AZ ÉN PÉNZEM

Itt lett volna az alkalom, hogy megszabaduljunk a bank zsarnokságától, és áttérjünk az átlátható árazásra. Miközben otthon dühöngünk, cselekedni már nem akarunk. Igaz, valós választásunk nem nagyon van/volt. Ilyen az, amikor a bankok elszabotálnak egy jogszabályt, és ilyen, amikor a törvény csak látszatintézkedés.

Már csak a héten kérhetik a jelzáloghitelesek bankjukat, hogy átlátható árazásúra alakítsa át a kölcsönüket. Áprilistól él az a jogszabály, amely szerint az újonnan kötött jelzáloghiteleket csak az új feltételekkel nyújthatják a bankok, a korábbi kölcsönök esetében pedig az ügyfelek átszerződhetnek.

A korábbi lakossági hitelszerződések – kevés kivételtől eltekintve – a lényegét tekintve a következőt tartalmazták: én, a bank, bármit megtehetek, akkor és annyival emelek, amikor és amennyit akarok, és nem szégyellek. Azonban az áprilistól kötött szerződések esetében minden megváltozott. Eltűnt a kezelési költség, rendszeresen csak kamat szedhető, azt pedig egy referenciakamathoz kell kötni. Ez forinthitelek esetében a BUBOR (Budapesti Bankközi Kamatláb) vagy az állampapírpiaci hozamok, euró hiteleknél az Euribor, svájci frank alapúaknál pedig a CHF Libor. A referenciakamatra persze a bank rápakolja a felárat, ami bankonként nagyon eltérő. A lényeg azonban az, hogy ettől nem térhet el a jövőben. Teljesen kiszámíthatóvá ugyan nem válik a hitel, hiszen ki tudja, hogy alakul a BUBOR vagy a Libor, de ha ezek nőnek, akkor csak az emelkedés mértékével kell több kamatot fizetni (a felárat gyakorlatilag „bebetonozza” a törvény). Ha pedig csökkennek, akkor a bank nem nyelheti le a különbséget.

A régi jelzáloghitel szerződését tehát mindenki átköthetné erre az új feltételűre. De nem így történik, sőt a visszajelzések alapján van, ahol egy darab ilyen hitelátalakítást sem kértek az ügyfelek, és van, ahol mindössze a jelzáloghiteles ügyfelek 0,5-1 százalékos érdeklődésére számítanak.

Ennek legfőbb oka az, hogy a hiteleseknek halványlila gőzük sincs az egészről. A bankok nem érdekeltek az átalakításban, így mélyen hallgattak/hallgatnak a lehetőségről. Olyannyira, hogy bár áprilistól él a jogszabály, május vége felé még nyoma sem volt az átszerződéshez köthető ajánlatoknak a hirdetményeikben. Egyrészt csak macerát jelent számukra az egész, amiért egy fillér pluszköltséget sem számíthatnak fel (ez alól kivétel a közjegyzői díj), másrészt ez véget vetne a díjak manipulálásának. Ugyanis nem tehetnék meg, hogy a hitel árát kényük-kedvük szerint változtatják.

Ha pedig egy adós mégis átjut az első akadályon (láss csodát, értesül a lehetőségről), akkor újabb és újabb próbának vetik alá. A legfontosabb riasztó tényező maga a hitel ára. Ugyanis – és épp ebből látszik, hogy a jogszabály nem kellően kidolgozott – a bank olyan árat szab meg, amilyet akar. És élnek is ezzel a lehetőséggel. Ugyan ki az az ügyfél, aki önként és dalolva kéri, hogy hadd fizethessen többet? Mert a bank úgy gondolja, hogy ha mostantól kezdve egyoldalúan nem emelhet úgy, ahogy ő akar, akkor annak ára van.

Az átszerződők száma ezek után nem csoda, hogy csekély. A jogszabály viszont alapot adhat arra, hogy a bankok a vállukat vonogassák, ha valaki a jövőben túlzott áremeléssel vádolja őket: „tetszettek volna átszerződni”.

Ha valaki mégis az átlátható árazás mellett döntene, fontos tudnia, hogy ez kombinálható az árfolyamgáttal.

