AZ ÉN PÉNZEM

Se szocpolt, se támogatott hitelt nem adnak a bankok, ha nem emelhetik a kamatot. A törvény szerint ma körülbelül 5,5-7,5 százalék lenne a támogatott kölcsön kamata, de ők drágábban adnák.

A kormány és a bankok közötti iszapbirkózásban most éppen az utóbbiak kezdenek felülkerekedni. Igaz, hogy tavaly a kormány úgy lenyomta őket, fejüket sokáig az iszap alatt tarva (bankadó, végtörlesztés), hogy csaknem megfulladtak. Aztán nagy lassan rájött, hogy ha teljesen kinyírja őket, akkor ülhet egyedül a nagy magyar ugaron, mert pénz nélkül bizony semmi nem működik. Engedte, hogy levegőhöz jussanak, azok pedig úgy teleszívták magukat, hogy rögtön fordítanának a helyzeten.

Közölték ugyanis a kormánnyal, hogy papíron bizony bevezethet mindenféle otthonteremtési támogatást; adhat szocpolt és támogatott hitelt, ezt csak ők tudják továbbadni, nekik pedig nem kötelező ilyet nyújtani. És nem is fognak, hacsak nem adhatják drágábban a támogatott kölcsönt, mint a tavaly elfogadott törvényben áll.

Kamattámogatással adott lakáshitel új lakás építéséhez és vásárlásához adható, valamint használt lakás vásárlásához és lakás korszerűsítéséhez igényelhető. Ezen kívül – ez még az Európai Bizottság jóváhagyására vár - a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan és a hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához adható.

Jelenleg az ingatlanpiac romokban hever. Az 1930-as évek óta nem építettek Magyarországon ennyire kevés lakást egy év alatt, mint 2011-ben. A kilátások alapján idén padlózhat a lakásépítés. A tavalyi kb. 90 ezres ingatlaneladás mindössze a harmada a 2003-as csúcsnak. Ha megnézzük a lakáshitelek árát, akkor 11-15 százalékos kamattal és 12-18 százalékos teljes hiteldíj mutatóval (thm) találkozunk. Hát ki a fene fog felvenni ilyen drágán hitelt? Nagyjából senki. Mindenki abban reménykedett, hogy - a támogatott hitelnek és a szocpolnak köszönhetően - ha nem is fog megélénkülni a piac, de legalább nem zuhan tovább.

Támogatott kamatok

A törvény szerint a támogatott lakáshitel kamata nem lehet több, mint az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke. Ez mit is jelent?

Januárban a jogszabály szerint számított ötéves kamat 6,48 százalékos volt, erre jön a 3 százalékpont felár, tehát akkor 9,48 százalék lett volna a kamat. És ebből kapott volna az ügyfél még kedvezményt 5 éven át, igaz, évente csökkenő mértékben.

Csak sajnos – elsősorban a kormány fantasztikus, unortodox gazdaságpolitikájának köszönhetően - a kutya sem akar magyar állampapírt venni, az ötéves futamidejű állampapírokat januárban 11,2 százalékkal jegyezhették a bankok. Számításaim szerint ma a törvény szerint meghatározott hitelkamat – a támogatott hiteleknél – körülbelül 11-12 százalék körül alakulna. Ebből jönne le a támogatás az ügyfélnek. Így a támogatott hitel kamata az első évben kb. 5,5-7,7 százalék körül lenne, attól függően, hogy új vagy használt lakáshoz veszi valaki igénybe, és attól függően, hogy hány gyereke van. Ugye nem is lenne rossz?

Mennyit akarnak? 

De ennél többet akarnak a bankok. Azt szeretnék, ha nem 3, hanem 5 százalékpontot tehetnének rá a referenciahozamra. Ez pedig a mai számok alapján 13-14 százalékos lakáshitel kamatot jelentene, vagyis nagyjából annyit, mint amennyin a nem támogatott hiteleket is kínálják. Így nőne 7,5- 9,7 százalékra az a kamat, amit a jogosult ügyfelek fizetnének az első évben. Persze az évente csökkenő kamattámogatás miatt ez minden évben egyre több lenne. Az öt év elteltével pedig gyakorlatilag piaci kamatot fizetnének a „támogatott” (azaz az akkor már nem támogatott) ügyfelek.

