AZ ÉN PÉNZEM

Érdekes kísérletet folytat a kormány. Nem most kezdték, de a Széll Kálmán 2.0 intézkedéseinek kormánydöntés utáni bejelentése talán minden eddiginél élesebben mutatta meg ennek lényegét: ha sokat és hangsúlyosan mondják, hogy szakítottak a megszorítások korábbi, eléggé el nem ítélhető gyakorlatával, akkor ezt vajon elhiszik-e a választók? Ők érzékelhetően úgy vélik, igen.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette: „ez a kormány megszorító csomagok helyett a növekedés stratégiájára alapoz”. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a most bevezetendő új adók megalapozhatják, hogy majd egyszer a jövőben csökkenjenek a béreket terhelő elvonások. Mint elhangzott: a fogyasztást adóztatják, hogy a bérből és fizetésből élők maguk dönthessék el, mire kívánnak költeni. Ennek cinizmusát talán önmagában is mutatja, hogy nemzetgazdasági miniszter is elismerte, hogy a fogyasztás a következő évben sem nőhet majd. A trendforduló évének 2014-et jelölte meg.

A kommunikációs ügyeskedés már tegnap este apró zavart okozott a rendszerben. Matolcsy ugyanis rágörcsölve arra, hogy nyomatékosítsa: a tranzakciós illeték becenevű adót NEM a lakosság, hanem a bankok fizetik meg, mindenfélét mondott. Például azt is, hogy a gonosz bankok bezzeg el akarták érni, hogy azt a magánszemélyekre terheljék, de a kabinet ezt határozottan visszautasította.  A Magyar Bankszövetség (hiába no, fafejű bankárok, akik nem akarnak a sorok között/mögött olvasni) sebtében közleményt adott ki. Ők ugyan nem akartak ilyent. Hozzátették persze azt is, ha rájuk lőcsölik ezt a terhet, még ennyire sem adnak hitelt, amit meg mégis, azt drágábban. Nem figyeltek a miniszter egy másik mondatára, amiben azt fejtegette, hogy nyilván mindenki (bankok, telefonos cégek, biztosítók – bár utóbbiakról valahogy nemigen esett szó) megpróbálja áthárítani az adót a fogyasztókra, de ez nem sikerül majd.

Akadályt állít ennek a verseny. A konkurálás is olyan dolog, amit a kormányzati kommunikáció úgy húz elő, ahogy éppen neki tetszik. Most éppen üdvözlendő (Matolcsy kis kacajjal rácsodálkozva mondta is: lám, mire lehet jó a verseny!), máskor viszont a zűrzavar szinonimája – ez a helyzet például a mobilfizetéssel, amit egyetlen állami kézbe akarnak vonni. A telefoncégeknél nem csak a csodálatos új (tudottan Fidesz-közeli vállalkozásként egyszer biztosan induló) piaci szereplő garantálhatja, hogy az istenadta nép ne járjon rosszul, az adó áthárítása – tudtuk meg a minisztertől – technikailag is nehézséget okoz majd.

Még egy csomó tárgyaláson csiszolódhatnak az elképzelések, kőbe vésve csupán az adók léte és persze az általuk remélt bevétel van. Gyanítom egyébként, hogy a most vázolt szisztéma valóban nem jelenti majd az egy az egyben áthárítást. Az eddigi gyakorlat alapján aligha lenne meglepő, ha a teher valahogy a szegényebbek felé nyomódna. Egyelőre azonban elvetette a kabinet azt a korábbi elképzelést, hogy a 30 millió forint feletti utalásoknál már ne nőjön az elvonás. A korlát hatása nem kiszámítható – magyarázta a döntést a miniszter. (A többié igen, kérdem csendben, nem látván erről semmilyen kormányzati elemzést.)

Annak érdekében, hogy ez ne terelje a pénzt a fekete zóna felé, bevezetik, hogy a cégek ötmillió forint felett kötelesek legyenek utalni. Persze ez a határ az egyes ügyletekre vonatkozik (szétdarabolva már szabad a vásár). Volt ilyen javaslat, de végül elvetették, hogy a magánszemélyeket is a kötelező banki utalás felé tereljék. Ezt ugyanis bőszítőnek tartották.

