AZ ÉN PÉNZEM

Foglaljon helyet – mosolyog melegen a banktisztviselő a hitelkiváltó kölcsönért folyamodóra. Azután jönnek sorban a kérdések. Amint kiderül, hogy az ügyfél havi rendszeres havi jövedelme nem rúg többszázezer forintra, előbb a melegség, majd a mosoly is teljesen eltűnik. A minimálbér vagy annál alig többet felmutató pedig még azt is könnyen megkapja: minek vesz lakást, akinek erre nincsen pénze!

Úgy tűnik, a végtörlesztés remek módszer arra, hogy rendet vágjon a magyar társadalomban. A legtöbbet azok nyerik a kormány ajándékán, akik képesek annyit összeszedni, hogy zsebből rendezzék devizatartozásukat (a fix árfolyam miatt mesebeli feltétellel). Mint a megjelent nagybanki ajánlatokból látszik, azok sem járnak annyira rosszul, akik bár most nem tudják az összes szükséges pénzt összeszedni, de képesek havonta félretenni. Jobb helyzetük ugyanis konkrét kamatkedvezményt jelent. A havi jövedelemátutalás nagysága szerint jár a „hűség” kamatkedvezménye az OTP-nél (350 ezer forint feletti havi jövedelemátutalás esetén majdnem egy százalékponttal olcsóbb a hitel).  A Budapest Banknál a jól keresők akár öt százalék alatti hiteldíjjal is megúszhatják.

Sajnos azonban elég széles rétegeknek még a barátságos tekintet sem jár most a bankosoktól. Lehet, valaha ők is a „kiváltságosok” közé tartoztak (csak időközben megszűnt a cégük vagy leépítették őket – amitől egyébként a ma még jól keresők sem védettek). Lecsúsztak, a mostani „játszma” pedig még egy jó nagyot taszajt rajtuk.

Egyre több elemző figyelmeztet ugyanis arra, hogy azok helyzete, akik nem képesek szabadulni devizahitelüktől, az egész ügylet hatására drámaian romolhat. Hiába mondja ugyanis a kormány, hogy az ország sérülékenysége csökken a devizahitel-állomány mérséklődése nyomán, a fránya külföld ezt valahogy mégis másképp gondolja. A devizahitelek forintra váltása (ennek másik oldala ugyanis, hogy a bankok saját pozíciójuk miatt kénytelenek eladni a forintot és azon devizát venni) önmagában is gyengíti a forintot.

Hja kérem,  mindenért fizetnie kell valakinek!

A makulátlan hitelmúlttal rendelkezők teljes körű nyilvántartásáról szóló törvényt szeptember 19-én fogadta el a parlament. Novemberre azonban már jelentősen módosították is. Rájöttek például arra, hogy az előírt határidők egyszerűen nem tarthatók be. Azt a bakit is korrigálni kellett, hogy a pénzügyi intézményeknek a pénzforgalmi számlák adatait is fel kelljen vinniük. Gondoljunk csak bele, néhány nap negatív egyenleg a folyószámlán és ugrott a jó adósi besorolás.

Úgy tűnik azonban javítani való még így is maradt a jogszabályon, a bankszövetséggel ugyanis több kérdésben is folynak a technikai megvalósíthatósággal kapcsolatban az egyeztetések.

Már meg sem lepődünk azonban az ilyesmin. Kezdünk fásulttá válni, futószalagon rohannak be ugyanis a mindenféle javaslatok az ország házába. Egy fideszes képviselő ma álmodik valamit, holnap pedig már abból elfogadott jogszabály lesz. A jogászok fogják a fejüket, többektől is azt hallottam, hogy sohasem volt ennyire alacsony színvonalú a jogalkotás. Csak fércelgetnek – jegyezte meg egy, a jogásznemzedékek sorát tanító családi ismerősünk.