Sokan dühöngtek (a nálunk kommentelők közül is) azon, hogy a bankok úgy rángatták adósaik kamatait felfelé, ahogy akarták. Valóban, még a három évvel ezelőtt született szabályozásnak is csak annyi volt a hatása, hogy vagy harminc ponton keresztül sorolták a bankok, mi is ad nekik alapot a drágításra. Ezek között még (némiképp sarkítottan) a takarítási költségek emelését is megtalálhattuk.

Változott a világ, április elsejétől megvalósult az átlátható árazás. Mostantól egyértelműen a pénzpiaci mozgások határozzák meg a kamatot. Eltűnt a kezelési költség, és vége lett az ügyfélcsalogató, korlátos időszakra szóló akcióknak is. Egyúttal lehetőséget kaptak a régebbi hitelekben csücsülők, hogy kezdeményezzék: bankjuk alakítsa át az ő szerződésüket is az új előírásoknak megfelelően.  Most hol vannak vajon a tiltakozók? A váltást ugyanis eddig szinte senki sem kérte. A határidő pedig augusztus végén lejár.

Megpróbáltunk utánajárni annak, mi okozhatja ezt a nagy érdektelenséget.

Aligha meglepő módon, a legfőbb ok alighanem az, hogy nagyon kevesen tudnak erről a lehetőségről. A bankok többsége mindent meg is tesz azért, hogy ez így is maradjon. Több órás kutakodás után sem sikerült az átszerződéssel kapcsolatban semmit megtudnunk például az AXA, a CIB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit és a Volksbank honlapján. Különlegesség a Budapest Bank (BB), amely közzéteszi, hogy az összes eddigi hitelt milyen kamat mellett köthetik – immár átlátható árazás mellett – az adósok újra. Cseppet talán nehezíti a tájékozódók helyzetét, hogy ez a sorokkal sűrűn teletűzdelt dokumentum 346 (!) oldalra rúg.

A feltételeknek utána lehet még nézni az MKB-nál (itt sem könnyen, a listát a bank segítsége nélkül önállóan aligha találtuk volna meg). Az OTP tájékoztat, de a konkrét (új) kamatmértékek egyszerűen nem ismerhetők meg.

Azokat az elszánt adósokat pedig, akik valahogy mégis értesültek a lehetőségről, a bankfiókokban igyekeznek gőzerővel lebeszélni. Persze csak akkor, ha az első akadályt veszik, és az értetlenkedve figyelő banktisztviselőnek szabatosan és szakszerűen meg is tudják fogalmazni, pontosan mit akarnak. (Magam is többször tapasztaltam, hogy ha a bankosok nem akarnak valamire válaszolni, akkor valahogy elfelejtik a köznapi magyar nyelvet.)

Tény persze – mint arról már külön is írtunk –, hogy referencia kamatok alkalmazásának is van hátulütője. Az uniós és a svájci irányadó kamatlábat is emelhetik (mindkettő elég mélyponton van ehhez), a felár meghatározásánál pedig elég vastagon fog most a bankok ceruzája. Bárki tud olyan elrettentő grafikon produkálni, amitől csak sikítva menekülni kezd az adós.

Érdemes azonban végiggondolni, hogy vajon a régi (szabadon változtatható) kamat hogyan alakul majd, ha a világban még rosszabbra fordul a helyzet.  Azt mindenesetre elég nehéz elképzelni, hogy a bankok éppen a nem átlátható árazású kölcsönöknél lesznek majd visszafogottabbak…

Emelkedő hitelkamatokkal köszönti az új esztendő a végtörlesztőket és a lakáskölcsönt igénylőket. A pénzpiaci kamatokhoz igazodó hiteleknek egyelőre csak a hátrányát érzékelhetjük, nem lesz tőle átláthatóbb a piac. Sőt…

Éveken át mondogathattuk – joggal -, hogy a bankok úgy alakítják a hiteleink árát, ahogy ők akarják. A szerződésekbe szép jogi nyelvezetbe csomagolva azt írták, hogy akkor és úgy módosíthatnak, amikor és ahogy akarnak. Semmi sem kötötte a kezüket. Egyik ismerősöm pár évvel ezelőtt a hitelszerződés aláírása előtt pattant fel a bankfiókban és hagyta az egészet a fenébe, mert úgy gondolta, hogy ebbe nem mehet bele. Más kérdés, hogy volt elég pénze ahhoz, hogy ne legyen rászorulva a hitelre.

