AZ ÉN PÉNZEM

Se szocpolt, se támogatott hitelt nem adnak a bankok, ha nem emelhetik a kamatot. A törvény szerint ma körülbelül 5,5-7,5 százalék lenne a támogatott kölcsön kamata, de ők drágábban adnák.

A kormány és a bankok közötti iszapbirkózásban most éppen az utóbbiak kezdenek felülkerekedni. Igaz, hogy tavaly a kormány úgy lenyomta őket, fejüket sokáig az iszap alatt tarva (bankadó, végtörlesztés), hogy csaknem megfulladtak. Aztán nagy lassan rájött, hogy ha teljesen kinyírja őket, akkor ülhet egyedül a nagy magyar ugaron, mert pénz nélkül bizony semmi nem működik. Engedte, hogy levegőhöz jussanak, azok pedig úgy teleszívták magukat, hogy rögtön fordítanának a helyzeten.

Közölték ugyanis a kormánnyal, hogy papíron bizony bevezethet mindenféle otthonteremtési támogatást; adhat szocpolt és támogatott hitelt, ezt csak ők tudják továbbadni, nekik pedig nem kötelező ilyet nyújtani. És nem is fognak, hacsak nem adhatják drágábban a támogatott kölcsönt, mint a tavaly elfogadott törvényben áll.

Kamattámogatással adott lakáshitel új lakás építéséhez és vásárlásához adható, valamint használt lakás vásárlásához és lakás korszerűsítéséhez igényelhető. Ezen kívül – ez még az Európai Bizottság jóváhagyására vár - a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan és a hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához adható.

Jelenleg az ingatlanpiac romokban hever. Az 1930-as évek óta nem építettek Magyarországon ennyire kevés lakást egy év alatt, mint 2011-ben. A kilátások alapján idén padlózhat a lakásépítés. A tavalyi kb. 90 ezres ingatlaneladás mindössze a harmada a 2003-as csúcsnak. Ha megnézzük a lakáshitelek árát, akkor 11-15 százalékos kamattal és 12-18 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (thm) találkozunk. Hát ki a fene fog felvenni ilyen drágán hitelt? Nagyjából senki. Mindenki abban reménykedett, hogy - a támogatott hitelnek és a szocpolnak köszönhetően - ha nem is fog megélénkülni a piac, de legalább nem zuhan tovább.

Támogatott kamatok

A törvény szerint a támogatott lakáshitel kamata nem lehet több, mint az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke. Ez mit is jelent?

Januárban a jogszabály szerint számított ötéves kamat 6,48 százalékos volt, erre jön a 3 százalékpont felár, tehát akkor 9,48 százalék lett volna a kamat. És ebből kapott volna az ügyfél még kedvezményt 5 éven át, igaz, évente csökkenő mértékben.

Csak sajnos – elsősorban a kormány fantasztikus, unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően - a kutya sem akar magyar állampapírt venni, az ötéves futamidejű állampapírokat januárban 11,2 százalékkal jegyezhették a bankok. Számításaim szerint ma a törvény szerint meghatározott hitelkamat – a támogatott hiteleknél – körülbelül 11-12 százalék körül alakulna. Ebből jönne le a támogatás az ügyfélnek. Így a támogatott hitel kamata az első évben kb. 5,5-7,7 százalék körül lenne, attól függően, hogy új vagy használt lakáshoz veszi valaki igénybe, és attól függően, hogy hány gyereke van. Ugye nem is lenne rossz?

Mennyit akarnak? 

De ennél többet akarnak a bankok. Azt szeretnék, ha nem 3, hanem 5 százalékpontot tehetnének rá a referenciahozamra. Ez pedig a mai számok alapján 13-14 százalékos lakáshitel kamatot jelentene, vagyis nagyjából annyit, mint amennyin a nem támogatott hiteleket is kínálják. Így nőne 7,5- 9,7 százalékra az a kamat, amit a jogosult ügyfelek fizetnének az első évben. Persze az évente csökkenő kamattámogatás miatt ez minden évben egyre több lenne. Az öt év elteltével pedig gyakorlatilag piaci kamatot fizetnének a „támogatott” (azaz az akkor már nem támogatott) ügyfelek.

