AZ ÉN PÉNZEM

Nagymértékben függ a banktól, hogy a bedőlt devizahiteles a kölcsön forintra váltása után képes lesz-e fizetni a törlesztőrészletet. Kétszeres a különbség a kamatokban, de az adós nem tud bankot váltani. A jövője tehát attól függ, jó bankot választott-e évekkel ezelőtt.

 A bank túszaivá váltak a bedőlt devizahitelesek. Esélyük sincs a megoldásra, ha rossz bankot választottak évekkel ezelőtt. A jövőjük ugyanis nemcsak rajtuk múlik. A forintosítás – azaz a devizahitelek forintra váltása, majd a tartozás negyedének elengedése után az új forinthitel fizetése – akkor lehet sikeres, ha a bank valós alternatívát kínál. Felmértük a hiteleket, és döbbenetes különbségekkel találkoztunk.

Május 15-ig kellett jelentkezniük a bankjuknál azoknak a devizahiteleseknek (csakis jelzáloghiteleseknek), akik tavaly szeptember 30-án már legalább 78 ezer forinttal több, mint 90 napon túl tartoztak, és ez a tartozás azóta is folyamatosan fennáll. (A részletekről korábban itt írtunk.) A tartozást a május 15. és jún. 15. közötti MNB középárfolyam átlagán (ezt jogszabály írja el) váltják forintra. Épp a kormány késlekedése miatt lett ez a 30 nap kijelölve az átváltás árfolyamának meghatározására, és jelenleg úgy tűnik, sikerült a lehető legrosszabb időszakot megtalálni. Svájci frankhitel esetében 248,55 forinton, euró alapú kölcsönnél 298,55 forinton, míg japán jenes kölcsönnél 2,9939 forinton számolják át a devizában fennálló tartozását a bedőlt hiteleseknek

A bankok augusztus végéig szerződnek az ügyfelekkel. A tartozást átváltják, a negyedét elengedik, és a fennmaradó kölcsönt ettől kezdve forintban fizeti az ügyfél. Ez egyébként svájci frankos hitel esetében a gyakorlatban azt jelenti, mintha 186,4 forinton váltanák át a kölcsönt. (A 25 százalék elengedése miatt.)

Na, és akkor most jön a lényeg: a devizahiteles, akit elvileg ezzel a forintosítással mentenének, valamilyen okból nem tudta fizetni a hitelét:lehetett ez a munkahely elvesztése, a részletek kamatemelés és árfolyamváltozás miatti megugrása, stb. A forinthitelt akkor tudja majd csak fizetni, ha ennek a terheit vállalni tudja. Márpedig a bank olyan hitelt sóz rá, amilyet akar, ezt ugyanis már „elfelejtették” a törvényben szabályozni. Márpedig a kamatokban hatalmasak a különbségek. A Budapest Banknál például a kamat megegyezik a 6 havi BUBOR-ral (Budapesti Bankközi Kamatláb), erre semmilyen felárat nem tesz rá a bank, így a legolcsóbb ajánlatot adja az ügyfeleknek. A kondíciós listájában így 7,44 százalék szerepel. Az MKB-nál viszont 15,5 és közel 17 százalékos kamatozású hitele barátinak már igazán nem nevezhető, de kérdéses, hogy az OTP 12,84-14,14 százalékos kamatozású kölcsöne esetében az ügyfelek fizetni tudják-e majd a hitelt. Találhatunk ennél valamivel olcsóbb hiteleket is, és vannak bankok, amelyek lehetővé teszik, hogy néhány évig alacsonyabb részletet fizessen az ügyfél. Ilyen a CIB és a K&H is. Ezek persze átmenetileg könnyítést jelentenek, de ezekkel a magas kamatokkal szépen halmozódik a tartozás.

A bedőlt hiteles pedig nem tud váltani. Nem hagyhatja ott a 16 százalékos kamatozású hitelt egy 7,44 százalékosért, mert sajnos rossz adósnak számít. Mivel hosszú ideje nem törlesztett, a KHR adatbázisában szerepel (régi nevén BAR-lista). Más bank tehát nem is fogad be tőle hitelkérelmet. Ki van szolgáltatva a bankjának, így az annyit kér tőle, amennyit nem szégyell. És mint látható, a bankok nagyobb része nem szégyenlős.

Az elmúlt hónapokban nagyot esett az autóhitelek ára, a törlesztőrészletek 20 százalékkal csökkentek. Hitelhez viszont csak kevesen juthatnak.