Az ATV-ben a végtörlesztésről elfogadott törvény utáni este Kálmán Olga a bankszövetség szakértőjétől arról érdeklődött, mondaná már meg, miért vonatkoznak a szabályok a nyaralókra is. Nem hiszem, hogy ezekre kiterjedne ez a lehetőség – mondta –, hiszen megállapodtunk, hogy amíg a szövetség nem áll elő saját javaslatával, többet már nem változtatnak. A 4831/2 számon benyújtott és elsöprő többséggel el is fogadott módosító indítvány úgy látszik elkerülte a bankszövetség jogászainak figyelmét. Vagy csak idejük nem volt ilyen apróságokkal foglalkozni.

Persze ezen sincs okunk meglepődni. A hitelintézeteknek mostanában annyi felé kell figyelniük, hogy beleszédülnek. Az egyik szabályozás még kész sincs, már jön a következő. Végtörlesztés több felvonásban, hiteldíj plafon és pozitív adóslista. Az utóbbi ők kérték, de most úgy tűnik mintha, mégsem örülnének neki felhőtlenül. Talán azért, mert a végtörlesztés igen csak megcsapolja a bankok nyereségét (többen vélik úgy, hogy az idei évet veszteség nélkül legfeljebb néhányan zárhatják). A hiteldíjjal kapcsolatos korlátozás pedig a következő évet is pocsékká teheti.

Azt nem tudom, hogy hányan akadnak ebben az országban, akiknek ez valóban örömöt okoz (a kormánypárt mindenesetre úgy vélheti, ez a többség), de abban biztos vagyok: nem csak a bankok sírnak majd. Ha a hitelintézetek tevékenységük szűkítésére kényszerülnek – a veszteség csökkenti tőkéjüket, a rossz jövedelmezőségi kilátások miatt pedig az anyabanktól sem számíthatnak pénzre – könnyen előállhat az a helyzet, hogy a pozitív adóslista annyit ér el: legalább akadnak, akik egyáltalán kapnak hitelt. Aki pedig eddig nem vett fel semmire kölcsönt, az csodálkozhat, jó hitelmúlt nélkül ugyanis nem is kap majd.

Az elmúlt tíz évben szinte mindig pancsernek számított, aki pénzét hosszabb távra kötötte le hiszen a rövidebb – éven belüli – futamidőkre rendre jobb kamatot fizettek a bankok. Kivételes lehetőségek és időszakok persze mindig akadtak, de 2003 után egyértelműen ez lett a szabály. Ezt mutatják a jegybank statisztikái is.

Na, ez mintha most változna.

A bankosok sötét szobában, suttogva, hogy maguk se hallják, aggódva latolgatják: jön vagy nem a betéti kamatverseny? Az ő rémálmuk persze a betétesek vágyálma.

Most mindenesetre vaskos összegek távoznak a megtakarításokból. Végtörlesztésre ment/megy el a pénz. Emellett a készülő új hitelezési szabályozás (referencia, illetve évekre fixált kamatok alkalmazása a jelzáloghitelezésben) is alakíthatja a bankok magatartását. Kell tehát majd a pénzünk.

A helyzet azonban - mint sosem - most sem egyértelmű. Az egyre jobban elvárt „csak annyi legyen a hitelezés, amennyi betétet sikerül összegyűjteni” elv néhány banknál már teljesült. Ők tehát biztosan nem akarnak ringbe szállni (a betéti kamatajánlatokból jól látszik, melyek ezek). A többiek pedig jól tudják, az ilyen harccal csak veszteségeik nőnek. Bízzunk a renitensekben! A tapasztalat szerint mindig akadnak kivételek. Amikor pedig a többiek látják, hogyan fogyatkozik betétállományuk, ők is meggondolják, mit is ajánljanak.

