AZ ÉN PÉNZEM

Rossz hírem van: a magánnyugdíjpénztárakban a többség megtakarítása vesztett az értékéből. Az önkéntes pénztárakban még rosszabb a helyzet. Könyörgöm, csak a kormány ne mentse meg a pénzem!


Nem bírtam kivárni a tavalyi évről a hivatalos, PSZÁF által kiadott hozamokat, így nekiestem, hogy az egyébként kötelezően közzétett adatok alapján számoljak. Ahogy vártam, az eredmény lehangoló. Persze rossz volt a nemzetközi gazdasági környezet, ne is beszéljünk a hazairól. A kormány pedig gyakorlatilag kinyírta a magánnyugdíjpénztárakat. Csak az a helyzet, hogy mindenki ugyanolyan vacak körülmények között fektetett be, márpedig a hozamokban nagy a különbség.
Hogy ne az almát a körtével hasonlítsuk össze (klassszikustól idézek), a hasonló összetételű portfóliókat kell összevetni. A legkockázatosabb, növekedési portfólióban a legjobban az Életút teljesített. A tagok pénze 8,9 százalékkal gyarapodott. Míg a leggyengébb az OTP lett. A tagok pénze a negatív hozam miatt 7,89 százalékkal csökkent. Így csaknem 17 százalékpont a különbség a legjobb és legrosszabb hozam között.
Az Életút a kiegyensúlyozott portfólióban is nyerő volt a 8,54 százalékos hozamával, míg a vesztes az ING lett mínusz 1,38 százalékkal. A klasszikus portfólióban a Honvéd vitte a pálmát a 7,5 százalékos hozammal, a Dimenzió pedig az 1,9 százalékkal az utolsó. Az infláció tavaly egyébként kb. 3,9 százalék volt, így a többség pénze vesztett az értékéből.


Magánnyugdíjpénztári TOP-ok:

Klasszikus portfólió           Kiegyensúlyozott portfólió      Növekedési portfólió
 Honvéd         7,49 %                  Életút              8,54 %                          Életút            8,96 %
 Pannónia      6,91 %                  Quaestor          2,70 %                          MKB              0,85 %
 Életút            6,70 %                  Erste               2,51 %                           Honvéd          0,83 %


Az önkéntes pénztáraknál sem jobb a helyzet. Itt sajnos a teljes képhez meg kell várni a felügyeletet, ugyanis a pénztáraknak csak egy része teszi közé a számításhoz szükséges adatokat. Ráadásul van olyan pénztár, amelyiknek öt-hat portfóliója van, és van olyan, amelyiknek mindössze egy. Megpróbáltuk beszuszakolni őket a manyupoknál található kategóriákba. Így azt mondhatjuk, hogy a megtalálható adatok alapján a növekedési portfólióban a legjobb az AXA lett 2,26 százalékos hozammal, míg a legrosszabb az OTP mínusz 8 százalékkal. A kiegyensúlyozottnál 0,89 százalékkal ugyancsak az AXA nyert, és a vesztes a Honvéd lett, miután csak mínusz 2,1 százalékot hozott. A klasszikus portfóliót a Pannónia nyerte 7,17 százalékkal, míg a leggyengébb a Honvéd lett 1,52 százalékos hozammal. 

Önkéntes TOP-ok

Klasszikus                        Kiegyensúlyozott              Növekedési
 Pannónia    7,17%                   AXA    0,89%                            AXA    2,26%
 Budapest    5,99%                   Aegon    0,76%                        Allianz    -0,54%
 Allianz        4,41%                   OTP    0,66%                           Budapest    -0,99%

Nagyon nem mindegy tehát, hogy hol tartjuk a pénzünket. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 10-20-30 évre szóló befektetéseket nem szabad önmagában egy év teljesítménye alapján megítélni. Nagyon nem szeretném, ha a kormány – ahogy tervezi – most rárontana az 1,3 millió ember 840 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítására azzal, hogy majd megvédi. Ne tegye! Majd megvédem én a pénzemet. Például úgy, hogy ha nem tetszik a nyugdíjpénztár teljesítménye, akkor váltok.

Ne csak otthon dühöngjünk, hanem tegyünk is ellene, ha jogtalanul bánt velünk a bank. Ha igazunk van, kártérítést is kaphatunk.


