AZ ÉN PÉNZEM

Sokan dühöngtek (a nálunk kommentelők közül is) azon, hogy a bankok úgy rángatták adósaik kamatait felfelé, ahogy akarták. Valóban, még a három évvel ezelőtt született szabályozásnak is csak annyi volt a hatása, hogy vagy harminc ponton keresztül sorolták a bankok, mi is ad nekik alapot a drágításra. Ezek között még (némiképp sarkítottan) a takarítási költségek emelését is megtalálhattuk.

Változott a világ, április elsejétől megvalósult az átlátható árazás. Mostantól egyértelműen a pénzpiaci mozgások határozzák meg a kamatot. Eltűnt a kezelési költség, és vége lett az ügyfélcsalogató, korlátos időszakra szóló akcióknak is. Egyúttal lehetőséget kaptak a régebbi hitelekben csücsülők, hogy kezdeményezzék: bankjuk alakítsa át az ő szerződésüket is az új előírásoknak megfelelően.  Most hol vannak vajon a tiltakozók? A váltást ugyanis eddig szinte senki sem kérte. A határidő pedig augusztus végén lejár.

Megpróbáltunk utánajárni annak, mi okozhatja ezt a nagy érdektelenséget.

Aligha meglepő módon, a legfőbb ok alighanem az, hogy nagyon kevesen tudnak erről a lehetőségről. A bankok többsége mindent meg is tesz azért, hogy ez így is maradjon. Több órás kutakodás után sem sikerült az átszerződéssel kapcsolatban semmit megtudnunk például az AXA, a CIB, az Erste, a Raiffeisen, az UniCredit és a Volksbank honlapján. Különlegesség a Budapest Bank (BB), amely közzéteszi, hogy az összes eddigi hitelt milyen kamat mellett köthetik – immár átlátható árazás mellett – az adósok újra. Cseppet talán nehezíti a tájékozódók helyzetét, hogy ez a sorokkal sűrűn teletűzdelt dokumentum 346 (!) oldalra rúg.

A feltételeknek utána lehet még nézni az MKB-nál (itt sem könnyen, a listát a bank segítsége nélkül önállóan aligha találtuk volna meg). Az OTP tájékoztat, de a konkrét (új) kamatmértékek egyszerűen nem ismerhetők meg.

Azokat az elszánt adósokat pedig, akik valahogy mégis értesültek a lehetőségről, a bankfiókokban igyekeznek gőzerővel lebeszélni. Persze csak akkor, ha az első akadályt veszik, és az értetlenkedve figyelő banktisztviselőnek szabatosan és szakszerűen meg is tudják fogalmazni, pontosan mit akarnak. (Magam is többször tapasztaltam, hogy ha a bankosok nem akarnak valamire válaszolni, akkor valahogy elfelejtik a köznapi magyar nyelvet.)

Tény persze – mint arról már külön is írtunk –, hogy referencia kamatok alkalmazásának is van hátulütője. Az uniós és a svájci irányadó kamatlábat is emelhetik (mindkettő elég mélyponton van ehhez), a felár meghatározásánál pedig elég vastagon fog most a bankok ceruzája. Bárki tud olyan elrettentő grafikon produkálni, amitől csak sikítva menekülni kezd az adós.

Érdemes azonban végiggondolni, hogy vajon a régi (szabadon változtatható) kamat hogyan alakul majd, ha a világban még rosszabbra fordul a helyzet.  Azt mindenesetre elég nehéz elképzelni, hogy a bankok éppen a nem átlátható árazású kölcsönöknél lesznek majd visszafogottabbak…

Végre egy jó hír! Júliustól már az utalás napján megkaphatjuk a pénzünket, és a bankok döntő része ezért nem tartja külön a markát.  

Meg kell becsülni minden apró örömöt. Kezdjük a hetet azzal, hogy megkönnyebbült sóhajjal vesszük tudomásul: júliustól nem fizetünk többet az átutalásért, miközben napon belül megkapja a pénzt, akinek utaltuk.

Szerencsére igaza lett a jegybanknak, amikor abban bízott, hogy a napközbeni utalásra való átállás nem hoz drágulást. Szakembereik ugyanis úgy számoltak, hogy az átutalás gyorsításának költsége az egyes tranzakciókra lebontva nem jelentős, a díjemelésnek pedig gátat szabhat a szolgáltatók közötti verseny.

Megkérdeztük a bankokat, és átböngésztük a kondíciós listákat is. Az eredmény örvendetes: a legtöbb bank nem emeli az utalás árát. Arra persze van lehetőségük, hogy minden évben az inflációnak megfelelő drágítással éljenek, és időnként meg is teszik. Most viszont elmondhatjuk, hogy a gyorsítás kapcsán tartja az árakat a Citibank, az Erste, a Budapest Bank (BB), az UniCredit, a K&H, és az OTP.

