AZ ÉN PÉNZEM

Itt az újabb lehetőség a vállalkozóknak – az adómentes munkáltatói támogatás formájában - arra, hogy minden köztehertől mentesen szivattyúzzák ki a pénzt a cégükből. Bezzeg a munkavállalók szívnak. Nekik adózniuk kell, ha olcsó hitelt kapnának a munkáltatótól.  

Mosolyogva, örömmel jelentette be Selmeczi Gabriella, hogy kormányunk milyen rendes: lehetővé teszi, hogy a munkáltatók adómentesen adjanak 7,5 millió forintot a végtörlesztéshez. Nem hitelt! Ajándékot! Tegye fel a kezét, aki ismer olyan céget, amelyik hirtelen elkezd soha vissza nem fizetendő milliókat osztogatni a munkavállalóinak ajándékba. Sajnos én nem ismerek ilyet, pedig szívesen dolgoznék ott, ahol a fizetésen felül adómentesen megdobnak még 7,5 millióval.

Mégis kinek jó ez? Azoknak a vállalkozóknak, akik most köztehermentesen tudják kiszivattyúzni cégükből a pénzt ezen a módon. Mert a munkáltató nem ad ajándékot, főként nem ekkorát. Talán egy-két menedzser kiharcolhat magának valamennyit ebből a juttatásból, valahogy megoldják, hogy mindez a fizetése terhére menjen. De a dolgozó nép, na, az nem lát ebből semmit sem.

Pedig lenne egy nagyon egyszerű lehetőség arra, hogy a kormány valóban segítsen a devizahiteleseken: adómentessé kellene tenni a munkáltatói hiteleket. Sok cég ugyanis tényleg adna kedvező kamatozású, netán teljesen kamatmentes hitelt a munkavállalóinak. Csakhogy ha a hitel kamata kevesebb, mint a jegybanki alapkamat plusz 5 százalék, azaz jelenleg 11 százalék, akkor adózni kell utána. Márpedig a 11 százalékos kölcsönben semmi kedvezményes nincs. (Végtörlesztési ajánlatokat lásd itt.) Ez ugyanolyan drága, mint a piaci kölcsönök.  Kis kibúvó van, de az sem sokat segít: lehet az MNB alapkamat + 5 százaléknál olcsóbb a hitel, ha bizonyítani tudják, hogy a piaci kamatok is alacsonyabbak. Most a 11 százaléknál némiképp olcsóbb hiteleket találhatunk ugyan, de 8,5-9 százaléknál nem tud lejjebb menni a hitel kamatában a munkáltató, ha nem akar adóvonzatot. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy – főként a leminősítés után, 317 forintos eurónál – ez a jegybanki alapkamat nagyon gyorsan emelkedni kezd.

Miért nem kapnak adómentességet az olcsó, netán kamatmentes munkáltatói hitelek? Mert az valóban segítene a rászorultakon? És akkor értelmes dolgot cselekedne a kormány?

Ne sportolj! Vagy ha mégis, azt ne az önkéntes egészségpénztári megtakarításodból fizesd. A sport csak akkor jó dolog, ha a vadiúj SZÉP (Széchenyi Pihenőkártya) kártyával tudod kiegyenlíteni a számlát. Emiatt a gyereksportok egy részének nagyjából lőttek is.

Álomkormányunk úgy döntött, hogy ezentúl ne költhessünk sportra az önkéntes egészségpénztárakból. Ezt amúgy az utolsó pillanatban, a végszavazás napján nyújtották be módosítóként. Az egészségpénztárakba vagy a munkáltató fizet be a cafeteria keretében (tehát valamivel kedvezményesebben adózik, mint a bér), vagy mi magunk tesszük be a pénzünket, amiért cserébe szja-kedvezmény vehető igénybe.

Elvileg a mindenkori kormányok azért adnak adókedvezményt az egészségpénztári befizetések után, mert a lakosság egészségesebb életmódját kívánják támogatni. Ebben gazdasági racionalitás is van, hiszen ha valaki pénzt költ az egészségére, akkor kevesebbet beteg, és a pénztárból fizetett szolgáltatások nem az állami tb-kasszát kurtítják. Tehát igenis megtérül nekik a kedvezmény.

