AZ ÉN PÉNZEM

Úgy tesz a minisztérium, mintha nem létezett volna a március 15-i határidő. Most ugyanis bejelentette, hogy a devizahitelükkel megcsúszott adósoknak május 15-ig lehet jelentkezni a forintra váltási programba. És szerinte minden rendben van.

Hiába számolgatták sokan a napokat, hogy minél előbb elindíthassák a devizahitelük forintra váltását, a minisztérium egyszerűen nem izgatta magát a határidő miatt. A bankszövetség és a kormány decemberi megállapodása szerint május 15-ig forintra váltják azoknak a deviza jelzáloghitel-adósoknak a tartozását, akik már 2011. szeptember végén több mint 90 napja nem tudtak törleszteni legalább 78 ezer forintot. Ezen felül a tartozás 25 százalékát elengedik. Feltétel, hogy devizakölcsön-szerződés megkötésekor az ingatlan forgalmi értéke nem haladhatta meg a 20 millió forintot.

A tartozás elengedésének legfontosabb feltétele, hogy az adós március 15-ig nyilatkozzon arról, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Csakhogy közeledik a március 15-i határidő, jogszabály pedig sehol.

Feltettük tehát a kérdést a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), mégis mikor lesz végre törvény. Hiszen „alig” 140 ezer megcsúszott adós volt szeptember végén. Az MTI-nek kiadott közleményükből kiderült, hogy csúszik az egész procedúra.

Megtudtuk, hogy a tartozás átváltásának és elengedésének szabályait tartalmazó jogszabály előkészítése folyamatban van. A törvényjavaslatot várhatón március elején nyújtják majd be a parlamentnek. A programba pedig május 15-ig lehet bejelentkezni. Így néhány héten belül kiderül, hogy pontosan mivel lehet igazolni a fizetőképességben beállott jelentős romlást. És azt is megtudhatjuk, egyáltalán mi számít jelentős romlásnak. Ezen a megfogalmazáson áll vagy bukik majd többtízezer család sorsa. Egyelőre tehát várni kell. Viszont így a forintra váltás időpontja május 15. helyett várhatóan július 15. lesz.

A biztosítóval egyeztess, mielőtt hagyod, hogy megmentsék az életed! Ez áll több utasbiztosítási szerződés apró betűs részében. A Pénzügyi Békéltető Testület nem így gondolja.

Szégyenpadra ültette a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) az AXA Biztosítót, mert az nem hajtotta végre az ajánlását. A megszégyenítésen túl várhatóan pert is akaszthat a biztosító nyakába a felügyelet. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy olyan feltételeket szabnak az utasbiztosításban, amelyeknek életveszélyes sérülésekkel aligha tehetünk eleget.

A Pénzügyi Békéltető Testülethez azért fordult a pórul járt turista, mert az AXA Biztosító nem fizette meg a balesetük miatt igénybe vett sürgősségi ellátás igazolt költségeit. A történet azzal kezdődött, hogy motorbalesetet szenvedtek Ausztriában a biztosító ügyfelei. A traktoros – aki a baleset okozója volt – azonnal mentőt hívott. A sérülteket (egyiküknek nyílt koponyatörése volt) sürgősségi ellátás keretében a klagenfurti kórházba szállították. A biztosítónak a balesetet három nap múlva jelentették be telefonon. Az ügyfélszolgálat tájékoztatója alapján kitöltötték a baleseti kárbejelentőt is, melyhez csatolták a számlákat és egyéb dokumentumokat.

A történet innentől kezdett abszurddá válni. A biztosító ugyanis a tényleges összeg töredékét, csak 104,28 eurót fizetett ki. Az AXA szerint ugyanis a balesetet szenvedőknek engedélyt kellett volna szerezniük a biztosító assistance szolgálatától a sürgősségi egészségügyi ellátásra. Ellenkező esetben csak maximum 150 dollárt fizetnek.

A hozzáállás mindenesetre elgondolkodtató. Vajon mennyire életszerű az, hogy valaki nyílt koponytöréssel a biztosítót hívogatja? Kérdés, hogy egyáltalán tud-e beszélni. Talán ekkor e-mailben kéne felvennie a kapcsolatot a szolgáltatóval? De egy kevésbé súlyos balesetnél sem lehetek olyan állapotban, hogy nemhogy az első, de még csak a második gondolatom sem a biztosító?

Megnyugtató, hogy a tanács az ügyfélnek adott igazat. A PBT szerint a szerződési feltételek egyébként sem határozzák meg pontosan, hogy mit jelent „a lehető legrövidebb időn belül” megfogalmazás. Ráadásul a tanács szerint az előzetes engedélyezés ebben az esetben, például az életmentő beavatkozásnál, fogalmilag kizárt. Ezért azt ajánlotta a biztosítónak, hogy fizessen az ügyfélnek. Csakhogy az AXA az előírt 60 napon belül ezt nem tette meg, így a tanács – amely csak név nélkül teszi közzé az eseteket - első esetben hozta nyilvánosságra a pénzügyi szolgáltató nevét.

Mindenesetre nem lenne meglepő egy közérdekű per, amit a felügyelet indít a biztosító ellen, hogy az ügyfelek érdekeit súlyosan sértő kitétel kikerüljön az utasbiztosítási szerződés feltételei közül. Ezt a módszert a felügyelet már bevetette például a CIB ellen a kártyákkal kapcsolatban a kárfelelősséget ügyfeleire hárító szabály, illetve az AXA nyugdíjpénztári „túlszámlázása” miatt.

Az árfolyamgátra váróknak arra kell készülniük, hogy nyár előtt nem csökken a törlesztőrészletük, addig tehát bírni kell. A 90 napon túli tartozást felhalmozóknak pedig év végéig le kell dolgozni a hátralékot, hogy bekerülhessenek a rendszerbe.

Hamarosan finisbe ér az árfolyamgátról szóló törvény. Sokan ugrásra készen várják, hogy bekerülhessenek a rendszerbe, hiszen már eddig is alig tudták fizetni a megugrott törlesztőrészleteket. Persze még alapvető kérdés, hogy hány millió forint is lesz a határ, ami alatt kérhetik a devizaadósok a bekerülést a védernyő alá.

Eddig ugyanis megkapta a bizottsági támogatásokat az a módosító javaslat, amely szerint az kerülhet a rendszerbe, aki legfeljebb 30 millió forintos hitelt vett fel annak idején. Míg az eredeti tervezet az ingatlan értékét maximalizálta 30 millió forintban. A törvény elfogadásáig tehát még nyitott ez a kérdés.

Egyelőre arra lehet számítani, hogy áprilisban megnyílik a lehetőség az árfolyamgátra. (Bár a bankszövetség kitolná a határidőt, mert nem lesz elég idő a felkészülésre.) Az adósoknak úgy kell kalkulálniuk, hogy ha már az első napokban jelentkeznek, a törlesztőrészletük legkorábban június-júliusra csökkenhet.

Csak azok a devizahitelesek jelentkezhetnek az árfolyamgát rendszerében, akik nem csúsztak több mint 90 napot a törlesztőrészletekkel. Éppen ezért a bajba került adósoknak érdemes lehet összeszedni annyi pénzt, hogy a hátralékukat visszafizessék. Egyébként van olyan bank, amely külön felhívja erre a hitelesek figyelmét. Tudjuk, hogy könnyű azt mondani, csökkentse valaki a hátralékát, ha nincs erre pénze. Mégis azt gondoljuk, hogy az árfolyamgát jó megoldás, ezért érdemes átgondolni a lehetőségeket. Év végéig lehet jelentkezni a védernyő alá, addig tehát mindenkinek van ideje a hátralék rendezésére.

Sokkal nagyobb gondot jelenthet, hogy akik banki adósmentő csomagokban vesznek részt, azokat kizárják az árfolyamgátból. Célszerű tehát a bankkal egyezkedni, hogy minél előbb ki tudjon lépni az ügyfél az adósmentő programból. Ugyanis ezután már számára is nyitott ez a lehetőség. Fontos azonban tudni, hogy egyelőre semmi nem kötelezi a bankot arra, hogy ezen a téren együttműködjön az ügyféllel, tehát a jóindulatára vagyunk utalva.

És mi a helyzet azokkal, akik már szeptember végén több mint 90 napos hátralékban voltak? Elvileg az ő hitelüket forintra fogják váltani, és a negyedét elengedik majd. Miért elvileg? Mert jogszabály még nincs. Mint korábban megírtuk, a bankszövetség és a kormány között december született megállapodás szerint az adósnak március 15-ig kellene jeleznie a bankjának, hogy „a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt”. Várhatóan csúszik majd az egész forintra váltási procedúra.

A végtörlesztésre előrántott sok százmilliárdnak csak egy része követhető nyomon. Sem az MNB, sem a PSZÁF nem talál magyarázatot saját statisztikáiban a hirtelen felbukkanó pénzekre. 

Szívükhöz kaptak – többek között a parlamenti képviselők -, amikor október elején megírtuk, hogy az adóhatóság is kutakodhat, honnan lett végtörlesztésre pénze az embereknek. A NAV-nál akkor elmondták: a vagyonosodási vizsgálatok kiterjednek a hitelek visszafizetésére fordított pénzek vizsgálatára is. Akkor azt is érzékeltették, hogy nem a néhány százezres adótartozást felhalmozó kishalakra vadásznak, hiszen átlagosan 11 millió forinttal nem tudtak elszámolni a vagyonosodási vizsgálatban lebukott magánszemélyek.

De a felháborodás (Ó, szegény végtörlesztők, még az adóhatóság is rájuk száll, hát nincs elég bajuk?) elég nagy volt. Hiszen többen tényleg a rokonságtól szedték össze azt a pár milliócskát, és nyilván a kisvállalkozó rokonok nem szívesen adtak volna papírt arról, hogy tőlük jött a pénz. Ezt jól meg lehetett lovagolni, így gyorsan törvénybe iktatták: nem számít vagyonosodásnak a végtörlesztés. A gordiuszi csomót tehát átvágták.

Kellett is, hiszen most épp az látszik az adatokból, hogy a végtörlesztésre fordított pénz egy részéről nem tudni, honnan is jött. A PSZÁF adataiból úgy tűnik: a végtörlesztett 570 milliárd forint (plusz 194 milliárd forint volt a hitel) mintegy kétharmadát magyarázza a pénzügyi és egyéb megtakarítások csökkenése. További forrást jelenthetnek a külföldről hazahozott betétek, és a cihában tartott valuta. Ez az MNB becslése szerint 120 milliárd forint volt. Ott van még persze az otthon tartott kápé, csakhogy – legalábbis decemberben – ez nőtt és nem csökkent, tehát nem ment végtörlesztésre. Illetve biztos ment, csak semmi nem magyarázza, hogy akkor miért nem csökkent az állomány.