Van viszont kivétel: a Volksbank új szolgáltatási elemként vette fel kondíciós listájába a napon belüli utalást, így ennek új árat szabhat. A Standard számla esetében a bankon kívüli korábbi átutalási díjnál (ami 0,25 százalék, de minimum 500 forint) július elsejétől tranzakciónként legalább 800 forintot számítanak fel. A lakossági bankszámláknál szokatlanul magas összeg mintegy ellentételezéseként azonban maximum díjat is bevezetnek. Ez viszont aligha vigasztalja a nagy összeget utalókat, a mértéke ugyanis szintén jókora – százezer forint.

Az AXA az utalás terhelés utáni visszavonásért kétezer forintot kér. Más változásra azonban nem bukkantunk a július elsejével hatályba lépő kondíciós listájukban.

Buktatók

Az átutalások gyorsításának örülhetünk, de van néhány buktató, amire majd oda kell figyelni. Az átutalásokat nem lehet majd visszavonni és módosítani. Erre ma még lehetőség van, hiszen nem megy el azonnal a pénz. Júliustól viszont, amennyiben az ügyfél meggondolja magát, a tranzakció visszahívása csak a kedvezményezett jóváhagyásával lesz lehetséges.

Ugyanakkor még az is elképzelhető, hogy az új rendszerben később kapja meg valaki az átutalt pénzt, mint a régiben. Nem mindegy ugyanis, hogy hány óráig lehet leadni aznapra a megbízást. A Volksbanknál például majd csak délután kettőig, az OTP-nél (és a legtöbb banknál) négyig van erre lehetőség.

Jelenleg, ha leadok fél ötkor egy átutalási megbízást az internetes bankon keresztül, akkor másnap reggel 8 előtt megkapja, akinek küldtem a pénzt. Viszont az új rendszerben a délután fél ötkor leadott megbízás szintén csak másnap teljesül, hiszen csak reggel indítják el (négykor volt az aznapi utalás határideje), így lehet, hogy csak délben ér oda a pénz. Tehát a gyorsítás bizonyos helyzetekben néhány órás lassítást jelent.

A tranzakciós illeték („becenevén” sárgacsekkadó) beindította a bankok fantáziáját. A Magyar Bankszövetség elnöke, Patai Mihály az MTI-nek elmondta: „ha a kormánynak szüksége van erre a 100-150 milliárd forintra, lehet úgy strukturálni a terheket, hogy arányosan a bankszektorra is jussanak, és azokra is, akik el tudják viselni.”  Patai el tudja képzelni, hogy kötelezővé tegyék a bankszámlák nyitását minden vállalkozás és magánszemély számára. A nemzeti hírügynökségnek valószínűleg nem tűnt fel, hogy a cégekre ez már megvalósult. Újdonság tehát a lakossági bankszámla kötelezettsége lenne.

Ez az ötlet már nem először merült fel. Volt egykor egy bankbizottságnak nevezett testület (ezt nem a banklobbi gründolta, épp ellenkezőleg), amely javasolta, hogy legyen egy ingyenes alapszámla. Mit mondjak, a bankok nem lelkesedtek az ötletért. Közben szépen magától megjelent a nullás bankszámla (ahol szinte vagy tényleg minden díjtalan), csakhogy ez majdnem mindenütt csak a magasabb jövedelmű, több szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleknek dukál.

Apróbb probléma egyébként ezeknél is akad. Az országos lefedettség ugyanis még hagy maga után kívánnivalókat. Az pedig nem árt, ha valakinek a főszámlája egy olyan banknál van, ahová nagyobb túra megtétele nélkül be tud térni, például ha hitelt kér (esetleg majd egyszer). Különösen azért, mert mára az is általánossá vált, hogy jövedelem átutalása nélkül drágább a kölcsön. A számlák folyamatos költöztetése pedig, valljuk be, még egy a mainál elektronizáltabb világban is macera.

A kötelező bankszámla előírása nehezen képzelhető el úgy, hogy egyúttal ne jelenjen meg az ingyenes alapszámla. (Én még emlékszem, hogy amikor a nagyobb cégek áttértek a fizetések utalására, kikötés volt, hogy a dolgozóknak ne kerüljön plusz költségbe, hogy hozzájussanak a bérükhöz – ez azután szép csendben feledésbe merül). Úgy vélem azonban, kis hazánkban a minden pénz bankba csatornázásának – amit én személy szerint amúgy helyeselnék – a pénzintézeti költségeknél nagyobb akadálya is van.

