AZ ÉN PÉNZEM

Nem igaz, hogy a Kúria döntése nyomán nincs esélye a devizahiteleseknek egy bankkal szembeni perben. Nem kell mindenbe beletörődni.

Viharos sebességgel söpört végig a neten a Napi gazdaság cikke arról, hogy a Kúria (leánykori nevén Legfelsőbb Bíróság) egyik döntése sok szelet kifoghat a perre készülő devizahitelesek vitorlájából, a szerződések generális megtámadása nem lesz járható út. Pedig mindössze annyi történik, hogy a Kúria lenyesegeti a „vadhajtásokat” ebben a nagy devizahiteles katyvaszban. Ennek köszönhetően kezd körvonalazódni az is, hogy miben támadhatóak a devizahiteles szerződések. Nem véletlenül vélik úgy az ügyvédek is, hogy a fent említett döntés kifejezetten kedvező, hiszen a Kúria mindössze egy rossz ügyvédi munkáról mondott véleményt. Sok mindent ugyanis nem vizsgált és nem vizsgálhatott. Viszont éppen ez adhat kapaszkodót a pereskedőknek. (A megjelent cikkünk a témában a jobb oldali hasábból érhető el.)

A Kúria döntése ugyanis egy EGYEDI beadvánnyal kapcsolatos, bár kétségtelenül generális megállapításokat is tartalmaz. Így kimondja, hogy ha a bankok a kamat mellett díjakat és költségeket is felszámítanak, vagy egyoldalúan módosítják a szerződést, az önmagában és általánosságban még nem tekinthető a jóerkölcsbe ütközőnek. Ennyi és kész. Szó sincs arról, hogy a szerződés, amit az adós kötött a bankkal, megfelelt-e a jogszabályoknak, tisztességes feltételeket tartalmazott-e. A banknak tehát lehetősége van az egyoldalú szerződésmódosításra, de ennek feltétele, hogy a szerződés külön pontban meghatározza azokat a feltételeket, amikor a bank változtathat. Tehát előre le kell írni a szerződésben, hogy mikor és hogyan módosulhatnak a feltételek, és – még egy fontos kitétel – elő kellett írni, hogy a módosítást a HATÁLYBA LÉPÉSE ELŐTT, hirdetményben kell közzétennie. (Csak hogy még bonyolultabb legyen: a kérdés megítélése időszakonként is változó, hiszen mások voltak a jogszabályok.)

Nos, kíváncsi vagyok, hány szerződésben van benne az egyoldalú módosítás hatályba lépés előtti közzététele. Nem is szólva a módosítás feltételeiről. Hiszen ezek általában arról szóltak (most lefordítom magyarra): én, a bank, akkor emelek és annyival, amennyivel akarok, és amennyit nem szégyellek. És arra is kíváncsi vagyok, hogy a szerződések és a banki üzletszabályzatok önmagukban mennyire jogszerűek. Ugyanis épp ez a legfontosabb része a Kúria döntésének: szükséges, hogy a szerződés és az üzletszabályzat jogszerű legyen. Márpedig ebben az egyedi esetben nem vizsgálhatta meg, hogy maga a szerződés és üzletszabályzat megfelelő volt-e, hiszen az adóst képviselő jogász ezt nem is kérte.

A kérdésben nagy fordulatot hozhat majd a Kúria őszre várható iránymutatása. Nem mindegy ugyanis, hogy mit mondanak ki abban a kérdésben: kinek kell állnia a kockázatokat. Hiszen ha a bank minden kockázatot az ügyfélre terhelhet – sokszor még ebben az esetben is az indokoltnál nagyobb mértékben nőttek a törlesztőrészletek -, akkor mi a fene dolga is van neki? Hol a hozzáértés, és egyáltalán mit csinál, ha nem kezel kockázatot? (Korábbi posztunkban arról írtunk, hogy szerintünk minden szereplő felelős a devizahiteles helyzetért.)