A statisztikában persze az a szép, hogy csak átlagol. Az egyes elemeket nem látni, csak azt, hogy összesen nőtt vagy csökkent a betét, az életbiztosítás, a devizabetét, stb. Valamiből persze fizetnie kellett a 160 ezer végtörlesztőnek. De minden számolgatás ellenére kb. 150 milliárd forintnak nincs nyoma. Igen, ez lehetett az otthon tartott kápé. Ha már statisztika, akkor számoljunk! Ezek szerint átlagosan 925 ezer forintot tartott otthon a 160 ezer végtörlesztő és fejenként 3 millió 562 ezret fizetett ki zsebből (ezen kívül használtak még fel hiteleket). Hát ez az, amit nem hiszek; mert a lakosság kevesebb, mint ötödének volt tavaly megtakarítása. És ez igaz a végtörlesztőkre is.

Miközben sokan tényleg a teljes rokonság pénzét szedték össze, és minden készpénzzé tehető vagyonukat felhasználták, bizony úgy tűnik, hogy nem kevesen végtörlesztettek a vagyonos rétegből. És honnan jött az ő pénzük? Lehet találgatni.

Én most nem tenném, mert a feketegazdaság szereplői elég ronda módszerekkel dolgoznak.

Magyarországon már korábban is nagyon kevés háztartás akadt, amelyben tudnak félretenni. A megtakarítók aránya azonban tavaly még ehhez képest is megzuhant. A GfK felmérése azt mutatja, hogy most még a válság idején tapasztalt adatokat is sikerült alulmúlni. 2011-ben a lakosság átlagosan 18 százaléka rendelkezett már csak valamilyen banki megtakarítással. A többség, aki mégis tud félretenni, kizárólag bankbetétben tartja pénzét. Minden hatodik megkérdezett azonban azt mondta: otthon a fiókban tartja tartalékait.

A legszomorúbbnak pedig az tűnik, hogy a legtöbben váratlan kiadásokra tesznek félre, az öngondoskodás és a gyerekek jövőjére való takarékoskodás egyre inkább háttérbe szorul. A hosszabb távú takarékoskodásra körülbelül négy százalék tud pénz szánni.

Nyilvánvaló egyébként: aligha arról van szó, hogy most széles tömegek tesznek arra, hogy mi lesz velük idősebb korukban, vagy miből tudják taníttatni, az életbe jobb esélyekkel elindítani a gyereket. Arról lehet egyszerűen szó, hogy a túlélés lett a legfontosabb. A nehezen kiszámítható gazdasági környezet, a valutaárfolyamok és a fogyasztói árak emelkedése sok családban okozott komoly bizonytalanságot – nyomatékosítják még a kutatók is.

Saját tapasztalatomból tudom, hogy a nehezedő viszonyokhoz milyen keservesen tud egy háztartás alkalmazkodni. Az még megy, hogy az ember a nagyobb kiadásoknál megszorításokat vezet be, de a mindennapok átalakítása már sokkal nagyobb gond. Rávenni a férjet, a gyereket, hogy ne követelje a drágább csokikat, felvágottat, ne vásárolgasson lépten-nyomon üdítőket, nasikat … Kellemetlen feladat, amiből ráadásul nem lehet jól kijönni. Mindenki a spórolás fontosságát mondogatóra haragszik. Aki ettől folyamatosa frusztrált, ráadásul úgy éli meg, hogy sanyargatja a családot (ezt amúgy a család egyértelműen így is gondolja). Egyszerűbb tehát megpróbálni valahogy úgy balanszírozni a bevételek és a kiadások között, hogy legalább mínuszba ne csússzon a háztartási költségvetés.

A hozzánk érkező levelek alapján nagyon sokaknál még rosszabb a helyzet. A „sanyargatás” ugyanis nem is a korábbi életszínvonal valamilyen szinten tartása miatt kell, hanem azért, hogy valahogy fizetni lehessen a részleteket.

A jövő? Hát az pedig egyre bizonytalanabb.

A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) lelkesen közölte: első fokon pert nyert az ING Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárral szemben. Az OTP nyugdíjkasszájával is perben állnak, de ebben az ügyben még nem került sor tárgyalásra. Az Aegon azonnal, az AXA (amely ellen szintén indítottak pert, az alapkezelőre pedig gigantikusnak számító, százmillió forintos bírságot szabtak ki) a napokban – mint a PSZÁF most tudatta – már fizetett.

A felügyelet 2010 második felében tartott vizsgálatokat, amelyekben megállapította: négy pénztárnál (köztük magán is, önkéntes is akadt) „túlszámlázással” több milliárd forintnyi többletköltséget okoztak a tagoknak. Jóval magasabb vagyon-, illetve alapkezelési díjakat alkalmaztak ugyanis, mint amit a befektetés indokolt volna.

A PSZÁF abból indult például ki, hogy ha egy alap mögött nagyságrendileg húszfajtánál kevesebb papír van, akkor azok valószínűsíthetően egyszerűbben és olcsóbban megvehetőek lettek volna közvetlenül is. A felszámítható költségeket pedig (még az összetettebb portfólióknál is) jelentősen befolyásolja, hogy a pénztár a befektetési jegyek hány százalékát vásárolta meg maga. Márpedig több olyan konstrukció is akadt, amelyet teljes egészében a kassza jegyzett le.

A határozatokat olvasgatva néhány dolog feltűnő. Például az ING két alapjánál teljesen azonos volt a befektetés, az alapkezelési díj viszont a külföldi jelzéssel futónál 0,6 százalékra, míg a magyarnál 1,45 százalékra rúgott. Az OTP egy olyan konstrukciónál, amely 67 százalékban betétbe helyezte a pénzt, 1,24 százalékos díjat számított fel. Hát bizony, ezek első ránézésre is elég mohó magatartást jeleznek. Mintha a kasszák annyi költséget számoltak volna fel, amennyit nem szégyelltek. Sokan az egészet nemes egyszerűséggel lopásnak nevezték.

A helyzet azonban szerintem azért nem ennyire egyszerű. Nem írja elő jogszabály, hogy a közvetett befektetési költségek mértéke ne haladhatná meg a közvetlen befektetési költségek mértékét. Nehéz nem észrevenni, hogy milyen jól jött a magánnyugdíjpénztárak ellen folytatott kormányzati sajtókampány („eltőzsdézték a tagok pénzét”) idején a hirtelen feltámadt felügyeleti szigor. Korábban ugyanis (bár nyilvánvalóan kellett volna) nem születtek ilyen határozatok.

Annak ellenére nem, hogy a módszer valóban alkalmasnak tűnik arra, hogy az azonos pénzügyi csoporthoz tartozó vagyonkezelők pénzt „szivattyúzzanak" ki a pénztárakból. Már csak azért is, mert többnyire szóba sem jöhet, hogy más, kedvezőbb árakkal dolgozó társaságot válasszanak, vagy versenyeztessék ezt a szolgáltatást.

Várjuk, mikor zajlanak majd hasonló vizsgálatok például a még a szakma néhány képviselője által is elismerten túl drága unit linked biztosítások mögött álló termékeknél. Valóban hatékony persze az lenne, ha az elmarasztalás előtt esetleg felállítanák azokat a szabályokat, amelyekhez a pénzügyi szolgáltatóknak tartaniuk kell magukat.

Kicsit olyan a helyzet, mint a Mátyás királyról szóló mesében, amikor a leány hozott is valamit, meg nem is. A devizahitelek forintra váltásáról ugyanis van is törvény, meg nincs is. Miközben vészesen közeleg a március 15-i határidő. 

 Mostanában sokszor érzem azt, hogy egy abszurd komédia szereplői vagyunk ebben az országban. Szívesen röhögnék az egészen, csak az a baj, hogy a bőrünkre megy a játék. Szeptember végén körülbelül 140 ezer lakáshiteles tartozott már a „bedőlt hiteles” kategóriába, ugyanis több mint 90 napot csúszott a minimálbért meghaladó összeggel a bankjának.

A kormány decemberben nagy csinnadrattával megegyezett a bankokkal, azóta azonban már nem tartja olyan fontosnak, hogy betartsa a megállapodásban leírt határidőket. Az árfolyamgátról szóló törvény végre már a parlament előtt hever, egy kicsit még rugóznak rajta, meg a számokon (persze nem mindegy, hogy ki kerülhet bele), de legalább sínen van az ügy, még ha csúszik is.

Nem így a devizahitelek forintosítása. Az eredeti megállapodás szerint azok az adósok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik szeptemberben már minimum 78 ezer forinttal túl voltak 3 hónapos csúszáson. Az adósnak március 15-ig kellene jeleznie a bankjának, hogy „a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt”.

És akkor a bank átváltja forintra a hitelt május 15-ig, a tartozásnak pedig elengedi a negyedét. Csakhogy még mindig nincs törvény. Illetve valami mégis van.

A tavaly év végi törvénykezési hajrában a kormánynak baromi fontos volt, hogy olyan jogszabályok tömkelegét verje át a parlamenten, amelyeket most visszavonhat, módosítgathat. De az igazi segítséggel nem sietett. Mindössze annyira futotta, hogy a vízközmű-szolgáltatásról szóló törvény keretében módosított egy másik jogszabályt (amúgy a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szólót). Csak hogy még bonyolultabb legyen a dolog, mindez valójában azt szabályozza, hogy a bankok a különadójukat hogyan csökkenthetik azzal az összeggel, amit a tartozásból elengednek. Na, ide csavarták bele a devizahitelek forintosítását, de ez alapján még a bankok csak széttárják a kezüket.

Jelenleg csak találgatni lehet, hogy pontosan mit is jelent, hogy valakinek a fizetőképességében jelentős romlás állt be, és mindezt miként kell igazolni. Jelentős fizetőképességi romlás a munkanélküliség, vagy ehhez elég az, ha a család jövedelme egyéb módon apadt? Az ördög a részletekben van. Attól függően ugyanis, hogy pontosan mit is írnak elő, vonatkozhat a segítség nagyon széles, de akár csak egy igen szűk körre is. (Például az eszközkezelőnél sikerül annyira szőrözni, hogy alig valaki lett jogosult erre a segítségre.)

A védernyőnél a kormányzat fontosnak tartotta, hogy az szinte mindenkire vonatkozzék (egy módosítóval be is próbálják csempészni a gazdagabbakat), eredetileg a nagy bajba került devizaadósoknál is ezt a célt tűzték ki. Úgy látszik azonban, hogy ez senkinek sem igazán sürgős.