Közel négymillió forint kártérítést fizet ki az egyik bank az ügyfelének, miután az adós a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) mellett működő Pénzügyi Békéltető Testülethez (PBT) fordult. Az ügy elég bonyolult, de megpróbálom dióhéjban összefoglalni: állami támogatású hitelt vett fel a pórul járt ügyfél, de ezt csak úgy adta meg neki a bank, ha két lakást ajánl fel fedezetként. Később az egyiket szabaddá tette volna az adós, de ehhez a bank egymillió forint előtörlesztését kérte. Persze nem volt ennyi pénze. És ekkor jött a „remek” ajánlat. Devizahitelre váltják a korábbi forint kölcsönét. Igaz, hogy ezzel az akkori 12,8 millió forintos tartozás 15,5 millióra emelkedett. Ráadásul a bank „elfelejtette” tájékoztatni az ügyfelét arról, hogy a forint hitel előtörlesztéséért jó kis summát tett zsebre. Most azt kérte az adós, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület nyilvánítsa semmissé a devizahitel szerződését. Ez nem történt meg, ugyanis a PBT csak akkor indíthat eljárást, ha a kérelmező az érintett szervezetnél vagy személynél közvetlenül már megkísérelte a vitás ügy rendezését. Az ügyfél pedig ezt nem tette meg. Viszont az egész hitelfelvétel annyira „bűzlött”, hogy végül az ügyfél azt kérte, legalább a fedezetértékelést vizsgálja már meg a testület. A banknak vaj volt a füle mögött és ezt nagyon jól tudta. Ugyanis közben megszületett az egyezség. A bank vállalta, hogy 3,92 millió forint úgynevezett „tőkepótló kártérítést” fizet.
A történetnek több tanulsága is van. Az első az, hogy mindenkinek először a saját bankjánál kell hőbörögnie.  A második az, hogy ne hagyjuk annyiban az igazunkat (pláne, ha neadjisten még a jogszabályok is mellettünk állhatnak).  

Bizony, sokakat beszéltek rá a bankok arra, hogy a jó kis támogatott forinthitel helyett devizahitelt vegyenek fel. Ennek nagyon egyszerű oka volt: több volt rajta a bank haszna. Ezen persze nincs sok fognivaló. Van olyan ismerősöm is, akinek támogatott forint hitelét akarta a bank mindenképpen devizára váltani. Szerencsére ellenállt. Ugyanakkor nagyon sok olyan esettel is találkozom, ami már első hallásra is kiveri a biztosítékot, mégsem tesz az ügyfél semmit, csak dühöng. Pedig nekünk magunknak kell megtenni az első lépést. Például azzal, hogy hivatalos levelet írunk a banknak.

Egyre többen nem fizetik a hitelüket abban bízva, hogy az állam kihúzza őket a bajból. Mások a teljes pénzpiaci összeomlásra várnak, hátha az elsodorja a tartozásokat is. Rossz hírünk van: az adósság nem vész el.

A PSZÁF legfrissebb jelentéséből az derül ki, hogy nem csak azok nem fizetik a devizahitelüket, akik anyagilag nem bírják, hanem sokan azok közül sem törlesztenek, akik megtehetnék. A magyarázat egyszerű: a kormányra várnak. Egyre nagyobb a nem teljesítő hitelek aránya, és – idézem a felügyeletet –„e tendenciát tovább erősíti a devizahiteleseket segítő intézkedésekkel kapcsolatos várakozások miatt lecsökkent fizetési hajlandóság és a korlátozott portfoliótisztítási lehetőségek”.

A bankok nem szívesen beszélnek a problémáról, nehogy öngerjesztő folyamatként általánossá váljon. Pedig sokan ábrándokat kergetnek arról, hogy majd a kormányunk/cáratyuska/mindenható kisegíti őket. A kormány ugyan kiegyezett a bankokkal, de a devizahitelek forintra váltását és a tartozás egy részének elengedését szigorú feltételekhez kötik. Akik ebbe nem tartoznak bele, az otthonukkal játszanak.

