AZ ÉN PÉNZEM

Sokakon segíthetne az eszközkezelő, de döcög a rendszer. A bankok csak a vályogviskóktól, eladhatatlan ingatlanoktól szabadulnának az állam segítségével.

Civil érdekvédők és a saját tapasztalataink is azt mutatják, nagyon sokan szabadulnának úgy a hitelüktől, hogy bérlőként maradnának tovább az otthonukban. Már azt se bánnák, ha a befektetett pénzük – merthogy saját megtakarításukat is beletették és az elmúlt években százezreket-milliókat törlesztettek – mind elúszna, hiszen ha az eszközkezelő veszi át az otthonukat, akkor a lakás átadásából/eladásából egy fillérhez sem jutnak. Viszont megszabadulhatnak a hiteltől, ami az árfolyamváltozások, a kamatemelések és az elmaradt törlesztőrészletek együttes hatásának köszönhetőn már rég túlnőtt a lakás mostani értékén.

Sokan vannak, akik a törvény szerint erre jogosultak lennének, de hiú ábránd számukra az, hogy egyszer az eszközkezelőhöz kerül a lakásuk, amit olcsón visszabérelhetnek. A bankok ugyanis ebben nem érdekeltek. Először is ott van nekik a kvóta, amihez tartaniuk kell magukat. Meghatározzák, hogy félévente hány ingatlant árverezhetnek el (ez az OTP Banknál konkrétan az első negyedévben 957 ingatlant jelent). Erről értesíteniük kell az ügyfelet, aki kap egy levelet, hogy az ingatlant kényszerértékesítésre jelölték ki. És akkor, csakis akkor kérheti a bankot – ha megfelel az összes törvényi előírásnak -, hogy legyen kedves otthonát az eszközkezelőnek átadni.

De ott van a bank gazdasági, üzleti érdeke. Mert nem kötelessége átadnia az ingatlant az eredeti (tehát az évekkel ezelőtti, a mostaninál jóval magasabb) forgalmi érték 55, 50 vagy 35 százalékán (attól függően, hol található). Ha magasabb áron is el tudja adni – esetleg a saját ingatlankezelő cégének –, akkor nem az eszközkezelőnek fogja értékesíteni. A törvény ugyanis a banknak adja a mérlegelés jogát. És egy jól eladható ingatlan esetében miért adná el kevesebbért, ha más módon többet remélhet érte? Ráadásul, ha nem az eszközkezelőnek adja, a fennmaradó tartozást sem kell elengednie, az ügyfél tehát otthon nélkül marad, és még tartozása is lesz. Várhatóan maradhat majd az új tulajdonos (ingatlankezelő cégek) által birtokolt lakásban, csakhogy ennek a bérleti díjáról nem tudni semmit sem, és nyilván drágább lesz, mint az eszközkezelő esetében.

Az árverezési kvóta miatt egyébként a bankok először az értékes és nyilván nagyösszegű hitellel rendelkező ingatlanoktól szabadulnának, márpedig ezek amúgy se férnek bele az eszközkezelős kategóriába. Ha pedig bele is tuszkolnak ebbe a néhány értékesíthető ingatlanba kisebb értékűt, az se biztos, hogy az állam karjában köt ki. Várhatóan lesz néhány ingatlan, ami mégis eljut az eszközkezelőhöz, lehet szépen szerződést kötni, fel lehet majd mutatni, sajtótájékoztatót lehet tartani, villogni lehet a családdal, akit szépen megmentett az állam bácsi. De hogy nem lesz ebből tömeges mentés és valódi siker a mostani keretek között, az biztos.

A bajba került adós is bekerülhet az árfolyamgát rendszerébe, ha törleszt. Sok múlik a bank jóindulatán is.