Ha ezt nem engedi a kormány (értsd nem módosít ennek megfelelően jogszabályt), akkor egyszerűen nem adnak a bankok se szocpolt, se támogatott hitelt. Ugyanis az állam rajtuk keresztül nyújtja ezeket, és csak azokban a bankokban érhetők el, amelyek szerződnek az állammal. Ha pedig nem akarnak, nem szerződnek. Ez már most látszik a szocpolnál. Bár elvileg már igényelhető, valójában csak az OTP adja. Közben a duma az, hogy nincs rá igény. Hát, így is el lehet szabotálni valamit. Anélkül, hogy komolyabb összetűzésbe kerülnének a kormánnyal. Most tehát várhatunk, mi lesz az iszapbirkózás eredménye.

A kormány alighanem rájött arra, hogy a hiteleseket segítő kamattámogatás uniós jóváhagyása nem születik meg gyorsan (esetleg a tockosok osztásával óvatosabban kellett volna bánni). Ezért az erről hozott rendelkezéseket kettéválasztotta.

Sajnos abban a körben, ahol leginkább várják a segítséget (a késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel rendelkezők, a kisebb lakásba költözést választó hátralékos adósok, illetve a devizahitelüket forintra váltani szándékozó, megcsúszott adósok) továbbra is csak akkor kaphatnak kamattámogatást, ha az Európai Bizottság hozzájárul.

A többieknek azonban már életbe lépett a lehetőség. A megkötések nem túlzóak, a támogatás mértéke pedig kifejezetten vonzó. Ráadásul, bár csökkenő mértékben, de öt évre szól, ami azért már valami. Csodálatos – mondhatnánk, de nem a mai Magyarországon lennénk, ha itt be is fejezhetnénk az írást.

Arra, hogy a támogatáshoz energiatanúsítvány kell (mint a szocpolnál), már legyintünk. Ügyes a magyar, majd megoldja! (Ami a költséget illeti: már jelent meg olyan akciós lakáshitel, amelynek keretében – bizonyos feltételekkel és persze korlátozott összegig – ennek díját átvállalja a bank.) Az pedig nem újdonság, hogy ezt ahhoz köti a bank, hogy nála vezessen számlát a hitelfelvevő.

A valódi gond az, hogy (szintén a szocpolhoz hasonlóan) a bankoknak szerződniük kell az állammal, hogy ügyfeleik igénybe vehessék a támogatást. A hitelintézetek pedig (mint az látszik a szocpolnál), nem igazán rohannak tömegével ezt a bizonyos megállapodást aláírni. Most éppen a végtörlesztés lecsengetésével, az árfolyamgát előkészítésével bíbelődnek. Azután jön majd a nyakukba az áprilistól kötelező referenciakamat alkalmazása és a kamatplafon.

A bankok lelkesedését (amit azért alapvetően meghatároz az is, hogy egyáltalán nem akarnak hitelezni) csökkentheti az is, hogy a szerződés feltételeként korlátozzák az alkalmazható kamatot. Feltétel ugyanis, hogy az alkalmazott kamat kamatperiódustól függően az éves, illetve az ötéves állampapírpiaci átlaghozam 3 százalékponttal növelt értéke lehet. A tegnapi adatok alapján így a rövidebb periódusnál 10,5 százalékos, a hosszabbnál pedig 11,62 százalékos kamat jön ki. Persze az előírás nem ennyire egyszerű, átlagot ír elő, így lehet majd számolgatni. Volt ugyanis magasabb is kamat (reméljük, ez még egyszer nem következik be, de sajna nem is zárható ki), ami felfelé viszi az átlagot. Békeidőkben egyébként ezek a szintek kifejezetten arra sarkallhatnák a hitelintézeteket, hogy rohanjanak szerződni.

Most azonban nincsenek békeidők. Már ami a pénzpiacokat illeti.

Az egyoldalú kamatemelések miatt 45 milliárd forinttal fizettünk többet a devizahitelek után. Egyre több pökhendi bank és biztosító nevét hozza nyilvánosságra a Pénzügyi Békéltető Testület, ami arra figyelmeztethet minket: velük ne szerződjünk!

