Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nyertek a bankok

Zsarolással érték el a bankok, hogy drágább legyen a támogatott lakáshitel. Így persze a hasznuk is nagyobb.

Nem tudok osztozni a bankok örömében, és nem állok be az ugyancsak banki érdekek szerint, szócsőként működő blogok sorába. (Tessék kérem mindig megnézni, ki a blog vagy a honlap működtetője, milyenek a tulajdonosi összefüggések. Hiszen a szék határozza meg a tudatot. Ha nem találjuk, abból is érdekes következtetéseket vonhatunk le.) Nem fogom tehát dicsérgetni az új, támogatott lakáshitelt. Leginkább azért nem, mert az ügyfeleknek drágább lett a kölcsön, ráadásul 5 év múlva, amikor az állam már nem ad támogatást, az adós szépen ott csücsül majd egy drága hitelben.

Egy korábbi blogunkban, még tavasszal számoltunk be arról, hogy a bankok egyszerűen elszabotálják a szocpol és a támogatott lakáshitel nyújtását. A törvény szerint a támogatott lakáshitel kamata nem lehetett több, mint az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke. A bankok azonban kevesellték ezt a 3 százalékpontot. Ezért egyszerűen közölték a kormánnyal: bevezethet mindenféle otthonteremtési támogatást, adhat szocpolt és támogatott hitelt, ezt csak ők tudják továbbadni, nekik pedig nem kötelező ilyet nyújtani. És nem is fognak, hacsak nem adhatják drágábban a támogatott kölcsönt, mint a tavaly elfogadott törvényben áll.

Néhány hónapig folyt az iszapbirkózás. A kormány számára pedig egyértelművé vált: ezek bizony tényleg nem adják sem a szocpolt, sem a támogatott lakáshitelt. Vagy nem is szerződtek az állammal, vagy ha szerződtek is, a hitelt nem kínálták. Így a kormány belátta, ki van szolgáltatva nekik. Ha szeretné, hogy menjen a hitel, engednie kell. A bankok az állampapír hozamokat még 5 százalékponttal szerették volna megtoldani, de hogy ne úgy nézzen ki, mintha csak az ő akaratuk érvényesülne, a végén a képlet a következő lett: az éves vagy ötéves állampapírpiaci átlaghozam 130 százaléka plusz 3 százalékpont. (Ez egyébként a mostani magas hozamoknál magasabb kamatot eredményez, mint a bankok eredeti javaslata.) Az egyéves kamatperiódusú hiteleknél így 12,49 százalék lett a kamat. Mint látható, a piaci kamatok is ezen a szinten vannak, sőt ennél olcsóbbakat is találhatunk. A régi verzió szerint, amit ugyebár nem kínáltak a bankok, 10,3 százalék lett volna a kamat, ami már tényleg kedvező. Ezekből jön le 5 éven keresztül az évente csökkenő mértékű kamattámogatás.

Az új verzió szerint így az első évben egy kétgyerekes család, új lakás esetén 8,11 százalékos kamattal jut hitelhez. Míg a most eldobott, eredeti törvény szerint 5,92 százalék lett volna a kamat. Hát ezért nem tapsikolok!

A bankok hitelezési vezetői egyébként arra számítanak, hogy a lakáskölcsönöknél trendfordulót hoz a kamattámogatás beindulása. Én ezt nem tartom valószínűnek, bár biztos, hogy az eddigi semminél több hitelt fognak kihelyezni. Persze nem mindenki, hiszen most is kapható új lakáshoz még a szocikormány által 2009-ben bevezetett támogatott lakáshitel. És ezt sem nyújtja mindegyik bank. A legviccesebb pedig az egészben az, hogy a szigorú feltételek mellett is a szocikormány támogatott hitele sokkal kedvezőbb, mint ez az új tákolmány. (Igaz, erre az újra többen lesznek jogosultak.) Ráadásul a 2009-es hitel esetében 20 évig jár az állami kamattámogatás, nem csak 5 évig. És azt is alig kérte valaki. Akkor mitől is lenne most fellendülés? Hát persze, hogy semmitől. 

Az otthonteremtési programról és a konkrét számokról itt olvashat. 

6 Tovább

Devizahitelesek: igenis van remény!

Nem igaz, hogy a Kúria döntése nyomán nincs esélye a devizahiteleseknek egy bankkal szembeni perben. Nem kell mindenbe beletörődni.

Viharos sebességgel söpört végig a neten a Napi gazdaság cikke arról, hogy a Kúria (leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság) egyik döntése sok szelet kifoghat a perre készülő devizahitelesek vitorlájából, a szerződések generális megtámadása nem lesz járható út. Pedig mindössze annyi történik, hogy a Kúria lenyesegeti a „vadhajtásokat” ebben a nagy devizahiteles katyvaszban. Ennek köszönhetően kezd körvonalazódni az is, hogy miben támadhatóak a devizahiteles szerződések. Nem véletlenül vélik úgy az ügyvédek is, hogy a fent említett döntés kifejezetten kedvező, hiszen a Kúria mindössze egy rossz ügyvédi munkáról mondott véleményt. Sok mindent ugyanis nem vizsgált és nem vizsgálhatott. Viszont éppen ez adhat kapaszkodót a pereskedőknek. (A megjelent cikkünk a témában a jobb oldali hasábból érhető el.)

A Kúria döntése ugyanis egy EGYEDI beadvánnyal kapcsolatos, bár kétségtelenül generális megállapításokat is tartalmaz. Így kimondja, hogy ha a bankok a kamat mellett díjakat és költségeket is felszámítanak, vagy egyoldalúan módosítják a szerződést, az önmagában és általánosságban még nem tekinthető a jóerkölcsbe ütközőnek. Ennyi és kész. Szó sincs arról, hogy a szerződés, amit az adós kötött a bankkal, megfelelt-e a jogszabályoknak, tisztességes feltételeket tartalmazott-e. A banknak tehát lehetősége van az egyoldalú szerződésmódosításra, de ennek feltétele, hogy a szerződés külön pontban meghatározza azokat a feltételeket, amikor a bank változtathat. Tehát előre le kell írni a szerződésben, hogy mikor és hogyan módosulhatnak a feltételek, és – még egy fontos kitétel – elő kellett írni, hogy a módosítást a HATÁLYBA LÉPÉSE ELŐTT, hirdetményben kell közzétennie. (Csak hogy még bonyolultabb legyen: a kérdés megítélése időszakonként is változó, hiszen mások voltak a jogszabályok.)

