Érdekes kísérletet folytat a kormány. Nem most kezdték, de a Széll Kálmán 2.0 intézkedéseinek kormánydöntés utáni bejelentése talán minden eddiginél élesebben mutatta meg ennek lényegét: ha sokat és hangsúlyosan mondják, hogy szakítottak a megszorítások korábbi, eléggé el nem ítélhető gyakorlatával, akkor ezt vajon elhiszik-e a választók? Ők érzékelhetően úgy vélik, igen.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette: „ez a kormány megszorító csomagok helyett a növekedés stratégiájára alapoz”. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a most bevezetendő új adók megalapozhatják, hogy majd egyszer a jövőben csökkenjenek a béreket terhelő elvonások. Mint elhangzott: a fogyasztást adóztatják, hogy a bérből és fizetésből élők maguk dönthessék el, mire kívánnak költeni. Ennek cinizmusát talán önmagában is mutatja, hogy nemzetgazdasági miniszter is elismerte, hogy a fogyasztás a következő évben sem nőhet majd. A trendforduló évének 2014-et jelölte meg.

A kommunikációs ügyeskedés már tegnap este apró zavart okozott a rendszerben. Matolcsy ugyanis rágörcsölve arra, hogy nyomatékosítsa: a tranzakciós illeték becenevű adót NEM a lakosság, hanem a bankok fizetik meg, mindenfélét mondott. Például azt is, hogy a gonosz bankok bezzeg el akarták érni, hogy azt a magánszemélyekre terheljék, de a kabinet ezt határozottan visszautasította.  A Magyar Bankszövetség (hiába no, fafejű bankárok, akik nem akarnak a sorok között/mögött olvasni) sebtében közleményt adott ki. Ők ugyan nem akartak ilyent. Hozzátették persze azt is, ha rájuk lőcsölik ezt a terhet, még ennyire sem adnak hitelt, amit meg mégis, azt drágábban. Nem figyeltek a miniszter egy másik mondatára, amiben azt fejtegette, hogy nyilván mindenki (bankok, telefonos cégek, biztosítók – bár utóbbiakról valahogy nemigen esett szó) megpróbálja áthárítani az adót a fogyasztókra, de ez nem sikerül majd.

Akadályt állít ennek a verseny. A konkurálás is olyan dolog, amit a kormányzati kommunikáció úgy húz elő, ahogy éppen neki tetszik. Most éppen üdvözlendő (Matolcsy kis kacajjal rácsodálkozva mondta is: lám, mire lehet jó a verseny!), máskor viszont a zűrzavar szinonimája – ez a helyzet például a mobilfizetéssel, amit egyetlen állami kézbe akarnak vonni. A telefoncégeknél nem csak a csodálatos új (tudottan Fidesz-közeli vállalkozásként egyszer biztosan induló) piaci szereplő garantálhatja, hogy az istenadta nép ne járjon rosszul, az adó áthárítása – tudtuk meg a minisztertől – technikailag is nehézséget okoz majd.

Még egy csomó tárgyaláson csiszolódhatnak az elképzelések, kőbe vésve csupán az adók léte és persze az általuk remélt bevétel van. Gyanítom egyébként, hogy a most vázolt szisztéma valóban nem jelenti majd az egy az egyben áthárítást. Az eddigi gyakorlat alapján aligha lenne meglepő, ha a teher valahogy a szegényebbek felé nyomódna. Egyelőre azonban elvetette a kabinet azt a korábbi elképzelést, hogy a 30 millió forint feletti utalásoknál már ne nőjön az elvonás. A korlát hatása nem kiszámítható – magyarázta a döntést a miniszter. (A többié igen, kérdem csendben, nem látván erről semmilyen kormányzati elemzést.)

Annak érdekében, hogy ez ne terelje a pénzt a fekete zóna felé, bevezetik, hogy a cégek ötmillió forint felett kötelesek legyenek utalni. Persze ez a határ az egyes ügyletekre vonatkozik (szétdarabolva már szabad a vásár). Volt ilyen javaslat, de végül elvetették, hogy a magánszemélyeket is a kötelező banki utalás felé tereljék. Ezt ugyanis bőszítőnek tartották.

Hurrá! Ezek szerint törődnek az érzéseinkkel. Hát kell ennél több?