Túlélésre játszik az egész ország, a lakosság azon töri a fejét, miben tartsa a megtakarítását. Közbeszéd tárgya lett az államcsőd. Ki gondol most hosszú távra?

Nem kezdek annak felsorolásába, hogy mennyi kárt okozott ez a kormány az országnak, mert most csak egyről szeretnék írni. Arról, hogyan „sikerült” az egyébként borzasztóan alacsony hosszútávú öngondoskodás iránti igényünket lenullázni, miként vesztette el a bizalmát a lakosság abban, hogy érdemes 20-30 évet előre gondolkodni.

A válság önmagában megtépázta a megtakarításainkat (már akinek volt), sokan nyúltak a nyugdíjra/gyerek taníttatására/lakás vásárlására félretett pénzükhöz, hogy túléljenek. Egyre többen szabadítják fel a hosszú távra lekötött pénzüket, hogy mozgósítani tudják, ha szükség lenne rá. Ez nem a kormány hibája.

De az igen, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzek tavalyi államosítása után tömegesen kezdték mondogatni az emberek: többet itthon nem teszek félre. (Jó, nem vagyok egy statisztikai hivatal, de elég széles az ismeretségi köröm, ráadásul folyamatosan kapjuk az olvasói leveleket.)

De betett a végtörlesztés is rendesen. Pillanatok alatt illantak el családi megtakarítások, hogy kifizessék az adósságot, attól rettegve, hogy mi lesz, ha a svájci frank vagy euró árfolyama olyan magasságokba repül, ami elsöpörheti a teljes családi vagyont.

Aki pedig nem tudott/tud végtörleszteni, az éppen a kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően tényleg egyre nehezebben tud majd fizetni. (315 forint körül jár az euró, a svájci frank árfolyama 259 forint felett van.)

A december utolsó napjaiban történtek (IMF idő előtti távozása, az új MNB-szabályozás, Lázár János beszólása, hogy izguljon az IMF, végülis neki tartozunk, az ő pénzéről van szó) sokaknál betették a kaput. Akik eddig nem hitték el, hogy mindez igaz lehet, hanem csak egy politikai játszma részének tartották a képtelen nyilatkozat-hegyeket, azok is megijedtek: nyakunkon az államcsőd. Ezt fejelte meg december utolsó napjaiban az Erste Banknak küldött Lázár-levél, amelyben a kormánypárti frakcióvezető nem is burkoltan fenyegeti meg a bankot, ha az árfolyamveszteséget nem osztja meg Hódmezővásárhellyel.

Kérdem én: ha az IMF-nek izgulnia kell a pénze miatt, és az Erste Banknak is, akkor mi a helyzet velünk, egyszerű állampolgárokkal? A MI pénzeink vannak a bankokban, azt hitelezik ki másoknak. Ha az állam megteheti, hogy a nemfizetést lebegteti a külföld orra előtt, városokat finanszírozó bankot zsarol egy kormánypárti városvezető/frakcióvezető, közbeszéddé válik az államcsőd, akkor mi lesz a bizalommal, ami a pénzügyi rendszert fenntartja? Mi lesz a pénzünkkel? Ki fog itt hosszú távra gondolni? Amikor rövid távra sem lehet.