Nos, kíváncsi vagyok, hány szerződésben van benne az egyoldalú módosítás hatályba lépés előtti közzététele. Nem is szólva a módosítás feltételeiről. Hiszen ezek általában arról szóltak (most lefordítom magyarra): én, a bank, akkor emelek és annyival, amennyivel akarok, és amennyit nem szégyellek. És arra is kíváncsi vagyok, hogy a szerződések és a banki üzletszabályzatok önmagukban mennyire jogszerűek. Ugyanis épp ez a legfontosabb része a Kúria döntésének: szükséges, hogy a szerződés és az üzletszabályzat jogszerű legyen. Márpedig ebben az egyedi esetben nem vizsgálhatta meg, hogy maga a szerződés és üzletszabályzat megfelelő volt-e, hiszen az adóst képviselő jogász ezt nem is kérte.

A kérdésben nagy fordulatot hozhat majd a Kúria őszre várható iránymutatása. Nem mindegy ugyanis, hogy mit mondanak ki abban a kérdésben: kinek kell állnia a kockázatokat. Hiszen ha a bank minden kockázatot az ügyfélre terhelhet – sokszor még ebben az esetben is az indokoltnál nagyobb mértékben nőttek a törlesztőrészletek -, akkor mi a fene dolga is van neki? Hol a hozzáértés, és egyáltalán mit csinál, ha nem kezel kockázatot? (Korábbi posztunkban arról írtunk, hogy szerintünk minden szereplő felelős a devizahiteles helyzetért.)

Ha pedig kimondják, hogy ezen a kockázaton osztozni kell, na, akkor szépen, egyenként meg lehet vizsgálni, hogy ez hogyan is nézett ki az egyes szerződéseknél. (Persze csak per esetén. Ne gondolja senki, hogy ez automatikus lesz.) Viszont ha egy üzletszabályzat volt rossz, akkor minden az alapján kötött szerződéssel rendelkező ügyfél együtt is perelhet. 

A mostani határozatból kiderül még, hogy nem kellett a banknak beírni a szerződésbe, hogyan alakul a svájci frank árfolyama a hitel lejártáig, és ezt nem kellett beleszámítani a thm-be sem. Ezt egyébként az ügyfelek többsége is tudja.

Félreértés ne essék, nem buzdítunk senkit arra, hogy perre menjen. (Főként nem a manapság nem ritka „jogászlovagok” unszolására vagy közreműködésével.) A per ugyanis mindenképp kockázatos. Elvesztése esetén akár milliókat is fizettethetnek az ügyféllel illeték és ügyvédi költség címen. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

3 Tovább

Helyzetbe a gazdagokat!

Továbbra is igyekszik a kormány a gazdagok kedvében járni. Most olyan törvénymódosítás van terítéken, ami lehetővé tenné a vagyon – lehetőség szerint – adófizetés nélküli átmentését az utódok számára.

Merjünk nagyot mondani! Úgysem kéri rajtunk számon senki sem. Hangzatos, szittya-magyaros, a hazai keblet feszítő, az újszülötteket (akiknek ugyebár minden vicc új) megnyerő tervek folynak a csapból is egy ideje. Két éve, a Fidesz kormányalakítása után nem sokkal, meglepő gondolattal állt elő Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Luxemburgban bejegyzett Primatum alapkezelő igazgatóságának elnöke. Azzal rukkolt elő, hogy saját tapasztalatai miatt úgy gondolja, Magyarország minden olyan adottság birtokában van, amely alkalmassá teszi arra, hogy pénzügyi szolgáltatói központtá váljon. Úgy vélte, tanulhatnánk Luxemburgtól, és akár keleti befektetőket is ide csábíthatnánk. A szakma ugyan már akkor megmosolyogta, de mégsem lehetett legyinteni rá. Az ötlete ugyanis azért volt (legalább kicsit) érdekes, mert jó kapcsolatokat ápolt az új kormányhoz közeli üzletemberekkel, politikusokkal. Korábban ugyanis a Heti Válasz lapigazgatója volt, majd az ismert jobboldali üzletember, Vitézy Tamás üzlettársa. Volt tehát némi esély arra, hogy az ötlet utat talál majd, és ez növeli tőkepiacunk – és nem mellesleg gazdaságunk – túlélési esélyeit.

Hát, azóta annyi történt, hogy a kormány tényleg minden erejével azon van, hogy a meglehetősen szűk, hazai vagyonos réteget helyzetbe hozza. Az adópolitikától kezdve a Polgári Törvénykönyv napirenden lévő módosításáig. Ugyanis a gazdagok is rájöttek, hogy nem halhatatlanok, valamit tehát tenni kéne a vagyon – lehetőleg adófizetés nélküli – átmentéséért. És a fránya vagyonkezelők, akiknek örvendezniük kellene, hogy ügyfeleik híznak, rosszkedvűek. Sőt, egyenesen letargikusak.

Mondhatnánk, hogy kit érdekel a privátbankárok hangulata, csakhogy ez sokat jelez az ország jelenlegi és várható helyzetéről. Márpedig a múlt héten megtartott, III. Magyarországi Privátbankári Konferencián a hangulat minden volt, csak derűs nem. Bármilyen jövőképhez ugyanis elengedhetetlen lenne a kiszámíthatóság – bukott ki többekből is. Az egyik vagyonkezelő szerint Ausztriában, de más országokban is a kelet-európai friss pénzek hoznak a privátbanki üzletágban növekedést. De mint hozzátette: tőkevonzó képességben Prága, Varsó, de még Isztambul is előrébb tart, mint mi. Ezt a versenyt mi már rég elvesztettük, Magyarország vagy visszaintegrálódik, vagy elfogadja, hogy áll hozzá Európa.