Hurrá! Ezek szerint törődnek az érzéseinkkel. Hát kell ennél több?

Magánbiztosítást köthet, aki színvonalasabb egészségügyi ellátást akar. Full extrás ellátás havi 12-30 ezer forintért kapható.

Azt a szót, hogy privatizáció, pláne üzleti egészségbiztosítás szánkra ne vegyük, hiszen ördögtől való kifejezések. A mostani kormány legalábbis rendre keresztbe feküdt, amikor a korábbi kormányok bele akartak fogni a hazai egészségügy átalakításába. A legfőbb érvük az volt, hogy lesznek szegénykórházak és gazdagkórházak. Micsoda dolog az, hogy fizetni kelljen saját zsebből az ellátásért, biztosításért?

Pedig most is fizetünk és fizettünk mindig is. Becslések szerint 70-100 milliárd forintnyi hálapénzt áldozunk évente az egészségünkre, és minden egyes kifizetést figyelembe véve (hálapénz, gyógyszerek, magánorvosok) fejenként 15 ezer forintot költünk havonta, 180 ezret évente. A hálapénz és a magánorvosi kifizetések jelentős része persze a szürkegazdaság része; számlát nem állítanak ki róla, így érthető módon adót sem fizet utána senki. Külön írást érdemelne persze az is, hogy a hálapénzből maga az intézmény sem profitálhat, amelyiknek a szolgáltatását igénybe vesszük. Tiszta helyzet kellene hát, de eddig rendre elakadtak a próbálkozások.

Az üzleti biztosítók már hosszú évek óta várják ugrásra készen, hogy valami történjen az egészségügyben. Persze ha nem történik, az is az ő malmukra hajtja a vizet, hiszen egyre többeknek lesz elege a szegényedő állami ellátásból, a lepattant kórházakból, az órákig tartó várakozásból és az évekig tartó várólistákból.

Most épp az a kormány adja meg a lökést a szegények és gazdagok szétválasztásához – már ami az ellátást illeti –, amelyik semmilyen egészségügyi reformot nem engedett az elmúlt években. Tegyük hozzá: ez sem reform, csak lehetőség a gazdagabbaknak a kiváltságok megvásárlására.

A januártól élő törvénymódosításnak köszönhetően a munkáltatók adó- és járulékmentesen köthetnek a dolgozóiknak nem csak baleset-, hanem betegségbiztosítást is. A biztosítók pedig ettől a magán egészségbiztosítás felfutását remélik. Olyannyira, hogy öt év múlva akár 400 ezren lehetnek azok, akik magán egészségbiztosítással rendelkeznek.

A biztosítók különböző szolgáltatási csomagokat ajánlanak (alap, közép és felső kategóriás). Havi 5-11 ezer forintért (az ár az életkortól függ) vásárolhatunk magunknak egy alapcsomagot, 8-20 ezerért középkategóriás csomagot, és 12-30 ezer forintért VIP csomagot. Nem mindegy azonban, hogy pontosan mit is kapunk cserébe a pénzünkért. A biztosítók csak most indulnak a (a Generali pénteken jelentette be, az Unionnak már van ilyen, a Signal tervezi) ezzel a termékkel, de mindezt gőzerővel teszik. Az ellátás elérhetősége országosan még elég szűk, de bizton számíthatunk arra, hogy ha gyorsan nő az ügyfelek száma, akkor az elérhető rendelők, kórházak száma is gyarapodni fog.

A biztosítók azt ígérik, hogy megjelenésükkel minden szereplő jól jár. Az állami ellátórendszerben csökken a várakozási idő, hiszen „kiállnak a sorból” a biztosító ügyfelei. A biztosítottak várakozás nélkül jutnak magán ellátáshoz a magánszolgáltatónál vagy a vele szerződött állami kórházban, és így az állami rendszerben maradók is hamarabb jutnak ellátáshoz. Fontos tudni, hogy azok sem kerülnek emiatt hátrányba, akiknek nincs pénzük a biztosításra, hiszen jelenleg is sok a szabad kapacitás a kórházakban, amit nem azért nem tudnak kihasználni, mert nincs műszer vagy idő rá, hanem azért, mert a TB, azaz az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem finanszírozza.