Vannak olyanok is, akik a pénzpiacok teljes összeomlására várnak. Hátha bedől az euró, hátha összedől a magyar pénzpiac is, jön a hiperinfláció, és előbb-utóbb nem lesz forint sem. És ez az egész elsodorja majd a tartozásukat. Rossz hírünk van: tartozás nem vész el. Egy ilyen „világvége” forgatókönyv esetében is csak az történik, hogy a megtakarításunk, az tényleg eltűnik. De a hitel nem. Akkor jönnek az égbe szökő kamatok (a kilencvenes évek elején 30 százalék feletti lakáshitel kamatok voltak), vagy bármilyen új pénznem bevezetésekor arra számolják át a tartozásukat. Csak az akkor jóval több lesz. Ebben „bízni” tehát botorság.

Nem most, politikai megrendelésre, hanem már 10 éve rá kellett volna ütni a magánnyugdíjpénztárak kezére, és azt mondani: harácsolni nem szép dolog. Így lesz a fogyasztóvédelmi kérdésből politikai ügy.  

Tegnap a PSZÁF 100 millióra bírságolta az AXA alapkezelőjét, és be is perelte a nyugdíjpénztárral együtt. Ugyanis a magánnyugdíjpénztár házon belül kezeltette a tagok pénzét a csoport saját alapkezelőjével, az pedig olyan díjat szedett tőle (azaz végső soron a tagoktól), amennyit nem szégyellt. Több esetben „speciális csomagocskákba” fektette a pénzt, és ezért jóval többet számolt fel, mintha a csomag tartalmát egyenként vette volna meg. (Tulajdonképpen ez olyan, mintha kétszeres munkadíjat számolna fel valaki csak azért, mert a megbízásomból nem egyenként veszi meg a csokikat, hanem a Mikulás-csomagot egyben szállítja nekem.)

Nem az AXA az egyetlen, ahol ilyen visszásságokat tárt fel a felügyelet. A PSZÁF szerint az OTP, az Aegon és ING magánnyugdíjpénztár is túlszámlázott, így összességében milliárdos kár érte a tagokat. Csakhogy az a bökkenő, hogy erre nem volt jogszabály, így kérdéses, hogy bíróság előtt pert nyerhet-e a felügyelet. Legalábbis erre utal, hogy az ING és az OTP első körben – ha nem is jogerősen – meg tudta támadni a PSZÁF rájuk vonatkozó, júniusban hozott határozatát.

Mert hiba volt, hogy 10 éven át senki nem korlátozta a kasszák költségszintjét. Senkit nem zavart - az akkori felügyeletet sem -, hogy házon belül miért is kerül olyan sokba a testre szabott vagyonkezelés (Mikulás-csomag), miért kétszerese annak, mintha a pénztárak a piacon vennék meg a papírokat. Nem korlátozta senki azt sem, hogy zsíros jutalékokat kapó ügynökök hada csábítson át jó hozamú pénztárakból ócska hozamot hozó pénztárakba tagokat, akik most azért nem kapnak reálhozamot, mert az ügynök átvitte őket.

Tetszettek volna jóval korábban keményebben fellépni! Figyelmeztetéseket kiadni, vezetői körlevélben tiltani. Mert a magánkasszák valóban nem működtek tökéletesen, sok esetben visszaélhettek és vissza is éltek a helyzetükkel, saját anyacégük profitját hízlalva. De talán normálisan kellett volna szabályozni őket! Nem most, utólag büntetni.

Ugyanakkor a hiányos szabályozásból fakadó gondokat nem azzal kellett volna orvosolni, hogy a kormány ledózerolta a magánnyugdíjpénztárakat. Szerintem hiba volt a hárompilléres (tb, magánkassza, önkéntes megtakarítás) nyugdíjrendszer felszámolása, a magánnyugdíjpénztárban felhalmozott 3 ezer milliárd forint államosítása, majd e hatalmas vagyon pillanatok alatt történő felélése. (Ó, mi mindent lehetett volna ebből a pénzből csinálni! Akár egészségügyi reformot is.) Persze tudom, hogy csak a pénz kellett, az ideológiát pedig legyártották hozzá.

Csak sajnos az ideológiának volt némi igazságmagva. És tudták ezt a pénztárak is. Most is úgy tűnik, hogy vaj van a fejükön. Az AXA alapkezelő a kifogásolt pénzből valamennyit visszaadott, az Aegon az egészet (igaz, nála elenyésző összegről van szó.) Az OTP és az ING kitart, perel, és lehet, hogy nyer is, hiszen nem volt jogszabály, ami tiltotta volna a PSZÁF által kifogásolt „túlszámlázást”.

