AZ ÉN PÉNZEM

Öröm, ha valamit elcsenhetnek, semmiért sem akarnak fizetni – értük mégis veszkődnek a bankok.

Friss diplomásként egy ötcsillagos szállodában dolgoztam, ahol amikor jelentették, hogy az elnöki lakosztály lakója ezt-azt elcsomagolt, kétségbeesetten telefonáltam a recepciósoknak. Ők csak nevettek: ez az ilyen szintű szobák árába bele van kalkulálva. Azért amikor egy vendég egy eredeti festményt pakolt utazópoggyászába, azt „valami tévedés történhetett” megjegyzés kíséretében csak visszakérték. A minibár teljes készlete, a fürdőköpenyek, hajszárítók és hasonlók azonban mehettek.

Mindenkik tudja, hogy a vagyonosok finoman szólva élire állítják a forintokat (van erre jobb kifejezés, de azt most mellőzném). Ezt több ismerősömnél is volt módom megtapasztalni. A milliárdokat forgató egyik befektetőről köztudott, hogy ha valakit egy drága étterembe hív, jobb, ha az illető jól feltölti a számláját. Ö ugyanis valahogy minden iratát, tárcáját otthon felejti. Az anyagi érvágás mellett további szenvedés, hogy ennek okáról még egy hosszú és képzeletgazdag történetet is meg kell hallgatni.

A szupergazdagok persze a pénzügyeknél is a spórolásra hajtanak. Ahogy látom egyébként, néha egészen idióta módon. Kényesek például arra, hogy ne kelljen egyetlen fillér vagyonkezelési vagy számlavezetési díjat fizetni, arra viszont nem ügyelnek, hogy a tranzakciók után mit számítanak nekik fel. A vagyonosokkal foglakozó tanácsadók (privátbankárok) többsége mindenesetre sír. Magyarországon nehéz a szolgáltatóknak degeszre keresniük magukat (ne felejtsük el persze, hogy ezen a téren a gazdag a gazdaggal áll szemben, így mehet a verseny, ki kit tud jobban lefejni).

A panaszok ellenére lázas izgalom tört ki, amikor meglehetősen váratlanul kivonult az egyik legnevesebb privátbank a magyar piacról. A BNP Paribas-ról csak annyit – most már írhatom, úgysincsenek jelen –, ha nagyon sok-sok pénzem lenne (sajna, ez egyáltalán nem fenyeget), én is hozzájuk vittem volna. A franciáktól végül – mint azt már bejelentették – az Erste szerezte meg az ügyfeleket és pénzüket. Legalábbis részben.

Az ujjongó bejelentésben ugyanis arról nem ejtettek szót, hogy időközben már „elpárolgott” ötven fő 16 milliárd forintja. Ennyivel többet tartottak ugyanis tavaly nyilván a BNP-nél, mint amit most az Erste átvett. A történetnek azonban egyáltalán nem biztos, hogy vége van. Kérdés ugyanis, hogy a finnyás vagyonosoknak mennyire tetszik majd új szolgáltatójuk. Ők pedig – szemben például a röghöz kötött devizahitelesekkel – könnyen továbbmozdulnak. Különbség persze az is, hogy az állítólag révükön csak igen alacsony jövedelmezőségre szert tevő privátbankok ebből a körből mindenkit tárt karokkal várnak.

Ha tetszett a cikk, lájkoljon és kövessen minket a Facebookon, ahol további érdekességeket, részleteket talál.

Továbbra is igyekszik a kormány a gazdagok kedvében járni. Most olyan törvénymódosítás van terítéken, ami lehetővé tenné a vagyon – lehetőség szerint – adófizetés nélküli átmentését az utódok számára.

Merjünk nagyot mondani! Úgysem kéri rajtunk számon senki sem. Hangzatos, szittya-magyaros, a hazai keblet feszítő, az újszülötteket (akiknek ugyebár minden vicc új) megnyerő tervek folynak a csapból is egy ideje. Két éve, a Fidesz kormányalakítása után nem sokkal, meglepő gondolattal állt elő Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Luxemburgban bejegyzett Primatum alapkezelő igazgatóságának elnöke. Azzal rukkolt elő, hogy saját tapasztalatai miatt úgy gondolja, Magyarország minden olyan adottság birtokában van, amely alkalmassá teszi arra, hogy pénzügyi szolgáltatói központtá váljon. Úgy vélte, tanulhatnánk Luxemburgtól, és akár keleti befektetőket is ide csábíthatnánk. A szakma ugyan már akkor megmosolyogta, de mégsem lehetett legyinteni rá. Az ötlete ugyanis azért volt (legalább kicsit) érdekes, mert jó kapcsolatokat ápolt az új kormányhoz közeli üzletemberekkel, politikusokkal. Korábban ugyanis a Heti Válasz lapigazgatója volt, majd az ismert jobboldali üzletember, Vitézy Tamás üzlettársa. Volt tehát némi esély arra, hogy az ötlet utat talál majd, és ez növeli tőkepiacunk – és nem mellesleg gazdaságunk – túlélési esélyeit.

