Ne csak otthon dühöngjünk, hanem tegyünk is ellene, ha jogtalanul bánt velünk a bank. Ha igazunk van, kártérítést is kaphatunk.


Közel négymillió forint kártérítést fizet ki az egyik bank az ügyfelének, miután az adós a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordult. Az ügy elég bonyolult, de megpróbálom dióhéjban összefoglalni: állami támogatású hitelt vett fel a pórul járt ügyfél, de ezt csak úgy adta meg neki a bank, ha két lakást ajánl fel fedezetként. Később az egyiket szabaddá tette volna az adós, de ehhez a bank egymillió forint előtörlesztését kérte. Persze nem volt ennyi pénze. És ekkor jött a „remek” ajánlat. Devizahitelre váltják a korábbi forint kölcsönét. Igaz, hogy ezzel az akkori 12,8 millió forintos tartozás 15,5 millióra emelkedett. Ráadásul a bank „elfelejtette” tájékoztatni az ügyfelét arról, hogy a forint hitel előtörlesztéséért jó kis summát tett zsebre. Most azt kérte az adós, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület nyilvánítsa semmissé a devizahitel szerződését. Ez nem történt meg, ugyanis a PBT csak akkor indíthat eljárást, ha a kérelmező az érintett szervezetnél vagy személynél közvetlenül már megkísérelte a vitás ügy rendezését. Az ügyfél pedig ezt nem tette meg. Viszont az egész hitelfelvétel annyira „bűzlött”, hogy végül az ügyfél azt kérte, legalább a fedezetértékelést vizsgálja már meg a testület. A banknak vaj volt a füle mögött és ezt nagyon jól tudta. Ugyanis közben megszületett az egyezség. A bank vállalta, hogy 3,92 millió forint úgynevezett „tőkepótló kártérítést” fizet.
A történetnek több tanulsága is van. Az első az, hogy mindenkinek először a saját bankjánál kell hőbörögnie.  A második az, hogy ne hagyjuk annyiban az igazunkat (pláne, ha neadjisten még a jogszabályok is mellettünk állhatnak).  

Bizony, sokakat beszéltek rá a bankok arra, hogy a jó kis támogatott forinthitel helyett devizahitelt vegyenek fel. Ennek nagyon egyszerű oka volt: több volt rajta a bank haszna. Ezen persze nincs sok fognivaló. Van olyan ismerősöm is, akinek támogatott forint hitelét akarta a bank mindenképpen devizára váltani. Szerencsére ellenállt. Ugyanakkor nagyon sok olyan esettel is találkozom, ami már első hallásra is kiveri a biztosítékot, mégsem tesz az ügyfél semmit, csak dühöng. Pedig nekünk magunknak kell megtenni az első lépést. Például azzal, hogy hivatalos levelet írunk a banknak.