Persze a rászorultak kivételével.

Sok olvasónknak tanácsoltuk már, hogy első ránézésre teljesen jogos panaszánál ne fogadja el a csípőből érkező visszautasítást. Több olyan jelzést kaptunk azonban, ami meglehetősen elgondolkodtató. Akadt olyan eset, amikor a pultos hölgy érzékeltette: ha sokat hőzöng az ügyfél, akkor tudnak ők is kifogásokat találni a folyószámlához kapcsolt hitelkeretnél. Máskor azt fejtegették, hogy nekik rendszeresen felül kell vizsgálniuk adósuk helyzetét, és a minősítésnél szerepet játszhat a „megfelelő ügyfélmúlt”. Értsd: akár a hitelkamatot is emelhetik, ha nem száll végre le a nyakukról a kifogásaival.

Reméljük, csak valami félreértés lehet a dologban (rosszul értette az egészet ügyfél), hiszen a szabályok szerint a bankok a kamatokat csak bizonyos esetekben emelhetik. A bizonyos esetek közé pedig nem tartozik például a példás családi élet hiánya, a slampos öltözék mellett a panasz sem. Még akkor sem, ha notórius siránkozóról van szó. Ahogy érzékeltük, inkább túl béketűrő lehetett az illető – talán éppen ezért kaptak vérszemet az ügyintézők.

Még ma is sokan hatóságként néznek a bankra. Nekem egyébként ez néhány éve nagyon jól jött. A lakásunkat ugyanis átutalással fizettük ki, a földhivatali bejegyzéshez pedig szükség lett volna arra, hogy az eladók nyilatkozzanak: a pénzt hiánytalanul megkapták. Csak hogy az istennek se voltak erre hajlandók. Felhívtam a pénzt fogadó bankot (ő erről ugyan nem beszélhet, de látja, hogy megérkezett a pénz), és kisírtam: szóljanak már ügyfelüknek. „Mit kell feljelentgetni azonnal a BANK-nál!” – jött a telefon, majd azonnal a nyilatkozat is.

Bevallom, örültem. Pedig akkor is felmerült bennem, hogy milyen furcsa dolog félni egy szolgáltatótól. Persze nem példa nélküli, most hogy belegondolok, én például határozottan tartok a fodrászomtól. Persze, ha ez túlmenne az elviselhetőség szintjén (az erőszakosan rám tukmált frizurát dicsérgetés helyett mások is utálnák – nem csak én), akkor rövid úton búcsút vennék tőle. A banktól azonban nem ilyen könnyű szabadulni. Nem véletlen, hogy a leginkább megfélemlítettek a hitellel rendelkezők. Ezért akadhatnak sokan, akiket hiába bíztatunk: forduljanak a pénzügyi felügyelet békéltető testületéhez, végül túl sarkosnak érzik ezt a lépést.

Tavaly közel 1,2 ezer ügy kötött ki itt, ezek több mint harmadát elutasítottak. Elsőre ez nem hangzik jól, de akkor már szebb a kép, ha belegondolunk: az összes 2011. évi esetnek 35 százaléka végződött egyezséggel, külön alkuval, a pénzügyi intézmény kötelezésével, illetve ajánlással. Mint azt korábban már megírtuk, volt olyan adós, aki négymillió forintos kártérítést tudott így kicsikarni. Egy biztosítótól pedig hétmillió forinthoz jutott a panaszos.

Tehát: hajrá! Ahhoz viszont, hogy valaki nagyobb eséllyel járjon sikerrel, érdemes a beadvány előtt tájékozódni. Ebben segíthetnek a fogyasztóvédelmi irodák is. Azt viszont szintén fontos szem előtt tartani, hogy a „szemét volt a bank” panasz, még akkor sem elég, ha valaki tényleg komolyan így gondolja!

Most kiderült az MNB adataiból, hogy az év végén valóban sokan vitték külföldre a pénzüket. A lakosság devizabetéteinek 40 százalékát nem itthon tartja.

Szerencsére megnyugodtak a kedélyek, amióta a piacok is azt árazzák, hogy meg fogunk egyezni az IMF-fel. A remények szerint tehát nem lesz államcsőd. Nem ez látszott azonban a karácsony előtti napoktól kezdve január közepéig. Noha régóta tart az a folyamat, hogy sokan viszik ki az országból a pénzüket, az év végén ez érezhetően felgyorsult. Nem véletlenül emelték meg a bankok az euróbetétekre adott kamatokat és akcióznak a maradék pénzért.

Mint korábban kiszámoltuk, mintegy 200 milliárd forintnyi devizabetét párolgott el a hazai bankokból egy év alatt. Az MNB legfrissebb számaiból – és kérdésünkre adott válaszából – kiderült, hogy a jegybank becslése szerint már 400 milliárd forintnyi devizát tart a lakosság külföldi bankokban. Miközben az itthoni bankokban december végén körülbelül 1086 milliárd forintnyi deviza volt az emberek számláin (ennek csupán a negyede tartósabban lekötött, tehát gyorsan csak veszteséggel mozdítható).

A banki számlaforgalom alapján egyébként az MNB arra a következtetésre jutott, hogy az év végén a háztartások növelték külföldi befektetéseiket. (Ezeket a statisztika csak nehezen tudja megfigyelni.)

Amikor december végén megírtuk, hogy menekítik az emberek a pénzüket az országból, sok kritikát kaptunk azt kérdezve, hol a bizonyíték. Hát, itt van. Ugyanis ennyi idő kell a statisztikák összeállításához.

És ezek az adatok még nem mutatják a januári pénzkivonást. Pedig az év második-harmadik hetében voltak olyan napok, amikor sokan bankpániktól tartottak. A deviza persze nem csak a külföldi bankokba menekült, sokan egyszerűen otthon kezdték el rejtegetni a pénzüket. Mint ahogy a végtörlesztéshez is hirtelen mintegy 120 milliárd forintnyi valuta került elő a cihákból.

Az biztos, hogy az itthonról kiutalt pénzek nehezen fognak visszaszivárogni. De azt remélem, talán tanult a kormány abból, ahogy a kormánytagok és a kormányzópárt vezetőinek nyilatkozatai csaknem bedöntötték a hazai valutát és csaknem bankpánikot okoztak. A bizalmat ugyanis nagyon nehéz megszerezni és nagyon könnyű elveszteni.

Kisebb számháború tört ki először az alkuszok, majd most a biztosítók szövetsége és a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) között arról, hogy mennyien is váltottak biztosítót a legutóbbi autóbiztosítási kampányban. Nincs azonban semmi botrányos dolog a háttérben. Az alkuszok között sima kommunikációs és üzleti harc dúl, a Mabisz és a PSZÁF pedig eltérő tartalmú adatokat taglalt.

Míg ugyanis a biztosítók érdekképviseleti szerve (logikusan) az egész piacot a társaságok oldaláról nézi – érzékelhetően sajnálkoznak, hogy a csökkenő tarifák miatt mérséklődik a díjbevétel –, a felügyelet (amúgy kevésbé logikusan) inkább az ügyfelek szempontjából közelíti a kérdést. Az esetleg efelett érzett örömből kicsit talán visszavesz, hogy süt az egész számításból a cél: kimutatni, hogy a kormány által bevezetett 30 százalékos baleseti adó az autósoknak egyetlen fillérjébe sem kerül. Sőt, még nyertek is az „üzleten”.

Mintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat a tavaly év végi időszakban – áll a PSZÁF gyorselemzésében. Ebből 288 ezer kötött vissza régi biztosítójához (a Mabisz róluk nem ejt szót, amikor 730 ezer váltóról beszél). Az átkötés során az ügyfelek átlagosan a régi díjuk 28,5 százalékát spórolták meg (a fölmondott szerződések átlagos állománydíja nem egészen 25 ezer forint volt, az újrakötött szerződéseké 17,9 ezer), így még a 30 százalékos baleseti adóval együtt is átlagosan hét százalékkal kevesebbet fizetnek, mint korábban – nyomatékosítja a PSZÁF. (Ha valaki zavarba jönne: a baleseti adó a csökkentett díj arányában számolandó, ezért nő meg a százalékos megtakarítás.) A saját biztosítójukhoz visszakötők egy hajszálnyival még többet spórolhattak. Itt az átlagos állománydíjak közötti különbség 28,8 százalékos volt.

A számok között bogarászva az is látszik viszont, hogy az átlagos tarifák mérséklődésében jókora szerepet játszott a drágább autókat tartóknál bekövetezett díjzuhanás. Amúgy az összes autós díja is elég szépen (több mint kilenc százalékkal) csökkent, így tehát „csak” 15 százalékkal került átlagosan többe az idén az autózás kizárólag a kgfb miatt (benzinről, autópályadíjról most inkább ne beszéljünk!), mint tavaly. Azoknál, akik maradtak régi biztosítójuknál, a díjnövekedés – a baleseti adó és a náluk is tapasztalható díjcsökkenés együttes hatásaként –22,5 százalékos.

Győzelmi jelentés ide vagy oda, attól tartok, hogy nagy örömre azért nincs igazán okunk. Már csak azért sem, mert nem tudhatjuk, hogy a most lenyomott tarifáknak mi lesz hosszabb távon a következménye.

Sok olyan levelet kaptunk, amelyben a hitelkeret kéretlen emelését panaszolták. Ennél azonban durvább történet is akad. Az egyik ügyfélre 2010 elején tukmáltak rá egy hitelkártyát Magam is kaptam olyan levelet, hogy örömmel értesít a pénzintézet, megítéltek nekem XX ezer forint kölcsönt, mellékelik is a plasztikot, amit csak aktiválni kell. Én dühösen kivágtam az egészet a szemétbe, történetünk hőse azonban aktivált. Hátha jó lesz még valamire ez a keret! Azután nem csinált semmit, nem költött, nem használta a kártyát. Mivel nem is zaklatták, úgy gondolta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Tavaly tavasszal azután elkezdtek érkezni a díjbekérő levelek. A bank több ezer forintot követelt, erre gyorsan megszűntette az egészet. Vagy legalábbis azt hitte.

A bank ugyanis nem adta fel. Sorozatosan újabb és újabb büntetőkamattal, késedelmi díjjal terhelte a számláját, havonta 2-3 levelet küldött. Süket fülekre talált minden panasz vagy kifogás. Sőt, miközben az elmaradás miatt egyre fenyegetőbb volt a fellépés, nagy boldogan kiküldtek egy újabb kártyát. Végül a már tényleg megdühödött zaklatott a pénzügyi felügyelethez fordult, és csak a Békéltető Tanács „nyomására” sikerült megszabadulni a kártyától. A szolgáltató – mint a határozatból kiderült – vicces módon vállalta: a továbbiakban a szerződéssel kapcsolatosan postai küldeményt nem küld ügyfelének, és őt egyéb módon sem keresi.