A bankszövetség azt is „elképzelhetőnek tartja”, hogy a vállalatok közötti készpénzmozgást jó alaposan (a tranzakciós illeték egy ezrelékes mértékénél jobban) megadóztassák. Ez majd szépen kifehéríti a gazdaságot. Hát, erre valóban nagyon nagy szükség lenne! A jelenlegi közterhek mellett azonban borítékolható, hogy az intézkedés gyors következményként a kisebb cégek, kényszervállalkozások sorának bukását hozná. (A nagyobb, a szürkegazdaság mezsgyéjén profitot gyártó vállalkozások biztosan gyorsan megtanulnának alkalmazkodni, ahogy tették ezt eddig is.)

Csökkenteni kellene tehát a bérekre rakódó költségeket! Ez azonban ilyen adófizetési morál mellett aligha kivitelezhető. Marad tehát a tranzakciós, a telefon-, a biztosítási, később talán a lélegzetvételi, a talajhasználati (miket írok, ilyen már tulajdonképpen van is) adó és a többiek… A sort ki-ki saját képzelete alapján folytathatja.

Eddig a jogosultak alig ötöde jelentkezett a forintosításra, pedig a végtörlesztéshez hasonló kedvezményben részesülhetnek a bedőlt adósok. A határidő május 15-én lejár.

Nem sikerült még megfejtenem, hogy mi a kudarc oka. Nem mondom, hogy a bedőlt hitelek forintra váltása és a tartozás negyedének elengedése (korábbi posztunkban erről részletesen olvashat) mindenkinek megoldja a problémáját, de több tízezer embernek valós segítséget jelenthetett volna. Ma úgy tűnik, a vártnál jóval kevesebben éltek a lehetőséggel.

A bankoknak április 15-éig kellett értesíteniük adósaikat (akik már tavaly szeptember végén 90 napon túli hátralékban voltak legalább 78 ezer forinttal, és a csúszás azóta is fennáll, de a hitelt a bank még nem mondta fel) a devizahitelük forintra váltásának lehetőségéről. Már itt kieshetett az adósok egy része, mert sok olyan jelzést kaptunk olvasóinktól, ismerőseinktől, hogy ők bizony nem kaptak semmiféle levelet. Pedig beleférnek mindenféle kritériumba, még az ingatlanuk értéke is 20 millió forint alatti.

Már ez a 20 millió forintos határ is sok kérdést felvet. Sokaknak ugyanis nincs is benne a hitelszerződésében, hogy a bank mennyire értékelte az ingatlant, és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy egyes pénzintézeteknél nagy a kupleráj. Rengeteg hitelt folyósítottak ügynökökön keresztül, és kérdéses, hogy minden papír rendben megvan-e a jelzáloghitelekkel kapcsolatban. Itt ugyanis épp az ingatlan értékbecsléséről szóló papírt kellett volna (akár a modern kor vívmányán, a számítógépen keresztül) elővenni. Már ha megtalálták.

Ha valaki nem kapott értesítést, attól még jelezhette volna a banknak, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Az Erste Bank egyik ügyfele – értesítést híján – így is tett. Bement a múlt héten a fiókba, leadta a honlapról letölthető nyilatkozatot. Aláírták, átvették, majd közölték, hogy fel fogják hívni, most nem tudnak vele foglalkozni. Fel is hívták másnap, hogy visszaadnák neki a nyilatkozatot, inkább adja postára. Különben is rajta van a papíron, hogy postáznia kell, és attól tartanak, hogy elkeverik, biztosabb a posta. Így időben odaérhet a nyilatkozat a megfelelő osztályra.

A történet elgondolkodtató. Ez ugyanis nagyon úgy hangzik, mintha a bankok – legalábbis az Erste biztosan – az egészet szabotálni akarná. Ha pedig a bank nem vesz részt a történetben, csak ímmel-ámmal, akkor biztos a kudarc. Ezek után el tudom képzelni, hogy náluk több ezren estek el a forintosítás lehetőségétől.

Általánosságban a kudarc oka lehet még az is, hogy sokan már belefásultak a reménytelenségbe, és nem érzik azt, hogy rajtuk segítene ez a lehetőség. A bankok elleni perek, főleg az OTP ellen meghozott jogerős bírói ítélet sokakat arra ösztönöz, hogy ők maguk is pereljenek vélt vagy valós sérelmeikért. Ez az út azonban elég rögös, sok a hiéna, aki abban érdekelt, hogy perekre buzdítson, ami aztán szépen hoz - neki – a konyhára.

A kérdés csak az, hogy akkor mi is lesz a forintosítással nem élő, a 140 ezer bedőlt adósból a jelek szerint fennmaradó 120-130 ezer jelzáloghitelessel. (A 140 ezerből körülbelül 50-70 ezer élhetett volna a lehetőséggel.)

A devizahitelesek döntő része számára jó megoldás az árfolyamgát, mégis vannak tanácsadók, akik óvnak az igénybe vételétől. Vagy legalábbis saját magukat ajánlgatják, de leginkább lakástakarékpénztári szerződést értékesítenének.

