AZ ÉN PÉNZEM

Az állam azt szeretné, hogy minden az övé legyen, mindenki tőle függjön, és persze ennek megfelelően mindenki kussoljon is.

Fokozatosan, óvatosan (azt hiszik, senki nem veszi észre?) teszi be az állam mindenhova a lábát, mint a mesében a farkas. Most a szociális törvények módosításában akarják elérni, hogy a gyermekvédelmi kedvezményekre visszamenőleges hatállyal is vonatkozzon az, hogy Erzsébet-utalványban fizethetik.

A szociális államtitkárság sokat vitatott elképzelése módosító javaslat formájában kúszna be a törvényekbe. Eszerint az önkormányzatok dönthetnek arról, hogy ha a rendszeres szociális segély meghaladja a 10 ezer forintot, ebből ötezer forintot Erzsébet-utalvány formájában fizetnek-e ki. Akadnak azonban a javaslatban további pontok is. Lényeges (bár az elképzelések, pontosabban a szakértői vélemények között már felbukkant) változtatás lenne, hogy az Erzsébettel ezentúl tanszereket, iskolai cikkeket, ruhákat is lehetne vásárolni. Nyilván az állam által gondosan kiválasztott helyeken.

Az Erzsébet kiterjesztését az idézett javaslat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény felhasználásánál tartalmazza. A rászoruló gyermekeknek és családjuknak eddig ezen a címen évi két alkalommal gyermekenként 5800 forintot adtak. A kedvemény várható  összegéről az új (a parlamentben egész héten tárgyalt) költségvetésben döntenek majd. (Vajon, miért nem gondoljuk, hogy az összeget emelni fogják?) Ha pedig valaki abban reménykedne , hogy mivel neki már odaítélték ezt a kedvezményt, továbbra is számíthat arra, hogy az készpénzben érkezik, az egyik passzus lehűtheti. A bizottság ugyanis arra is ügyelt, hogy a törvényben szerepeljen a visszamenőlegesség. A most születendő rendelkezéseket ugyanis a 2012. augusztus elseje előtt megállapított gyermekvédelmi kedvezménynél is alkalmazni kell.

„Bözsikével” az is a baj, hogy csak baráti helyeken használható, a legtöbb üzletben nem. Éppen a családügyi és szociális bizottság javasolja ezeket a módosításokat, miközben az itt ülő képviselőknek lenne az a feladata, hogy a legelesettebbeket támogassa, ne jöjjön létre olyan jogszabály, ami a szegénységben élőket még rosszabb helyzetbe sodorja.

Az állam nagyon szeretné megmondani, mire és hol költsük el a pénzünket. Sőt, még azt is megmondaná, hol tegyük félre a megtakarításunkat. Érdemes emlékezni arra: április elején született kormányrendelet arról, hogy milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a lakosság minél több állampapírt vegyen. A tervek szerint a közszféra dolgozóinak lehetővé kívánják tenni, hogy munkáltatójukon keresztül vehessenek állampapírt. Attól tartunk, ebben az esetben a döntés „szabadsága” nagyban függhetne attól, ki a munkahelyi vezető, és ő milyen instrukciókat kap. Elég egy túlbuzgó vezető, a megfélemlítés légköre, és sokan úgy érzik majd: kötelező az állampapír-vásárlás. A fizetés egy része állami adósságlevélben, a segélyek és juttatások pedig állami utalványban testesülhetnének meg. 

És persze a sorba tartozik még az állami mobilszolgáltató is, de folytathatjuk az állami bankkal, ami majd (haha) fellendíti a gazdaságot, ha már a gaz bankok (épp az állami beavatkozások miatt) nem akarnak hitelezni. Legyen tehát minden állami – mint a rendszerváltás előtt, amiből menekültünk -, az életünket minél mélyebben hassa át állam bácsi, hisz ő „gondoskodik rólunk”.  Lehet azt hinni (én nem tenném), hogy ez jó így. Azonban mindennek ára van. Aki az államtól függ, azt alapjogaitól foszthatják meg. Vége a szólásszabadságnak, az állampolgár jól gondolja meg, kit és hogyan kritizál, a tüntetést pedig felejtse el. Személyes tapasztalatom a közelmúltból: alig 2 hónapja tüntettünk gyerekeink iskolájáért. Az önkormányzati dolgozókat megfenyegette a polgármester. Csak finoman, de az is elég volt. Közölte: senkit nem akar látni a tüntetésen a munkatársak közül. (Megjegyzem, a tüntetés nem a polgármester, hanem a kormányhivatal döntése ellen szólt.) Aki a kormányhivatal döntése ellen emelt szót nyilvánosan, már nem dolgozik az önkormányzatnál, a munkatársak pedig még csak érdeklődni sem mernek utána. Ezek után senki nem ment el az önkormányzati dolgozók közül a tüntetésre, ott voltak azonban a házastársak és a gyermekeik. A munkahelyük megtartásáért lemondtak egyik alapjogukról. Ezt akarjuk?

Egyre többen perlik bankjukat a devizahitelük miatt. A bankszövetség hallgat, a sajtó egy része nem vesz tudomást az egészről, azt gondolva, hogy amiről nem szólunk, az nincs. Csakhogy ezrek, tízezrek kapaszkodnának valamilyen segítségbe, hogy túléljenek, és kiutat találjanak abból a reménytelen helyzetből, amibe azért sodródtak, mert devizahitelt vettek fel annak idején. (Korábbi posztunk itt olvasható arról, hogyan adósodott el az ország jelentős része devizában.)

A múlt héten számoltunk be a siófoki jogászról, akit naponta 200-300 elkeseredett banki ügyfél keres fel, és aki perre menne, bár ügyfeleit az egyezkedésre bíztatja. A hozzánk érkezett jelzések szerint több jogász is foglalkozik a devizahitelesek problémáival. Az alábbi írás, amit vitaindítónak szánunk, az egyik ilyen ügyvédtől származik. Szerzőnk korábban hosszú időn keresztül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél dolgozott.

A devizahitelek unortodox joga

A devizaalapú hitelezés jogi kérdései a közbeszéd részévé váltak. Nehéz eligazodnia az ügyfélnek, hiszen a Bankszövetség kommunikációja szerint nem érdemes, sőt egy ügyvéd részéről felelőtlenség pereskedni a hitelezővel. Ezzel szemben számos ügyvéd és véleményformáló szerint érvénytelenek a szerződések.

Aki megoldást akar, az nem kerülheti meg a racionális döntés felelősségét. Azt senki ne gondolja, hogyha néhány éve kritika nélkül elfogadta egy banki alkalmazott vagy közvetítő ajánlatát, akkor a problémára most szintén egy kényelmes, „konyhakész” megoldást fog kapni.

Az állam befejezettnek kommunikálja az adósmentés szabályozását, a bankok pedig védik a saját pozícióikat az állammal és az adósokkal szemben is. Nem meglepő, hogy a tömeges perekkel a probléma teljes társadalmi és gazdasági súlya a bíróságok vállára nehezedett.

A devizahitelekkel kapcsolatos perek jó része társadalmi nyomásgyakorlás az államra. Persze örüljünk, hogy a harc ezúttal a tárgyalótermekben folyik, nem pedig az utcákon. Azt nem lehet tudni, hogy az eddig is váratlan fordulatokkal zajló, moral hazard helyzetet létrehozó adósmentésben mikor lesz a következő kormányzati döntés, azt pedig pláne nem, hogy mi lesz az. Az azonban biztos, hogy a devizahitelek okozta társadalmi és gazdasági krízis kizárólag az igazságszolgáltatás eszközeivel nem lesz megoldható.

