AZ ÉN PÉNZEM

Mindenki tudja: ha új autót vesz, annak az értéke már azzal csökken, hogy kigurul vele a szalonból. Nos, a devizahiteleknél éppen az ellenkező volt a helyzet. Amint ugyanis az adós aláírta a szerződést, máris többel tartozott, mint amiről tudott.

A bíróság most az OTP-t marasztalta el, mert más devizaárfolyamot használt, amikor az ügyfélnek odaadta a hitelt, és mást, amikor a törlesztőrészleteket beszedte tőle. Ez a „játék” egészen 2010 decemberéig minden banknál szabadon folyt. A pénzintézetek ezután – az új jogszabálynak megfelelően – álltak át a vételi és az eladási árfolyamról a középárfolyamra a számításnál. Ez az új folyósítású kölcsönöknél (elméletben, hiszen a gyakorlatban a deviza jelzáloghitelezés a földhivatali bejegyzési tilalom miatt már 2010. júliusra megszűnt) lehetetlenné tette, hogy a devizahiteleken az árfolyam segítségével is plusz profitra tegyenek szert a pénzintézetek.

A devizahitelezés felfutásakor, 2004-ben annak, aki tízmillió forintnak megfelelő svájcifrank-kölcsönt vett fel, a tartozása élből akár a 10,3 millió forintot is meghaladhatta az eltérő árfolyamok miatt.  Egyes bankok (például az Erste) még külön konverziós jutalékot is felszámoltak. A kalkulációban megjelölt árfolyamok (különösen a vételi) ráadásul több helyen szinte nem is hasonlítottak a bankok által közzétett hivatalos árfolyamokra. Akkoriban is akadt azonban kivétel: az MKB a lakáshiteleknél is a bank által meghirdetett devizavételi, illetve -eladási árfolyamokat alkalmazta. Az előbbi példánál maradva: az MKB ügyfele ebben az esetben „csak” 50 ezer forinttal indult nagyobb adóssággal annál, mint amennyit a szerződésben aláírt.

A szaksajtóban akkoriban is jelentek meg olyan cikkek, amelyek felhívták ezekre a visszásságokra a figyelmet (magam többet is írtam, az előbbi számok is saját gyűjtésemből származnak). Ennek az eredménye pedig csak annyi lett, hogy több bank egyszerűen levette honlapjáról a művi számokat (nehogy már össze lehessen hasonlítani a hivatalossal). Az adósok nem reklamáltak, örültek, hogy még így is jóval olcsóbban juthatnak hitelhez (erről rövidesen részletesebben is írunk majd).

Biztos vagyok benne, hogy ma sem érdekelne senkit az egész ügy, ha nem jött volna a válság, és söpört volna el mindent, ami korábban igaz volt, illetve annak tűnt. A felelősöket pedig a bankokon túl is hosszan sorolhatjuk. Az akkori kormányt, a felügyeletet, de a jegybankot sem igazán zavarta a helyzet (utóbbiak ugyan figyelmeztettek a kockázatokra, de nem igazán erőteljesen emelték fel a szavukat). A PSZÁF egyre csak azt hangoztatta, hogy a törvény nem tiltja például az előbb leírt eljárást. Persze nem menthetők fel a hitelfelvevők sem. A jegybank stabilitási jelentése szerint a fizetésképtelenné váláshoz csak 10 százalékban járult hozzá a munkanélküliség. Az adósok több mint fele egyszerűen túlvállalta magát.

Az OTP devizahitelese most nyert, a bank azonban nem nyugszik bele a döntésbe. Nem lennénk meglepve, ha a végső menet az övé lenne (a korábbi eljárás ugyanis aligha volt jogellenes, különben nem kellett volna 2010-ben módosítani a törvényt). Akárhogy dől is azonban el ez az ügy, az egész helyzetből jól már nem lehet kijönni.

Legfeljebb a károkat lehetne mérsékelni.

Süketek párbeszéde? Vagy tudatos szívatás? A pénzügyi felügyelet mellett működő békéltető testület sorra hozza a határozatait a végtörlesztés meghiúsulása miatti panaszokkal kapcsolatban.  Nehezen bizonyítható, ha a bankban átvertek, de az világos: sem az ügyintéző, sem a bank nem a barátunk, jobb, hanem bízunk bennük.

Itt az ideje, hogy belássuk: a bank nem a barátunk, az ügyintéző nem a személyes pénzügyi tanácsadónk. Hiába is szeretnék ezt elhitetni velünk. Csak olyan terméket akarnak nekünk eladni, amin a pénzintézet jól keres. Ez persze nem zárja ki a win-win játszmát, azaz amikor a bank mellett mi ügyfelek is jól járhatunk, de sajnos sokszor nem ez a felállás.

