AZ ÉN PÉNZEM

Mindenki egyenlő, de egyesek még egyenlőbbek a többinél.  A minisztériumi dolgozók ugyanis (természetesen állami pénzből, mi másból) hitelt kaphatnak a végtörlesztéshez, de rájuk nem vonatkozik „a méltányolható lakásigény” kitétel (hány fő, hány szobás és milyen értékű lakáshoz kaphatja), ami másokra igen. Sőt, elég, ha csak rövid ideje dolgozik állam bácsinak.

Orwell Állatfarmja jut eszembe. Amikor az állatok megdöntötték a gazda uralmát, első körben kifüggesztették a Hétparancsolatot. Ennek hetedik pontja az volt, hogy „Minden állat egyenlő.” A pontok folyamatosan átalakultak, majd eltűntek, míg a végére csak a hetedik maradt egyedül, kissé átalakítva: „Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél.”

Hát, ezt látom most a legutóbbi törvényfércelgetésben is. A minisztériumi dolgozóknál az állam úgy segíti a végtörlesztést, hogy nem kell figyelni a méltányolható lakásigényre. Míg minden más munkáltatónál kizáró ok lehet a segítésben, ha valaki nem fér bele ezekbe a keretekbe, az „állam” jó dolgozóinál ez nem lehet akadály. Mert hát a jó és hasznos munkaerő, ugyebár, megérdemli a támogatást. De ne már kimaradjon az a nagyon-nagyon hasznos ember is, akinek még meg se melegedett a széke. A friss elvtárs is, ha jó elvtárs, megkaphat mindent. A hivatali szervezet vezetőjének döntésén múlik majd, hogy kell-e egyéves minisztériumi munkaviszony a támogatáshoz. Ugyancsak ő engedélyezheti, hogy a hitel meghaladhatja-e a korábbi rendelkezésben megszabott hárommillió forintot, a futamidő pedig a 15 évet.

És hogy miből is adnának a végtörlesztéshez a minisztériumok a „jó” dolgozóiknak? (Azt, hogy ki a jó, ők döntik el.) Természetesen állami pénzből. Amiből ugyebár az állam jelenleg nem tudja kifizetni a kötelezettségeit, és levélben még türelmet is kér azoktól, akik a megdolgozott pénzükre várnak. (De az adót bezzeg beszedi a ki nem fizetett pénz után, az adóhivatal nem ad haladékot.) És nem sorolom, hogy egyébként ki mindenki nem fog kapni a végtörlesztéshez segítséget az állami munkáltatójától. Mert a tanár és az egészségügyi dolgozó tuti, hogy nem.

Egyesek tényleg egyenlőbbek?

Itt az újabb lehetőség a vállalkozóknak – az adómentes munkáltatói támogatás formájában - arra, hogy minden köztehertől mentesen szivattyúzzák ki a pénzt a cégükből. Bezzeg a munkavállalók szívnak. Nekik adózniuk kell, ha olcsó hitelt kapnának a munkáltatótól.  

Mosolyogva, örömmel jelentette be Selmeczi Gabriella, hogy kormányunk milyen rendes: lehetővé teszi, hogy a munkáltatók adómentesen adjanak 7,5 millió forintot a végtörlesztéshez. Nem hitelt! Ajándékot! Tegye fel a kezét, aki ismer olyan céget, amelyik hirtelen elkezd soha vissza nem fizetendő milliókat osztogatni a munkavállalóinak ajándékba. Sajnos én nem ismerek ilyet, pedig szívesen dolgoznék ott, ahol a fizetésen felül adómentesen megdobnak még 7,5 millióval.

Mégis kinek jó ez? Azoknak a vállalkozóknak, akik most köztehermentesen tudják kiszivattyúzni cégükből a pénzt ezen a módon. Mert a munkáltató nem ad ajándékot, főként nem ekkorát. Talán egy-két menedzser kiharcolhat magának valamennyit ebből a juttatásból, valahogy megoldják, hogy mindez a fizetése terhére menjen. De a dolgozó nép, na, az nem lát ebből semmit sem.

Pedig lenne egy nagyon egyszerű lehetőség arra, hogy a kormány valóban segítsen a devizahiteleseken: adómentessé kellene tenni a munkáltatói hiteleket. Sok cég ugyanis tényleg adna kedvező kamatozású, netán teljesen kamatmentes hitelt a munkavállalóinak. Csakhogy ha a hitel kamata kevesebb, mint a jegybanki alapkamat plusz 5 százalék, azaz jelenleg 11 százalék, akkor adózni kell utána. Márpedig a 11 százalékos kölcsönben semmi kedvezményes nincs. (Végtörlesztési ajánlatokat lásd itt.) Ez ugyanolyan drága, mint a piaci kölcsönök.  Kis kibúvó van, de az sem sokat segít: lehet az MNB alapkamat + 5 százaléknál olcsóbb a hitel, ha bizonyítani tudják, hogy a piaci kamatok is alacsonyabbak. Most a 11 százaléknál némiképp olcsóbb hiteleket találhatunk ugyan, de 8,5-9 százaléknál nem tud lejjebb menni a hitel kamatában a munkáltató, ha nem akar adóvonzatot. Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy – főként a leminősítés után, 317 forintos eurónál – ez a jegybanki alapkamat nagyon gyorsan emelkedni kezd.