A gyorsan felfuttatott, jogi bizonytalanságokkal terhelt konstrukció miatt a per a fizetési nehézséggel küzdő adós kockázatos, de alkalmazható és teljesen jogszerű taktikai eszköze. Ez pedig a bankokra gyakorol nyomást.

A bíróságoknak most azt a jogértelmezést kell végrehajtaniuk, amire a devizahitelezési boom idején nem volt sem idő, sem igény. És nemcsak a fogyasztók, a most oly hangos ügyvédek, politikusok és egyéb véleményvezérek voltak csendben, hanem a közérdekű keresetek benyújtására jogosult szervezetek sem rohantak akkor a bíróságra.

A hitelezők jogászai által egyedileg fabrikált üzletszabályzatokkal és szerződésekkel, valamint a banki gyakorlattal szemben persze számos jogi kifogás vethető fel. Várhatóan lesznek az ügyfelek részére összességében kedvező, kockázataikat és veszteségeiket érzékelhetően mérséklő bírósági döntések az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve a devizában elszámolt költségek tekintetében. Nem várható azonban olyan bírói ítélkezési gyakorlat kialakulása, amely megszüntetné az adósokat terhelő teljes árfolyam- és kamatkockázatot. Ennél konkrétabb véleményt jelenleg nem lehet felelősen megfogalmazni.

Létezik olyan struktúra is, amely minőségi alternatívát jelent a bizonytalan perekkel szemben. Ez a pénzügyi fogyasztóvédelem, ennek időnkénti látványos eredményeiről ez a blog rendszeresen beszámol. A hibázó pénzügyi szolgáltatóval szemben sok esetben a közvetlen egyezkedés is működik, de ha mégsem, akkor a fogyasztói panasz és a pénzügyi békéltetés egy jól szabályozott rendszer, ráadásul nem vonja el a bírói út lehetőségét sem. A bankok ezt sem szeretik, mert egyre jelentősebb kapacitást köt le. A társadalmi nyomásgyakorlást preferáló radikálisok sem szeretik, mert az ilyen eljárás alapvető célja az egyezség. Az ügyfélnek viszont jó, mert gyorsan és olcsón juthat döntési helyzetbe: pereljen, vagy pénzügyi és jogi ismeretekkel immár jobban felvértezve elégedjen meg egy alternatív vitarendezésben elért eredménnyel.

Dr. Fortolóczki István

ügyvéd

Az egyik ismerősöm a saját bankjából akarta kivenni a nyaralásra szánt valutát. Amikor barátnője meglátta, szabályosan kituszkolta onnan. Senki sem vált bankban, az nagyon drága! El is cipelte egy „baráti” pénzváltóhoz. Mivel nagyon sokszor tapasztaltuk már, hogy az ilyen általános szabályok a gyakorlatban másként mutatnak, megpróbáltuk feltérképezni, mi is a valóság.

Magunk is csodálkoztunk, amikor kiderült: az euró ugyan a bankokban valóban drágább, de nem úgy, és nem annyival. Az egyéb (most a nyaralási szezonban igen csak kedvelt) valutáknál viszont még ez az alapvetés sem feltétlenül igaz.

Több mint tucatnyi pénzváltó hálózat és tíz bank valutaárfolyamait gyűjtöttük a hétvége előtt össze. A bankokban az euró átlagos eladási árfolyama 6,5 forinttal volt magasabb. A legolcsóbb pénzváltó és a legdrágább bank közötti különbség nem érte el a 12 forintot. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 150 ezer forintért akar euró bankjegyekhez jutni, akkor 20 euróval kap kevesebbet.  Érdemes ezen is elgondolkodni, hogy ekkora különbség vajon indokolja-e, hogy hosszabb túrákra szánja el valaki magát.

Tény viszont, hogy nem találtunk egyetlen bankot sem, amely ne adta volna az eurót drágábban a pénzváltóknál. Egyáltalán nem ez azonban a helyzet a horvát kunával. Az egyedi ajánlatok alapján öt bankban is kevesebbért árulták a kuna bankókat, mint amilyen árfolyamokat a drágább pénzváltók alkalmaztak. Utóbbi csoportba pedig többnyire a különösen forgalmas helyen (turistaközpontokban, a határok mellett) működők tartoznak.

Még egy alapvetés dőlt meg. Sokan gondolják ugyanis, hogy a pénzváltók közül olyant érdemes választani, amely frekventált helyen található. Nos, ez többnyire egyáltalán nem így van. Minél többen esnek ugyanis be egy váltóhoz, annál „merészebben” tud árazni. Olcsóbban vesz és drágábban ad. Teheti, úgyis jönnek az ügyfelek.

Akadnak bombázó ajánlatok, de a kirívóan jó árfolyam becsalinak is bizonyulhat. Ha valaki a neten kinézett remek áron akar valutát vásárolni, könnyen az ördögnek tartozik egy úttal. „Éppen most fogyott el” – mondják. (Ahogy a viccben: ha nálam sem lenne, én is tudnám annyiért árulni.) Persze ajánlják a drága szomszédot.

A pénzváltók jobb árakat az ügyfelektől vett valuta révén kínálhatnak (egyébként ezek a vállalkozások banki ügynökök, tehát azt tudják árulni, ami a hitelintézettől szereznek be). A főszezonban, júliusban és augusztusban, azonban az adásvétel meglehetősen egyirányú (főképp, ha az előrejelzéseknek megfelelően kevesebb külföldi turista érkezik). Tehát szinte csak veszik a valutát. Ilyenkor nem ritka, hogy valóban kifogynak a készletek. Hiány esetén pedig a váltó csak a partnerbanktól vásárolhat valutát.

Ha azt hiszed, hogy a saját euródhoz azonnal hozzájuthatsz, nagy tévedésben vagy. Még 200 euróra is várnod kell.

Bármennyire is híve vagyok a modern bankolási technikáknak, készpénz nélkül soha nem indultam el külföldre. Úgy tűnik azonban, egyes bankoknál nehezebb és bonyolultabb hozzájutni a saját devizaszámlámon csücsülő eurómhoz, mint ha keresek magamnak egy valutaváltót.

A köztudatban az él, hogy nagyobb összegű készpénz felvételét előre be kell jelenteni a banknál, és ez az összeghatár jellemzően 2 millió forintnál kezdődik, akár forintról, akár valutáról van szó. Ez azonban a nagybankok esetében csak az Erstére és az MKB-ra igaz, de utóbbinál is kizárólag az alapvalutákra. Az összeghatár ugyanis bankonként, sőt fiókonként, de a valutától függően is változhat. Abban az esetben, ha valaki horvát kunához szeretne jutni (akár saját devizaszámlájáról venné azt ki), többnyire jobb, ha előtte tájékozódik, mi is a szokás a bankjánál ezzel kapcsolatban. Ugyanis általában az euró a legkeresettebb valuta, de nyáron ehhez még hozzájön a horvát kuna is.

Egyik olvasónk jelezte, hogy a K&H-nál az egyik fiókban saját számlájáról kétszáz eurót nem akartak kifizetni előzetes bejelentés nélkül. A K&H-nál ugyanis két nappal korábban kell - személyesen a fiókban vagy telecenteren keresztül - jelezni, ha valaki valutát szeretne felvenni. A banknál mindenkinek érdemes résen lennie, mert a neten nem lehet utánanézni, mekkora összegnél várják el az előzetes bejelentést. Ezt minden fiókban külön kifüggesztik. Az ominózus, budapest-belvárosi fiókban az állt a kifüggesztett papíron, hogy bármekkora összegű eurófelvétnél előre kell jelezni a szándékot. Az pedig általános a banknál, hogy ha valaki nem forintot, eurót vagy dollárt akar felvenni, az összegtől függetlenül mindenképpen szólni kell a készpénzfelvételi igényről.