A bankok lehajolnak a néhány ezer forintokért is. Sok kicsi sokra megy. Egy kis díj, némi büntetés, az ügyfél pedig fizet, csak záruljon már le az egész. Emlékszem, micsoda tortúrát járattak velem, amikor meg akartam szabadulni az egyik bankszámlámtól. A számlamegszűntetés háromnegyed óráig tartott, és akkor is alighanem csak azért zárult le, mert közben lejárt az ügyintéző munkaideje. A legszebb azonban az volt az egészben, hogy amikor kértem, hogy az egyenleget vezessék át a másik banknál már megnyitott számlámra, ezt ezer forintra kerekítve tették meg.

Érdeklődtem, mi a csuda történt a többi pénzzel, mire a banktisztviselő holmi költségeket emlegetett. De hiszen azt már korábban levonták! Erre a bankos (!) lesajnálóan rám nézett: „Hogy lehet ennyire kicsinyes!”  Ez a számla azonban legalább megszűnt. Máshonnan ugyanis még évek múlva is küldözgettek olyan leveleket, amelyekben a havi díjat követelték. Pedig írásban, személyesen és telefonon is jeleztem a megszűntetést.

Sokszor bíznak a pénzintézetek abban, hogy (volt) ügyfelük ijedten fizet. Édesanyámat – amikor rábeszéltem, hogy bankot váltson – hat lóval kellett visszatartanom ettől. Már több ilyen procedúrán átesve, előre szóltam neki, hogy ha a leváltott banktól jön fizetési felszólítás, nekem szóljon, nehogy rohanjon befizetni. Jött, szólt, telefonáltam. Azután megint jött, de akkor anyukám már elkezdett engem győzködni: Ő mégis inkább kifizeti. Megtiltottam. Még kétszer került sor ezt követően ilyen beszélgetésre.

Kérjük, küld el nekünk emailban, ha szintén megpróbáltak csapdába ejteni, vagy megfejni! A jobb történeteket (ha hozzájárulsz) megírjuk.

A kamatok mostanában nem emelkedtek tovább, a közvélemény is mintha megnyugodni látszana. Aggasztó jelenség azonban a kincstári optimizmust rendre sulykoló kormányzati propaganda ellenére azonban sajnos jócskán akad.

A jegybank közzétette: az államadósság tavaly a GDP 80,3 százalékára rúgott. Ez azt jelenti, hogy minden magyarra (a csecsemőkre is) körülbelül 2,3 millió forintos adósság jut. Persze az esetleg meglévő saját hitele mellett. Úgy, hogy az állam lenyelte és meg is emésztette a nyugdíjvagyont. A statisztikák szerint azért nem egészen. Ha az eredeti tervek válnak valóra, akkor körülbelül 1350 milliárd forinttal lenne jobb most a helyzet (a kasszáktól pedig háromezer milliárdot sikerült „átirányítani”). Borítékolható, hogy jönnek majd a reakciók, nekünk a mi jó forintunkban kellene inkább kimutatni ezt az adatot – kit érdekel, hogy jókora részét devizában törlesztjük.

Eszembe jut az a régi (még az átkosban hangoztatott) vicc: miért nem halad ez a gőzhajó? Mert a gőzt a kerékhez kellene adni, nem a síphoz!

(Rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek egyszer Magyarországon ismét létjogosultsága lehet. Pedig szerintem most nagyon is ül. A jobboldali lapokban, az állami televízióban folyamatosan hallgathatjuk, mekkora sikereket is értek eddig el irányítóink.

Az Egyenes beszédben az államtitkár derűsen fejtegette, milyen nagyszerű húzás is volt a végtörlesztés, mennyire kisegítette a családokat. Volt szerencsétlenségem az elmúlt napokban néhány olyan ismerősről hallani, akik büszkén mesélték, hogy 40-90 millió forintot végtörlesztettek, így jócskán meg tudták növelni a befektetéseik értékét. Egyszerűen nem értem, a mi pénzünkből miért kellett milliárdosokat megsegíteni.

Ismét nekifutok, hogy megpróbáljam megértetni, mi is az igazi bajom a végtörlesztéssel (persze azon felül, hogy magánszerződésekbe nyúlt nagyon durván bele, ingatta a jogbiztonságba vetett hitet és hasonlók). Ezzel a módszerrel helyzetbe hozták azokat, akiknek a ládafiában, rokonaik zsebében volt annyi pénzük, hogy ki tudtak szállni devizahitelükből.  A szélesebb tömegek viszont a megugró árfolyam és kamatszint miatt a korábbinál sokkal rosszabb helyzetbe kerültek. Nem tisztultak a banki mérlegek, nem lélegezhettek fel a valóban bajban levők. A mérleg egyik oldalán a kizúdult pénz (bankoktól, megtakarításokból), a másik oldalon pedig semmi valódi nyereség.

Sokkal áttételesebben is rontja azonban az egész a lakossági helyzetét.  Az ugyanis, hogy a cégek nem kérnek és nem kapnak fejlesztési hitelt, a munkahelyeken is erősen látszik majd. A Napi Gazdaság makrogazdasági konferenciáján Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: prognózisa szerint az idén a vállalati hitelállomány 5-6 százalékkal csökkenhet. Erdei Tamás, az MKB Bank leköszönő elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség korábbi elnöke úgy látja, hogy „a mikrogazdaság túlélési üzemmódban működik”.
Ebből azonban nem telik sem új munkahelyekre, sem magasabb fizetésekre. Nem kellene mégis megpróbálni azt a gőzt a megfelelő helyre irányítani? Még ha több munkát és odafigyelést igényelne is...

Ma senki sem akar lakáshitelt felvenni, de ha mégis szeretne, nem adnak a bankok. A helyzet javítására akadnak ötletek, de úgy tűnik, ezek jobbára politikai vitába fulladhatnak. Az állami támogatás és a szocpol hozhatna némi élénkülést, de a szakemberek ezektől sem várnak túl sokat.

Mint előző cikkünkben leírtuk, a jegybank a jelzáloglevél piac felszabadításában látna esélyt a lakáshitelezés némi megtámogatására. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) erre gyorsan reagált, érvelésében érdekes módon kiemelten szerepeltetve, mennyire fontos is az intézményi és szabályozási környezet stabilitása. Ez a szempont pedig korábban egyáltalán nem bukkant fel a bankadó, a magánnyugdíjpénztári rendszer „kinyírása", illetve a végtörlesztés lehetőségének ripsz ropsz bevezetése kapcsán. A PSZÁF akkor jobbára hallgatott, pedig elsősorban éppen ezek az intézkedések bolygatták annyira fel a piacot, hogy most vészintézkedéseket fontolgat az MNB.

Nincs ezen persze semmi csodálni való, hiszen – mint azt a felügyeleti érvelés néven is nevezi – a jegybanki javaslat liberalizációt jelent. Már a szó is borzalmas mostanában!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a mai helyzetben még az MNB elnöke, Simor András által jelzett 0,5-0,8 százalékpontos kamatcsökkenés (ami várható lenne a változások után) is szinte észrevétlen lehetne. A kamatok ugyanis olyan magasságba szárnyaltak már fel, hogy ekkora csökkenését szinte meg sem éreznének az adósok. Ráadásul azon, hogy senki sem akar hitelt felvenni, illetve adni, az ilyen lépések önmagukban biztosan nem segítenek. Lassan úgy néz ki, a lakáshitelezést semmi sem húzhatja rövid távon ki a gödörből.

A bankok egy része a szocpol újbóli bevezetésétől és az egyéb állami támogatásoktól vár némi élénkülést. Az OTP Jelzálogbank most kiadott elemzése viszont ezekben sem talál túl sok fogódzót. Mint írják, a szocpol és az - egyelőre még az EU illetékes szervének jóváhagyására váró - új lakások vásárlására felvehető államilag támogatott hitelek mind üdvözlendő lépések, de nem lendíthetik igazán fel az idei keresleten.

A szocpolnál a gyerekszámtól függő minimális lakásmérethez rendelt támogatási összeg túl alacsony ahhoz, hogy vásárlásra ösztönözze az amúgy csekély önerővel rendelkezőket. Az idei várakozásokat emellett az OTP szakemberei szerint lehűtheti a bizonytalan makrogazdasági környezet, valamint – ahogy szépen megfogalmazzák:  „annak a vélekedésnek a beigazolódása, hogy a végtörlesztés nagyon sok család és háztartás megtakarításait nullázta le”.

Azt a folyamatot nagyon jól ismeri mindenki, amikor a termelőtől olcsón vett gyümölcs a közvetítő hálózaton áthaladva méregdrágává válik, mire a fogyasztókhoz elér. A lakáshitelezésnél is rá lehet bukkanni hasonlóra, de ennek megértése már sokkal bonyolultabb. Vegyünk egy bankot, amely úgy ad hosszú távra kölcsönöket, hogy csak néhány hónapra tud biztosan betétet szerezni hozzá. Normális piaci körülmények között ez nem is jelenthet akkora gondot, de mostanában minden van itt, csak nem normál piaci környezet.

Az MNB már egy ideje szorgalmazza, hogy jelzálogleveket (amelyek hosszabb futamidejűek, és fedezetüket az így gyűjtött pénzzel hitelezett ingatlanok jelentik) ne csak speciális intézmények, hanem az ingatlanhitelezésben részt vevő bankok is kibocsáthassanak. Megszűntetnének tehát egy lépcsőfokot (most amelyik bank ilyen papírokkal szeretne pénzhez jutni, csak külön e célra létrehozott hitelintézettel tehetné). A jegybank ráadásul vállalná, hogy venne ezekből az értékpapírokból. (Ez is fontos, hiszen például a magánnyugdíjpénztári vagyon „államosításával” százmilliárd forintos kereslet esett ki a jelzáloglevelek piacáról.)