Aki a saját bankja adósvédelmi programjában vesz részt, nem kerülhet be az árfolyamgát rendszerébe. Pedig nem kevés devizahitelesről lehet szó, hiszen a PSZÁF statisztikája szerint 2011-ben már meghaladta a 900 milliárd forintot azoknak a kölcsönöknek a nagysága, amelyeknél a folyósító bank valamilyen segítséget nyújtott. Ezen belül 90 százalékos a devizahitelesek aránya.

A legjellemzőbb adósvédelmi program az átmeneti (1-2 éves) csökkentett törlesztőrészlet, amit a futamidő hosszabbításával kombinálnak. A megnyújtott futamidő nem kizáró ok az árfolyamgátból. A banki adósvédelmi programban való részvétel viszont igen.

Aki tehát be szeretne kerülni az árfolyamgát alá - év végéig van erre lehetőség -, annak először is ki kell szabadulni a banki programból. Vagy úgy szabadulhat meg tőle, hogy lejár a program, vagy a bankkal kell erről egyezkednie. Ez pedig azt jelenti, hogy a hitelintézet jóindulatán múlik, engedi-e szabadulni az ügyfelét, aki aztán belép az árfolyamgátba, ami neki (mármint a banknak) pénzbe kerül.

Nehéz tanácsot adni a hitelfelvevőnek, aki nem véletlenül kérte a banktól a segítséget, hiszen nem tudta fizetni az eredeti törlesztőrészletet. Pedig meg kellene találni a megoldást arra, hogy visszaálljon az eredeti feltételek szerinti fizetésre, hogy bekerülhessen az árfolyamgát rendszerébe.

Kizáró ok az árfolyamgátból a 90 napon túli tartozás is. Ha ezt a hátralékot valaki le tudja dolgozni, akkor viszont kérheti a bekerülést. Érdemes tehát többet fizetni, hogy elfogyjon a felhalmozott tartozás. Erre egyébként több bank – ha nem is mindegyik – odafigyel. Sorra hívják fel az ügyfeleket telefonon, hogy próbáljanak meg többet törleszteni a lemaradásból, hiszen így esélyük lesz az árfolyamgátra.

Most mindenkinek érdemes előkaparnia minden pénzt a párnacihából, az árfolyamgát ugyanis tényleg jelentős védernyőt jelent a forint árfolyamának gyengülése ellen. Gondoljunk csak bele, hogy az euró ára januárban „megkóstolta” a 320 forint feletti szintet. Márpedig – ne legyen igazam! – benne van a levegőben egy jelentős gyengülés lehetősége. És a mai árfolyamok mellett is (a svájci frank tegnap 243, az euró 293 forint volt) nagyon jó üzlet, ha 180 forintos svájci frank és 250 forintos euró áron törleszthetünk, és bár az e feletti tőketörlesztés a gyűjtőszámlára kerül, a kamatot elengedik. (Korábbi posztunk a számításokról itt található.) 

A békéltető testületnél keresheted az igazad. Pellengérre állítják a bankot, ha ne működik együtt.

Bosszantó, sőt sokszor anyagi károkat okozó, amikor a bank vagy biztosító hibázik, de egyszerűen nem lehet vele dűlőre jutni. Elérhetetlenek az ügyfélszolgálatok, csak robotokkal beszélhet az ügyfél vagy csak interneten reklamálhat. Sehol egy ember, sehol egy visszajelzés. És ez hónapokig, sőt évekig is mehet így.

De te is büntetheted a bankot, biztosítót, sőt kártérítést is kaphatsz. Nem először ajánljuk itt a blogon a PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületet. Ha ugyanis megkerestük már a pénzügyi intézményt, de az semmit nem reagált (vagy nem úgy, ahogy mi szerettük volna), akkor a PBT-hez lehet fordulni. A testület előtt ugyanis már kezesbárányokká válnak az addig lekezelő, nagyképű cégek. Amelyik pedig ellenáll, megkapja a büntit. Míg a megegyezések „titokban” zajlanak, azaz a nyilvánosság nem ismerheti meg az érintett bank vagy biztosító nevét, addig a renitensek neve napvilágra kerül. Így mindenki eldöntheti, hogy akar-e szerződést kötni azzal a bankkal vagy biztosítóval, amelyik megalázó, nem fair módon bánik az ügyfeleivel. Végső esetben pedig a PSZÁF egyszerűen pert indít ellene.