Miért nem kapnak adómentességet az olcsó, netán kamatmentes munkáltatói hitelek? Mert az valóban segítene a rászorultakon? És akkor értelmes dolgot cselekedne a kormány?

A bankok megígérték, hogy jók lesznek, a kormány pedig vállalta: legalább két hétig nem húz elő a kalapból egy teljesen vadonatúj haza-, otthon-, család-, vagy akárhogy is nevezzék mentőcsomagot. Az idő lejárt, a bankok letették az asztalra titkos javaslatukat. Hazánk felelős vezetői most nyilván alaposan megvizsgálják, azok a csúnya profithajhász intézmények mit is találtak ki.

Vagy mégsem egészen így néz ki a történet?

Meglátjuk. A Magyar Nemzet mindenesetre már tudni véli, mit tartalmaz a bankszövetségi javaslat. Elsőre elég jól hangzik a dolog, úgyhogy valahogy nehezen hiszem, hogy lesz is ebből ebben a formában valami.

A gyűjtőszámlába vernének életet a pénzintézetek. Abba a konstrukcióba, amit a kormány maga nyírt ki a végtörlesztéssel. Ki a fene akarna hitelt kapni a nyakába, amikor a védőként kitalált árfolyamon meg is lehet szabadulni a devizakölcsöntől (a gyűjtőhitel azt jelenti, hogy amennyiben a fixált árfolyamnál drágább a deviza, akkor a különbözet a számlán kölcsönként, kamattal terhelten sokasodik, három év után pedig az eredeti is és ez is piaci módon ketyeg)? A kérdés persze költői, magam is tudom rá a választ. Senki. Kivéve, ha muszáj neki.

Aki nem tud a sublódból előhúzni néhány milliót, és erre a rokonainak, barátainak és jóakaróinak sincs módja (vagy szándéka), ráadásul a válság miatt jócskán megszigorított szabályokkal nem is hitelképes, most keserűen nézheti, milyen nemzeti ajándékot kaptak a szerencsésebbek. Nos, a kiszivárogtatott tervek szerint ők is hozzájuthatnának így egy csepp mézhez. A bankok ugyanis hajlandóak lennének átvállalni a gyűjtőszámla terheinek egy részét, az állam pedig kamatkedvezménnyel segítené a devizaadósokat. Állítólag.

Az, hogy ez a megoldás teljesen lenullázhatja-e a végtörlesztéshez igénybe vehető forinthitelek iránti keresletet, nyilván a pontos feltételektől függ majd. Azok viszont, akik a leginkább rászorultak, a teljes buliból pedig valahogy mégis kimaradtak, talán remélhetnek. Attól tartok azonban, hogy azért bízniuk még korai.

A következő hónapokban egyre drágábban juthatunk majd hitelhez. Nem csak a lakáshitelek, de az autók vásárlására felvehető kölcsönök és mindenféle egyéb hitel is egyre többe kerül majd. Nem jósolgatok, ezt maguk a bankok mondják az MNB kérdésére.

 „Ha ilyen hülyeségeket beszélne egy diákom a vizsgán, megbuktatnám” – a közgázon tanító, a magyar gazdasági életben és gazdaságpolitikában meghatározó szereplő mondta ezt nekem anno, mostani kormányunk egyik miniszteréről (lehet találgatni, hogy ki lehet az) egy köztük felmerülő konfliktusra reagálva. Akkor egy gazdasági napilap újságírójaként beszéltem vele.

Cikk nem született belőle, egyik szereplő sem egyezett bele, hogy leírjam, amit nekem elmondtak. Mindenesetre a miniszter, aki akkor kutató volt, bevallotta, hogy valójában tényleg közgazdasági nonszensz, amit aláírt, de a cél szentesíti az eszközt.

Azóta sok-sok év telt el. Hogy ma mit gondol valójában, mi a cél, ami szentesíti az eszközt, nem igazán tudom. Csak az eszközökön rémüldözöm.

Aki élni tud a végtörlesztéssel, az jól jár. Leginkább akkor, ha készpénzben tud fizetni. Amit nyer, azt a bank elveszíti. Ez nem egy win-win játszma. Itt valaki nyer, valaki veszít. Mindenki ésszerűen cselekszik, aki végtörleszt, hiszen most azonnal nyer rajta. 

Persze mondhatjuk: „Úgy kell a bankoknak, gonosz tőkések!” Az a baj, hogy a banknak nem egyszerűen a profitja lesz kevesebb, hanem vesztesége keletkezik. Persze ez sem kell, hogy valakit személy szerint érdekeljen. Csakhogy a veszteséget valahol be akarják majd hozni. Tehát drágulni fog minden hitel.