Ha ezt nem engedi a kormány (értsd nem módosít ennek megfelelően jogszabályt), akkor egyszerűen nem adnak a bankok se szocpolt, se támogatott hitelt. Ugyanis az állam rajtuk keresztül nyújtja ezeket, és csak azokban a bankokban érhetők el, amelyek szerződnek az állammal. Ha pedig nem akarnak, nem szerződnek. Ez már most látszik a szocpolnál. Bár elvileg már igényelhető, valójában csak az OTP adja. Közben a duma az, hogy nincs rá igény. Hát, így is el lehet szabotálni valamit. Anélkül, hogy komolyabb összetűzésbe kerülnének a kormánnyal. Most tehát várhatunk, mi lesz az iszapbirkózás eredménye.

Milliárdokat vágtak zsebre, most koldulnak a tagoktól a magánnyugdíjpénztárak. A többség kitartana.

„Kedvezően fogadták a pénztártagok a Stabilitás Pénztárszövetség javaslatát a működési célú adomány bevezetésével kapcsolatban” – adta hírül a pénztárszövetség a honlapján közzétett kérdőívre adott válaszok alapján.

Igaz, hogy a felmérés nem reprezentatív, a már nem egészen 100 ezer magánnyugdíj-pénztártagból 1158 fő töltötte ki. Közülük csak 4 százalék lépne vissza az állami rendszerbe, 23 százalék bizonytalan. De a többség annyira eltökélt, hogy 73 százalékuk „pozitívan fogadta a javaslatot”, hogy működési célú adományokkal járuljon hozzá a magánpénztárak működőképességének hosszú távú fenntartásához.

Én is végeztem egy nem reprezentatív felmérést. Az általam megkérdezett, a magánnyugdíjpénztári rendszerben maradt tagok közül senki sem lenne hajlandó ilyen hozzájárulást fizetni. Bár ebben a körben 100 százalék kitartana, senki nem adakozna.

Olyan igazi kis magyaros, zaftos történet, ami a magánnyugdíjpénztárakkal zajlik. Adva volt a reformhangulat a kilencvenes évek közepén-végén, megfűszerezve az erre ráugró banki-biztosítói tőkével és az ezeket végtelen alázattal kiszolgáló törvényhozókkal és felügyeleti szervekkel.

Az indulás

Az öregedő társadalomnak szembe kellett néznie azzal a ténnyel – hiába dugjuk ma homokba a fejünket –, hogy 30-40 év múlva a dolgozók nem tudják majd eltartani a nyugdíjasokat. Ezért hozták létre a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer mellett a magánnyugdíjpénztárakat és az önkéntes nyugdíjpénztárakat. A magánnyugdjpénztárak nem oldották meg azt a problémát, hogy több pénze legyen majd valakinek nyugdíjas korára, mintha csak a tb-től kapna pénzt. Nagyjából ugyanazt kellett volna hozniuk, mintha eredetileg a tb-kasszában maradt volna a tag. De nem ezzel kampányoltak az alakuló pénztárak, hanem a kezdet kezdetétől hamis illúziókra építették az egész rendszert. (Igaz, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején egészen más volt a gazdasági környezet, mint ma, így a magas hozamok ígérete akkor nem tűnt nagyotmondásnak.) Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak lett volna (lenne) az a feladata – más előtakarékossági formákkal együtt –, hogy a várható állami nyugdíjon felül biztosítsanak majd jövedelmet az öregkorban.

