AZ ÉN PÉNZEM

Ha a magyar bankrendszer úgy tudna hitelezni, mint a román, a mi növekedésünk 1,5-2 százalékponttal lehetne magasabb – állítják az OTP-nél. A legnagyobb magyar banknál mintha egyébként is szakadna a cérna (a bankrészvény árfolyamával együtt).

Tény, hogy történelmi mélységben a forint, a magyar állampapírok pedig tulajdonképpen a kutyának sem kellenek. Már megint ezekkel a spekulánsokat érintő riogatásokkal jönnek nekem – legyinthetnek azok, akiknek nincs befektetni való pénze, ezért úgy hiszik, kár ilyesmivel foglalkozniuk.

A világ azonban változik. A hitelek átláthatóvá tett árazásának mindenkit meg kellene tanítania arra, ez bizony már közvetlenül is a bőrére mehet. Magyarország, úgy tűnik, megint megcsinálja! Ahogy a nyugdíjpénztáraknál a választható portfoliós rendszert (amelynek keretében a fiatalabbaknak kötelezően részvénybe tették megtakarításaik jókora részét) sikerült a válság küszöbére helyezni, most a referencia kamatozás épp a legvadabb pénzpiaci vérzivatarok idején léphet be.  Jó esély lehet arra, hogy a következő évre – amikor már kötelező lesz a pénzpiaci feltételek alkalmazása – újra felszárnyal a kamatszint. Ebben ülhetnek azután jó sokáig az adósok. Persze ha lesz, aki akar hitelt felvenni, és olyan, aki ezt adja.

A végtörlesztők sem biztos, hogy megússzák. Az OTP-nél ugyanis a szakértők úgy gondolják: további forint-mélypontok jöhetnek, a jegybank pedig ezzel párhuzamosan kamatemelésre kényszerül. Véleményük szerint legalább 0,75 százalékpontos emelésre lenne szükség, de a kockázatok felfelé mutatnak, a piac 1-1,25 százalékpontot jelez előre. (Ez pedig szépen tovagyűrűzik majd a hitelkamatokra.) A CIB-nél – ki-ki maga ítélje meg, hogy optimistábban, vagy éppen ellenkezőleg – még nem számítanak az MNB szigorítására, szerintük ugyanis ezt a még rosszabb időkre tartogathatja. (Valóban, helyi módi, hogy nem vacakol a monetáris hatóság a negyedszázaléknyi változtatással, három, hat százalékpont, ez az igazi virtus!)

Az okokat már nagyjából azonosan értékelik a bankok: pocsék állapotban van a gazdaság, fityfiritty lesz itt, nem növekedés. Köszönhetően például a végtörlesztésnek. Ami még a jegybanki segítség (devizaeladásokkal támogatják a folyamatot) ellenére is jókorát taszajt az árfolyamon, és végképp elveszi a bankok hitelezési kedvét. Hitel nélkül pedig, mint az most tapasztalhatjuk, a modern világban befagy minden.

Mi akkor a teendő? Az eddigi válaszok alapján a következő logikus lépés: váltsuk le a modern világot! Mi biztos erre is képesek vagyunk. És akkor valóban vadul irigyelhetjük a románokat…

Foglaljon helyet – mosolyog melegen a banktisztviselő a hitelkiváltó kölcsönért folyamodóra. Azután jönnek sorban a kérdések. Amint kiderül, hogy az ügyfél havi rendszeres havi jövedelme nem rúg többszázezer forintra, előbb a melegség, majd a mosoly is teljesen eltűnik. A minimálbér vagy annál alig többet felmutató pedig még azt is könnyen megkapja: minek vesz lakást, akinek erre nincsen pénze!

Úgy tűnik, a végtörlesztés remek módszer arra, hogy rendet vágjon a magyar társadalomban. A legtöbbet azok nyerik a kormány ajándékán, akik képesek annyit összeszedni, hogy zsebből rendezzék devizatartozásukat (a fix árfolyam miatt mesebeli feltétellel). Mint a megjelent nagybanki ajánlatokból látszik, azok sem járnak annyira rosszul, akik bár most nem tudják az összes szükséges pénzt összeszedni, de képesek havonta félretenni. Jobb helyzetük ugyanis konkrét kamatkedvezményt jelent. A havi jövedelemátutalás nagysága szerint jár a „hűség” kamatkedvezménye az OTP-nél (350 ezer forint feletti havi jövedelemátutalás esetén majdnem egy százalékponttal olcsóbb a hitel).  A Budapest Banknál a jól keresők akár öt százalék alatti hiteldíjjal is megúszhatják.

Sajnos azonban elég széles rétegeknek még a barátságos tekintet sem jár most a bankosoktól. Lehet, valaha ők is a „kiváltságosok” közé tartoztak (csak időközben megszűnt a cégük vagy leépítették őket – amitől egyébként a ma még jól keresők sem védettek). Lecsúsztak, a mostani „játszma” pedig még egy jó nagyot taszajt rajtuk.

Egyre több elemző figyelmeztet ugyanis arra, hogy azok helyzete, akik nem képesek szabadulni devizahitelüktől, az egész ügylet hatására drámaian romolhat. Hiába mondja ugyanis a kormány, hogy az ország sérülékenysége csökken a devizahitel-állomány mérséklődése nyomán, a fránya külföld ezt valahogy mégis másképp gondolja. A devizahitelek forintra váltása (ennek másik oldala ugyanis, hogy a bankok saját pozíciójuk miatt kénytelenek eladni a forintot és azon devizát venni) önmagában is gyengíti a forintot.

Hja kérem,  mindenért fizetnie kell valakinek!

A kormány érzékelhetően sóval szerette volna behinteni a magánnyugdíjpénztáraknak még a helyét is. Százezer „ellenálló” azonban hősiesen (vagy ostobán - erről erősen megoszlanak a vélemények) mégis igyekszik életben tartani ezt a rendszert. Ennyi tag bízik. De miben is?

Lehet, az Alkotmánybíróságban, a nemzetközi jogi fórumokban, a történelem forgandóságában…

Egyetlen dolog biztos: a gazdasági racionalitásban jelenleg elég nehéz fogódzót találni. A kabinet ugyanis nagyon ügyesen minden oldalról igyekezett felégetni a kasszákat.  Még felsorolni is sok. Megnyitották az állami nyugdíjrendszerbe visszalépést (a döntés a reálhozam kp-ban kifizetésével még meg is édesítve), a maradóknak külön nyilatkozniuk kellett – okkal bízva a magyar ember lustaságában – , rossz lelkiismeretet próbáltak kelteni a magánkasszák mellett kitartókban, hangoztatván, hogy ők kiírják magukat a szolidaritásból, és még az állami nyugdíjat is elvették tőlük. Na, de ezzel sem érték be. A pénztáraknak egy olyan lehetetlen szabályozást vezettek be, ami csak veszteségeket okozhat. Az elszámolható költségek szintjét ugyanis a nyugat-európai alá szállították le. A mikroszkópikus méretűvé zsugorított szektorban (evidencia, hogy minél nagyobb a kezelt vagyon, annál alacsonyabb lehet a költségszint).

Nyilvánvaló, hogy ezzel a pénztárakra akarták tolni a felelősséget: lám ezek a haszonleső, nyugdíjpénzzel tőzsdéző intézmények cserbenhagyják tagjaikat. A pénztárak azonban kitartottak. Eddig. Most bedobja a törülközőt az első, jelentős biztosító nevét viselő kassza. A Generali beolvadhat a Dimenzióba, ha annak a tagsága is így gondolja.  Én belebonyolódtam, amikor megpróbáltam leírni, mi is történhet, amikor egy kis hal megeszi a nagyobbat… így a képalkotást mindenkire magára bízom. (Képzelőerő mindenesetre kell ahhoz, hogy az egész történetet feldolgozzuk.)

Tény, hogy a Dimenzió igazgatósága úgy látja: a Generali lenyelése legfeljebb 6-9 hónappal odázhatja el a gondokat, ez követően ugyanis ismét válaszút elé kerül a tagság: végelszámolás vagy egy nagyobb szereplőbe beolvadás.

Nem lehet összehasonlítani egymással, hogy a költségek terén melyik öngondoskodási forma a legolcsóbb, és hol húznak le minket a legjobban. Nincsenek egységes költségmutatók, nincsenek egységes számítások. A PSZÁF most rendet tenne, de az ellenlobbik beindulhatnak.

A befektetési alap nagyon jó üzlet - a vagyonkezelő számára. Mindenféle vagyonkezelés nagyon jó üzlet – a vagyonkezelőnek. Nem véletlen, hogy a biztosító társaságok egyre kevésbé akarnak igazi, kockázati életbiztosítást eladni nekünk, hanem helyette a unit-linked biztosításokkal nyomulnak.

Amióta a kormány lenyelte a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat, a pénzünk kezelgetésére ácsingózóknak beugrott: az öngondoskodásra kell felfűzni a kampányokat, így kell a pénzhez hozzájutni.

Fontos kiemelni, hogy az öngondoskodás valóban nagyon fontos. De ennek az is része, hogy tudatosan tegyünk félre, és ne az első, nagyon is megnyerő ügynöknek adjuk a pénzünket. Jöhetnek egekbe kúszó, gyönyörű grafikonokkal, számolhatnak nekünk nyugdíjmegtakarítást 20 évre „csak” 8 és 10 százalékos hozammal, ez mind parasztvakítás. Ezt ugyanis nem tudják garantálni. Éppen a főként ügynökök útján eladott unit-linked biztosítások esetében jó kis mínuszban vannak az ott csücsülő pénzek.