 Hát, most úgy döntöttek a nagyfejűek, nehogymá’ sportra költsön a magyar a pénztárból. És lehetőleg gyógyüdülésre se. Kivették a költési lehetőségekből az úgynevezett rekreációs üdülést is. Ez persze nem okoz nagy érvágást, hiszen ezt eddig is adóztatták, tehát senkinek nem érte meg a pénztárból fizetni.

 Az egészségpénztárakat tehát nagyjából betegségpénztárakká degradálták, ebből lehet fizetni a gyógyszereket, kezeléseket.

Viszont itt a SZÉP kártya. Az bezzeg minden kedvezményt megkapott. Innen költhetünk sportra, üdülésre, de akár méregtelenítő kúrákra is, ráadásul (hú, ez tényleg nagyon fontos) szoláriumhoz és masszázs szalonokhoz is igénybe vehetők a támogatott forintok. A kormányzat most mindent a SZÉP kártyához csoportosított.

Ez nekem miért fáj? Hát nem mindegy, hogy honnan költök? A szabályozás szerint NEM.

Eddig például sok családban a gyerekek sportját csak úgy tudták a szülők kifizetni, hogy – mivel egyáltalán nem jut erre a családi kasszából – a munkáltatótól kapott összeget az egészségpénztári számláról használták fel. Ne a nagy, POS terminállal is rendelkező fittness termekre gondoljunk, hanem a kis egyesületekre, ahol néhány nagyon lelkes sportoló okítja a gyerekeket szívvel-lélekkel az egészséges életre.

Kissé bonyolult volt persze a felhasználás, de működött. A szülők az edzés végén szép sorban befizették a pénzt, majd megkapták a számlát (itt bizony nincs eltitkolt jövedelem!), amit elpostáztak az egészségpénztárhoz, a pénztár pedig nekik átutalta a számla összegét. Igaz, hogy néhány hetet vártak a szülők a pénzre, de a sport nem ütött lukat a családi költségvetésen. Hiszen az 5-10 ezer forintos havi befizetés több gyerek esetében már igencsak megterhelő.

Mi a helyzet a SZÉP kártyával? Vagy lesz kártyaelfogadó terminálja a sportot szolgáltatónak (ezt nehezen tudom elképzelni a kis egyesületeknél) vagy nekem, mint a kártyával fizetőnek kell telefonon egy autorizációs folyamat keretében megterhelni a kártyámat az összeggel. De hogyan? Ott állok például az uszodában a gyerek úszásoktatását fizetve, elkezdek telefonálgatni, majd az edző elhiszi, hogy fizettem? (Közben szülők hosszú sora kígyózik mögöttem, és mindenki nagyon örül az új és modern fizetési eszköznek.) És az edző mikor kapja meg a pénzt? És hogyan? Nyilván nagyon modern ez az egész, csak éppen nem életszerű.

Ha a szülő nem tudja zsebből kifizetni (hangsúlyozom, számla ellenében) a gyerek sportolását, akkor csak azért, mert most a SZÉP kártya a sztár, hány gyerek nem fog tudni emiatt sportolni? Hány kis egyesület megy majd tönkre? 

Az egész szabályozásról messziről látszik, hogy bankárok írták. Bizony, ez a SZÉP kártya nagy biznisz. Nem siratom én az étkezési utalványos cégeket, amelyek most elesnek a nagy profittól, hiszen a kajajegy helyett az ételt is a SZÉP kártyáról lehet fizetni. (Ez a profit is a SZÉP-kibocsátókat hízlalja ezentúl.)

De gondoljunk csak bele! A cafeteria keretében ide utalt pénzt a következő év végéig lehet felhasználni. Ha valaki nem költi el az összes pénzét, akkor az a kártyakibocsátóé lesz. (Eddig az utalványos cégé volt.)

Először arról volt szó, hogy az üdülési csekket váltja a SZÉP kártya, most már ott tartunk, hogy mindent visz. Nem tetszenek egy kicsit mohók lenni?

Közben értelmes, az egészséggel kapcsolatos költések lehetetlenülnek majd el? Mégis a farok csóválja?

Ha a cafeteria kicsinálása a cél, akkor jó úton halad a kormány. Újabb, 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást pakolnak a béren kívüli juttatásokra, így a cégek összesen mintegy 31 százalékos adó mellett nyújthatják azt a dolgozóiknak.

