AZ ÉN PÉNZEM

Úgy tesz a minisztérium, mintha nem létezett volna a március 15-i határidő. Most ugyanis bejelentette, hogy a devizahitelükkel megcsúszott adósoknak május 15-ig lehet jelentkezni a forintra váltási programba. És szerinte minden rendben van.

Hiába számolgatták sokan a napokat, hogy minél előbb elindíthassák a devizahitelük forintra váltását, a minisztérium egyszerűen nem izgatta magát a határidő miatt. A bankszövetség és a kormány decemberi megállapodása szerint május 15-ig forintra váltják azoknak a deviza jelzáloghitel-adósoknak a tartozását, akik már 2011. szeptember végén több mint 90 napja nem tudtak törleszteni legalább 78 ezer forintot. Ezen felül a tartozás 25 százalékát elengedik. Feltétel, hogy devizakölcsön-szerződés megkötésekor az ingatlan forgalmi értéke nem haladhatta meg a 20 millió forintot.

A tartozás elengedésének legfontosabb feltétele, hogy az adós március 15-ig nyilatkozzon arról, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt. Csakhogy közeledik a március 15-i határidő, jogszabály pedig sehol.

Feltettük tehát a kérdést a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM), mégis mikor lesz végre törvény. Hiszen „alig” 140 ezer megcsúszott adós volt szeptember végén. Az MTI-nek kiadott közleményükből kiderült, hogy csúszik az egész procedúra.

Megtudtuk, hogy a tartozás átváltásának és elengedésének szabályait tartalmazó jogszabály előkészítése folyamatban van. A törvényjavaslatot várhatón március elején nyújtják majd be a parlamentnek. A programba pedig május 15-ig lehet bejelentkezni. Így néhány héten belül kiderül, hogy pontosan mivel lehet igazolni a fizetőképességben beállott jelentős romlást. És azt is megtudhatjuk, egyáltalán mi számít jelentős romlásnak. Ezen a megfogalmazáson áll vagy bukik majd többtízezer család sorsa. Egyelőre tehát várni kell. Viszont így a forintra váltás időpontja május 15. helyett várhatóan július 15. lesz.

Az árfolyamgátra váróknak arra kell készülniük, hogy nyár előtt nem csökken a törlesztőrészletük, addig tehát bírni kell. A 90 napon túli tartozást felhalmozóknak pedig év végéig le kell dolgozni a hátralékot, hogy bekerülhessenek a rendszerbe.

Hamarosan finisbe ér az árfolyamgátról szóló törvény. Sokan ugrásra készen várják, hogy bekerülhessenek a rendszerbe, hiszen már eddig is alig tudták fizetni a megugrott törlesztőrészleteket. Persze még alapvető kérdés, hogy hány millió forint is lesz a határ, ami alatt kérhetik a devizaadósok a bekerülést a védernyő alá.

Eddig ugyanis megkapta a bizottsági támogatásokat az a módosító javaslat, amely szerint az kerülhet a rendszerbe, aki legfeljebb 30 millió forintos hitelt vett fel annak idején. Míg az eredeti tervezet az ingatlan értékét maximalizálta 30 millió forintban. A törvény elfogadásáig tehát még nyitott ez a kérdés.

Egyelőre arra lehet számítani, hogy áprilisban megnyílik a lehetőség az árfolyamgátra. (Bár a bankszövetség kitolná a határidőt, mert nem lesz elég idő a felkészülésre.) Az adósoknak úgy kell kalkulálniuk, hogy ha már az első napokban jelentkeznek, a törlesztőrészletük legkorábban június-júliusra csökkenhet.

Csak azok a devizahitelesek jelentkezhetnek az árfolyamgát rendszerében, akik nem csúsztak több mint 90 napot a törlesztőrészletekkel. Éppen ezért a bajba került adósoknak érdemes lehet összeszedni annyi pénzt, hogy a hátralékukat visszafizessék. Egyébként van olyan bank, amely külön felhívja erre a hitelesek figyelmét. Tudjuk, hogy könnyű azt mondani, csökkentse valaki a hátralékát, ha nincs erre pénze. Mégis azt gondoljuk, hogy az árfolyamgát jó megoldás, ezért érdemes átgondolni a lehetőségeket. Év végéig lehet jelentkezni a védernyő alá, addig tehát mindenkinek van ideje a hátralék rendezésére.