Máshol kevesebb a várakozás

A Citibanknál (ahol érzékelhetően egészen nagy összegek kivételére is számítanak, jelzik, hogy a 10 millió forint feletti valutánál a szokásos egy nap helyett két nappal korábban kell tudatni a szándékot) angol fontot és svájci frankot is ki lehet még venni. Az egyéb valutáknál viszont itt is elvárják az előzetes jelzést.

Az OTP-nél alapesetben csak ötmillió forint vagy háromezer euró (illetve ennek megfelelő egyéb valuta) feletti összegnél kell az előzetes bejelentés. Ugyanakkor a fiókoknak lehetőségük van ettől lefelé eltérni (amit itt is a kifüggesztett tájékoztatóból lehet megtudni). Az FHB egymillió forint és ennek a felét elérő euró felett kér bejelentést. Itt az egyes fiókok között az elvárt időben van különbség. A Budapest Banknál (BB) is kétmillió forint a határ. Az eurónál azonban már csak egymillió, a dollárnál 250 ezer, az angol fontnál és a svájci franknál pedig 150 ezer a korlát – forintra átszámítva. Az ezektől eltérő valutanemekben a BB is minden esetben javasolja az előrejelzést, mert – mint hozzátették – ezekből nem mindig áll rendelkezésre pénz a fiókokban. A CIB a forintnál egységesen egymillió, az eurónál és dollárnál pedig ezres határt alkalmaz. Az Unicreditnél is azonos feltételeket találunk minden fiókban. Ez a forintnál kétmilliós, az eurónál és a dollárnál pedig egymilliós (itt ez forintban értendő) korlátot jelent.

Azonnal kell? Fizess!

Persze amennyiben a pénztári készlet lehetővé teszi, szinte minden bank hajlandó bejelentés nélkül is fizetni. Ilyenkor azonban több helyen külön díjat számítanak fel. Ezzel a készpénzfelvételi költség megnő. Egymillió forinthoz a K&H-nál így 3,5 ezer forint helyett majdnem nyolcezezért juthat valaki. Valutánál azonban akár száz euróba (persze ez a maximum) is fájhat a tervezés hiánya.

A bankok tapasztalatai szerint gyakran előfordul, hogy a fiókban szembesül valaki azzal, hogy korábban szólnia kellett volna. Az Unicredit Budapesten lehetővé is teszi az úgynevezett prompt rendelést: ennek keretében, ha nagyon muszáj – külön szállítási díj felszámításával –, azonnal készpénzhez juthat az ügyfél. A bankok szerint csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a megrendelt pénzért valaki ne menne el. Érdemes azért is figyelni, mert a bankok (már amelyik ilyet felszámít) a külön díjakat sokszor nem hangsúlyozzák.

Így hiába boldog valaki, hogy azonnal valutához jutott (bejelentés nélkül), a végén lehet, hogy csak a számlaegyenlegét böngészve értesül ennek áráról. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a bankok a külön díjat akkor is felszámítják, ha valaki megrendeli a készpénzt, de később mégsem megy el érte.

Mégis ragaszkodnak a biztosítók rossz szokásukhoz: utálnak fizetni az ügyfeleknek. Noha minden nagyobb vihar után kiadják a maguk kis közleményét arról, hogy milyen flottul megy a kárrendezés, az igazság ennél árnyaltabb.

Megkérdeztük a Generalit, hogy mégis mire gondol akkor, amikor köti az ebet a karóhoz, és úgy dönt, hogy megmutatja: ő azért se fizet. A Generalit immár harmadszor pellengérezi ki a PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület, mert nem hajlandó eleget tenni az ajánlásának. (A korábbi történetekről itt írtunk.) A legutóbbi ügyben nem egészen ötvenezer forint miatt „keményítettek be”. Egy viharban ugyanis a ház mellett álló fa ágai betörték az ablakok hővédő üvegét. A kárszakértő – az ügyfél kérése ellenére - nem ment ki a helyszínre, majd amikor a károsult megcsináltatta az ablakot, nem akarták – és azóta sem akarják – kifizetni a hőszigetelt üvegezést, csak a normál üvegezés árát. Szerintük nem életszerű „fakeretes nyílászárók hőszigetelt üvegezése”, és az sem zavarja őket, hogy a ház többi ablakában is thermo üveg van. Kértek viszont 2 hónappal az ablak kitörte után üvegcserepeket bizonyítékként az ügyféltől.

A biztosító ezek után néhány számmal érzékeltette számunkra, hogy igenis szokott fizetni: 2011-ben 191 ezer lakáskár-bejelentés érkezett hozzájuk, és az év folyamán 9,5 milliárd forintot ki is fizetettek ügyfeleiknek. A biztosító tavaly 350 ezer kárügyet rendezett, amelyeknek kevesebb, mint 0,1 százalékában került sor peres eljárásra. A PBT előtt 2011-ben mindössze 57 lezárult ügye volt. Ezek közül 17 esetben egyezség született, 21 eljárást megszüntettek, és csupán 11-szer tett ajánlást a PBT.

Legtöbbször tehát fizetnek, amikor viszont nem, azt nem értjük, miért.

De más biztosítónak is fájdalmas olykor a pénz kifizetése. Az év fogyasztóbarát biztosítója címet elnyert K&H Biztosítót is lakásbiztosítás miatt ülteti szégyenpadra a PBT. A K&H egy betörésnél a rongálási károkat hajlandó volt megtéríteni, az ellopott holmik ellenértékét azonban nem. Pedig a károsult mutatott be garanciajegyet, illetve csatolt tanúvallomásokat is ezekről. A biztosító nemes egyszerűséggel azt vitatta, hogy a betörők bejutottak a lakásba. Ebben nem zavarta az sem, hogy a rendőrségi helyszíni szemléről készült jelentésben – többek között – szerepel, hogy a lakásban „nyitott kartondobozok, táska, kiszórt iratok láthatóak, átforgatott állapotban”. A szajrét pedig úgy vihették el, hogy egy belső létrát az alsó szomszéd erkélyére támasztottak.

A történet egyébként hasonlít az egyik általunk ismert esethez is. Akkor a biztosító azért nem fizetett a betörésre, mert a bejárati ajtó zárja érintetlen volt. No igen, hiszen – mint a rendőrség is megállapította – a betörők az erkélyajtón át törtek be.

Cseppet sem reprezentatív felmérésünk - saját és ismerősi körből származó történetek - alapján  arra a megállapításra jutottunk, hogy a biztosítók még mindig azt gondolják: egy-egy ügyfélnek csak néhány darab kártalanítás jár, és annak is van felső korlátja. Így például a jogászaik feladata, hogy adott összeg felett mindent kövessenek el, hogy ne kelljen fizetni. Míg egy-egy kisebb kárt sokszor tényleg flottul térítenek, ha már nem először fordul elő az ügyféllel, akkor elkezdenek keménykedni.

Egyik ismerősömnél két esetben azonnal, egy hang nélkül fizette a biztosító az ablak üvegezését, de harmadszor már megjelent a kárfelmérő és figyelmeztetett: legközelebb nem fizetnek. Miért is? A kár megtörtént – szó sem volt csalásról -, az ügyfél fizette a biztosítást, csakhogy már a harmadik kárral kezdett egálba kerülni a biztosítás díja a kárkifizetéssel. Így már nem érte meg a biztosítónak, a haszon elmaradt. Az már cseppet sem zavarta őket, hogy kockázatközösség működik, sok százezer ember fizet, de kárt csak egy részüknek kell téríteni. Akkor minek a biztosítás, ha csak annyit fizetnek ki egy-egy ügyfélnek, amennyit az befizet?