Jövőre pénzpiaci kamatokhoz kell igazítani minden jelzáloghitelt. Már most a BUBOR-hoz (budapesti bankközi kamatláb) igazítják a végtörlesztéshez felvehető hitelek árát, és mint jól látható, ezek a kölcsönök jóval drágábbak, mint a normál lakáshitelek. Bizony, már drágábbak lettek a jelzálogalapú hitelek. Innentől kezdve a bank játéktere annyi, hogy felárat csap a BUBOR-hoz. Azt ő mondja meg, hogy mennyit: BUBOR + 5%, 6%, 7% ? De jön majd a 8, 9, 10% is. Ők így drágítanak.

És drágít majd maga a piac is. Ha a pénzpiacokhoz igazodik a hitel kamata, akkor a devizáról forintra váltott kölcsönöknél nem az árfolyam miatt rágjuk minden hónapban a körmünket, hanem a BUBOR alakulásán. Végül is – nézhetjük úgy is – a kormányok mindent megtesznek a pénzügyi tudatosság növeléséért, a pénzügyi oktatásért. (Ide most valami olyan jelet kéne tennem, hogy mindenki értse: ironizálok.) A magánnyugdíjpénztárak és az árfolyamkockázat után azt is meg fogja tanulni a lakosság, hogy mi a BUBOR. Akár akarja, akár nem.

 A 6 hónapos BUBOR egyébként 6,1 százalékról 6,61 százalékra kúszott fel másfél hónap alatt. Ebben jócskán benne van a piac reagálása a végtörlesztésre. A most kínált hitelek is már ennyivel drágultak. A kölcsönök árát pedig tovább növelheti a már említett felárak jövőbeli emelése. 

A hitelek tehát drágábbak lesznek. És mellesleg - az MNB felmérése szerint - a bankok a hitelek feltételeit is szigorítják majd. Ki jut itt majd hitelhez? És mennyiért?

Én mindenesetre örülök, hogy nem kell most végtörlesztenem, pláne forinthitelből, ami iszonyú drága lesz. De nem ugorhatok el a kérdés elől, ha valaki felteszi nekem: te végtörlesztenél? Bár leírhatnám azt a sok-sok dolgot, amit összességében mérlegelni kell, a rövid válaszom az, hogy igen. Mert ha drága is lesz a forinthitelem, a tőketartozásom csökken. És ha a jövőben jól alakul az életem, még ha külön díjért is, de könnyebben kifizethetem részben vagy egészben ezt a terhet.

Adózni kell a vagyon elvesztése után. Hiába költözik valaki kisebb és olcsóbb lakásba, a két ár közötti negatív különbségre is illetéket kell fizetni. Szóval az állam azt is behajtja, ha nem vagyonosodik az ember, hanem szegényedik.

Először azt hittem, vicc. Az utóbbi időben sokszor érzem úgy, hogy valami lehetetlen Monty Python epizódba csöppentem, és abban élem az életem. Nem akartam elhinni, amikor egyik ismerősöm épp azt mutatta, hogy vagyonszerzési illetéket kell fizetnie, mert eladta lakását, és olcsóbba költözött. Ennek egyelten oka volt, nem tudta fenntartani a nagyobbat. Azaz szegényedett. De hát nem szerzett vagyont, hanem vesztett!

Tény, hogy a jogszabály szerint, ha eladok egy lakást, és újat veszek, akkor a kettő értéke közötti különbségre vagyonszerzési illetéket kell fizetni. De ha a különbség negatív? Nos, akkor arra is. El is neveztük gyorsan vagyonvesztési illetéknek. Milyen állam az, amelyik az elvesztett pénzre ró ki adót? Értem én, hogy ha vagyonosodsz, akkor fizess. És ha szegényedsz? Keresem a logikát, de nem találom. Talán az állam bácsi arra gondolt, hogy ha az ember arra vetemedik, hogy csóróvá váljon, ahelyett, hogy jó adózóként egyre többet fizet, akkor azt így kell „büntetni”.

De semmi pánik, van menekülési útvonal: lehet pitizni az adóhatóságnál, hogy kapjunk engedményt, vagy netán az egészet engedjék el. Ha a NAV úgy látja, hogy az illeték befizetése nyomorba dönt, akkor külön kérésre elengedi az adót. De ha nincs szó éhenhalásról, akkor kár könyörögni, mert csak egy jó kis vizsgálódást kaphat a nyakába az ember.

Jelenleg több mint százezer ingatlanban olyanok élnek, akik 90 napnál hosszabb ideje nem fizetik a törlesztőrészletüket. Körülbelül 800 milliárd forintnyi az ily módon bedőlt ingatlanhitel. Az ott élő emberek egyetlen lehetősége – ha ez még egyáltalán megvan nekik -, hogy eladják a lakásukat és jóval kisebbe, olcsóbba költözzenek. A törvény erre komolyan adót vetne ki? És majd a NAV jóindulatán múlik, hogy kinek kell fizetnie és kinek nem?

És az epizód Monty Python-ékat felülmúló csattanója: nincs kivétel a végtörlesztőknél sem, sőt illetéket kell fizetnie annak is, aki majd a Nemzeti Eszközkezelőtől vásárolja vissza a lakását.