AZ ÉN PÉNZEM

A devizahitelesek döntő része számára jó megoldás az árfolyamgát, mégis vannak tanácsadók, akik óvnak az igénybe vételétől. Vagy legalábbis saját magukat ajánlgatják, de leginkább lakástakarékpénztári szerződést értékesítenének.

Kihagyták az ügynököket a végtörlesztés után az árfolyamgátból is, így szép kis summáktól esnek el. Nem lehet ilyen-olyan kiváltó hitelt rásózni az emberekre, valamiből mégis élni kellene. De az árfolyamgát kiváló alkalom a lakástakarékpénztári szerződések értékesítésére. Persze jól eladni úgy lehet, ha nagy feneket kerítünk az egész árfolyamgátnak, bemutatva, mennyire nehéz ügy ez az egész, mennyi itt a buktató, és a végén előrántjuk a kalapból a megoldást: a lakástakarékot.

Szerintünk egyébként nem rossz a lakástakarék kombinálása az árfolyamgáttal, de mindkettő létezik a másik nélkül, és csak azért elvenni valakinek a kedvét az árfolyamrögzítés lehetőségétől, hogy így beszéljék rá egy új szerződés megkötésére, finoman szólva nem tisztességes. (Az árfolyamgátról szóló korábbi posztunk itt és itt olvasható.)

Érvek-ellenérvek

A legkedveltebb érv az árfolyamgát ellen, hogy az adós akkor is a fixált árfolyamon lesz kénytelen törleszteni, ha a piaci már ennél kedvezőbb lesz. Egyrészt megnézem én, mikor lesz 180 forint alatt a svájci frank ára (hogy valaki ebben bízzon, legalább Matolcsy Györgynek kellene lennie), másrészt, ha mégis eljön ez a kánaáni pillanat, akkor a következő történik: az ügyfél továbbra is a rögzített árfolyamon fizet, de az így keletkezett árfolyamnyereség a gyűjtőszámlahitel egyenlegét csökkenti. Így tehát szerencsés esetben, ha mégis megfordulnak az árfolyamok, még vissza is lehet nyerni az eddig elszenvedett veszteségből. Amikor pedig a gyűjtőhitel a 180 forint alatti árfolyamok következtében elfogy, ezt követően a rögzítettnél alacsonyabb aktuális árfolyammal számolt törlesztőrészletet kell majd fizetni.

Másik tipikus ijesztgetés, hogy az öt év rögzítési időszak után brutálisan megnő a havi teher. A havi teher tényleg nő, de a brutális jelző túlzás. Például van olyan szabály, amely szerint az újonnan beütemezett gyűjtőszámla hitellel együtt is maximum 15 százalékkal lehet több az új törlesztőrészlet, és a futamidőt kell hosszabbítani, ha ennél magasabb lenne.

Problémás hitelek

Míg nagy átlagban jó az árfolyamgát, és az alapfeltételeknek megfelelő hitelesek igénybe is vehetik, addig sok olyan eset van, ami miatt kérdések merülnek fel.

Az ingatlan fedezet mellett nyújtott szabad felhasználású kölcsönöknél a szerződésben szinte sohasem tüntették fel a hitelcélt, így az árfolyamgát ezeknél is igénybe vehető. Viszont több banknál is elmondták, hogy ha az ügyfél hitelkiváltásra vette igénybe a szabad felhasználású hitelt, akkor a hitelkiváltási célt a szerződésben rögzítették. Ha tehát különböző hiteleit váltotta így valaki egyre, akkor (mivel a kölcsönök között nyilván volt nem lakáscélú is), nagy valószínűséggel nem jár neki a gyűjtőhitel.

