Kovács Jánosné úgy érezte, alapvető változásokra van szükség, hogy végre függetlenül és szabadon élhessen. Első lépésként felszámolta minden hosszú távú megtakarítását (ne zsírosodjon az ő pénzén senki!). Igaz, ez okozott némi veszteséget, de sebaj. Az így befolyt összeg felét hiteltartozásai rendezésére használta fel, a másik felét napi kiadásaira fordította. Utóbbiakat egyébként (valahogy sohasem sikerült kijönni a pénzből) maga is igyekezett csökkenteni. Például kevesebbet olvasott (ne fogyjon annyit a villany). A kisunokájának megkétszerezte azonban a zsebpénzét – hadd örüljön az a gyerek.

Néhány rokona rendszeresen segítette korábban. Szerelgettek, javítgatták a házat, kapáltak a veteményesben. Tőlük kikövetelte, adjanak oda neki egy nagyobb summát. Oda is adták (mire jók a rokonok). Majd felszólította őket, hogy a kisunoka javára mondanának még le javaikról. Ezután a rokonok jelezték: miután így már nekik sincs semmijük, felejtse el őket a továbbiakban. Kovácsné örült, úgyis csak a gond volt velük is.

A még meglévő hitelének árát közben felemelték, mondván: már nincs megtakarítás, nincsenek jól tejelő rokonok, sőt neki sincs, aki segíteni tudva vagy akarna neki, így aggódnak, hogy képes lesz-e majd fizetni (bizony, ilyen szemetekkel van tele a világ!).

Kovácsné most mindenkinek panaszkodik: összeesküdött ellene mindenki. A piszok rokonok is eltűntek, a kisunoka sem eléggé hálás. Hát, hová tűnt a világból az igazság??!!