Helyi Luxemburg tehát nem hogy nem lettünk (oké, ne legyünk igazságtalanok, ennyi idő alatt nem is lehettünk volna), de még csak jele sincs annak, hogy elindultunk volna az oda vezető úton. Lehet persze a gazdagokat helyzetbe hozni, a biztonság azonban – főleg a megszerzett vagyon esetében – fontosabb még annál is, hogy mennyit hoz a pénz.

Ez a magyarázata annak, hogy a magas hazai betéti kamatok mellett meglehetősen alacsony kamatot kínáló külföldi, nálunk csak fióktelepként működő banknál jelentősen nőtt a betét az elmúlt időszakban is. A miértre a válasz egyszerű. „A biztonság fontosabb az embereknek a hozamnál” – mondta a bank igazgatója. És a biztonság itt a kiszámíthatóságot és egy másik, nyugaton található országot jelent.

Jaj, majd elfelejtettem: Szalay-Bobrovniczky Kristóf tavaly óta igazgatósági tagja a Századvég Gazdaságkutató Zrt-nek. 

6 Tovább

Bezsebelhető eurók

A nyaralók kiadása mindig is a feketezóna határán billegett. A kilencvenes évek végén rászállt az adóhivatal, az idegenforgalmi területek önkormányzata a zugvendégfogadásra. Fel is háborodott mindenki. Még hogy adót is???!! A területeket járó revizorok az ellenségességgel mit sem törődve írogatták a hétvégi házaknál álló autók rendszámait, és vetették össze a tulajdonoséval. Azután mintha más szelek fújtak volna. Eltűntek az ellenőrök, csak a zimmerferis nepperek hemzsegtek, akik igyekeztek összefogdosni a szállás kereső külföldieket.  Mára ők is eltűntek. A hivatalos statisztikák és hazai szállásközvetítők sirámai szerint a külföldiekkel együtt.

A Balatonnál nyaralva azonban egészen mást érzékeltünk. A strandokon, éttermekben és áruházakban talán minden korábbinál bábelibbek lettek a hangok. Utánaeredtünk, mi is lehet ennek az ellentmondásnak az oka.

Első érdeklődéseinkre jöttek a szokásos válaszok: az üdülési csekk, de különösen most a SZÉP-kártya nagyon jót tett a piacnak, ömlenek a tóhoz a belföldiek, a külföldiek pedig sajna nem jönnek. Osztrákok még csak-csak érkeznek, de németek egyáltalán nem. Hja, a válság… blablabla. Nem adtuk fel, így végül kiderítettük, mi is valójában a helyzet.

Külföldiek igenis vannak (ezt egyébként bárki láthatja, aki a magyar tengernél pihen), csak éppen egészen másként kerülnek az országba. Ma ugyanis már neves nemzetközi dán és német szállásközvetítő irodák uralják a piacot. A tulajdonosokkal közvetlenül állapodnak meg, így a rajtuk keresztül érkezők nem szerepelnek a helyi idegenforgalmi statisztikákban. Felhívtuk az egyik céget, ahol magunk is meggyőződhettünk arról, ha a felmérésük (a minőségre, az általuk kifelé adott információk pontosságára természetesen kínosan ügyelnek) megfelelő eredménnyel zárul, akkor magánszámlánkra euróban juthatunk a bérleti díjhoz. Egy kétszobás nyaralóért egy hétre (ennyi egy „turnus”) akár 840 euró is bezsebelhető így.  Adómentesen.

Tájékozódásunk alapján úgy tűnik, nem is vállal nagy kockázatot, aki így adja ki nyaralóját. Csak a besúgókra kell ügyelnie. Például ha a szomszéd gyereke focilabdával berúgja az ablakot, nem tanácsos fejszét lengetve jelezni, mennyire rosszat is tett, ordítva követelni a fűnyíró elhallgattatását csendespihenőre hivatkozva… és hasonlók. A saját használatú nyaralóból is bármikor lehet ugyanis kiadandó. (Főleg akkor, ha így még devizához is könnyedén juthat valaki.)

A NAV-nál mindenesetre az ellenőrzéseket firtató kérdésünkre megtudtuk: jellemzően közérdekű bejelentésekre indulnak az ilyen típusú vizsgálatok. Közérdekű bejelentés alapján pedig egy (!) adószámmal nem rendelkező magánszemélyt vontak helyszíni ellenőrzés alá Veszprém megyében, aki szobát adott ki idegenforgalmi szezonban. (Ők tájékoztattak minket így.)

A helyi szállásközvetítő piac egyébként az elmúlt években felaprózódott. A korábban meghatározó szereplők kivonultak vagy háttérbe szorultak. A kisebbeket zavarják ugyan a külföldi (nem éppen azonos feltételekkel ringbe szállt) konkurensek, de eddig nem tudtak semmit elérni. Pedig állítólag a Nemzetgazdasági Minisztériumnak is jelezték a problémát. Az adóhatósághoz nyilván nem akarnak fordulni. Ahogy az egyik irodában elmondták: aki ilyent tenne ebben az országban, örökre kiírná magát a piacról. Márpedig a tulajdonosok sokszor több vasat is tartanak a tűzben: például, ha nincs más lehetőség, még legálisan is hajlandóak szerződni.

0 Tovább

Határtalan a banki pofátlanság?

Az állampapíroknál az éven túli lejárat hozama tegnap zuhant (ha akár csak haladgatnak a tárgyalások az IMF-fel akkor vége lehet a jó betéti ajánlatoknak). Az adósok terhét manapság meghatározó pénzpiaci kamatok is csordogálnak lefelé. (Bár ezt egyelőre közel sem olyan viharosan teszik.) A hathavi bubor jelenleg éves mélypontján van. A legmagasabb szintnél 0,66 százalékponttal áll alacsonyabban.