A végtörlesztéssel a kormány megszívatta a bankokat, azok pedig az ügyfeleket. Persze igazságtalan lenne kijelenteni, hogy minden bank és ügyintéző az átveréssel foglalatoskodott, hiszen nagyjából 170 ezer embernek mégiscsak sikerült végtörlesztenie. Igaz, mi is rengeteg levelet kaptunk olyan devizaadósoktól, akik arról számoltak be, hogyan próbálja akadályozni a bank a végtörlesztésüket.  A PSZÁF mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) most sorra hozza a határozatait az ilyen ügyekben.

Volt olyan ügyfél, aki már a rögzített árfolyamú végtörlesztés előtt forinthitellel váltotta volna ki a devizahitelét. De addig szórakoztak vele, míg a forint brutális gyengülése miatt a felvett forint hitel már nem  volt elég a kiváltásra. Aztán jött a rögzített árfolyamú végtörlesztés, amire bejelentkezett, de mivel a kiváltásra felvett forint hitelt a bank ide-oda váltogatta, a költségek szépen apasztották a pénzt, ami ismételten kevésnek bizonyult a végtörlesztéshez. Itt egyezséggel zárult az ügy.

De számos esetben zárul úgy az ügy, hogy a pórul járt ügyfél panaszát végül elutasítják. Több olyan eset is akadt, amikor a bank heteken át kérte be a különféle iratokat és pénzért beszerezhető igazolásokat, majd a végén közölte: nem végtörleszthet az ügyfél, mert nem írta alá a kérvényt.  Vajon mennyire elképzelhető az, hogy egy paksaméta iratot átnyújtunk a bankban, egyenként átnézik, és nem szólnak, hogy a legfontosabb hiányzik belőle? (Akadt azért olyan ajánlás is, amelyben azt javasolják a banknak, hogy januárban már a teljes szükséges összeget átutalt adóstól a konkrét papír híján is fogadja el a teljesítést.)

Ebből elég világosan látszik, hogy minden egyes iratot egyenként kell átvetetni az ügyintézővel.  Csak így tudjuk bizonyítani, hogy valóban beadtuk. Másik tanulság, hogy nem kell feltétlenül hinni az ügyintézőnek és nem kell túlságosan bízni sem benne. Ő ugyanis azt sózna ránk, amit parancsban megkapott, és ha a verdikt az, hogy valamiről lebeszéljen, akkor azt meg is próbálja.

Nem tudjuk tehát megúszni a tájékozódást és azt, hogy felkészüljünk a pénzügyekből. A végtörlesztéses panaszok jól mutatják, hogy ha az ügyfél tájékozottabb, akkor nem tudta volna a bank megvezetni. Tanulságos lehet az árfolyamgátra készülőknek, hogy ne csak a bankban tájékozódjanak, hiszen a bank ellenérdekelt lehet.  Ha a pénzintézet úgy dönt, hogy bizonyos ügyfeleket lebeszélne róla, másokat viszont éppen rábeszélne, akkor is érdemes külső segítséget igénybe venni a tájékozódáshoz. 

Méregdrágák lettek a lakáshitelek. A bankok kínálatából egyértelműen kiderül, alig akar valaki lakáskölcsönt adni.

Mindössze két bank akad a piacon (a K&H és az OTP), amelyik tárt karokkal várja az ügyfeleket, ha lakáskölcsönt szeretnének. Ugyanis csak ennél a két pénzintézetnél szerepel a kiemelt ajánlatok között ez a szolgáltatás. AZ AXA és a Citibank nem is tesz úgy, mintha a kérdéssel foglalkozni szeretne, egyszerűen nem lehet náluk ingatlanhitelhez jutni. (Inkább a rövid távú, fogyasztási kölcsönökre koncentrálnak.) A többieknél van lakáshitel, a kérdés csak az, hogy milyen áron.

Áprilistól – a jogszabályi előírásnak megfelelően – már minden lakáshitelt az irányadó kamathoz kell kötni. Ez a BUBOR (budapesti bankközi kamatláb) vagy a 3 illetve 5 éves állampapírpiaci hozam, amire rápakolják a felárat (plusz 2, 3, 4,...7 ..százalék). Ennek köszönhetően a valamivel több mint 10 százaléktól egészen 18 százalékos thm-ig (teljes hiteldíj mutató) találhatunk ajánlatokat. Az azért gyanítható, hogy a 17-18 százalékkal hitelező bank elrettentésnek szánja a kölcsön árát, ilyet nem nagyon szeretne nyújtani. De az is lehet a háttérben, hogy a nagyon rászorult ügyfelet jól lehúzza.