Van egy szó, amit biztos, hogy az elmúlt jó 20 évben soha, de soha nem lehetett ráhúzni a magyar adópolitikára: a kiszámíthatóság. Van-e ember Magyarországon (vagy akár a Földön), aki meg tudná mondani, hogy hány elképzelés született már a hazai adórendszerről, hányszor váltottak koncepciót, hányszor módosították a feltételeket és hányszor kellett a cégeknek és a magánszemélyeknek is újraszámolni, hogy a legújabb feltételek mellett mennyi pénzük is marad. Na, nem is egy-két év múlva, hanem akár másfél hónap múlva.

Lehet, hogy az emberek többsége már immunis az egészre, de én továbbra is elképesztőnek tartom, hogy minden rendszerszemléletet nélkülözve dobálóznak az ötletekkel – és ami a legborzasztóbb, hogy azokat meg is valósítják -, és nekünk ezeket folyamatosan követni kell, és számolni, számolni, számolni. Megéri? Nem éri meg?

Nem akarom a cafeteriat védeni, mert el lehet mondani, hogy ha egyszerűsíteni akarjuk az adórendszert, akkor nincs rá szükség. De nézzük már egy kicsit mikroszinten, könyörgöm! Az embereknek az számít, hogy mennyi pénzért dolgoznak, és abból ki tudnak-e jönni. A cafeteria a fizetés része, bár a munkavállalók többsége ajándéknak tekinti, holott ugyanúgy megdolgozik érte, csak kevesebb adó terheli, mint a normál bért. (Na, most már nem sokkal.)

Vannak célok, amiket támogathat az állam, és azokra adókedvezményt is adhat. Így megszabhatja, hogy a béren kívüli juttatásokba mik tartozzanak bele. (Most kivették az internetes szolgáltatás kifizetését.) Ide sorolhatók a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítások is az önkéntes nyugdíjkasszák formájában.

Most éppen arra számítanak a kasszák, hogy a cafeteria 10 százalékos adóemelésével a cégek ennyivel kevesebbet adnak majd béren kívüli juttatásként, és mivel az embereknek az azonnali megélhetéshez kell a pénz, ezért kevesebbet tesznek ebből félre nyugdíjra.

Erre persze ellenérvként jöhet az, hogy ha magánszemélyként „öngondoskodom”, akkor 20 százalék szja-kedvezményt kapok. Sokaknak azonban nincs egy fillérjük sem arra, hogy megtakarítsanak. És várhatóan a csökkenő munkáltatói béren kívüli juttatást is - érthető módon - inkább kajára költik. És akkor miből is lesz nyugdíj? Mert hát az állami nyugdíjra számítani…

Az IMF-fel majd egyszer tényleg folyó tárgyalások kimeneteléről, sikerességéről bőszen találgat mindenki. Én azonban bízom. Úgy gondolom ugyanis, hogy kormányunk sokkal többre képes, mint gondolnánk. Azt mindesetre tanítani lehetne, ahogy a magán-nyugdíjpénztári rendszert kinyírták. Mostanra egyértelművé vált, hogy a kasszák helyét is szeretnék sóval behinteni. Még nem sikerült persze teljesen. De rajta vannak.

A már mindenki által ismert történet (a maradóknak kellett nyilatkozniuk, még meg is fenyegették őket stb.) után a polgárok számára sokkal kevésbé felfogható és átlátható terepen folyik a nyugdíjtőzsdézők ellen a küzdelem. Egy pillanatig azért érdemes elmerengeni ezen a „nyugdíjtőzsdézésen” is.

Törvényben írják ugyanis elő, hogy kor szerint milyen összetételű befektetésben kell tartani a tagok pénzét, és a fiataloknál ebben jócskán szerepelnek részvények is. Ha nem „tőzsdéznének” a pénztárak, nem végeznék jól a vagyonkezelést. Arról viszont mit sem tudunk, hogy az állam mennyire gondosan bánik a hozzá került részvényekkel és egyéb befektetésekkel. Sejtéseink azért (a Rába és a Mol bezsákolása után) lehetnek erről.