Nem csak a forint gyengülése okozott nehézséget és döntötte be ezerszámra a devizahiteleket, hanem a bankok egyoldalú kamatemelése is jócskán hozzájárult az adósok rossz helyzetéhez. A szerződések annak idején tele voltak olyan kitételekkel, amelyek gyakorlatilag azt jelentették, hogy a bank akkor emel kamatot, amikor akar, és annyit, amennyit nem szégyell. Nem nagyon szégyellték magukat.

A jegybank becslése szerint a válság kitörése után a devizahiteleknél csak az egyoldalú - korábban az MNB által is kárhoztatott - kamatemelés 45 milliárd forinttal dobta meg az ügyfelek terheit. Az alábbi történet alapján némi fogalmat alkothatunk arról, milyen mértékben is léptek annak idején a bankok.

Az Aegon Hitel az egyik ügyfél svájci frank alapú kölcsönének kamatát 4,5 százalékról 8,2 százalékra emelte anélkül, hogy erről értesítette volna. Az adós (amikor végre megtudta) nem akart ebbe csak úgy belenyugodni. A hitelintézet szerint „adminisztrációs hiba” történt, a kamat ugyanis már korábban 6,7 százalékra nőtt, és az értesítőlevelekben volt tévesen feltüntetve alacsonyabb kamat és havi törlesztőrészlet. Mindez a Pénzügyi Békéltető Testület előtt derült ki. A PBT melegen ajánlotta az Aegonnak, hogy a kamatperiódus alatt, pláne a kamatperiódust követően ne változtasson visszamenőleg a kamaton. A hitelintézet nem érezte úgy, hogy meg kellene fogadnia a döntést. Ezért ültette most szégyenpadra a testület és hozta nyilvánosságra a nevét. A békéltetői határozatok ugyanis anonimok, ha a pénzügyi intézmény elfogadja a döntést.

Korábban az AXA Biztosító neve bukkant fel. A társaság ugyanis utasbiztosítási üzletszabályzatában kiköti: mielőtt ügyfelén életmentő beavatkozást hajtanának végre, tőle kell külön engedélyt kérni. Az elképesztő ezekben az esetekben az, hogy a „rajtakapott” pénzügyi intézmények pökhendien, csakazértis ragaszkodnak a korábbi buta döntéseikhez, amelyeket a PSZÁF mellett működő PBT is felháborítónak tart. Nem véletlenül teszik közzé a nevüket. Cél, hogy minél szélesebb kör ismerje meg, mire is számíthat, ha velük szerződik.

Eddig 45 ajánlás született, de ezeknek (a kettő kivételével) eleget tettek az elmarasztaltak. Még januárban tízmillió forintot hozott az egyik ügyfélnek a békéltetés. Árfolyamveszteség címén ugyanis 14 575 svájci frank megfizetését, és emellett a hitelkiváltás húzódása miatt 1,55 millió forintos kártérítést is megítéltek neki. A panaszosok végtörleszteni akartak, két bank pedig szabályosan pingpongozott velük (a pénz ide-oda utalása közben pedig a hektikusan mozgó árfolyamok alaposan megbolondították az összegeket). Az egyikkel már korábban egyezségre jutottak (onnan 5,4 millió forintot kaptak vissza). A másiknál viszont a testület ajánlására volt szükség. A pénzügyi szolgáltató, amelyik hét hónapon keresztül (persze mindenféle kamat megfizetése nélkül) tartotta magánál a másik bankhoz hitelkiváltás miatt utalandó összeget, végül meghajolt a testület ítélete előtt.

Élete végéig üldözhetik az adóst a bankok, amíg nem vezetik be a magáncsődöt Magyarországon.

Andreáék 2007 őszén vettek fel 22 millió forintnyi svájci frank alapú hitelt. (A történet igaz, a nevet megváltoztattam.) A férj saját vállalkozásában dolgozott kőművesként, így két kezével építtette fel a házukat a hitel és 7 millió forintos megtakarításuk segítségével. A bank anno 42 millióra értékelte az elkészülő ingatlant. A hitel akkor kedvezőnek tűnt, ugyanis mindössze havi 110 ezer forintot kellett fizetni. Na, igen, ugyanis egy halasztott tőketörlesztéses konstrukciót adtak, így 5 éven át csak a kamatot kell fizetni. Csakhogy már egy év után az árfolyamváltozás miatt megugrott a havi részlet, erre jött a kamatemelés, így pillanatok alatt havi 250 ezer forintra emelkedett a havi teher. És ebben még mindig nincs benne a tőketörlesztés, ami ősszel indulna. A család hónapok óta nem tud fizetni. A válság miatt csökkent a férj számára a munkalehetőség, a kilátástalan helyzetre szép fokozatosan megy rá az egészségük is…