A gondolat elsőre nagyon vonzó. Simor András jegybankelnök szerint ezzel 0,5-0,8 százalékponttal lejjebb mehetnének a kamatok. Sok banknál gondolják úgy, hogy a lépés az egész jelzálogpiac fejlődését (így hosszabb távon a lakossági lakáshitelezést is) érdemben segíthetné. Nyilvánvaló persze, hogy nem mindenki tapsikol. Különösen nem nézi lelkesen ezt a tervet a piacon jelenleg tevékenykedő két, az FHB és az OTP fennhatósága alá tartozó jelzálogbank.  (Már csak azért sem, mert a torta amúgy is egyre kisebb. )

Érdemes kicsit visszatekinteni a múltba. Az elképzelés eredetileg az volt, hogy egyetlen állami jelzálogbank legyen. Azután – rossz nyelvek szerint a Fidesz számára tett gesztusokért cserében, az OTP vezér, Csányi Sándor közbenjárására – felszabadították ezt a piacot. Az FHB-t privatizálták, mellette pedig az OTP hozott létre ilyen bankot, ami meg is tudott kapaszkodni. A külön cég alapításának költségei miatt a kisebb szereplők nem sok eséllyel szálltak be (korábban egyetlen volt, amely megpróbálta, de végül elkullogott).

Nem véletlen tehát, hogy a kereskedelmi bankok nem sok reményt fűznek Simor kezdeményezéséhez. Már csak azért sem, mert – mint köztudott – az MNB és a kormány kapcsolata nem éppen felhőtlen. A jelzáloglevelek jelenlegi kibocsátóinál viszont alighanem éppen ennek fordítottja a helyzet.

Hiába köt a síelő utasbiztosítást, ha ittasan szenved balesetet. A biztosítók ugyanis 0,8 ezrelékes véralkoholszint felett nem térítenek.

Tegye fel a kezét, aki síelés közben nem fogyasztott soha alkoholt! (A gyerekek nem számítanak.) Persze biztos vannak színjózan sportemberek is, de bizony sokan (szerintem a többség) szereti néhány felessel melegíteni magát a pályán. Mindig az adott országtól függ, hogy mi a kedvenc ital (olaszoknál Vov caldo vagy Bombardino, osztrákoknál a Jagatee), de ott vannak a listán a nagy klasszikusok: whisky, rum (néha teával), vodka. És van, aki a forralt borra vagy (éppen) a sörre esküszik.

Nos, nem árt tudni, hogy ha ittasan (0,8 ezrelékes véralkoholszint felett) szenvedünk síbalesetet, akkor nem térít a biztosító. Ez igen fájdalmas lehet egy helikopteres hegyimentés és kórházi kezelés után, amikor a számla többmillió forint is lehet. Legalábbis erre hívják fel a figyelmet a biztosítók. Számomra persze kevéssé valószerű, hogy egy lábtörésnél szondáztatnának a hegyimentők, de az elképzelhető, hogy ha mi okozunk balesetet, akkor jön a szonda vagy a kórházban a vérvétel.

Az utasbiztostás megkötése tényleg fontos. De legalább ennyire fontos, hogy tisztában legyünk azzal is, mikor és milyen feltételekkel fizet a biztosító, és persze mennyit. Ha letérünk a kijelölt sípályáról, akkor például nem térít baleset esetén. (Igaz, bizonyítani nehéz, ha maguk a mentők is sokszor eltekintenek attól, hogy ezt beírják a jelentésükbe. A biztosítótól ugyanis könnyebben megkapják a pénzt, mint egy magánszemélytől.)

A biztosítási feltételeket már csak azért is érdemes végigolvasni, mert gyakorlatilag mindegyik biztosító azt várja el, hogy azonnal velük konzultáljon a kezelésekről és a költségekről a pórul járt utas.

Azzal sem árt tisztában lenni, hogy a legegyszerűbb ellátások esetén az élet általában úgy hozza, hogy nekünk magunknak kell készpénzzel fizetni, és csak utólag térít a biztosító. Bár a cégek leginkább azt hangsúlyozzák, hogy ők állják a számlát. Egy kórházi kezelést tényleg közvetlenül ők fizetnek, de egy kis alpesi faluban kihívott orvosnak hiába magyarázza az utas, hogy majd a biztosító térít. Ő azt mondja: rendben, térítsen Önnek. És adja a számlát. Ugyanez a helyzet az általa felírt gyógyszerekkel. Ezt itthon kifizeti a biztosító, ha a számlát bemutatja a károsult. Ugyanis gyakran előfordul, hogy a jogos igényét sem nyújtja be az utas.

Érdemes tehát a számlákat gyűjtögetni és a biztosítónak elküldeni.

Várjuk az olvasók utasbiztosítással kapcsolatos történeteit az olvaso@azenpenzem.hu címre. Aki hozzájárul, annak történetét megosztjuk.

Hiába választja ki valaki gondosan, hol nyisson Start-számlát, a kondíciók gyakran változhatnak a futamidő alatt. Ezen nem szabad keseregni, egyszerűen lépni kell.

Az elmúlt években összesen közel 330 ezer gyereknek nyitottak Start-számlát, amire rákerül a babakötvény, és ezen felül az állam és a szülők is befizetnek. Nem mindegy azonban, hogy mennyit hoz az itt gyűjtögetett pénz. Érdemes nyomon követni a változásokat, hiszen a kamatok különbsége a végén többszázezer forintot jelenthet.
A mostani ajánlatok a kamatokra persze nem 18 évre szólnak, ráadásul a legtöbb helyen jelenleg (akciósan) díjmentes a számlavezetés. Az elmúlt csaknem 20 év pénzügyi szakújságírói múltja azt mondatja velem: amint elég nagy lesz egy-egy helyen a számlát vezetők száma, ezek a kedvezmények gyorsan elillannak majd. Persze a számlán tartott pénz 1 százalékánál akkor sem kérhetnek többet (ebben maximalizálja a jogszabály), de nem árt résen lenni.

Elsősorban persze nem a költségek, hanem a pénznél elérhető gyarapodás mértéke miatt. A szolgáltatók ugyanis gyorsan változtathatnak, így a start-számlások örömére az utóbbi időben kamatot emeltek. Mostanra azonban kivétel is akad.

Az eddig kiemelkedő, 10 százalékos kamatot adó Fókusz takarék például épp holnaptól vágja vissza 8 százalékra a kamatot. Igaz, ezzel még mindig a legtöbbet nyújtók között van. Sokan jóval (és tartósan) kedvezőtlenebb hozam esetén is maradnak, pedig a váltást meg lehet komolyabb vérveszteség nélkül is úszni.

A kedvezőtlen kamatozású Start-számlákból ki lehet szállni, bár előtte érdemes tisztázni, pontosan mit tartalmaz a korábban aláírt szerződés. Ugyanis portálunkhoz érkezett olyan jelzés, hogy a számla áthelyezésénél az egész éves kamatot bukták, miközben az egyes bankok hirdetményében erről szó sem volt.

Az azonban nem mindegy, hogy a kamatot évente hány alakalommal írják jóvá (ettől nagyban függ az is, valójában mennyit fial egy év alatt a pénz). Ha ugyanis csak egyszer, és épp előtte váltanánk, akkor lehetséges a közel éves kamat bukása. Mindenesetre az ördög a részletekben rejlik. Épp ezért  -bár tudom, hogy rém undok dolog – sajnos végig kell olvasnunk a hirdetményeket. Amiről pedig nem találunk információt, arról érdeklődjünk.


TOP ajánlatok:

Bank neve           Éves kamat
Fókusz takarék            8%
DBR Bank                    8%
CIB                            7,5%
Unicredit                      7%

 

Korábbi posztunk a Babakötvényről és Start-számláról:

Viszik a Start-számlát

Start-számlát a babának

Az árfolyamgát tényleg segít, de csak annak, aki maga is tesz érte. Nyárnál előbb azonban nem számíthatunk a törlesztőrészletek csökkentésére. Aki megcsúszott a fizetéssel, annak érdemes ledolgoznia a hátrányból, hogy jogosult legyen a belépésre.

Benyújtották végre a parlamentnek az árfolyamgátról szóló törvénymódosítást. Ennek köszönhetően tényleges segítséget kaphatnak a devizahitelesek az államtól és a bankjuktól. Ahogy korábban is megírtuk, aki belép a rendszerbe, 180 forintos svájci frank, 250 forintos euró és 2,50 forintos japán jen árfolyamon törleszthet a legfrissebb módosítás szerint 2017. június végéig. A törlesztőrészlet e feletti része pedig kettéválik egy tőkeszámlára és egy kamatszámlára. A tőkeszámlán gyűlik az ügyfél tartozása (ez az úgynevezett gyűjtőhitel-számla), a kamatszámlát pedig az állam és a bank fizeti.

A törlesztőrészletünk tőketörlesztésből és kamatból áll. A legjellemzőbb hitel, az úgynevezett annuitásos hitel esetében (amikor ugyanannyi a havi részletünk éveken át), az első években a részletek legnagyobb része a kamat és csak igen kis hányada a tőkefizetés. Aztán évek alatt növöget a tőketörlesztés, és egy 20 éves hitel esetében körülbelül 10-15 év után lesz fele-fele a kamatfizetés és a tőketörlesztés.

Most tehát érdemes mindenkinek előkapnia a bankjától kapott legutóbbi értesítőt, és megnézni, mennyi is a kamat- és mennyi a tőkefizetés a havi törlesztőjében.
Korábbi példánk szerint: egy 5 évvel ezelőtt felvett, 5 millió forintos, svájci frank alapú hitel kezdeti törlesztőrészlete 43 ezer forint volt. Mostanra (250 forintos árfolyamon) a kamatemelkedés hatásának is köszönhetően mintegy 80 ezerre nőtt. Ha jön az árfolyamgát, 51 ezer forint körülire csökken a havi részlet. De az árfolyamgát feletti 29 ezer forintból csak a tőkerész fog a gyűjtőszámlára kerülni 2017. június végéig. Tehát esetünkben a teljes törlesztőrészletnek csak 12 százaléka a tőketörlesztés, a többi kamat. Így 29 ezer forintból 25 ezret a bank és az állam fizet. Mindössze 3400 forint gyűlik a gyűjtőszámlán. És kamatozik 3 havi Buborral.

Szerintünk ez tényleg jó megoldás, de résen kell lenniük az adósoknak. Ugyanis saját maguknak kell a bankjuknál bejelentkezniük az árfolyamgát rendszerébe. Ide csak azok kerülhetnek automatikusan, akik még tavaly kérték az év végével megszűnt gyűjtőhitel-rendszert. Figyelni kell tehát, mert a bankok közül várhatóan nem mindegyik fogja reklámozni az új lehetőséget. Egyelőre ugyanis úgy tűnik, hogy ez nem kötelező nekik.

Fontos kitétel, hogy csak az kérheti ezt a megoldást, aki nem csúszott többet 90 napnál a részletekkel. Aki ennél többet késett, annak érdemes ledolgoznia a hátrányból. Ha ugyanis sikerül 90 nap alá szorítania a hátralékát, akkor már jogosult a részvételre. Tehát most kell gyorsan összeszedni a családból a tartalékokat. (Akik szeptember végén már több mint 90 napos csúszásban voltak, azokra más törvény vonatkozik. Ők azok, akiknek majd forintosítják a hitelét és a negyedét elengedhetik.)

