kap hitelt. Csakhogy nem tudni, ki a jó adós. Nem tudom, mekkora jövedelmet kell igazolnom, nem tudom, hányunknak kell abból megélnünk, és nem tudom, milyen lakást kell a bank orra alá dugnom, amit hajlandó finanszírozni. Próbálkoztunk egy körkérdéssel, de a válasz az volt: a hitelbírálat banktitok. Mármint abban az értelemben, hogy a bank mindenki előtt, leginkább a jövendő ügyfele előtt, titkolja.
Így egyre nehezebb lesz a banki hiteleket összehasonlítani. Hiszen csak akkor tudom meg, hogy egyáltalán hitelhez jutok-e, és ha igen mennyihez, és az valójában mennyibe kerül, ha végigcsinálom az egész hitelbírálati procedúrát. Akkor a végén, amikor a szerződést a kezembe adják, lehull a lepel: kiderül, hogy nekem mennyibe kerül a hitel. Így esélyem sincs összehasonlítani, hogy más banknál mindezért a kölcsönért mennyit is fizetnék. Hacsak nem játszom végig az egész műsort egyszerre több helyen.
De még így sem tudhatom meg, hogy miért estem egy adott kategóriába és vajon van-e esélyem arra, hogy ha 20-25 évig rendesen fizetek, minden pénzem a banknál vezetett számlán tartom és a lehető legdrágább szolgáltatásait is igénybe veszem, na, akkor feljebb léphetek-e a létrán és bekerülhetek-e a legjobb adós kategóriába. Egyszer. Talán.

Ma reggel az Erste Bank is bedobta a törölközőt kiváltó hitel ügyben. A devizahitelesek egyelőre nem tudnak lépni.

Csökken a végtörlesztési esélye azoknak, akik úgy jelentették be ezt a szándékukat a bankjuknak, hogy nem volt a zsebükben pénz vagy hitelígéret a banktól. Mármint írásos hitelígéret, ugyanis a szóbeli mit sem ér.
Sokan gondolták úgy december utolsó napjaiban, hogy érdemes lehet még próbálkozni, hitelt pedig januárban igényelnek, hátha... Hát nem jól gondolták. Már január első napjaitól több bank nem foglalkozik a kiváltó hitelekkel. Az Erste Bank pedig ma reggel tudatta, hogy nem fogad már be forint alapú kiváltó hitelekre igénylést. Persze a már beadott kérvényekkel normál menetrend szerint dolgoznak. Ugyanakkor el is bizonytalaníthatja a jelenlegi (és várható) forint kamatszint az embereket: megéri-e forintra váltani. Hiszen jóllehet megszabadulnak az árfolyamemelkedés rémétől, viszont egy minden felső korlát nélküli kamatemelési lidérc ülhet a nyakukba.
Viszont itt van – illetve lenne, mert még nincs – az új formába öntött gyűjtőszámla a végtörleszteni nem tudó devizahiteleseknek. A szabályozásnak január végéig kell megszületnie. Eszerint 180 forintos svájci frank és 250 forintos euró árfolyam felett a havi törlesztőrészletet forintban egy gyűjtőszámlára teszik. És ez az itt gyűlő tartozás nem kamatozik! Csak 2016 után kell visszafizetni a gyűjtőszámlán lévő tartozást, ráadásul ez csökkenhet is, amennyiben addig a devizaárfolyam a 180 illetve 250 forint alá süllyedne. (Mondjuk erre momentán semmi esélyt nem látok.)
Az új szabályozás (amelynek meghozatalát nem siette el a kormány) ráadásul tartalmaz majd egy manapság nem elhanyagolható pontot. Nem egy végtelen forintgyengülést kell ugyanis később kifizetniük az adósoknak. Amennyiben a svájci frank ára 270 forint, az euróé 340 forint fölé nőne, nem emelkedik a devizahiteles tartozása a számlán, a különbözetet efölött az állam fizet. (Amikor először jelentették ezt be, még oly távolinak és elképzelhetetlennek tűntek ezek a számok. A múlt heti forintzuhanás bebizonyította, hogy nagyon is elképzelhető árfolyamokról van szó.) A kölcsönt felvevők árfolyamkockázata tehát véges.
De nem ez a helyzet azokkal, akik most vesznek fel forinthitelt a végtörlesztéshez. Úgy tűnik, nekik parttalanul meg kell fizetniük a gazdaságpolitika csetlés-botlásait.
Az elmúlt napokban erősödött a forint (főként persze az euróval szemben), de az adósok terhét a jövőben meghatározó pénzpiaci kamatok egy jottányit sem mentek lejjebb. Egyre tartja magát ráadásul az a vélemény, hogy már rövid távon is tovább emelkedhet a jegybanki alapkamat. A forinthitelek kamata akár az égig is nőhet.