És hát megint bejön a politika. A kórházszövetség elnökét, Rácz Jenőt néhány hete csaknem „megkövezték az eretnek” gondolatataiért. Ő azt mondta: azokban az esetekben, ahol hosszú, akár több éves várólisták vannak, azok a betegek, akik megtehetik, fizessék meg a műtét árát. (Például csípőprotézis-műtét.) Így a kórházak szabad kapacitását kihasználhatnák, plusz pénz kerülne a rendszerbe,

Csak azt nem értem, hogy ha ezen a többség felzúdul, és a kormány nem engedi, akkor ugyanez miért lehetséges úgy, hogy még beiktatnak egy magánbiztosítót is a rendszerbe és egy külön egészségügyi szolgáltatót. Így ugyanis a biztosító és a szolgáltató is leszedi a maga sápját. Mert ne tévedjünk! Ezek profitorientált intézmények. Csakhogy ha beiktatunk a rendszerbe még két szereplőt a kórház és a beteg közé, akkor vagy a beteg fizet többet (értsd a magánbiztosítottak összes díja magasabb), vagy a kórház kap kevesebb pénzt. Vagy a kettő együtt.

Én egyébként üdvözlöm a magánbiztosítás megjelenését az egészségügyben. Csakhogy megint nem egy reform keretében, a teljes egészségügyi ellátást áttekintve történik valami, hanem részenként, darabonként érkeznek a szereplők, és egyéni, profitorientált cégérdekek mentén alakulgat a piac. A biztosítók a bankadó fejében kapták ajándékba az egészségbiztosítás adó- és járulékmentességét.

Most az látszik, hogy akinek lesz pénze rá, kiváltságos ellátást kaphat, akinek nincs, annak marad a hálapénz. Mert a teljes rendszer ettől nem változik.

Nem mind betét, amit a bankban kaphatsz. És nem is minden pénz védett. Március 1-től kötelező a betétbiztosítás logóját feltüntetni, de ezt nem mindenki teszi meg, sőt néhányan megtévesztően használják.

Mindenki tapasztalatból tudhatja, hogy a banki ügyintéző azt sózza rá az ügyfélre, amit épp felsőbb utasításban kiadtak neki. Nem érdekes, hogy mi lenne megfelelő; ha befektetési jegy eladása a cél, akkor azt adnak el neki. Ha pedig épp a unit linked (befektetési egységhez kötött) életbiztosítás eladását kell növelni, azt kapja a kliens.

Már a Pénzügyi Békéltető Testület előtt is számos, ezt bizonyító megegyezés született. Az egyik esetben az ügyfélnek tőkevédett betétet ajánlottak a bankfiókban 12 ezer euró értékben. A bank szóban közölt tájékoztatása alapján az ügyfél úgy vélte, hogy a betéthez ingyenes életbiztosítást is kapott. Csak jóval később kapcsolt, hogy valójában befektetési egységekhez kötött életbiztosításra beszélték rá. A tájékoztató levélből kiderült, hogy a befizetett összegből különböző címeken levontak 530 eurót, így a pénze ahelyett, hogy gyarapodott volna, csökkent. A befektető ezután igyekezett szabadulni a nem kívánt kötelékből, de nem sikerült. A PBT előtt azután a korábban mereven elzárkózó szolgáltató (miután az eljáró tanács rávilágított a biztosítási kötvényen található ellentmondásokra, továbbá megállapította, hogy a szerződés megkötésekor a kérelmező figyelmét igazolható módon nem hívták fel arra, hogy a bank biztosításközvetítőként járt el, annak ellenére, hogy ezt törvény írja elő) egyezségi ajánlatot tett. Az ügyfél végül beleegyezett, hogy legalább a befizetett 12 ezer euróját visszakapja.