Nagy kérdés, hogy mi a helyzet a szakaszos folyósítású hitelekkel. Ugyanis csak azok igényelhetik az árfolyamgátat, akiknek a hitelösszege nem haladta meg a 20 millió forintot, tehát nem mindegy, hogy a több részletben lehívott összegeket hogyan adják össze. Ennek nem volt könnyű utánajárni. A helyzet világos és egyértelmű az OTP-nél. A banknál a hitelösszeget azonnal és teljes egészében áthelyezték egy elkülönített banki számlára, innen lehetett azután lehívni az épp aktuális kölcsönt. Mivel itt egyetlen folyósítás történt, így könnyű megítélni, hogy a felvett kölcsön beleütközik-e a 20 millió forintos korlátba. Az FHB-nál a kölcsönszerződésben rögzítették a nyújtott kölcsönösszeget devizában. A frank ütemes drágulása miatt az ilyen gyakorlat okozhat most gondot. Az FHB-nál viszont eleve meghatározták azt is, mekkora forintban a maximális folyósítási limit. Minden részfolyósításkor az akkori aktuális árfolyamon forintra átszámították a részfolyósítás összege. Ezeket adták utána össze, hogy ne lépjék túl a forintlimitet. A K&H-nál azt állították, hogy náluk nem volt szakaszos folyósítás. A többségnél (ide tartozik például a CIB) a részösszegek kifolyósításakor érvényes árfolyamon számított forint értékek alapján állapítják meg, jogosult-e valaki az árfolyamgátra.

Több változatban is terjed a neten egy „leleplező” összeállítás, ami alapvetően arról szól, hogy nem létező pénzekre szednek a bankok kamatot. A különböző minőségű, de a laikusok számára valóban meggyőző (legalábbis ezt mutatják a hozzánk érkezett mailok) összeállítások nagyon jól felhasználják neves közgazdászok vicces megjegyzéseit és a valós folyamatokat is vázolják. Kitekerve. A legmulatságosabbnak a You Tube-on is fennlévő egyik változatot (amit egyik korábbi posztunknál ide is belinkelt valaki) tartom. Ebben egy aranyműves összeesküvéseként vázolják a középkornak azt az időszakát, amikor a kereskedelem elkezdett felvirágozni. Lehetett volna bármilyen mohó gazember a képzelt aranyművesünk, ha nem lett volna komoly gazdasági igény a szolgáltatására.

Nincs ezt másképp ma sem. Az egész történetről eszembe jut, amikor kezdő újságíróként egy nagy lapnál a főszerkesztő helyettes megállított, hogy fantasztikus témája van. Súgva mondta: most tudta meg, hogy a bankok az éj leple alatt hitelezgetnek egymásnak. Igen – mondtam – ezt úgy hívják, hogy overnight. A nevében valóban benne van az éjszaka, de egynapos ügylet. Mi a csudának kellhet egy ilyen? Csak a mohóság indokolhatja, hogy a bankok nem szépen a trezorjaikban gyűjtögetik a pénzt, ahonnan azután azt kiveszik, amikor valaki hitelt kér. Amikor a trezor kiürül, széttárják a kezüket és várják, hátha hoz valaki pénzt. Ezt azonban (derül ki a borzadó összeállításokból) nem is szabadna kiadni, hiszen a betétes bármikor jelentkezhet érte.

Ha az egész szálat logikusan végigvisszük, szépen le is állna a világgazdaság. Tudom, hogy akadnak, akiknek tetszene egy ilyen világ, de a magam részéről én a kora középkor (egyébként még messzebb kellene visszamenni, ha teljesen le akarnánk „tisztítani” a dolgot) helyett mégis inkább most élek. Még ha sok rákfenéje is akad a pénz mára valóban elképesztően bonyolulttá vált világának.

A legtöbben azon háborognak, hogy a bankok, mivel nem azt adják kölcsön, amit nálunk (ilyen célra?) elhelyeztek, tulajdonképpen fiktív pénzre szednek kamatot. Rossz hírem van, e szerint a betétesek is fiktív pénzre kapnak kamatot. A cégek beruházásai, az árucikkek a boltok pultjain, a vágyott mosógép, műszaki ketyere, mind mind fiktív módon jöttek létre.

Azt, hogy miként is mozgathatja a világot a „fiktív” pénz, leginkább egy anekdotával lehet leírni. Egy cowboy bemegy a kocsmába és megkéri a csapost, hogy vigyázzon a százdollárosára, mert ő most a hegyekbe megy, ahová veszélyes lenne elvinni. A csapos vár, vár, a cowboy csak nem jön. Renováltatni kellene… Végül meggyőzi magát, ezt a legényt biztos megölték. Felújítja a kocsmát, aki pedig a munkálatokat végezte, annak a kerítéséhez kellett a pénz. A vasműves kertesíteni akart, a kertész utat akart a házához, és így tovább… A lánc végén egy örömapa állt, aki a lányát házasította ki. Nagy bulit csapott a kocsmában.