Ezt a hozzáállást erősíti az a történet is, amikor egy másik ismerős egy sima címegyeztetésnél arra lett figyelmes, hogy a beszélgetés során az ügyintéző egyik pillanatról a másikra feltűnően kedves lett vele. Ennek pedig egyetlen oka volt: megnézte a múltját, és látta, hogy nem volt még egyáltalán kárkifizetése.

A történetek azért tanulságosak, mert sokan egyáltalán nem jelentik be a kisebb károkat. Valószínűleg nem szeretnék, hogy ha esetleg legközelebb nagyobb káruk keletkezik, akkor elkezdjen kötözködni velük a biztosítójuk. Pedig a biztosítást azért kötjük, hogy kár esetén  a biztosító fizessen. Akár kicsi az, akár nagy.

A siófoki Don Quijote-val (ahogy több helyi jogász is nevezi Léhmann Györgyöt) készült televíziós interjút a netről több mint százezren töltötték le. Az ügyvédhez naponta 200-300 bajban levő devizahiteles fordul, kétszáz per pedig – tudtuk meg tőle – már el is indult.

Alighanem nagyon sokan vannak, akik tudják, mire is alapozza a siófoki jogász keresetét. Abban azonban nem vagyunk biztosak, hogy a jelentkezők valóban felmérték a kilátásokat. Az ugyanis remekül hangzik, hogy az Európai Bíróság április végi ítélete szerint „amit a bankok eddig tettek, az törvénytelen, semmis” (ezt állította Léhmann abban az ominózus interjúban). Valójában azonban egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet.

A luxembourgi ítélet ugyanis a Pest Megyei Bíróság kérésére a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak (NFH) az Invitel ellen indított közérdekű keresete miatt született. A távközlési cégnél azt támadták meg, hogy a hűségnyilatkozattal kötött szerződéseknél új díjat vezetett be. A pénzügyi felügyelet és a banki jogászok is úgy látják: más szektorról, és arról is másként szól az ítélet, mint ahogy azt Léhmann értelmezi. (Siófokon egyébként megtudtuk, hogy az ügyvéd perben áll az önkormányzattal és szinte minden hatósággal is, mert sok minden eltérően értelmez, mint mások.)

Elgondolkodtató viszont (hogy még egy csavart vigyünk a történetbe): portálunk több olyan devizaadósról is tud, akiknek – tarsolyukban az ügyvédi munícióval – bankjukat megkeresve sikerült kedvező különalkut kötniük. Az sem mellékes, hogy a banki szerződések megítélésénél egyre többször bukkan fel a Polgári Törvénykönyv (ezt elővette már a PSZÁF mellett működő békéltető testület is), vele együtt pedig a felek együttműködési kötelezettsége és a szerződés tisztességtelenségének kérdése. Aki vett fel devizahitelt, az maga is meg tudja ítélni, hogy utóbbi pontok mennyire érvényesültek a bankkal való viszonyában.

Akkor nosza, perre! – mondhatnák most sokan. Akad azonban további megfontolandó szempont is. A siófoki Don Quijote ugyanis (mint az el is várható egy gáncstalan lovagtól) csupán költségei fedezésére kér összesen háromezer forintot a hozzá fordulóktól. Tőle tehát nem igyekszünk óvni senkit (mint azt tettük már más, sokszor a kiszolgáltatott helyzetet saját zsebre kihasználó ügyvédeknél). A per azonban így sem mentes a kockázattól. Ha valaki ugyanis veszít, a bíróság a perérték hat százalékát terheli rá költségként (amire az ügyvéd maga is felhívja a figyelmet).

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Léhmann által indított ügyek csak a hitelterhek töredékére vonatkoznak (perértékként viszont a teljes kölcsönösszeg szerepel).  Ha a bíróság kimondja, hogy a bank nem az indokolható mértékben drágította a devizahitelt, akkor még hosszú huzavona kezdődhet arról, hogy a végrehajtott kamatemelés (márpedig ilyent a válság hatására mindenki tett) mennyire fogadható el. A svájci irányadó kamatszint (amire Léhmann hivatkozik, és ami ténylegesen a töredékére esett ebben az időszakban) ugyanis csak az egyik tényező.

A normál szintnél alacsonyabb minimálbért kaphatnak majd az új munkaügyi szabályozásnak köszönhetően a pályakezdők, illetve a lemaradó régióban dolgozók. Akadnak, akik ezt az esélyegyenlőtlenség újabb szép példájának tekintik, míg mások a foglalkoztatás növekedését várják tőle. A dolog, ha nem kellő gonddal vitelezik ki, első ránézésre is (további) zavarokat okozhat a munkaerőpiacon. Például azzal, hogy a legális foglalkoztatói körben cserefolyamatot indít el (az olcsóbb alkalmazottak kiszorítják a drágábbakat).

A minimálbér jelenlegi nagysága és az intézkedés hatásainak áttekintése is megérne egy misét, de én most elsősorban nem ezzel szeretnék foglalkozni. A Tékozló Homáron valaki azt panaszolta, hogy nem enged adóstársat cserélni a Raiffeisen (megjegyzem, ez más banknál is elég reménytelen vállalkozás). A beíró tippeket kért, hogyan mászhatna ki helyzetéből (elvált, de a bank régi párja helyett nem engedi beszállni a hitelhez az újat). Megemlítette viszont, hogy két éve minimálbért kap. Vesztére. A több mint száz komment többsége ugyanis azzal foglalkozott, adócsaló-e a posztoló.

Számomra meglehetősen gyomorfogató módon hasad a magyar társadalom ennek a kérdésnek a megítélése mentén (is). A „hivatalos” munkaviszonyban levők utálkoznak a vállalkozókra. Közben el sem tudják képzelni, hogy akadnak, akik ténylegesen ilyen keveset keresnek. Arról pedig végképp elfeledkeznek, hogy sokan nem jókedvükből tudnak csupán a minimálbérről papírt felmutatni (erről magam is mesélhetnék). A vállalkozásoknál pedig bizony van olyan helyzet, amikor még a muszájból kifizetett bérminimumot és persze annak közterheit sem képes a cég kitermelni. Nyilván, akik mégis próbálkoznak, azt vagy a szebb jövő reményében, vagy kínzó szükségből (álláslehetőség azért nincs olyan sok) teszik.

Valaki mesélte, hogy amikor a könyvelőjénél megjegyezte, hogy nincs mit elszámolni, mert nem érkezett a negyedévben bevétel, az ellenségesen megjegyezte: ez úgyis csak mellékjövedelem magának. Történetesen az illető éppen elveszítette a fő bevételi forrását. Mint keserűen megjegyezte, erről nem is szólt. Minek? Ha az, akivel valamilyen szinten egy hajóban evez (a könyvelőnek a működő cégekből van bevétele), így áll hozzá, akkor felesleges a további szó.

Az árnyalt megközelítés egyébként sem divatos. A korkedvezményes nyugdíj megszűntetésére az egyik ismerősöm azt mondta: mit hőzöngenek, én sem mehetek hamarabb nyugállományba! Az illető pénzügyi felsővezető volt, aki úgy vélte, ő is dolgozik annyira keményen, mint például egy bányász vagy járőr. Sokaktól hallottam olyan véleményt (a kommentekről nem is beszélve), hogy a rokkantnyugdíjas mind visszaél az állam „jóságával”, a szociális ellátást igénylők ügyeskedők… Lépett is a kormány. Nem egy intézkedésnél jól látszik, hogy figyeltek a közhangulatra. Legalábbis azokra, akik elég hangosak, mert nem azzal vannak elfoglalva, hogy valahogy túléljenek.