Kizáró ok még, ha az eredeti (még tavalyi) gyűjtőhitelhez hasonlóan az ingatlan értéke meghaladta a 30 millió forintot a hitel felvételekor. Akkor sem jogosult az adós a részvételre, ha banki fizetéskönnyítő programban vesz részt. A sima futamidő-hosszabbítás nem számít annak, tehát ha valaki ilyet kért, akkor beléphet az árfolyamgát-rendszerbe. A többieknek pedig célszerű valahogy gyorsan lezárni ezt a fizetéskönnyítő programot. (Persze csak ha mód van rá.)

Érdemes úgy számolni, hogy ha tényleg gyorsan átmegy a törvény az Országgyűlésen, és áprilistól valaki be tud jelentkezni, akkor is legkorábban júliusban csökkenhet a részlete. Addig tehát mindenképp ki kell húzni. Ugyanis 60 nap az ügyintézési idő, és a törvénymódosítás szerint az ügyintézés sorrendjében előnyt élveznek a közszolgák. A többi állampolgár csak utánuk jöhet. Na, ja… Első körben a haverok. Ráadásul le kell dolgozni azt a blamázst is, hogy semmi sem lett a végtörlesztéshez nyújtott támogatott forinthitelből, amit a kormányfő még karácsony előtt levélben ígért meg nekik. Hiszen a közalkalmazottak most ugyanazt kapják, mint a pórnép (ami egyébként nem rossz), csak a gyűjtőhitel-számlán kamatozik kedvezőbben a hiteltartozásuk.

Elképesztően magas kamatokat is kínálnak a bankok az euróbetétekre. Az FHB 6 hónapra 4,5 százalékot, 12 hónapra pedig 5 százalékot ad. Az Unicredit a kétéves lekötésre 5,25 százalékot, az ötévesre pedig már évi 6 százalékot is fizet. Korábban arra sem volt nagyon példa (legfeljebb csak egész hatalmas összegeknél), hogy egy pénzintézet kedvezőbb váltási árfolyammal csábítsa ügyfeleit forintjuk devizára váltására és lekötésére. Pedig ezt most az MKB és az FHB is megteszi.

Az euró zónában közben a kamatszint a szabad szemmel láthatatlan tartományban van – és vélhetően hosszasan marad is (már persze, ha lesz még euró zóna). Ezt megtapasztalhatták a saját bőrükön azok is, akik pénzüket a határokon túl vélték biztonságban tudni. A bankosokkal beszélgetve kiderül: a megugró devizabetéti kamatszint egyik fő oka éppen a külföldre vitt pénz lehet. Mint suttogva több bankfiókban dolgozó is rebesgeti: decemberben és januárban a szokásos tízszeresét tette ki az eurókivét összege. Ennek a pénznek pedig jórésze ausztriai, illetve szlovákiai szolgáltatóknál landolhatott (nyilván ment azért belőle végtörlesztésre is). Megdöbbentő módon sokszor magukat a bankókat cipelték ki honfitársaink (ez önmagában értékvesztést hoz, hiszen ilyenkor a váltásnál a sokkal kedvezőtlenebb valutaárfolyamot alkalmazzák, szemben az átutalásnál megszokott devizaárfolyammal).

A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján úgy számoljuk: a 2011-ben a bankoknál tartott devizabetétek akkor maradtak volna változatlan szinten, ha a tavalyi záró állomány 1272 milliárd forintra rúg (figyelembe vettük a forint időközben bekövetkezett tíz százalékos értékvesztését is). Ezzel szemben a tényleges összeg 1084 milliárd forintot tett ki. Közel 200 milliárd forintnyi deviza tehát „elfüstölt”. Ez nagyjából egybevág azokkal a szakértői becslésekkel, amelyek körülbelül ekkora összeg apránkénti kiviteléről szóltak.

Logikusnak is tűnik a deviza „menekítése”. Részben azért, mert ez az az ügyfélkör, amely devizában takarékoskodásával már korábban is kifejezhette a forint iránti bizalmatlanságát. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az állam fizetésképtelensége esetén (amiről az év vége felé egyre több neves személyiség is lehetséges fejleményként beszélt) elsőként a devizabetétek kerülhetnek veszélybe. A végtörlesztéssel megszületett a minta (fejtegették nekem többen is akkoriban): a kormány nyomott árfolyamon kötelezővé teszi az átváltást.  (Ez azért – ha valaki hisz a bekövetkezésében – eléggé átértékeli a hozamra vonatkozó kalkulációkat.)

Látszik tehát, mint azt két korábbi bejegyzésünkben megírtuk (Ki kelt itt bankpánikot, Ingatlanba is menekül a pénz), szó sincs arról, hogy a bankokban ingott volna meg a megtakarítók bizalma. A hitelintézetek szenvedik viszont meg a dolgot. Mint látszik, például azzal, hogy szabályszerű harcra kényszerülnek (ha nem lenne muszáj, aligha adnának ilyen magas kamatokat) a devizabetétekért.

Aki rosszul választott magának önkéntes nyugdíjpénztárt, a magas költségek miatt csaknem 6 százalékkal fizet többet a legolcsóbbat választó társainál. Így az éves hozamnál is nagyobb összeget bukhat.

Mit is beszélek, az átlaghozam – legalábbis a mostani zivataros időszakokban – a kasszák többségénél legfeljebb álmunkban éri el ezt a hat százalékot. Bárki bármit mond, vagyonkezelő legyen a talpán, aki ekkora differenciát rendszeresen nyom nélkül el tud tűntetni.

Azt, hogy ez mennyire sikerült, akkor tudjuk majd meg igazán, amikor a pénzügyi felügyelet közzéteszi az átlagos díjterhelésről szóló számításait. Ebben nem csak a levont költségeket, hanem a vagyonkezelői, letétkezelői díjakat is figyelembe veszik. Aligha meglepő, hogy a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták: azoknál a pénztáraknál csapolták meg leginkább az egyéni számlákat, ahol a háttérben bank, vagy biztosító áll.

Mielőtt azonban valaki úgy vélné, emiatt már megérett az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer is arra, hogy az állam lecsapjon rá, néhány egyéb szempontot sem árt figyelembe venni. Elsősorban és főként azt, hogy legalább pontosan tudjuk, mi mennyi. Meggyőződésem, hogy leginkább maguk a tagok érhetnék el a pénztárak önkorlátozását. Ha ugyanis a drága kasszáktól tömegesen vándorolnának át az olcsóbbhoz, egész gyorsan csökkenésnek indulnának a díjak (ez jól látszik a biztosításoknál, ahol az online alkuszok belépése viharos gyorsasággal nyomta le az árakat).

A befektetési egységhez kötött biztosításoknál (unit linked) a költségekről igazán senki sem tud semmit. Hiszen a néhány éve bevezetett TKM (Teljes Költségmutató) csak egy tól-ig adat, de kétlem, hogy sokan tudnák, miről beszélek. (Pedig az általános 6-8 százalék elég brutális.) Amit nem ismerünk, az nem fáj? Dehogynem. Legfeljebb az ügyfél – ha szerencsés – nem igazán veszi észre. Plusz (mint azt már a néhány bejegyzésünkhöz fűzött kommentekből is láthattuk) belép az önigazolás: én igenis jól csináltam!

A legnagyobb fekete lyuk persze éppen az állam. A magánnyugdíjpénztáraktól lenyelt (sajna jórészt meg-, illetve el is emésztett) vagyon sorsáról semmi hír. Fogalmunk sem lehet, mennyire jó gazdaként kezelik azt a pénzt, amelynek költségeiről és hozamáról korábban annyi szó esett. A Mol és a Rába részvények vásárlása jó üzleti lépés – mondta éppen a napokban a kormánypropagandát nyíltan szolgáló egyik „elemző”.

Értem. Ha például a pénztárak vásárolnak részvényeket, akkor „eltőzsdézik” a tagok vagyonát, ha ugyanezt a kormány teszi, akkor megfontoltan, az ország népe érdekében cselekszik. Persze úgy, hogy a kapcsolódó kiadásokról (amit a mi zsebünkből fizetnek) eszük ágában sincs beszámolni. Persze ha meg is tennék, ki hinné el a számokat?

A végtörlesztés nagyon sokakban hagyott keserű szájízt. Nem véletlenül. A PSZÁF összesítéséből ugyanis kiderül: a devizaadósoknak több mint 80 százaléka nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. A döntő többség zsebből fizetett. Akik pedig az utolsó pillanatban mégis hozzájutottak az áhított forinthitelhez, már olyan magas kamatot fizetnek, hogy csak a futamidő hosszabbításának köszönhetően csökkent a havi részletük. (A hiteldíj számításaink szerint két teljes százalékponttal nőtt.) Nem kevés adósról van szó, a statisztikából ugyanis az is látszik, hogy a kölcsönök több mint felét januárban vették fel.
Megint nyertek tehát a bankok? Fenét. Ők így is métereset buktak, amit sokan egyáltalán nem bánnak. Abba ugyanis nem gondolnak bele, hogy a végtörlesztés miatt kerül többe a forintkölcsön. Ráadásul a drága hitelhez ugyancsak a végtörlesztés miatt alig lehet hozzájutni.
Nyertesei persze vannak a kormányzati akciónak. Azok ugyanis, akik zsebből tudták kifizetni devizahitelüket, mintegy 220 milliárd forintos árfolyamnyereséggel sétálhattak el. Nemzeti ajándék (amiben, mint azt több portálon is végigvették, jó sok politikus is részesedett). De csak azoknak, akik nem kerültek bajba, nem volt veszélyben a fedél a fejük felett, és nem fenyegette őket az éhezés réme sem. A számlát viszont mindannyian fizetjük.
Azok is, akik most a pokolian megdrágult forinthitel terheit nyögik (mert óvatosak voltak és nem devizában adósodtak el, esetleg éppen piszok drágán átváltották korábban kölcsönüket forintra). Meg azok is, akik annyira óvatosak voltak, hogy nem is vettek fel hitelt. Bóvliország lettünk, feketedik a gazdaság, magas a kamat, a munkahelyteremtés pedig inkább csak vágyálom. Egyre többen félthetik (joggal) még meglévő állásukat is.
A végtörlesztés persze csak az egyik olyan akció, ami ide vezetett. Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi beszédében „a középosztály érdekeit szolgáló kormányzati többségről" beszélt. Bár szerinte a kormány „kísérletet tesz arra, hogy egyesítse a középosztály és a leszakadó rétegek érdekeit”, az eddigi intézkedések erősen felfelé húztak. Orbán bízik abban, hogy a gazdaság hamarosan képes lesz növekedni. Hát, reménykedjünk. Jobb azonban, ha ezt nem nagyon tesszük. Például a lakossági fogyasztás növekedését nem segíti, hogy ma széles rétegeknek kell élire rakni a forintokat a megélhetéshez.
A felzárkóztatáshoz pedig milyen jól jöhettek volna azok a százmilliárdok (itt elsősorban az adórendszer átalakítására gondolok), amik a tehetősebbek zsebében landoltak. Ja, ha belegondolok, a végtörlesztés nem is a legnagyobb bajunk.