Hát, azóta annyi történt, hogy a kormány tényleg minden erejével azon van, hogy a meglehetősen szűk, hazai vagyonos réteget helyzetbe hozza. Az adópolitikától kezdve a Polgári Törvénykönyv napirenden lévő módosításáig. Ugyanis a gazdagok is rájöttek, hogy nem halhatatlanok, valamit tehát tenni kéne a vagyon – lehetőleg adófizetés nélküli – átmentéséért. És a fránya vagyonkezelők, akiknek örvendezniük kellene, hogy ügyfeleik híznak, rosszkedvűek. Sőt, egyenesen letargikusak.

Mondhatnánk, hogy kit érdekel a privátbankárok hangulata, csakhogy ez sokat jelez az ország jelenlegi és várható helyzetéről. Márpedig a múlt héten megtartott, III. Magyarországi Privátbankári Konferencián a hangulat minden volt, csak derűs nem. Bármilyen jövőképhez ugyanis elengedhetetlen lenne a kiszámíthatóság – bukott ki többekből is. Az egyik vagyonkezelő szerint Ausztriában, de más országokban is a kelet-európai friss pénzek hoznak a privátbanki üzletágban növekedést. De mint hozzátette: tőkevonzó képességben Prága, Varsó, de még Isztambul is előrébb tart, mint mi. Ezt a versenyt mi már rég elvesztettük, Magyarország vagy visszaintegrálódik, vagy elfogadja, hogy áll hozzá Európa.

Helyi Luxemburg tehát nem hogy nem lettünk (oké, ne legyünk igazságtalanok, ennyi idő alatt nem is lehettünk volna), de még csak jele sincs annak, hogy elindultunk volna az oda vezető úton. Lehet persze a gazdagokat helyzetbe hozni, a biztonság azonban – főleg a megszerzett vagyon esetében – fontosabb még annál is, hogy mennyit hoz a pénz.

Ez a magyarázata annak, hogy a magas hazai betéti kamatok mellett meglehetősen alacsony kamatot kínáló külföldi, nálunk csak fióktelepként működő banknál jelentősen nőtt a betét az elmúlt időszakban is. A miértre a válasz egyszerű. „A biztonság fontosabb az embereknek a hozamnál” – mondta a bank igazgatója. És a biztonság itt a kiszámíthatóságot és egy másik, nyugaton található országot jelent.

Jaj, majd elfelejtettem: Szalay-Bobrovniczky Kristóf tavaly óta igazgatósági tagja a Századvég Gazdaságkutató Zrt-nek. 

Az év elején tapasztalható piaci pánik során a békeidők történelmében a Blochamps szerint először fordult elő, hogy a megtakarítással rendelkező középosztály tagjai több pénzt vittek külföldre, mint a leggazdagabbak. Utóbbiaknál pedig mindig is természetes volt vagyonuk „földrajzi diverzifikációja” (értsd: a határon túli befektetés).

Mára azonban (mint azt mi már feltételeztük a betéti kamatváltoztatások alapján) a Blochamps szerint is teljesen megállt ez a folyamat. Na nem a legtehetősebbeknél, hanem annál a rétegnél, amelynek korábban eszébe sem jutott a külföldi betételhelyezés. A pénzügyi tanácsadó cég a rendelkezésére álló adatok alapján úgy számolta, hogy az összesített vagyonkivitel mértéke február hónapra az elmúlt öt-hat évben megszokottá vált, havi 10-15 milliárd forint környékére eshetett vissza.

Még nem biztos azonban, hogy teljesen vége a hisztinek. A Blochamps szerint számolni kell azzal, hogy április-májusra újabb menet jöhet. A havi vagyonkiáramlás mértéke ekkor ismét meghaladhatja az 50 milliárd forintot. A privátbanki kapcsolatokkal nem rendelkező magánügyfelek azonban a pénzügyi tanácsadó szerint már kevésbé lehetnek aktívak a korábbinál.  Feltételezésüket elsősorban az IMF-EU megállapodással kapcsolatban még mindig létező bizonytalanságra alapozzák. (A miniszterelnök március 15-ei beszéde egyébként nem éppen a megnyugtatást szolgálta.)

Saját (cseppet sem reprezentatív) felmérésünk szerint pedig, ha újabb pénzpiaci sokk indul, akkor a középosztályból azok is visznek ki pénzt külföldre, akik eddig ezt még nem tették. Elég sokan ugyanis éppen mostanában tájékozódnak a lehetőségekről, és nyitnak kint számlát, amire azonban (még) nem helyeznek el jelentősebb összegeket. Amúgy a decemberi-januári pénzkiáramlás is azért tudott jelentősebbre duzzadni, mert abban is akadtak szép számmal, akik a korábban kitaposott útra léptek.

Az elemzésben kitérnek arra: kevésnek látják az esélyt arra, hogy a külföldre vitt pénzek nagyobb része visszatérjen egy-ként éven belül, ahogy az például 2009-ben történt. Ennek oka például a felső-közép osztály részéről a jogrendszerbe vetett feltétlen bizalom megingása, de hozzájárulhat a hazai növekedést sem segítő bizonytalan külső környezet is.