A nagybankok közül szinte mindenki bedobta a törölközőt kiváltó hitel ügyben. Egyre kisebb az esély, hogy kölcsönből tudjanak az ügyfelek végtörleszteni.

Már csak az Erste, az OTP és az FHB ad kiváltó hitelt a végtörlesztéshez. A többiek úgy döntöttek, hogy vége a dalnak. Közben szorít az idő: január végéig fizetni kell, vagy be kell mutatni, hogy lesz hitelünk végtörleszteni. Maradt még néhány takarék is, de gyakorlatilag alig van már esély arra, hogy hitelt kaphat, aki ebből fizetne.

Év végéig közel százezren végtörleszettek, és ebből csak 17 ezren hitelből. Elsöprő többségben azok tudtak fizetni, akiknek volt megtakarításuk. Az év végig lehetett bejelenteni a végtörlesztési szándékot. Közel kétszázezren éltek is a lehetőséggel, de a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy mivel egyelőre nincs hitel, nem fognak tudni fizetni.

Sok közalkalmazott is elrohant a bankba az utolsó napokban, hiszen „személyesen” Orbán Viktor miniszterelnök írt nekik levelet, amit karácsony előtt vagy a két ünnep között kaptak kézhez. Ebben azt ígérte, hogy támogatott hitelből fizethetnek. Most az MTI-nek úgy nyilatkozott: a közalkalmazottak érdekében Matolcsy György, gazdasági miniszter tárgyalást kezd a bankokkal. Ebből pedig úgy tűnik, hogy semmi konkrétum nincs az ígéret mögött. Tehát jelenleg úgy áll a dolog, hogy épp az anyagilag egyébként sem jól eleresztett közalkalmazotti kör (tanárok, egészségügyi dolgozók, stb) marad ki a végtörlesztésből.

A piaci alapon hitelt felvevők sem örülhetnek. Hiába csökken hirtelen a végtörlesztés miatt a tartozásuk, a kamatok brutálisan megemelkedtek az elmúlt néhány hónapban, és – a maradék helyeken - többségében 13-15 százalékos teljes hiteldíj mutató (thm) mellett lehet hitelhez jutni.