Már a látra szóló kamatokat is sorra megemelték a bankok. Ez pedig azt jelenti, hogy nem lesz egyhamar visszarendeződés. További emelés várható, jobban járunk a rövid távú lekötésekkel.

Lassan olyan magas kamatszint kezd kialakulni a bankoknál, mint amilyet 2008 őszén láthattunk, amikor a világgazdasági válság hazánkba is betette a lábát. Persze még nincs 11 százalékos jegybanki alapkamatunk (mint akkor), hiszen jelenleg 7 százalékon áll, de ha belegondolunk, hogy 2010 novemberében még 5,25 százalék volt, akkor már látványos az emelkedés. És ez még nem a vége. A pénzpiacokon tapintható a feszültség, a hozamok további kamatemelést jeleznek. November végén 6 százalékról 6,5 százalékra, december 21-én pedig már 7 százalékra nőtt az alapkamat.
A bankok szépen át is árazták a hiteleiket, és – bár nyilván nem nagyon akarták – a betéti kamatokat is kénytelenek voltak emelni. Először csak azt lehetett tapasztalni, hogy a lekötött kamatok nem nagyon változtak, inkább újabb és újabb akciókkal rukkoltak elő. Ezeket látványosan lehet reklámozni, de ha lejár az akció, újra a pocsék kamatot fizetik.
Ez egyébként minden időben igaz. Érdemes figyelni a lejáró betéteinkre és megkeresni az éppen akciós kamatot, akár a saját bankunknál is.
Most viszont (december vége felé-januárban) már annyiban változott a helyzet, hogy tömegével emelték meg a látra szóló kamatokat is a bankok. Ez pedig azt jelenti, hogy visszarendeződésre senki nem számít, sőt…  
A látra szóló kamatban az AXA Bank viszi a pálmát. Igaz, hogy legalább 5 millió forintot kell a számlán tartani, de ezért cserébe – lekötés nélkül – 8,2 százalékot fizetnek. A lekötött betéteknél általános lett a 7-8 százalékos ajánlat. Sőt, egyre gyakoribbak a 9-10 százalékos ajánlatok. Igaz, ezekhez már több feltételt kell egyszerre teljesítenie az ügyfélnek. Jellemzően az a „kívánság”, hogy hozzájuk utaljuk a fizetésünket, bankkártyát igényeljünk, azt jó sokszor használjuk és lehetőleg újabb és újabb megtakarításokat vigyünk hozzájuk. Mivel jelenleg erősek a kamatemelési várakozások, a rövid távú lekötést lehet ajánlani, hogy majd a lejáró betétet - várhatóan - magasabb kamattal tudjuk ismét lekötni.

A nagybankok közül szinte mindenki bedobta a törölközőt kiváltó hitel ügyben. Egyre kisebb az esély, hogy kölcsönből tudjanak az ügyfelek végtörleszteni.

Már csak az Erste, az OTP és az FHB ad kiváltó hitelt a végtörlesztéshez. A többiek úgy döntöttek, hogy vége a dalnak. Közben szorít az idő: január végéig fizetni kell, vagy be kell mutatni, hogy lesz hitelünk végtörleszteni. Maradt még néhány takarék is, de gyakorlatilag alig van már esély arra, hogy hitelt kaphat, aki ebből fizetne.

Év végéig közel százezren végtörleszettek, és ebből csak 17 ezren hitelből. Elsöprő többségben azok tudtak fizetni, akiknek volt megtakarításuk. Az év végig lehetett bejelenteni a végtörlesztési szándékot. Közel kétszázezren éltek is a lehetőséggel, de a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy mivel egyelőre nincs hitel, nem fognak tudni fizetni.