Mindez szépen illeszkedik ahhoz a gazdaságpolitikához, ami az úri muri visszahozását célozza. (Oligarchákkal, a tehetősebbeknek kedvezéssel, a munkáltatók szempontjainak erőteljesebb érvényesítésével – hogy visszatérjek az új Munka törvénykönyvére –, és akkor a horthysta eszményképet még nem is említettem.) A társadalom pedig az irigykedéssel, a gyűlölködéssel ehhez még akkor is asszisztál, ha ezzel nincs is tisztában.

Hiába kötsz utasbiztosítást külföldi utazásra, ha az apróbetűkből nem készülsz fel. Hoppon maradhatsz.

Tegye fel a kezét, aki utasbiztosítás megkötése előtt el szokta olvasni a szerződési feltételeket. Vagy legalább az indulás előtt. Pedig kellene. Nem mindegy ugyanis, hogy pontosan mire és mennyit fizet a biztosító.

Már 5200 forintért is köthet utasbiztosítást egy négytagú család 8 napos, 7 éjszakás európai nyaralásához, de ennek ára 31 ezer forintig is elmehet. A különböző díjú biztosítások más-más szolgáltatást nyújtanak: jelentős az eltérés abban, hogy mire mennyit fizet a biztosító. A legolcsóbb csomag legfeljebb 2,7 millió forintos orvosi ellátást térít és 130 ezer forintos poggyászbiztosítást takar, míg a legdrágább 150 millió forintig állja a betegség vagy baleset miatti orvosi ellátást, a poggyászbiztosítás pedig 340 ezer forintig fizet, halál esetén pedig 8 millió forintot ad. De már a 6 ezer forintos árfekvésű családi csomag is 5 milliós orvosi költséget tartalmaz, míg a 7 ezer forintos csomag 8 milliósat.

Ma már gyakorlatilag minden biztosító legalább 2-3 csomagot kínál az utazóknak. Ugyanakkor a „fapados” változat legfeljebb a környező országokba lehet jó, de már ott is kevésnek bizonyulhat, míg bizonyos országokba látogatva soha nem szabad az olcsó csomagok közül választani. Az USA-ban 800 dollárnál kezdődik a számla, ha kórházba kerül valaki, egy combnyaktörés ellátása 80 ezer dollár körül alakul.

Sokan gondolják úgy, hogy Európában utazgatva jó nekünk az Európai Egészségbiztosítási Kártya. Ez azonban csak az orvosilag szükséges ellátások esetében fedezi a költségeket, ráadásul ugyanazokat a díjakat kell kifizetni az orvosi szolgáltatásra, mint a helyi lakosoknak. És csak a helyi TB által finanszírozott egészségügyi intézményekben jó. Márpedig az a jellemző, hogy egy nyaralóhelyen magánorvosokat lehet csak fellelni.

Kápé is kéne

A biztosítók szeretik elmondani, hogy ők állják a számlát, elég bemutatni a biztosítási kötvényünket, ez azonban sokszor csak utólag igaz. A kisebb betegségeknél a magánorvost egyáltalán nem érdekli a kötvényünk, ő elkéri a 30-40 euróját (vagy többet), viszont számlát ad, amit majd itthon kifizet nekünk a biztosító. A nagyobb kórházi ellátásoknál azonban valóban a biztosító fizet. Viszont!

Általában benne van a szerződési feltételekben egy összeg – kb. 1000 euró, de ez eltérő lehet -, ami fölött már bele kell egyeznie a biztosítónak is a kezelésbe. Ha elmulaszt vele konzultálni az ügyfél, akkor nem fizet. Az persze már más kérdés, hogy ha valaki balesetet szenved, és már kommunikálni is tud az ellátása után, honnan fogja tudni, mikor érte el az ellátás a felső határt, és mikortól kell a biztosító beleegyezése. Kérdés az is, hogy mikortól tartja az ügyfelet alkalmasnak a biztosító a telefonálásra és az egyeztetésre.

Mint korábban megírtuk, az AXA Biztosító nem fizette ki egyik balesetet szenvedett ügyfele kórházi ellátását, mert csak a baleset után 3 nappal telefonált a biztosítójának. Bár a Pénzügyi Békéltető Testület az ügyfélnek adott igazat, a biztosító nem fizetett. Épp a teljesíthetetlen feltételek miatt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) azt tervezi, hogy közérdekű keresetet nyújt be az AXA Biztosító ellen, hogy az ügyfelek érdekeit súlyosan sértő kitétel kikerüljön a szerződési feltételek közül.

Határidő, kizárás

Találtunk olyan általános szerződési feltételt, amelyben ez áll: ha egészségügyi ok miatt vesszük igénybe az utasbiztosítást, akkor „48 órán belül írásban tájékoztatni kell a biztosítót” azért, hogy egy bizalmi orvost is bevonhasson a kár értékelésébe. „A 48 órán belüli bejelentés elmulasztásával az ügyfél automatikusan elveszíti a kártérítési igényét.”

A biztosítók szerint célszerű az utasbiztosítási kötvényről letépni annak számát és a biztosító elérhetőségét tartalmazó részt, és azt az okmányaink között tartani. Így ha baleset ér minket, azt megtalálják a kórházban, és fel tudják venni a kapcsolatot a biztosítóval. Az ügyfélnek pedig akkor kell biztosítóját hívnia, ha azt az állapota már megengedi. Mindenesetre, ha biztosra akarunk menni, akkor kórházi ellátás során azonnal telefonáljunk. Inkább zaklassuk a biztosítót, hogy biztosan fizessen. (Egy tengeri sün tüskéje miatti egészségügyi ellátás miatt azonban még nem kell telefonálni.)

Poggyászkár esetén is tisztában kell lenni a feltételekkel, amikhez a biztosító a fizetést köti. Ha repülőgépen veszítik el a csomagunkat, akkor az érkezéskor jegyzőkönyvet kell felvetetni a reptéren, amiben fel kell sorolni, mit tartalmazott a poggyász. Ha csak késik a bőröndünk, annak átvételéről külön igazolást kell kérni, mert a késés hosszától függően téríthet a biztosító. Ha pedig ellopják a csomagjainkat, rendőrségi jegyzőkönyv szükséges ahhoz, hogy a biztosító fizessen.

Mi az extrém sport?

Több amatőr sportot is kizárnak a biztosítók a szerződéskötésből (természetesen profi sportolást az utasbiztosítás nem fizet), ezekre külön díjért lehet csak szerződni. Így például a búvárkodás van, ahol 40 méteres merülésig belefér a szerződésbe, van, ahol erre egyáltalán nem fizetnek. Kérdőjeles még a rafting, ami néhány helyen belefér a normál biztosításba is. Ugyanakkor minden biztosító kizárja az autó-motor sportot, a hegymászást, a barlangászást, a jetskizést és a parasailinget (ezeknél elő szoktak fordulni súlyos és halálos balesetek). Az így szerzett sérülés ellátását tehát nem térítik.

Szeretnéd, hogy a munkaadód mondja meg, hova tedd a pénzed? A kormány tudja, mi a jó neked. Nem érted?

