AZ ÉN PÉNZEM

Akadnak banki szakértők, akik majdnem biztosra veszik, hogy a válság kitörése után tapasztalthoz hasonló vad küzdelem indulhat a megtakarítók pénzéért. Ez pedig (mint látszott 2009-ben is) elsősorban a bankbetéteknél jelent csuda jó kamatokat.

Már itt a Mikulás, de egyelőre nem látjuk, hogy tömegesen elszálltak volna a betétkamatok. Azért mozdulatlannak sem tekinthető a piac. A 8,5 százalékos ajánlat két egész százalékponttal haladja meg ugyanis a jegybanki alapkamat szintjét, ami már önmagában is a jó két évvel ezelőtti helyzetet idézi.

Emellett – igaz inkább csak jól hangzó csaliként – a tíz százalékos kamat is felbukkant. Nem is egy helyen.

A betétesek jobb felkészültségét (vagy netán az általánosabb pénzhiányt?) jelezheti viszont, hogy 10 százalék ide, vagy oda, nem ugranak a megtakarítók. Régebben jól látszott, hogy ha a transzparensekre valamilyen impozáns szám került, az alaposan megdobta a keresletet. Még akkor is, ha végül kiderült (mint van sokszor): ahhoz, hogy valaki ezt megkapja háromszor kell megpördülni, majd lehajolva az ujjakat meghatározott sorrendben tartva integetni. Ja, és minden nem érvényes, ha nem a megfelelő égtáj felé hajtja végre valaki. Amúgy pedig, akinek mégis sikerült mindezt megfelelően kiviteleznie, annál az EBKM (ez mutatja meg valójában mennyit is hoz a pénzünk) tizedekkel emelkedik. A magas kamat ugyanis csak rövid időre, és a legvégén jár.

A bankok most mindenesetre (megint) nagyon vágynak a pénzünkre. Akinek van lehetősége, annak mindenképpen érdemes kihasználnia a helyzetet. De, mint mindig, nem árt észnél lenni!

Ha végre megszületik a megállapodás a kormány és a bankok között, százezrek lélegezhetnek fel, és remélhetik azt, hogy lesz kiút a devizahitel csapdájából. Talán a fizetésképteleneknek sem kell majd attól tartani, hogy utcára kerülnek. A javaslatok végre a legrászorultabbakon segítenének.

A mindennapok hangulatára nyomja rá bélyegét a devizahitel. Többszázezer családnak kell úgy élnie az életét, hogy folyamatosan ott motoz bennük: vajon ki tudják-e fizetni a következő havi részletet. Ugyanis ha nem, úszik a lakás, amibe minden vagyonukat beletették, ami után évek óta fizetik az egyre növekvő részleteket.

Az átlagos svájci frank hiteles havi törlesztője csak az árfolyamváltozás miatt 60-65 százalékkal nőtt meg a 4-5 évvel ezelőtti összeghez képest, ezt még jócskán növelte a többszöri kamatemelés. Bárki, aki azt állítja, hogy ez benne volt a pakliban, amikor devizahitelben adósodtak el az emberek, hazudik. Persze lehetett az árfolyamkockázatra gondolni, de megduplázódó törlesztőre már nem.

Másfél éve annak, hogy a Bankszövetség letette a kormány asztalára az első elképzelését, amivel kezelni lehetne az egyébként nem csak gazdasági, hanem óriási társadalmi problémát. Akkor 90 ezer olyan lakáshiteles volt, aki több mint 3 hónapja nem tudott részletet fizetni. Idén, június végén 142 ezer ingatlanhitelnél volt 90 napon túli a tartozás, közülük 123 ezer devizaalapú. (Ez önmagában több mint 50 ezer olyan család, akinek az elmúlt másfél évben gyakorlatilag bedőlt a hitele.) Ugyanakkor a júniusi adatok szerint további 300 ezer hiteles csúszott meg a részletekkel, de még nem érte el a 90 napot a tartozásuk.

Ha pusztán a számokat nézzük, 442 ezer lakáshitelesnek van gondja azzal, hogy fizesse a részleteket. (Többségük devizahiteles.) Ha csak átlagosan 3 fővel számolunk egy-egy lakásnál, akkor több mint 1,3 millió ember életéről beszélünk.   

