AZ ÉN PÉNZEM

Kezdek belefáradni a sok-sok forradalmi újításba, úttörő szolgáltatásba, amelyek megváltják pocsékul működő világunkat. Valahogy mi, a bamba, ellustult, újdonságra nem fogékony emberek egyszerűen nem kérünk belőlük, pedig a szolgáltatók tudják, mi lenne jó nekünk. Bár szerintem inkább nekik.

Most éppen összeházasították az okostelefont a bankkártyával, és bíznak benne, hogy a frigyből születő megoldással fogunk fizetni, ráadásul még a sárga csekkeknek is befellegzett. (Vagy majd befellegzik, mert ehhez a szolgáltatóknak is csatlakozniuk kellene.)

Csakhogy az emberek kártyával sem nagyon szeretnek fizetni, ráadásul az internetes vásárlók többsége is inkább készpénzzel fizet. Így nehezen tudom elképzelni, amint a postán sorbanálló Mari nénik majd okostelefonon ütögetik a kódokat, és azzal egyenlítik ki a számlákat.   

Nem vagyok az újítások ellen. Az rendben van, ha csökkentjük a készpénzes fizetést az alternatív megoldásokkal, hiszen a kápé rendszerszinten is nagyon sokba kerül. De egy kicsit maradhatnánk a realitás talaján, vagy legalábbis nem kellene előre ünnepelni olyan szolgáltatást, amiből az eddigi tapasztalatok alapján nagyon kevesen kérnek.

Eddig is fizethettünk mobillal (például menetjegy, parkolási díj, belépők, előfizetések), de túl nagy forgalmat nem bonyolíthattunk, ugyanis hétpecsétes titokként őrzik az erről szóló adatokat.  Az MNB 2010-es tanulmánya szerint, amikor mobiltelefonnal fizetünk, akkor döntően a telefonhoz köthető szolgáltatásokra költünk (csengőhang, stb). Csak iciri-piciri rész a valódi vásárlás: a teljes mobilos fizetés 4 százaléka valamilyen szolgáltatás kifizetése, és csak 2 százaléka áruvásárlás. Tény, hogy ezek 2008-as adatok, azóta „fejlődhettünk”.

A tanulmány azonban nem régi, hanem tavalyi, megállapításai ma is érvényesek.

„Az innovatív fizetési megoldások terjedésének a jelenben sem, de 30 évvel

ezelőtt sem elsősorban technikai, technológiai korlátai voltak.”

„A globális tendenciákat elemezve elmondható, hogy a világon sehol nem jellemző egyelőre az innovatívként jellemzett fizetési megoldások tömeges elterjedése… Az újítások tömeges elterjedését sokkal inkább a valós fogyasztói kereslet hiánya, valamint a szolgáltatók közötti életképes együttműködés hiánya gátolta hazánkban és globálisan is.

Egyelőre tehát sem a fogyasztók, sem a szolgáltatók nem kérnek belőlük.

Magunk között azon poénkodunk, hogy mi vagyunk az állatorvosi lovak. Pénzügyekkel foglalkozóként minden előfordul velünk, ami visszásság ezen a területen csak elképzelhető. Én például jókora összeget buktam, mert az alkusz éves casco díjfizetésre beszélt rá. Arról viszont nem ejtett szót, hogy kötés után ő már nem foglakozik velem, minden meccset közvetlenül a biztosítóval kell lejátszanom. A következő díjfizetésről nem jött semmi, pechemre pedig éppen akkor törték fel brutálisan (a műszerfalat totálisan szétverve) az autómat. Hívtam az alkuszt, mosta kezét, a biztosító közölte: két napja (!) nincs nála szerződésem. Drágán, de megtanultam, jobb egyenesen a biztosítóval kapcsolatban állni.

Kétségtelen, hogy az online alkuszok szolgáltatnak (jött például sms, sőt fel is hívtak, hogy az ellopott autómnál eljött a biztosítóváltás ideje – hogy ennek mennyire örültem, ítélje ki-ki meg maga). A szerződések nézegethetők – lehet harcolni, hogy ez már régen megszűnt, amaz miért nem a valóság szerinti állapotot tükröz. Persze elképzelhető, hogy mindez csak azért van, mert én vagyok az az említett paci (nehéz a sorsa szegénynek).

Mindenesetre most mi megpróbálunk függetlenül kalkulálni, és közvetlenül megkeresni a legjobbnak talált biztosítót. De kötni nem kötünk! Azt mindenki tegye meg maga.