Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Brutális számok az építőiparról

Idén 10-12 százalékkal esett vissza az építőipar, jövőre további (minimum) 5-6 százalékos csökkenés várható. Eddig hivatalosan 70 ezren vesztették el a munkájukat ebben a szektorban, de a valós szám nyilván jóval több, hiszen a korábbi feketemunkásokat a hivatalos statisztikák nem mérik.

Annyira szerettem volna valami vidám dologról írni, valami jóról beszámolni, és végre arról szólni, hogy valahol látszik a fény az alagút végén. Ehelyett magamba zuhantam, amikor kézhez kaptam az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) szakmai anyagát, ami a mai közgyűlésre készült.

A számok azért nagyon elszomorítóak, mert az építőipar a gazdaság egyik fő fokmérője. Ha azt látjuk, hogy valami mozgolódás elindul, akkor reménykedhetünk, hogy talán máshol is…

Nos, ez az anyag nem erről szól. Az idei visszaesést jövőre újabb követi, miközben a válság előtti utolsó jó évhez (2006-hoz) képest már 45 százalékos a csökkenés. A legnagyobb vesztes a lakásépítés, ahol 5 éve alatt a cégek a piac 70 százalékát vesztették el. Persze lehet arról vitázni, hogy a támogatott kölcsönöknek, majd a devizahitelek szárnyalásának (aminek most mindannyian isszuk a levét) köszönhetően túlpörgött ez a szektor, de abban azért talán mindenki egyetért, hogy nem a gazdaság számára egészséges szintre állt be a lakásépítés. Jövőre csak 15-16 ezer új lakás épülhet. Az építőiparban az elmúlt 5 évben 70 ezer legálisan foglalkoztatott vesztette el az állását.

Egy jó ismerősöm – az inkognitója miatt nevezzük Andreának – több mint 10 éve indította el férjével családi vállalkozását. Az építőiparban dolgoztak. Kezdetben burkoltak, majd családi házakat is építettek, szállodák építésében vettek részt alvállalkozóként. Amikor –látszólag – a legjobban ment, akkor 10-15 ember dolgozott náluk legálisan. Napi 10-12 órákat dolgoztak, sokszor 14-et. Csakhogy 4 évvel ezelőtt már karácsonykor nem tudott a gyerekeknek fát állítani, az ünnepi vacsora elmaradt, mert előbb kifizette az embereit, mondván legyen mit enniük az ünnepek alatt. ( Nekik nem volt.) Aztán hitelt vett fel a családi örökségként kapott panellakásra, hogy finanszírozni tudja azokat a munkákat, amikre felkérték őket. Ez a lakás elúszott. Nem azért, mert nem dolgoztak. Éppen azért, mert dolgoztak. Már 4 évvel ezelőtt 20 millió forintra rúgott az a tartozás, amit a munkák után nem kaptak meg. Ma már talán számon se tartja, hogy pontosan mennyi lehet a munkájuk után meg nem kapott pénz. Az elmúlt 2 évben nem tudott kakaót adni a gyerekeknek, gyümölcs is csak mostanában kerül újra az asztalra.

A cég csődbe ment, senki sem dolgozik benne, az államnak egy fillér bevétele nincs belőle. Ők munkanélküliek, a férj tavasz óta feketén dolgozik reggel 4-től este 11-ig, hogy legyen ennivaló az asztalon.

Az építőiparban 400 milliárd forint a körbetartozás, ezen a szinten állandósult és termelődik újra. Ennek egyik gerjesztője maga az állam, amely több mint féléves csúszással fizeti ki az uniós támogatásokat a műszaki teljesítés után. Közben életek mennek tönkre.

8 Tovább

Csodafegyver: szocpol és tsai

 

Újraéledhet-e a lakáshitelezés, és a szocpollal együtt beindíthatja-e a teljesen kinyiffantott építőipart? Ezek a legfőbb kérdések a kormány tegnap bejelentett otthonteremtési programjával kapcsolatban.

 

Egyelőre csupa fanyalgó hangot hallani. Nekünk azonban első ránézésre tetszik a csomag. Csak lehet, hogy már késő.

 

Kezdjük a szocpollal. A 2009 előtt évi 36 milliárd forinthoz képest valóban nagyon kevés az 5 milliárd körüli összeg. Ezt is csak kb. 4 ezer család vehetné igénybe. Régen volt félszocpol lakásbővítéshez, ez most nem lenne. Csak új építésűre adnák, viszont ahogy nő a lakás mérete, úgy nőne a kapható szocpol is, a gyerekszámtól függően.

A teljesen bedöglött lakáspiacnak egyébként még ez a 4 ezer új lakás/ház építése is jól jönne, tekintettel arra, hogy idén összesen 12 ezer lakás épülhet. (Mindössze 5585 lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt az első félévben).

 

Hol vagyunk már a 2007-es és 2008-as évi 36 ezer darabos építéstől? Persze az építőiparban érdekeltek azt mondják, hogy évente 40 ezer lakásnak kellene épülnie ahhoz, hogy a teljesen lerobbant otthonok helyett újak kerüljenek be a körforgásba. A kérdés nagyon összetett, és már csak azért is nehéz állást foglalni, mert a lakásvagyonról nincs semmiféle felmérés. (Például hány ember kezében, hány és milyen lakás van.)

 

Érdemi segítség lehet ugyanakkor, hogy visszatérnek a támogatott lakáshitelek. Igen, tudjuk, hogy a költségvetésnek ez nem biztos, hogy jó, de nem szabad elfelejteni, hogy az ingatlanpiac és az ingatlanpiac beindítása bevételeket is hoz, így nem csak ráfordít az állam, hanem kap is bevételt. Ráadásul ezt a kiadást most nagyon behatárolják, mindössze 1,3 milliárd forintot szánnak rá. Ez pedig csak 3-5 ezer családnak segítene. Nyilván nagy az átfedés azokkal, akik szocpolt is felvesznek majd. Tehát ez nem lök sokat a piacon.

 

 

Ami viszont tényleg segíthet, az az önerő csökkentése a normál, nem támogatott lakáshiteleknél. A korábban 25 százalékra emelt minimális önerőt ugyanis 20 százalékra mérsékelnék, így könnyebben lehetne hitelt felvenni. Ez tényleg támogathatná a lakáshitelezést, lendíthetne rajta, hiszen kölcsön nélkül nem megy az ingatlanok vásárlása. Ráadásul a lakáshitelekkel csökkenteni lehetne a banki különadó alapját is. (Na, nem magát az adót, csak az adóalapot.)

 

A kérdés az, hogy miután a kormány kötelet tett a bankok nyakára a bankadóval, majd a végtörlesztéssel ezt a kötelet jól meg is húzta, és gyakorlatilag megfojtotta őket, lesz-e kedvük kölcsönt nyújtani bárkinek is. 

 

Első kísérletnek jónak tűnik, de várjuk meg a végleges jogszabályokat. Mert az ördög tényleg a részletekben rejlik.

5 Tovább

AZ ÉN PÉNZEM

blogavatar

Minden a pénzről. Egyszerűen és érthetően. A blogot az én pénzem, www.azenpenzem.hu készítői írják.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek