A magyar nyelvű ügyintézést hirdető (meglehetősen rossz feltételeket alkalmazó) ausztriai bankoknál hirtelen megnőtt az ügyfélforgalom.  Akad olyan határmenti pénzintézet, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra.

 Nagyon régen olvastam egy novellát. Ködös emlékeim szerint ebben azt írták igen plasztikusan le, hogy a metrón az Ördög csinál mindenféle csúnya és szélsőséges dolgot, egészen addig, amíg az egyik utas azt nem mondja: ezt NEM HISZEM EL! Erre szétrobban a kép, és visszaáll a rend. Na, én mostanában igen sokszor mondogatom ezt, de valahogy még sem változik semmi.

Az országunk már nem köztársaság, a legfőbb bírói fórumot tulajdonképpen kasztrálták, a médiatörvény leple alatt épp az ellenzék egyik rádiós fórumának elhallgattatásán dolgozik a kormányzat. Már hajszál választhat el minket attól, hogy egy kedvenc lovat nevezzenek ki szenátorrá. Jut eszembe, szenátorasszonyunk már van. Erről meg valamiért a nyugdíjpénzek lenyúlása ugrik be. A háromezermilliárd már elpárolgott, most az ország devizatartalékára kacsingatnak. Nem nehéz elképzelni, hogy a lenézett pénzpiac ezzel mit művel majd. Köddé teszi, és a nyomát is elfújja.

Mindez szabadságharcként, némi pökhendi mázzal bevonva és a teljes tudatlanságot feltételező szósszal leöntve tálalják nekünk. Az egyik olvasónk szerint mi (általában a közgazdászok) látjuk teljesen rosszul a dolgokat. Mikor, mely évszázadban szerette az eltérő szokás-rendszerrel, kultúrával rendelkező magyarokat a nyugati vagy az Amerikából diktált külföldi tőke – kérdi. Ő a krisztusi szeretet jegyében úgy látja: az lenne az első feladat, hogy végre merjük felvállalni másságunkat, más emberi habitusunkat. (Levelében nem ez az egyetlen, amit nem teljesen értünk.)

Nos, neki és még biztosan nagyon sokaknak nyilván tetszik az, ami itt történik. „Másságunk felvállalása” viszont kicsit problémás lehet a XXI. században, Európa közepén. Persze meg lehet próbálni. Úgy tűnik, azt hogy ez milyen eredménnyel járhat, egyre többen vélik tudni. Vastag sugárban megindult ugyanis (úgy az IMF távozását követő napokban) az országon túlra azoknak a pénze, akik mindennek, csak nem a leggazdagabbaknak nevezhetők. Ez egyébként abból is látszik, hogy a magyar nyelvű ügyintézést hirdető (meglehetősen rossz feltételeket alkalmazó) ausztriai bankoknál nőtt hirtelen meg az ügyfélforgalom.  Olyan emberek ülnek autóba és viszik ki kis megtakarított pénzecskéjüket, akikről soha senki (még önmaguk sem) feltételezett volna ilyesmit. Akad olyan határmenti bank, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt, annyi magyar jelentkezett be számlanyitásra.

Rettegve gondolok arra, hogy az eddigi tapasztalatok alapján mit és miként tett a kormányzat azokkal, akiket ellenállóknak tartott. Új devizaszabályok jönnek, esetleg megpróbálják lezárni a határokat? Vagy a tévelygőknek megengedik, hogy fix árfolyamon átváltva egy állami banknál helyezzék el hazahozott pénzüket, cserébe megkapják az „Ön elfogadható állampolgár” címét?

Utóbbiakat persze tekintse mindenki csak képzelgési képességeim bizonyítékának.  Én amúgy ezeket leírva is egyre litániázom magamban, hogy „nem hiszem el”. Hátha egyszer valaki, valahol meghallja, és varázsütésre visszahozza azt a nem bóvli országot, amire egykor nagyon büszke voltam.