Sok közalkalmazott is elrohant a bankba az utolsó napokban, hiszen „személyesen” Orbán Viktor miniszterelnök írt nekik levelet, amit karácsony előtt vagy a két ünnep között kaptak kézhez. Ebben azt ígérte, hogy támogatott hitelből fizethetnek. Most az MTI-nek úgy nyilatkozott: a közalkalmazottak érdekében Matolcsy György, gazdasági miniszter tárgyalást kezd a bankokkal. Ebből pedig úgy tűnik, hogy semmi konkrétum nincs az ígéret mögött. Tehát jelenleg úgy áll a dolog, hogy épp az anyagilag egyébként sem jól eleresztett közalkalmazotti kör (tanárok, egészségügyi dolgozók, stb) marad ki a végtörlesztésből.

A piaci alapon hitelt felvevők sem örülhetnek. Hiába csökken hirtelen a végtörlesztés miatt a tartozásuk, a kamatok brutálisan megemelkedtek az elmúlt néhány hónapban, és – a maradék helyeken - többségében 13-15 százalékos teljes hiteldíj mutató (thm) mellett lehet hitelhez jutni.  

Az utazási irodák többsége a forint gyengülése miatt már megemelte a téli szezonra meghirdetett árait. Sokakat visszatarthat a síeléstől a 315 forintos euró és a benzin ára.

Egyelőre nem esett vissza az utazási irodák forgalma a forint gyengélkedése miatt, igaz, az utakat még ősszel foglalták le és fizették ki az utasok. Persze egzotikus utazásra úgyis a gazdagabb rétegnek telik, ők pedig kevésbé árérzékenyek. A síutaknál pedig egyelőre nem jelentős az áremelés.

Sokkal rosszabbul járnak viszont az egyéni utazók, akik most indulnának útra. Brutális áremelkedést hoz számukra a gyenge forint, amit az üzemanyag ára tovább tetéz. Attól függően, milyen messzire indulna el valaki síelni, egy négytagú család esetében akár 100 ezer forinttal is többe kerülhet az út, mint két évvel ezelőtt, de 70-80 ezer forint lehet a növekedés az egy évvel ezelőtti úthoz képest. Ez pedig sokakat eltántorít a síeléstől.

Nyárra további, 15-20 százalékos áremelkedést jósolnak az utazási irodáknál. A katalógusok január végével készülnek el, így a következő néhány hét árfolyama meghatározza majd, mire számíthatunk. Abban biztosak lehetünk, hogy a külföldi utak jelentősen drágulnak. Marad az itthoni nyaralás vagy az alacsonyabb árú, külföldi utazás. 

A tűzzel játszik a kormány és úgy tűnik, már kezdi sejteni, hogy a ház közben fel is gyulladt. Fel is kaptak egy pohár vizet, de ez most – amikor már szinte mindenhonnan olyan beszámolók érkeznek, hogy a lakosságból egyre többen szabadulnának a forinttól – nem biztos, hogy elég.

A miniszterelnök szóvivőjének, a Fidesz frakció vezetőjének pompás pökhendi nyilatkozatai után ma Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter már igyekezett meggyőzőbben bizonygatni, mi igenis meg akarunk egyezni az IMF-fel. Akár a szigorú IMF kontrollt jelentő készenléti hitelről (ezt Szíjjártó még a minap is a valutaalap által felvetendő, de visszaverhető lehetőségként említette). Kérdés, mekkora hitele maradt a magyar kormánynak.

Közben ugyanis az emberek már elkezdtek védekezni. Megugrott a pénzváltók forgalma, erről nem csak a Pénzcentrum számolt be, hanem ismerőseim közül többen. Volt olyan pénzváltó, aki szerint azt a valutát vitték, ami éppen volt. A lényeg csak az volt, hogy szabaduljanak a forinttól. A Napi Gazdaság pedig arról írt, hogy tömegesen viszik Szlovákiába a pénzüket a magyarok. Mi karácsony előtt mutattuk be, hogy Ausztriában egyre több honfitársunk nyit számlát. Egyik ismerősöm néhány nappal ezelőtt időpontra jelentkezett volna be, de csak január 17-én tudják fogadni.