Most megkapjuk a referenciakamathoz kötött hiteleket, de nehogy azt higgyük, hogy ettől nekünk jobb lesz. Igaz, hogy csak áprilistól kötelező a bankoknak a jelzáloghiteleik kamatát a pénzpiacokhoz kötni, de a végtörlesztéshez felhasználható forint kölcsönök többségénél és a normál lakáshitelek nagy részénél is ezt alkalmazzák már.

Ennek köszönhetően nem évente vagy félévente, hanem akár havonta, automatikusan változik majd a kamat és vele együtt a törlesztőrészlet. Ne legyenek kétségeink! A következő időszakban – jósok jelentkezését várom, hogy ez milyen hosszú lesz – folyamatos kamatemelés jön.

Erre tesznek még rá egy jó nagy lapáttal a bankok azzal, hogy nem egy meghatározott áron adják a hitelt, hanem –tól -ig felárat pakolnak a referenciakamatra. Több kategóriába sorolják az ügyfeleiket, és csak a legjobb adósok kaphatják meg legolcsóbban a kölcsönt. A különbség nem kevés, akár 2,5 százalékpont is lehet.

Azt persze sejthetjük, hogy az adósminősítés mi alapján történik (jövedelem, hitelmúlt, ingatlan értéke, megtakarításunk), de nem tudhatjuk biztosan, mitől fogunk a legjobb vagy a legrosszabb kategóriába tartozni. (Van olyan bank, amelyik 9! kategóriát használ.) Mert ezt nem kell nyilvánosságra hozni. Így csak a hitel aláírásakor fog kiderülni, hogy végül mennyi kölcsönt, milyen hosszú futamidőre és milyen kamaton kapunk. Ahogy megírtuk, egyik olvasónk is ezzel szembesült, aki végtörlesztéshez igényelt hitelt, és amikor bement a fiókba aláírni a szerződést, nem kapta meg a 13,7 milliót, csak 12,21 milliót, és nem 240 hónapra, hanem 312 hónapra. Indoklás nem volt.

Nesze neked átláthatóság!

Illúzió, hogy ha deviza helyett forintban lesz a hitelünk, kevesebbet kell majd fizetnünk. Főként akkor, ha ilyen fantasztikus gazdaságpolitikát űz a kormány.

A devizahitelek felfutásának időszakában a bankokkal kötött szerződések finoman szólva is csak az egyik fél érdekeit képviselték, és ez nem az adós volt. A hitel díját úgy változtathatták a bankok, ahogy akarták, mindez pedig szép szakkifejezésekbe burkolva jelent meg a hivatalos papírokon.

Sok választásunk nem volt, vagy kápéban fizettük ki a lakást, vagy olyan hitelszerződésbe mentünk bele, ami lehetővé tette az egyoldalú módosításokat. Akkor kellett volna referencia-kamathoz kötni a kölcsönök árát.

A válságnak és a kormányokon átívelő fantasztikus magyar gazdaságpolitikának köszönhetően elszálló árfolyamok oda vezettek, hogy megugrottak a törlesztőrészletek, és tömegesen váltak fizetésképtelenné az emberek. Volt olyan bank, amelyik tényleg csak a piaci változásokat hárította át, volt, amelyik még azt sem teljesen, és volt, amelyik annyit emelt, amennyit nem szégyellt. Mert a szerződés ezt lehetővé tette számukra.

Jövő év áprilisától azonban már csak referencia kamathoz lehet kötni a jelzáloghitelek árát, így nem lesz mód arra, hogy önkényesen módosítgassák azokat. De arra sem lesz lehetőség, hogy kevésbé emelkedjenek a kamatok, mint a referencia kamat. Mert további hiteldrágulás jön, abban biztosak lehetünk. A kutya sem akar magyar állampapírt venni. Amióta bejelentették a végtörlesztést, 1,1 százalékkal emelkedett a 3 hónapos Bubor (budapesti bankközi kamatláb). A bankok nagy része már ilyen kamatokhoz köti a jelzáloghiteleket, tehát ezek ára ennek megfelelően drágult az elmúlt hónapokban. A hosszú lejáratú, 15-20 éves hitelek egy részénél akár havonta új törlesztőrészletet fizethetünk, ha változnak a pénzpiaci kamatok.

Mert szabadságharc ide vagy oda (nevezheti a kormány aminek akarja), bizony a külföldi tőkétől függünk. Ha az menekül, akkor az égbe szökhetnek az állampapírok hozamai, és vele együtt a mi jó kis forintban tartott hiteleink ára is.