Nagyot változott a világ az autóhitelezés terén nemcsak az 5 évvel ezelőtti, de akár a néhány hónappal ezelőtti helyzethez képest. 5 éve egy svájci frankos, 2 millió forintos, 5 éves futamidőre felvett autóhitel a 38 ezer forintos törlesztőrészlettel a legjobbak közé tartozott.  Aztán szépen elszállt az árfolyam, így ma 60 ezer forintot fizet az ügyfél havi részletként. Ráadásul örülhet, mert kamatemelés nem történt, akinél pedig a kamat is emelkedett, még többet törleszthet. Egy 5 évvel ezelőtti, forint alapú autóhitelnek már akkor 60 ezer volt a havi részlete.

Abban az időben persze gyakorlatilag bárki kapott hitelt az autóvásárláshoz, főleg az autókereskedőkön keresztül. Hiába volt ott már akkor is a Merkantil Bank vagy a Budapest Bank, szemmel láthatóan nem működött a közvetlen hitelfelvét. Hát persze, hiszen a kereskedők nem az autók eladásából, hanem a hitelközvetítésből éltek. Új autó eladásánál 10 százalék, míg használt autónál 22 százalék jutalék ütötte a markukat a felvett hitelek után. Akár 0 százalék önerővel is hozzá lehetett jutni a kocsihoz, bár az autó értéke már abban a percben kisebb volt, mint a hiteltartozás, amikor kigördült a szalonból. (Jó sok ilyen hitel be is dőlt.)

Most viszont – miután a piac teljesen összezuhant – olyan áron lehet forint autóhitelhez jutni, mint annak idején a svájci frankos hitelhez. Ha egy 3 éves 2,5 millió forintba kerülő kocsira szeretnénk egymillió forint hitelt felvenni, akkor 5 éves kölcsönnél a havi törlesztőrészlet 17,5 ezer forint a Budapest Banknál, közel 20 ezer a CIB-nél és 24 ezer a Merkantilnál. (Honlapunkon cikkünk az autóhitelekről itt olvasható, a hitelek kondíciói pedig itt találhatóak.)

A gépjárművek vevőinek érdemes a hitelintézeteket közvetlenül is megkeresni. Úgy tűnik, egy szinte nem létező piac rendeződik most át, illetve pontosabban vissza (régen ugyanis természetes volt, hogy nem csak pénzügyi vállalkozások, hanem bankok is működnek ezen a területen). A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) idei első negyedévről készített gyorselemzésében is megállapítja: az átlagnál nagyobb mértékben esett a gépjármű-finanszírozás. Az új gépjármű-értékesítésben volt ugyan egy kis élénkülés 2011 hasonló időszakához képest, de a használt gépjárművek kereskedése ezzel egyidejűleg zsugorodott.

Az autóhitelezés egészen biztosan átalakul (ezt jelzi az említett bankok példája is), de még nem igazán látjuk, hogy pontosan mi következik. A hitelre szorulókkal elsősorban a kereskedők találkozhatnak, de a szabályozás változása és a jutalékok csökkenése őket nem teszi eléggé érdekeltté abban, hogy az elmúlt években tapasztalthoz hasonlóan partneri kölcsönt ajánljanak. Az autófinanszírozásra szakosodott vállalkozások helyzete is egyre nehezebb, már csak azért is, mert kevesebb pénzhez jutnak a bankoktól (ebből a forrásból tudnak kölcsönözni).

Egyelőre lefelé tartó spirál ez. Szűkül a finanszírozói kör, de közben – mint azt több kereskedőtől is megtudtuk – csökken azoknak a száma is, akik hitelre akarnak autót venni. Körülbelül minden tizedik vevőben merül fel komolyan ez a lehetőség. Igény persze ennél több lenne, de sokan eleve kihullanak a rostán. A szolgáltatásukat melegen ajánló bankoknál számos kikötést találunk. Az elvárt önerő nagyságát meghatározza (egyébként logikusan) az autó kora, és a magánforgalomban persze előírnak állapotfelmérést is. Ezt amúgy ingyenesen kínálják.

Egyre többen perlik bankjukat a devizahitelük miatt. A bankszövetség hallgat, a sajtó egy része nem vesz tudomást az egészről, azt gondolva, hogy amiről nem szólunk, az nincs. Csakhogy ezrek, tízezrek kapaszkodnának valamilyen segítségbe, hogy túléljenek, és kiutat találjanak abból a reménytelen helyzetből, amibe azért sodródtak, mert devizahitelt vettek fel annak idején. (Korábbi posztunk itt olvasható arról, hogyan adósodott el az ország jelentős része devizában.)