Ha pedig kimondják, hogy ezen a kockázaton osztozni kell, na, akkor szépen, egyenként meg lehet vizsgálni, hogy ez hogyan is nézett ki az egyes szerződéseknél. (Persze csak per esetén. Ne gondolja senki, hogy ez automatikus lesz.) Viszont ha egy üzletszabályzat volt rossz, akkor minden az alapján kötött szerződéssel rendelkező ügyfél együtt is perelhet. 

A mostani határozatból kiderül még, hogy nem kellett a banknak beírni a szerződésbe, hogyan alakul a svájci frank árfolyama a hitel lejártáig, és ezt nem kellett beleszámítani a thm-be sem. Ezt egyébként az ügyfelek többsége is tudja.

Félreértés ne essék, nem buzdítunk senkit arra, hogy perre menjen. (Főként nem a manapság nem ritka „jogászlovagok” unszolására vagy közreműködésével.) A per ugyanis mindenképp kockázatos. Elvesztése esetén akár milliókat is fizettethetnek az ügyféllel illeték és ügyvédi költség címen. 

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál. 

Az állampapíroknál az éven túli lejárat hozama tegnap zuhant (ha akár csak haladgatnak a tárgyalások az IMF-fel akkor vége lehet a jó betéti ajánlatoknak). Az adósok terhét manapság meghatározó pénzpiaci kamatok is csordogálnak lefelé. (Bár ezt egyelőre közel sem olyan viharosan teszik.) A hathavi bubor jelenleg éves mélypontján van. A legmagasabb szintnél 0,66 százalékponttal áll alacsonyabban.

Ilyen körülmények között egészen döbbenetes, hogy akad bank, amelyik a „forrásköltségek kedvezőtlen változása” indoklással növeli meglévő adósai terhét. A Raiffeisen péntektől 0,59 százalékponttal drágít (ez már nem is az első az idén), az FHB június 18-ától hajtott végre fél százalékpontos emelést. Mindez eltörpül azonban az AXA mellett. A bank július elsejétől a forinthiteleseknél általában 1,32 százalékponttal, az euró alapú kölcsönt felvetteknél pedig két teljes százalékponttal emelte a kamatot. A frankban eladósodottaknál ez 1,25-1,75 százalékpontos. Mint egyik olvasónk jelezte: a kezdeti 455 frankos törlesztője már eddig 620-re emelkedett, most azonban 747 frank lett – 10,25 százalékos kamat mellett.

Nincs okuk azoknak sem örömre, akiknél a kamatperiódus miatt még nem érvényesíthetők az új kondíciók. Az AXA ugyanis már most közzétette, hogy augusztus elsejétől és szeptember elsejétől is emeli a kamatokat. Ráadásul egyre nagyobb mértékben. Az őszi menetben már 3,15 százalékpontos drágítás is akad. A nemzetközi kamatkörnyezet mellett a magyar országkockázati felár alakulása sem adhat magyarázatot mostanában arra, miért is kellene többet kinyögniük havonta az adósoknak.

Megpróbáltuk megtudakolni a pénzügyi felügyelettől, hogy vajon az állítólag igen szigorú szabályozás mellett mitől is lehetne mégis elfogadható a durva drágítás. Választ egyelőre nem kaptunk. Mi kitaláltunk, hogy alighanem arról van szó, hogy a bankok igyekeznek nagyjából egyensúlyba hozni betéteik és hiteleik arányát. Ennek érdekében magasabb betéti kamatokkal csábítják a megtakarítókat, a másik oldalról viszont mintha igyekeznének elűzni az adósokat. Manapság viszont igazán tárt karokkal nem várják szinte sehol azokat, akik elmenekülnének bankjuk pofátlansága elől.

A régebbi adósok terheinek alakulását amúgy meglehetősen nehéz nyomon követni. Például az Erste 143 oldalon keresztül taglalja, hogy a különböző időpontokban felvett különböző konstrukcióknál milyen kamatokat alkalmaz. A Budapest Bank ezt „csak” 38 oldalon teszi. A talán leginkább összehasonlítható hiteleket kínáló FHB-nál (a többségnél a fantázianevek, a kamatfizetés módja és hasonlók miatt kockázatosnak tartottuk az összevetést) jól látszik, mennyire nem mindegy, hogy valaki mikor adósodott el.