Próbálkoztak egyezségre jutni a bankkal, de nem megy. A hitel mára 38 millió forintra nőtt az árfolyamváltozás hatására, míg a lakást 27 millióért sem tudták eladni. Ennyiből tudtak volna végtörleszteni úgy, hogy a bankot a 180 forintos árfolyamon kifizessék. Így sikerült volna megszabadulni az adósságtól, bár elveszett volna minden befektetett megtakarításuk és minden befektetett munkájuk. De legalább 38 évesen nullán állhattak volna, tiszta lappal indulhattak volna. Megérte volna – ahogy mondták – mert ezt a terhet már nem bírják cipelni.

De a ház nem kelt el. Az ingatlanpiac döglött, hitel nincs és nem is lesz, így reménykedni is elég nehéz. Az árfolyamgát rendszere sem segítene rajtuk, mert az ősztől induló tőketörlesztéssel együtt is 200 ezer lenne a havi fizetnivaló (180 forintos árfolyamon), de ezt sem lesznek képesek munkából kitermelni.

Bár jelentkezett egy készpénzes vevő, aki most 25 millióért elvinné a házat, a bank ebbe nem megy bele. A jogszabályok szerint nem is mehet bele. Hiszen a nyilvántartott, mai árfolyamon 38 milliós hitel fedezetét nem engedi elkótyavetyélni. Majd elkótyavetyéli ő maga. Arra ugyanis lehetősége van, hogy behajtócégnek eladja – akár 10 millióért -, azok pedig ennyiért is továbbadhatják a bank által annak idején 42 milliósra értékelt házat. Ha pedig 10 millióért kel el, majd elkezdenek követelni a családon további 28 millió (38-10) forintot.

A helyzet kilátástalan. Andreáék mindent eladtak, a nagymamához költöztek. Vigye a bank a házat, csak hagyja őket békén. De nem fogja. Életük végégig üldözni fogják őket a fennmaradó tartozásért, amit senki nem töröl el. Életük végégig nem lesz a nevükön semmi, és nem is lehet, mert a bank lecsap rá.

Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy miért csak az adós visel minden kockázatot. Hol a bank kockázata? Egy jelzáloghitelnél miért nem lehet bevezetni azt, hogy az adósság csak az ingatlanig terjed? Ha viszi a bank, nincs több adósság sem!

Nem véletlenül merült fel többször is a magáncsőd intézményének bevezetése. Az Index pénteken azt írta, hogy az NGM nem javasolja a kormánynak a magáncsőd bevezetését. Mire a minisztérium gyorsan kiadott egy közleményt: nem igaz, hogy nem támogatja. A kormánynak még nincs álláspontja a magáncsődről.

A parlament alkotmányügyi bizottsága február végén nyújtott be egy indítványt, amelyben – többek között – felkérik a kormányt, hogy vizsgálja meg a természetes személyek adósságrendezésével kapcsolatos eljárás szabályainak, vagyis a magáncsőd jogintézményének bevezetését. Ez ugyanis az indoklás szerint (a nemzetközi tapasztalatok alapján valójában is) komplex módon tudná segíteni mind a devizahitellel rendelkező adósok, mind a más módon adósságot felhalmozó, fizetésképtelen emberek problémáit. Az indítványban határidő is szerepel: a beszámolót (tehát még egyáltalán nem a törvényt) a kormánynak legkésőbb 2012. augusztus 31-ig kellene benyújtani a bizottságnak.