A múlt héten számoltunk be a siófoki jogászról, akit naponta 200-300 elkeseredett banki ügyfél keres fel, és aki perre menne, bár ügyfeleit az egyezkedésre bíztatja. A hozzánk érkezett jelzések szerint több jogász is foglalkozik a devizahitelesek problémáival. Az alábbi írás, amit vitaindítónak szánunk, az egyik ilyen ügyvédtől származik. Szerzőnk korábban hosszú időn keresztül a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél dolgozott.

A devizahitelek unortodox joga

A devizaalapú hitelezés jogi kérdései a közbeszéd részévé váltak. Nehéz eligazodnia az ügyfélnek, hiszen a Bankszövetség kommunikációja szerint nem érdemes, sőt egy ügyvéd részéről felelőtlenség pereskedni a hitelezővel. Ezzel szemben számos ügyvéd és véleményformáló szerint érvénytelenek a szerződések.

Aki megoldást akar, az nem kerülheti meg a racionális döntés felelősségét. Azt senki ne gondolja, hogyha néhány éve kritika nélkül elfogadta egy banki alkalmazott vagy közvetítő ajánlatát, akkor a problémára most szintén egy kényelmes, „konyhakész” megoldást fog kapni.

Az állam befejezettnek kommunikálja az adósmentés szabályozását, a bankok pedig védik a saját pozícióikat az állammal és az adósokkal szemben is. Nem meglepő, hogy a tömeges perekkel a probléma teljes társadalmi és gazdasági súlya a bíróságok vállára nehezedett.

A devizahitelekkel kapcsolatos perek jó része társadalmi nyomásgyakorlás az államra. Persze örüljünk, hogy a harc ezúttal a tárgyalótermekben folyik, nem pedig az utcákon. Azt nem lehet tudni, hogy az eddig is váratlan fordulatokkal zajló, moral hazard helyzetet létrehozó adósmentésben mikor lesz a következő kormányzati döntés, azt pedig pláne nem, hogy mi lesz az. Az azonban biztos, hogy a devizahitelek okozta társadalmi és gazdasági krízis kizárólag az igazságszolgáltatás eszközeivel nem lesz megoldható.

A gyorsan felfuttatott, jogi bizonytalanságokkal terhelt konstrukció miatt a per a fizetési nehézséggel küzdő adós kockázatos, de alkalmazható és teljesen jogszerű taktikai eszköze. Ez pedig a bankokra gyakorol nyomást.

A bíróságoknak most azt a jogértelmezést kell végrehajtaniuk, amire a devizahitelezési boom idején nem volt sem idő, sem igény. És nemcsak a fogyasztók, a most oly hangos ügyvédek, politikusok és egyéb véleményvezérek voltak csendben, hanem a közérdekű keresetek benyújtására jogosult szervezetek sem rohantak akkor a bíróságra.

A hitelezők jogászai által egyedileg fabrikált üzletszabályzatokkal és szerződésekkel, valamint a banki gyakorlattal szemben persze számos jogi kifogás vethető fel. Várhatóan lesznek az ügyfelek részére összességében kedvező, kockázataikat és veszteségeiket érzékelhetően mérséklő bírósági döntések az egyoldalú szerződésmódosítások, illetve a devizában elszámolt költségek tekintetében. Nem várható azonban olyan bírói ítélkezési gyakorlat kialakulása, amely megszüntetné az adósokat terhelő teljes árfolyam- és kamatkockázatot. Ennél konkrétabb véleményt jelenleg nem lehet felelősen megfogalmazni.

Létezik olyan struktúra is, amely minőségi alternatívát jelent a bizonytalan perekkel szemben. Ez a pénzügyi fogyasztóvédelem, ennek időnkénti látványos eredményeiről ez a blog rendszeresen beszámol. A hibázó pénzügyi szolgáltatóval szemben sok esetben a közvetlen egyezkedés is működik, de ha mégsem, akkor a fogyasztói panasz és a pénzügyi békéltetés egy jól szabályozott rendszer, ráadásul nem vonja el a bírói út lehetőségét sem. A bankok ezt sem szeretik, mert egyre jelentősebb kapacitást köt le. A társadalmi nyomásgyakorlást preferáló radikálisok sem szeretik, mert az ilyen eljárás alapvető célja az egyezség. Az ügyfélnek viszont jó, mert gyorsan és olcsón juthat döntési helyzetbe: pereljen, vagy pénzügyi és jogi ismeretekkel immár jobban felvértezve elégedjen meg egy alternatív vitarendezésben elért eredménnyel.