A magánnyugdíjpénztárak valójában azt a célt szolgálták – és lehet, hogy másként is lehetett volna -, hogy összefüggést teremtsenek a nyugdíjra befizetett összeg és a majdani nyugdíj között. Rávezették a tagokat arra, hogy nem kell csalni, érdemes befizetni, hiszen egyéni számlán gyűlik a pénz a befektetés hozamával együtt. Nem kell minimálbérezni, ne érezze rosszul magát az, akinek a többszázezres fizetéséből vonnak tízezreket. Mert egyszer majd visszakapja. Ha pedig nyugdíj előtt meghalna, a gyerekek, a család örökölheti.

Lenyúlás

Hát ebbe barmolt bele a kormány. Neki csak a felhalmozott 3 ezer milliárd kellett, mit érdekelte, hogy a dolognak van egy olyan üzenete is: nem érdemes befizetni, úgyis csak annyit kapsz vissza, amennyit a nagyhatalmú állam megenged. Évek múlva lehet majd csak lemérni ennek romboló hatását.

Segítette a kormányt az is, hogy kezdetektől rányomták bélyegüket a pénztári szektorra a hiányos szabályozást kihasználó, ügyeskedő bankok és biztosítók. Hiába működtek (és működnek ma is) hivatalosan önkormányzati rendszerben a magánnyugdíjpénztárak, valójában a létrehozó és működést segítő bankok és biztosítók érdekeit képviselik. Álönkormányzatiság az egész. Szép lassan, fokozatosan nyírták ki a munkáltatói hátterű kisebb pénztárakat, ahol tényleg megvalósult a tagok képviselete, ahol fontos volt, hogy a vagyonkezelést pályáztassák.

A felügyelet pedig egészen mostanáig nem törődött azzal, hogy a banki, biztosítói pénztárak a vagyonkezelésen keresztül (is) lenyúlták a tagok pénzének egy részét. Nem pályáztattak, többet számláztak, mint normál esetben tették volna egy piaci szereplőnek, aki azonnal kihajította volna őket, mint szolgáltatókat.

(Az én bajom ezzel a nagy felügyeleti nekibuzdulással csak az, hogy megint politikai nyomásra történik az egész felelősségre vonás, mint ahogy korábban ugyancsak gazdasági-politikai nyomásra nem csinált semmit.)

Koldulás

A pénztárak most a működéshez szükséges pénzt adományokból szeretnék beszedni. A tagok pénze az állami kasszába folyik be, miközben – a kormányzati kommunikációval szemben – a befizetett pénzüknek csak háromnegyede után jár nekik nyugdíj 2012-től. (Ez van a jelenlegi jogszabályban, hiába hazudja a kormány azt, hogy 100 százalékban jár nyugdíj a befizetett pénz után.)

A kormány gyakorlatilag kinyírta a szektort, a közel 100 ezer ellenálló, maradó tag még egy darabig bírja, de előbb-utóbb feladja. De náluk előbb adják fel a pénztárak. Sorban dobják be a törölközőt. Az elmúlt években lenyúlt milliárdokból már nem futja arra, hogy a tagok érdekében kitartsanak. Pedig a bankoknak, biztosítóknak nem csak a vagyonkezelésen felszámított extra díjakból volt bevétele, hanem nagyon jól használták keresztértékesítésre is a rendszert. Most dobják az egészet, fizessen a tag adományt, ha annyira ellen akar állni a hatalomnak.

És persze mi, tagok is hibásak vagyunk mind a 3 millióan. Tagok voltunk egy önkormányzati rendszerben, és nem éltünk a jogainkkal. Nem jártunk közgyűlésre és nem szavaztunk a lábunkkal a gyenge hozamok ellen.