A 2007. július 9-e előtt folyósított svájci frank alapú kölcsönök kamata ugyanis az emelés után 5,75 százalék. Aki azonban csak 2008 augusztusától adósodott el (pedig ő még nem tudhatta, milyen pokoli válság jön) 8,29 százalékos kamatot fizet.

Ezek után fogalmam sincs, vajon a felügyelet, a kormány milyen átláthatóságról, szigorú banki szabályozottságról beszél?

Szeretnéd, hogy a munkaadód mondja meg, hova tedd a pénzed? A kormány tudja, mi a jó neked. Nem érted?

A kormány azt szeretné, hogy minél többen vásároljunk állampapírt: kötvényt, Kamatozó Kincstárjegyet, Takarékjegyet, diszkontkincstárjegyet. A cél az, hogy vegye már meg valaki itthon is azt a fránya állampapírt, ne csak a külföldiek. Ugyanis a magánnyugdíjpénztárak mellett (amiket ugyebár kinyírtak) más hazai vásárlók is eltűntek a piacról. Tehát gyakorlatilag csak a külföldiek veszik és finanszírozzák a magyar államadósságot. Jöjjön tehát a lakosság, vegyen a hétköznapi ember állampapírt!

Ehhez marketingkampányba is kezdtek, az elkészült első reklámfilm üzenete az, hogy a magyar állampapírok vásárlása nem csupán üzlet, hanem az összetartozás kifejezése is. Kíváncsi vagyok, hányan rohannak felajánlani megtakarításukat az államnak az összetartozás boldog érzéséért. (Biztos van ilyen, egészségére!)

Nem is rossz!

Ha valaki nem harap a közösséghez tartozás élményére, az elérhető hozamok miatt mégis elgondolkodhat az állampapírok vásárlásán. Biztonságos befektetésként ugyanis egész jól hozhat. Az inflációkövető, 3 és 5 éves lekötésű Prémium Magyar Államkötvény 9,5 százalékos éves kamata veri a bankbetétekét. Azokra a kamatokra gondolok, amikhez nem kapcsolnak mindenféle trükkös és kacifántos feltételt a bankok, és amiknél nem derül ki a végén, hogy csak a pénz felére-harmadára jár a magas kamat. Jelenleg az Erste Bank adja a legtöbb, 9 százalékos kamatot 12 hónapos lekötésre, de csak a bankba érkező új pénzekre szól az ajánlat. Új pénzekre több bank is kínál 8 százalékot, a régi ügyfeleknek azonban csak a CIB adja meg ezt a kamatot. Tény, hogy ha Prémium államkötvényt veszünk, és a 3 vagy 5 év múlva történő lejárat előtt akarunk a pénzhez jutni, akkor ennél kisebb lesz a hozamunk. Ugyanis a Magyar Államkincstár (MÁK) fiókjaiban jellemzően a nettó árfolyamnál 2 százalékkal kevesebbet fizetnek érte (plusz a felhalmozott kamat). Egy januárban vásárolt Prémium államkötvényt, ha ma visszaváltanánk, akkor körülbelül 4,2 százalékra jönne ki az éves hozam. Ez  valamivel kevesebb, mint a legjobb betéti kamatok, de nem rossz teljesítmény, ha azt nézzük, hogy sokszor semmit vagy alig valamit fizet egy-egy bank betétfeltörés esetén (amikor lejárat előtt vesszük ki a pénzünket).

A Prémium államkötvény inflációkövető, évente változik a kamata. A 3 éves futamidejű 2015. március 19-én jár le, a kamatot évente egyszer változtatják. Minden évben a januári 12 hónapos inflációt (az idén 5,5 százalék volt) fejelik meg 4 százalékponttal, így az első évben 9,5 százalék a kamat. Az 5 éves futamidejű 2017. március 5-én fut ki, a kamat pedig az első évben ugyancsak 9,5 százalék. Igaz, hogy nem tudhatjuk, hogyan alakul az infláció, tehát bizonytalan a későbbi évekre a kamat, de ha elszaladna a pénzromlás, a befektetésünk biztos, hogy e felett hoz majd.