Nem kell belenyugodni, ha szívat a biztosító. Jó példa erre, hogy néhányezer forintos ügyektől többmilliós károkig fordulnak az ügyfelek eredményesen a békéltető testülethez. És lám! Ekkor már maguktól is fizetnek a biztosítók.


Sajnos az élet azt mutatja, hogy a biztosítók nem változnak. Amíg az ember csak fizet, csak fizet, addig mosolygó arcokkal és nagy-nagy ígéretekkel találkozik. Aztán amikor bekövetkezik a kár, amire biztosítást kötöttünk, és Isten bizony szerettük volna, ha nem történik meg, akkor kimutatják a foguk fehérjét. Valahogy ritkán sikerül úgy lezárni a történetet, hogy az ügyfél elégedett legyen. Aki nem áll ki a saját érdekeiért, azt bizony jelentős anyagi kár érheti.
Mert a biztosító fizethetne többet és korrektebben, de sokan beletörődnek abba az összegbe, amit kárkifizetésként kapnak. Hát ne tegyék! A Pénzügyi Békéltető Testület előtt ugyanis megváltozik a biztosítók viselkedése, és a teljes elutasítás helyett rögtön együttműködőkké válnak. Persze nem bíztatok mindenkit arra, hogy a PBT-hez forduljon, csak azokat, akik úgy vélik, átverte őket a biztosítójuk.
Az elmúlt időszak döntései ugyanis jól mutatják, hogy a többség jogosan fordult a testülethez. Volt, akinek közel 7 millió forintot hozott a békéltetés. A földcsuszamlás után lakhatatlanná vált ház után ugyanis az építési számlán lévő nettó összeget fizette csak ki a biztosító, az áfá-t, amit egyébként a tulajdonos ugyebár szintén kifizetett, valahogy nem akarta megtéríteni. Nem kellett ide a PBT határozata sem, a biztosító már a második meghallgatáson úgy döntött, hogy utalja a pénzt.  
De egészen kis összegű kárkifizetések (illetve ki nem fizetések) miatt is érdemes a testülethez fordulni. Jól látszik a biztosítási ügyek többségénél, ha az ügyfél kiáll az igaza mellett, a biztosító gyorsan visszavonulót fúj.

Talán az egyik „legszebb” történet az, amikor unit linked biztosítást sózott rá az ügyfelére az egyik bank úgy, hogy euró betétként adta el. A bank itt ügynökként járt el. Hatalmas összegeket vontak le mindenféle költség címén az átvert ügyféltől, mire az, hogy szabaduljon a unit-linked biztosítástól, a PBT-hez sietett. Végül visszakapta a teljes befektetett pénzét. Egy másik ügyfél pedig csaknem ezer euró költséglevonást kifogásolt sikeresen, ugyancsak unit linked biztosításnál.
Tehát lehet hőbörögni, de minek! Cselekedjünk! Ha a biztosító nem fizet rendesen, irány a békéltetető testület

Rossz hírem van: a magánnyugdíjpénztárakban a többség megtakarítása vesztett az értékéből. Az önkéntes pénztárakban még rosszabb a helyzet. Könyörgöm, csak a kormány ne mentse meg a pénzem!


Nem bírtam kivárni a tavalyi évről a hivatalos, PSZÁF által kiadott hozamokat, így nekiestem, hogy az egyébként kötelezően közzétett adatok alapján számoljak. Ahogy vártam, az eredmény lehangoló. Persze rossz volt a nemzetközi gazdasági környezet, ne is beszéljünk a hazairól. A kormány pedig gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. Csak az a helyzet, hogy mindenki ugyanolyan vacak körülmények között fektetett be, márpedig a hozamokban nagy a különbség.
Hogy ne az almát a körtével hasonlítsuk össze (klassszikustól idézek), a hasonló összetételű portfóliókat kell összevetni. A legkockázatosabb, növekedési portfólióban a legjobban az Életút teljesített. A tagok pénze 8,9 százalékkal gyarapodott. Míg a leggyengébb az OTP lett. A tagok pénze a negatív hozam miatt 7,89 százalékkal csökkent. Így csaknem 17 százalékpont a különbség a legjobb és legrosszabb hozam között.
Az Életút a kiegyensúlyozott portfólióban is nyerő volt a 8,54 százalékos hozamával, míg a vesztes az ING lett mínusz 1,38 százalékkal. A klasszikus portfólióban a Honvéd vitte a pálmát a 7,5 százalékos hozammal, a Dimenzió pedig az 1,9 százalékkal az utolsó. Az infláció tavaly egyébként kb. 3,9 százalék volt, így a többség pénze vesztett az értékéből.


Magánnyugdíjpénztári TOP-ok:

Klasszikus portfólió           Kiegyensúlyozott portfólió      Növekedési portfólió
 Honvéd         7,49 %                  Életút              8,54 %                          Életút            8,96 %
 Pannónia      6,91 %                  Quaestor          2,70 %                          MKB              0,85 %
 Életút            6,70 %                  Erste               2,51 %                           Honvéd          0,83 %


Az önkéntes pénztáraknál sem jobb a helyzet. Itt sajnos a teljes képhez meg kell várni a felügyeletet, ugyanis a pénztáraknak csak egy része teszi közé a számításhoz szükséges adatokat. Ráadásul van olyan pénztár, amelyiknek öt-hat portfóliója van, és van olyan, amelyiknek mindössze egy. Megpróbáltuk beszuszakolni őket a manyupoknál található kategóriákba. Így azt mondhatjuk, hogy a megtalálható adatok alapján a növekedési portfólióban a legjobb az AXA lett 2,26 százalékos hozammal, míg a legrosszabb az OTP mínusz 8 százalékkal. A kiegyensúlyozottnál 0,89 százalékkal ugyancsak az AXA nyert, és a vesztes a Honvéd lett, miután csak mínusz 2,1 százalékot hozott. A klasszikus portfóliót a Pannónia nyerte 7,17 százalékkal, míg a leggyengébb a Honvéd lett 1,52 százalékos hozammal. 

Önkéntes TOP-ok

Klasszikus                        Kiegyensúlyozott              Növekedési
 Pannónia    7,17%                   AXA    0,89%                            AXA    2,26%
 Budapest    5,99%                   Aegon    0,76%                        Allianz    -0,54%
 Allianz        4,41%                   OTP    0,66%                           Budapest    -0,99%

Nagyon nem mindegy tehát, hogy hol tartjuk a pénzünket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 10-20-30 évre szóló befektetéseket nem szabad önmagában egy év teljesítménye alapján megítélni. Nagyon nem szeretném, ha a kormány – ahogy tervezi – most rárontana az 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítására azzal, hogy majd megvédi. Ne tegye! Majd megvédem én a pénzemet. Például úgy, hogy ha nem tetszik a nyugdíjpénztár teljesítménye, akkor váltok.

Én nem tudom, mások miként vannak ezzel, de ahányszor komoly megszorításokat akartam bevezetni a háztartásban, valahogy mindig inkább nőtt, mint csökkent a kiadás. Az olcsóbb tisztítószerekből a megnövelt mennyiség sem mosta ki rendesen a ruhákat, a kajákat ki kellett dobni, mert senki sem ette meg. Az alacsonyabb árfekvésű mosogatószer (krém, tusfürdő stb.) kiütéseket okozott. A spórolás jegyében vett ruhákról pedig jobb nem is beszélni.

Szóval én béna vagyok (de szívesen tanulnék). Egyetlen dolog van azonban, amit úgy vélem, általában jól csinálok, és mivel ez most különösen aktuálissá vált, ajánlom mindenkinek. Az ilyen hideg időben a fűtés miatt csontszárazzá válik a lakás levegője. Ennek pedig mindenféle kellemetlen élettani következménye lehet. A pergamanné váló bőr, kicserepesedő száj mellett erősebben kell fűteni, ami drága, még tovább szárít… és így tovább. (Nekem meggyőződésem, hogy az idén elaltatott figyelmem – az idei tél eddig nem tett szükségessé a párásítást – miatt ébredtem az egyik reggel orrvérzésre.)

Már nagyanyáink is használtak vizes rongyokat, kis vízzel telt fém dobozkákat, de nekem egyik sem vált be. A rongyok szaga nem éppen kellemes, a radiátor rozsdásodik tőlük, a dobozkák pedig pillanatok alatt gusztustalan vízköves képződménnyé válnak. (Arról nem beszélve, hogy ezek a módszerek a mostani hideghez hasonló időben a halottnak  a csók kategóriájában  tartoznak.) Kipróbáltam már mindent. Az ultrahangos (jó drága) szupermasinák – amiket úgy árulnak, hogy a csapvízzel is jól használhatók – finom fehér porral terítik be a szobát. A meleg gőzt kibocsátóknál folyamatosan vízkőteleníteni kell, de még így is gyorsan tönkremennek. Egy berendezés szinte csak egyetlen szezont bírt.

Engedelmesen vásárolgattam tehát a desztillált vizet, de ezt valahogy mindig túlzott luxusnak éreztem (bár a bevásárlóközpontokban tényleg nem túl drágán szerezhetők be). Na most rátaláltam a spórolásra! Nagy műanyag lavórban és vödörben havat gyűjtök, azt a fűtőtest mellé teszem, és amikor kiolvad, leszűrve azzal töltöm fel a párásítót. Koszos és macerás dolog, de boldog vagyok. Hurrá, spórolok!

Csak nehogy elálljon a havazás!

A különböző hiteltípusok közül csak a lakáskölcsönök drágultak az elmúlt hónapokban. Már akad olyan személyi kölcsön (pedig ezek a hitelek hagyományosan a legdrágábbak közé tartoznak), amely alig kerül többe, mint néhány januárban felvett kiváltó forinthitel.  Gratulálunk! Ezt sikerült elérni a végtörlesztéssel, de persze a példátlan jelenséget más is magyarázza.