Hát, gratulálok! Közel 2 év kormányzás után még csak álláspont sincs az ügyben, nemhogy jogszabály. Pedig az MNB is javasolta a novemberi stabilitási jelentésében a magáncsőd bevezetését.  Ez ugyanis megadná a tiszta lap lehetőségét a valóban menthetetlen, de együttműködő adósok számára. Ugyanis úgy tudnának az emberek az erejükhöz mérten fizetni, hogy nem üldöznék életük végéig őket fizetési meghagyásokkal. És nem kellene életük végéig „menekülniük”. Nem maradnának nincstelenek – hiszen a bedőlt adós semmit nem vesz a nevére, nehogy elvigyék -, nem dolgoznának feketén – különben letiltják a fizetésüket, és még adót is fizetnének. Ilyen egyszerű lenne. Csak valahogy nem akaródzik a törvényeket meghozni. Mert vannak ellenérdekelt felek, az pedig úgy tűnik, hogy a döntéshozók közül senkit nem izgat, hogy sokan ebbe szó szerint bele fognak halni.  

A bankok többsége olyan adósra vágyik, akinek magas a jövedelme, jókora megtakarítása van, és még a mostani vérzivataros ingatlanpiacon is kelendő az otthona, illetve ilyent szerez be – derült ki a hitelezési vezetők jegybanki kérdőívre adott válaszaiból. A bankrendszert ugyan már régóta sokan vádolják azzal, hogy így tesz, de eddig maguk ennyire markánsan ezt nem mondták ki. Azt az MNB szakértői is csak találgatják, hogy ez a magatartás a végtörlesztés átmeneti hatása, vagy hosszabb távon is fennmarad.

A bankok jelenleg mindenesetre azzal küszködnek, hogy meglévő hitelállományuk problémáit kezeljék valahogy. Abból pedig akad bőven. Az átlagon nagyot rontott ugyanis, hogy többnyire éppen a jól fizető adósok szabadultak meg devizahitelüktől. A pénzügyi felügyelet adatai szerint a teljes hitelállományon belül a nem problémamentes kölcsönök aránya 2011. október elsejétől az év végére (tehát egyetlen negyedév alatt) a 23 százalék alatti szintről 26,5 százalék fölé nőtt.

Akad, aki azt mondja: örüljön a bank, hiszen visszakapta a pénzét! Hát nem örül. Számára ugyanis az a jó, ha szépen folyamatosan csorognak be a törlesztők, és minél kisebb arányban kell céltartalékot képezni a rosszul fizetők után. Talán a bérbeadással lehetne ezt a legjobban összehasonlítani. Aki bérbe ad valamit (legyen az lakás, autó vagy bármilyen berendezés), nem szorgalmazza, hogy vegyék meg tőle. Annak örül, ha sokan veszik igénybe a szolgáltatást, és jó állapotban adják vissza a cuccot. A bankok a pénzt adják bérbe (felszámítva persze a „bérleti díjat” is).

Most egy csomó „bérpénz” eltűnt a rendszerből, amit nyilván lehetne pótolni, csak hitelezni kellene. A bankok viszont legalább olyan jó adósokra ácsingóznak, mint amilyenek azok voltak, akik kiléptek. Közülük azonban sokan örülnek, hogy szabadultak, így eszük ágában sincs újra eladósodni. Olyan időket élünk, amikor a mezei hitelfelvevők eleve gyanúsak: mire akar ez ilyen nehéz időkben költeni? A bankok tehát – mint az szintén kiderült a jegybanki felmérésből – szigorítanak. A hitelezési vezetők nyilatkozatai szerint az ingatlan értékéhez képest kisebb arányban adnak kölcsönt, alaposabban vizsgálják a jövedelmet, amelyhez képest a korábbinál csekélyebb eladósodást tolerálnak. Emellett a nem annyira jónak talált igénylőknél vastagabban fog a ceruza is (az előbbi hasonlatnál maradva: mintha a trehány vagy megszorultabb bérlő jobban odafigyelne a bérbevett dologra, ha magasabb díjat kérnek).

Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a kapacitásokat (amelyeket esetleg kockázatkezelésre is lehetne fordítani) a végtörlesztés után leköti az árfolyamgát. Az MNB úgy véli, hogy majd akkor kerülhet ismét előtérbe a hitelezés, ha lezárult a védernyő alá jelentkezés határideje.

Ezzel pedig szépen el is telik a 2012-es év (az árfolyamgát alá december 31-ig lehet jelentkezni, de áprilistól emellé jön a referenciakamat és a hiteldíj-plafon, ami tömeges szerződésmódosításokat is generálhat).