Ilyen körülmények között egészen döbbenetes, hogy akad bank, amelyik a „forrásköltségek kedvezőtlen változása” indoklással növeli meglévő adósai terhét. A Raiffeisen péntektől 0,59 százalékponttal drágít (ez már nem is az első az idén), az FHB június 18-ától hajtott végre fél százalékpontos emelést. Mindez eltörpül azonban az AXA mellett. A bank július elsejétől a forinthiteleseknél általában 1,32 százalékponttal, az euró alapú kölcsönt felvetteknél pedig két teljes százalékponttal emelte a kamatot. A frankban eladósodottaknál ez 1,25-1,75 százalékpontos. Mint egyik olvasónk jelezte: a kezdeti 455 frankos törlesztője már eddig 620-re emelkedett, most azonban 747 frank lett – 10,25 százalékos kamat mellett.

Nincs okuk azoknak sem örömre, akiknél a kamatperiódus miatt még nem érvényesíthetők az új kondíciók. Az AXA ugyanis már most közzétette, hogy augusztus elsejétől és szeptember elsejétől is emeli a kamatokat. Ráadásul egyre nagyobb mértékben. Az őszi menetben már 3,15 százalékpontos drágítás is akad. A nemzetközi kamatkörnyezet mellett a magyar országkockázati felár alakulása sem adhat magyarázatot mostanában arra, miért is kellene többet kinyögniük havonta az adósoknak.

Megpróbáltuk megtudakolni a pénzügyi felügyelettől, hogy vajon az állítólag igen szigorú szabályozás mellett mitől is lehetne mégis elfogadható a durva drágítás. Választ egyelőre nem kaptunk. Mi kitaláltunk, hogy alighanem arról van szó, hogy a bankok igyekeznek nagyjából egyensúlyba hozni betéteik és hiteleik arányát. Ennek érdekében magasabb betéti kamatokkal csábítják a megtakarítókat, a másik oldalról viszont mintha igyekeznének elűzni az adósokat. Manapság viszont igazán tárt karokkal nem várják szinte sehol azokat, akik elmenekülnének bankjuk pofátlansága elől.

A régebbi adósok terheinek alakulását amúgy meglehetősen nehéz nyomon követni. Például az Erste 143 oldalon keresztül taglalja, hogy a különböző időpontokban felvett különböző konstrukcióknál milyen kamatokat alkalmaz. A Budapest Bank ezt „csak” 38 oldalon teszi. A talán leginkább összehasonlítható hiteleket kínáló FHB-nál (a többségnél a fantázianevek, a kamatfizetés módja és hasonlók miatt kockázatosnak tartottuk az összevetést) jól látszik, mennyire nem mindegy, hogy valaki mikor adósodott el.

A 2007. július 9-e előtt folyósított svájci frank alapú kölcsönök kamata ugyanis az emelés után 5,75 százalék. Aki azonban csak 2008 augusztusától adósodott el (pedig ő még nem tudhatta, milyen pokoli válság jön) 8,29 százalékos kamatot fizet.

Ezek után fogalmam sincs, vajon a felügyelet, a kormány milyen átláthatóságról, szigorú banki szabályozottságról beszél?

10 Tovább

Tüntessük el a készpénzt?

A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat korlátozását javasolja az MNB. Nagy izgalmat nem váltott ki a dolog, talán azért, mert senki sem hisz a tervek realitásában.

Korábbi (nagyon jó) fogorvosom nem volt hajlandó elfogadni egészségpénztári kártyát. Most már lassan rákényszerülök majd – mondta évekig, de ez a kényszer valahogy a mai napig nem tudott hatni. Nyilván nem véletlenül. Nagyon sokan leginkább készpénzben szeretnek fizetni. Annak nincs nyoma.

Amikor a lakásfelújításnál a mesternél érdeklődtem, nem lehetne-e átutalni munkája ellenértékét, szabályosan a szívéhez kapott. Egy másik esetben az asztalos végül ráállt, hogy utaljak, de gondosan a magánszámlájára. Esetenként annyi egyeztetés és konspiráció kísérte próbálkozásaimat, hogy a végére azt is megbántam, hogy belefogtam. Az már nem is zavart, hogy a hátam mögött összemosolyogtak, vagy éppen ijedten néztek – ők bánták, hogy egyáltalán megismertek. Mint a taxis, aki amikor kiderült, az adóhivatalba megyek, kapkodva és érzékelhető rettegéssel matatott valamit az óra körül.

A páromnak neten rendeltem neves alkalomra technikai cuccot. Persze későn, rettegtem, időben megérkezik-e. Hát megérkezett. A futár azonban nem volt hajlandó odaadni, mert készpénzfizetéses kísérőpapírt állítottak ki hozzá. Nincs senki, aki utalna – mentegetőztek a cégnél őrjöngő telefonomra.

A történetek egy része régebbi. Mint az, amikor a többel ezelőtti adóhivatali elnök bevallotta nekem: a lakását csinosító munkásoktól nem kért számlát. Nagyon sokkal lett volna drágább – magyarázta szégyenkezve. Az utóbbi években azonban némi változást érzékeltem. Már nem váltott ki akkora döbbenetet, ha felvetettem: átutalnék. Kártyát is egyre több helyen lehetett használni.

Most viszont mintha megint visszafelé haladnánk. Emelkedett az áfa (jobban megéri számla nélkül), nehezedtek a körülmények, a járulékok még mindig pokoli magasak. Olyan vállalkozó ismerősöm is pénzkötegekkel szaladgál, akinél korábban ezt nem tapasztaltam.

Határozottan kezdek veszteni én is a készpénzhasználattól való viszolygásomból. Na, erre jön a jegybank, hogy rendet vágjon. A jövedelem kötelező számlára utalását, a teljes körű kártyaelfogadás kikényszerítését, a készpénzhasználat fokozatos korlátozását javasolják. A fehéredés amúgy nem lenne rossz, de a lerobbant autó rendbe hozatalát sem tűnik célszerűnek a lemosással kezdeni.