Kihagyták az ügynököket a végtörlesztés után az árfolyamgátból is, így szép kis summáktól esnek el. Nem lehet ilyen-olyan kiváltó hitelt rásózni az emberekre, valamiből mégis élni kellene. De az árfolyamgát kiváló alkalom a lakástakarékpénztári szerződések értékesítésére. Persze jól eladni úgy lehet, ha nagy feneket kerítünk az egész árfolyamgátnak, bemutatva, mennyire nehéz ügy ez az egész, mennyi itt a buktató, és a végén előrántjuk a kalapból a megoldást: a lakástakarékot.

Szerintünk egyébként nem rossz a lakástakarék kombinálása az árfolyamgáttal, de mindkettő létezik a másik nélkül, és csak azért elvenni valakinek a kedvét az árfolyamrögzítés lehetőségétől, hogy így beszéljék rá egy új szerződés megkötésére, finoman szólva nem tisztességes. (Az árfolyamgátról szóló korábbi posztunk itt és itt olvasható.)

Érvek-ellenérvek

A legkedveltebb érv az árfolyamgát ellen, hogy az adós akkor is a fixált árfolyamon lesz kénytelen törleszteni, ha a piaci már ennél kedvezőbb lesz. Egyrészt megnézem én, mikor lesz 180 forint alatt a svájci frank ára (hogy valaki ebben bízzon, legalább Matolcsy Györgynek kellene lennie), másrészt, ha mégis eljön ez a kánaáni pillanat, akkor a következő történik: az ügyfél továbbra is a rögzített árfolyamon fizet, de az így keletkezett árfolyamnyereség a gyűjtőszámlahitel egyenlegét csökkenti. Így tehát szerencsés esetben, ha mégis megfordulnak az árfolyamok, még vissza is lehet nyerni az eddig elszenvedett veszteségből. Amikor pedig a gyűjtőhitel a 180 forint alatti árfolyamok következtében elfogy, ezt követően a rögzítettnél alacsonyabb aktuális árfolyammal számolt törlesztőrészletet kell majd fizetni.

Másik tipikus ijesztgetés, hogy az öt év rögzítési időszak után brutálisan megnő a havi teher. A havi teher tényleg nő, de a brutális jelző túlzás. Például van olyan szabály, amely szerint az újonnan beütemezett gyűjtőszámla hitellel együtt is maximum 15 százalékkal lehet több az új törlesztőrészlet, és a futamidőt kell hosszabbítani, ha ennél magasabb lenne.

Problémás hitelek

Míg nagy átlagban jó az árfolyamgát, és az alapfeltételeknek megfelelő hitelesek igénybe is vehetik, addig sok olyan eset van, ami miatt kérdések merülnek fel.

Az ingatlan fedezet mellett nyújtott szabad felhasználású kölcsönöknél a szerződésben szinte sohasem tüntették fel a hitelcélt, így az árfolyamgát ezeknél is igénybe vehető. Viszont több banknál is elmondták, hogy ha az ügyfél hitelkiváltásra vette igénybe a szabad felhasználású hitelt, akkor a hitelkiváltási célt a szerződésben rögzítették. Ha tehát különböző hiteleit váltotta így valaki egyre, akkor (mivel a kölcsönök között nyilván volt nem lakáscélú is), nagy valószínűséggel nem jár neki a gyűjtőhitel.

Nagy kérdés, hogy mi a helyzet a szakaszos folyósítású hitelekkel. Ugyanis csak azok igényelhetik az árfolyamgátat, akiknek a hitelösszege nem haladta meg a 20 millió forintot, tehát nem mindegy, hogy a több részletben lehívott összegeket hogyan adják össze. Ennek nem volt könnyű utánajárni. A helyzet világos és egyértelmű az OTP-nél. A banknál a hitelösszeget azonnal és teljes egészében áthelyezték egy elkülönített banki számlára, innen lehetett azután lehívni az épp aktuális kölcsönt. Mivel itt egyetlen folyósítás történt, így könnyű megítélni, hogy a felvett kölcsön beleütközik-e a 20 millió forintos korlátba. Az FHB-nál a kölcsönszerződésben rögzítették a nyújtott kölcsönösszeget devizában. A frank ütemes drágulása miatt az ilyen gyakorlat okozhat most gondot. Az FHB-nál viszont eleve meghatározták azt is, mekkora forintban a maximális folyósítási limit. Minden részfolyósításkor az akkori aktuális árfolyamon forintra átszámították a részfolyósítás összege. Ezeket adták utána össze, hogy ne lépjék túl a forintlimitet. A K&H-nál azt állították, hogy náluk nem volt szakaszos folyósítás. A többségnél (ide tartozik például a CIB) a részösszegek kifolyósításakor érvényes árfolyamon számított forint értékek alapján állapítják meg, jogosult-e valaki az árfolyamgátra.