Rövidebb távra

Érdemes tehát inkább olyan állampapír vásárlásán gondolkodni, amit nem akarunk a lejárat előtt visszaváltani. Az egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy8 százalékos kamatot ad, a hozamunk azonban legfeljebb 7,91 százalék lehet. Ugyanis a jegyzési időszak előbb kezdődik és ér véget, mint a futamidő indulása, tehát akár egy hétig is kamat nélkül áll a befektető pénze. Ez az állampapír a legjobb banki betéti kamatokkal is versenyképes. A leginkább talán ennek a papírnak a 6 hónapos változata, a Féléves Kincstárjegy veszélyezteti a bankbetéteket. Ennek kamata 7,5 százalék, az elérhető éves hozam legfeljebb 7,34 százalék. Akciós betéti kamatokkal ugyan elérhetünk évi 8-9 százalékot is 6 hónapos lekötésnél, de csak a CIB és a Volksbank ad ennél többet, ha nem új pénzt visz valaki a bankba. Az előbbi 7,85 százalékot, az utóbbi 8 százalékot fizet akciósan a féléves lekötésre. (A legfrissebb betéti kamatok kalkulátorát itt találja.)

A lakosság körében Kincstári Takarékjegy a legnépszerűbb, ebből 240 milliárd forintot tartottak az emberek április végén. Nem véletlenül, hiszen a Prémium államkötvénnyel szemben széles körben elérhető, a Magyar Posta hálózatában lehet vásárolni. Márpedig az elérhetőség fontos dolog. Egy éves lekötésre 7,75 százalékot fizet, ami jellemzően magasabb, mint a 6-7 százalékos betéti kamatok. A Kincstári Takarékjegy az első 3 hónapra nem fizet semmit. Ezt követően azonban már akkor is ad kamatot, ha a lejárat előtt akarja valaki visszaváltani. A kamat a lekötési idővel együtt nő, így a negyedik hónapban még csak 5,25 százalékos éves kamatot lehet elérni (ami ugyancsak versenyképes a bankbetétekével), tíz hónap után pedig 7 százalékos éves kamat jár.

Nehezen elérhető

A legnagyobb gond befektetői szempontból az, hogy az állampapír vásárlása macerás. Először is igen gyér a MÁK fiókhálózata, főleg országosan vizsgálva. (A 19 fiók adatait a MÁK honlapján jelenleg itt nézheti meg.) Van, amit persze bankban is vehetünk, de az államkincstárban épp az a pláne, hogy díjmentes a számlanyitás és nem kell fizetni a számlavezetésért sem. (Nem véletlenül kapnak agyvérzést ettől a bankok.) Persze, ha már nyitottunk számlát, akkor interneten vagy telefon is adhatunk-vehetünk állampapírt, de a befektetésnek ez a módja még egyáltalán nem elterjedt a lakosság körében. Ráadásul az ÁKK honlapján egy nem kellően tájékozott befektető aligha kap kedvet az állampapír vásárlására, az ugyanis egyáltalán nem ügyfélbarát. (Finoman fogalmaztam, egyszerűen pocsék, de már tervbe vették a változtatását.) Még a postákon kapható Kincstári Takarékjegy érhető el a legszélesebb kör számára, és illik bele leginkább az emberek befektetői szokásaiba.

Született tehát április elején egy kormányrendelet arról, hogy milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a lakosság minél több állampapírt vegyen. Így növelnék a fiókok számát, például az okmányirodák, kormányablakok bekapcsolásával, fejlesztenék a webes értékesítést.