Sokkal nagyobb gondot jelenthet, hogy akik banki adósmentő csomagokban vesznek részt, azokat kizárják az árfolyamgátból. Célszerű tehát a bankkal egyezkedni, hogy minél előbb ki tudjon lépni az ügyfél az adósmentő programból. Ugyanis ezután már számára is nyitott ez a lehetőség. Fontos azonban tudni, hogy egyelőre semmi nem kötelezi a bankot arra, hogy ezen a téren együttműködjön az ügyféllel, tehát a jóindulatára vagyunk utalva.

És mi a helyzet azokkal, akik már szeptember végén több mint 90 napos hátralékban voltak? Elvileg az ő hitelüket forintra fogják váltani, és a negyedét elengedik majd. Miért elvileg? Mert jogszabály még nincs. Mint korábban megírtuk, a bankszövetség és a kormány között december született megállapodás szerint az adósnak március 15-ig kellene jeleznie a bankjának, hogy „a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt”. Várhatóan csúszik majd az egész forintra váltási procedúra.

Kicsit olyan a helyzet, mint a Mátyás királyról szóló mesében, amikor a leány hozott is valamit, meg nem is. A devizahitelek forintra váltásáról ugyanis van is törvény, meg nincs is. Miközben vészesen közeleg a március 15-i határidő. 

 Mostanában sokszor érzem azt, hogy egy abszurd komédia szereplői vagyunk ebben az országban. Szívesen röhögnék az egészen, csak az a baj, hogy a bőrünkre megy a játék. Szeptember végén körülbelül 140 ezer lakáshiteles tartozott már a „bedőlt hiteles” kategóriába, ugyanis több mint 90 napot csúszott a minimálbért meghaladó összeggel a bankjának.

A kormány decemberben nagy csinnadrattával megegyezett a bankokkal, azóta azonban már nem tartja olyan fontosnak, hogy betartsa a megállapodásban leírt határidőket. Az árfolyamgátról szóló törvény végre már a parlament előtt hever, egy kicsit még rugóznak rajta, meg a számokon (persze nem mindegy, hogy ki kerülhet bele), de legalább sínen van az ügy, még ha csúszik is.

Nem így a devizahitelek forintosítása. Az eredeti megállapodás szerint azok az adósok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik szeptemberben már minimum 78 ezer forinttal túl voltak 3 hónapos csúszáson. Az adósnak március 15-ig kellene jeleznie a bankjának, hogy „a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt”.

És akkor a bank átváltja forintra a hitelt május 15-ig, a tartozásnak pedig elengedi a negyedét. Csakhogy még mindig nincs törvény. Illetve valami mégis van.

A tavaly év végi törvénykezési hajrában a kormánynak baromi fontos volt, hogy olyan jogszabályok tömkelegét verje át a parlamenten, amelyeket most visszavonhat, módosítgathat. De az igazi segítséggel nem sietett. Mindössze annyira futotta, hogy a vízközmű-szolgáltatásról szóló törvény keretében módosított egy másik jogszabályt (amúgy a befektetési alapkezelőkről és a kollektív befektetési formákról szólót). Csak hogy még bonyolultabb legyen a dolog, mindez valójában azt szabályozza, hogy a bankok a különadójukat hogyan csökkenthetik azzal az összeggel, amit a tartozásból elengednek. Na, ide csavarták bele a devizahitelek forintosítását, de ez alapján még a bankok csak széttárják a kezüket.

Jelenleg csak találgatni lehet, hogy pontosan mit is jelent, hogy valakinek a fizetőképességében jelentős romlás állt be, és mindezt miként kell igazolni. Jelentős fizetőképességi romlás a munkanélküliség, vagy ehhez elég az, ha a család jövedelme egyéb módon apadt? Az ördög a részletekben van. Attól függően ugyanis, hogy pontosan mit is írnak elő, vonatkozhat a segítség nagyon széles, de akár csak egy igen szűk körre is. (Például az eszközkezelőnél sikerül annyira szőrözni, hogy alig valaki lett jogosult erre a segítségre.)