Korábban az Aegon Hitelt és az AXA Biztosítót nevesítette a testület. Mint megírtuk, az Aegon Hitel az egyik ügyfél svájci frank alapú kölcsönének kamatát 4,5 százalékról 8,2 százalékra emelte anélkül, hogy erről értesítette volna, ráadásul mindezt visszamenőlegesen akarta rajta érvényesíteni. Az AXA Biztosító pedig azért került szégyenpadra, mert az utasbiztosítási üzletszabályzatában kiköti: mielőtt ügyfelén életmentő beavatkozást hajtanának végre, tőle kell külön engedélyt kérni.

Most több bankot pellengérezett ki a testület. Az AXA Bank ugyanis nem volt hajlandó megtéríteni azt az árfolyamveszteséget, amit azzal okozott, hogy hét hónapig üldögélt az ügyfél által átutalt összegen. (Két bank pingpongozott a devizahitelüket kiváltókkal, az egyik bankkal sikerült megállapodni, az AXA-val azonban nem.) Az MKB „sajnálatos félreértés" miatt két évig nem adott választ ügyfele kifogásaira, elismerte ugyanakkor, hogy korábbi válaszuk ellentétes információkat tartalmazott.

Az FHB is pellengérre került. Az adósok itt is szabadulni akartak devizahitelüktől – lakástakarék-pénztári megtakarítással, kiváltó kölcsönnel és önerővel. Az ügylet itt is csúszott, miközben a frank ütemesen drágult. A PBT végül a végtörlesztési díj (ez az ügy a fix árfolyamú hitelrendezés előtti) kamatos megfizetését ítélte meg. Az FHB ennek az összegnek a felét hajlandó lett volna kifizetni, az egészet azonban nem.

A panaszkezelés alighanem alapvetően megváltozhat a jövőben. A kormány ugyanis elfogadta a fogyasztóvédelmi szabályok változtatására vonatkozó javaslatokat. A társaságok eszerint a jövőben kötelesek lesznek érdemben válaszolni a fogyasztói panaszokra, nem lesz elég az alibi visszajelzés. Ráadásul a törvényjavaslat elfogadása esetén a fogyasztók érdekében eljáró civil szervezeteknek is hatékonyabb fellépésre nyílik lehetőségük.

Az év elején tapasztalható piaci pánik során a békeidők történelmében a Blochamps szerint először fordult elő, hogy a megtakarítással rendelkező középosztály tagjai több pénzt vittek külföldre, mint a leggazdagabbak. Utóbbiaknál pedig mindig is természetes volt vagyonuk „földrajzi diverzifikációja” (értsd: a határon túli befektetés).

Mára azonban (mint azt mi már feltételeztük a betéti kamatváltoztatások alapján) a Blochamps szerint is teljesen megállt ez a folyamat. Na nem a legtehetősebbeknél, hanem annál a rétegnél, amelynek korábban eszébe sem jutott a külföldi betételhelyezés. A pénzügyi tanácsadó cég a rendelkezésére álló adatok alapján úgy számolta, hogy az összesített vagyonkivitel mértéke február hónapra az elmúlt öt-hat évben megszokottá vált, havi 10-15 milliárd forint környékére eshetett vissza.

Még nem biztos azonban, hogy teljesen vége a hisztinek. A Blochamps szerint számolni kell azzal, hogy április-májusra újabb menet jöhet. A havi vagyonkiáramlás mértéke ekkor ismét meghaladhatja az 50 milliárd forintot. A privátbanki kapcsolatokkal nem rendelkező magánügyfelek azonban a pénzügyi tanácsadó szerint már kevésbé lehetnek aktívak a korábbinál.  Feltételezésüket elsősorban az IMF-EU megállapodással kapcsolatban még mindig létező bizonytalanságra alapozzák. (A miniszterelnök március 15-ei beszéde egyébként nem éppen a megnyugtatást szolgálta.)

