AZ ÉN PÉNZEM

A devizahitelesek számára kidolgozott új árfolyamgát minden híresztelés ellenére jó lehetőség. Az igénylésről azonban régebben a bankok, most pedig a minisztérium próbálja az érintetteket lebeszélni. Vajon mi lehet a háttérben?

Meglehetősen felháborítónak tartottuk, hogy a bankok egy része a védernyő korábbinál sokkal jobb formája ellen szinte annak megszavazása pillanatában elkezdett dolgozni. A devizahiteleseket figyelmeztették arra, hogy így további tartozást halmoznak fel. (A konstrukció előnyeiről most nem szólnánk, ha valaki figyelmesen átnézi a táblázatot, amiben összefoglaltuk a jellemzőket, maga is ítéletet alkothat.) Olyanról is hallottunk, hogy pénzügyi intézmények megpróbálták úgy beállítani, mintha a piaci és a fix árfolyam törlesztőrészlete közötti különbséget az adósnak kötelező lenne megtakarítani. Ha valaki beugrott volna, jelezzük: bár valóban célszerű tartalékolni (már ha tud valaki), ez semmiképpen sem kényszerűség.

Hát igen, a bankok meg akarják spórolni a kamatszámla (lásd táblázatunkat) miatti veszteségeiket – gondoltuk. Mostanra viszont mintha fejre állt volna a világ. A bankok között ugyanis nem egy akad, amely levélben hívja fel ügyfelei figyelmét arra, milyen jó lehetőség az árfolyamgát. A nemzetgazdasági tárca viszont, ahol korábban azt hangoztatták, hogy minél szélesebb kör számára szeretnék elérhetővé tenni a fix árfolyamú törlesztést, hangot váltott.

Annak az adósnak, aki ha nehezebben is, de képes fizetni a megnövekedett svájci frank árfolyam ellenére a törlesztőrészletet, mindenképpen jobb, ha az eredeti szerződési feltételek változatlansága mellett törleszt tovább – olvasható a tárca közleményében. Szerintük az árfolyamgát azoknak lehet leginkább megoldás, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a közeljövőben törlesszék az adósságot. Szerintünk viszont ez egyáltalán nem így van. Már csak azért sem, mert az árfolyamgátat eleve nem a legnagyobb bajban levőknek találták ki. Számukra más eszközök (forintosítás, Nemzeti Eszközkezelő) jöhetnek szóba.

A fene se akar (sőt!) ismét vészforgatókönyvekről írogatni. Sajnos azonban, ha az egyet és a kettőt összeadjuk, nehéz nem arra gondolni, hogy a korábbinál reálisabbá vált az árfolyamok elszállása. Az állam ugyanis nyilván előre kalkulált a kamatszámla rá eső terheivel. A kiszámíthatatlan a plafon (ismét csak: lásd táblázatunkat!) feletti szint kiadási igénye. A bankok is számoltak a kamatszámla rájuk háruló terhei miatti veszteségekkel. Az efeletti fájdalom azonban eltörpülhet, ha arra gondolnak, az adósok helyzete az esetleg vészesen gyengülő forint miatt mennyire drámaian romolhat.

Az mindenesetre tény, hogy az IMF-hiteltárgyalásokról szóló hírek finoman szólva is igen ellentmondásosak – ami pedig jelentős hatással van a devizaárfolyamokra. Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben kijelentette: hónapok óta egyre vár a Nemzetközi Valutaalapra, de csak nem jönnek. A Reuters megkeresésére az IMF magyarországi küldöttségének vezetője írásban nyomatékosította: a tárgyalások megkezdése teljes mértékben a magyar kormánytól függ. A sikeres tárgyalások érdekében pedig kritikusan fontos az európai hatóságok támogatása.

A labdát tehát szépen pattogtatják. Ez a játékszer azonban nem más, mint a mi fejünk. A játszma pedig nem csak a devizahitelesek számára lehet sorsdöntő.

*efelett mindent az állam áll, tehát a tőkeszámlán sem keletkezik további adósság

Sokakon segíthetne az eszközkezelő, de döcög a rendszer. A bankok csak a vályogviskóktól, eladhatatlan ingatlanoktól szabadulnának az állam segítségével.