Nem „kötelező”

A tervezett intézkedések között megtalálható: lehetővé kívánják tenni, hogy a közszféra dolgozói a munkáltatójukon keresztül vehessenek állampapírt. Ez lehet szép kezdeményezés, de valamiért bennem rossz érzést kelt, amikor egy munkaadó (jelesül az állam) ajánlgatja egy neki dolgozó, a megélhetésében tőle függő dolgozónak, hogy hova tegye a megtakarítását. A rossz érzést csak erősítik bennem az elmúlt hónapokban a közvetlen környezetemben tapasztaltak, közeli és távoli ismerőseim történetei. Így például nagyon sokan azért nem maradtak a magánnyugdíjpénztári rendszerben, mert a munkaadójuk közvetlenül vagy közvetve az állam, és úgy érezték (éreztették velük), ha maradnak a magánnyugdíjpénztárban, az állásukat veszítik el. Ők soha nem felejtik a rendszer által elszipkázott több millió forintjukat. Mert balgán azt gondolták, az az övék. Mint ahogy a fizetésükről is azt gondolják.

Sokan dühöngtek (a nálunk kommentelők közül is) azon, hogy a bankok úgy rángatták adósaik kamatait felfelé, ahogy akarták. Valóban, még a három évvel ezelőtt született szabályozásnak is csak annyi volt a hatása, hogy vagy harminc ponton keresztül sorolták a bankok, mi is ad nekik alapot a drágításra. Ezek között még (némiképp sarkítottan) a takarítási költségek emelését is megtalálhattuk.

Változott a világ, április elsejétől megvalósult az átlátható árazás. Mostantól egyértelműen a pénzpiaci mozgások határozzák meg a kamatot. Eltűnt a kezelési költség, és vége lett az ügyfélcsalogató, korlátos időszakra szóló akcióknak is. Egyúttal lehetőséget kaptak a régebbi hitelekben csücsülők, hogy kezdeményezzék: bankjuk alakítsa át az ő szerződésüket is az új előírásoknak megfelelően.  Most hol vannak vajon a tiltakozók? A váltást ugyanis eddig szinte senki sem kérte. A határidő pedig augusztus végén lejár.

Megpróbáltunk utánajárni annak, mi okozhatja ezt a nagy érdektelenséget.

Aligha meglepő módon, a legfőbb ok alighanem az, hogy nagyon kevesen tudnak erről a lehetőségről. A bankok többsége mindent meg is tesz azért, hogy ez így is maradjon. Több órás kutakodás után sem sikerült az átszerződéssel kapcsolatban semmit megtudnunk például az AXA, a CIB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit és a Volksbank honlapján. Különlegesség a Budapest Bank (BB), amely közzéteszi, hogy az összes eddigi hitelt milyen kamat mellett köthetik – immár átlátható árazás mellett – az adósok újra. Cseppet talán nehezíti a tájékozódók helyzetét, hogy ez a sorokkal sűrűn teletűzdelt dokumentum 346 (!) oldalra rúg.

A feltételeknek utána lehet még nézni az MKB-nál (itt sem könnyen, a listát a bank segítsége nélkül önállóan aligha találtuk volna meg). Az OTP tájékoztat, de a konkrét (új) kamatmértékek egyszerűen nem ismerhetők meg.

Azokat az elszánt adósokat pedig, akik valahogy mégis értesültek a lehetőségről, a bankfiókokban igyekeznek gőzerővel lebeszélni. Persze csak akkor, ha az első akadályt veszik, és az értetlenkedve figyelő banktisztviselőnek szabatosan és szakszerűen meg is tudják fogalmazni, pontosan mit akarnak. (Magam is többször tapasztaltam, hogy ha a bankosok nem akarnak valamire válaszolni, akkor valahogy elfelejtik a köznapi magyar nyelvet.)

Tény persze – mint arról már külön is írtunk –, hogy referencia kamatok alkalmazásának is van hátulütője. Az uniós és a svájci irányadó kamatlábat is emelhetik (mindkettő elég mélyponton van ehhez), a felár meghatározásánál pedig elég vastagon fog most a bankok ceruzája. Bárki tud olyan elrettentő grafikon produkálni, amitől csak sikítva menekülni kezd az adós.