Többen azt gondolják, hogy az MNB provokál. Az elektronizálás előnyeit már régóta hangsúlyozzák, az azon elérhető megtakarításokkal együtt. Most viszont ezt összekapcsolják azzal, hogy ennek megvalósulása esetén nem is lenne szükség a tranzakciós illeték jegybankra kiterjesztésére. Ez is csak egy politikai játszma – legyintenek.

Látom is, amint hever az összetört autó. Felette színes transzparensek hirdetik milyen szép és tökéletes. Vannak ott még táncoló lányok, üstök és dobok. Oldat pedig sötét arcú emberek bizonygatják, bizony ez a masina teljesen totálkáros. Hogyan lesz vajon ebből javítás?

26 Tovább

Hogyan olvaszthatjuk le vagyonunkat

Az elmúlt tíz évben megfordult a világ. Trónfosztottá vált az ingatlan, az állam pedig a bankok elől szívja el a pénzt. Alapvető változás pedig, bár igény nagyon is lenne rá, egyelőre nem igazán látszik.

Kiszámoltuk, hogy annak, aki nyolcmillió forintért vett ingatlant 2002-ben (érdemes leszögezni, hogy az év legelején, még a hitelboom által kiváltott nagy áremelkedés előtt) reálértéken ma 6,9 millió forintot ér a pénze. Aki ugyanakkor ugyanennyit tett egy befőttesüvegbe, az pénzén ma mindössze 4,8 millió értékű árut vehet. Kalkulációnkhoz a fogyasztói árak változását, a KSH, valamint ingatlanközvetítők átlagos lakásárakra vonatkozó adatait vettük alapul.

Utóbbinál persze az átlagok mögött jókorák lehetnek az eltérések. Nem mindegy ki, hol, milyen ingatlant vett. A házakra és lakásokra sokan azért esküsznek, mert „az megmarad” (nem csődöl be, nem teszi rá senki a kezét). Ezek mellett a szempontok mellett hangsúlyosan szerepel, hogy az éves hozamot (az állagmegóvási költségekkel, bár ezzel – annak ellenére, hogy tízéves időtávban már biztosan felmerül – sokan nem kalkulálnak) a bérbeadástól remélik. Az eladáskori értéknövekedés így szinte csak bonbon. Minden (nem lehet eleget hangsúlyozni: átlagokon alapuló) számításunk szerint a válság előtt ez a bonbon is jó vaskos volt. A helyzet azonban nem csak az eladási áraknál változott.

Mint az Otthon Centrum (OC) elemzéséből kiderül: a bérbeadást is megtépázta a válság. 2007. és 2011. között a téglalakások bérleti díja csaknem 20 százalékkal csökkent. A panellakások esetében ugyanezen időszakban 14, a házak esetében pedig 13 százalékos a visszaesés. (Az OC is megjegyzi azonban, igazán nem sokat lehet tudni erről a piacról, a magas tulajdonosi arány miatt ugyanis viszonylag szűk, az ügyletek többsége pedig ezen belül is a szürke vagy fekete zónába esik.) Ha a fogyasztói árak időközbeni alakulását is figyelembe vennénk, nyugodtan méretes bukóról beszélhetnénk. A lakásgyűjtögetők (erről a jelenségről korábban már írtunk) közül sokan most azt sem tudják, hová kapjanak. Több olyan ingatlan is szerepel a közvetítők adatbázisában, amelyet hosszú próbálkozás után sem tudtak bérbe adni. A tulajdonos most hol vevőt, hol pedig bérlőt keres – nem sok sikerrel.

Többeknek, akik éveken keresztül tartogatták ingatlanaikat – még úgy is, hogy szinte soha nem találtak bérlőt – hosszan magyaráztam: számolja csak ki, hogy mekkorát bukott (és ez még a válság előtt volt!) a tartogatás miatt. Ha ugyanis nem az elképzelt, hanem a valós áron eladta volna az ingatlant, amikor azt elkezdte hirdetni, a pénzt pedig kockázatmentesen (tehát állampapírba vagy bankbetétbe) befekteti, már jóval több pénze lenne a vágyott árnál.

Most kiszámoltuk: aki az elmúlt tíz évben bankbetétben átlagos kamatozás mellett tartotta az említett nyolcmilliót, mára megduplázta eredeti befektetését, ezen belül több mint 1,5 millió forint reálhozamot zsebelt be. Konkrétan 16,06 millió forint boldog tulajdonosa lehet. Az egyéves kincstárjegyet választóknál erre még 30 ezer plusz is rakódhatott. A bankbetétek és az állampapírok hozamát összevetve jól látszik, hogy évente változhat, melyiket érdemes választani (most éppen inkább az állampapírt).

Ez a helyzet hosszabb távon aligha maradhat így. Az ingatlanközvetítők (szakmájukból következően logikusan) próbálják a kis pozitív jeleket összekaparni, de optimizmust igazán ők sem tudnak sugározni. A bankok alig hiteleznek, az állam egyre újabb módszereket talál ki, hogy közvetlenül gyűjthesse be a lakossági forintokat. Jó magas kamatot kínálva értük.

Hát, innen szép nyerni.

16 Tovább

Jobb a bankó a kártyánál

Bevallom, én egészen megrögzött kártyás vagyok. Amióta léteznek külföldön is használható bankkártyák, már az is előfordult velem, hogy kizárólag plasztikpénz volt nálam (ez egyébként gondot is okozott az autópálya melletti illemhelynél). Az elkötelezettségemet alátámasztotta, hogy egy tartósabb külföldi út után kiszámoltam, mennyit spóroltam meg (nagyon sokat!) azon, hogy költésemet deviza-, és nem valutaárfolyamon számolták el.

A világ azonban változik, ráadásul nem feltétlenül jó irányban. Jelenleg, bár továbbra is nagyon kényelmes, már én sem lelkesedem annyira a plasztikpénzért. Abban az esetben ugyanis, ha valaki kizárólag a bankkártyára bízva indul külföldi utazásra, várható kiadásainak nagyságát csak igen pontatlanul tudja belőni. Az elmúlt hónapokban néhány nap alatt akár 12 forinttal is változott, hány forintot kell adni egy euróért. Még napon belül is igen jelentősek voltak az eltérések. Tíz bank adatai alapján pedig a deviza- (amit a kártyahasználatnál alkalmaznak) és a valutaárfolyam között átlagosan 4,5 forint, nem ritkán három forint alatti a megspórolható összeg. (A kártyánál a pillanat számít, a bankók viszont szépen megpihenhetnek.)