Dr. Fortolóczki István

ügyvéd

Az egyik ismerősöm a saját bankjából akarta kivenni a nyaralásra szánt valutát. Amikor barátnője meglátta, szabályosan kituszkolta onnan. Senki sem vált bankban, az nagyon drága! El is cipelte egy „baráti” pénzváltóhoz. Mivel nagyon sokszor tapasztaltuk már, hogy az ilyen általános szabályok a gyakorlatban másként mutatnak, megpróbáltuk feltérképezni, mi is a valóság.

Magunk is csodálkoztunk, amikor kiderült: az euró ugyan a bankokban valóban drágább, de nem úgy, és nem annyival. Az egyéb (most a nyaralási szezonban igen csak kedvelt) valutáknál viszont még ez az alapvetés sem feltétlenül igaz.

Több mint tucatnyi pénzváltó hálózat és tíz bank valutaárfolyamait gyűjtöttük a hétvége előtt össze. A bankokban az euró átlagos eladási árfolyama 6,5 forinttal volt magasabb. A legolcsóbb pénzváltó és a legdrágább bank közötti különbség nem érte el a 12 forintot. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 150 ezer forintért akar euró bankjegyekhez jutni, akkor 20 euróval kap kevesebbet.  Érdemes ezen is elgondolkodni, hogy ekkora különbség vajon indokolja-e, hogy hosszabb túrákra szánja el valaki magát.

Tény viszont, hogy nem találtunk egyetlen bankot sem, amely ne adta volna az eurót drágábban a pénzváltóknál. Egyáltalán nem ez azonban a helyzet a horvát kunával. Az egyedi ajánlatok alapján öt bankban is kevesebbért árulták a kuna bankókat, mint amilyen árfolyamokat a drágább pénzváltók alkalmaztak. Utóbbi csoportba pedig többnyire a különösen forgalmas helyen (turistaközpontokban, a határok mellett) működők tartoznak.

Még egy alapvetés dőlt meg. Sokan gondolják ugyanis, hogy a pénzváltók közül olyant érdemes választani, amely frekventált helyen található. Nos, ez többnyire egyáltalán nem így van. Minél többen esnek ugyanis be egy váltóhoz, annál „merészebben” tud árazni. Olcsóbban vesz és drágábban ad. Teheti, úgyis jönnek az ügyfelek.

Akadnak bombázó ajánlatok, de a kirívóan jó árfolyam becsalinak is bizonyulhat. Ha valaki a neten kinézett remek áron akar valutát vásárolni, könnyen az ördögnek tartozik egy úttal. „Éppen most fogyott el” – mondják. (Ahogy a viccben: ha nálam sem lenne, én is tudnám annyiért árulni.) Persze ajánlják a drága szomszédot.

A pénzváltók jobb árakat az ügyfelektől vett valuta révén kínálhatnak (egyébként ezek a vállalkozások banki ügynökök, tehát azt tudják árulni, ami a hitelintézettől szereznek be). A főszezonban, júliusban és augusztusban, azonban az adásvétel meglehetősen egyirányú (főképp, ha az előrejelzéseknek megfelelően kevesebb külföldi turista érkezik). Tehát szinte csak veszik a valutát. Ilyenkor nem ritka, hogy valóban kifogynak a készletek. Hiány esetén pedig a váltó csak a partnerbanktól vásárolhat valutát.

Ha azt hiszed, hogy a saját euródhoz azonnal hozzájuthatsz, nagy tévedésben vagy. Még 200 euróra is várnod kell.

Bármennyire is híve vagyok a modern bankolási technikáknak, készpénz nélkül soha nem indultam el külföldre. Úgy tűnik azonban, egyes bankoknál nehezebb és bonyolultabb hozzájutni a saját devizaszámlámon csücsülő eurómhoz, mint ha keresek magamnak egy valutaváltót.