Érdemes azonban végiggondolni, hogy vajon a régi (szabadon változtatható) kamat hogyan alakul majd, ha a világban még rosszabbra fordul a helyzet.  Azt mindenesetre elég nehéz elképzelni, hogy a bankok éppen a nem átlátható árazású kölcsönöknél lesznek majd visszafogottabbak…

Folyamatosan emelik a bankok a devizahitelek kamatát. A válság kitörése óta az árfolyamok elszállása mellett újabb és újabb kamatemeléssel kénytelenek szembenézni az adósok. Pedig annak idején a devizahitel jó döntésnek tűnt. A kockázatokról a bankok hallgattak, a szerződések egyoldalúak voltak. 

Az AXA május elsejétől 1,15 százalékponttal emelte az általa korábban folyósított devizahitelek kamatát. Egyes kölcsönöknél az emelés ennél valamivel alacsonyabb mértékű volt. Az MKB május 7-étől lép. Az alacsonyabb összegű, egyéves kamatperiódusú svájci frank kölcsönök kamata ezután 8,3 százalékra, az eurónál ez 9,7 százalékra rúg. A Budapest Banknál a 2010 előtt felvett frankhitelek már április közepén drágultak, átlagosan egy egész százalékponttal (akadt ennél csekélyebb, de nagyobb változás is). Az FHB június 18-ától a devizahitelek (euró és svájci frank egyaránt) kamatát 0,5 százalékponttal emeli.

A válság kitörése óta nemcsak az árfolyamok elszállásával kellett szembenéznie az adósoknak, hanem a folyamatos kamatemelésekkel is. Míg 7-8 évvel ezelőtt kevesebb, mint 6 százalék volt egy svájci frank alapú lakáshitel kamata és kezelési költsége együttesen, addig ez mára 9 százalék környékére nőtt. Az euró alapú hiteleknél 7 százalék környékéről emelkedett 9-10 százalék környékére. Persze találhatunk ennél még drágább kölcsönöket is, hiszen a bankok megtehették, hogy olyan mértékben változtatták a hitelek árát, ahogy nem szégyellték.

Meg lehet érte kövezni, de én személy szerint nem tartottam nemhogy törvénysértőnek, de etikátlannak sem azt, hogy a bankok a deviza alapú lakáshiteleknél vételi és eladási árfolyamot alkalmaztak. Ez benne volt a szerződésben, amikor az ügyfelek aláírták, így előre tudni lehetett, hogy ezen a bank nyerészkedik. (Lásd OTP ítélet.) Az persze már más kérdés, hogy a vételi és eladási árfolyam közötti rést (marzsot) kényük-kedvük szerint szélesíthették, és a már bankhoz kötött adós csak a bank jóindulatában bízhatott, és abban, hogy az nem lesz túl mohó. Mert ugyanakkora hitel esetében többszörös volt a különbség abban, hogy mennyit keresett az árfolyam-különbözeten egy-egy bank. A hitel törlesztésekor már monopolhelyzetben volt a pénzintézet (jellemzően nem lehetett devizában törleszteni), az ügyfélnek nála kellett átváltani a forintját. Ha pedig profitnövelés céljából, egyoldalúan szélesítette a marzsot, akkor ez már erőfölénnyel való visszaélés, és ezen nyugodtan találhatott volna fogást a GVH (Gazdasági Versenyhivatal) és a PSZÁF is.

Ami nálam kiverte a biztosítékot – és nem most, hanem már 2004-ben, a devizahitelezés felfutásának elindulásakor - az volt, hogy a feltételeket a bankok úgy változtathatták, ahogy akarták. Egyoldalúan. Kötöttségek nélkül. Idézem egy akkori cikkemből az egyik bankvezért: „Vállalati ügyfeleimnek nem tudnék ilyen hitelt értékesíteni"

Ezzel azonban hajdanán senki nem kezdett semmit sem.

(A devizahitelekkel nyakunkba szakadt gondok és felelősség kérdésének boncolgatását a későbbiekben még folytatjuk.)

Lovas Judit