De a legbeszédesebb talán az volt, ahogy a pénztárak a nyugdíjpénzek államosításakor viselkedtek. Egy-két kivételtől eltekintve óvatosak voltak, nem kiabáltak, alig tiltakoztak. (Csak megjegyezném, hogy a pénztárszövetség elnökségéről lemondott a legnagyobb kassza, az OTP Magánnyugdíjpénztár vezetője akkor, amikor a kormány bejelentette az államosítást. Vigye csak el más a balhét, az OTP maradjon háttérben. Ismét tipikus magyar mutyizós történet.) 

Érzékelhetően rossz volt a pénztárak lelkiismerete, ezért nem tudtak hatékonyan fellépni a 3 millió tag érdekében, akik a törvény szerint a tulajdonosaik voltak. (Más kérdés, hogy a pénztárak vezetői a bankokat, biztosítókat tekintették annak.) Hiszen a magánnyugdíjpénztárak önkormányzati rendszerben működtek.

A történetben az a szomorú, hogy miközben most valójában fogyasztóvédelmi kérdésről van szó, mégis úgy tűnik, hogy politikai, koncepciós támadás folyik a pénztárak ellen. Így sikerül – utólag - igazolást találni a kormány tettére, a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítására. Hogy a látszat csal vagy sem, ezt mindenki maga ítélje meg.

Elvárom, hogy legyetek jók, és lehetőleg ne verjétek át az ügyfeleiteket! – kb. így hangzik a PSZÁF kérése a bankokhoz a hosszú távú megtakarításokkal kapcsolatban. A bankok és más szolgáltatók ugyanis olyan furfanggal húzhatják le az ügyfeleiket, amilyet éppen nem szégyellnek.

Na, kérem, ennél egy kicsit határozottabb felszólítást várnék el a felügyelettől. A PSZÁF elnöke ugyanis egy vezetői körlevélben szólította fel a bankokat és más szolgáltatókat, hogy „tanúsítsanak önmérsékletet”.  Mert - sajna – a hosszú távú megtakarítások, azaz a tartós befektetési szerződés (TBSZ) és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szabályozása egy nagy trutyi.

Adózási szempontból ugyanis jól körülírták ezeket a befektetéseket: ki, mit, hogyan, hányat, mennyit..stb. De a fogyasztóvédelem szempontjából lyukas az egész dolog. Pedig aki TBSZ vagy NYESZ szerződést köt, az bizony évekre egy bankhoz vagy biztosítóhoz köti minden pénzét. Nem lehet onnan máshova vinni. Egyébként már anno sokan felszólaltak ez ellen, mondván, hogy korlátozza a versenyt, röghöz köti az ügyfelet. Ezzel mi is egyetértünk, csak azt nem értem, hogy miért maradt ez így? Illetve dehogynem értem: a jó kis banki lobbi, ugyebár, megtette, amit kellett.

Hisz miért is lenne érdekük, hogy a legalább 5 évre megszerzett pénzt átengedjék bárki másnak. Ráadásul, ha egyszer már ott van a lé, akkor azt be is fekteti majd az ügyfél, és persze abba, amibe a kedves bank megengedi neki. Mert nem lehet ám akármibe, főként a saját befektetési alapjukat ajánlgatják, vagy a betétszámlán a saját betéti kamataikat. És annyi kamatot adnak, amennyi nekik tetszik. És annyi tranzakciós költséget számítanak fel, amennyi nekik tetszik. Az ügyfél pedig nem viheti el a pénzét, mert ha megteszi, bukja az adókedvezményt.

Na, ezért szól most a PSZÁF és fogalmazza meg, hogy fogyasztóvédelmi szempontból milyen gyakorlatot kövessenek. De miért nem szól a törvényalkotóknak? Miért nem figyelmezteti őket: lehet, hogy az adókedvezmény, amit adtok, csak arra jó, hogy az ügyfél ne bukjon sokat, a bank viszont hízzon az ügyleten. Lehet, hogy azért nem szól nekik, mert úgyis tudja, hogy kár erőlködnie?