Sokat mondó, hogy néhány kormánypárti Olvasónk azóta is minket zaklat (milyen kártékony ilyenről írni, mondjuk azonnal meg, hányan tették ezt – a pontos nevekkel a listát azért nem kérték). Ez az egész hozzáállás látszik a kormányzatnál is. A rossz, aki rosszat gondol mondás azonban a jelen helyzetben nagyon gyenge.

Úgy tűnik, már a következő fázisba is elérkeztünk, amikor a kormány, a felügyelet és a jegybank együtt akar fellépni a betétbefagyasztási rémhírek ellen. Ilyen szóbeszéd valóban van, DE a mi tapasztalataink szerint a Fellegi által bejelentettel ellentétben nem azért, mert sokan azt gondolnák, hogy a nyugdíjpénzek után most gyorsan rá akarnák tenni a kezüket a mi betéteinkre is. Az országban lakók bizalma ingott meg az országban (lássuk be, azért ez nem ugyanaz). Az államcsőd árnyéka (amit az érzések szerint a devizák és kamatok megugrása egyre közelebb hoz), és az ehhez vezető úton szükségszerűen teendő intézkedések riasztják az embereket.

Persze ez a forgatókönyv az ortodox közgazdaságtan szerintit. Én ortodox közgazdaságtant tanultam, az meg tudjuk, hogy manapság nagy hátrány. Csak sajnos ortodox közgazdaságtant tanultak azok is, akik a pénzpiacokon dolgoznak, mozognak, és úgy kb. a világon mindenki. Nem meglepő tehát, hogy így mennek a pénzpiaci folyamatok is.

Most mintha Fellegi is tett volna egy ortodox kijelentést (lépésről már nem is merek írni, hátha mindjárt jön Szíjjártó és Lázár és elmondja, hogy ez csak az imperialisták megtévesztését szolgáló füge volt – ja, és nem szeretnének a helyükben lenni). A tárca nélküli miniszter ezzel együtt legalább felkapott egy pohár vizet. A betétbefagyasztási „szóbeszéd” cáfolata azonban könnyen olajjá válhat.

Miközben nagyon sokan látják, hogy vastag vízsugárra, a szavak helyett tettekre, és persze koherens nyilatkozatokra lenne szükség. Reméljük, mindez nem késett még el (nem az ő, hanem a mi szempontunkból).

Túlélésre játszik az egész ország, a lakosság azon töri a fejét, miben tartsa a megtakarítását. Közbeszéd tárgya lett az államcsőd. Ki gondol most hosszú távra?

Nem kezdek annak felsorolásába, hogy mennyi kárt okozott ez a kormány az országnak, mert most csak egyről szeretnék írni. Arról, hogyan „sikerült” az egyébként borzasztóan alacsony hosszútávú öngondoskodás iránti igényünket lenullázni, miként vesztette el a bizalmát a lakosság abban, hogy érdemes 20-30 évet előre gondolkodni.

A válság önmagában megtépázta a megtakarításainkat (már akinek volt), sokan nyúltak a nyugdíjra/gyerek taníttatására/lakás vásárlására félretett pénzükhöz, hogy túléljenek. Egyre többen szabadítják fel a hosszú távra lekötött pénzüket, hogy mozgósítani tudják, ha szükség lenne rá. Ez nem a kormány hibája.

De az igen, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzek tavalyi államosítása után tömegesen kezdték mondogatni az emberek: többet itthon nem teszek félre. (Jó, nem vagyok egy statisztikai hivatal, de elég széles az ismeretségi köröm, ráadásul folyamatosan kapjuk az olvasói leveleket.)

De betett a végtörlesztés is rendesen. Pillanatok alatt illantak el családi megtakarítások, hogy kifizessék az adósságot, attól rettegve, hogy mi lesz, ha a svájci frank vagy euró árfolyama olyan magasságokba repül, ami elsöpörheti a teljes családi vagyont.

Aki pedig nem tudott/tud végtörleszteni, az éppen a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően tényleg egyre nehezebben tud majd fizetni. (315 forint körül jár az euró, a svájci frank árfolyama 259 forint felett van.)