A kalkulációt még kedvezőtlenebbé teheti, ha a pénzváltóknál levő árfolyamokat (amelyek általában jobbak a bankokénál) is figyelembe vesszük. Így számolva pedig a kártya előnye (legalábbis az árfolyam szempontjából) gyorsan teljesen el is tűnhet.  Százezer forintnál 70 euró volt az elmúlt másfél évben a legjobb és a legrosszabb banki váltás között az eltérés. Kártyával viszont legfeljebb alig több mint nyolc eurót lehet (most) így spórolni. (Devizaszámlával persze egészen más a helyzet, de ilyen még mindig elég sokaknak nincs.)

Sok pénzváltó (és néhány elemző is) kifejezetten buzdít mindenkit arra, most igyekezzen beszerezni utazásához a valutát. Nem csak nyárra, akár a síszezonra is. Érzékelhetően egyre terjed, hogy a lakosság az euró bankókkal „spekulál”. Mint több pénzváltónál elmondták: amikor az euró túllépi a 300 forintot, akkor tömegessé válik az eladás, 290 alatt pedig viszik a közös európai pénzt, mint a cukrot.

Beszéltem olyannal, aki a legutóbbi telelésénél mire a fizetésre került a sor, eurónként 20 forinttal volt kénytelen többet kiadni, mint amivel induláskor kalkulált. Persze ez a vérzivataros január eleji időszakban volt. Most viszont már mindjárt itt az IMF, és mint a nemzetgazdasági tárca naponta közleményekben hangsúlyozza: az egész világ nálunk vehet leckéket válságkezelésből. Felvirradhat tehát a forintnak!

Ez is lehetséges. A fene tudja miért, mérget azért rá nem mernék venni.

0 Tovább

Átverhetnek a bankfiókban

Nagyon sokan szakértőként néznek a banki alkalmazottakra. Tényként fogadják el, amit mondanak, és hallgatnak rájuk. Összegyűjtöttünk néhány történetet, ami bizonyítja, hogy mekkorát tévednek.

A legfrissebb eset (amire az egyik bejegyzésünkre érkezett kommentből értesültünk), hogy az árfolyamgátra jelentkezőnek a bankfiókban az alkalmazott azt mondta: a “belső szabályzat” szerint a tartozás 160 százaléka plusz a havi törlesztőrészlet 12-szerese kell, hogy legyen a biztosítási összeg. Nála ez úgy néz ki, hogy 12 millió volt a hitele, ami mára 23 millióra nőtt (japán jen), a biztosítás 28 millióra szól, de a bank ezt 39 millióra akarta módosíttatni a biztosítóval. A ház értéke közben úgy 20 millió. Megkérdeztük az OTP-t, ezt mégis hogyan gondolja, hiszen a túlbiztosítás tilos, ráadásul értelme sincs, hiszen a biztosító csak a valós értéket téríti.

Némi iszapbirkózás után a történet happy enddel zárult. A legnagyobb magyar bank és több más pénzintézet is nyomatékosította: a lakásbiztosítási összeg menetközben nem módosul, az árfolyamgátnál pedig ezt nem is szabad feltételként szabni. Nem árt felidézni azt sem, hogy a jogszabály előírja: a gyűjtőhitelnél az elutasítást írásban kell a banknak lefektetnie.

Az érintett ügyfélnek nem kellett a biztosítási összeget megemelnie, de nem bíbelődtek azzal, hogy valamiféle elnézéskérést rebegjenek neki.

A legdurvább – nem is egyszer előfordult – történet, amikor valakit a fiókban befektetési életbiztosításra (unit linked), illetve valamilyen befektetési alapra betétként beszélnek rá. (Erről is írtunk korábban is.) Persze, mint azt többször hangsúlyoztuk, elvárható, hogy magunk is figyeljünk pénzügyeinkre. A gond az, hogy nagyon sokan szakértőként néznek a banki alkalmazottakra, és tényként fogadják el, amit mondanak. Nem árt tudomásul venni: a banki alkalmazott is csak ember (a hozzáértése néha nem veri az egeket), de semmiképpen sem a barátunk.

Több olyan történetről is értesültünk, amikor az ügyintéző jóindulattal, hozzáértéssel segített pénzt megtakarítani, de gyakoribb ennek épp az ellenkezője. A mosolyogva, kedvesen és készségesen kínált „jó” megoldás (pénz pénztáron keresztüli kivétele, a be nem jelentett nagy összegű készpénzfelvétel azonnali végrehajtása) esetenként vaskos összegekbe kerül. Ezzel pedig az ügyfél sokszor csak a számlakivonat kézhezvétele után szembesül. Akkor pedig már nem sok mindent tehet. Azt bizonyítani ugyanis, hogy valamit a bankos tanácsára (akit ráadásul befolyásolhatnak anyagi szempontok is, hiszen például a prémiuma függhet attól, miből mennyit sikerül „rásóznia” a hozzá betérőkre) után tettünk meg, nem könnyű.

11 Tovább

Szellemházak és nyomortanyák

Miközben a jelzáloghitelesek gondjairól nagyon sok szó esik, a legszegényebbeket egészen más problémák kínozzák – derül ki a Habitat lakhatási szegénységről készített jelentéséből. Mint a különböző adatok alapján összefoglalják: minden negyedik magyar olyan háztartásban él, amely elmaradt valamilyen lakásköltségének megfizetésével. Az egészségtelen körülmények között élők aránya is hasonló: 233 ezer lakásban nincs vezetékes víz, körülbelül 660 ezer ember él vízöblítéses WC nélkül, 1,2 millió lakás nincs rákötve a csatornahálózatra. Becslések szerint Magyarországon körülbelül 300 ezer ember lakik elszegényedett városi vagy falusi telepeken. Olyan helyen, amit akár nyomortanyának is nevezhetünk.