A költségekről gyakorlatilag mindenki szemérmesen hallgat. Meg is értem, mert nagyon magasak, így azzal nem szokás dicsekedni. De alapvetően nem az a baj, hogy degeszre tömik magukat a mi öngondoskodásra félretett pénzünkkel, ami ráadásul nekünk sokszor csak veszteséget termel, hanem az a legnagyobb probléma, hogy mindezt jól el is titkolják. Hiszen ha én oda akarom adni a pénzem egy részét ajándékba, hát lelkem rajta. Csak TUDJAK róla. Márpedig ma az emberek nem tudják pontosan, hogy hol, mennyibe kerül nekik a pénzük kezeltetése, és össze sem tudják hasonlítani a termékek költségeit. Más-más mutatókat használnak – ha egyáltalán használnak – a díjak számítására, és más költségeket pakolnak bele, illetve hagynak ki belőle.

A felügyelet most olyan költségmutatót szeretne, amely segítségével jól látható lenne, hogy a unit-linked életbiztosításoknál, a hagyományos, megtakarítási típusú életbiztosításoknál, az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és a befektetési alapoknál mennyi költséget számítanak fel nekünk. A pletykák szerint egyébként épp az önkéntes nyugdíjpénztáraktól jön a kezdeményezés, ugyanis szerintük ők a legolcsóbbak, és lehet, hogy ez így is van.

Majd meglátjuk. Erre az Általános Költségmutatóra (ÁTKM) ugyanis még várni kell.

A makulátlan hitelmúlttal rendelkezők teljes körű nyilvántartásáról szóló törvényt szeptember 19-én fogadta el a parlament. Novemberre azonban már jelentősen módosították is. Rájöttek például arra, hogy az előírt határidők egyszerűen nem tarthatók be. Azt a bakit is korrigálni kellett, hogy a pénzügyi intézményeknek a pénzforgalmi számlák adatait is fel kelljen vinniük. Gondoljunk csak bele, néhány nap negatív egyenleg a folyószámlán és ugrott a jó adósi besorolás.

Úgy tűnik azonban javítani való még így is maradt a jogszabályon, a bankszövetséggel ugyanis több kérdésben is folynak a technikai megvalósíthatósággal kapcsolatban az egyeztetések.

Már meg sem lepődünk azonban az ilyesmin. Kezdünk fásulttá válni, futószalagon rohannak be ugyanis a mindenféle javaslatok az ország házába. Egy fideszes képviselő ma álmodik valamit, holnap pedig már abból elfogadott jogszabály lesz. A jogászok fogják a fejüket, többektől is azt hallottam, hogy sohasem volt ennyire alacsony színvonalú a jogalkotás. Csak fércelgetnek – jegyezte meg egy, a jogásznemzedékek sorát tanító családi ismerősünk.

Az ATV-ben a végtörlesztésről elfogadott törvény utáni este Kálmán Olga a bankszövetség szakértőjétől arról érdeklődött, mondaná már meg, miért vonatkoznak a szabályok a nyaralókra is. Nem hiszem, hogy ezekre kiterjedne ez a lehetőség – mondta –, hiszen megállapodtunk, hogy amíg a szövetség nem áll elő saját javaslatával, többet már nem változtatnak. A 4831/2 számon benyújtott és elsöprő többséggel el is fogadott módosító indítvány úgy látszik elkerülte a bankszövetség jogászainak figyelmét. Vagy csak idejük nem volt ilyen apróságokkal foglalkozni.

Persze ezen sincs okunk meglepődni. A hitelintézeteknek mostanában annyi felé kell figyelniük, hogy beleszédülnek. Az egyik szabályozás még kész sincs, már jön a következő. Végtörlesztés több felvonásban, hiteldíj plafon és pozitív adóslista. Az utóbbi ők kérték, de most úgy tűnik mintha, mégsem örülnének neki felhőtlenül. Talán azért, mert a végtörlesztés igen csak megcsapolja a bankok nyereségét (többen vélik úgy, hogy az idei évet veszteség nélkül legfeljebb néhányan zárhatják). A hiteldíjjal kapcsolatos korlátozás pedig a következő évet is pocsékká teheti.

Azt nem tudom, hogy hányan akadnak ebben az országban, akiknek ez valóban örömöt okoz (a kormánypárt mindenesetre úgy vélheti, ez a többség), de abban biztos vagyok: nem csak a bankok sírnak majd. Ha a hitelintézetek tevékenységük szűkítésére kényszerülnek – a veszteség csökkenti tőkéjüket, a rossz jövedelmezőségi kilátások miatt pedig az anyabanktól sem számíthatnak pénzre – könnyen előállhat az a helyzet, hogy a pozitív adóslista annyit ér el: legalább akadnak, akik egyáltalán kapnak hitelt. Aki pedig eddig nem vett fel semmire kölcsönt, az csodálkozhat, jó hitelmúlt nélkül ugyanis nem is kap majd.