Civil érdekvédők és a saját tapasztalataink is azt mutatják, nagyon sokan szabadulnának úgy a hitelüktől, hogy bérlőként maradnának tovább az otthonukban. Már azt se bánnák, ha a befektetett pénzük – merthogy saját megtakarításukat is beletették és az elmúlt években százezreket-milliókat törlesztettek – mind elúszna, hiszen ha az eszközkezelő veszi át az otthonukat, akkor a lakás átadásából/eladásából egy fillérhez sem jutnak. Viszont megszabadulhatnak a hiteltől, ami az árfolyamváltozások, a kamatemelések és az elmaradt törlesztőrészletek együttes hatásának köszönhetőn már rég túlnőtt a lakás mostani értékén.

Sokan vannak, akik a törvény szerint erre jogosultak lennének, de hiú ábránd számukra az, hogy egyszer az eszközkezelőhöz kerül a lakásuk, amit olcsón visszabérelhetnek. A bankok ugyanis ebben nem érdekeltek. Először is ott van nekik a kvóta, amihez tartaniuk kell magukat. Meghatározzák, hogy félévente hány ingatlant árverezhetnek el (ez az OTP Banknál konkrétan az első negyedévben 957 ingatlant jelent). Erről értesíteniük kell az ügyfelet, aki kap egy levelet, hogy az ingatlant kényszerértékesítésre jelölték ki. És akkor, csakis akkor kérheti a bankot – ha megfelel az összes törvényi előírásnak -, hogy legyen kedves otthonát az eszközkezelőnek átadni.

De ott van a bank gazdasági, üzleti érdeke. Mert nem kötelessége átadnia az ingatlant az eredeti (tehát az évekkel ezelőtti, a mostaninál jóval magasabb) forgalmi érték 55, 50 vagy 35 százalékán (attól függően, hol található). Ha magasabb áron is el tudja adni – esetleg a saját ingatlankezelő cégének –, akkor nem az eszközkezelőnek fogja értékesíteni. A törvény ugyanis a banknak adja a mérlegelés jogát. És egy jól eladható ingatlan esetében miért adná el kevesebbért, ha más módon többet remélhet érte? Ráadásul, ha nem az eszközkezelőnek adja, a fennmaradó tartozást sem kell elengednie, az ügyfél tehát otthon nélkül marad, és még tartozása is lesz. Várhatóan maradhat majd az új tulajdonos (ingatlankezelő cégek) által birtokolt lakásban, csakhogy ennek a bérleti díjáról nem tudni semmit sem, és nyilván drágább lesz, mint az eszközkezelő esetében.

Az árverezési kvóta miatt egyébként a bankok először az értékes és nyilván nagyösszegű hitellel rendelkező ingatlanoktól szabadulnának, márpedig ezek amúgy se férnek bele az eszközkezelős kategóriába. Ha pedig bele is tuszkolnak ebbe a néhány értékesíthető ingatlanba kisebb értékűt, az se biztos, hogy az állam karjában köt ki. Várhatóan lesz néhány ingatlan, ami mégis eljut az eszközkezelőhöz, lehet szépen szerződést kötni, fel lehet majd mutatni, sajtótájékoztatót lehet tartani, villogni lehet a családdal, akit szépen megmentett az állam bácsi. De hogy nem lesz ebből tömeges mentés és valódi siker a mostani keretek között, az biztos.

A bajba került adós is bekerülhet az árfolyamgát rendszerébe, ha törleszt. Sok múlik a bank jóindulatán is.

Aki a saját bankja adósvédelmi programjában vesz részt, nem kerülhet be az árfolyamgát rendszerébe. Pedig nem kevés devizahitelesről lehet szó, hiszen a PSZÁF statisztikája szerint 2011-ben már meghaladta a 900 milliárd forintot azoknak a kölcsönöknek a nagysága, amelyeknél a folyósító bank valamilyen segítséget nyújtott. Ezen belül 90 százalékos a devizahitelesek aránya.

A legjellemzőbb adósvédelmi program az átmeneti (1-2 éves) csökkentett törlesztőrészlet, amit a futamidő hosszabbításával kombinálnak. A megnyújtott futamidő nem kizáró ok az árfolyamgátból. A banki adósvédelmi programban való részvétel viszont igen.

Aki tehát be szeretne kerülni az árfolyamgát alá - év végéig van erre lehetőség -, annak először is ki kell szabadulni a banki programból. Vagy úgy szabadulhat meg tőle, hogy lejár a program, vagy a bankkal kell erről egyezkednie. Ez pedig azt jelenti, hogy a hitelintézet jóindulatán múlik, engedi-e szabadulni az ügyfelét, aki aztán belép az árfolyamgátba, ami neki (mármint a banknak) pénzbe kerül.