A kormány azt szeretné, hogy minél többen vásároljunk állampapírt: kötvényt, Kamatozó Kincstárjegyet, Takarékjegyet, diszkontkincstárjegyet. A cél az, hogy vegye már meg valaki itthon is azt a fránya állampapírt, ne csak a külföldiek. Ugyanis a magánnyugdíjpénztárak mellett (amiket ugyebár kinyírtak) más hazai vásárlók is eltűntek a piacról. Tehát gyakorlatilag csak a külföldiek veszik és finanszírozzák a magyar államadósságot. Jöjjön tehát a lakosság, vegyen a hétköznapi ember állampapírt!

Ehhez marketingkampányba is kezdtek, az elkészült első reklámfilm üzenete az, hogy a magyar állampapírok vásárlása nem csupán üzlet, hanem az összetartozás kifejezése is. Kíváncsi vagyok, hányan rohannak felajánlani megtakarításukat az államnak az összetartozás boldog érzéséért. (Biztos van ilyen, egészségére!)

Nem is rossz!

Ha valaki nem harap a közösséghez tartozás élményére, az elérhető hozamok miatt mégis elgondolkodhat az állampapírok vásárlásán. Biztonságos befektetésként ugyanis egész jól hozhat. Az inflációkövető, 3 és 5 éves lekötésű Prémium Magyar Államkötvény 9,5 százalékos éves kamata veri a bankbetétekét. Azokra a kamatokra gondolok, amikhez nem kapcsolnak mindenféle trükkös és kacifántos feltételt a bankok, és amiknél nem derül ki a végén, hogy csak a pénz felére-harmadára jár a magas kamat. Jelenleg az Erste Bank adja a legtöbb, 9 százalékos kamatot 12 hónapos lekötésre, de csak a bankba érkező új pénzekre szól az ajánlat. Új pénzekre több bank is kínál 8 százalékot, a régi ügyfeleknek azonban csak a CIB adja meg ezt a kamatot. Tény, hogy ha Prémium államkötvényt veszünk, és a 3 vagy 5 év múlva történő lejárat előtt akarunk a pénzhez jutni, akkor ennél kisebb lesz a hozamunk. Ugyanis a Magyar Államkincstár (MÁK) fiókjaiban jellemzően a nettó árfolyamnál 2 százalékkal kevesebbet fizetnek érte (plusz a felhalmozott kamat). Egy januárban vásárolt Prémium államkötvényt, ha ma visszaváltanánk, akkor körülbelül 4,2 százalékra jönne ki az éves hozam. Ez  valamivel kevesebb, mint a legjobb betéti kamatok, de nem rossz teljesítmény, ha azt nézzük, hogy sokszor semmit vagy alig valamit fizet egy-egy bank betétfeltörés esetén (amikor lejárat előtt vesszük ki a pénzünket).

A Prémium államkötvény inflációkövető, évente változik a kamata. A 3 éves futamidejű 2015. március 19-én jár le, a kamatot évente egyszer változtatják. Minden évben a januári 12 hónapos inflációt (az idén 5,5 százalék volt) fejelik meg 4 százalékponttal, így az első évben 9,5 százalék a kamat. Az 5 éves futamidejű 2017. március 5-én fut ki, a kamat pedig az első évben ugyancsak 9,5 százalék. Igaz, hogy nem tudhatjuk, hogyan alakul az infláció, tehát bizonytalan a későbbi évekre a kamat, de ha elszaladna a pénzromlás, a befektetésünk biztos, hogy e felett hoz majd.

Rövidebb távra

Érdemes tehát inkább olyan állampapír vásárlásán gondolkodni, amit nem akarunk a lejárat előtt visszaváltani. Az egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy8 százalékos kamatot ad, a hozamunk azonban legfeljebb 7,91 százalék lehet. Ugyanis a jegyzési időszak előbb kezdődik és ér véget, mint a futamidő indulása, tehát akár egy hétig is kamat nélkül áll a befektető pénze. Ez az állampapír a legjobb banki betéti kamatokkal is versenyképes. A leginkább talán ennek a papírnak a 6 hónapos változata, a Féléves Kincstárjegy veszélyezteti a bankbetéteket. Ennek kamata 7,5 százalék, az elérhető éves hozam legfeljebb 7,34 százalék. Akciós betéti kamatokkal ugyan elérhetünk évi 8-9 százalékot is 6 hónapos lekötésnél, de csak a CIB és a Volksbank ad ennél többet, ha nem új pénzt visz valaki a bankba. Az előbbi 7,85 százalékot, az utóbbi 8 százalékot fizet akciósan a féléves lekötésre. (A legfrissebb betéti kamatok kalkulátorát itt találja.)

A lakosság körében Kincstári Takarékjegy a legnépszerűbb, ebből 240 milliárd forintot tartottak az emberek április végén. Nem véletlenül, hiszen a Prémium államkötvénnyel szemben széles körben elérhető, a Magyar Posta hálózatában lehet vásárolni. Márpedig az elérhetőség fontos dolog. Egy éves lekötésre 7,75 százalékot fizet, ami jellemzően magasabb, mint a 6-7 százalékos betéti kamatok. A Kincstári Takarékjegy az első 3 hónapra nem fizet semmit. Ezt követően azonban már akkor is ad kamatot, ha a lejárat előtt akarja valaki visszaváltani. A kamat a lekötési idővel együtt nő, így a negyedik hónapban még csak 5,25 százalékos éves kamatot lehet elérni (ami ugyancsak versenyképes a bankbetétekével), tíz hónap után pedig 7 százalékos éves kamat jár.

Nehezen elérhető

A legnagyobb gond befektetői szempontból az, hogy az állampapír vásárlása macerás. Először is igen gyér a MÁK fiókhálózata, főleg országosan vizsgálva. (A 19 fiók adatait a MÁK honlapján jelenleg itt nézheti meg.) Van, amit persze bankban is vehetünk, de az államkincstárban épp az a pláne, hogy díjmentes a számlanyitás és nem kell fizetni a számlavezetésért sem. (Nem véletlenül kapnak agyvérzést ettől a bankok.) Persze, ha már nyitottunk számlát, akkor interneten vagy telefon is adhatunk-vehetünk állampapírt, de a befektetésnek ez a módja még egyáltalán nem elterjedt a lakosság körében. Ráadásul az ÁKK honlapján egy nem kellően tájékozott befektető aligha kap kedvet az állampapír vásárlására, az ugyanis egyáltalán nem ügyfélbarát. (Finoman fogalmaztam, egyszerűen pocsék, de már tervbe vették a változtatását.) Még a postákon kapható Kincstári Takarékjegy érhető el a legszélesebb kör számára, és illik bele leginkább az emberek befektetői szokásaiba.

Született tehát április elején egy kormányrendelet arról, hogy milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a lakosság minél több állampapírt vegyen. Így növelnék a fiókok számát, például az okmányirodák, kormányablakok bekapcsolásával, fejlesztenék a webes értékesítést.

Nem „kötelező”

A tervezett intézkedések között megtalálható: lehetővé kívánják tenni, hogy a közszféra dolgozói a munkáltatójukon keresztül vehessenek állampapírt. Ez lehet szép kezdeményezés, de valamiért bennem rossz érzést kelt, amikor egy munkaadó (jelesül az állam) ajánlgatja egy neki dolgozó, a megélhetésében tőle függő dolgozónak, hogy hova tegye a megtakarítását. A rossz érzést csak erősítik bennem az elmúlt hónapokban a közvetlen környezetemben tapasztaltak, közeli és távoli ismerőseim történetei. Így például nagyon sokan azért nem maradtak a magánnyugdíjpénztári rendszerben, mert a munkaadójuk közvetlenül vagy közvetve az állam, és úgy érezték (éreztették velük), ha maradnak a magánnyugdíjpénztárban, az állásukat veszítik el. Ők soha nem felejtik a rendszer által elszipkázott több millió forintjukat. Mert balgán azt gondolták, az az övék. Mint ahogy a fizetésükről is azt gondolják.