Az összehasonlítás egyre nehezebb, mert ugyanaz a bank többféle áron adja a kölcsönt attól függően, hogy az ügyfél fizetése oda érkezik-e, vagy más szerződése is van-e a bankcsoportnál. Ezek után ember legyen a talpán, aki kiigazodik. Az biztos, hogy a legolcsóbban azok jutnak lakáshitelhez, akik többszázezres nettó jövedelemmel rendelkeznek, pénzüket a hitelező bankhoz utalják és a kölcsönt nyújtó sok egyéb termékét is használják.

Néhány bank lakáshitel ajánlata:

A devizahitelesek számára kidolgozott új árfolyamgát minden híresztelés ellenére jó lehetőség. Az igénylésről azonban régebben a bankok, most pedig a minisztérium próbálja az érintetteket lebeszélni. Vajon mi lehet a háttérben?

Meglehetősen felháborítónak tartottuk, hogy a bankok egy része a védernyő korábbinál sokkal jobb formája ellen szinte annak megszavazása pillanatában elkezdett dolgozni. A devizahiteleseket figyelmeztették arra, hogy így további tartozást halmoznak fel. (A konstrukció előnyeiről most nem szólnánk, ha valaki figyelmesen átnézi a táblázatot, amiben összefoglaltuk a jellemzőket, maga is ítéletet alkothat.) Olyanról is hallottunk, hogy pénzügyi intézmények megpróbálták úgy beállítani, mintha a piaci és a fix árfolyam törlesztőrészlete közötti különbséget az adósnak kötelező lenne megtakarítani. Ha valaki beugrott volna, jelezzük: bár valóban célszerű tartalékolni (már ha tud valaki), ez semmiképpen sem kényszerűség.

Hát igen, a bankok meg akarják spórolni a kamatszámla (lásd táblázatunkat) miatti veszteségeiket – gondoltuk. Mostanra viszont mintha fejre állt volna a világ. A bankok között ugyanis nem egy akad, amely levélben hívja fel ügyfelei figyelmét arra, milyen jó lehetőség az árfolyamgát. A nemzetgazdasági tárca viszont, ahol korábban azt hangoztatták, hogy minél szélesebb kör számára szeretnék elérhetővé tenni a fix árfolyamú törlesztést, hangot váltott.

Annak az adósnak, aki ha nehezebben is, de képes fizetni a megnövekedett svájci frank árfolyam ellenére a törlesztőrészletet, mindenképpen jobb, ha az eredeti szerződési feltételek változatlansága mellett törleszt tovább – olvasható a tárca közleményében. Szerintük az árfolyamgát azoknak lehet leginkább megoldás, akik olyan nehéz helyzetbe kerültek, ami szinte lehetetlenné teszi, hogy a közeljövőben törlesszék az adósságot. Szerintünk viszont ez egyáltalán nem így van. Már csak azért sem, mert az árfolyamgátat eleve nem a legnagyobb bajban levőknek találták ki. Számukra más eszközök (forintosítás, Nemzeti Eszközkezelő) jöhetnek szóba.

A fene se akar (sőt!) ismét vészforgatókönyvekről írogatni. Sajnos azonban, ha az egyet és a kettőt összeadjuk, nehéz nem arra gondolni, hogy a korábbinál reálisabbá vált az árfolyamok elszállása. Az állam ugyanis nyilván előre kalkulált a kamatszámla rá eső terheivel. A kiszámíthatatlan a plafon (ismét csak: lásd táblázatunkat!) feletti szint kiadási igénye. A bankok is számoltak a kamatszámla rájuk háruló terhei miatti veszteségekkel. Az efeletti fájdalom azonban eltörpülhet, ha arra gondolnak, az adósok helyzete az esetleg vészesen gyengülő forint miatt mennyire drámaian romolhat.

Az mindenesetre tény, hogy az IMF-hiteltárgyalásokról szóló hírek finoman szólva is igen ellentmondásosak – ami pedig jelentős hatással van a devizaárfolyamokra. Orbán Viktor miniszterelnök nemrégiben kijelentette: hónapok óta egyre vár a Nemzetközi Valutaalapra, de csak nem jönnek. A Reuters megkeresésére az IMF magyarországi küldöttségének vezetője írásban nyomatékosította: a tárgyalások megkezdése teljes mértékben a magyar kormánytól függ. A sikeres tárgyalások érdekében pedig kritikusan fontos az európai hatóságok támogatása.