Sokakban gyűltek – nem ritkán jogos - indulatok a pénztárak vagy csak saját kasszájuk ellen. De miért nem tett ellene? Miért hagyta? Csak nem tévesztették meg? Tud olvasni? Mert bizony utána lehetett nézni sok mindennek az elmúlt bő 10 évben. Ha egyszer is elment volna a közgyűlésre, hogy felszólaljon, ha úgy váltott volna pénztárat, hogy körbenéz a piacon és nem az egyébként személy szerint utána 20 ezer forintot bezsebelő ügynök útmutatása alapján dönt, na kérem, akkor lehetne hőbörögni. Meg kellene tanulni élni a jogainkkal, mert különben azokat szép lassan elveszik tőlünk.

Élete végéig üldözhetik az adóst a bankok, amíg nem vezetik be a magáncsődöt Magyarországon.

Andreáék 2007 őszén vettek fel 22 millió forintnyi svájci frank alapú hitelt. (A történet igaz, a nevet megváltoztattam.) A férj saját vállalkozásában dolgozott kőművesként, így két kezével építtette fel a házukat a hitel és 7 millió forintos megtakarításuk segítségével. A bank anno 42 millióra értékelte az elkészülő ingatlant. A hitel akkor kedvezőnek tűnt, ugyanis mindössze havi 110 ezer forintot kellett fizetni. Na, igen, ugyanis egy halasztott tőketörlesztéses konstrukciót adtak, így 5 éven át csak a kamatot kell fizetni. Csakhogy már egy év után az árfolyamváltozás miatt megugrott a havi részlet, erre jött a kamatemelés, így pillanatok alatt havi 250 ezer forintra emelkedett a havi teher. És ebben még mindig nincs benne a tőketörlesztés, ami ősszel indulna. A család hónapok óta nem tud fizetni. A válság miatt csökkent a férj számára a munkalehetőség, a kilátástalan helyzetre szép fokozatosan megy rá az egészségük is…

Próbálkoztak egyezségre jutni a bankkal, de nem megy. A hitel mára 38 millió forintra nőtt az árfolyamváltozás hatására, míg a lakást 27 millióért sem tudták eladni. Ennyiből tudtak volna végtörleszteni úgy, hogy a bankot a 180 forintos árfolyamon kifizessék. Így sikerült volna megszabadulni az adósságtól, bár elveszett volna minden befektetett megtakarításuk és minden befektetett munkájuk. De legalább 38 évesen nullán állhattak volna, tiszta lappal indulhattak volna. Megérte volna – ahogy mondták – mert ezt a terhet már nem bírják cipelni.

De a ház nem kelt el. Az ingatlanpiac döglött, hitel nincs és nem is lesz, így reménykedni is elég nehéz. Az árfolyamgát rendszere sem segítene rajtuk, mert az ősztől induló tőketörlesztéssel együtt is 200 ezer lenne a havi fizetnivaló (180 forintos árfolyamon), de ezt sem lesznek képesek munkából kitermelni.

Bár jelentkezett egy készpénzes vevő, aki most 25 millióért elvinné a házat, a bank ebbe nem megy bele. A jogszabályok szerint nem is mehet bele. Hiszen a nyilvántartott, mai árfolyamon 38 milliós hitel fedezetét nem engedi elkótyavetyélni. Majd elkótyavetyéli ő maga. Arra ugyanis lehetősége van, hogy behajtócégnek eladja – akár 10 millióért -, azok pedig ennyiért is továbbadhatják a bank által annak idején 42 milliósra értékelt házat. Ha pedig 10 millióért kel el, majd elkezdenek követelni a családon további 28 millió (38-10) forintot.

A helyzet kilátástalan. Andreáék mindent eladtak, a nagymamához költöztek. Vigye a bank a házat, csak hagyja őket békén. De nem fogja. Életük végégig üldözni fogják őket a fennmaradó tartozásért, amit senki nem töröl el. Életük végégig nem lesz a nevükön semmi, és nem is lehet, mert a bank lecsap rá.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy miért csak az adós visel minden kockázatot. Hol a bank kockázata? Egy jelzáloghitelnél miért nem lehet bevezetni azt, hogy az adósság csak az ingatlanig terjed? Ha viszi a bank, nincs több adósság sem!