A védernyőnél a kormányzat fontosnak tartotta, hogy az szinte mindenkire vonatkozzék (egy módosítóval be is próbálják csempészni a gazdagabbakat), eredetileg a nagy bajba került devizaadósoknál is ezt a célt tűzték ki. Úgy látszik azonban, hogy ez senkinek sem igazán sürgős.

Persze a rászorultak kivételével.

Sok olyan levelet kaptunk, amelyben a hitelkeret kéretlen emelését panaszolták. Ennél azonban durvább történet is akad. Az egyik ügyfélre 2010 elején tukmáltak rá egy hitelkártyát Magam is kaptam olyan levelet, hogy örömmel értesít a pénzintézet, megítéltek nekem XX ezer forint kölcsönt, mellékelik is a plasztikot, amit csak aktiválni kell. Én dühösen kivágtam az egészet a szemétbe, történetünk hőse azonban aktivált. Hátha jó lesz még valamire ez a keret! Azután nem csinált semmit, nem költött, nem használta a kártyát. Mivel nem is zaklatták, úgy gondolta, hogy minden a legnagyobb rendben van. Tavaly tavasszal azután elkezdtek érkezni a díjbekérő levelek. A bank több ezer forintot követelt, erre gyorsan megszűntette az egészet. Vagy legalábbis azt hitte.

A bank ugyanis nem adta fel. Sorozatosan újabb és újabb büntetőkamattal, késedelmi díjjal terhelte a számláját, havonta 2-3 levelet küldött. Süket fülekre talált minden panasz vagy kifogás. Sőt, miközben az elmaradás miatt egyre fenyegetőbb volt a fellépés, nagy boldogan kiküldtek egy újabb kártyát. Végül a már tényleg megdühödött zaklatott a pénzügyi felügyelethez fordult, és csak a Békéltető Tanács „nyomására” sikerült megszabadulni a kártyától. A szolgáltató – mint a határozatból kiderült – vicces módon vállalta: a továbbiakban a szerződéssel kapcsolatosan postai küldeményt nem küld ügyfelének, és őt egyéb módon sem keresi.

A bankok lehajolnak a néhány ezer forintokért is. Sok kicsi sokra megy. Egy kis díj, némi büntetés, az ügyfél pedig fizet, csak záruljon már le az egész. Emlékszem, micsoda tortúrát járattak velem, amikor meg akartam szabadulni az egyik bankszámlámtól. A számlamegszűntetés háromnegyed óráig tartott, és akkor is alighanem csak azért zárult le, mert közben lejárt az ügyintéző munkaideje. A legszebb azonban az volt az egészben, hogy amikor kértem, hogy az egyenleget vezessék át a másik banknál már megnyitott számlámra, ezt ezer forintra kerekítve tették meg.

Érdeklődtem, mi a csuda történt a többi pénzzel, mire a banktisztviselő holmi költségeket emlegetett. De hiszen azt már korábban levonták! Erre a bankos (!) lesajnálóan rám nézett: „Hogy lehet ennyire kicsinyes!”  Ez a számla azonban legalább megszűnt. Máshonnan ugyanis még évek múlva is küldözgettek olyan leveleket, amelyekben a havi díjat követelték. Pedig írásban, személyesen és telefonon is jeleztem a megszűntetést.

Sokszor bíznak a pénzintézetek abban, hogy (volt) ügyfelük ijedten fizet. Édesanyámat – amikor rábeszéltem, hogy bankot váltson – hat lóval kellett visszatartanom ettől. Már több ilyen procedúrán átesve, előre szóltam neki, hogy ha a leváltott banktól jön fizetési felszólítás, nekem szóljon, nehogy rohanjon befizetni. Jött, szólt, telefonáltam. Azután megint jött, de akkor anyukám már elkezdett engem győzködni: Ő mégis inkább kifizeti. Megtiltottam. Még kétszer került sor ezt követően ilyen beszélgetésre.