Nehéz tanácsot adni a hitelfelvevőnek, aki nem véletlenül kérte a banktól a segítséget, hiszen nem tudta fizetni az eredeti törlesztőrészletet. Pedig meg kellene találni a megoldást arra, hogy visszaálljon az eredeti feltételek szerinti fizetésre, hogy bekerülhessen az árfolyamgát rendszerébe.

Kizáró ok az árfolyamgátból a 90 napon túli tartozás is. Ha ezt a hátralékot valaki le tudja dolgozni, akkor viszont kérheti a bekerülést. Érdemes tehát többet fizetni, hogy elfogyjon a felhalmozott tartozás. Erre egyébként több bank – ha nem is mindegyik – odafigyel. Sorra hívják fel az ügyfeleket telefonon, hogy próbáljanak meg többet törleszteni a lemaradásból, hiszen így esélyük lesz az árfolyamgátra.

Most mindenkinek érdemes előkaparnia minden pénzt a párnacihából, az árfolyamgát ugyanis tényleg jelentős védernyőt jelent a forint árfolyamának gyengülése ellen. Gondoljunk csak bele, hogy az euró ára januárban „megkóstolta” a 320 forint feletti szintet. Márpedig – ne legyen igazam! – benne van a levegőben egy jelentős gyengülés lehetősége. És a mai árfolyamok mellett is (a svájci frank tegnap 243, az euró 293 forint volt) nagyon jó üzlet, ha 180 forintos svájci frank és 250 forintos euró áron törleszthetünk, és bár az e feletti tőketörlesztés a gyűjtőszámlára kerül, a kamatot elengedik. (Korábbi posztunk a számításokról itt található.) 

Vérmes álmokat ne kergessen senki, egyelőre nem lesz magáncsőd Magyarországon. A várható parlamenti határozat csak arra szólítja majd fel a kormányt, hogy ugyan, gondolkodjon már el erről az egészről.

A magáncsőd jogintézményének bevezetését szorgalmazza az alkotmányügyi bizottság határozati javaslata. De mindössze arról van szó, hogy ha a parlament megszavazza az egyébként több mindenről szóló határozatot, akkor a kormánynak el kell gondolkodnia erről a problémáról. Hát, nem nagy előrelépés.

Korábban írtunk arról a problémáról (Menekülés az adósrabszolgaságból), hogy ma a lakáshitelesek jelentős részének - ha fizetésképtelenné válik és viszik a házát - az ingatlan elvesztése után is milliós tartozása maradhat, és élete végéig üldözhetik a bankok. A történet néhány kommentelőnél elakadt azon a szinten, hogy miért épít magának valaki akkora házat. A mondandóm lényege nem a ház méretére és értékére vonatkozott. Kicsi lakás és jóval kisebb érték esetén is sokan kerültek már bajba. Családi tragédiák miatti anyagi ellehetetlenülés – gondoljunk bele, mi történik, ha meghal a családfő és az édesanya több gyermekkel egyedül marad, miközben évekig otthon dolgozott a családban, a gyermekek mellett, így nem tud elhelyezkedni -, válás, a munkahely elvesztése mind-mind elvezethetnek oda, hogy az addigi, nagyon gondosan felépített gazdálkodás egyszerűen felborul, megcsúszik, és nincs türelmi idő, minden veszik, az adósság marad.

A magáncsőd esetén öt éven át csődgondnok segíti a család gazdálkodását. A családi vagyon eladásával és a bevételekből – persze a megélhetés mellett – kell fedezni a kölcsönök visszafizetését, de ha az egyezséget betartja az adós, a maradék tartozást elengedik, tehát öt év múlva „szabad”, senki nem zaklatja tovább. Azonban senki ne gondolja, hogy ez olyan jó biznisz az adósnak. Az otthona megvásárlásához nem csak a bank adta a hitelt, hanem a saját megtakarítását, „az életét” is mind beletette, amit elvesznek tőle. Mindössze annyi marad, hogy a semmin kívül nem lesz még mínusz a nyakában. De tiszta lappal lehet indulni.