A köztudatban az él, hogy nagyobb összegű készpénz felvételét előre be kell jelenteni a banknál, és ez az összeghatár jellemzően 2 millió forintnál kezdődik, akár forintról, akár valutáról van szó. Ez azonban a nagybankok esetében csak az Erstére és az MKB-ra igaz, de utóbbinál is kizárólag az alapvalutákra. Az összeghatár ugyanis bankonként, sőt fiókonként, de a valutától függően is változhat. Abban az esetben, ha valaki horvát kunához szeretne jutni (akár saját devizaszámlájáról venné azt ki), többnyire jobb, ha előtte tájékozódik, mi is a szokás a bankjánál ezzel kapcsolatban. Ugyanis általában az euró a legkeresettebb valuta, de nyáron ehhez még hozzájön a horvát kuna is.

Egyik olvasónk jelezte, hogy a K&H-nál az egyik fiókban saját számlájáról kétszáz eurót nem akartak kifizetni előzetes bejelentés nélkül. A K&H-nál ugyanis két nappal korábban kell - személyesen a fiókban vagy telecenteren keresztül - jelezni, ha valaki valutát szeretne felvenni. A banknál mindenkinek érdemes résen lennie, mert a neten nem lehet utánanézni, mekkora összegnél várják el az előzetes bejelentést. Ezt minden fiókban külön kifüggesztik. Az ominózus, budapest-belvárosi fiókban az állt a kifüggesztett papíron, hogy bármekkora összegű eurófelvétnél előre kell jelezni a szándékot. Az pedig általános a banknál, hogy ha valaki nem forintot, eurót vagy dollárt akar felvenni, az összegtől függetlenül mindenképpen szólni kell a készpénzfelvételi igényről.

Máshol kevesebb a várakozás

A Citibanknál (ahol érzékelhetően egészen nagy összegek kivételére is számítanak, jelzik, hogy a 10 millió forint feletti valutánál a szokásos egy nap helyett két nappal korábban kell tudatni a szándékot) angol fontot és svájci frankot is ki lehet még venni. Az egyéb valutáknál viszont itt is elvárják az előzetes jelzést.

Az OTP-nél alapesetben csak ötmillió forint vagy háromezer euró (illetve ennek megfelelő egyéb valuta) feletti összegnél kell az előzetes bejelentés. Ugyanakkor a fiókoknak lehetőségük van ettől lefelé eltérni (amit itt is a kifüggesztett tájékoztatóból lehet megtudni). Az FHB egymillió forint és ennek a felét elérő euró felett kér bejelentést. Itt az egyes fiókok között az elvárt időben van különbség. A Budapest Banknál (BB) is kétmillió forint a határ. Az eurónál azonban már csak egymillió, a dollárnál 250 ezer, az angol fontnál és a svájci franknál pedig 150 ezer a korlát – forintra átszámítva. Az ezektől eltérő valutanemekben a BB is minden esetben javasolja az előrejelzést, mert – mint hozzátették – ezekből nem mindig áll rendelkezésre pénz a fiókokban. A CIB a forintnál egységesen egymillió, az eurónál és dollárnál pedig ezres határt alkalmaz. Az Unicreditnél is azonos feltételeket találunk minden fiókban. Ez a forintnál kétmilliós, az eurónál és a dollárnál pedig egymilliós (itt ez forintban értendő) korlátot jelent.

Azonnal kell? Fizess!

Persze amennyiben a pénztári készlet lehetővé teszi, szinte minden bank hajlandó bejelentés nélkül is fizetni. Ilyenkor azonban több helyen külön díjat számítanak fel. Ezzel a készpénzfelvételi költség megnő. Egymillió forinthoz a K&H-nál így 3,5 ezer forint helyett majdnem nyolcezezért juthat valaki. Valutánál azonban akár száz euróba (persze ez a maximum) is fájhat a tervezés hiánya.

A bankok tapasztalatai szerint gyakran előfordul, hogy a fiókban szembesül valaki azzal, hogy korábban szólnia kellett volna. Az Unicredit Budapesten lehetővé is teszi az úgynevezett prompt rendelést: ennek keretében, ha nagyon muszáj – külön szállítási díj felszámításával –, azonnal készpénzhez juthat az ügyfél. A bankok szerint csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a megrendelt pénzért valaki ne menne el. Érdemes azért is figyelni, mert a bankok (már amelyik ilyet felszámít) a külön díjakat sokszor nem hangsúlyozzák.

Így hiába boldog valaki, hogy azonnal valutához jutott (bejelentés nélkül), a végén lehet, hogy csak a számlaegyenlegét böngészve értesül ennek áráról. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a bankok a külön díjat akkor is felszámítják, ha valaki megrendeli a készpénzt, de később mégsem megy el érte.