Itt lett volna az alkalom, hogy megszabaduljunk a bank zsarnokságától, és áttérjünk az átlátható árazásra. Miközben otthon dühöngünk, cselekedni már nem akarunk. Igaz, valós választásunk nem nagyon van/volt. Ilyen az, amikor a bankok elszabotálnak egy jogszabályt, és ilyen, amikor a törvény csak látszatintézkedés.

Már csak a héten kérhetik a jelzáloghitelesek bankjukat, hogy átlátható árazásúra alakítsa át a kölcsönüket. Áprilistól él az a jogszabály, amely szerint az újonnan kötött jelzáloghiteleket csak az új feltételekkel nyújthatják a bankok, a korábbi kölcsönök esetében pedig az ügyfelek átszerződhetnek.

A korábbi lakossági hitelszerződések – kevés kivételtől eltekintve – a lényegét tekintve a következőt tartalmazták: én, a bank, bármit megtehetek, akkor és annyival emelek, amikor és amennyit akarok, és nem szégyellek. Azonban az áprilistól kötött szerződések esetében minden megváltozott. Eltűnt a kezelési költség, rendszeresen csak kamat szedhető, azt pedig egy referenciakamathoz kell kötni. Ez forinthitelek esetében a BUBOR (Budapesti Bankközi Kamatláb) vagy az állampapírpiaci hozamok, euró hiteleknél az Euribor, svájci frank alapúaknál pedig a CHF Libor. A referenciakamatra persze a bank rápakolja a felárat, ami bankonként nagyon eltérő. A lényeg azonban az, hogy ettől nem térhet el a jövőben. Teljesen kiszámíthatóvá ugyan nem válik a hitel, hiszen ki tudja, hogy alakul a BUBOR vagy a Libor, de ha ezek nőnek, akkor csak az emelkedés mértékével kell több kamatot fizetni (a felárat gyakorlatilag „bebetonozza” a törvény). Ha pedig csökkennek, akkor a bank nem nyelheti le a különbséget.

A régi jelzáloghitel szerződését tehát mindenki átköthetné erre az új feltételűre. De nem így történik, sőt a visszajelzések alapján van, ahol egy darab ilyen hitelátalakítást sem kértek az ügyfelek, és van, ahol mindössze a jelzáloghiteles ügyfelek 0,5-1 százalékos érdeklődésére számítanak.

Ennek legfőbb oka az, hogy a hiteleseknek halványlila gőzük sincs az egészről. A bankok nem érdekeltek az átalakításban, így mélyen hallgattak/hallgatnak a lehetőségről. Olyannyira, hogy bár áprilistól él a jogszabály, május vége felé még nyoma sem volt az átszerződéshez köthető ajánlatoknak a hirdetményeikben. Egyrészt csak macerát jelent számukra az egész, amiért egy fillér pluszköltséget sem számíthatnak fel (ez alól kivétel a közjegyzői díj), másrészt ez véget vetne a díjak manipulálásának. Ugyanis nem tehetnék meg, hogy a hitel árát kényük-kedvük szerint változtatják.

Ha pedig egy adós mégis átjut az első akadályon (láss csodát, értesül a lehetőségről), akkor újabb és újabb próbának vetik alá. A legfontosabb riasztó tényező maga a hitel ára. Ugyanis – és épp ebből látszik, hogy a jogszabály nem kellően kidolgozott – a bank olyan árat szab meg, amilyet akar. És élnek is ezzel a lehetőséggel. Ugyan ki az az ügyfél, aki önként és dalolva kéri, hogy hadd fizethessen többet? Mert a bank úgy gondolja, hogy ha mostantól kezdve egyoldalúan nem emelhet úgy, ahogy ő akar, akkor annak ára van.

Az átszerződők száma ezek után nem csoda, hogy csekély. A jogszabály viszont alapot adhat arra, hogy a bankok a vállukat vonogassák, ha valaki a jövőben túlzott áremeléssel vádolja őket: „tetszettek volna átszerződni”.

Ha valaki mégis az átlátható árazás mellett döntene, fontos tudnia, hogy ez kombinálható az árfolyamgáttal.