Kötelesek a bankok és a biztosítók együttműködni velünk, ez nem kegy a részükről. Ez a tanulsága a Pénzügyi Békéltető Testület legújabb esetének.

„Nem is lett volna kötelességünk, hogy a szerződés módosításáról tárgyaljunk az ügyféllel” – panaszkodott nemrég egy bank vezetője nekünk amiatt, hogy a végén azért meszelte el őket a felügyelet mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT), mert gyakorlatilag az ügyfelet megkárosító módosítást nyomtak le a hitelétől szabadulni akaró ember torkán. A panasz szívből jött, komolyan gondolta a vezető, hogy ők már akkor jót tettek az ügyféllel, amikor szóba álltak vele. Márpedig ideje lenne változtatni ezen az általános hozzáálláson. Ha másként nem megy, akkor majd a törvény fogja rákényszeríteni őket.

A PBT ugyanis legutóbb egy biztosítós eset kapcsán mondta ki a Ptk. egy passzusára hivatkozva: a felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az ügyfélnek kell mindent megtenni, hogy betartsa a leírtakat, hanem a banknak vagy biztosítónak is. Ebbe beletartozik az is, hogy ha én, mint ügyfél hozzájuk fordulok, hogy teljesíteni tudjak, akkor kötelesek velem szóba állni.

Generali a fekete bárány

Tanulságos egyébként maga a biztosítós eset, amely kapcsán előjött az együttműködési kötelezettség. A Generalinak ugyanis ismételten sikerült megerősítenie a biztosítókról általánosan elterjedt sztereotípiát; amíg az ügyfél fizet, addig minden rendben, de ha neki kell fizetnie kár esetén, akkor jönnek a problémák. Pedig az utóbbi időben már kikérték maguknak a biztosítók, ha azt feltételezte róluk valaki, hogy így bánnak az ügyfelekkel. A PBT mégis másodszor nevezi meg a Generalit, mint nem együttműködő céget, és tesz neki ajánlást, hogyan „viselkedjen”.

Tudni kell, hogy bárki a PBT-hez fordulhat, aki panaszával már megjárta a bankját vagy biztosítóját, de nem jutott vele dűlőre. Nem meglepő módon a testület előtt már hajlandóak egyezkedni a cégek az ügyféllel, és általában megszületik a megállapodás. Míg a megegyezések esetében a bankok és biztosítók neve nem kerül nyilvánosságra, a PBT ajánlását nem teljesítők neve napvilágra kerül. (Korábbi posztjaink a PBT eseteiről itt és itt olvashatóak.)

A Generali most egy jégverés után nem akarta kifizetni a nádtetőt ért kárt, az első esetben -amikor a PBT közhírré tette a nevét - egy tűzkárnál jött elő különböző kifogásokkal. Bár a kár felmérésekor megállapították a jégverés okozta rongálást, később különféle kifogásokkal jöttek elő, miért is nem fizetnének. Először azt találták ki, hogy nem a jég okozta a kárt. Erre a pórul járt ügyfél megküldte nekik az Országos Meteorológiai Szolgálattól a hivatalos adatokat arról, hogy ott tényleg volt jégeső. Aztán azzal jöttek, hogy az előírt karbantartással elmaradt az ügyfél. A kitartó (és a határozatban leírtak alapján akkoriban még türelmes) panaszos erre dokumentumokkal is igazolta, hogy a kár bekövetkezte előtt hat évvel teljes körű felújítást végeztetett a nádtetőn. A munkát elvégző szakértő álláspontja szerint a nádtetők átlagosan 8-10 évenként szorulnak felújításra. Erre a biztosító már nem fárasztotta magát azzal, hogy új kifogást keressen: egyszerűen további indoklás nélkül újra visszadobta a kárigényt.

A PBT előtt persze megkezdődött az alkudozás. Először a biztosító „méltányossági alapon” a felújítási munkák 20 százalékát fizette volna, aztán adott volna 40 százalékot is. A kárvallott ügyfél a kifizetett javítási költség 75 százalékát, valamint az OMSZ-től a jégesőre vonatkozó adatszolgáltatás kapcsán kért vélemény költségét kérte megtéríteni. A PBT pedig neki adott igazat.

Akár ötszörös különbség is adódhat a külföldi bankkártyás pénzfelvét árában attól függően, hogy melyik banknál vezeted a számlád, és hol próbálsz meg kápéhoz jutni. Van ingyenes megoldás is.

Külföldi utunkra mindenképp érdemes készpénzt is magunkkal vinnünk (a technika ördöge soha nem alszik), de általában jobban megéri bankkártyával készpénzt felvenni, mint itthon a bankban váltani. Hiszen a kártyás pénzfelvétnél jellemzően a valutáénál kedvezőbb deviza vételi és eladási árfolyamot számolja a bank.

Nem mindegy azonban, hogy milyen költségekkel szembesülünk, ha kinti automatából vagy bankfiókból akarjuk feltölteni készpénz-készletünket. Akár ingyenes is lehet a pénzhez jutás, de ha nem vagyunk ilyen szerencsések, akkor kb. 300 forinttól 1000-1500 forinton át csaknem 3 ezer forintig szóródik 100 euró kivéte.

És akkor lássuk a konkrétumokat:

Egyre több bank használja ki annak a lehetőségét, hogy nemzetközi csoporthoz tartozik. A CIB aranykártyás és Visa Inspire plasztikkal rendelkező ügyfelei díjmentes juthatnak pénzükhöz az anyabank bankjegykiadó automatáinál (ATM). Az olasz Intesa Sanpaolo tulajdonos nevét nem minden magyar ügyfél ismeri, ezért ingyenes ATM kereső alkalmazást készítettek okostelefonokra. Így 11 külföldi országban lehet keresni a közel tízezer bankjegykiadó automata között.

Hazai nagybankunk, az OTP maga köré épített csoportot, és ennek előnyeit élvezhetik az ügyfelek külföldön is. Nem árt utazás előtt megnézni a bank honlapján, hogy ugyan kik is tartoznak hozzá, mert az átlagembernek nem sokat mond a bolgár DSK vagy a montenegrói Komercijalna elnevezés. (Szerencsére a legtöbb leányvállalat nevében már ott az OTP, így könnyen azonosítható.) Tehát a csoport külföldi ATM-jeinél 1 euró a kp-felvét díja, ami most kb. 304 forint. Idegen ATM-használat már 1362 forintba kerül 100 eurónál.

Saját automata használatáért egyáltalán nem kér pénzt az Erste és az UniCredit. Nem árt azonban figyelni arra (mielőtt a sokat utazók közül valaki rohanna ezekhez a pénzintézetekhez számlát nyitni), hogy a kedvezményeknél minden hitelintézet feltünteti, hogy azokat csak akciósan nyújtja. Utazás előtt érdemes megnézni, hogy pontosan mely országokra is érvényes ez a kedvezmény. Ha pedig nem a csoporthoz tartozó ATM-et használunk, akkor 100 euróhoz az Ersténél 1522, az Unicreditnél pedig 1292 forintért juthatunk.

A Budapest Bank esetében 1500 forint minden külföldi ATM-használat, és ami meglepő, szinte ugyanennyi a külföldi bankfiókban is a készpénzfelvét, miközben a többi bank esetében – szinte kivétel nélkül – drágább.