Újabb takarék szállt ki a végtörlesztésből a legjobb ajánlatot kínálók közül. Tíz százalék alatti hiteldíjat most már tényleg csak nagyítóval lehet találni a piacon. A kiszámított mutatók azonban máris változtak.  Könnyen elképzelhető, hogy a devizahitelüket forintra váltók a remélt kiszámíthatóság helyett újra csak gyors változással kénytelenek majd szembesülni a törlesztőjüknél.

A lakossági hitelkamatokat egyre inkább irányadó mutatóhoz kötik – a gazdasági miniszter ígérete szerint rövidesen már a parlament tárgyalhat az ezt kötelezően előíró jogszabályról. Hurrá!! – mondhatják sokan, most végre nem változtatgathatnak a bankok kényük-kedvük szerint, holmi ködös pénzpiaci folyamatokra hivatkozva a kamatokon. Valóban nem, megteszik ezt helyettük maguk a pénzpiaci folyamatok. A végtörlesztéshez közzétett ajánlatokban a hiteldíjat még a jelenleginél alacsonyabb pénzpiaci kamatokkal számolták ki, így azok már mostanra (felfelé) módosultak.

Aki eddig esetleg követte ezt a blogot, láthatta, hogy nem rajongunk fenntartás nélkül a pénzügyi intézményekért. A változtatgatások valóban sokszor esetlegesek voltak, az pedig külön dühítő, amikor kamatesés idején egy bank a helyett, hogy lejjebb engedné hitelesei kamatát, új konstrukciót vezet be. Kedvezőbb kamattal, az új ügyfelek megszerzése érdekében.

Megvizsgálva azonban, mi történt a válság kitörésekor a kamatfronton, jól látszik: a bankok jóval inkább simították, mint gerjesztették a hullámokat. Mikor ugyanis októberre (a Lehman Brothers csődje 2008. szeptember 15-én volt) az irányadó pénzpiaci kamatláb, a Bubor közel egy százalékponttal emelkedett, és a betétekért is majdnem ennyivel többet fizettek a hitelintézetek, a hitelek 0,1-0,35 százalékponttal drágultak. Rá egy hónapra a 3 és 6 havi Bubor majd’ két százalékponttal ugrott meg, a lakáshiteleknél pedig 0,2 százalékponttal ment lejjebb (!) az átlagkamat.

Nyilván nem jótékonykodásból tették ezt. Arra számítottak, hogy csitulnak majd a kilengések. Nem így történt, sőt. Ezután különösen szörnyű volt az ügyfeleknek (akik közül azért biztosan akadtak olyanok, akik a magas betéti kamatokat zsebre tudták tenni), hogy úgy február tájékára mindent a nyakukba kaptak. (Ez főleg a devizahiteleseket érintette, de náluk meg a svájci jegybanki kamatemelést nem árazták be korábban a bankok.)

Most ez egészen másként lesz majd. A referenciakamat nagy varázslata (amire esküszik például a Hiteltársulás, példaként véve egy nagyhiteles – ki tudja, bankjának még milyen egyéb üzleti lehetőséget jelentő – példáját) a pénzügyekben kevésbé jártasaknak jókora meglepetést okozhat. A devizahiteleknél már tapasztalthoz hasonlóan itt is lehet ugyanis fordulónap (a következő periódusra ekkor határozzák meg a kamatot), ami a ma kínált hitelek közül is többnél havonta van. Alkalmazása a bank részéről nem választás kérdése, nincs „türelmi” idő, hogy majd csak rendeződik minden – az átárazás automatikus.

A „vérzivataros” 2008. végi időszakban ez októberen belül 3,87 százalékpontos eltérést hozott (ekkora volt a  a referenciakamat havon belüli mozgása). Akinek van hitele, gondoljon bele: ekkora kamatkülönbség a szomszéddal (a másik, szerencsésebb napon forduló sorstárssal) szemben, milyen érzéseket kelthet benne. A válságok pedig, úgy tűnik, folyamatosan jönnek, mennek (ha nem is ekkora mértéket elérve).

Én nem vagyok a referenciakamatok ellen (éppen ellenkezőleg), de ha működésük nem válik a jelenleginél sokkal szélesebb körben ismertté, akkor borítékolható, hogy a forinthitelekben is sokan keserűen csalódnak. Akkor vajon, kinek a vérét kívánják majd?