Sok hónap szállt el anélkül, hogy a kormány valóban átfogóan kezelte volna ezt a problémát. Most, talán az utolsó pillanatban, meg kéne már állapodni. Sokan élnek majd a végtörlesztéssel, de ők azok, akik eddig is fizetni tudták a hitelüket. A végtörlesztés azonban nem hoz megoldást azoknak, akik már nem tudták/tudják a növekvő terheket vállalni. A tartalékok elfogytak, gyorsuló ütemben nő azoknak a száma, akik megcsúsznak a részletekkel. Rajtuk segíthet majd a megállapodás. A mi információink arról szólnak, hogy végre tényleg a rászorultakon segítenének. Csak a kormányon múlik, hogy rábólintanak-e a Bankszövetség megoldásaira. 

Elvárom, hogy legyetek jók, és lehetőleg ne verjétek át az ügyfeleiteket! – kb. így hangzik a PSZÁF kérése a bankokhoz a hosszú távú megtakarításokkal kapcsolatban. A bankok és más szolgáltatók ugyanis olyan furfanggal húzhatják le az ügyfeleiket, amilyet éppen nem szégyellnek.

Na, kérem, ennél egy kicsit határozottabb felszólítást várnék el a felügyelettől. A PSZÁF elnöke ugyanis egy vezetői körlevélben szólította fel a bankokat és más szolgáltatókat, hogy „tanúsítsanak önmérsékletet”.  Mert - sajna – a hosszú távú megtakarítások, azaz a tartós befektetési szerződés (TBSZ) és a nyugdíj-előtakarékossági számla (NYESZ) szabályozása egy nagy trutyi.

Adózási szempontból ugyanis jól körülírták ezeket a befektetéseket: ki, mit, hogyan, hányat, mennyit..stb. De a fogyasztóvédelem szempontjából lyukas az egész dolog. Pedig aki TBSZ vagy NYESZ szerződést köt, az bizony évekre egy bankhoz vagy biztosítóhoz köti minden pénzét. Nem lehet onnan máshova vinni. Egyébként már anno sokan felszólaltak ez ellen, mondván, hogy korlátozza a versenyt, röghöz köti az ügyfelet. Ezzel mi is egyetértünk, csak azt nem értem, hogy miért maradt ez így? Illetve dehogynem értem: a jó kis banki lobbi, ugyebár, megtette, amit kellett.

Hisz miért is lenne érdekük, hogy a legalább 5 évre megszerzett pénzt átengedjék bárki másnak. Ráadásul, ha egyszer már ott van a lé, akkor azt be is fekteti majd az ügyfél, és persze abba, amibe a kedves bank megengedi neki. Mert nem lehet ám akármibe, főként a saját befektetési alapjukat ajánlgatják, vagy a betétszámlán a saját betéti kamataikat. És annyi kamatot adnak, amennyi nekik tetszik. És annyi tranzakciós költséget számítanak fel, amennyi nekik tetszik. Az ügyfél pedig nem viheti el a pénzét, mert ha megteszi, bukja az adókedvezményt.

Na, ezért szól most a PSZÁF és fogalmazza meg, hogy fogyasztóvédelmi szempontból milyen gyakorlatot kövessenek. De miért nem szól a törvényalkotóknak? Miért nem figyelmezteti őket: lehet, hogy az adókedvezmény, amit adtok, csak arra jó, hogy az ügyfél ne bukjon sokat, a bank viszont hízzon az ügyleten. Lehet, hogy azért nem szól nekik, mert úgyis tudja, hogy kár erőlködnie?

A bankok megígérték, hogy jók lesznek, a kormány pedig vállalta: legalább két hétig nem húz elő a kalapból egy teljesen vadonatúj haza-, otthon-, család-, vagy akárhogy is nevezzék mentőcsomagot. Az idő lejárt, a bankok letették az asztalra titkos javaslatukat. Hazánk felelős vezetői most nyilván alaposan megvizsgálják, azok a csúnya profithajhász intézmények mit is találtak ki.

Vagy mégsem egészen így néz ki a történet?

Meglátjuk. A Magyar Nemzet mindenesetre már tudni véli, mit tartalmaz a bankszövetségi javaslat. Elsőre elég jól hangzik a dolog, úgyhogy valahogy nehezen hiszem, hogy lesz is ebből ebben a formában valami.

A gyűjtőszámlába vernének életet a pénzintézetek. Abba a konstrukcióba, amit a kormány maga nyírt ki a végtörlesztéssel. Ki a fene akarna hitelt kapni a nyakába, amikor a védőként kitalált árfolyamon meg is lehet szabadulni a devizakölcsöntől (a gyűjtőhitel azt jelenti, hogy amennyiben a fixált árfolyamnál drágább a deviza, akkor a különbözet a számlán kölcsönként, kamattal terhelten sokasodik, három év után pedig az eredeti is és ez is piaci módon ketyeg)? A kérdés persze költői, magam is tudom rá a választ. Senki. Kivéve, ha muszáj neki.