Azután betoppan a cowboy, aki csodálkozva jegyzi meg: ebből a porfészekből micsoda takaros kis hely lett! Persze kéri a százasát. A kocsmáros rezzenéstelen arccal benyúl a kasszába és ad egyet. A cowboy a tűzbe dugja a pénzt és rágyújt vele. Hamis volt – magyarázza.

Május 15-ig kérhetik a törleszteni nem tudó devizahitelesek, hogy a bankjuk váltsa forintra a tartozásukat, és annak negyedét engedje el. Sokan nem is kaptak értesítést, ettől függetlenül bejelenthetik bankjuknak a forintosításra az igényt.

Akár kapott valaki értesítést a bankjától, akár nem, most rohanjon a fiókba bejelenteni a forintosítási igényét. A határidő ugyanis május 15-én, azaz kedden lejár. Utána késő bánat, lecsúszott erről a lehetőségről.

Kik kérhetik?

- Jelzálog alapú devizahitelesek. (Ez lehet lakáscélú, de szabadfelhasználású is.)

- Akik már tavaly szeptember végén 90 napon túli hátralékban voltak legalább 78 ezer forinttal, és a csúszás azóta is fennáll.

- A hitelt a bank még nem mondta fel.

- A fedezetként szereplő ingatlanok összértéke nem haladhatja meg a 20 millió forintot.

A jogszabály szerint az adósok kölcsönét a bankok forintra váltják majd a 2012. május 15. és június 15. közötti jegybanki középárfolyam átlagán, és a tartozás 25 százalékát elengedik. Ehhez azonban az adósnak május 15-ig írásban kell nyilatkoznia arról, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Igazolni úgy tűnik, semmit nem kell, elég a nyilatkozat.

A gond az, hogy mint korábban is beszámoltunk róla, a bankoknak április 15-ig kellett volna értesíteniük az adósokat, akik jogosultak a forintosításra, azonban olvasóink jelzései alapján sokan nem kapták meg a levelet. „Biztos nem jogosultak rá” – hangzott erre a kérdésre a válasz az egyik banknál, de nekünk – és az adósnak is – meggyőződésünk, hogy jogszabály szerint jár neki a lehetőség. Mindebből egy következtetést vonhattunk csak le – mivel több olvasónk sem kapott értesítést -, hogy oltári nagy kupleráj van egyes helyeken.

A banknak azt kellene megvizsgálnia, hogy mennyire is értékelték a bedőlt adós ingatlanát annak idején. És valószínűleg itt a bökkenő. Mert kellene az értékbecslő papírja, amit (ha már nem éltek a modern kor vívmányával, és nem szkennelték be), úgy tűnik, nem találnak.

Éppen ezért csak azt tudjuk javasolni, hogy aki azt gondolja, hogy belefér a jogszabályba, banki értesítés nélkül is rohanjon kérvényt benyújtani.

Mire jó az egész?

Értem én, hogy sokan csalódottak, és azt gondolják, hogy nem érdemes ezt a procedúrát végigjátszani, mert ha a hitelt forintra váltják, még úgy is nőhet a törlesztőrészlet, hogy a negyedét elengedi a bank. Nyilván nem lehet ez jó megoldás minden a törlesztésével megcsúszott devizahitelesnek, de tízezereknek valamit segíthet. Ezért leírnék néhány érvet a forintosítás mellett, amin érdemes elgondolkodni.

Ha valaki 10 millió forint hitelt felvett, érthetően csalódott, ha több millió forint törlesztése után a tartozása most 14 millió forint. Ha ennek negyedét elengedik, akkor is 10,5 milliós marad a tartozása. De ha tartósan nem tud fizetni, akár már egy évnyi részlettel lemaradt, akkor nem valószínű, hogy a közeljövőben helyrerázódik anyagilag annyira, hogy rendezze ezt a hitelét. Tehát nem fizet továbbra sem, mire a hitelt előbb-utóbb felmondja a bank, és a lakását néhány év múlva elviszik a feje fölül. Feltehetően úgy adják majd el az ingatlant, hogy még ezután is többmilliós tartozása marad. Innentől kezdve semmi nem lehet a nevén, különben élete végéig üldözik a tartozás behajtásáért. (Erről már itt írtunk.)