A december utolsó napjaiban történtek (IMF idő előtti távozása, az új MNB-szabályozás, Lázár János beszólása, hogy izguljon az IMF, végülis neki tartozunk, az ő pénzéről van szó) sokaknál betették a kaput. Akik eddig nem hitték el, hogy mindez igaz lehet, hanem csak egy politikai játszma részének tartották a képtelen nyilatkozat-hegyeket, azok is megijedtek: nyakunkon az államcsőd. Ezt fejelte meg december utolsó napjaiban az Erste Banknak küldött Lázár-levél, amelyben a kormánypárti frakcióvezető nem is burkoltan fenyegeti meg a bankot, ha az árfolyamveszteséget nem osztja meg Hódmezővásárhellyel.

Kérdem én: ha az IMF-nek izgulnia kell a pénze miatt, és az Erste Banknak is, akkor mi a helyzet velünk, egyszerű állampolgárokkal? A MI pénzeink vannak a bankokban, azt hitelezik ki másoknak. Ha az állam megteheti, hogy a nemfizetést lebegteti a külföld orra előtt, városokat finanszírozó bankot zsarol egy kormánypárti városvezető/frakcióvezető, közbeszéddé válik az államcsőd, akkor mi lesz a bizalommal, ami a pénzügyi rendszert fenntartja? Mi lesz a pénzünkkel? Ki fog itt hosszú távra gondolni? Amikor rövid távra sem lehet.

Emelkedő hitelkamatokkal köszönti az új esztendő a végtörlesztőket és a lakáskölcsönt igénylőket. A pénzpiaci kamatokhoz igazodó hiteleknek egyelőre csak a hátrányát érzékelhetjük, nem lesz tőle átláthatóbb a piac. Sőt…

Éveken át mondogathattuk – joggal -, hogy a bankok úgy alakítják a hiteleink árát, ahogy ők akarják. A szerződésekbe szép jogi nyelvezetbe csomagolva azt írták, hogy akkor és úgy módosíthatnak, amikor és ahogy akarnak. Semmi sem kötötte a kezüket. Egyik ismerősöm pár évvel ezelőtt a hitelszerződés aláírása előtt pattant fel a bankfiókban és hagyta az egészet a fenébe, mert úgy gondolta, hogy ebbe nem mehet bele. Más kérdés, hogy volt elég pénze ahhoz, hogy ne legyen rászorulva a hitelre.

Most megkapjuk a referenciakamathoz kötött hiteleket, de nehogy azt higgyük, hogy ettől nekünk jobb lesz. Igaz, hogy csak áprilistól kötelező a bankoknak a jelzáloghiteleik kamatát a pénzpiacokhoz kötni, de a végtörlesztéshez felhasználható forint kölcsönök többségénél és a normál lakáshitelek nagy részénél is ezt alkalmazzák már.

Ennek köszönhetően nem évente vagy félévente, hanem akár havonta, automatikusan változik majd a kamat és vele együtt a törlesztőrészlet. Ne legyenek kétségeink! A következő időszakban – jósok jelentkezését várom, hogy ez milyen hosszú lesz – folyamatos kamatemelés jön.

Erre tesznek még rá egy jó nagy lapáttal a bankok azzal, hogy nem egy meghatározott áron adják a hitelt, hanem –tól -ig felárat pakolnak a referenciakamatra. Több kategóriába sorolják az ügyfeleiket, és csak a legjobb adósok kaphatják meg legolcsóbban a kölcsönt. A különbség nem kevés, akár 2,5 százalékpont is lehet.

Azt persze sejthetjük, hogy az adósminősítés mi alapján történik (jövedelem, hitelmúlt, ingatlan értéke, megtakarításunk), de nem tudhatjuk biztosan, mitől fogunk a legjobb vagy a legrosszabb kategóriába tartozni. (Van olyan bank, amelyik 9! kategóriát használ.) Mert ezt nem kell nyilvánosságra hozni. Így csak a hitel aláírásakor fog kiderülni, hogy végül mennyi kölcsönt, milyen hosszú futamidőre és milyen kamaton kapunk. Ahogy megírtuk, egyik olvasónk is ezzel szembesült, aki végtörlesztéshez igényelt hitelt, és amikor bement a fiókba aláírni a szerződést, nem kapta meg a 13,7 milliót, csak 12,21 milliót, és nem 240 hónapra, hanem 312 hónapra. Indoklás nem volt.

Nesze neked átláthatóság!