Az jól látszik, hogy amint elindult a végtörlesztés, milyen ütemesen emelték a bankok a lakáshitelek árát. Persze lehet kartellezést emlegetni, de azt senki sem tagadhatja, hogy üzleti szempontból ez teljesen indokolt lépés volt. Nem csak a végtörlesztés miatti veszteségek (ez a bankszövetség elnökének minapi becslése szerint 210 milliárd forint lesz), hanem az is alakíthatta a feltételeket, hogy a bankok éppen a legjobban fizető adósaikat vesztették el. (Ők tudták egyösszegben kiváltani devizahitelüket a nemzeti ajándékként adott kedvező árfolyamon).

A jegybanki adatokból is szépen látszik, hogy a végtörlesztés elindítása után 2011 utolsó negyedévében a különböző hitelfajták közül csak a lakáshitelek drágultak. A lakáshitelek átlagos költsége az éven belüli kamatperiódusnál (ide tartoznak persze a jellemzőnek tekinthető 3 és 6 havi Buborhoz kötött kamatozású kölcsönök) 0,74 százalékponttal emelkedett – egyetlen hónap alatt. A végtörlesztés szeptemberi elindítása óta a hiteldíj majdnem 2,1 százalékponttal vált 2011 végére magasabbá. Az MNB közleményében szerepeltetett számok kedvezőbbek, de ennél működött az átlag nagy varázslata.  Az átlagos adatok ugyanis sok mindent eltakarnak. Minden hiteltípusnál. Ezekben ugyanis szerepelnek például azok az egyedi, nagy összegű hitelek is, amelyeket a kiemelt ügyfelek különleges feltételekkel kapnak.

A lakáshitelezésnek amúgy betettek persze a gazdasági bajok is. Ki mer manapság hosszú távra eladósodni? Ha mégis akadnának elszántak, azokra meg eleve gyanakodva tekintenek a bankok, amelyek most szintén bizonytalannak látják a helyzetet. (A hosszú táv náluk is hosszú táv, hiába kapják a profitot a pénzközvetítésért és a különböző időtávok „összeillesztéséért” – de ennek boncolgatása messzebb vezetne.) Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy az ingatlanpiac is betegeskedik, itt van még a kilakoltatási moratórium, valamint a kvóta (korlátozzák milyen mértékben érvényesíthetik a fedezetet, de ne finomkodjuk: hány nemfizetőt dobhatnak ki a lakásából).

Maradnak tehát a nem jelzálog, hanem jövedelem alapú kölcsönök. Akad bank, amely ezek hiteldíját 12 százalékponttal (!) vitte lejjebb, másutt a mostani lakáshiteleknél alkalmazott áron már lehet személyi hitelhez jutni. Alaposan megnézik persze, kiknek adnak ilyeneket.

A fő a jövedelem nagysága. Úgy tűnik, ebben most jobban bíznak a bankok, mint az ingatlanban. Utóbbinál ugyanis a hitelkorlát önmagában lenyomhatja az árakat. Hogy a jövedelem jelen helyzetben szintén nem túl biztos (akinek ma van munkája, nem biztos, hogy holnap is lesz)? Reméljük, nem ez lesz a következő, amire rádöbbennek a hitelintézetek!

Átalakítaná az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert a kormány. Az eddigi előzmények után talán nem meglepő, hogy ettől a hírtől görcsbe rándul a gyomrom. És ebben aligha vagyok egyedül.  

Már megint ez a fránya pénz! Mindenkinek elkezdenek villogni a dollárjelek a szemében és megkaparintaná, ha sok van belőle. Most éppen az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításába fogna a kormány. És én ettől már most rettegek. Ó, nem kevés pénzről van szó. Jelenleg mintegy 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi, nyugdíjra félretett vagyonáról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy fejenként átlagosan 646 ezer forintja van a tagoknak.
Ahogy az Origo megírta, „dolgoznak az önkéntes nyugdíjpénztári rendszer átalakításának részletein Matolcsy György minisztériumában. A szektor képviselői a magánpénztári pillér felszámolása után némileg tartanak az újraszabályozástól.” Ezután a minisztérium megerősítette a hírt, a pénztárszövetség pedig csak annyit közölt, hogy a részletekről nincs információjuk.
Számomra már önmagában is ijesztő az a hír, hogy nincsenek hivatalos részletek, nincsenek hivatalos egyeztetések a szektorral. De a legijesztőbb talán az, hogy senki nem kíváncsi az 1,3 millió tag véleményére. Pedig az önkéntes nyugdíjpénztárak (persze akárcsak a gyakorlatilag kinyírt magánnyugdíjpénztárak) önkormányzati rendszerben működnek, és a tagok tulajdonában vannak. De valójában a banki, biztosítói hátteret nyújtó intézmények emberei ülnek a vezetésben, így hozzájuk lojálisak, nem a tagokhoz. A tagok jellemzően nem járnak közgyűlésre, nem gyakorolják a tulajdonosi jogokat, néhány igen aktív taggal bíró pénztár kivételével. Ez utóbbiak ágazati, munkáltatói hátterű pénztárak.
Ami az igazán nagy biznisz a rendszerben, az kérem szépen a vagyonkezelés. Amivel – láttuk a magánnyugdíjpénztárak esetében is – nagyon szépen lehet keresni. Amelyik pénztár tényleg a tagok érdekeit nézi, az versenyezteti a vagyonkezelőket, tekintettel van a költségekre. Amelyik saját érdekeket tart szem előtt (mármint a pénzügyi csoport érdekeit), az a csoport tulajdonában lévő saját vagyonkezelőnek ad munkát, nem tűz ki semmiféle elvárást ezért cserébe, és úgy csinál, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a könyveléstől kezdve minden kiszervezett munka annyiba kerül, amennyit a csoport leányvállalata leszámláz, és kész.
Most is nonprofit az önkéntes nyugdíjpénztárak működése. Ha pedig nyereség van (lenne), az a tagoké. Hogy valójában mégsem teljesen az, azt tényleg meg kéne változtatni. Információink szerint a tulajdonosi szerkezet átalakítása is az ötletek között van. Elindult a harc a színfalak mögött. Attól tartunk azonban, hogy ennek megint nem a tagok lennének a nyertesei.
Gondoljuk csak végig a magánnyugdíjpénztári történetet. Ami bizony nem a Fidesz-kormánnyal kezdődött. Már 2009 őszén a Bajnai Gordon kormányfő vezette MSZP-kormány úgy alakította volna át a tagok tulajdonában lévő magánnyugdíjpénztárakat, hogy azokat ingyen és bérmentve „odaajándékozta volna” a bankoknak, biztosítóknak. Örök időkre bebetonozva a tulajdonosi jogokat. Persze ezek a bankok, biztosítók tovább harácsolhatták volna a jövőbeli nyugdíjpénzeket. A verseny korlátos lett volna, a kisebb, ágazati pénztáraknak esélyük sem lett volna a fennmaradásra. Ez tehát a tagok számára nem lett volna jó rendszer. Mi történt? A parlament szépen megszavazta, majd az akkori köztársasági elnök (Sólyom László) úgy döntött, hogy nem írja alá a törvényt, mert az nem tette lehetővé, hogy azok a tagok, akik úgy érzik, hogy nem járnak jól, visszaléphessenek a tb-rendszerbe. Ez pedig az akkori köztársasági elnök szerint sértette a tulajdonhoz való, az alkotmány által védett jogot. (Hát, azóta változott az alkotmány és a köztársasági elnök személye is.) Ez éppen két éve történt.
Aztán jött a Fidesz-kormány és gyorsan magáévá tette a magánnyugdíjpénztáraknál összegyűlt közel 3 ezer milliárd forintot. Én azt gondolom, hogy a szocikormány megoldása sem lett volna jó, a Fidesz-kormányé pedig a rémálmaimnál is rosszabb. És most hozzányúlnának az önkéntes pénztárakhoz is. Persze hozzá lehet nyúlni, nyilván lehet rajta javítani. De nem először esnének orvosi szike helyett baltával a betegnek.
Mert bizony felmerült bennük, hogy legyen egy szép nagy állami önkéntes nyugdíjpénztár is. Hej, micsoda lehetőség lehetne, ha nem csak a vagyonkezelésen nyerhetne a kormány barátja szép összegeket (persze nem csupán magának), hanem az állam irányíthatná a tagok befektetéseit. Állami vagy haveri vállalatokba fektethetné a tagok pénzét, vagy akár állampapírokat vetethetne, ha már a piacon senkinek sem kellenek.
De persze mennek a háttérharcok az ellenérdekelt felek (bankok biztosítók) részéről is. A másik véglet az lenne, amikor ismét – akárcsak a SZÉP-kártya esetében – jól behatárolt érdekcsoportoknál lennének az állam által preferált önkéntes nyugdíjpénztárak, a többieket pedig szépen elsorvasztanák.
Hát ezért rettegek. Szemem előtt már az önkéntes kasszák körül is repkednek a balták.

Becslések szerint több tízezer biztosítót váltó autós adatait nem találják a rendszerben. Aki levelet kap erről, rohanjon a régi biztosítójához. Különben A0-ba sorolják.

Mint minden új rendszer, a központi kárnyilvántartó rendszer is gyermekbetegségtől szenved. És persze ennek árát az autósok fizetik. Ugyanis tavaly nyár óta a bónusz besorolásról az igazolást nem a korábbi biztosító állítja ki, hanem egy központi kárnyilvántartó rendszerből kell lekérdezni. A rendszerbe maguk a biztosítók töltötték fel az adatokat, és az előzetes hírek szerint ezek között sok hiányos és pontatlan. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) alsó hangon úgy számolt, hogy összesen 100 ezer autós adataival lehet gond.
Tavaly mintegy 850 ezren döntöttek úgy, hogy a kgfb-t másik biztosítónál kötik meg. Az alkuszok szerint így minimum 40-50 ezer gépkocsi-tulajdonos kaphat levelet az új biztosítójától azért, mert adatait nem találják. Ezeket a leveleket most kezdik el kiküldözgetni. Aki ilyet kap, lehetőleg ne iktassa egy automatikus mozdulattal a „szürke/fekete/zöld dossziéba” (ahogy sokan nevezik a szemetest), hanem rohanjon az alkuszához vagy a korábbi biztosítójához adategyeztetésre. Ellenkező esetben A0-ba sorolják, és az annak megfelelő díjat kell fizetnie. Ez már csak azért sem mindegy, hiszen a 30 százalékos baleseti adót a kgfb éves díjára vetik ki.
Idő még van, a kötelező díjának befizetési határideje február 29.