A lekötési időtől függő átlagkamatokból látszik, hogy legalább már éven belül a hosszabb időtáv felé mozdultak el a bankok. Hat hónapra akad több hat feletti, sőt nyolc százalékos kamat is. Már megjelent az első attraktív ajánlat tartós befektetési szerződésre is. Aki pénzét 3-5 évre le tudja kötni (így megúszva a kamatadót), talán rövidesen válogathat.  (A pakliban persze benne van, hogy a tartósabb lekötést választók jövőre elzöldülve nézik, miként száll el a kamat.) Mindig fogós kérdés: rövid vagy hosszabb (mennyire hosszú) táv a legjobb választás.

Ami viszont biztos: az új ügyfelekre kivetett kamathorgot nem érdemes bekapni! Ha ugyanis a „beetetés” jól sikerül, akkor a továbbiakban a bank nem szégyell 1-2 százalékot fizetni a lekötésre.

A kormányzat hathatós segítséget ígért azoknak, akik kedvezőbb forinthitelre várnak, hogy meg tudjanak szabadulni devizahitelüktől. E helyett most éppen összeborultak a bankokkal.

Tegnap nagy csinnadrattával közös sajtótájékoztatót tartott a gazdasági miniszter, a pénzügyi felügyelet és a bankszövetség elnöke. Ezen kiderült: mivel a pénzintézetek megígérték, hogy jók lesznek, cserében egyelőre nem kapnak a nyakukba semmit. Két hétig eltárgyalgatnak a bankvezérek, végigveszik, mit is tehetnének az ÜGY érdekében. Azt már most megtudtuk, hogy a helyzet cseppet sem egyszerű, nincs csodafegyver, nem is lehet, a dolgokat komplexitásukban...

Csak sikerül valahogy kibekkelni, hogy múljék már el végre ez az év. Az ugyanis még fenyegetésként sem hangzott el, hogy a kormány kitolná a végtörlesztésre meghirdetett december 31-i határidőt.

A bankokat amúgy nehéz hibáztatni, hiszen alsó hangon már 100 milliárdos forint felettinek látszik az a veszteség, amit a kabinet – valljuk be, igen csak furcsa – döntése miatt le kell nyelniük. Ezt a kormányhoz határozottan lojális felügyeleti elnöktől tudtuk meg.

Közben (a kormányhoz nem annyira lojális) jegybank kiszámolta, a devizahitelüktől megszabadulók, illetve azt forintra váltók aránya több okból sem haladhatja meg a 20 százalékot. Részben éppen azért, mert rövid a határidő. Másrészt viszont elképesztően magas azoknak az aránya, akiknek háza, lakása szinte teljes egészében kölcsönnel terhelt. Az összes érintett mintegy harmada lehet ilyen. Náluk aligha képzelhető el, hogy a szükséges összeget zsebből előhúzzák, új hitelhez viszont biztosan nem juthatnak.

Eddig 23 ezren mintegy 134 milliárdot már kifizettek. Ők a jelenlegi árfolyam alapján 25 százalékos nyereséggel (ezt nevezem nemzeti ajándéknak!) már megszabadultak devizahitelüktől. (A számításhoz az alapot szintén a PSZÁF elnöke adta.) A kevésbé szerencsések viszont kénytelenek elviselni a forint – részben éppen a végtörlesztési lehetőség miatt bekövetkező – mélyrepülését. Tévedés ne essék, a számlát a devizahitel nélküli többségnek is állnia kell!

Summa summárum, itt bizony az ország érdekére hivatkozva egy újraelosztás zajlik. Több mint 30 milliárd forinttal mindenestre valakik már beljebb vannak. Ezzel persze egyetlen sikeres végtörlesztőt sem akarok bántani (na jó, néhányukat azért talán). Mindenki, aki ezt tette, racionális döntést hozott.

Az egész történet az, ami úgy agyrém, ahogy van!

Újabb takarék szállt ki a végtörlesztésből a legjobb ajánlatot kínálók közül. Tíz százalék alatti hiteldíjat most már tényleg csak nagyítóval lehet találni a piacon. A kiszámított mutatók azonban máris változtak.  Könnyen elképzelhető, hogy a devizahitelüket forintra váltók a remélt kiszámíthatóság helyett újra csak gyors változással kénytelenek majd szembesülni a törlesztőjüknél.