Kérjük, küld el nekünk emailban, ha szintén megpróbáltak csapdába ejteni, vagy megfejni! A jobb történeteket (ha hozzájárulsz) megírjuk.

A kamatok mostanában nem emelkedtek tovább, a közvélemény is mintha megnyugodni látszana. Aggasztó jelenség azonban a kincstári optimizmust rendre sulykoló kormányzati propaganda ellenére azonban sajnos jócskán akad.

A jegybank közzétette: az államadósság tavaly a GDP 80,3 százalékára rúgott. Ez azt jelenti, hogy minden magyarra (a csecsemőkre is) körülbelül 2,3 millió forintos adósság jut. Persze az esetleg meglévő saját hitele mellett. Úgy, hogy az állam lenyelte és meg is emésztette a nyugdíjvagyont. A statisztikák szerint azért nem egészen. Ha az eredeti tervek válnak valóra, akkor körülbelül 1350 milliárd forinttal lenne jobb most a helyzet (a kasszáktól pedig háromezer milliárdot sikerült „átirányítani”). Borítékolható, hogy jönnek majd a reakciók, nekünk a mi jó forintunkban kellene inkább kimutatni ezt az adatot – kit érdekel, hogy jókora részét devizában törlesztjük.

Eszembe jut az a régi (még az átkosban hangoztatott) vicc: miért nem halad ez a gőzhajó? Mert a gőzt a kerékhez kellene adni, nem a síphoz!

(Rém)álmomban sem gondoltam volna, hogy ennek egyszer Magyarországon ismét létjogosultsága lehet. Pedig szerintem most nagyon is ül. A jobboldali lapokban, az állami televízióban folyamatosan hallgathatjuk, mekkora sikereket is értek eddig el irányítóink.

Az Egyenes beszédben az államtitkár derűsen fejtegette, milyen nagyszerű húzás is volt a végtörlesztés, mennyire kisegítette a családokat. Volt szerencsétlenségem az elmúlt napokban néhány olyan ismerősről hallani, akik büszkén mesélték, hogy 40-90 millió forintot végtörlesztettek, így jócskán meg tudták növelni a befektetéseik értékét. Egyszerűen nem értem, a mi pénzünkből miért kellett milliárdosokat megsegíteni.

Ismét nekifutok, hogy megpróbáljam megértetni, mi is az igazi bajom a végtörlesztéssel (persze azon felül, hogy magánszerződésekbe nyúlt nagyon durván bele, ingatta a jogbiztonságba vetett hitet és hasonlók). Ezzel a módszerrel helyzetbe hozták azokat, akiknek a ládafiában, rokonaik zsebében volt annyi pénzük, hogy ki tudtak szállni devizahitelükből.  A szélesebb tömegek viszont a megugró árfolyam és kamatszint miatt a korábbinál sokkal rosszabb helyzetbe kerültek. Nem tisztultak a banki mérlegek, nem lélegezhettek fel a valóban bajban levők. A mérleg egyik oldalán a kizúdult pénz (bankoktól, megtakarításokból), a másik oldalon pedig semmi valódi nyereség.

Sokkal áttételesebben is rontja azonban az egész a lakossági helyzetét.  Az ugyanis, hogy a cégek nem kérnek és nem kapnak fejlesztési hitelt, a munkahelyeken is erősen látszik majd. A Napi Gazdaság makrogazdasági konferenciáján Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta: prognózisa szerint az idén a vállalati hitelállomány 5-6 százalékkal csökkenhet. Erdei Tamás, az MKB Bank leköszönő elnök-vezérigazgatója, a Bankszövetség korábbi elnöke úgy látja, hogy „a mikrogazdaság túlélési üzemmódban működik”.
Ebből azonban nem telik sem új munkahelyekre, sem magasabb fizetésekre. Nem kellene mégis megpróbálni azt a gőzt a megfelelő helyre irányítani? Még ha több munkát és odafigyelést igényelne is...