A Citinél a hálózathoz tartozó ATM-ekből két alkalommal ingyenesen juthatnak az ügyfelek készpénzhez, utána azonban már 100 euró esetében sikerül a legtöbbet elkérnie: 2800 forintba kerül a készpénzhez jutás. Az AXA-nál 570 forint minden külföldi ATM-használat, a K&H-nál 1862 forint 100 euró felvéte esetében. Az MKB 8 eurót kér, és csaknem ugyanennyit a Raiffeisen is leszámláz (7,95 euró), ami most 2400 forint körül alakul.

Cikkünk és a táblázat arról, hogy mennyibe kerül 100 eurós készpénzfelvét külföldön itt található.

A kártyás készpénzfelvét díjairól a táblázat itt található.   

Nem szavazza meg ma a parlament azt a jegybanki törvényt, amiről mindenki tudta, hogy nem felel meg a nemzetközi szervezetek elvárásainak. Hurrá. Ez azonban már érdemben aligha segít azoknak a bedőlt az adósoknak, akik élve a törvényi lehetőséggel, a hitelük forintra váltása mellett döntöttek. A kormány késlekedett meghozni azokat a jogszabályokat, amelyekben megállapodott még decemberben a bankokkal, így alighanem az eddigi lehető legmagasabb árfolyamon sikerül majd átváltani a bedőlt hitelesek tartozását. Őket valószínűleg nem vigasztalja, hogy ez lehetett volna rosszabb is. Több elemző is figyelmeztetett ugyanis, ha a jegybankról szóló törvényt változatlan formában elfogadják, az akár brutális forintgyengülést is maga után vonhat.

Iszonyú fontos volt tavaly év végén a kormánynak, hogy átverjen a parlamenten több száz olyan (közte a jegybanki) jogszabályt, amelyek miatt állandóan magyarázkodnia kell, de amit írásban is vállalt, azt nem teljesítette. A bankokkal december közepén állapodott meg a devizahitelesek megsegítéséről, ennek a része volt a végtörlesztés január végi lezárása, az árfolyamgát bevezetése és a 90 napon túl tartozó adósok hitelének forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése. A határidőket nem tartotta be, így a mostani, igen rossz nemzetközi hangulatban védelem nélkül maradtak az adósok. Ráadásul sikerül majd az eddigi lehető legmagasabb árfolyamon átváltani a bedőlt hitelesek tartozását.

Forintosítás

Eredetileg március 15-ig kellett volna kérniük a 90 napon túl tartozó devizahiteleseknek, hogy váltsák forintra a kölcsönüket március 15. és április 15. közötti átlagárfolyamon. De, mint említettem, ennél a törvénynél fontosabb volt minden más, így a vége az lett, hogy május 15-ig kellet a forintosításra jelentkezni, és május 15. és június 15. közötti átlagárfolyamon váltják majd át az adósok hitelét. Márpedig az elmúlt napokban nem egyszerűen nyaldosta a 250 forintot a svájci frank ára, hanem folyamatosan fölötte csücsül, így biztosítva, hogy minden idők legmagasabb egy hónapos átlagárfolyamán forintosítsák az adósok tartozását. Ez pedig egy eredetileg 5 millió forintos, kb. 4-5 éve felvett hitel esetén is többszázezer forintot jelenthet.

Árfolyamgát

Június 1-jétől indulhatott el már minden devizaalapú lakáshiteles számára a lehetőség, hogy végre bejelentkezzen a bankba az árfolyamgát alá. De a szabadfelhasználású ingatlanhiteleseknek (két bankot kivéve, ahol már elindították a befogadást) még várniuk kell. Mint megírtuk, a bejelentkezéstől számítva még hónapokig tart, mire valóban a 180 forintos árfolyamon kezdhet törleszteni az adós. Egyébként a kormánynak január 31-ig kellett volna az árfolyamgátról szóló törvényt benyújtani az országgyűlésnek, ezt azonban csak jóval később tette meg, így csak márciusban született meg a jogszabály.

Ma 255 forint felett is járt a svájci frank, ami a jövőre nézve sem túl bíztató fejlemény. Én azonnal rohannék megkötni az árfolyamgátas szerződést. Mától minden deviza lakáshitelest kötelező fogadniuk a bankoknak. 

Csak az árfolyamgát védi meg a devizahiteleseket a forint gyengülésétől. A mai napot elnézve, ahogy rohamosan romlik a forint – amikor írom a blogot, 255 forint felett lehet csak svájci frankot kapni, az euró pedig 306 forint felett jár – a devizahitelesek legrosszabb álmai válnak valóra. És jön a kérdés: hol a határ? Januárban – amikor elijesztettük az IMF-et -, már 400 forintos euróval is riogattak a piacon. Abban viszont nagyon sok devizapiaci szakember egyetértett: ha egyszer beindul a hiszti, nincs plafon.

Lehet azon merengeni, hogy nálunk minden rendben, csak a görögök miatt alakul így hazánk kis fizetőeszközének az árfolyama (a mostani gyengülésben nyilván ez játszik szerepet), az nagyon nem mindegy, hogy 185 forintról gyengül a pénz 220-ra a nemzetközi helyzet miatt, vagy 240-ről 255-re, vagy még magasabbra. Márpedig szerintem abban a kormány a ludas, hogy honnan gyengül a forint. Abban is jelentős szerepet játszik a hazai gazdaságpolitika, hogy a forint devizapiaci forgalma igen csekély. Ez jól látható a hirtelen nagy változásokban is.

És éppen emiatt ajánlom az árfolyamgátat. Mert a forint végtelen gyengülésétől, a már eddig is fizethetetlen havi részletek további emelkedésétől védi meg az adóst.

A legfontosabbról ugyanis rendre mindenki elfeledkezik: a 270 forintos svájci frank fölötti törlesztőrészletet már az állam fizeti. Eurónál 340 forint, japán jennél 3,3 forint a határ, ahonnan már nem a miénk a rizikó. (Az árfolyamgátról már többször írtunk itt és itt. ) Ezért kell rohanni a bankba, mert mától már minden lakáshitelesnek nyitott a lehetőség. Sajnos a szabadfelhasználású deviza ingatlanhiteleseknek még várni kell, bár van már olyan bank, amelyik befogadja a kérelmüket.

Ugyanis minél tovább húzza-halasztja egy adós a bejelentkezést, annál később élhet a csökkentett részletek lehetőségével, annál később fizeti helyette a bank és az állam felesben a 180 forint feletti törlesztőrészlet kamatát, és 270 forint felett pedig annál később áll be helyette az állam törleszteni. Ha valaki megvárja, hogy a havi törlesztőrészletében jelentkezzen a forint gyengülése (ez ugyebár több hét is lehet), majd ekkor elmegy a bankjába bejelentkezni, onnantól kezdve minimum 2 hónapig még a régi részletet fizeti, és csak utána, a harmadik vagy negyedik törlesztőrészletnél indul be nála a rendszer. A banknak a 60 napos ügyintézést persze be kellene tartania, de ez nem kötelező.  Ha egyszerre túl sokan rohannak (már akad pénzintézet, ahol ezzel kalkulálnak), akkor remény sincs a gyors védernyő alá kerülésre. Így ha valaki késlekedik, akkor nem elég, hogy eleve később él az alacsonyabb részletfizetés lehetőségével, lehet, hogy az ügyintézés is tovább tart, emiatt pedig akár 3-4 hónap is letelhet, mire az árfolyamgát előnyeiben részesülhet.

Hogy addig milyen utat jár majd be a forint, az jósolhatatlan.