A lakossági hitelkamatokat egyre inkább irányadó mutatóhoz kötik – a gazdasági miniszter ígérete szerint rövidesen már a parlament tárgyalhat az ezt kötelezően előíró jogszabályról. Hurrá!! – mondhatják sokan, most végre nem változtatgathatnak a bankok kényük-kedvük szerint, holmi ködös pénzpiaci folyamatokra hivatkozva a kamatokon. Valóban nem, megteszik ezt helyettük maguk a pénzpiaci folyamatok. A végtörlesztéshez közzétett ajánlatokban a hiteldíjat még a jelenleginél alacsonyabb pénzpiaci kamatokkal számolták ki, így azok már mostanra (felfelé) módosultak.

Aki eddig esetleg követte ezt a blogot, láthatta, hogy nem rajongunk fenntartás nélkül a pénzügyi intézményekért. A változtatgatások valóban sokszor esetlegesek voltak, az pedig külön dühítő, amikor kamatesés idején egy bank a helyett, hogy lejjebb engedné hitelesei kamatát, új konstrukciót vezet be. Kedvezőbb kamattal, az új ügyfelek megszerzése érdekében.

Megvizsgálva azonban, mi történt a válság kitörésekor a kamatfronton, jól látszik: a bankok jóval inkább simították, mint gerjesztették a hullámokat. Mikor ugyanis októberre (a Lehman Brothers csődje 2008. szeptember 15-én volt) az irányadó pénzpiaci kamatláb, a Bubor közel egy százalékponttal emelkedett, és a betétekért is majdnem ennyivel többet fizettek a hitelintézetek, a hitelek 0,1-0,35 százalékponttal drágultak. Rá egy hónapra a 3 és 6 havi Bubor majd’ két százalékponttal ugrott meg, a lakáshiteleknél pedig 0,2 százalékponttal ment lejjebb (!) az átlagkamat.

Nyilván nem jótékonykodásból tették ezt. Arra számítottak, hogy csitulnak majd a kilengések. Nem így történt, sőt. Ezután különösen szörnyű volt az ügyfeleknek (akik közül azért biztosan akadtak olyanok, akik a magas betéti kamatokat zsebre tudták tenni), hogy úgy február tájékára mindent a nyakukba kaptak. (Ez főleg a devizahiteleseket érintette, de náluk meg a svájci jegybanki kamatemelést nem árazták be korábban a bankok.)

Most ez egészen másként lesz majd. A referenciakamat nagy varázslata (amire esküszik például a Hiteltársulás, példaként véve egy nagyhiteles – ki tudja, bankjának még milyen egyéb üzleti lehetőséget jelentő – példáját) a pénzügyekben kevésbé jártasaknak jókora meglepetést okozhat. A devizahiteleknél már tapasztalthoz hasonlóan itt is lehet ugyanis fordulónap (a következő periódusra ekkor határozzák meg a kamatot), ami a ma kínált hitelek közül is többnél havonta van. Alkalmazása a bank részéről nem választás kérdése, nincs „türelmi” idő, hogy majd csak rendeződik minden – az átárazás automatikus.

A „vérzivataros” 2008. végi időszakban ez októberen belül 3,87 százalékpontos eltérést hozott (ekkora volt a  a referenciakamat havon belüli mozgása). Akinek van hitele, gondoljon bele: ekkora kamatkülönbség a szomszéddal (a másik, szerencsésebb napon forduló sorstárssal) szemben, milyen érzéseket kelthet benne. A válságok pedig, úgy tűnik, folyamatosan jönnek, mennek (ha nem is ekkora mértéket elérve).

Én nem vagyok a referenciakamatok ellen (éppen ellenkezőleg), de ha működésük nem válik a jelenleginél sokkal szélesebb körben ismertté, akkor borítékolható, hogy a forinthitelekben is sokan keserűen csalódnak. Akkor vajon, kinek a vérét kívánják majd?