Azonban a PBT sem garancia. Egy ügyfél ugyanis egy éves futamidejű fix kamatozású betétet keresett, de végül egy tőkevédett befektetési alapban kötött ki a pénze. Amint rájött, hogy behúzták a csőbe, reklamált. A bank - hangsúlyozottan „méltányosságból” - lehetővé tette, hogy egy év után a két százalékos visszaváltási jutalék felszámítása nélkül jusson a pénzéhez. Azonban az eredeti befektetés időközben 10 százalékkal lett kevesebb. Hiába bűzlött az egész ügy, mivel a naív ügyfél aláírta a szerződést annak mellékleteivel együtt, a PBT úgy döntött, hogy a kérelmező tisztában volt a Befektetési jegyek visszaváltásának különös feltételeivel, így elutasította a kérelmet.

Március 1-jétől az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) védelme alá tartozó megtakarításokon fel kell tüntetni az OBA emblémáját. Noha ennek épp az lenne a fő szerepe, hogy megkülönböztesse a védett betétet a nem biztosított befektetéstől, több bank kifejezetten megtévesztően használja ezt a „védjegyet”. Egyre több helyen ugyanis akkor adnak akciós kamatot, ha a pénz egy részét befektetési alapba fekteti az ügyfél. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a befektetési jegyeken bukni is lehet, az nem bankbetét, és az OBA védelme sem terjed ki rá. (Az OBA bankcsőd esetén személyenként és hitelintézetenként 100 ezer eurót fizet.) Van olyan bank, amelyik tehát kiteszi a védettséget mutató logót a mixelt termékre, miközben nem hívja fel a figyelmet arra, hogy a védelem csak a bankbetét részre vonatkozik, a befektetési alapba tett pénzre nem. (Így jár el a K&H Bank, de van ellenpélda is, ugyanis a Raiffeisen felhívja a figyelmet arra, hogy a védelem csak a betétre vonatkozik.) Több helyen pedig még nem is tüntették fel az OBA emblémát, pedig tegnaptól kötelező.

A biztosítóval egyeztess, mielőtt hagyod, hogy megmentsék az életed! Ez áll több utasbiztosítási szerződés apró betűs részében. A Pénzügyi Békéltető Testület nem így gondolja.

Szégyenpadra ültette a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) az AXA Biztosítót, mert az nem hajtotta végre az ajánlását. A megszégyenítésen túl várhatóan pert is akaszthat a biztosító nyakába a felügyelet. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy olyan feltételeket szabnak az utasbiztosításban, amelyeknek életveszélyes sérülésekkel aligha tehetünk eleget.

A Pénzügyi Békéltető Testülethez azért fordult a pórul járt turista, mert az AXA Biztosító nem fizette meg a balesetük miatt igénybe vett sürgősségi ellátás igazolt költségeit. A történet azzal kezdődött, hogy motorbalesetet szenvedtek Ausztriában a biztosító ügyfelei. A traktoros – aki a baleset okozója volt – azonnal mentőt hívott. A sérülteket (egyiküknek nyílt koponyatörése volt) sürgősségi ellátás keretében a klagenfurti kórházba szállították. A biztosítónak a balesetet három nap múlva jelentették be telefonon. Az ügyfélszolgálat tájékoztatója alapján kitöltötték a baleseti kárbejelentőt is, melyhez csatolták a számlákat és egyéb dokumentumokat.

A történet innentől kezdett abszurddá válni. A biztosító ugyanis a tényleges összeg töredékét, csak 104,28 eurót fizetett ki. Az AXA szerint ugyanis a balesetet szenvedőknek engedélyt kellett volna szerezniük a biztosító assistance szolgálatától a sürgősségi egészségügyi ellátásra. Ellenkező esetben csak maximum 150 dollárt fizetnek.

A hozzáállás mindenesetre elgondolkodtató. Vajon mennyire életszerű az, hogy valaki nyílt koponytöréssel a biztosítót hívogatja? Kérdés, hogy egyáltalán tud-e beszélni. Talán ekkor e-mailben kéne felvennie a kapcsolatot a szolgáltatóval? De egy kevésbé súlyos balesetnél sem lehetek olyan állapotban, hogy nemhogy az első, de még csak a második gondolatom sem a biztosító?