Egyelőre azonban nem lesz belőle semmi – legalábbis szerintünk. (Az Index korábbi cikke a bankok és az NGM érvei alapján végigvette, miért is reménytelen most ez az egész.) Hosszabb távon azonban már várható, hogy létrehozzák a magáncsőd intézményét.

Az egészet eltolhatja a devizahitelesek problémáinak mostani kezelése. Indul az árfolyamgát és a devizahitelek forintosítása. A forintra váltást a már megcsúszott adós veheti igénybe. A bankok azt remélik, hogy ezek az adósok újra elkezdenek fizetni. Hiszen sokan, akik megcsúsztak a törlesztéssel, úgy gondolták, hogy vigye csak a bank a házat, fölösleges erőlködni, a tartozás már úgyis több, mint a lakás értéke. Csakhogy a forintra váltás és a tartozás negyedének elengedése után már kisebb lesz a hitel, mint az otthon értéke. Így azok is megpróbálnak majd törleszteni, akiknek nagyon nehéz előteremteni a forinthitel havi részletét (mert ez várhatóan nem sokkal lesz kevesebb, mint a devizahitelé volt). Viszont lesz motiváció. Levegőhöz jutnak az ügyfelek, és megpróbálhatják maguk eladni az ingatlant, amiből visszafizethetik a hitelt, és neadjisten még valami megtakarításuk is marad.

Nos, a magáncsőd ebbe a motivációba rondítana bele. Így addig, amíg a hitelek forintra váltása után el nem telik valamennyi idő, amin lemérhető, hogy működik-e a rendszer, aligha lesz magáncsőd.

Nem sokat fáradozott a kormány a bajba került adósok megmentéséről, hitelük forintra váltásáról szóló jogszabály megalkotásán. Egy módosító javaslatot betoldottak az árfolyamgátról szóló törvénybe, és tegnap már meg is szavazta a parlament. Csakhogy gyakorlatilag mindent a bankokra bíztak.

Legelőször is a legfontosabb tudnivalók a devizahitelek forintra váltásáról:

1. Annak a hitelét forintosítják, aki 2011. szeptember 30-án legalább 78 ezer forint megfizetésével már több mint 90 napja késett, és azóta is folyamatosan tartozik legalább ennyivel.
2. A hitel fedezeteként szereplő ingatlan (ingatlanok) összértéke 20 millió forint alatt marad. (Benne van a hitelszerződésben, hogy annak idején mennyire értékelték az ingatlant.)
3. Az adósnak igazolnia kell, hogy a késedelembe esés oka a fizetőképességében beállott jelentős romlás.

A menetrend: a bank levelet küld április 15-ig, az adósnak a programba május 15-ig kell bejelentkeznie. A hitelt augusztus végéig kell forintra váltania a banknak, a 2012. május 15. és június 15. közötti jegybanki középárfolyam átlagán. A tartozás negyedét elengedik. A többi forinthitelként fut tovább.

A törvényben nem bíbelődtek részletek kidolgozásával. Persze annak is örülni kell, hogy végre van valamilyen jogszabály, de innentől kezdve a bankok kezébe tették le több tízezer, megcsúszott devizahiteles sorsát. Ugyanis nem határozták meg, hogy mit jelent pontosan a „fizetőképességében beállott jelentős romlás”. A munkanélkülivé válás nyilván az, mint valószínűleg a fizetés csökkenése is. Bár szerintem önmagában romlást okoz az is, ha 155 forintos árfolyamról 250 forintra nő a svájci frank, miközben a kamat is emelkedik. Hiszen egy 5 millió forintos hitelből így lett 8 milliós tartozás és a 44 ezer forintos törlesztőrészletből 80 ezer forint. (Na, ezt nem mondta senki a hitelfelvevőnek, annak idején, az biztos!)

Azt is a bankokra bízta a kormány, hogy a forinthitel milyen kamatozású legyen. Így könnyen lehet, hogy még a hitel negyedének elengedése után sem csökken jelentősen az adós terhe. A mostani banki lakáshitelek ára (teljes hiteldíj mutató) 13-17 százalék között mozog. Így az előbbi példánál maradva: a mostani 8 milliós (hajdani 5 millió forintos) tartozás forintosítása és negyedének elengedése után 6 millió forintos hitel marad, ennek pedig 71 ezer forint a törlesztőrészlete 20 éves futamidő és 13,1 százalékos kamat esetén. Kérdés, hogy ezt hogyan fizeti majd az adós.