A labdát tehát szépen pattogtatják. Ez a játékszer azonban nem más, mint a mi fejünk. A játszma pedig nem csak a devizahitelesek számára lehet sorsdöntő.

*efelett mindent az állam áll, tehát a tőkeszámlán sem keletkezik további adósság

Áprilistól olcsóbbak lettek a hitelkártyák, de csak az újak. A pénztárcádban csücsülőt ideje lecserélni, de a legjobb, ha teljesen megszabadulsz tőle.

A hitelkártya akkor jó üzlet neked, ha sok-sok pénzed van, nem érdekes, hányszor és mennyit költesz vele, vissza tudod fizetni minden hónapban az összes költést, és nagyon fegyelmezetten vissza is fizeted. Ellenkező esetben szabadulj meg tőle, mert csak a bank jár jól, te pedig fülig eladósodsz. Ha viszont ragaszkodsz a kis plasztiklaphoz, akkor sürgősen cseréld újra. Áprilistól ugyanis olcsóbb lett, de jellemzően csak az újonnan igényelt kártyák ára kedvezőbb.

Életbe lépett ugyanis a hitelplafon szabályozás, ami azt jelenti, hogy a magasabb kockázatú kölcsönök esetében (ilyen a hitelkártya is) nem lehet több a thm (teljes hiteldíj mutató), mint a jegybanki alapkamat plusz 39 százalékpont. Ez pedig jelenleg 46 százalékot jelent. A hitelkártyák többsége még ennél a brutális árnál is drágább, ezért változtatni kellett a bankoknak a kondíciókon. Mindezt úgy tették, hogy a pénztárcákban tartott, összesen mintegy 1,2 millió hitelkártya ára nem lett kevesebb. Csakis az április 1. után igényelt bankkártyák díjára vonatkozik az árcsökkenés. Ebből pedig az következik, hogy az évfordulókor érdemes visszaadni a mostani hitelkártyát és újat igényelni, hiszen annak ára kedvezőbb lesz a mostaninál. (Kivétel a Citibank, nála ugyanis a régi ügyfeleknek olcsóbb a hitelkártya.) Az éves kártyadíjat ugyanis már előre levonta a bank egy évre, így ha évforduló előtt válunk meg a plasztiklaptól, akkor sem kapjuk vissza a díj egy részét.

Amikor pedig eljön az évforduló, és a váltáshoz úgyis visszafizetünk minden adósságot, érdemes átgondolni, hogy tényleg szükségünk van-e hitelkártyára. Hiszen ha a pénzügyek terén biztonságban szeretnénk érezni magunkat, akkor legalább 4-6 hónapnyi megélhetéshez szükséges megtakarítással kellene rendelkeznünk. Márpedig a hitelkártyás költés (amit utólag fizetünk ki) valójában nem egy hónap megtakarítást, hanem egy hónap lemaradást jelent, amit le kéne dolgozni. Tehát mindenképp nehezíti a pénzügyi helyzetet. Ráadásul még az új, olcsóbb hitelkártyák is nagyon sokba kerülnek, így ha valaki nem tudja a hitelkártyás költést minden hónapban visszafizetni, akkor a legdrágább hitelek egyikében ül a 40 százalék feletti thm-mel.

Nagy gondot jelenthet az is, hogy a hitelkártya vásárlásra ösztönöz. Nem érzékeli az ember, hogy fogy a pénze, mert nem lesz kevesebb a bankszámláján vagy a pénztárcájában, csak a havi elszámoláskor látható, mennyi az összes költés. Le a kalappal az előtt a fegyelmezett hitelkártya használó előtt, aki naponta felírja az összes fizetést, és egy fillérrel sem költ többet annál, mint egyébként tenné, ha készpénzzel fizetne, beosztva a havi jövedelmét.

Akinél ez nem jelent problémát, mert nem gond, bármennyit költ is, annak javaslom a használatát. A többieket viszont óvatosságra intem. Ugyanis nagyon könnyen bele lehet csúszni abba, hogy többet költünk, mint amennyit megengedhetünk magunknak. A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) - leánykori nevén BAR-lista - nyilvántartott rossz adósok száma december végén 849 ezer volt. Ők 1,56 millió darab szerződést nem teljesítettek, azaz átlagosan csaknem 2 hitelt nem fizettek. Ezeknek a tartozásoknak a legnagyobb része fogyasztási kölcsönöket jelent, ezeken belül igen nagy a hitelkártyás tartozások aránya.