Megnyugtató, hogy a tanács az ügyfélnek adott igazat. A PBT szerint a szerződési feltételek egyébként sem határozzák meg pontosan, hogy mit jelent „a lehető legrövidebb időn belül” megfogalmazás. Ráadásul a tanács szerint az előzetes engedélyezés ebben az esetben, például az életmentő beavatkozásnál, fogalmilag kizárt. Ezért azt ajánlotta a biztosítónak, hogy fizessen az ügyfélnek. Csakhogy az AXA az előírt 60 napon belül ezt nem tette meg, így a tanács – amely csak név nélkül teszi közzé az eseteket - első esetben hozta nyilvánosságra a pénzügyi szolgáltató nevét.

Mindenesetre nem lenne meglepő egy közérdekű per, amit a felügyelet indít a biztosító ellen, hogy az ügyfelek érdekeit súlyosan sértő kitétel kikerüljön az utasbiztosítási szerződés feltételei közül. Ezt a módszert a felügyelet már bevetette például a CIB ellen a kártyákkal kapcsolatban a kárfelelősséget ügyfeleire hárító szabály, illetve az AXA nyugdíjpénztári „túlszámlázása” miatt.

Kisebb számháború tört ki először az alkuszok, majd most a biztosítók szövetsége és a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) között arról, hogy mennyien is váltottak biztosítót a legutóbbi autóbiztosítási kampányban. Nincs azonban semmi botrányos dolog a háttérben. Az alkuszok között sima kommunikációs és üzleti harc dúl, a Mabisz és a PSZÁF pedig eltérő tartalmú adatokat taglalt.

Míg ugyanis a biztosítók érdekképviseleti szerve (logikusan) az egész piacot a társaságok oldaláról nézi – érzékelhetően sajnálkoznak, hogy a csökkenő tarifák miatt mérséklődik a díjbevétel –, a felügyelet (amúgy kevésbé logikusan) inkább az ügyfelek szempontjából közelíti a kérdést. Az esetleg efelett érzett örömből kicsit talán visszavesz, hogy süt az egész számításból a cél: kimutatni, hogy a kormány által bevezetett 30 százalékos baleseti adó az autósoknak egyetlen fillérjébe sem kerül. Sőt, még nyertek is az „üzleten”.

Mintegy egymillióan kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat a tavaly év végi időszakban – áll a PSZÁF gyorselemzésében. Ebből 288 ezer kötött vissza régi biztosítójához (a Mabisz róluk nem ejt szót, amikor 730 ezer váltóról beszél). Az átkötés során az ügyfelek átlagosan a régi díjuk 28,5 százalékát spórolták meg (a fölmondott szerződések átlagos állománydíja nem egészen 25 ezer forint volt, az újrakötött szerződéseké 17,9 ezer), így még a 30 százalékos baleseti adóval együtt is átlagosan hét százalékkal kevesebbet fizetnek, mint korábban – nyomatékosítja a PSZÁF. (Ha valaki zavarba jönne: a baleseti adó a csökkentett díj arányában számolandó, ezért nő meg a százalékos megtakarítás.) A saját biztosítójukhoz visszakötők egy hajszálnyival még többet spórolhattak. Itt az átlagos állománydíjak közötti különbség 28,8 százalékos volt.

A számok között bogarászva az is látszik viszont, hogy az átlagos tarifák mérséklődésében jókora szerepet játszott a drágább autókat tartóknál bekövetezett díjzuhanás. Amúgy az összes autós díja is elég szépen (több mint kilenc százalékkal) csökkent, így tehát „csak” 15 százalékkal került átlagosan többe az idén az autózás kizárólag a kgfb miatt (benzinről, autópályadíjról most inkább ne beszéljünk!), mint tavaly. Azoknál, akik maradtak régi biztosítójuknál, a díjnövekedés – a baleseti adó és a náluk is tapasztalható díjcsökkenés együttes hatásaként –22,5 százalékos.

Győzelmi jelentés ide vagy oda, attól tartok, hogy nagy örömre azért nincs igazán okunk. Már csak azért sem, mert nem tudhatjuk, hogy a most lenyomott tarifáknak mi lesz hosszabb távon a következménye.