A Habitat is kitért arra, hogy közben meghaladja a félmilliót (505 ezer) az üresen álló lakóingatlanok száma. Röpke körképünkre kiderült: Budapest XI., XII. és II. kerületében nagyon sok az ilyen lakás. Mint több közvetítő is elmondta, nem egy hat évnél is régebben lakatlan. Akadnak olyan társasházak is, amelyek már szinte szellemtanyák, bennük a lakások többsége üres. Ezek pedig nem éppen az olcsó kerületek. Sajátos magyar magatartás az ingatlanok „gyűjtögetése”. Nem egy családról tudok, ahol alapelvként fogalmazták meg a szülők: lakást el nem adunk! A különböző élethelyzetekre mindig egy újabb ingatlan vásárlásával reagáltak.

Ezt a személyes tapasztalataim is alátámasztják. Amikor felújíttattam a lakásomat, a burkoló büszkén elmondta, neki öt ingatlan van a tulajdonában. Sokan gondolják ugyanis, hogy az ingatlan biztos befektetés. Az értéke mindenképpen az infláció feletti mértékben nő, csak ki kell várni. Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy nem folyamatos az áremelkedés, de a lemaradást később az árak behozzák. Nem egy eladó ennek megfelelő stratégiát követ. Kitűznek egy árat, majd megvárják, hogy a piac ezt elérje. Hát, most belecsapott a válság ebbe a lecsóba.

Az egyik közvetítő portálunknak elmondta: az idén megnövekedett forgalom egy része abból származik, hogy a több ingatlanukat évek óta tartogatók végre engedtek az árból, csak hogy megszabaduljanak a már csak a pénzt nyelő befektetésüktől. Az ingatlanpiacot (és persze az árakat) alaposan megrázta a válság és a hitelszűke. 2002. világosan megmutatta, hogy az olcsó kölcsön mekkora lakáspiaci boomot hozhat, az ellenkező előjelű mozgás viszont alighanem jóval csekélyebb lett az indokoltnál. A GfK kutatása szerint, míg a fogyasztói bizalmi index még mindig elég alacsony, 54 százalék gondolja úgy, hogy érdemes lakást venni. Hasonló az ingatlant jó befektetésnek tartók aránya. Nem ez az egyetlen felmérés, ami azt mutatja, a magyarok még mindig bíznak az ingatlanpiacban. Szerintem túlságosan is. Gondolhatok, amit akarok, olyan azonban ez, mint az infláció, a várakozások erősen alakítják magát a folyamatot.

Ez önmagában nem baj, hiszen a lakásépítések a gazdasági növekedés egyik fontos motorját jelentik. Pörgetésre pedig igen nagy szükség lenne. Ha azonban komplexen nézzük a képet, nincs sok okunk örömre. Az egyik oldalon állnak az ingatlanokat gyűjtögetők, a másikon viszont bővül a teljesen lehetetlen lakhatási helyzetbe kerültek köre. Az említett tanulmányban arra is kitértek, hogy a legalacsonyabb jövedelmi ötödben a háztartások csaknem egyharmadában elérték vagy meghaladták a lakhatási költségek az elkölthető háztartásjövedelem 40 százalékát. Ez a mérték pedig a nemzetközi szakirodalom szerint súlyos megfizethetőségi problémát jelent. (Sokan már szinte a fizetésük kézhez vétele pillanatában számíthatnak arra, hogy a hónapban nem jut mindenre.)

Tartok tőle, hogy ennek a tendenciának pedig még közel sincs vége.

9 Tovább

Túszul ejtett a bank

Nagymértékben függ a banktól, hogy a bedőlt devizahiteles a kölcsön forintra váltása után képes lesz-e fizetni a törlesztőrészletet. Kétszeres a különbség a kamatokban, de az adós nem tud bankot váltani. A jövője tehát attól függ, jó bankot választott-e évekkel ezelőtt.

 A bank túszaivá váltak a bedőlt devizahitelesek. Esélyük sincs a megoldásra, ha rossz bankot választottak évekkel ezelőtt. A jövőjük ugyanis nemcsak rajtuk múlik. A forintosítás – azaz a devizahitelek forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése után az új forinthitel fizetése – akkor lehet sikeres, ha a bank valós alternatívát kínál. Felmértük a hiteleket, és döbbenetes különbségekkel találkoztunk.

Május 15-ig kellett jelentkezniük a bankjuknál azoknak a devizahiteleseknek (csakis jelzáloghiteleseknek), akik tavaly szeptember 30-án már legalább 78 ezer forinttal több, mint 90 napon túl tartoztak, és ez a tartozás azóta is folyamatosan fennáll. (A részletekről korábban itt írtunk.) A tartozást a május 15. és jún. 15. közötti MNB középárfolyam átlagán (ezt jogszabály írja el) váltják forintra. Épp a kormány késlekedése miatt lett ez a 30 nap kijelölve az átváltás árfolyamának meghatározására, és jelenleg úgy tűnik, sikerült a lehető legrosszabb időszakot megtalálni. Svájci frankhitel esetében 248,55 forinton, euró alapú kölcsönnél 298,55 forinton, míg japán jenes kölcsönnél 2,9939 forinton számolják át a devizában fennálló tartozását a bedőlt hiteleseknek

A bankok augusztus végéig szerződnek az ügyfelekkel. A tartozást átváltják, a negyedét elengedik, és a fennmaradó kölcsönt ettől kezdve forintban fizeti az ügyfél. Ez egyébként svájci frankos hitel esetében a gyakorlatban azt jelenti, mintha 186,4 forinton váltanák át a kölcsönt. (A 25 százalék elengedése miatt.)