Vagy forintosítja a hitelt, amin ugyebár tényleg elszenvedi most az árfolyamveszteséget (de ki a fene hiszi itt ma ebben az országban, hogy valaha is visszatérhet a 150 forintos svájci frank árfolyam?), és elengedik neki a tartozás negyedét. Ez valójában olyan, mintha 180 forinton végtörlesztene!

Igaz, hogy egy iszonyú drága forinthitelt kap a nyakába (ez egyébként nem is minden banknál igaz), amit feltehetően ismét nem fog tudni fizetni, de azzal, hogy a tartozás nagysága forintban mérve is csökken, lehetővé válhat, hogy eladja a lakását, és tiszta lappal, tartozások nélkül, esetleg némi megmaradt pénzzel folytassa az életét.

Tavaly ősszel körülbelül 140 ezer 90 napon túl tartozó jelzáloghiteles adós volt. Az MNB szerint legfeljebb 60 százalékuk felel meg a feltételeknek, de a felmondott hitelek és feltehetően magas forint törlesztőrészletek miatt csak 20-30 százalékuk élhet a forintosítással. Ez durván 30-40 ezer embert jelent.

Mi azt gondoljuk, sokaknak megadja a lehetőséget a forintosítás arra, hogy valami kiutat találjanak a teljesen kilátástalan helyzetből.

Érdekes kísérletet folytat a kormány. Nem most kezdték, de a Széll Kálmán 2.0 intézkedéseinek kormánydöntés utáni bejelentése talán minden eddiginél élesebben mutatta meg ennek lényegét: ha sokat és hangsúlyosan mondják, hogy szakítottak a megszorítások korábbi, eléggé el nem ítélhető gyakorlatával, akkor ezt vajon elhiszik-e a választók? Ők érzékelhetően úgy vélik, igen.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kijelentette: „ez a kormány megszorító csomagok helyett a növekedés stratégiájára alapoz”. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a most bevezetendő új adók megalapozhatják, hogy majd egyszer a jövőben csökkenjenek a béreket terhelő elvonások. Mint elhangzott: a fogyasztást adóztatják, hogy a bérből és fizetésből élők maguk dönthessék el, mire kívánnak költeni. Ennek cinizmusát talán önmagában is mutatja, hogy nemzetgazdasági miniszter is elismerte, hogy a fogyasztás a következő évben sem nőhet majd. A trendforduló évének 2014-et jelölte meg.

A kommunikációs ügyeskedés már tegnap este apró zavart okozott a rendszerben. Matolcsy ugyanis rágörcsölve arra, hogy nyomatékosítsa: a tranzakciós illeték becenevű adót NEM a lakosság, hanem a bankok fizetik meg, mindenfélét mondott. Például azt is, hogy a gonosz bankok bezzeg el akarták érni, hogy azt a magánszemélyekre terheljék, de a kabinet ezt határozottan visszautasította.  A Magyar Bankszövetség (hiába no, fafejű bankárok, akik nem akarnak a sorok között/mögött olvasni) sebtében közleményt adott ki. Ők ugyan nem akartak ilyent. Hozzátették persze azt is, ha rájuk lőcsölik ezt a terhet, még ennyire sem adnak hitelt, amit meg mégis, azt drágábban. Nem figyeltek a miniszter egy másik mondatára, amiben azt fejtegette, hogy nyilván mindenki (bankok, telefonos cégek, biztosítók – bár utóbbiakról valahogy nemigen esett szó) megpróbálja áthárítani az adót a fogyasztókra, de ez nem sikerül majd.

Akadályt állít ennek a verseny. A konkurálás is olyan dolog, amit a kormányzati kommunikáció úgy húz elő, ahogy éppen neki tetszik. Most éppen üdvözlendő (Matolcsy kis kacajjal rácsodálkozva mondta is: lám, mire lehet jó a verseny!), máskor viszont a zűrzavar szinonimája – ez a helyzet például a mobilfizetéssel, amit egyetlen állami kézbe akarnak vonni. A telefoncégeknél nem csak a csodálatos új (tudottan Fidesz-közeli vállalkozásként egyszer biztosan induló) piaci szereplő garantálhatja, hogy az istenadta nép ne járjon rosszul, az adó áthárítása – tudtuk meg a minisztertől – technikailag is nehézséget okoz majd.