Aki nem tud a sublódból előhúzni néhány milliót, és erre a rokonainak, barátainak és jóakaróinak sincs módja (vagy szándéka), ráadásul a válság miatt jócskán megszigorított szabályokkal nem is hitelképes, most keserűen nézheti, milyen nemzeti ajándékot kaptak a szerencsésebbek. Nos, a kiszivárogtatott tervek szerint ők is hozzájuthatnának így egy csepp mézhez. A bankok ugyanis hajlandóak lennének átvállalni a gyűjtőszámla terheinek egy részét, az állam pedig kamatkedvezménnyel segítené a devizaadósokat. Állítólag.

Az, hogy ez a megoldás teljesen lenullázhatja-e a végtörlesztéshez igénybe vehető forinthitelek iránti keresletet, nyilván a pontos feltételektől függ majd. Azok viszont, akik a leginkább rászorultak, a teljes buliból pedig valahogy mégis kimaradtak, talán remélhetnek. Attól tartok azonban, hogy azért bízniuk még korai.

Ha a magyar bankrendszer úgy tudna hitelezni, mint a román, a mi növekedésünk 1,5-2 százalékponttal lehetne magasabb – állítják az OTP-nél. A legnagyobb magyar banknál mintha egyébként is szakadna a cérna (a bankrészvény árfolyamával együtt).

Tény, hogy történelmi mélységben a forint, a magyar állampapírok pedig tulajdonképpen a kutyának sem kellenek. Már megint ezekkel a spekulánsokat érintő riogatásokkal jönnek nekem – legyinthetnek azok, akiknek nincs befektetni való pénze, ezért úgy hiszik, kár ilyesmivel foglalkozniuk.

A világ azonban változik. A hitelek átláthatóvá tett árazásának mindenkit meg kellene tanítania arra, ez bizony már közvetlenül is a bőrére mehet. Magyarország, úgy tűnik, megint megcsinálja! Ahogy a nyugdíjpénztáraknál a választható portfoliós rendszert (amelynek keretében a fiatalabbaknak kötelezően részvénybe tették megtakarításaik jókora részét) sikerült a válság küszöbére helyezni, most a referencia kamatozás épp a legvadabb pénzpiaci vérzivatarok idején léphet be.  Jó esély lehet arra, hogy a következő évre – amikor már kötelező lesz a pénzpiaci feltételek alkalmazása – újra felszárnyal a kamatszint. Ebben ülhetnek azután jó sokáig az adósok. Persze ha lesz, aki akar hitelt felvenni, és olyan, aki ezt adja.

A végtörlesztők sem biztos, hogy megússzák. Az OTP-nél ugyanis a szakértők úgy gondolják: további forint-mélypontok jöhetnek, a jegybank pedig ezzel párhuzamosan kamatemelésre kényszerül. Véleményük szerint legalább 0,75 százalékpontos emelésre lenne szükség, de a kockázatok felfelé mutatnak, a piac 1-1,25 százalékpontot jelez előre. (Ez pedig szépen tovagyűrűzik majd a hitelkamatokra.) A CIB-nél – ki-ki maga ítélje meg, hogy optimistábban, vagy éppen ellenkezőleg – még nem számítanak az MNB szigorítására, szerintük ugyanis ezt a még rosszabb időkre tartogathatja. (Valóban, helyi módi, hogy nem vacakol a monetáris hatóság a negyedszázaléknyi változtatással, három, hat százalékpont, ez az igazi virtus!)

Az okokat már nagyjából azonosan értékelik a bankok: pocsék állapotban van a gazdaság, fityfiritty lesz itt, nem növekedés. Köszönhetően például a végtörlesztésnek. Ami még a jegybanki segítség (devizaeladásokkal támogatják a folyamatot) ellenére is jókorát taszajt az árfolyamon, és végképp elveszi a bankok hitelezési kedvét. Hitel nélkül pedig, mint az most tapasztalhatjuk, a modern világban befagy minden.

Mi akkor a teendő? Az eddigi válaszok alapján a következő logikus lépés: váltsuk le a modern világot! Mi biztos erre is képesek vagyunk. És akkor valóban vadul irigyelhetjük a románokat…