Nem véletlenül merült fel többször is a magáncsőd intézményének bevezetése. Az Index pénteken azt írta, hogy az NGM nem javasolja a kormánynak a magáncsőd bevezetését. Mire a minisztérium gyorsan kiadott egy közleményt: nem igaz, hogy nem támogatja. A kormánynak még nincs álláspontja a magáncsődről.

A parlament alkotmányügyi bizottsága február végén nyújtott be egy indítványt, amelyben – többek között – felkérik a kormányt, hogy vizsgálja meg a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos eljárás szabályainak, vagyis a magáncsőd jogintézményének bevezetését. Ez ugyanis az indoklás szerint (a nemzetközi tapasztalatok alapján valójában is) komplex módon tudná segíteni mind a devizahitellel rendelkező adósok, mind a más módon adósságot felhalmozó, fizetésképtelen emberek problémáit. Az indítványban határidő is szerepel: a beszámolót (tehát még egyáltalán nem a törvényt) a kormánynak legkésőbb 2012. augusztus 31-ig kellene benyújtani a bizottságnak.

Hát, gratulálok! Közel 2 év kormányzás után még csak álláspont sincs az ügyben, nemhogy jogszabály. Pedig az MNB is javasolta a novemberi stabilitási jelentésében a magáncsőd bevezetését.  Ez ugyanis megadná a tiszta lap lehetőségét a valóban menthetetlen, de együttműködő adósok számára. Ugyanis úgy tudnának az emberek az erejükhöz mérten fizetni, hogy nem üldöznék életük végéig őket fizetési meghagyásokkal. És nem kellene életük végéig „menekülniük”. Nem maradnának nincstelenek – hiszen a bedőlt adós semmit nem vesz a nevére, nehogy elvigyék -, nem dolgoznának feketén – különben letiltják a fizetésüket, és még adót is fizetnének. Ilyen egyszerű lenne. Csak valahogy nem akaródzik a törvényeket meghozni. Mert vannak ellenérdekelt felek, az pedig úgy tűnik, hogy a döntéshozók közül senkit nem izgat, hogy sokan ebbe szó szerint bele fognak halni.  

A bankok többsége olyan adósra vágyik, akinek magas a jövedelme, jókora megtakarítása van, és még a mostani vérzivataros ingatlanpiacon is kelendő az otthona, illetve ilyent szerez be – derült ki a hitelezési vezetők jegybanki kérdőívre adott válaszaiból. A bankrendszert ugyan már régóta sokan vádolják azzal, hogy így tesz, de eddig maguk ennyire markánsan ezt nem mondták ki. Azt az MNB szakértői is csak találgatják, hogy ez a magatartás a végtörlesztés átmeneti hatása, vagy hosszabb távon is fennmarad.

A bankok jelenleg mindenesetre azzal küszködnek, hogy meglévő hitelállományuk problémáit kezeljék valahogy. Abból pedig akad bőven. Az átlagon nagyot rontott ugyanis, hogy többnyire éppen a jól fizető adósok szabadultak meg devizahitelüktől. A pénzügyi felügyelet adatai szerint a teljes hitelállományon belül a nem problémamentes kölcsönök aránya 2011. október elsejétől az év végére (tehát egyetlen negyedév alatt) a 23 százalék alatti szintről 26,5 százalék fölé nőtt.

Akad, aki azt mondja: örüljön a bank, hiszen visszakapta a pénzét! Hát nem örül. Számára ugyanis az a jó, ha szépen folyamatosan csorognak be a törlesztők, és minél kisebb arányban kell céltartalékot képezni a rosszul fizetők után. Talán a bérbeadással lehetne ezt a legjobban összehasonlítani. Aki bérbe ad valamit (legyen az lakás, autó vagy bármilyen berendezés), nem szorgalmazza, hogy vegyék meg tőle. Annak örül, ha sokan veszik igénybe a szolgáltatást, és jó állapotban adják vissza a cuccot. A bankok a pénzt adják bérbe (felszámítva persze a „bérleti díjat” is).