Még egy csomó tárgyaláson csiszolódhatnak az elképzelések, kőbe vésve csupán az adók léte és persze az általuk remélt bevétel van. Gyanítom egyébként, hogy a most vázolt szisztéma valóban nem jelenti majd az egy az egyben áthárítást. Az eddigi gyakorlat alapján aligha lenne meglepő, ha a teher valahogy a szegényebbek felé nyomódna. Egyelőre azonban elvetette a kabinet azt a korábbi elképzelést, hogy a 30 millió forint feletti utalásoknál már ne nőjön az elvonás. A korlát hatása nem kiszámítható – magyarázta a döntést a miniszter. (A többié igen, kérdem csendben, nem látván erről semmilyen kormányzati elemzést.)

Annak érdekében, hogy ez ne terelje a pénzt a fekete zóna felé, bevezetik, hogy a cégek ötmillió forint felett kötelesek legyenek utalni. Persze ez a határ az egyes ügyletekre vonatkozik (szétdarabolva már szabad a vásár). Volt ilyen javaslat, de végül elvetették, hogy a magánszemélyeket is a kötelező banki utalás felé tereljék. Ezt ugyanis bőszítőnek tartották.

Hurrá! Ezek szerint törődnek az érzéseinkkel. Hát kell ennél több?

Sokba kerül mindannyiunknak, hogy megszabaduljanak az adósok a devizában felvett lakáshitelektől. A végtörlesztésnek, forintosításnak, árfolyamgátnak ugyanis ára van. Hibáztak, akik devizahitelt vettek fel? Vagy a bankok tehetnek az egészről? Esetleg a kormány, a jegybank vagy a felügyelet? Vagy a válság?

A válság sok mindenről tehet, éppen ezért nagyon jó bűnbak lehet belőle. Ha kinevezzük fő felelősnek, nem kell elgondolkozni a hibákon. Körülbelül annyira lehet hibás, mint egyik ismerősöm bírósági perében a talaj. A süllyedés miatt megrepedt falak okán beperelt kőműves ugyanis a bíró kérdésére, hogy ki a hibás a történtekért, azt felelte: a talaj. (Nem ő, aki nem alapozott megfelelően.) Ha tehát nincs válság, ezzel az egész problémával nem kell szembesülnünk, bár lehet, hogy a rosszul működő rendszer, az esztelen hitelkihelyezés előbb-utóbb magától is összedőlt volna.

A fő probléma ugyanis az volt, hogy devizában adósodott el a jövedelmét forintban szerző lakosság. De még ez is túlélhető lett volna, ha a devizahitelezés nem minden kockázatát hárítják a bankok az ügyfelekre, és ha ezekkel a kockázatokkal az emberek tisztában vannak. (Korábbi posztunkban arról írtunk, hogy a bankok megtehették, hogy egyoldalúan módosítsák a szerződéseket.) Szerintünk a kialakult helyzetért minden szereplő felelős. Az adósokon és a bankokon kívül hibás a jogalkotó, hogy nem hozott törvényeket a fogyasztók érdekében. Hibás a felügyelet, mert nem lépett fel határozottan a rendszer ellen, és a Magyar Nemzeti Bank is, amelyik a rendszerkockázatot nem jelezte megfelelően. Most szólok, mert rövid az emlékezet: az MNB elnöke 2007 márciusáig Járai Zsigmond volt (2001. márciustól), az előző Orbán-kormány pénzügyminisztere.

A hitelfelvevők ésszerűen jártak el

Nézzük meg, hogy 2004-ben hogyan nézett ki a lakáshitelek piaca. A devizahitelek kamata jóval alacsonyabb volt, mint a forinthiteleké. 5 millió forint esetében 15 éves futamidőnél 46 ezer volt a svájci frankos hitel törlesztőrészlete, míg a piaci kamatozású forinthitelé 79 ezer forint. Ésszerűnek tűnt tehát, ha valaki a svájci frankos hitelt veszi fel. Ma a kamatemelések és az árfolyamváltozások hatására körülbelül erre a 80 ezer forint körüli szintre nőtt a havi törlesztőrészlete a svájci frankos hiteleknek. Utolérve az akkori forinthitelt.