Na, és akkor most jön a lényeg: a devizahiteles, akit elvileg ezzel a forintosítással mentenének, valamilyen okból nem tudta fizetni a hitelét:lehetett ez a munkahely elvesztése, a részletek kamatemelés és árfolyamváltozás miatti megugrása, stb. A forinthitelt akkor tudja majd csak fizetni, ha ennek a terheit vállalni tudja. Márpedig a bank olyan hitelt sóz rá, amilyet akar, ezt ugyanis már „elfelejtették” a törvényben szabályozni. Márpedig a kamatokban hatalmasak a különbségek. A Budapest Banknál például a kamat megegyezik a 6 havi BUBOR-ral (Budapesti Bankközi Kamatláb), erre semmilyen felárat nem tesz rá a bank, így a legolcsóbb ajánlatot adja az ügyfeleknek. A kondíciós listájában így 7,44 százalék szerepel. Az MKB-nál viszont 15,5 és közel 17 százalékos kamatozású hitele barátinak már igazán nem nevezhető, de kérdéses, hogy az OTP 12,84-14,14 százalékos kamatozású kölcsöne esetében az ügyfelek fizetni tudják-e majd a hitelt. Találhatunk ennél valamivel olcsóbb hiteleket is, és vannak bankok, amelyek lehetővé teszik, hogy néhány évig alacsonyabb részletet fizessen az ügyfél. Ilyen a CIB és a K&H is. Ezek persze átmenetileg könnyítést jelentenek, de ezekkel a magas kamatokkal szépen halmozódik a tartozás.

A bedőlt hiteles pedig nem tud váltani. Nem hagyhatja ott a 16 százalékos kamatozású hitelt egy 7,44 százalékosért, mert sajnos rossz adósnak számít. Mivel hosszú ideje nem törlesztett, a KHR adatbázisában szerepel (régi nevén BAR-lista). Más bank tehát nem is fogad be tőle hitelkérelmet. Ki van szolgáltatva a bankjának, így az annyit kér tőle, amennyit nem szégyell. És mint látható, a bankok nagyobb része nem szégyenlős.

9 Tovább

Zuhant az autóhitelek ára

Az elmúlt hónapokban nagyot esett az autóhitelek ára, a törlesztőrészletek 20 százalékkal csökkentek. Hitelhez viszont csak kevesen juthatnak.

Nagyot változott a világ az autóhitelezés terén nemcsak az 5 évvel ezelőtti, de akár a néhány hónappal ezelőtti helyzethez képest. 5 éve egy svájci frankos, 2 millió forintos, 5 éves futamidőre felvett autóhitel a 38 ezer forintos törlesztőrészlettel a legjobbak közé tartozott.  Aztán szépen elszállt az árfolyam, így ma 60 ezer forintot fizet az ügyfél havi részletként. Ráadásul örülhet, mert kamatemelés nem történt, akinél pedig a kamat is emelkedett, még többet törleszthet. Egy 5 évvel ezelőtti, forint alapú autóhitelnek már akkor 60 ezer volt a havi részlete.

Abban az időben persze gyakorlatilag bárki kapott hitelt az autóvásárláshoz, főleg az autókereskedőkön keresztül. Hiába volt ott már akkor is a Merkantil Bank vagy a Budapest Bank, szemmel láthatóan nem működött a közvetlen hitelfelvét. Hát persze, hiszen a kereskedők nem az autók eladásából, hanem a hitelközvetítésből éltek. Új autó eladásánál 10 százalék, míg használt autónál 22 százalék jutalék ütötte a markukat a felvett hitelek után. Akár 0 százalék önerővel is hozzá lehetett jutni a kocsihoz, bár az autó értéke már abban a percben kisebb volt, mint a hiteltartozás, amikor kigördült a szalonból. (Jó sok ilyen hitel be is dőlt.)

Most viszont – miután a piac teljesen összezuhant – olyan áron lehet forint autóhitelhez jutni, mint annak idején a svájci frankos hitelhez. Ha egy 3 éves 2,5 millió forintba kerülő kocsira szeretnénk egymillió forint hitelt felvenni, akkor 5 éves kölcsönnél a havi törlesztőrészlet 17,5 ezer forint a Budapest Banknál, közel 20 ezer a CIB-nél és 24 ezer a Merkantilnál. (Honlapunkon cikkünk az autóhitelekről itt olvasható, a hitelek kondíciói pedig itt találhatóak.)

A gépjárművek vevőinek érdemes a hitelintézeteket közvetlenül is megkeresni. Úgy tűnik, egy szinte nem létező piac rendeződik most át, illetve pontosabban vissza (régen ugyanis természetes volt, hogy nem csak pénzügyi vállalkozások, hanem bankok is működnek ezen a területen). A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) idei első negyedévről készített gyorselemzésében is megállapítja: az átlagnál nagyobb mértékben esett a gépjármű-finanszírozás. Az új gépjármű-értékesítésben volt ugyan egy kis élénkülés 2011 hasonló időszakához képest, de a használt gépjárművek kereskedése ezzel egyidejűleg zsugorodott.

Az autóhitelezés egészen biztosan átalakul (ezt jelzi az említett bankok példája is), de még nem igazán látjuk, hogy pontosan mi következik. A hitelre szorulókkal elsősorban a kereskedők találkozhatnak, de a szabályozás változása és a jutalékok csökkenése őket nem teszi eléggé érdekeltté abban, hogy az elmúlt években tapasztalthoz hasonlóan partneri kölcsönt ajánljanak. Az autófinanszírozásra szakosodott vállalkozások helyzete is egyre nehezebb, már csak azért is, mert kevesebb pénzhez jutnak a bankoktól (ebből a forrásból tudnak kölcsönözni).

Egyelőre lefelé tartó spirál ez. Szűkül a finanszírozói kör, de közben – mint azt több kereskedőtől is megtudtuk – csökken azoknak a száma is, akik hitelre akarnak autót venni. Körülbelül minden tizedik vevőben merül fel komolyan ez a lehetőség. Igény persze ennél több lenne, de sokan eleve kihullanak a rostán. A szolgáltatásukat melegen ajánló bankoknál számos kikötést találunk. Az elvárt önerő nagyságát meghatározza (egyébként logikusan) az autó kora, és a magánforgalomban persze előírnak állapotfelmérést is. Ezt amúgy ingyenesen kínálják.

8 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Utolsó kommentek