Most egy csomó „bérpénz” eltűnt a rendszerből, amit nyilván lehetne pótolni, csak hitelezni kellene. A bankok viszont legalább olyan jó adósokra ácsingóznak, mint amilyenek azok voltak, akik kiléptek. Közülük azonban sokan örülnek, hogy szabadultak, így eszük ágában sincs újra eladósodni. Olyan időket élünk, amikor a mezei hitelfelvevők eleve gyanúsak: mire akar ez ilyen nehéz időkben költeni? A bankok tehát – mint az szintén kiderült a jegybanki felmérésből – szigorítanak. A hitelezési vezetők nyilatkozatai szerint az ingatlan értékéhez képest kisebb arányban adnak kölcsönt, alaposabban vizsgálják a jövedelmet, amelyhez képest a korábbinál csekélyebb eladósodást tolerálnak. Emellett a nem annyira jónak talált igénylőknél vastagabban fog a ceruza is (az előbbi hasonlatnál maradva: mintha a trehány vagy megszorultabb bérlő jobban odafigyelne a bérbevett dologra, ha magasabb díjat kérnek).

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a kapacitásokat (amelyeket esetleg kockázatkezelésre is lehetne fordítani) a végtörlesztés után leköti az árfolyamgát. Az MNB úgy véli, hogy majd akkor kerülhet ismét előtérbe a hitelezés, ha lezárult a védernyő alá jelentkezés határideje.

Ezzel pedig szépen el is telik a 2012-es év (az árfolyamgát alá december 31-ig lehet jelentkezni, de áprilistól emellé jön a referenciakamat és a hiteldíj-plafon, ami tömeges szerződésmódosításokat is generálhat).

Úgy tesz a minisztérium, mintha nem létezett volna a március 15-i határidő. Most ugyanis bejelentette, hogy a devizahitelükkel megcsúszott adósoknak május 15-ig lehet jelentkezni a forintra váltási programba. És szerinte minden rendben van.

Hiába számolgatták sokan a napokat, hogy minél előbb elindíthassák a devizahitelük forintra váltását, a minisztérium egyszerűen nem izgatta magát a határidő miatt. A bankszövetség és a kormány decemberi megállapodása szerint május 15-ig forintra váltják azoknak a deviza jelzáloghitel-adósoknak a tartozását, akik már 2011. szeptember végén több mint 90 napja nem tudtak törleszteni legalább 78 ezer forintot. Ezen felül a tartozás 25 százalékát elengedik. Feltétel, hogy devizakölcsön-szerződés megkötésekor az ingatlan forgalmi értéke nem haladhatta meg a 20 millió forintot.

A tartozás elengedésének legfontosabb feltétele, hogy az adós március 15-ig nyilatkozzon arról, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Csakhogy közeledik a március 15-i határidő, jogszabály pedig sehol.

Feltettük tehát a kérdést a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), mégis mikor lesz végre törvény. Hiszen „alig” 140 ezer megcsúszott adós volt szeptember végén. Az MTI-nek kiadott közleményükből kiderült, hogy csúszik az egész procedúra.

Megtudtuk, hogy a tartozás átváltásának és elengedésének szabályait tartalmazó jogszabály előkészítése folyamatban van. A törvényjavaslatot várhatón március elején nyújtják majd be a parlamentnek. A programba pedig május 15-ig lehet bejelentkezni. Így néhány héten belül kiderül, hogy pontosan mivel lehet igazolni a fizetőképességben beállott jelentős romlást. És azt is megtudhatjuk, egyáltalán mi számít jelentős romlásnak. Ezen a megfogalmazáson áll vagy bukik majd többtízezer család sorsa. Egyelőre tehát várni kell. Viszont így a forintra váltás időpontja május 15. helyett várhatóan július 15. lesz.