Íme, egy táblázat a múltból, 2004 szeptemberéből: 

 (5 millió forintos lakáshitel 15 évre)

A probléma ott van, hogy az ügyfeleknek halványlila fogalma sem volt róla, hogy mekkora kockázatot vállalnak. Amikor tájékozódni próbáltak, akkor bizony átverték őket.

Kockázatokról nem szóltak

A bankok az árfolyamkockázatra szó szerint legyintettek. Amikor már egy kicsit foglalkozni akartak az üggyel, akkor is az volt az általános, hogy azt mondták: készüljön úgy, hogy még 10-15 százalékkal többet tudjon fizetni, ha esetleg gyengülne az árfolyam. (Szó sem volt 70-80 százalékos drágulásról.) De ezeket a figyelmeztetéseket már csak jóval később hallhattuk, 2004-ben még csak arról volt szó, hogy még „csökkenhet is részlet”. A kamatkockázatot nem is említették. Ezt nem mendemondákból, hanem saját tapasztalatból tudom. Pénzügyi újságíróként sok cikket írtam a témáról, és sokszor ügyfélként érdeklődtem a bankoknál, így teszteltem a piacot.

A bankok rábeszélték az ügyfeleket a devizahitelekre. Mi magunk is számtalan példát ismerünk, amikor az ügyfél államilag támogatott lakáshitelhez juthatott volna, a bank mégis rá akarta beszélni a devizahitelre. Ez sokaknál sikerült is, hiszen használt lakás esetében még olcsóbb is lehetett a svájci frankos hitel, mint a támogatott forint hitel. (Ugyanis 2003 decemberében módosították a lakáshitelek támogatási rendszerét. Míg korábban a kamat és kezelési költség nem lehetett több 6 százaléknál a használt és 5 százaléknál új lakás esetén, addig a változtatással az éppen aktuális állampapírpiaci viszonyoktól függött a támogatás mértéke, így a kamat is. 2003 végén 12,5 százalék volt a jegybanki alapkamat, míg év elején csak 6,5 százalék, tehát jelentősen megugrott, 8-10 százalékra nőtt a támogatott hitelek ára. Ezzel indult útjára 2004 tavaszán a devizahitelek virágzása.)  Még államilag támogatott hitellel rendelkező ügyfelet is át akartak irányítani svájci frankos hitelre.

Jól emlékszem, amikor magukat nagynak tartó bankárok arról győzködtek mindenkit, hogy a devizahitelezés a hosszú távú kölcsönöknél nem kockázatos. Mert hamarosan csatlakozunk az eurozónához (azóta is folyamatosan hamarosan, bár most már erről szó sincs).

Persze az adósok esetében nem kiskorúakról van szó, és senkinek nem tartottak pisztolyt a fejéhez, hogy devizában adósodjon el. Éppen ezért felelősek az adósok is a kialakult helyzetért, mert nem lett volna szabad kicentizni a törlesztőrészletet. Bár a bankok azt szajkózták, hogy nőni fog a jövedelmed, nőni fog az ingatlanod értéke, nyugodtan adósodj el, némi önuralom az adósok részéről sem ártott volna. A kételynek ott kellett volna motoznia: mi van, ha nem nő, hanem csökken a fizetésem – ahogy ez a valóságban történt az elmúlt években -, mi van, ha nem nő, hanem csökken az ingatlan értéke.

A halasztott tőketörlesztéses hitelek (amikor éveken át csak kamatot fizet az ügyfél, és később kezdi el magát a hitelt visszafizetni) időzített bombaként robbantak a rendszerben. Így lett a 22 millió forintos hitelből 38 millió – csak az árfolyamváltozás miatt -, miközben az adós 7 milliót fizetett.

Most a kormány eltüntetné a devizahitelek döntő részét. A végtörlesztés, a forintosítás, az árfolyamgát, az eszközkezelő, mind pénzbe kerül. Ennek árát az adósok, a bankok, az állam, és ezen keresztül minden állampolgár fizeti.