A kamatok mostanában nem emelkedtek tovább, a közvélemény is mintha megnyugodni látszana. Aggasztó jelenség azonban a kincstári optimizmust rendre sulykoló kormányzati propaganda ellenére azonban sajnos jócskán akad.

A jegybank közzétette: az államadósság tavaly a GDP 80,3 százalékára rúgott. Ez azt jelenti, hogy minden magyarra (a csecsemőkre is) körülbelül 2,3 millió forintos adósság jut. Persze az esetleg meglévő saját hitele mellett. Úgy, hogy az állam lenyelte és meg is emésztette a nyugdíjvagyont. A statisztikák szerint azért nem egészen. Ha az eredeti tervek válnak valóra, akkor körülbelül 1350 milliárd forinttal lenne jobb most a helyzet (a kasszáktól pedig háromezer milliárdot sikerült „átirányítani”). Borítékolható, hogy jönnek majd a reakciók, nekünk a mi jó forintunkban kellene inkább kimutatni ezt az adatot – kit érdekel, hogy jókora részét devizában törlesztjük.

Eszembe jut az a régi (még az átkosban hangoztatott) vicc: miért nem halad ez a gőzhajó? Mert a gőzt a kerékhez kellene adni, nem a síphoz!

(Rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek egyszer Magyarországon ismét létjogosultsága lehet. Pedig szerintem most nagyon is ül. A jobboldali lapokban, az állami televízióban folyamatosan hallgathatjuk, mekkora sikereket is értek eddig el irányítóink.

Az Egyenes beszédben az államtitkár derűsen fejtegette, milyen nagyszerű húzás is volt a végtörlesztés, mennyire kisegítette a családokat. Volt szerencsétlenségem az elmúlt napokban néhány olyan ismerősről hallani, akik büszkén mesélték, hogy 40-90 millió forintot végtörlesztettek, így jócskán meg tudták növelni a befektetéseik értékét. Egyszerűen nem értem, a mi pénzünkből miért kellett milliárdosokat megsegíteni.

Ismét nekifutok, hogy megpróbáljam megértetni, mi is az igazi bajom a végtörlesztéssel (persze azon felül, hogy magánszerződésekbe nyúlt nagyon durván bele, ingatta a jogbiztonságba vetett hitet és hasonlók). Ezzel a módszerrel helyzetbe hozták azokat, akiknek a ládafiában, rokonaik zsebében volt annyi pénzük, hogy ki tudtak szállni devizahitelükből.  A szélesebb tömegek viszont a megugró árfolyam és kamatszint miatt a korábbinál sokkal rosszabb helyzetbe kerültek. Nem tisztultak a banki mérlegek, nem lélegezhettek fel a valóban bajban levők. A mérleg egyik oldalán a kizúdult pénz (bankoktól, megtakarításokból), a másik oldalon pedig semmi valódi nyereség.

Sokkal áttételesebben is rontja azonban az egész a lakossági helyzetét.  Az ugyanis, hogy a cégek nem kérnek és nem kapnak fejlesztési hitelt, a munkahelyeken is erősen látszik majd. A Napi Gazdaság makrogazdasági konferenciáján Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: prognózisa szerint az idén a vállalati hitelállomány 5-6 százalékkal csökkenhet. Erdei Tamás, az MKB Bank leköszönő elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség korábbi elnöke úgy látja, hogy „a mikrogazdaság túlélési üzemmódban működik”.
Ebből azonban nem telik sem új munkahelyekre, sem magasabb fizetésekre. Nem kellene mégis megpróbálni azt a gőzt a megfelelő helyre irányítani? Még ha több munkát és odafigyelést igényelne is...