A pénztárak tőzsdéznek tehát, de a náluk maradt csekély vagyon miatt ez nem igazán hathat a piacra. Látszik is a részvényárakon. Nem csak a részvények, hanem az állampapírok kereslete is szépen tükrözi, hogy nagy hazai intézményi vevők tűntek el. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint már most háromszor akkora a kamatveszteség az állam adósságlevelein, mint amit a bevonáson kerestek. Emlékeztetőül: a magánpénztári vagyon állampapírban tartott részét bevonták, hogy csökkenjen az államadósság. Csökkent is, de mára szépen visszamászott korábbi szintjére. A nyugdíjpénz gyakorlatilag eltűnt… a negatív hatások viszont maradtak. És vélhetően még hosszan maradnak is velünk.

Úgy tűnik azonban, nem ez zavarja a kormányzatot, hanem az, hogy ezek a makacs kasszák még mindig itt vannak közöttünk. Azzal a százezer rebellissel, akik tagjaik maradtak. Azt ugyanis, hogy ki csinál/csinálhat forradalmat, és kinek szabad lázadni, ők mondják meg. A magánpénztári tagoknak pedig egyértelműen nem osztottak lapot.

A legújabb ötlet, hogy a magánkasszák kínlódjanak azzal, miként szedhetik majd be jövőre a cégektől a nyugdíjpénzt. Ezt korábban az adóhivatal tette meg. A rendszer elég verítékesen, több év alatt kezdett megfelelően működni. Épp ideje tehát visszacsinálni. Azoknak a pénztáraknak tehát, amelyek csak folyamatos veszteség mellett tudnak most fennmaradni, új rendszert kell ismét kiépíteniük (ezt kellett tenni a korábbi átállásnál is). Ezt követően pedig kínlódhatnak maguk, miként szerzik meg a tagjaiknak járó forintokat a magyar vállalatoktól.

Azoktól, akik most kaptak egy jelzést: a kormányzat a maga részéről mossa kezeit.

Elvárom, hogy legyetek jók, és lehetőleg ne verjétek át az ügyfeleiteket! – kb. így hangzik a PSZÁF kérése a bankokhoz a hosszú távú megtakarításokkal kapcsolatban. A bankok és más szolgáltatók ugyanis olyan furfanggal húzhatják le az ügyfeleiket, amilyet éppen nem szégyellnek.

Na, kérem, ennél egy kicsit határozottabb felszólítást várnék el a felügyelettől. A PSZÁF elnöke ugyanis egy vezetői körlevélben szólította fel a bankokat és más szolgáltatókat, hogy „tanúsítsanak önmérsékletet”.  Mert - sajna – a hosszú távú megtakarítások, azaz a tartós befektetési szerződés (TBSZ) és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szabályozása egy nagy trutyi.

Adózási szempontból ugyanis jól körülírták ezeket a befektetéseket: ki, mit, hogyan, hányat, mennyit..stb. De a fogyasztóvédelem szempontjából lyukas az egész dolog. Pedig aki TBSZ vagy NYESZ szerződést köt, az bizony évekre egy bankhoz vagy biztosítóhoz köti minden pénzét. Nem lehet onnan máshova vinni. Egyébként már anno sokan felszólaltak ez ellen, mondván, hogy korlátozza a versenyt, röghöz köti az ügyfelet. Ezzel mi is egyetértünk, csak azt nem értem, hogy miért maradt ez így? Illetve dehogynem értem: a jó kis banki lobbi, ugyebár, megtette, amit kellett.

Hisz miért is lenne érdekük, hogy a legalább 5 évre megszerzett pénzt átengedjék bárki másnak. Ráadásul, ha egyszer már ott van a lé, akkor azt be is fekteti majd az ügyfél, és persze abba, amibe a kedves bank megengedi neki. Mert nem lehet ám akármibe, főként a saját befektetési alapjukat ajánlgatják, vagy a betétszámlán a saját betéti kamataikat. És annyi kamatot adnak, amennyi nekik tetszik. És annyi tranzakciós költséget számítanak fel, amennyi nekik tetszik. Az ügyfél pedig nem viheti el a pénzét, mert ha megteszi, bukja az adókedvezményt.

Na, ezért szól most a PSZÁF és fogalmazza meg, hogy fogyasztóvédelmi szempontból milyen gyakorlatot kövessenek. De miért nem szól a törvényalkotóknak? Miért nem figyelmezteti őket: lehet, hogy az adókedvezmény, amit adtok, csak arra jó, hogy az ügyfél ne bukjon sokat, a bank viszont hízzon az ügyleten. Lehet, hogy azért nem szól nekik, mert úgyis tudja, hogy kár erőlködnie?