Saját (cseppet sem reprezentatív) felmérésünk szerint pedig, ha újabb pénzpiaci sokk indul, akkor a középosztályból azok is visznek ki pénzt külföldre, akik eddig ezt még nem tették. Elég sokan ugyanis éppen mostanában tájékozódnak a lehetőségekről, és nyitnak kint számlát, amire azonban (még) nem helyeznek el jelentősebb összegeket. Amúgy a decemberi-januári pénzkiáramlás is azért tudott jelentősebbre duzzadni, mert abban is akadtak szép számmal, akik a korábban kitaposott útra léptek.

Az elemzésben kitérnek arra: kevésnek látják az esélyt arra, hogy a külföldre vitt pénzek nagyobb része visszatérjen egy-ként éven belül, ahogy az például 2009-ben történt. Ennek oka például a felső-közép osztály részéről a jogrendszerbe vetett feltétlen bizalom megingása, de hozzájárulhat a hazai növekedést sem segítő bizonytalan külső környezet is.

A január végi hiszti után szép lassan csurogni kezdtek lefelé a pénzpiaci kamatok. Nagy örömre azért még nincs ok, hiszen az év elejei szintet még mindig meghaladják, de legalább a változás kedvező irányú. Határozottan bíztatónak tűnik, hogy az elmúlt hetekben a bankok már nem emelték tovább sem a forint, sem pedig a devizabetétek kamatát. Sőt. Már óvatos (vagy nem is annyira óvatos?) kamatcsökkentések is akadnak.

Gyanítható, hogy a pénzkivét is megállhatott. A bankok ugyanis erre reagálhattak az egy százalékos uniós kamat mellett valóban csillagászatinak tűnő kínálattal. A K&H viszont már hetek óta apránként mérsékli a normál lekötött devizabetéti kamatokat, az FHB pedig az akciós kamatot vette vissza; euró betét esetében egyéves lekötésnél 5 százalékról 4,75 százalékra. Az Unicredit a kiugróan magas, 5,25 százalékos kamatot csökkentette 4 százalékra a 2 évre lekötött euró betéteknél, míg az öt évre lekötöttre 6 százalék helyett már „csak” 5,50 százalékot fizet.

A pénzükre odafigyelőknek mindenképpen érdemes most résen lenniük. Amennyiben ugyanis folytatódik a konszolidáció, akkor akár viharos gyorsasággal is apadhatnak a kamatok. A válság idején megtakarítással rendelkezők számára nem ismeretlen ez a jelenség.  Akkor szép summát lehetett keresni azzal, ha valaki hosszabb távra ki tudta használni az extrémen magas kamatokat (néhány hét elteltével nyoma sem volt ezeknek az ajánlatoknak).

Most a bankok is előnyben részesítik a hosszabb távot. Nem árt viszont figyelni. Az Unicredit például 5 évre évi 8,25 százalékot ad, de mivel a kamatot csak a futamidő végén írják jóvá, az EBKM (egységesített betéti kamatláb mutató) csak 7,15 százalék. A bank egy hónappal ezelőtt még erre a konstrukcióra évi 9,5 százalékot fizetett, ami jól mutatja, hogy nem csak a devizánál, a forintnál megindult a kamaterózió.

A helyzet azonban (mint azt a forint elmúlt napokban bejárt meglehetősen széles pályája is bizonyítja) még elég törékeny. Némiképp aggasztó lehet még, hogy a nemzetközi piacokon igen jó a hangulat, aminek hatásából pedig más országokkal összevetve mi azért a legkevésbé részesültünk.

Kérdés, mi lesz akkor, ha viharosabbra fordul a szél, sőt még be is borul.